Szent János-keresztelőkápolna

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szent János-keresztelőkápolna
Baptistry Florence Apr 2008.jpg
A Battistero a Paradicsomi kapu felől nézve

Település Firenze
Ország Olaszország
Vallás római katolikus
Névadó Keresztelő Szent János
Építési adatok
Típus kápolna
Építés kezdete ismeretlen
Építés befejezése 1150
Építtető ismeretlen
Alapadatok
Szélesség kb. 26 m
Elhelyezkedése
Szent János-keresztelőkápolna  (Firenze)
Szent János-keresztelőkápolna
Szent János-keresztelőkápolna
Pozíció Firenze térképén
é. sz. 43° 46′ 23″, k. h. 11° 15′ 18″Koordináták: é. sz. 43° 46′ 23″, k. h. 11° 15′ 18″
A kápolna a szentély felől nézve, háttérben a dóm
A mennyezeti mozaik

A Szent János-keresztelőkápolna (olaszul Battistero di san Giovanni Battista, röviden: Battistero) Firenze védőszentjének, Keresztelő Szent Jánosnak fölajánlott, nyolcszögletű keresztelőkápolna Firenze történelmi központjában. A dómmal szemközt, a Dóm téren áll. A kápolna egyike Firenze legrégibb épületeinek, római alapokra építették, építését 1150-ben fejezték be. Látványosságai közé számítanak az 1330 és 1452 között készült aranyozott bronzkapuk, melyek Andrea Pisano és Lorenzo Ghiberti munkái, és a kupolát belülről borító mozaikok. Ebben a kápolnában keresztelték meg 1265-ben Dantét is.

Elhelyezkedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A középkorban az épület mellett állt a püspökség, a tér nyugati oldalán. A 16. században új püspöki palotát építettek, amit a 19. században áthelyeztek úgy, hogy a teret kiszélesítették, és a palotát hátrébb (a Battistero mögött, a dómmal ellentétes oldalon) építették fel, eredeti formájában. A kápolnáról így elmondható, hogy korábban inkább a püspöki palotához kapcsolódott, mint a dómhoz, illetve annak elődjéhez, a Santa Reparata-templomhoz, különösen, hogy a kápolna és a korábbi templom között egy keskeny épület is állt, ami ispotályként szolgált, és amit 1292-ben, Dante tanácsára lebontottak.[1]

Hatása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mai dóm elkészülte előtt a Santa Reparata-templomot és a kápolnát felváltva hívták dómnak a korabeli dokumentumokban,[1] de az utóbbi számított a középkori város centrumának.[1] Maga Dante is "mio bel San Giovanninak" („az én szép Szent Jánosom") nevezte az épületet.[1]

A kápolna stílusa Firenze egészére hatott, ami utána, a reneszánszban keletkezett a városban, szellemében és eredetében ebben az épületben összpontosul.[1] A Battistero protoreneszánsz alkotás, és nagyobb hatással volt a helyi építészet alakulására, mint a vele egyidőben, az Arno túlsó partján megépült San Miniato al Monte-templom.[1]

Építése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az épület pontos korát nem lehet megállapítani. Az eredeti kápolnát, melyet már 897-ben említenek az oklevelek[2] valószínűleg római kori alapokra emelték, az egykori római város szélén. A legenda szerint egy Mars-szentély képezi az alapját, más források szerint az első században prétorok háza állt itt, ásatások pedig a kápolna alatt egy római fürdő vendégfogadóját tárták fel.[3] Végül az 5. században alakítottak ki egy ókeresztény kápolnát, ebből a korból származó pénzérméket is találtak. Ezt a korai épületet 1000 körül újították fel, újbóli felszentelését II. Miklós pápa végezte 1059-ben.[3][2] Erre a korra utalnak a belső oszloppárok és a kupola alatti karzatok.

Mai formáját a 11. században kezdték el kialakítani. Piramis-szerű tetőzete 1128-ban készült el, az oszlopos lanterna 1150-ben, a négyszögletes szószék (a „zseb") 1202-ben épült meg egy korábbi félköríves apszis helyén.[4] A nyolcszögű tetőzet alatt kupola helyezkedik el.[2] A kápolnát kívülről zöld-fehér színű, félkörívekkel, négyszögekkel és derékszögekkel díszített márványlapok borítják, ami eltér a korban szokásos díszítésektől. Ennek Firenze invesztitúra háborúk során tanúsított magatartása az oka,[5] amikor is a város megpróbálta megőrizni a függetlenségét, ami abban is megmutatkozott, hogy az északi román stílus helyett tudatosan a déli, római mintákat követték. Arnolfo di Cambio 1296-ban fekete-fehér sávosra festette a sarokpilléreket, amivel a kápolna külső megjelenését a szemközti dóméhoz kívánta igazítani.[2]

Az átépítések és hozzáépítések ellenére az épületet sokáig antiknak tartották, többek közt Dante és Filippo Brunelleschi is. Ennek az lehet az oka, hogy a kápolna ismeretlen építőmestere sok elemet az antik építészetből vett át, például az oszlopok és a pillérek szintenkénti rendjét, vagy a boltívek szabályos félkörívét és a felső szint attikaablakait.[2] Ezekkel az antik hatású építészeti elemekkel szemben azonban újszerű a márványinkrusztáció, ami hangsúlyozza a falfelület tagolását.[2] Háromdimenziós díszítményeket helyeztek el síkban, amik úgy hatnak, mintha falra vetített dekorációk lennének, ugyanakkor mivel az íveket kissé eltolták, azok vakárkádsor hatását keltik.[2]

Restaurálás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1966-os firenzei árvíz ebben az épületben is károkat okozott: megrongálódtak a kapuk és néhány, a kápolnában kiállított műtárgy. Ezeket restaurálásuk után vagy visszahelyezték eredeti helyükre, vagy múzeumba kerültek, s a helyükre másolatukat állították ki.

A kápolna külsejét 2014 januárjától restaurálják, a munkálatok 2015 nyarára érnek véget.[6] Legutóbbi átfogó renoválása a második világháborút követően volt.[6]

Leírása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kápolna külseje[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az épület elrendezése a korakeresztény, nyolcszögletes alaprajzú központos tértípust követi[7], így a ravennai és a római keresztelőkápolnák ötvözete.[2] Sátorteteje van, ami tompaszögeket bezáró csúcsba fut össze. Az így képződött kupola közel 26 méter átmérőjű teret fed be.[7] Az épület magassága alig nagyobb a szélességénél,[7] összhatásában a jól áttekinthető centrális terek közeli rokona.[7] A sarkok pillérrendszere erőteljesebb, míg a falsíkok könnyedebbek. A fény tompításában, irányításában és a dekoráció jellegében kora középkori hatások is érvényesülnek.

Oldalain fapillérek vannak, amik három részre osztják azokat. Fölöttük kiugró párkányok és kerek boltívek vannak, ablakokkal. A külsőt díszítő vakívek, féloszlopok plasztikus hatást kölcsönöznek az épületnek, míg a későbbi attika-ráépítésnek grafikus hatása van.

A homlokzatok kialakítását a finom tagoltság jellemzi, amit a fehér és zöld márványfelületek váltakozása is megerősít. A pillérek rendszere és az íves-oszlopos tagolás enyhe relieffel fekszik a falfelületre. A sarokpillérek 1296-ban készült fekete-fehér vízszintes sávozása némi ellentétet mutat az eredeti homlokzatok rendszerével és légiesnek ható kiképzésével. A homlokzatsíkok vízszintesen és függőlegesen is 3-3 részre vannak osztva. Ez a hármas tagolás sok helyen visszatér, a részletekben vagy a márványinkrusztáció rajzában, de megfigyelhető az is, hogy magából a nyolcszög alapú épületből egy időben csak 3 homlokzata látható.[7] Kellő távolságból figyelve a hármas tagolás szerinti látvány középpontjában jelentős szerepet kapnak a Battistero kapui.

A kapuk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A déli kapu (Pisano, 1336)
A (keleti) Paradicsomi kapu (Ghiberti, 1452)
Ghiberti arcmása a Paradicsomi kapuról

A Battisterónak három kapuja van, amelyek a reneszánsz kor kezdeteitől az újabb kor művészete felé is utat nyitnak. Jelentőségük azért is nagy, mert a Dóm tér együttesében és annak városképi hatásában is fontos szerepet játszanak.[8] Mindhárom bronzból készült, részben aranyozva.[2]

Déli kapu[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kápolna bejáratául szolgáló déli kapu, Andrea Pisano műve, 1330 és 1336 között készült el, a kápolna legrégibb kapuja. Eredetileg a keleti oldalon állt, de Ghiberti második kapujának helyéről a déli oldalra helyezték át.[8] A kapu a favázas ajtó formáit ültette át bronzba.

28 képmezője van, amiből húszat a kápolna névadójának, Keresztelő Szent Jánosnak szentelt; az ő élete eseményeit mutatja be. Az alsó 8 mező az erény allegóriáit ábrázolja. A domborművek bronzból készültek, ívekből és négyszögekből kialakított, négykaréjos, gótikus keretbe foglalva. A kapu évszázados hatást gyakorolt a firenzei szobrászatra.[9] Amikor a kápolnát patronáló posztósok céhe 1401-ben pályázatot írt ki újabb bronzkapu építésére, mintául Pisano művét állították.

A kapu ajtókeretén figurális és növényi motívumok láthatók, amiket Vittorio Ghiberti, Lorenzo Ghiberti fia készített 1452 és 1462 között. A kapu fölötti Keresztelő János lefejezése című háromalakos szoborcsoportot Vincenzo Danti készítette, 1571-ben.

Északi kapu[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az északi kapu elkészítésére 1402-ben 7 pályamű érkezett, olyan szerzőktől mint Lorenzo Ghiberti, Filippo Brunelleschi, és Jacopo della Quercia. A zsűri tetszését az első kettőé nyerte el, végül Ghiberti művét választották. Mindkét pályamű fennmaradt, a Bargellóban őrzik őket. A pályázóknak Izsák feláldozását kellett feldolgozniuk, de végül is nem ótestamentumi jelenetek díszítik az elkészült kaput.

Ghiberti 1424-re készült el vele. Magassága 450 cm, a kerettel együtt, a kazetták mindegyike 39×39 cm-es.[10] A délihez hasonlóan 28 dombormű díszíti, azaz követi Pisano kompozícióját, de a domborművek már gazdagabb felfogása és a váz díszítésének lágyabb ritmusa már stílusbeli változást jeleznek[11]. Az alsó két képsoron az egyházatyákat és a négy evangelistát lehet látni, a harmadik sorban látható egy Újszövetségből vett képsor, ami az angyali üdvözlettel kezdődik, és tart a legfelső sorig, ahol a pünkösdi csodával fejeződik be, vagyis a felső 20 kazetta Jézus életéből vett jeleneteket mutat be. Ahol a kazetták találkoznak, apró portréfejek láthatóak, melyek közül az egyikben Ghiberti saját magát mintázta meg.[10] Naturalista hatású részletek figyelhetőek meg az ajtókereteken is, látható béka, gyík, csiga és egyéb állatok.[10] A kapu fölötti, Keresztelő János prédikál című háromalakos szoborcsoportot Giovan Francesco Rustici készítette 1506 és 1511 között.

Keleti kapu[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
A Paradicsomi kapu felosztása (a részek leírását lásd a szövegben)

Ghiberti az északi kapu elkészítése után már pályázat nélkül kapott megbízást a keleti (Dómmal szembeni) kapu elkészítésére.[11] A keleti kapu, más néven Paradicsomi kapu (olaszul Porta del Paradiso), Ghiberti főműve, amin 1425-től 1452-ig 27 éven át dolgozott, a Kereskedők Céhének megbízásából. A kaput azért nevezik Paradicsomi kapunak is, mert Michelangelo azt mondta róla, hogy „méltó lenne arra, hogy a Paradicsom kapuja legyen".[12] A kapu 521×321 cm, a domborművek mérete egyenként 80×80 cm.[12]

Ez a kapu már nem 28 részre osztott, és Ghiberti szakított a Pisano-féle gótikus keretezéssel is, egyszerű négyzettel vannak keretezve a képek, amiket aranyozott kettős reliefsor övez. A másik két kapu tábláihoz képest a Paradicsomi kapuéi nagyobbak, ezért csak 10 kép fért el rajta. Eltűntek a másodlagos keretezések is, de megjelent a perspektíva korai ábrázolása.[13] A 10 relief tulajdonképpen plasztikus alakokkal gazdagon benépesített tájkép[11], ahol az előtérben szereplő figurák kerekségükben vannak megmintázva, majd a dombormű egyre laposabbá válik, hogy a leghátsó elemek szinte már csak rárajzoltnak tűnjenek.[14]

A kereten növényi motívumok láthatóak, köztük 48 kicsi fülkeszobor és medalionban elhelyezett fej.[12] Köztük a bal oldal közepén Ghiberti saját arcmását örökítette meg, a többin szibillák, próféták és más bibliai alakok fedezhetőek fel.[12] A kapun már használja az akkortájt felfedezett perspektívát, így ezek a képek már nem olyan merevek, mint az északi kapuéi, ráadásul, bár csak 10 képmező van, egy-egy mezőben ugyanannak a történetnek több epizódját is ábrázolta a művész.[15] Ghiberti a lapos relieftől a magas domborműig többféle technikát alkalmazott.[15] A domborművek, amiknek a témáját Leonardo Bruni humanista válogatta ki,[12] sorban a következő ótestamentumi jeleneteket ábrázolják[9]:

1: Ádám és Éva teremtése; kiűzetés a Paradicsomból
2: Ádám a földet műveli; Káin testvérgyilkossága
3: Az özönvíz; Noé bárkája; Noé áldozata és részegsége
4: Ábrahám a három angyallal; Sára a sátorban; Hágár a pusztában; Izsák feláldozása
5: Ézsau és Jákob története: Ézsau Izsákhoz megy; Ráhel és Jákob; Izsák megáldja Jákobot
6: József és testvérei Egyiptomban; Benjámin zsákjában megtalálják az aranypoharat; a testvérek visszatérése Kánaánba
7: Mózes átveszi a törvénytáblákat
8: Jerikó falai leomlanak; Józsua átkel a Jordánon
9: Dávid harca a filiszteusokkal; Góliát legyőzése
10: Salamon fogadja Sába királynőjét

A kapu fölötti háromalakos Krisztus megkeresztelése című szoborcsoportot 1502-ben készítette Andrea Sansovino, a bal oldali angyal Innocenzo Spinazzi műve, 1792-ből.

Az 1966-os firenzei árvíz ezt a kaput is megrongálta, 5 dombormű levált az ajtószárnyakról. Restaurálás után visszahelyezték őket. 1990-ben elkészítették a kapu másolatát, jelenleg ez látható a kápolnán, az eredetit pedig a Dóm Múzeumban őrzik.

A kápolnát 7-8 méter távolságból nézve becsülhető meg leginkább a kapu művészi értéke[16], mivel innen már minden részlet látható.

A kápolna belseje[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kápolna belseje a szentély felé nézve
A mennyezeti mozaik részlete

A kápolna belső tere függőlegesen két részre osztott. Az alsóban a kandellúrás pilaszterek gránitból készült, aranyozott korinthoszi oszloppárokkal vannak díszítve, köztük a külső homlokzat geometrikus mintája látható. E megoldás miatt az oszloprend és a köztük lévő fülkék is a római Pantheonra emlékeztetnek.[17] A felső részen árkádos galéria fut körbe, a rajta lévő ikerablakok szabályos közönként ismétlődnek[17]. A szószék fülkéjét és a három kaput teljes falmagasságig kettős pilaszterek és félkörívek díszítik. A kupola alatt közvetlenül négyszögletes képmezőkben attika-sor látható.

A Pisano-féle déli kapun belépve, jobbra található a keresztelőkút. Ez a pisai iskola munkája a 14. század második feléből. Fölötte látható a Krisztus megkeresztelését ábrázoló festmény, Alessandro Alloritól, 1591-ből.

Az északi kapu és az apszis között látható Baldassare Coscia, azaz XXIII. János ellenpápa síremléke, amit 1425 és 1427 között készített Donatello és Michelozzo. Az ellenpápa alakja Donatello, a talpazaton lévő három nőalak, a Hit, Remény és Szeretet allegóriája Michelozzo művei. Ez az első reneszánsz stílusú baldachinos síremlék.[17]

A kápolna műkincsei közé tartozik még két római szarkofág és Ranieri püspök kőkoporsója.

A téglalap alakú szentélyt a 13. század első éveiben építették a kápolnához, a következő évszázadban készült el Agostino di Jacopo műhelyében a mozaikdíszítés és az előtérben lévő gyertyatartó angyal. A főoltártól balra Mária Magdolna faszobra állt, amit Donatello készített, 1460-ban. Az 1966-os árvíz alatt súlyosan megrongálódott, restaurálás után visszahelyezték, de később átvitték a Dóm múzeumba.

A kápolna padlóján is a 13. században készült mozaikszerű berakás látható, amin az állatövet ábrázolták, a közepén visszafelé is olvasható latin szöveggel.

A kupola mozaikja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Battistero kupolájának mozaikját, ami a velencei Szent Márk-székesegyház mozaikjai nyomán készült[17], 1225-ben[17] kezdték el készíteni. Később a munkát egy ferences szerzetes, Fra Jacopo da Torrita vezette[17], és többen közreműködtek benne, így Coppo di Marcovaldo is, de a végső munkálatok a következő század elejéig elhúzódtak. A főoltár feletti részen a szivárványon trónoló Krisztus látható, amint az utolsó ítéletkor a jókat megjutalmazza, a rosszakat megbünteti. A mennyezet további, körbefutó részein látható mozaikdíszítés 5 részre oszlik, ahol ó- és újtestamentumi jelenetek láthatók: Keresztelő Szent János életének eseményei, történetek Krisztusról, József életének eseményei, képek a világ teremtéséből, Az égi hierarchiák Krisztussal és a szeráfokkal. A Krisztus fölötti képszalagon, ami egészen a lanternáig nyúlik, szőlőindák, pávák és szarvasok között a Teremtőt és a mennyei seregeket látni.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e f Pogány 44. oldal
  2. ^ a b c d e f g h i Toscana 162. oldal
  3. ^ a b Polyglott 19. oldal
  4. Pogány 41. oldal
  5. Polyglott 20. oldal
  6. ^ a b Restaurálják a firenzei dóm keresztelőkápolnáját. mandiner.hu, 2014 [last update]. (Hozzáférés: 2014. április 15.)
  7. ^ a b c d e Pogány 45. oldal
  8. ^ a b Pogány 46. oldal
  9. ^ a b Panoráma 54. oldal
  10. ^ a b c Toscana 163. oldal
  11. ^ a b c Pogány 48. oldal
  12. ^ a b c d e Toscana 164. oldal
  13. Pogány 51. oldal
  14. Pogány 53. oldal
  15. ^ a b Toscana 165. oldal
  16. Pogány 54. oldal
  17. ^ a b c d e f Toscana 166. oldal

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Panoráma: Wellner István. Firenze. Panoráma útikalauz. Budapest: Panoráma. ISBN 963 243 041 7 (1975) 
  • Aranykönyv: Aranykönyv: Firenze, a város és remekművei. Budapest: Bonechi kiadó. ISBN 88 7009 956 3 (1996) 
  • Polyglott: Firenze. Polyglott útikalauz. Budapest: Pegazus Rt.. ISBN 963 7598 08 1 (1992) 
  • Pogány: Pogány Frigyes. Firenze. Budapest: Corvina kiadó. ISBN nélkül (1971) 
  • Toscana: Anne Mueller von der Hagen, Ruth Strasser. Toscana – Művészeti kalauz. Budapest: Vince kiadó. ISBN 978 963 9552 51 7 (2005) 

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Szent János-keresztelőkápolna témájú médiaállományokat.