P–59 Airacomet

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
P–59 Airacomet
Bell P-59B Airacomet at the National Museum of the United States Air Force.jpg
Airacomet az amerikai légierő nemzeti múzeumában, Daytonban (Ohio)

Funkció vadászrepülőgép
Gyártó Bell Aircraft Corporation
Tervező Harland M. Poyer
Sorozatgyártás 1942
Gyártási darabszám 66
Rendszeresítők Az Amerikai Egyesült Államok Légiereje Az Amerikai Egyesült Államok Légiereje
USN USN
Brit Királyi Légierő Brit Királyi Légierő

Első felszállás 1942. október 1.
Méretek
Hossz 11,63 m
Fesztáv 13,87 m
Magasság 3,76 m
Szárnyfelület 35,9 m²
Tömegadatok
Szerkezeti tömeg 3600 kg
Max. felszállótömeg 5760 kg
Hajtómű
Hajtómű 2× General Electric J31 I–A
Tolóerő 8,9 kN
Repülési jellemzők
Max. sebesség 664 km/h
Hatótávolság 386 km
Legnagyobb repülési magasság 14 080 m
Emelkedőképesség 16,26 m/s
Fegyverzet
Beépített fegyverzet 1 x 37 mm gépágyú
3 x 12,7 mm géppuska
Háromnézeti rajz
Airacomet P-59A.svg
Egy P–59A Airacomet háromnézeti rajza

A P–59 Airacomet volt az Egyesült Államok első sugárhajtású vadászrepülőgépe. A gépet a Bell Aircraft Corporation fejlesztette ki és gyártotta a második világháború alatt. Az Egyesült Államok hadserege nem volt elégedett a gép teljesítményével, és felmondta a szerződést, amikor a megrendelt mennyiség kevesebb mint a fele kikerült a gyártószalagról. Ámbár a P–59 nem került ki csapatszolgálatra, kikövezte az utat az amerikai sugárhajtású repülőgépek újabb generációja előtt. Ez volt az első sugárhajtású vadászrepülőgép, melynél a motorok és a levegő beömlő nyílások a törzs integráns részét képezték.

Tervezés és fejlesztés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Henry H. Arnold az amerikai légierő tábornoka 1941. áprilisában a Gloster E.28/39 repólőgép bemutatóján szerzett tudomást arról, hogy Nagy-Britannia sugárhajtású repülőgépek fejlesztési programjával rendelkezik. A programot már az előző évben megemlítették részletezés nélkül a Tizzard-misszió keretein belül, mely a hadiipari tudományos technikai fejlesztésekkel kapcsolatos információcserére alakított angol delegáció volt az Egyesült Államokban. Arnold megkérte az angoloktól a repülőgép Power Jets W.1 típusú hajtóművének a tervdokumentációját és meg is kapta. Szeptember 4-én a hajtómű amerikai verziójának gyártására ajánlatot tett a General Electric vállalatnak. Következő nap Lawrence Dale Bell-lel, a Bell Aircraft Corporation fejével találkozott és megbízta egy olyan vadászrepülőgép fejlesztésével, melybe a hajtóművet építenék be. Bell beleegyezett és három prototípus építését kezdte meg. Dezinformációs céllal az USAAF P–59A kódnevet adta a programnak, azt sugallva, hogy ez a korábban törölt, teljesen más Bell XP–59 vadászrepülőgép program továbbfejlesztése. A tervezési munkák 1942. január 9-én fejeződtek be és megkezdődött a gyártás. Márciusban jóval a prototípus elkészülte előtt további 13 YP–59A sorozatgyártás előtti gépet adtak hozzá a szerződéshez.

Bell XP–59 szélcsatorna modell. Az eredeti tolókégcsavaros terv.

1942. szeptember 12-én érkezett meg az első XP–59A a hadsereg kaliforniai Muroc repülőterére, (jelenleg Edwards légitámaszpont) gyakorlás és tesztelés céljából.[1] Mialatt a földi gurulópróbák folytak, a repülőgépre egy ál-légcsavart szereltek megtévesztés céljából.[2] A repülőgépet először október 1-jén emelte magasba Laurence Craigie ezredes egy nagysebességű gurulópróba során.[1] A következő hónapokban a három XP–59A sok próbarepülést teljesített, melyek folyamán egész sor hibára derült fény: a motorok lassan reagáltak a teljesítmény változtatásra, megbízhatatlanul működtek (ez általános volt az összes korai sugárhajtóműnél), nem volt kielégítő a keresztirányú stabilitás[3] és a gépek teljesítménye messze volt az elvárásoktól. Chuck Yeager is repült a gépekkel, elégedetlen volt a sebességgel, viszont lenyűgözte a repülés simasága. Mindezek ellenére, mielőtt az YP–59 gépeket leszállították volna, az USAAF 80 darab P–59A Airacomet típusjelzésű sorozatgyártású gépet rendelt.

Próbasorozat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

P–59A (szériaszáma 44-22609, az első sorozatban gyártott A modell) és P–63 (szériaszáma 42-69417) repülés közben.

A 13 operatív tesztre szánt YP–59A sokkal erősebb hajtóművel rendelkezett mint elődje, ennek ellenére a teljesítmény-javulás elhanyagolható volt: legnagyobb sebessége csak mintegy nyolc km/h-val lett nagyobb. A harmadik legyártott YP–59A gépet (szériaszáma 42-22611) az angol Királyi légierőnek szállították le cserébe az első sorozatgyártású Gloster Meteor I vadászgépért.[4] A brit pilóták az általuk már repült sugárhajtású gépekhez képest nagyon kedvezőtlennek ítélték meg. (Ugyancsak alulmaradt az összehasonlításban a légcsavaros P–51 Mustangal szemben is). Két YP–59A-t a haditengerészet is kapott, itt azonban rövidesen úgy értékelték, hogy az YF2L–1 új kódnéven regisztrált vadászgép tökéletesen alkalmatlan repülőgép-hordozó szolgálatra. A Bell összesen 50 sorozatgyártású Airacometet készített el, 20 P–59A-t és 30 P–59B-t. Mindkét típus fegyverzete egy 37 mm-es gépágyú 44 lőszerrel és három 12,7 mm kaliberű géppuska egyenként 200 lőszerrel volt. A P–59B gépeket a 412. vadászrepülő ezred kapta, hogy az Army Air Force pilótái ismerkedjenek a sugárhajtású gépek vezetésével és teljesítményével.[5] Bár a P–59 nem volt nagyon sikeres, a típus lehetőséget adott arra, hogy az USAAF kipróbálja a sugárhajtású gépek kezelését és kiszolgálását és felkészüljön a hamarosan megjelenő sokkal fejlettebb típusok fogadására.[6]

Műszaki adatok (P–59A)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bell YP–59A repülés közben
  • Személyzet: 1 fő
  • Hossz: 11,63 m
  • Fesztáv: 13,87 m
  • Magasság: 3,76 m
  • Szárnyfelület: 35,9 m²
  • Üres tömeg: 3600 kg
  • Legnagyobb felszálló tömeg: 5760 kg
  • Hajtómű: 2 db General Electric J31 I–A gázturbinás sugárhajtómű
  • Tolóerő: 8,9 kN
  • Legnagyobb sebesség: 664 km/h
  • Hatótáv: 386 km
  • Csúcsmagasság: 14 080 m
  • Emelkedési sebesség: 16,26 m/s
  • Fegyverzet:
1 x 37 mm gépágyú
3 x 12,7 mm géppuska

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Bell P-59 Airacomet című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Jegyzetek
  1. ^ a b Air International March 1980, p.133.
  2. Donald 1995, p.13.
  3. Green 1961, p.19.
  4. Flight 27 May 1955 p727
  5. Bell P-59
  6. Baugher 2006
Bibliográfia
  • "Airacomet......a jet pioneer by Bell". Air International, March 1980, Vol 18 No 3. Bromley, UK:Fine Scroll. ISSN 0306-5634. pp. —139.132
  • Andrade, John M. U.S. Military Aircraft Designations and Serials since 1909. Earl Shilton, Leicester, UK; Midland Counties Publications, 1979. ISBN 0-904597-21-0.
  • Baugher, Joe. Bell P-59 Airacomet. Retrieved: 26 December 2006.
  • Carpenter, David M. Flame Powered: The Bell XP-59A Airacomet and the General Electric I-A Engine. Boston: Jet Pioneers of America, 1992. ISBN 0-9633387-0-6.
  • Donald, David (editor). American Warplanes of World War II. London:Aerospace Publishing, 1995. ISBN 1-874023-72-7.
  • Green, William. War Planes of the Second World War, Volume Four: Fighters. London: MacDonald & Co. (Publishers) Ltd., 1961 (Sixth impression 1969). ISBN 0-356-01448-7.
  • Green, William and Gordon Swanborough. WW2 Aircraft Fact Files: US Army Air Force Fighters, Part 2. London: Macdonald and Jane's Publishers Ltd., 1978. ISBN 0-354-01072-7.
  • United States Air Force Museum booklet. Dayton, Ohio: Air Force Museum Foundation, Wright-Patterson AFB, Ohio, 1975.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz P–59 Airacomet témájú médiaállományokat.