F3D Skyknight

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
F3D Skyknight
EF-10B VMCJ-1.jpg
EF–10B Skyknight

Funkció vadászrepülőgép
Gyártó Douglas Aircraft Company
Gyártási darabszám 265
Fő üzemeltetők

United States Navy,

United States Marine Corps

Személyzet 2 fő
Első felszállás 1948. március 23.
Szolgálatba állítás 1951.
Szolgálatból kivonva 1970
Háromnézeti rajz
Douglas F3D.svg

A Douglas F3D Skyknight (később F–10 Skyknight) egy amerikai gyártmányú kéthajtóműves, középszárnyas sugárhajtóműves vadászrepülőgép volt, melyet a kaliforniai El Segundo-beli Douglas Aircraft Company gyártott. Az F3D hajófedélzeti, minden időjárási körülmények között bevethető repülőgép, melyet a United States Navy és a United States Marine Corps rendszeresített. A koreai háború során nem szerzett magának akkora hírnevet, mint a North American F–86 Sabre, habár elért néhány légigyőzelmet szovjet építésű MiG–15 vadászrepülőgépek ellen, míg az ellenséges légierő egyetlen darabot lőtt le ebből a típusból egy kínai MiG–15-tel 1953. május 29-én éjjel.[1] A vietnami háborúban az EA–6A Intruder és az EA–6B Prowler megjelenése előtt elektronikai harcászati repülőgépként még szolgálatban állt. A repülőgépet néha nemhivatalosan „Skynight”-nak is hívták a második „k” betű elhagyásával.

Tervezés és fejlesztés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az F3D-t nem szánták tipikus fürge és mozgékony vadászgépnek, inkább az éjszakai vadász szerepkört szánták neki, ezért ellátták erős radarrendszerrel és egy másodpilótával is. Eredete visszavezethető 1945-be, amikor a U.S. Navy kihirdette igényét egy sugárhajtóműves, radarral ellátott, hajófedélzeti éjszakai vadászrepülőgépre. A Douglas csapat Ed Heinemann vezetésével megtervezett egy gépet az akkori testes elfogó radarrendszer köré, egymás mellett elhelyezett pilótafülkékkel a pilóta és a radarkezelő számára.[2] Eredményképpen egy széles, mély és tágas törzssel rendelkező repülőgépet kaptak. Katapultülések helyett egy menekülőcsatornát használtak, hasonlóan az A–3 Skywarrioron használthoz.[2]

A meghajtást két Westinghouse J34 sugárhajtómű biztosította, melyeket az akkoriban szabványos egyenes szárnyak tövében helyeztek el. Mivel a gépet éjszakai vadásznak szánták, nem volt követelmény a mozgékonyság, mint a kisebb nappali vadászgépek esetében, inkább egy stabil platformot akartak a radarrendszernek és a négy 20 milliméteres gépágyúnak, melyeket a repülőgéptörzs alsó részébe építettek. 1946. április 3-án az US Navy megbízta a Douglast három XF3D–1 prototípus építésével. (A vesztes Grumman tervezetből később az F9F Panther-t fejlesztették ki).

Az F3D–1 típusba a Westinghouse AN/APQ–35 típusú radarrendszert építették. Az AN/APQ–35 három különböző radar kombinációja, mindegyik más funkcióval rendelkezik: egy AN/APS–21 keresőradar, egy AN/APG–26 tűzvezetőradar, mindkettőt az orrba építették, és egy AN/APS–28 farokba épített figyelmeztető radar.[3]

Az XF3D–1 első felszállására 1948. március 23-án került sor.[4] 28 darab F3D–1 gyártásának megrendelésére nem sokkal később, 1948 júniusában került sor. Az F3D–1 típust az F3D–2 követte, melyre a megrendelést 1949 augusztusában adták le. Az F3D–2 típusba két Westinghouse J46 hajtóművet szándékoztak szerelni. A J46 fejlesztési problémái miatt viszont az F3D–2-be végül J34–WE–36 hajtóműveket helyeztek. Az F3D–2-be egy továbbfejlesztett Westinghouse AN/APQ–36-os radarrendszert építettek. Összesen 237 darab F3D–2 készült a gyártás 1952. március 23-i leállítása előtt. Egy nagyobb teljesítményű F3D–3 verziót is terveztek nyilazott szárnyakkal és J46-os hajtóművekkel, de a tervezetet törölték a problémás J46 hajtómű programjának leállítása miatt.

Alkalmazás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy F3D–2 APQ–35 radarjának karbantartása (Korea, 1953)
A VMFN–513 F3D–2-eiKunsan-ban (Korea, 1953)

A néhány legyártott F3D–1 változatot főleg az F3D pilóták kiképzésére használták, harci alkalmazásra nem kerültek. Az F3D–2 változatot intenzíven használták a koreai háború alatt, melynek során több repülőgépet lőttek le ezzel a típussal, mint a Navy vagy a Marine Corps más vadászgépeivel. Eredetileg bombázók lelövésére tervezték a repülőgépeket, a háborúban feketére festették őket és az amerikai légierő B–29 Superfortress bombázóit kísérték éjszakai bombatámadások során. Emellett éjszakai elfogóvadászként is alkalmazták. A háború végére az F–86 Sabre vadászgép a MiG-sétány felett aratott légigyőzelmei miatt szerzett magának hírnevet, a Skyknight vadászgépek is lelőttek hat ellenséges repülőgépet (egy Po–2, egy Jak–15 és négy MiG–15).[5] Ebben az időben, 1953. július 2-án lőtték le az egyik F3D-t, melynek pilótája Bob Bick hadnagy, társa Linton Smith törzszászlós volt. Az első légigyőzelmet 1952. november 3-án szerezte Villiam T. Stratton százados és radarkezelője, Hans C. Hoglind főtörzsőrmester. A Skyknight nem rendelkezett a MiG–15 nyilazott szárnyaival és magas szubszonikus teljesítményével, viszont fedélzeti radarjai segítségével önmaga kereshette meg és lőhette ki az ellenséges vadászokat, míg a MiG–15 vadászgépet csak földi telepítésű radarrendszerrel irányíthatták a nagy B–29 formációk közelébe.

A koreai háborút követő években az F3D vadászgépet sokkal hatékonyabb típusokkal cserélték le, melyeket jobb radarokkal láttak el. Viszont az F3D pályafutása itt még nem ért véget; stabilitása és tágas géptörzse alkalmassá tette más feladatkörök betöltésére. Az 1950-es évek alatt az F3D-t (az F3D–1M és F3D–2M jelölések alatt) felhasználták számos levegő-levegő rakétarendszer fejlesztéséhez, beleértve a Sparrow I, II, III és a Meteor rakétákat.

1954-ben az F3D–2M volt az első haditengerészeti sugárhajtóműves repülőgép, melyet egy olyan légiharc-rakétával szereltek fel, amelyet harci küldetésekben is bevethettek: a Sparrow I[6], egy minden időjárási körülmény között, éjjel/nappal bevethető rakéta volt, amely vezetősugaras irányítású, a legénység irányíthatja a rakétát repülés közben is. Mindössze 28 repülőgépet (12 darab F3D–1M[7] és 16 darab F3D–2M[8]) alakítottak át a rakéta használatához.

Az 1950-es évek végén néhány tengerészgyalogos F3D–2 repülőgépet átalakítottak az elektronikai harcászati feladatkörre, majd az F3D–2Q (később EF–10B) jelöléssel látták el. Néhány repülőgépet kiképzőgéppé alakítottak, és F3D–2T jelöléssel állítottak szolgálatba.

A VMCJ–1 egyik EF–10B-je Vietnam felett, 1966

A Skyknightok üzemeltetése folytatódott az 1960-as években is sirályfehér színben, mikor kortársaikat már rég kivonták a hadrendből. 1962-ben, mikor a US Navy és a US Air Force megváltoztatta jelölési rendszerét, az F3D–1 új jelölése az F–10A, az F3D–2 jelölése pedig az F–10B lett. A Skyknight volt az egyetlen, koreai háborúban harcoló vadászrepülőgép-típus, amelyet Vietnamban is bevetettek (a Douglas A–1 Skyraider csatarepülőgéppel együtt). Az EF–10B-t a vietnami háborúban elektronikai hadviselésre használták, egészen 1969-ig. A US Marine Corps 1970-ben selejtezte utolsó EF–10B gépeit. Néhány repülőgépet azonban tesztelési célokkal egészen az 1980-as évekig repültek.

Mikor a US Navy 1959-ben benyújtotta igényét egy flottányi rakétás vadászgépre, a Douglas az F6D Missileer-t ajánlotta, amely lényegében egy továbbfejlesztett és felnagyított F3D volt, amely képes az AAM–N–10 Eagle nagyhatótávolságú rakéta hordozására, sok üzemanyagot hordozhat, személyzete két főből áll és sokáig a levegőben maradhat. Mivel koncepciója még mindig az egyenes szárnyakra alapozott a szuperszonikus repülőgépek korában, hamar le is állították a programot.[9][10] Fegyverrendszerét azonban fel akarták használni a szuperszonikus, állítható szárnynyilazású General Dynamics-Grumman F–111B-nél, amely a Navy kétüléses sugárhajtású gépe volt. Az USAF változata csapásmérő vadászbombázóként szolgált, de a USN változatot, mint flotta légvédelmi vadászgépet törölték, mikor nyilvánvalóvá vált, hogy teljesítménye nem felel meg az elfogóvadász feladatkörnek. Az AWG–9/Phoenix és TF30 sugárhajtómű azonban szolgálatba állt az F–111B utódjában, az állítható szárnynyilazású Grumman F–14 Tomcat-ben.

A szokatlan, pocakos formája miatt az F3D-t „Willie the Whale” (Willie, a bálna) becenévvel látták el.[11] Másik beceneve „Drut” volt, ennek jelentése ismeretlen.[12][13]

Változatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • XF3D–1 - Prototípus, három darab készült.
  • F3D–1 Skyknight - Kétüléses, minden időjárási körülmény között üzemeltethető, nappali vagy éjszakai vadászgép, meghajtásáról két darab Westinghouse J34–WE–32 sugárhajtómű gondoskodott, 28 darab készült.
  • F3D–1M Skyknight - 12 darab F3D–1-est alakítottak át rakétafegyverzetű tesztrepülővé. Az AIM–7 Sparrow légiharc-rakéta fejlesztésénél használták őket.
  • F3D–2 Skyknight - Továbbfejlesztett változat, melyet két darab Westinghouse J34–WE–36 vagy J34–WE–36A sugárhajtómű hajtott, felszerelték robotpilótával és egy Westinghouse AN/APQ–36 radarral, 237 darab készült.
  • F3D–2B Skyknight - 1952-ben egy darab F3D–1-est speciális fegyverzettesztre használtak.
  • F3D–2M Skyknight - 16 darab F3D–2-est átalakítottak rakétafegyverzetű repülővé. AIM–7 Sparrow légiharcrakétákkal voltak felszerelve.
  • F3D–2Q Skyknight - 35 darab F3D–2-est alakítottak át oktató éjszakai vadászgéppé.
  • F3D–2T Skyknight - Öt darab F3D–2-est alakítottak át oktató éjszakai vadászgéppé.
  • F3D–2T2 - 55 darab F3D–2-est radarkezelő kiképzésre és elektronikai harcászati repülőgépként használtak.
  • F3D–3 Skyknight - Törölt tervezet, továbbfejlesztett, nyilazott szárnyú változatnak szánták.
  • F–10A Skyknight - Az F3D–1 1962-es újrajelölése.
  • F–10B Skyknight - Az F3D–2 1962-es újrajelölése.
  • EF–10B Skyknight - Az F3D–2Q 1962-es újrajelölése.
  • MF–10A Skyknight - Az F3D–1M 1962-es újrajelölése.
  • MF–10B Skyknight - Az F3D–2M 1962-es újrajelölése.
  • TF–10B Skyknight - Az F3D–2T2 1962-es újrajelölése.

Üzemeltetők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kiállított példányok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

F3D–2

  • 125870, (127039 jelöléssel), - Vietnami háborús emlékmű a lakewood-i Del Valle Parkban, Kalifornia. Az 1960-1970-es évekre jellemző szürke és fehér színre van festve.[17]

F3D–2Q

F3D–2T

Műszaki adatok (F3D–2)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Geometriai méretek és tömegadatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Hossz: 13,85 m
  • Fesztávolság: 15,24 m
  • Magasság: 4,90 m
  • Szárnyfelület: 37 m²
  • Üres tömeg: 6813 kg
  • Feltöltött tömeg: 9715 kg
  • Maximális felszállótömeg: 12 151 kg

Hajtóművek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Repülési adatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Legnagyobb sebesség: 852 km/h
  • Utazósebesség: 731 km/h
  • Átesési sebesség: 149 km/h
  • Hatótávolság: 2212 km
  • Szolgálati csúcsmagasság: 11 200 m
  • Emelkedőképesség: 15,1 m/s
  • Szárny felületi terhelése: 383 kg/m²
  • Tolóerő–tömeg-arány: 0,32

Fegyverzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Zhang 2002, 194–195. old.
  2. ^ a b Donald 1997, 365. old.
  3. Badrocke 1993, 41, 44–45. old.
  4. The Illustrated Encyclopedia of Aircraft 1985, 1559. old.
  5. Grossnick 1997, 768. old.
  6. "Guided Missiles Ride Navy Jet." Popular Mechanics, November 1954, 116. old.
  7. Swanborough and Bowers 1976, 183. old.
  8. Swanborough and Bowers 1976, 182. old.
  9. Badrocke 1993, 47. old.
  10. Francillon 1979, 717. old.
  11. "Douglas Sknight." Boeing history. Hozzáférés ideje: 2010. augusztus 23.
  12. Goebel, Greg. "Douglas F3D Skyknight." vectorsite.net. Retrieved: 25 2010.
  13. "Naval Aviation Humor." bluejacket.com. Hozzáférés ideje: 2010. július 25.
  14. "F3D Skyknight/124598." National Naval Aviation Museum. Hozzáférés ideje: 2011. július 21.
  15. "F3D Skyknight/124629." Pima Air & Space Museum. Hozzáférés ideje: 2011. július 21.
  16. "F3D Skyknight/125807." Combat Air Museum. Hozzáférés ideje: 2011. július 21.
  17. "F3D Skyknight/125870." Warbirds Resource Group. Hozzáférés ideje: 2011. július 21.
  18. "F3D Skyknight/124618." Aero Web. Hozzáférés ideje: 2011. július 21.
  19. "F3D Skyknight/124620." Quonset Air Museum. Hozzáférés ideje: 2011. július 21.
  20. "F3D Skyknight/124630." Flying Leatherneck Aviation Museum. Hozzáférés ideje: 2011. július 21.
  21. "F3D Skyknight/125850." Aero Web. Hozzáférés ideje: 2011. július 21.
  22. "F3D Skyknight/127074." USS Intrepid Museum. Hozzáférés ideje: 2011. július 21.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Andrade, John M. U.S. Military Aircraft Designations and Serials since 1909. Earl Shilton, Leicester, UK: Midland Counties Publications, 1979, ISBN 0-904597-22-9.
  • Badrocke, Mike. "Electronic Warrior". Air Enthusiast, Fifty-one, August to October 1993, pp. 41–48. Stamford, UK: Key Publishing. ISSN 0143-5450.
  • Donald, David, ed. The Encyclopedia of World Aircraft. London: Aerospace Publishing, 1997. ISBN 1-85605-375-X.
  • Francillon, René. McDonnell Douglas Aircraft Since 1920. London: Putnam, 1979. ISBN 0-370-00050-1.
  • Grossnick, Roy A. and William J. Armstrong. United States Naval , Aviation, 1910–1995. Annapolis, Maryland: Naval Historical Center, 1997. ISBN 0-16-049124-X.
  • Heinemann, Edward H. and Rosario Rausa. Ed Heinemann: Combat Aircraft Designer. Annapolis, Maryland: Naval Institute Press, 1980. ISBN 0-87021-797-6.
  • The Illustrated Encyclopedia of Aircraft (Part Work 1982-1985). London: Orbis Publishing, 1985.
  • Jones, Lloyd. U.S. Fighters: Army-Air Force 1925 to 1980s. Fallbrook, California: Aero Publishers, 1975. ISBN 0-8168-9200-8.
  • Jones, Lloyd. U.S. Naval Fighters: 1922 to 1980s. Fallbrook, California: Aero Publishers, 1977. ISBN 0-8168-9254-7.
  • Swanborough, Gordon and Peter M. Bowers. United States Navy Aircraft since 1911. London: Putnam, Second edition, 1976. ISBN 0-370-10054-9.

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Douglas F3D Skyknight című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz F3D Skyknight témájú médiaállományokat.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó fejlesztés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hasonló repülőgépek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]