F–84 Thunderjet

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
F–84 Thunderjet
Az USAF bombafegyverzettel felszerelt F–84E gépe felszállás közben a koreai háború idején. A gépet 1952. augusztus 29-én légvédelmi gépágyúval lelőtték
Az USAF bombafegyverzettel felszerelt F–84E gépe felszállás közben a koreai háború idején. A gépet 1952. augusztus 29-én légvédelmi gépágyúval lelőtték

Funkció vadászbombázó repülőgép
Gyártó Rapublic Aviation
Tervező Alexander Kartveli
Gyártási darabszám 7524
Fő üzemeltetők Egyesült Államok, NATO-tagállamok

Első felszállás 1946. február 28.
Szolgálatba állítás 1947 novembere
Szolgálatból kivonva 1957 (USA)
Háromnézeti rajz
Az F–84 Thunderjet háromnézeti rajza
Az F–84 Thunderjet háromnézeti rajza

Az F–84 Thunderjet amerikai sugárhajtású vadászbombázó repülőgép volt, melyet a Republic repülőgépgyár fejlesztett ki az Egyesült Államok Légierejének (USAF) nappali vadászgépre kiírására 1944-es pályázatára. 1946-ban szállt fel először. Annak ellenére, hogy 1947-ben hadrendbe állították, a Thunderjetnél annyi szerkezeti és hajtómű probléma lépett fel, hogy a Légierő egy 1948-as tanulmánya alkalmatlannak ítélte minden tervezett feladat végrehajtására és javasolta a program törlését. A repülőgépet csak az 1949-ben megjelent F–84D típusváltozat kibocsátásával tekintették szolgálatra teljesen alkalmasnak, és a konstrukció csak az 1951-ben megjelent F–84G változattal lett elfogadott típus. 1954-ben az eredetileg egyenes szárnyú Thunderjet nyilazott szárnyakat kapott, így alakult ki az F–84F Thunderstreak vadászgép és az RF–84F Thunderflash felderítő repülőgép.

A Thunderjet lett az amerikai légierő fő csatarepülőgépe a koreai háború alatt, 86 408 bevetést hajtott végre, a földi célpontok 60%-át semmisítette meg és nyolc szovjet gyártmányú MiG–15 vadászgépet. Az összesen 7524 darab legyártott F–84-es fele NATO tagállamokban szolgált, és ez a repülőgép volt az első, mely az amerikai légierő Thunderbirds bemutató kötelékében repült. AZ Egyesült Államokban az F–84 Thunderjet 1948-tól 1957-ig volt szolgálatban.

Az F–84 volt az első sorozatban gyártott repülőgép, melynél rendszeresen alkalmazták a légi utántöltést és az első vadászgép, mely nukleáris fegyvert is szállíthatott, nevezetesen a Mark 7 harcászati atombombát. Átalakított F–84-eseket különleges programokban is felhasználták, így a FICON és Tom-Tom fedőnevű kísérletekben F–84-esek dokkoltak B–29 Superfortress és B–36 Peacemaker bombázókon mint anyarepülőgépeken, az XF–84H Thundersreech pedig kísérleti szuperszonikus légcsavaros gázturbina hajtást kapott.

Az F-84 elnevezése kissé zavaró lehet. Az egyenes-szárnyú F–84A-tól F–84E-ig és az F–84G típusokat Thunderjetnek hívták. Az F-84F Thunderstreak és az RF-84F Thunderflash ezektől különböző nyilazott szárnyú repülőgép volt. Az XF-84H Thunderscreech az F-84F típus egy kísérleti változata volt légcsavaros gázturbina hajtással. Az F-84F nyilazott szárnyú változata csak kevéssé tért el az egyenesszárnyú Thunderjettől, kevés számú nem egyező alkatrésszel, ezért ez megtartotta az eredeti F-84 jelzést. Az F-84 gyártásának elhúzódása miatt újabb rendelést adtak fel egyenesszárnyú gépekre: ez lett az F-84G.

Tervezés és fejlesztés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy F-84G a Chaumont légibázison (Franciaország) 1953-ban

1944-ben a Alexander Kartveli, a Republic Aviation társaság vezető tervezője dolgozni kezdett egy sugárhajtású repülőgép konstrukcióján abból a célból, hogy felváltsa a P-47 Thunderbolt dugattyús motoros vadászgépet. Az első próbálkozások, hogy a P-47 vadászgépbe sugárhajtóművet építsenek, sikertelenek voltak, mivel a korabeli radiális kompresszorral gyártott sugárhajtóművek átmérője túlságosan nagy volt. Ehelyett Kartveli és csapata egy teljesen új repülőgépet tervezett, amelynek áramvonalas törzsét a kis keresztmetszetű axiál-kompresszoros sugárhajtómű töltötte ki, az üzemanyagtartályokat a viszonylag vastag nyilazás nélküli szárnyba helyezte el.[1]

1944. szeptember 11-én az USA Hadseregének Légiereje általános üzemelési követelményeket bocsátott ki egy nappali vadászrepülőgépre az alábbi követelményekkel: csúcssebesség 966 km/h, hatótáv 1135 km, fegyverzet hat 12,7 mm-s vagy négy 15,2 mm-s géppuska. Ezen kívül az új repülőgépbe a General Electric TG-180 jelzésű axiál-kompresszoros sugárhajtóművet kellett beépíteni, mely a gyártás folyamán Allison J35 jelzést kapott.

1944. november 11-én a Republic gyárat megbízták az új XP-84-Model AP-23 repülőgép három prototípusának legyártására.[1] Mivel a konstrukció jobb teljesítményt ígért, mint a Lockheed P–80 Shooting Star és a Republicnak nagy gyakorlata volt egyszemélyes vadászgépek gyártásában, nem írtak ki pályázatot a szerződésre. A Thunderjet nevet választották, hogy folytatódjék a Republic Aviation hagyománya, mely a P-47 Thunderbolt vadászgéppel kezdődött, és hangsúlyozni akarták az új sugárhajtást is. 1945. január 4-én, még a levegőbe emelkedése előtt kiterjesztették a megrendelést további 25 db YP-84A gépre gyakorlati próbákhoz és 75 db sorozatgyártású P-84B vadászgépre, melyet később 15 db YP-84A-ra és 85 db P-84B-re módosítottak.

Időközben a NACA szélcsatorna kísérletei hossz menti instabilitást és határréteg leválást mutattak ki a vezérsíknál nagy sebességeknél.[1] A módosítások következtében a repülőgép tömege - aminek alapvető jelentősége volt az első sugárhajtóművek kis tolóereje miatt - olyan rohamosan nőtt, hogy a az USAAF kénytelen volt a teljes tömeget 6080 kg-ban limitálni. Ezeknek az előzetes vizsgálatoknak az eredménye a harmadik prototípusban csapódtak le, melynek típusjele XP-84A lett. Ezt a gépet a sokkal erősebb J35-GE-15 motorral látták el, legnagyobb tolóereje 17,8 kN volt.[1]

Az XP-84 első prototípusát a hadsereg Muroc repülőterére (ma Edwards Légierő Bázis) szállították, ahol 1946. február 28-án Wallace A. "Wally" Lien ezredes szállt fel vele először. A második prototípus augusztusban követte. Mindkét gépet 16,66 kN tolóerejű J35-GE-7 motor hajtotta. A 15 db YP-84A a Patterson repülőtérre (ma Wrigt-Patterson Légierő Bázis) került, üzemi próbákra. Ezeknek továbbfejlesztett J35-A-15 motorjuk volt és hat 12,7 mm-es M2 Browning géppuskával szerelték fel, valamint ideiglenes, egyenként 856 literes szárnyvégi ledobható üzemanyag-tartályt kaptak. A hajtóművek leszállításának s az XP-84A repülőgépek gyártásának késedelme miatt csak kevés repülési próbát tartottak, mielőtt az első sorozatgyártású P-84B kigördült volna a gyárból 1947-ben. Különösen a szárnyvégi póttartályok befolyását a gép irányítására nem vizsgálták meg kellőképpen, ez később problémákat okozott.[1]

Miután az 1947-es Nemzetbiztonsági törvény értelmében megalakult az Egyesült Államok Légiereje, a Pursuit (üldöző) elnevezést a Fighter (vadász) váltotta fel, és a P-84 jelölésből F-84 lett.

Alkalmazása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az F-84B, ami az YP-84A változattól a gyorsabban tüzelő M3 géppuskákban különbözött, 1947 decemberében került a csapatokhoz. Mindjárt ezt követően azonban repülési korlátozásokat vezettek be: a legnagyobb sebességet Mach 0,8-ra korlátozták a kormányzási átfordulás miatt, a legnagyobb gyorsulást pedig 5,5 g-re (54 m/s²) a törzs burkolatának deformálódása miatt. Ráadásul a pótalkatrészek hiánya és karbantartási nehézségek jelentkeztek, emiatt a gépet a "szerelők rémálma" becenévvel ruházták fel..[1] 1948. május 24-én az egész F-84 flottára repülési tilalmat rendeltek el szerkezeti meghibásodások miatt.

P-84B vadászgépek 1948-ban

Egy 1948-as felülvizsgálat megállapította, hogy az F-84B és F-84C repülőgépek közül egyetlenegyet sem lehet szolgálatra alkalmasnak tekinteni, vagy képesnek arra, hogy bármelyik kitűzött feladatát ellássa. Ennek ellenére a programot nem függesztették fel, mert az F-84D-nél, melynek gyártása már előrehaladott állapotban volt, a legfőbb hiányosságokat kiküszöbölték. Az F-80-nal való összevetése kimutatta, hogy bár a Shooting Starnak rövidebb kifutás kellett felszállásnál, az emelkedési sebesség kis magasságok esetén jobb volt és kitűnő volt az irányíthatósága, az F-84 nehezebb fegyverzetet vihetett magával, gyorsabb volt, jobb teljesítményt nyújtott nagyobb magasságban és nagyobb volt a hatótávolsága.[1] Az USAF 1949-ben 8 millió dollárt költött arra, hogy az F-84B repülőkön mintegy 100 különféle módosítást hajtsanak végre, melyek közül legfontosabb a szárny megerősítése volt. Ennek ellenére 1952-ben az F-84B vadászgépeket kivonták az aktív szolgálatból.[1]

Az F-84C valamivel megbízhatóbb J35-A13 motort használt és néhány konstrukciós módosításon is átesett. Mivel az F-84B-vel lényegében azonos típus volt, ugyanazokat a szerkezeti korszerűsítéseket itt is végrehajtották 1949-ben. Az összes F-84C-t 1952-ig visszahívták az aktív szolgálatból.[1]

Az F-84D esetében, mely 1949-ben került a csapatokhoz, a szerkezeti erősítéseket már gyárilag beépítették. A szárny vastagabb alumínium lemezborítást kapott, az üzemanyag-rendszert télállóvá és a JP-4 üzemanyag fogadására alkalmassá tették és a repülőgépekbe a sokkal erősebb, 22,2 kN tolóerejű J35-A-17 jelű gázturbinákat építették be. Kiderült, hogy a korábban nem vizsgált szárnyvégi póttartályok nagy gyorsulások esetén erős csavaró igénybevételt okoznak a szárnyon, ezért utólag kis háromszögletű terelőlapokkal látták el a tartályok külső oldalát. Az F-84D az USAF egységeinél 1952-ig, a Nemzeti Gárdánál pedig 1957-ig volt szolgálatban.[1]

Az első minden tekintetben megfelelő Thunderjet az F-84E modell volt, mely 1949-től volt használatban. A gépet a J35-A-17 sugárhajtómű hajtotta, a szárnyszerkezet további erősítést kapott, a törzset a szárnytő előtt 305 mm-el, a szárny mögött 76 mm-el meghosszabbították, hogy meg lehessen növelni a pilótafülkét és helyet kapjon az A-1C irányzék az APG-30 radarral, valamint felfüggesztést a szárnyak alatt további külső üzemanyag tartályok számára.[1] Ez utóbbi 1370 km-ről 1600 km-re növelte a hatósugarat.

Egy portugál F-84-re bombát szerelnek a luandai légibázison az 1960-as években a portugál gyarmati háború idején

A korszerűsítések ellenére az F-84E hadrafoghatósága gyenge volt: az állománynak alig a fele volt repülőképes az egész szolgálati idő alatt.[1] Ennek legfőbb oka az Allison motorok rossz tartalékalkatrész ellátása volt. A követelmény a géppel szemben az volt, hogy havonta 25 órát repüljön, 100 repülési óránként pedig motor felülvizsgálatot írtak elő. A tényleges repülési órák a koreai háború és a hidegháború alatt jelentősen megnőttek és ez az Allison kapacitását olyan mértékben lekötötte, hogy komolyan korlátozta az új motorok gyártását.[1] Az F-84E vadászgépeket az USAF 1956-ban vonta ki a szolgálatból, a nemzeti gárda 1959-ben.

Az utolsó egyenes-szárnyú F-84 az F-84G volt, mely 1951-ben került a csapatokhoz. A repülőgép a bal szárnyára légi utántöltő csonkot kapott, robotpilótát, ILS leszálló rendszert, 24,7 kN tolóerejű J-35-A-29 sugárhajtóművet és felfüggesztési pontot egy Mark 7 atombombához.[1] Az F-84G-t a 1960-as évek közepén nyugdíjazták az USAF-nál.

Az 1960-as évek elején a vadászgépet intenzíven használta a portugál légierő az afrikai portugál gyarmati háborúban.

Műszaki adatok (F–84G Thunderjet)[2][szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Személyzet: 1 fő
  • Hossz: 11,60 m
  • Fesztáv: 11,10 m
  • Magasság: 3,84 m
  • Szárnyfelület: 24 m²
  • Üres tömeg: 5200 kg
  • Teljes tömeg: 8200 kg
  • Legnagyobb felszálló tömeg: 10 590 kg
  • Legnagyobb sebesség: 1000 km/h
  • Normál utazósebesség 770 km/h
  • Hatótávolság: 1600 km (belső üzemanyag tartályokkal)
  • Hatótávolság 3200 km (külső tartályokkal
  • Szolgálati csúcsmagasság: 12 350 m
  • Emelkedőképesség: 19,1 m/s
  • Szárny felületi terhelése: 342 kg/m²
  • Tolóerő/súly: 0,31
  • Fegyverzet:
6 x 12,7 mm-es M3 Browning géppuska 300 egyenként lőszerrel
legfeljebb 2020 kg össztömegű rakéta- és bombaterhelés, beleértve a Mark 7 harcászati atombombát is
A-1CM vagy A-4 irányzék vagy MK-18 radar

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Republic F-84 Thunderjet című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e f g h i j k l m n Knaack, Marcelle Size. Encyclopedia of US Air Force Aircraft and Missile Systems: Volume 1 Post-World War II Fighters 1945-1973. Washington, DC: Office of Air Force History, 1978. ISBN 0-912799-59-5.
  2. Encyclopedia of US Air Force Aircraft and Missile Systems

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Bowers, Peter M. and Enzo Angellucci. The American Fighter. New York: Orion Books, 1987. ISBN 0-517-56588-9.
  • Donald, David and Jon Lake, eds. Encyclopedia of World Military Aircraft. London: AIRtime Publishing, 1996. ISBN 1-880588-24-2.
  • Forrer, Frits T. The Fun of Flying. Gulf Breeze, Florida: Holland's Glory, 1992. ISBN 0-9714490-3-1.
  • Keaveney, K. Republic F-84/Swept-Wing Variants (Aerofax Minigraph, No 15). London: Aerofax. 1987. ISBN 0-942548-20-5.
  • McLaren, David. Republic F-84 Thunderjet, Thunderstreak & Thunderflash: A Photo Chronicle. Atglen, PA: Schiffer Military/Aviation History, 1998. ISBN 0-7643-0444-5.
  • Swanborough, Gordon and Peter Bowers. United States Military Aircraft Since 1909. Washington, DC: Smithsonian, 1989. ISBN 0-87474-880-1.
  • United States Air Force Museum Guidebook. Wright-Patterson AFB, Ohio: Air Force Museum Foundation, 1975.
  • Wagner, Ray. American Combat Planes, Third Enlarged Edition. New York: Doubleday, 1982. ISBN 0-385-13120-8.


Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz F–84 Thunderjet témájú médiaállományokat.