Firenzei dóm

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Firenzei dóm
Il Duomo Florence Italy.JPG
A Campanile és a Dóm éjszakai megvilágításban

Település Firenze
Ország Olaszország
Vallás római katolikus
Névadó Szűz Mária
Építési adatok
Típus katedrális
Építés kezdete 1294
Építés befejezése 1436
Alapadatok
Hosszúság 169 m
Magasság 107 m
Szélesség 104 m
Elhelyezkedése
Firenzei dóm  (Firenze)
Firenzei dóm
Firenzei dóm
Pozíció Firenze térképén
é. sz. 43° 46′ 23″, k. h. 11° 15′ 22″Koordináták: é. sz. 43° 46′ 23″, k. h. 11° 15′ 22″
Firenze történelmi központja
Világörökség
From the campanile.jpg
Firenze a Dóm kupolájával
Adatok
Ország Olaszország
Típus Kulturális helyszín
Kritériumok I, II, III, IV, VI
Felvétel éve 1982
Elhelyezkedése
Firenzei dóm  (Olaszország)
Firenzei dóm
Firenzei dóm
Pozíció Olaszország térképén
é. sz. 43° 46′ 24″, k. h. 11° 15′ 22″

A firenzei dóm, olaszul Cattedrale di Santa Maria del Fiore, (jelentése: Liliomos Szűz Mária Székesegyháza), Firenze főtemploma. Építését 1294-ben kezdték meg, a kupolát 1436-ban fejezték be, felszentelését IV. Jenő pápa végezte.[1] Eredeti, befejezetlen homlokzatát a 16. században lebontották, a ma látható a 19. században készült, neogót stílusban.[1] A katedrális ma Olaszország legnagyobb, és a világ 4. legnagyobb temploma. A Világörökség része.

Építéstörténete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A dóm alaprajza az építés különböző fázisaiban. Piros: A Santa Reparata, narancs: Arnolfo di Cambio terve, világossárga: az átalakított terv, megnövelt méretekkel

A dóm felépülte előtt, helyén egy korábbi templom, a Santa Reparata állt. A város területének - és így lakosságának - megnövekedésével, valamint a nagypolitika terén elért egyre nagyobb szerepével összhangban a Santa Reparata már nem elégítette ki az igényeket, így 1294-ben néphatározat döntött egy új, Firenze nagyságát kellőképpen reprezentáló templom alapításáról. A dóm építésekor a korábbi templomot csak fokozatosan bontották le, egyes részei még 1375-ig álltak, az alapjai ma is megtekinthetőek a dóm alagsorában. A dómba, hatalmas méretei miatt azonban nemcsak a Santa Reparatát, hanem más, kisebb templomokat és házakat is beleépítettek.

Az építés kezdete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A dóm terveit Arnolfo di Cambio készítette, ő végezte az építési munkálatok előkészületeit 1296-tól, az alapkőletételre 1299. szeptember 8-án került sor.[1] Amikor Arnolfo pár év múlva elhunyt, a munkálatokat Giotto di Bondone vette át. Az építkezés ekkortól megakadt, mivel Giotto elsősorban a Campanile megépítésére koncentrált. 1337-es halála után az építkezés 20 évre abbamaradt. Az új, módosított terveket [2] 1367-ben fogadták el. A főhajót 1378-ban, a mellékhajókat 1380-ban fejezték be, a szentély 1421-ben készült el.[2] Giotto után a megbízott építésvezetők Andrea Pisano, majd az ő halála után, 1351-től Francesco Talenti voltak.

A kupola és a homlokzat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Filippo Brunelleschi 1420-ban átvette a munkát, ekkorra már készen volt a hosszhajó, a boltváll magasságáig a kupolatér. Ő, egy pályázatot megnyerve, a kupolát készítette el, amit 1436-ban szenteltek fel, de a lanterna, melyet 1445-ben kezdtek el építeni,[3] csak 1461-ben készült el.[2] Az Arnolfo di Cambio-féle homlokzatot 1587-ben lebontották, a jelenleg látható neogótikus stílusú 1871-1887 között épült, Emilio de Fabris tervei alapján.[2]

Leírása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Méretei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A templom 169 m hosszú, 104 m széles, kupolája a laternával 107 m magas, ezzel Olaszország legnagyobb, a világ negyedik legnagyobb temploma.

Külseje[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kupola[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Brunelleschi által épített kupolát a dóm ékességének tartják,[3] és egyben az építész remekművének. A kupola szerkezetét téglából halszálka-mintára rakott boltcikkelyek alkotják, amiket láncok erősítenek egymáshoz. A csúcsíves kettős kupola egy dobon nyugszik, a két héj közzel van elválasztva.[3] Átmérője 45 méter, magassága 91 méter,[3] a tetejét 463 lépcsőt megmászva lehet elérni.[4]

A vastagabb belső héjban 64 rejtett, spirálvonalban felfelé haladó bordát hozott létre, így a kupola szerkezete önhordó lett, nem kellett aláállványozni a teljes építkezés ideje alatt. A kupola belsejét Vasari és Zuccari freskói díszítik, amik 1572-79 között készültek, habár Brunelleschi díszítés nélkülire tervezte.[3] A 19. században, és a 20. század második felében is felmerült az elképzelés, hogy újra fehérre festik.[3] A lanterna 107 méterre emeli a dóm magasságát. Szintén Brunelleschi tervezte, kis templom formájúra.[3]

A homlokzat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A dóm eredeti homlokzatát még Arnolfo di Cambio készítette, de mivel befejezetlenül maradt, 1587-ben lebontották.[5] Mintegy 300 éven át pályázatok és tervek sora készült el a homlokzat befejezésre, de csak 1871-ben sikerült az egyiket, Emilio de Fabris tervét elfogadniuk. Az új, neogótikus homlokzat 1887-re készült el. A megépítéséhez ugyanolyan carrarai fehér, pratói zöld és maremmai rózsaszín márványt használtak, mint a dóm a többi részéhez.[5]

A homlokzatot Szűz Mária történeteivel díszítették, balról jobbra haladva az Irgalom, A Szűzanya a városi patrónusokkal és a Hit látható a lünettákban, a középső bejárat oromdíszén a Szűzanya dicsfényben látható.[5] A három rozetta közé helyezett fríz fülkéiben az apostolok és Mária szobrai vannak elhelyezve, felül művészek mellszobrai láthatóak.[5] Az egész homlokzatot egy timpanon zárja le, amin középen az Úristent ábrázoló dombormű van elhelyezve.[5]

Az új homlokzat nem mindenki tetszését nyerte el, egyes kritikák szerint „a historizmus jegyében fogant neogótikus, a Dóm visszafogott stílusától idegen, teátrális, hangoskodó homlokzat megalkotása mellett”[1] döntöttek a korabeli döntéshozók. A Museo dell'Opera del Duomo őrzi az új homlokzathoz készített egyéb, de nem nyertes modelleket.[1]

A déli oldal[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A keleti oldal[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A dóm keleti oldalán látható a szentély a kápolnákkal, amik 3 apszisban kaptak helyet, mindhármat kupola fedi be.[6]

Az északi oldal[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Belseje[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egyszerű, puritán stílusú, de több gyönyörű festmény és síremlék ékesíti.

A kápolnák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A központi kápolnában található például Firenze első püspökének, Szent Zenóbiusznak (Santo Zenobio, alias San Zanobi) a szarkofágja, Lorenzo Ghiberti műve. Ugyanitt az oltár felett látható két terrakotta angyalszobor, Luca della Robbia alkotása. A bal oldali hajóban levő két lovas kép Paolo Uccello és Andrea del Castagno munkája. Lépcső visz le Szent Reparata kriptájába; itt nyugszik Brunelleschi is.

Lorenzo Ghiberti például a firenzei dóm számára készítette azt az (arany) ereklyetartót, amely Szent Zenóbiusz életének jeleneteit ábrázolja.

A padló[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A dóm márványpadlója a 16. századból származik, mintája labirintusszerű.[4]

Kapcsolódó épületek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A dómhoz két különálló épület csatlakozik szervesen. Az egyik a harangtorony, mely itáliai szokás szerint különálló épület, a másik a dóm korábbi építőcsarnoka, ahol napjainkban múzeum foglal helyet, gyűjteménye javarészt a dómmal kapcsolatos művekből és egyéb tárgyakból áll.

A harangtorony[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

84,7 méter magas, gótikus harangtorony, sötét és világos márványberakással. A köznép ma is Giotto tornyának hívja. A mester 1334. július 9-én látott neki a munkának: 20 rőfnyi (kb. 15,5 m) mély gödröt ástak hozzá, s kimerték a kavicsot és vizet a gödörből, majd alját kemény kövekkel borították. Erre került aztán 12 rőfnyi (kb. 9,3 m) tégla és kavics, majd kézzel 8 rőfnyi (kb. 6,5 m) magasságú fal. Ünnepélyes keretek között, Firenze érseke tette le első kövét. A falakat ezután a német gótikát követő stílusban építették tovább.

A torony építését 1359-ben Andrea Pisano s később F. Talenti fejezték be. Az alsó szinten ikerablakok, míg a legfelsőn hármasablak található. A faldíszítő elemeket maga Giotto rajzolta meg. A tervek alapján aztán Pisano tette fel a domborműveket.

A templom felőli oldal domborművei Luca della Robbia alkotásai. 1437 és 1438 között készített öt márványművet, amelynek figurái az öt szabad művészetet személyesítették meg.

A felette nyíló fülkék szobrai csak másolatok, eredetijüket a Dóm múzeumában lehet megtekinteni. A torony nyugati oldalát Donatello szobrai, többek közt a híres Zuccone (Habakuk próféta), déli és északi oldalát Giotto és Andrea Pisano szép reliefjei ékesítik.

A Dóm-múzeum[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1891-ben megnyitott Museo dell'Opera del Duomoban őrzik a székesegyházból, a harangtoronyból és a keresztelőkápolnából való régiségeket, többek közt a Luca della Robbiától és Donatellótól származó éneklő és táncoló fiúk és lányok csoportjait s más domborműveket, szobrokat, ötvöstárgyakat. A leghíresebb mű a múzeumban Michelangelo Pietàja (1550).

Építői, művészei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e Polyglott 22. oldal
  2. ^ a b c d Polyglott 23. oldal
  3. ^ a b c d e f g Aranykönyv 5. oldal
  4. ^ a b Zsebútitárs 13. oldal
  5. ^ a b c d e Aranykönyv 6. oldal
  6. Zsebútitárs 12. oldal

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Fajth Tibor: Itália (Panoráma útikönyvek, Athenaeum Nyomda, Bp., 1980) ISBN 963-243-235-5
  • Giorgio Vasari: A legkiválóbb olasz festők, szobrászok és építészek élete (eredeti cím: Le vite de' piú eccelenti architetti, pittori, et scultori italiani, da Cimabue insino a' tempi nostri. Nell'edizione per i tipi di Lorenzo Torrentino - Firenze 1550, di Giorgio Vasari, ford. Zsámboki Zoltán, Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft.) ISBN 963-596-256-8
  • A művészet olasz városai, Edizione Lozzi, Róma, 1998
  • Ross King: Brunelleschi kupolája A firenzei dóm építésének története Fordította: Makovecz Benjámin, Park Könyvkiadó, Budapest, 2008
  • Panoráma: Wellner István. Firenze. Panoráma útikalauz. Budapest: Panoráma. ISBN 963 243 041 7 (1975) 
  • Aranykönyv: Aranykönyv: Firenze, a város és remekművei. Budapest: Bonechi kiadó. ISBN 88 7009 956 3 (1996) 
  • Polyglott: Firenze. Polyglott útikalauz. Budapest: Pegazus Rt.. ISBN 963 7598 08 1 (1992) 
  • Pogány: Pogány Frigyes. Firenze. Budapest: Corvina kiadó. ISBN nélkül (1971) 
  • Toscana: Anne Mueller von der Hagen, Ruth Strasser. Toscana – Művészeti kalauz. Budapest: Vince kiadó. ISBN 978 963 9552 51 7 (2005) 
  • Zsebútitárs: Firenze – térképes útikalauz. Budapest: Panemex Kft.. ISBN 978 963 9825 41 3 (2009) 

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Firenzei dóm témájú médiaállományokat.