Kunágota

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kunágota
Kunágota címere
Kunágota címere
Közigazgatás
Ország  Magyarország
Régió Dél-Alföld
Megye Békés
Járás Mezőkovácsházai
Jogállás község
Polgármester Pápai Zoltán (FIDESZ)[1]
Irányítószám 5746
Körzethívószám 68
Népesség
Teljes népesség 2716 fő (2014. jan. 1.)[2]
Népsűrűség 41,49 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület 63,96 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Kunágota (Magyarország)
Kunágota
Kunágota
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 46° 25′ 48″, k. h. 21° 03′ 00″Koordináták: é. sz. 46° 25′ 48″, k. h. 21° 03′ 00″
Kunágota (Békés megye)
Kunágota
Kunágota
Pozíció Békés megye térképén

Kunágota község Békés megye mezőkovácsházai járásában.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Alföld délkeleti részén, a román határ közelében található. Legközelebbi városok: Battonya, Mezőkovácsháza.

Nevének eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A település neve az először betelepülő kunokra és a falu egykori templomának védőszentjére utalhat.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Kunágota helynév első említése egy 1463-as oklevélből ismert, de a mai település nem pontosan a középkori romokon épült. A középkori települést az 1596. évi tatár pusztítás néptelenítette el. Mai területe már az avar korban is lakott volt.

1844-ben újraalapította a Magyar Királyi Kamara, Csongrádból, Hevesből és Pécskáról toborzott, jelentős részben egyazon rokonságból kikerülő telepesekkel. Ekkor szerveződött a környéken az állami dohánymonopólium ellátására a dohánykertészet, és az alapítók célja az volt, hogy tartósan kielégítsék a dohánytermesztés hatalmas munkaerőigényét. Ennek hagyományaira és egykori gazdasági jelentőségére utal a község jelenlegi címerében a levél és az ennek fűzésére használt tű. Az első időkben a betelepítést irányító Geöcz László után Gőcz-telepnek (más források szerint Geötztelepnek[3]) is nevezték.

A gyors ütemű, jól tervezett betelepítésből kifolyólag a település szerkezetére a mérnöki kialakítású derékszögű utca- és telekrendszer jellemző:

A kunágotai utca olyan hosszú, hogy mesélnek egy fiatalemberről, aki legénynek indult el az elején és nagyapának ért a végére. Hát ehhez nem tudok mit szólni, mert ezt még nem próbáltam. Hanem azt tudom, hogy én egy hétig mindennap mint nagyapa indultam el rajta, de egyszer sem lett belőlem fiatalember, mire a végire értem. Különben aki meg akarja tudni, milyen hosszú ez a nagy-utca, az vegye elő a múlt évben megjelent angol Harmsworth-lexikont, abban Alföld címszó alatt benne van Kunágota térképe, mint tipikus alföldi falué...

Mindegy no, örüljünk neki, ha az angolok azt képzelik, hogy minden alföldi falu olyan kiléniázott, mint Kunágota.

– Móra Ferenc: Mit találtam a cirokföldön?

A fiatal község a szociológusok érdeklődését is felkeltette, az évtizedek során számos tanulmány foglalkozott a település társadalmával.

Kunágota népessége az iparági igényeknek megfelelően jelentős ütemben gyarapodott: 1869-ben mindössze 2353, 1930-ban viszont már 6964 főt tett ki a lélekszáma. A növekedés elsősorban csak a belterületet érintette. A külterületi népesség 1930-ban meghaladta a 2000 főt, melyből azonban mindössze 400-an éltek saját tanyájukon. A többség az uradalmi majorokban, cselédsorban élt.

Az első világháborúban 216 kunágotai származású katona halt hősi halált.[4] A második világháború idején, 1944 nyarán a községből az itt élt zsidó családokat Auschwitzba hurcolták. A 70 zsidó lakosból csak tízen élték túl a holokausztot, ők a háború után elhagyták a települést.

A község az 1950-es megyerendezéssel Békés megyei település lett; előtte Csanád vármegyéhez tartozott.

Az 1946–1947-es földreform, majd az ezt követő erőszakos téeszesítés alapvetően formálta át a lakók életét. A rendszerváltás után a település gazdasági motorjának számító Bercsényi mezőgazdasági termelőszövetkezet leépítésekbe kezdett, de még mindig a legnagyobb foglalkoztató a környéken. A település infrastruktúrája azonban fejlesztésnek indult.

Népcsoportok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2001-ben a település lakosságának 98%-a magyar, 2%-a cigány nemzetiségűnek vallotta magát.[5]

Önkormányzati választások eredménye[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A település polgármesteri tisztségét a rendszerváltás óta folyamatosan a helyi születésű Pápai Zoltán látja el[6] különböző pártok és helyi együttműködések jelöltjeként (1998-ban az MDF, az FKGP, a KUNÁGOTAI IPART. és a KÖZSÉGI GAZDAKÖR, 2002-ben az MDF, az FKGP, a FIDESZ és az IPAR-GAZDAKÖR, 2006-ban az MDF és az IPAR-TESTÜLET közös jelöltjeként, 2010-ben pedig a Fidesz jelöltjeként indult[7]). 2010-ben a helyi román kisebbségi önkormányzati választáson 39 szavazó vett részt.[7]

Nevezetességei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Móra Ferenc 1926-ban honfoglalás kori lovas sírokat tárt fel itt.
  • Temetőjében áll a magyar gyümölcsnemesítés egyik nemzetközi hírű úttörőjének, Bereczki Máté (Romhány,1824. szeptember 24. – Kunágota,1895. december 9.) pomológusnak a sírja.
  • A faluban két templom található, egy katolikus és egy református. Mindkettőt ugyanaz a plébános, Bodnár Endre, vagy közismert nevén „Bandi pap” építtette, aki eredetileg katolikus plébános volt, de a katolikus templom felépítése után a helyi püspök – méltatlan magaviselete miatt – felmentette tisztségéből. A hívők egy része azonban annyira ragaszkodott hozzá, hogy felajánlották neki: térjen vissza református plébánosként, és ők is áttérnek erre a hitre.[8]
  • A helyi zsidó temető a régi református temető szélén egy kiemelt jelentőségű zsidó épített emlék.
  • Augusztusban rendszeresen megrendezik a Kunágotai Lovasnapokat, amelyen lovas versenyek, fogathajtás, bemutatók szórakoztatják az érdeklődőket.
  • 2000-ben rendeztek először falunapokat az augusztus 20-i ünnephez kapcsolódóan. Azóta minden évben kétnapos ünnepségsorozattal emlékeznek meg Szent István napjára.
  • A mai katolikus templom védőszentje, Imre napján megrendezett búcsúra a környező településekről is sokan visszajárnak.

Híres emberek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Itt született 1946-ban Zsíros Géza gazdálkodó, 1990-1994 között országgyűlési képviselő (FKGP)
  • Itt született Pócsik Dezső citeraművész
  • Itt született Szalkai Zoltán rendező-operatőr (1961)
  • Itt élt a cigány Tűhelyi Mihály népi fafaragó mester (Kunágota, 1914 – Kunágota, 1995).[8]

Kunágota az irodalomban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Kunágota a címadó helyszíne Móra Ferenc A kunágotai lovassírok című (régészeti tárgyú) elbeszélésének.
  • Móra Ferenc Mit találtam a cirokföldön? című elbeszélése is kunágotai emlékeiből építkezik:
Igenis, a kunágotai magyarok a maguk szíve szántából két milliót adtak össze régészeti ásatásokra. Igaz, hogy a környéken sok a gazdag uraság és a faluban is akad néhány nagygazda kisgazda. De hogy félreértés ne legyen a dologból, a pénzt nem ezek adták. A két milliót a kunágotai lateinerek szedték össze maguk közt: a jegyzők, segéd jegyzők, tanítók, kántorok. Kivetették magukra a régészeti sarcot, „te fizetsz egy napszámot, te fizetsz kettőt”, kiki tehetsége szerint. És akadt olyan tanító, aki föllebbezett:

— Hohó, nem hagyom a jussom! Három napszámot vállalok!

Nem tudom, mikor jegyeztek föl utoljára ilyen különös dolgot a hazai annalesek. Érdemes volna a neveket is följegyezni, de nem merem. Hátha fölemelik az adójukat ezen az alapon! (Ámbár hiszen a községi végrehajtó is köztük van. Az se hagyta a jussát.)

– Móra Ferenc: Mit találtam a cirokföldön?

Testvértelepülése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Bencsik János: Kunágota kertésztelep paraszti társadalma 1844—1871. Kötetben: A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 11.: A Békés megyei múzeumi kutatások eredményeiből. Békéscsaba, 1988. 195-245. o.
  • Paládi-Kovács Attila, Sárkány Mihály és Szilágyi Miklós (szerk.): Magyar Néprajz VIII.
  • Seres József: Kunágota község társadalomrajza (Budapest: Magyar Társaság Falukutató Intézete, 1937)
  • Seres József: Egy viharsarki falu múltja és útja a felszabadulás után (Békéscsaba: Békés Megyei Könyvtár, 1987)

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]