MiG–17

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
MiG–17
MiG-17PF 2.jpg
MiG–17PF Szolnokon, a Magyar Repüléstörténeti Múzeumban

NATO-kód Fresco
Funkció vadászrepülőgép

Első felszállás 1950. január 14.
Szolgálatba állítás 1952. október
Háromnézeti rajz
MiG-17 3-view drawing.svg
a MiG–17 háromnézeti rajza

A MiG–17 (NATO-kódja: Fresco) a Szovjetunióban a Mikojan–Gurjevics-tervezőirodában kifejlesztett első generációs sugárhajtású vadászrepülőgép. 1952-ben állították szolgálatba, Lengyelországban és Kínában is gyártották. Különböző változataiból több mint 10 000 db készült.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A MiG–17 tervezése 1949-ben kezdődött az OKB–155 tervezőirodában. Az első prototípus 1950-ben szállt fel először. A repülőgépet a korábbi, sikeres konstrukciónak bizonyult MiG–15 továbbfejlesztésével alakították ki, szerkezete nagyrészt megegyezik azzal. A legjelentősebb módosítás az új, kettős nyilazású szárny alkalmazása volt. Belső, törzs közeli részének nyilazási szöge 45°, külső részének a nyilazása pedig 42°. További jól látható különbség a MiG–15-höz viszonyítva a szárnyak felső felületén alkalmazott három-három terelőlap, míg a MiG–15-én csak kettő volt. Elődjével ellentétben a törzs hátsó-alulsó részén, a hajtómű alatt egy vékony pótvezérsíkot kapott. A MiG–17-be a MiG–15-nél is alkalmazott Klimov VK–1 gázturbinás sugárhajtóművet építették, de néhány későbbi változat már a VK–1 utánégetővel felszerelt változatát, a VK–1F hajtóművet kapta.

Az első, SZI gyári típusjelzésű prototípus Ivan Ivascsenko berepülőpilótával 1950. január 14-én repült először. A berepülések az SZI 1950. március 17-i balesete után a második, radarral felszerelt, SZP–2 prototípussal folytatódtak. 1951-ben egy kétdarabos előszéria készült. A gépekkel folytatott próbák kedvező tapasztalatai után 1951. szeptember 1-jén döntöttek a sorozatgyártásról, amely augusztusban indult be. A sorozatgyártás során többször modernizálták és többféle alváltozatát alakították ki. A radarberendezéssel felszerelt változatát MiG–17P típusjellel gyártották. 1953-tól gyártották az utánégetős gázturbinás sugárhajtóművel felszerelt változatát, a MiG–17F-t. 1956-ban 46 db radarral és utánégetővel felszerelt MiG–PF változatot átalakítottak a Kalinyingrad K–5 rakéta hordozására, ez a változat a MiG–17PM típusjelet kapta. Kisebb mennyiségben fényképezőgéppel felszerelt felderítő-változat is készült. A MiG–17 sorozatgyártása 1958-ig folyt a Szovjetunióban. Ezt követően már csak Lengyelországban, legtovább pedig Kínában gyártották.

Szerkezeti kialakítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A MiG–17 teljesen fémépítésű, duralumíniumból készült középszárnyas, egyhajtóműves repülőgép. Szárnyai erősen nyilazottak, belső része trapéz alakú. Mindkét szárnyon áramlásterelő lapok találhatók. A törzs félhéj-szerkezetű. Az orr-részben kapott helyet a levegőbeömlő nyílás. A levegő-csatorna a pilótafülkét kétoldalról kerüli meg, és a hajtómű előtt egyesül. A törzs hátsó részében helyezkedik el a gázturbinás sugárhajtómű, amelynek javításához vagy cseréjéhez a törzs hátsó része teljes egészében leszerelhető. A pilótafülke túlnyomásos, amelyben 250 m-es minimális alkalmazási magasságú katapultülés található. A repülőgép a törzs oldalára szerelt, hidraulikus féklapokkal rendelkezik. Futóműve hagyományos, hárompontos, Az orrfutó a törzsbe, a főfutók a szárnyba húzhatók be. A beépített VK–1 gázturbinás sugárhajtómű tolóereje 25,5 kN, a VK–1F változat tolóereje utánégető-üzemmódban 33,1 kN. A törzsben elhelyezett két üzemanyagtartály össztérfogata 1415 l. A szárnyakra két, egyenként 400 l-es üzemanyag-póttartály függeszthető.

Fegyverzete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy Mig-17 a Zamárdi Military Parkban

A nappali vadász-változatok (MiG–17 és MiG–17F) két Nugyelman-Rihtyer NR–23 23 mm-es gépágyúval, valamint egy db Nugyelman N–37 37 mm-es gépágyúval voltak felszerelve. A két 23 mm gépágyúnak egyenként 80 db-os, a 37 mm-es gépágyúnak 40 db-os volt a lőszerjavadalmazása. A gépágyúkat a törzs orr-részében, a levegőbeömlő nyílás előtt építették ke. A három gépágyú karbantartáshoz, javításhoz egy egységként kiszerelhető volt. A radarral felszerelt változatoknál (MiG–17P, MiG–17PF) a 37 mm-es gépágyú helyére is egy NR–23 gépágyú került a radar okozta tömegnövekedés kompenzálására. Mindhárom gépágyú 100 db lőszerjavadalmazással rendelkezett. Mindegyik MiG–17-változat alkalmas volt 100 kg-os légibombák hordozására, amelyeket a szárnyak alatt lehetett rögzíteni. Ezekre a rögzítési pontokra 400 l-es üzemanyag-póttartályt is lehetett szerelni. A MiG–17 PM-változata volt az egyetlen, amelynél rendszeresítették a K–5 vezetősugaras irányítású légiharc-rakétákat. Több országban módosították az ott üzemeltetett MiG–17 repülőgépeket, így többféle helyi változat alakult ki. Egyes gépeken alkalmaztak földi célok elleni nemirányított rakétákat is.

A MiG–17 nappali vadász-változata nem rendelkezett radarberendezéssel. Az éjszakai harcra alkalmas MiG–17P-nél jelent meg az RP–1 Izumrud radar az orr-részbe építve. A MiG–17PF kezdetben szintén Izumrud radart kapott, a későbbi példányokat azonban már a modernebb RP–5 Izumrud–5 radarberendezéssel szerelték fel. A MiG–17PM változat ugyancsak Izumrud radarral rendelkezett, amely a célfelderítésen kívül a légharc-rakéták célravezetését is biztosította.

Licenc-változatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Lengyelországban gyártott vadászbombázó változat, a Lim–6bis

Lengyelország[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lengyelország 1955-ben vásárolta meg a MiG–17 gyártási jogát a Szovjetuniótól. A gépet Lim–5 típusjelzéssel a WSK „PZL-Mielec” gyártotta. A Lim típusjelzés a Licencyjny myśliwiec ("Licenc-vadászgép") lengyel kifejezésből származik. Az első lengyel változat 1956. november 28-án készült el, a gyártás 1960-as beszüntetéséig összesen 477 db Lim–5 készült Mielecben. Lengyelországban gyártották a Lim–5 AFA–39 fényképezőgéppel felszerelt felderítő változatát Lim–5R típusjelzéssel, a gyártási darabszám azonban nem ismert. 1959–1960-ban 129 db MiG–17PF is készült a PZL-nél Lim–5P típusjellel. A PZL néhány saját változatot i kifejlesztett. 1960-ban a PZL elkészített egy vadászbombázó változatot, amelyet 1960-ban Lim–5M jelzéssel gyártottak, majd 1963-tól a továbbfejlesztett Lim–6bis készült, később pedig a Lim–6M. A Lim-6-nak két felderítő változatát is kifejlesztették Lengyelországban: a Lim–6R-t és a Lim–6MR-t. A földi támogató változatok a MiG–17 eredeti fegyverzetén túl 57 mm-es nemirányított rakétákkal voltak felszerelve.

Kína[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kínában az első MiG–17-t 1956-ban szerelték össze, akor még a Szovjetuniótól kapott alkatrészekből. Ezek a gépek egyes források szerint Kínában J–4 típusjellel üzemeltek. 1957-re azonban Shenyangban már megszervezték a MiG–17 kínai sorozatgyártását. A kínai, hazai használatra szánt változat típusjelzése J–5 volt, az exportra került gépek F–5 típusjelzést kaptak. 1964-től Kínában is gyártották a MiG–17PF-el megegyező, radarral felszerelt változatot, J–5A, illetve F–5A típusjellel. Kínában kifejlesztették a MiG–17 egyetlen kétüléses kiképző-gyakorló változatát is, amelyet JJ–5 (FT–5) jelzéssel gyártottak. A JJ–5-höz a Kínában JJ–2 néven gyártott MiG–15UTI kétüléses pilótafülkéjét használták fel. Ezt a változatot 1966–1986 között gyártották, egyúttal ez volt a legtovább gyártott MiG–17 változat is. (Kínán kívül sehol – így a Szovjetunióban – sem készült kétüléses változata a MiG–17-nek. Kiképzési célokra mindenhol a MiG–15UTI kétüléses változatot használták.)

Harci alkalmazása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A MiG–17 első harci alkalmazására a vietnami háborúban került sor, melynek során az észak-vietnami erők nagy számban használták a típust. Habár lassúbb és korszerűtlenebb volt, mint a háborúban szintén alkalmazott MiG–21, a vietnami pilóták kedvelték jó manőverezőképessége miatt. Előfordult, hogy jóval korszerűbb és gyorsabb amerikai vadászrepülőgépet is sikerült lelőni MiG–17-el. (Ennek magyarázata az, hogy abban az időben még a többszörös hangsebességre képes repülőgépek utazósebessége is hangsebesség alatti volt még függesztmény nélkül is.) A gépet az arab-izraeli háborúk során az arab hadseregek oldalán is bevetették.

Típusváltozatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A MiG–17PF orrába épített Izumrud–5 radarberendezés
  • MiG–17 – az alapváltozat Klimov VK–1 gázturbinás sugárhajtóművel felszerelve (NATO-kódja: Fresco–A)
  • MiG–17A – növelt üzemidejű változat Klimov VK–1A hajtóművel
  • MiG–17ASZ – földi támogató változat földi célok elleni 57 mm-es nemirányított rakétákkal felszerelve
  • MiG–17P – minden időben alkalmazható, radarral felszerelt változat (Fresco–B)
  • MiG–17F – Klimov VK–1F utánégetős gázturbinás sugárhajtóművel felszerelt változat (Fresco–C)
  • MiG–17PF – minden időben alkalmazható, Klimov VK–1F hajtóművel és radarral felszerelt változat (Fresco–D)
  • MiG–17PM – radarral felszerelt, a K–5 rakéták hordozására alkalmassá tett változat (Fresco–E)
  • MiG–17R – Klimov VK–1F hajtóművel és fényképezőgéppel felszerelt felderítő változat

Alkalmazó országok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A MiG–17-t üzemeltető országok

A MiG–17-t, valamint külföldi változatait, a Lim–5-t és a J–5/F–5-t a Varsói Szerződés összes országában, valamint számos fejlődő országban alkalmazták. Az üzemeltető országok: Afganisztán, Albánia, Algéria, Angola, Banglades, Bissau-Guinea, Burkina Faso, Bulgária, Csehszlovákia, Egyiptom, Etiópia, Indonézia, Irak, Jemen, Kambodzsa, Kína, Kongó, Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, Kuba, Lengyelország, Líbia, Madagaszkár, Mali, Magyarország, Marokkó, Mongólia, Mozambik, Német Demokratikus Köztársaság, Nigéria, Pakisztán, Románia, Szomália, Szovjetunió, Srí Lanka, Szudán, Tanzánia, Uganda, Vietnam, Zimbabwe.

A MiG–17-t legtovább üzemeltető ország Albánia volt. Néhány üzemképes példánya magángyűjtők tulajdonában az Amerikai Egyesült Államokban is megtalálható. Magyarországon a MiG–17F és MiG–17PF változatok álltak szolgálatban 1955–1974 között.

1968-tól 1981-ig az amerikai légierő a Constant Peg programban illetve elődeiben különböző módokon megszerzett MiG–17-eseket és J–5-ösöket használt valósághű légiharci képzésre.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Folyóiratcikkek
  • A Haditechnika c. folyóirat cikkei:
    • Vázsonyi Miklós nyá. alezr.: Egy nyugállományú elfogó-vadászpilóta emlékei. In: Haditechnika, I. rész: 2002/1, ; II. rész 2002/2, 48., 53–54.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz MiG–17 témájú médiaállományokat.