Szeráf

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Giotto: Szent Ferenc látomása: egy szeráftól megkapja Krisztus sebeit (részlet az Assisi Szent Ferenc-bazilika freskó-sorozatából)

A szeráfok a zsidó és keresztény vallásban az angyalok első[1] karának hatszárnyú angyalai.

A szeráfok az Isten iránti szeretetet képviselik, annak trónja körül állnak, s dicsőségét zengik. Hat szárnyuk van, kettő-kettő a fejükön, a lábukon és a derekukon. Az ó-keresztény festészetben egész alakok, s mind a hat szárnyuk a fejükön és vállukon van. [2]

„Mindegyiknek hat-hat szárnya volt. Kettővel befödték arcukat, kettővel befödték lábukat, s kettővel lebegtek.”[3] Hatszárnyú szeráf képi ábrázolása a budapesti Szent Ferenc Sebei templom (I. ker.Fő utca, 41. sz.) főoltárán látható.

A szeráf szó a megemésztő, elégető, elnyelő tüzet jelentő száraf igéből származik, tehát tüzes, izzó, elégető, megemésztő lényt jelent.

A legtöbb teológus szerint Isten jelenlétének, szentségének közvetlen őrei. Ha Isten útra kel, jelenléte lejön a Földre, akkor sem hagyják el, hanem e négy lény hordozza, veszi körül, mint afféle „testőrök”.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Vallástörténeti Kislexikon, ötödik, bővített és átdolgozott kiadás. Szerkesztő: Gecse Gusztáv. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1983, ISBN 963-09-2218-5
  2. A Pallas nagy lexikona
  3. IMMÁNUEL-KÖNYV Izajás meghívása