Tusnádfürdő

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Tusnádfürdő (Băile Tușnad, Kaiserbad)
Tusnadfurdo Csukas to felulnezet.jpg
Tusnádfürdő a Sólyom-kőről
Tusnádfürdő címere
Tusnádfürdő címere
Közigazgatás
Ország  Románia
Történelmi régió Székelyföld
Fejlesztési régió Közép-romániai fejlesztési régió
Megye Hargita
Rang város
Beosztott falvak Kárpitus
Polgármester Albert Tibor
Körzethívószám 0x66[1]
SIRUTA-kód 83428
Népesség
Népesség 1709 fő (2002)[3] +/-
Magyar lakosság 1597
Község népessége 1641 fő (2011. okt. 31.)[2]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 650 m
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Tusnádfürdő (Románia)
Tusnádfürdő
Tusnádfürdő
Pozíció Románia térképén
é. sz. 46° 09′ 00″, k. h. 25° 51′ 00″Koordináták: é. sz. 46° 09′ 00″, k. h. 25° 51′ 00″
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Tusnádfürdő témájú médiaállományokat.
Tusnádfürdő weboldala

Tusnádfürdő (románul Băile Tușnad, németül Bad Tuschnad, Kaiserbad) város Romániában Hargita megyében. Országos hírű gyógyfürdő és üdülőhely, Románia legkisebb városa.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Csíkszeredától 32 km-re délkeletre az Olt bal partján fekszik, 1934-ben választották le Nagytusnádtól, 1968-óta város. Kárpitus tartozik hozzá.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Területe ősidők óta lakott. A Vár-tetőn Erdély egyik legnagyobb, 2 hektár területű vaskori erődítményének sáncai látszanak. A középkorban megfigyelőhely volt, tornyának falai ma is látszanak. A szomszédos Alsó-Sólyomkő sziklacsúcsán állnak Sólyomkő várának romjai. Eredete, sorsa ismeretlen. A fürdőtől Csík felé menő út feletti Alvégszurdoka-Tepej nevű sziklaszirten vívták a székelyek utolsó csatájukat Gál Sándor vezetésével 1849. július 5-én a betörő oroszok ellen. A trianoni békeszerződésig Csík vármegye Kászonalcsíki járásához tartozott. A település nevezetes gyógyfürdőhely, hét gyógyforrása van. A székelyek vizét már régóta használták fürdésre. Gyógyfürdőjét 1842-ben alapították egy állítólagos csodás gyógyulás után, 1849-ben a harcok miatt tönkrement, de 1852-ben ittjártakor a császár újjáépítését rendelte el. Rohamos fejlődése 1860 után indult meg. A Mikes-forrás név a fürdőválasztmányi elnök, gr. Mikes Benedek emlékét őrzi, aki saját költségén 1868-ban Ditrich H. Gusztáv zürichi vegyésszel nyolc forrásnak a vizét elemeztette, így ettől számítható a fürdő gyógyhatású borvizeinek tudományos értékelése és hasznosítása. 1890-ben épült meg a Stefánia gyógyintézet, amely 1975-ig volt a fürdő kezelőközpontja.

1900-ban létrehozták a Csukás-tavat, melyet 1928-ban strandfürdővé építettek ki. Nagy szállodái az 1970-es években épültek.

1997 óta itt rendezik a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet, amely Bálványosfürdőről költözött ide.

2002-ben 1728 lakosából 1615 magyar és 106 román volt.


Fürdőélet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tusnádfürdő a 19. század közepétől kezdett szélesebb körben is ismerté válni. A korábban mocsaras, bozótos, csak a helyiek által használt helyre egy pásztorfiú csodálatos gyógyulása hívta fel a figyelmet. A történet hatására egyre több környékbeli kereste fel Tusnád Alvégi részén található “Beszédmező” forrásait, gyógyúlást keresve. A nagy érdeklődést látva 1845-ben a tusnádi Élthes Lajos hat birtokos társával együtt részvénytársaságot alapított. A részvényesek 99 évre kibérelték a négy tulajdonos községtől (Tusnád, Verebes, Kozmás, Lázárfalva) a területet és elkezdték a ma ismert Tusnádfürdő kiépítését. Pár év alatt jelentősen megnövekedett a csíki és a háromszéki részvényesek száma, befektetésük eredményeképpen a telepen számos villa és fogadóház épült a fürdővendégek fogadására. A fejlesztéshez hozzájárult Erdély akkori püspöke, a tusnádi születésű Kovács Miklós is, aki a szegény sorsú betegek számára fogadóházat (Püspökház) építetett a fürdőtelepen. Az 1848-49-es forradalom alatt hadszíntérré változott a virágzó fürdőtelep. A harcok által okozott károkat fokozta a helyi lakosok bosszúja, akik sérelmezték hogy elvették tőlük az ingyenes fürdő- és borvíz használatát, ezért felgyújtották a fürdőt. A szájhagyomány szerint 1852-ben Ferenc József császár országjáró körútja során megpihent a fürdőn és mivel megtetszett neki a fenyvesekkel körülvett, borvízekben bővelkedő tusnádi táj, elrendelte a fürdő felújítását. Báró Szentkereszti Zsigmond és gróf Mikes Benedek kezdeményezésére a részvényesek még abban az évben elkezdték a fürdő fejlesztését, újáépítését. Svájci stílusú villákat építettek az Alvégi-szikla alatt található területen, melyet azután Svájcnak hívtak a helybeliek.

1866-ban gróf Mikes Benedek lett a részvénytársáság elnöke. Saját költségén mintákat küldött 8 alkalmasnak talált forrás vizéből a zürichi Dietrich H. Gusztav vegyésznek. A Főkút vagy Őskút vizét a vegyelemzés után palackozni kezdték, a tusnádi ásványvíz nemsokára komoly vetélytársa lett a hazai és a külföldi piacokon a híres borszéki borvíznek. Sajnos a rossz foglalásnak következtében a kút hozama csökkeni kezdett, az 1900-az évek elején a víz palackozást beszüntették. A valaha híres kút helyét ma csak egy opálszínű forráskúp jelzi. A többi borvízforrást (Ilona- vagy Rezső-forrás, a 3-as számú, gróf Mikes Benedek emlékének tiszteletére elnevezett Mikes-forrás, a 4-es számú, báró Apor Teréz után elnevezett Apor-forrás, az Anna I-, II-források, a Rudi forrás) napjainkban is ismerik és használják. 1880-as évektől a különféle beruházások hatására kivirágzott a fürdőtelep, jelentősen megnőtt a fürdővendégek száma. 1890-ben felépült a Stefánia Gyógyintézet, melyet a legkorszerűbb berendezésekkel szereltek fel az akkori időkben. A gyógyintézet nagy népszerűségnek örvendett és 1975-ig működött a fürdőtelepen. 1893-ban a langyos vizű Rezső forrás fölé épített kétmedencés fürdő szintén nagy népszerűségnek örvendett a fürdővendégek körében. Az 1900-az évek elején az Olt holtágában kialakították a Csukás tavat, a fürdővendégek csónakázásra használták. Az első világháború megállította a település fejlődését, csak az 1920-as években kezdett újra beindulni a fürdőélet. Új villák, kezelőhelyek, sportpályák várták a vendégeket. 1928-ban a Csukás tavat strandá alakítottak át, a tó északi partján szórakoztató központ épült. A második világháború történései következtében a fürdőtelep fejlődése újból leállt. Az államosítást követően 1948-ban a villák állami tulajdonba kerültek, fokozatosan pusztulni kezdtek. 1968-ban, a megyésítéskor Tusnádfürdőt városi rangra emelték. Ezt követően jelentős állami beruházásokat eszközöltek a fürdőtelepen, mely az országos szakszervezetek egyik fontos üdülőközpontja lett. Az 1970-es években három nagy szállodát és kezelőközpontot építettek. Villanyárammal és fűtéssel látták el a települést, felújították a villákat, kempingtáborokat létesítettek. A rendszerváltozás után megcsappant a fürdőhely látogatottsága, az épületek kihasználatlansága következtében egyre jobban lepusztult a fürdőtelep. A 2000-es évektől kezdődően lassan újra fejlődésnek indult a fürdőtelep. Új szállodákat, panziókat, sportcsarnokot, sípályát építettek, régi épületeket modernizáltak, újítottak fel. A fürdőváros legújabb fejlesztése a 2013 decemberében beüzemeltetett termálvizes élményfürdő.


Látnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Testvérvárosai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Galéria[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Könyv[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Földünk térképeken Felelős kiadó: Vajda Béla: Világatlasz országlexikonnal. TOPOGRÁF Térképészeti Kft. 3.javított kiadás. Nyíregyháza: NYÍR-KARTA Bt. 2005. ISBN 9789639618015   15.oldal N5

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. "x" a telefonszolgáltatót jelöli: 2–Romtelecom, 3–RDS
  2. Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet. (Hozzáférés: 2014. február 4.)
  3. Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikája, Népszámlálási adatok 1850–2002 között

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Székelyföld írásban és képekben. Szerk. Dávid József. Budapest, 1941.
  • Hargita megye természetes gyógytényezői. Csíkszereda, 1974.
  • A Hargita-hegység és környéke ásványvizes fürdői. Szerk. Jánosi Csaba, Péter Éva. Csíkszereda, 2003.
  • Székelyföld borvizei. Csíkszereda. Polgár-Társ Alapítvány - Csíki Természetjáró és Természevédő Egyesület, 2009.
  • Jánosi Csaba – Berszán József – Péter Éva: Székelyföld fürdői. Csíkszereda, 2013.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Tusnádfürdő témájú médiaállományokat.