XII. János pápa

XII. János pápa
a katolikus egyház vezetője
Kora újkori, nem kortárs ábrázolás
Eredeti neve	Ottaviano
Született	kb. 937 Róma
Megválasztása	955. december 16.
Pontifikátusának vége	964. május 14.
Elhunyt	964. május 14. Róma
Előző pápa Következő pápa II. Agapét VIII. Leó
A Wikimédia Commons tartalmaz XII. János pápa témájú médiaállományokat.

XII. János pápa (latinul: Ioannes XII), eredeti nevén Ottaviano vagy Octavianus (Róma, kb. 937 – Róma, 964. május 14.) Róma püspöke, a katolikus egyház feje 955. december 16-tól 964. május 14-én bekövetkezett haláláig. A Szentszék mai pápalistája a 130. pápaként tartja számon.

Pontifikátusa a saeculum obscurum néven ismert korszak végéhez kapcsolódik, amikor a római arisztokrata családok erős befolyást gyakoroltak a pápaválasztásokra és Róma politikai életére. Régebbi történeti irodalomban e korszakot olykor pejoratív módon „pornokráciának” is nevezték, de a modern történetírás inkább a római arisztokratikus hatalom, az itáliai királyság és a császári beavatkozás összefüggésében vizsgálja.

János uralkodása a pápaság és az ottoniánus császárság kapcsolatának egyik fordulópontja volt. 962. február 2-án ő koronázta császárrá I. Ottót, ami a nyugati császári hatalom ottoniánus újjászervezésének alapvető eseménye lett. A két fél közötti szövetség azonban rövidesen konfliktusba fordult: Ottó 963 novemberében Rómában zsinatot hívott össze, amely a pápát súlyos erkölcsi, egyházfegyelmi és politikai vádak alapján letette, és helyére VIII. Leót választotta. Azonban János nem ismerte el a kihirdetett határozatot, 964 elején visszatért Rómába, és saját zsinatán semmissé nyilvánította az ellene hozott döntéseket.

A róla fennmaradt kép rendkívül kedvezőtlen. A fő elbeszélő forrás, Liudprand cremonai püspök ottoniánus környezethez kötődött, ezért beszámolóit a modern történetírás forráskritikával kezeli. A Treccani szerint a 963-as vádiratban felsorolt egyes állításokról nem dönthető el teljes bizonyossággal, mennyi felelt meg a valóságnak, és mennyi volt vádlói túlzás vagy Liudprand retorikai konstrukciója. Ugyanakkor a kedvezőtlen forráskép nem pusztán modern antiklerikális hagyományból ered: már középkori egyházi források is súlyosan elmarasztalóan emlékeztek meg személyes életéről, miközben pápai tekintélyét egyházi ügyekben továbbra is széles körben elismerték.

Neve, számozása és helye a pápalistákban

XII. János eredeti neve Ottaviano volt. Pápává választásakor a János nevet vette fel, ami a pápai névválasztás történetének egyik korai és jelentős példája. A későbbi századokban általánossá vált, hogy a megválasztott pápa új nevet vesz fel, de a 10. század közepén ez még nem volt állandó gyakorlat.

A Szentszék hivatalos adatai szerint XII. János 955. december 16-án kezdte pontifikátusát, és 964. május 14-én halt meg. Ezért a pontifikátus végét nem célszerű 963. november 6-hoz vagy 963. december 4-hez kötni, noha ezek a dátumok fontosak a letételi eljárás történetében. November 6-án kezdődött az Ottó által támogatott római zsinat, december 4-én pedig kimondták János letételét; az eljárás érvényessége és következményei azonban már kortárs szinten is vitatottak voltak.

A következő pápa kérdése ezért különösen bonyolult. A hivatalos vatikáni lista XII. János után VIII. Leót sorolja, de XII. János életében VIII. Leó megválasztását sokan szabálytalannak tekintették, mivel Leó világi személyből rendkívül gyorsan kapta meg az egyházi rendeket, és beiktatása császári nyomás alatt történt. XII. János halála után a rómaiak V. Benedeket választották meg, akit Ottó később eltávolított. A szócikkben ezért a hivatalos pápalista rendjét és a történeti vitát külön kell kezelni.

Származása és családi háttere

Ottaviano Rómában született, valószínűleg 937 körül. Apja II. Alberik, Róma tényleges világi ura volt, aki a princeps és a rómaiak szenátora címet viselte. Anyjaként a szakirodalom többnyire Aldát, Hugó itáliai király lányát valószínűsíti. Apai ágon a spoletói hercegi vagy őrgrófi körhöz, illetve a tusculumi-római arisztokrácia hatalmi hálózatához kapcsolódott. Nagyanyja Marozia volt, aki a 10. századi római egyházpolitika egyik meghatározó alakjaként ismert.

Alberik 932-ben szerezte meg a tényleges uralmat Róma felett, miután fellépett anyja, Marozia és annak politikai köre ellen. Ezt követően több mint két évtizeden át meghatározta a város világi kormányzását és a pápaság politikai mozgásterét. A pápák ebben az időszakban formálisan továbbra is Róma püspökei és az egyház fejei voltak, de a város katonai és politikai ellenőrzése nagyrészt Alberik kezében volt.

Ottaviano fiatalkoráról kevés biztos adat maradt fenn. A források alapján inkább római arisztokrata és politikai örökösként nőtt fel, mintsem olyan egyházi pályára készülő klerikusként, akinek hosszabb papi vagy szerzetesi képzéséről részletes adataink lennének. Ratherius veronai püspök állítása szerint Ottaviano nem is tartozott a római klérushoz, és vallási képzettsége sem volt megfelelő; ezt azonban egy vitairat jellegű forrásból ismerjük, ezért óvatosan kezelendő.

Megválasztása

Alberik nem sokkal halála előtt, 954-ben esküt vett a római előkelőktől, hogy ffII. Agapét pápa|II. Agapét]] halála után fiát, Ottavianót választják pápává. A Treccani szerint ez az eljárás ellentétben állt azzal a korábbi egyházi rendelkezéssel, amely tiltotta, hogy egy még élő pápa utódlásáról előzetesen megállapodjanak. Az eset jól mutatja, mennyire erős volt a római arisztokrácia befolyása a pápaválasztásra a 10. század közepén.

II. Agapét halála után Ottavianót 955. december 16-án választották meg pápává. Ekkor legfeljebb tizennyolc éves lehetett, vagyis rendkívül fiatalon került a pápai trónra. Pápaként a János nevet vette fel, és személyében Róma világi uralma, valamint a pápai egyházi hivatal ismét egy kézben egyesült.

Megválasztása nem elsősorban egyházi tekintélyének vagy klerikusi tapasztalatának, hanem családi és politikai helyzetének következménye volt. Ebből azonban nem következik, hogy pontifikátusa alatt a pápai hivatal teljesen működésképtelen lett volna. A Treccani hangsúlyozza, hogy erkölcsi hírneve ellenére pápai tekintélyét az egyházban széles körben elismerték, és különböző európai területekről továbbra is fordultak hozzá egyházi ügyekben.

A római és itáliai politikai háttér

XII. János pápasága a Karoling-kori egységes császári hatalom felbomlását követő itáliai politikai zűrzavarban bontakozott ki. Róma, a Pápai Állam, az észak-itáliai királyság, a spoletói, tusculumi, capuai és beneventói hatalmi körök, valamint a német királyság érdekei gyakran ütköztek. A pápaság egyszerre volt egyetemes egyházi intézmény és római-itáliai politikai tényező.

János apja politikáját folytatva igyekezett megőrizni Róma és a Patrimonium Petri autonómiáját. A Treccani szerint azonban ehhez hiányzott belőle a kellő politikai óvatosság. Dél-Itáliában a pápai igények érvényesítésére Capua és Benevento ellen indított vállalkozása sikertelen volt. Északon II. Berengár és fia, Adalbert hatalma jelentett fenyegetést, különösen a ravennai exarchátus és a pápai területek szempontjából.

960 körül Berengár egyes pápai területeket elfoglalt vagy feldúlt, veszélyeztetve az egyházi joghatóságot. János ezért a német királyhoz, I. Ottóhoz fordult segítségért. Ez a döntés rövid távon megerősítette a pápaság védelmét Berengárral szemben, hosszabb távon azonban a római pápaság és az ottoniánus császári hatalom közötti súlyos konfliktushoz vezetett.

Szövetség I. Ottóval

János küldöttséget menesztett Ottó udvarába. A Treccani szerint a pápai követek emlékeztették Ottót a patricius Romanorum kötelességeire, és valószínűleg a császári méltóság lehetőségét is felvetették. Ottó számára az itáliai hadjárat alkalmat adott arra, hogy megszilárdítsa hatalmát Észak-Itáliában, visszaszorítsa Berengárt, és Rómában császári koronázást nyerjen.

Ottó 962. január 31-én érkezett Rómába. A pápával kötött megállapodásban vállalta, hogy védi János személyét, tiszteletben tartja a római egyház jogait, és a Rómát vagy a pápát érintő ügyekben nem jár el a pápa tanácsa nélkül. János viszont hűséget esküdött Ottónak, és ígéretet tett arra, hogy nem köt szövetséget Berengárral vagy Adalberttel.

962. február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén XII. János a régi Szent Péter-bazilikában császárrá koronázta Ottót és császárnévá feleségét, Adelheidet. A koronázást a későbbi Német-római Birodalom történetének egyik alapító jelentőségű eseményeként tartják számon, bár maga a „Német-római Birodalom” elnevezés későbbi történeti terminus.

A 962-es római zsinat és egyházi kormányzata

A koronázást követően János római zsinatot tartott, amelyen Ottó egyházpolitikai tervei is napirendre kerültek. A zsinat egyik legfontosabb eredménye a magdeburgi érsekség létrehozásának előkészítése volt, amely a szláv területek missziója szempontjából kapott jelentőséget. A régi katolikus enciklopédia szerint János ekkor alapította meg a magdeburgi érsekséget és a merseburgi püspökséget, palliumot adott Salzburg és Trier érsekeinek, valamint megerősítette Ratherius veronai püspök kinevezését.

A zsinat ideje és pontos napirendje nem minden részletében rekonstruálható. A Treccani szerint a legbiztosabb adat egy 962. február 12-i pápai aktus, amely Magdeburg érseki rangra emelésével kapcsolatos. A zsinat jelentősége abban állt, hogy János pontifikátusa nem csupán botrányos személyes vádakból és politikai konfliktusokból állt: a pápai hivatal a korszak nehézségei ellenére tényleges egyházi kormányzati aktusokat is végzett.

A Diploma Ottonianum

A koronázás utáni napon Ottó kibocsátotta a később Diploma Ottonianum vagy Privilegium Ottonianum néven ismert oklevelet. Ebben megerősítette a római egyház birtokait, különösen azokat a területi igényeket, amelyeket a hagyomány Kis Pipin és Nagy Károly adományaival kapcsolt össze. Az oklevél a pápaválasztások rendjére is hatással volt, mert előírta, hogy a megválasztott pápát a felszentelés előtt a császár vagy követei irányában bizonyos ígéretek kötelezzék.

A dokumentum a pápaság és a császárság kapcsolatának egyik kulcsfontosságú forrása. Egyszerre erősítette meg a pápai birtokjogokat és növelte a császári befolyást a római pápaválasztás felett. Ez a kettősség magyarázza, hogy a pápai–császári viszony rövid időn belül bizalmatlanságba fordult: János védelmet keresett Ottónál, de nem kívánta Róma és a pápai kormányzat teljes alárendelését a szász uralkodónak.

Konfliktusa Ottóval

Ottó 962. február 14-én elhagyta Rómát, hogy folytassa hadjáratát Berengár és Adalbert ellen. János hamarosan attól tartott, hogy a császári hatalom túlságosan erősen avatkozik be az itáliai és római ügyekbe. A Catholic Encyclopedia szerint titkos tárgyalásokat kezdett Adalberttel, Berengár fiával, és követeket küldött a magyarokhoz és Bizáncba is, hogy Ottó ellen szövetséget keressen.

A pápai követek egy részét Ottó emberei elfogták, így a császár tudomást szerzett János lépéseiről. János azzal indokolta politikáját, hogy Ottó a visszaszerzett pápai területek városaitól saját maga számára követelt hűségesküt, nem pedig a pápának. Ezzel a vita már nem egyszerűen személyes bizalmatlanság, hanem a római és pápai szuverenitás kérdése körül is forgott.

Amikor Adalbert személyesen is Rómába érkezett, a pápa ünnepélyesen fogadta. A császárpárti római csoportok erre fellázadtak. Ottó 963. november 2-án ismét Rómába vonult, XII. János pedig Adalberttel együtt Tivoliba menekült.

A 963-as római zsinat és a vádak

963. november 6-án Ottó jelenlétében zsinat ült össze a Szent Péter-bazilikában. A Catholic Encyclopedia szerint mintegy ötven itáliai és német püspök vett részt rajta. A Treccani részletesebben ismerteti, hogy a zsinaton római egyházi személyek és előkelők különböző vádakat terjesztettek elő XII. János ellen.

A vádak között szerepelt a miseáldozat szabálytalan bemutatása, szokatlan helyen és időben végzett szentelés, egy tízéves fiú Todi püspökévé szentelése, püspökségek pénzért való adományozása, szentségtörés, házasságtörések, fegyverviselés, vadászat, egyes ellenfelek megvakíttatása vagy megcsonkíttatása, szerelmi varázsszerek használata, valamint pogány istenek nevének idézése kockajáték közben. A forráskritikai szempont itt különösen fontos: a Treccani kifejezetten megjegyzi, hogy nem állapítható meg biztosan, ezekből mennyi felelt meg a valóságnak, és mennyi volt a vádlók vagy Liudprand szerzői konstrukciója.

A vádakat ezért enciklopédikus szövegben nem indokolt úgy előadni, mintha valamennyi biztos történeti tény volna. Helyesebb az „azzal vádolták”, „a zsinati vádirat szerint”, „Liudprand beszámolója alapján” és hasonló fordulatok használata. János ellenfelei igen súlyos képet festettek róla, de az eljárás politikai környezete – Ottó katonai jelenléte, János távolléte és a császári érdekek – a vádak mérlegelésekor nem hagyható figyelmen kívül.

Letétele és VIII. Leó megválasztása

A zsinat háromszor idézte XII. Jánost, és lehetőséget adott számára, hogy tisztázza magát. János azonban nem ismerte el az eljárást, és kiközösítéssel fenyegette azokat, akik helyére más pápát választanak. 963. december 4-én a zsinat kimondta János letételét. A döntést a zsinat elsősorban erkölcsi és fegyelmi indokokkal támasztotta alá, de Ottó politikai vádjai – különösen a hűségeskü megszegése és Adalbert támogatása – szintén központi szerepet játszottak.

János helyére a római kancellária egyik világi tisztviselőjét, a protoscriniarius Leót választották meg, aki VIII. Leó néven került a pápai trónra. Leó ekkor még világi személy volt, ezért nagyon rövid idő alatt kapta meg az egyházi rendeket. A Catholic Encyclopedia szerint ez a gyors felszentelés kánonjogilag szabálytalan volt, és Leó beiktatását széles körben érvénytelennek tekintették. A Treccani árnyaltabban fogalmaz: a zsinat igyekezett ugyan egyházi jogilag rendezett eljárást követni, de nem tudta teljesen szabatos kánonjogi ítéletté formálni a János elleni vádakat.

A letétel kérdése ezért nem egyszerűen erkölcsi ítélet volt XII. János személye fölött. A római egyházi jogrend, a császár beavatkozási joga, a pápai hivatal elmozdíthatósága és a választás szabályossága egyszerre vált vitatottá. Ez a konfliktus a későbbi középkori pápai–császári viszony egyik előképeként is értelmezhető.

Visszatérése Rómába

Ottó csapatainak jelentős része elhagyta Rómát, miután VIII. Leót beiktatták. 964. január 3-án János hívei felkelést kíséreltek meg, amelyet Ottó vérrel levert. Röviddel ezután azonban újabb fordulat következett: a császári párt ellen új felkelés tört ki, VIII. Leó elmenekült, XII. János pedig visszatért Rómába.

Visszatérése után János kemény megtorlást alkalmazott azokkal szemben, akik Ottóval vagy VIII. Leóval működtek együtt. A Treccani szerint Azzónak, aki korábban pápai követként részt vett az Ottóval kötött egyezségben, levágatta a jobb kezét; János bíborosnak az orrát, nyelvét és két ujját csonkíttatta meg. A Catholic Encyclopedia további büntetéseket is említ: János bíboros-diakónus jobb kezének levágását, Otgar speyeri püspök megvesszőzését és egy palotai tisztviselő megcsonkítását. Ezeket a részleteket pontosan kell közölni; az olyan általánosító állítások, mint hogy „több bíborost halálra kínzott”, nem tükrözik megfelelően a fő források megfogalmazását.

A 964-es római zsinat

964. február 26-án XII. János zsinatot tartott a Szent Péter-bazilikában. A zsinat semmisnek nyilvánította az Ottó által támogatott 963-as zsinat határozatait, törölte János letételét, és érvénytelenítette VIII. Leó megválasztását. Leót és híveit kiközösítették, felszentelését érvénytelennek mondták, az őt felszentelő ostiai püspököt pedig megfosztották méltóságától.

A Treccani szerint ez a 964-es zsinat, szemben az Ottó jelenlétében tartott letételi zsinattal, szorosabban illeszkedett a római zsinati jogi hagyományhoz, mivel a legitim pápának tekintett János jelenlétében zajlott. Ez nem jelenti János személyes magatartásának igazolását, de rámutat arra, hogy a jogi kérdés bonyolultabb volt annál, mint hogy az egyik fél egyszerűen „jogszerűen” eltávolította volna a másikat.

Halála

XII. János 964. május 14-én halt meg Rómában. Halálának körülményei bizonytalanok. A legfontosabb közelkorú beszámoló Liudprandtól származik, aki Ottó híveként erősen ellenséges hangon írt Jánosról. A Treccani szerint Liudprand azt állította, hogy Jánost házasságtörés közben apoplexiás roham érte, és nyolc nappal később bűnbánat és utolsó kenet nélkül halt meg. A Catholic Encyclopedia hasonlóan óvatosan fogalmaz: a hagyomány szerint házasságtörés közben bénulás érte, Liudprand pedig ezt úgy adta elő, hogy az ördög sújtotta fejbe.

A népszerű elbeszélésekben előfordul az a változat is, hogy egy féltékeny férj ölte meg, de ez nem azonos Liudprand pontos beszámolójával, és nem kezelhető biztos történeti tényként. A modern, forráskritikus összefoglalás ezért csak annyit mondhat biztosan, hogy János hirtelen halt meg 964 májusában, röviddel Rómába való visszatérése és saját zsinata után; a halál részleteit ellenséges források és későbbi hagyományok közvetítik.

Halála után a rómaiak 964. május 22-én V. Benedeket választották meg pápának. Ottó azonban visszatért Rómába, a várost ostrom alá vette, Benedeket eltávolította, és VIII. Leót állította vissza. Ez a gyors utódlási válság jól mutatja, hogy XII. János halála sem zárta le azonnal a római és császári párt közötti konfliktust.

Forráskritikai kérdések

XII. János történetének fő nehézsége, hogy a legélénkebb elbeszélő forrás Liudprand cremonai püspök, aki Ottó császár követe és támogatója volt. Liudprand Liber de rebus gestis Ottonis című műve nélkül a 963-as zsinatról és a János elleni vádakról jóval kevesebbet tudnánk, de beszámolója nem semleges krónika. A modern kutatás ezért egyszerre tekinti nélkülözhetetlen forrásnak és politikailag elfogult szerzői konstrukciónak.

A Liber pontificalis rövidebb, de szintén kedvezőtlen képet őrzött meg róla. A Treccani idézi azt a hagyományt, amely szerint János „életét házasságtörésben és hiúságban töltötte”. Ez arra utal, hogy rossz híre nem kizárólag Liudprand személyes ellenszenvének terméke. Ugyanakkor a konkrét vádak – például az egyes gyilkosságok, varázsszerek, pogány invokációk vagy vérfertőzések – történeti bizonyossága eltérő fokú, és több esetben nem ellenőrizhető független forrásból.

A kiegyensúlyozott történeti értékelés ezért nem mentesíti Jánost a súlyos felelősség alól, de nem is alakítja alakját puszta antiklerikális karikatúrává. Pontifikátusa egyszerre mutatja a római arisztokrata kontroll válságát, a pápai hivatal erkölcsi tekintélyének sérülését, az ottoniánus császárság felemelkedését és azt, hogy a pápaság egyházi kormányzati funkciói még kedvezőtlen személyes és politikai körülmények között is működtek.

Történeti értékelése

XII. Jánost a történetírás rendszerint a 10. századi pápaság egyik legellentmondásosabb alakjaként tartja számon. Személyes életéről a fennmaradt források rendkívül negatív képet közvetítenek, és nincs komoly modern történeti irányzat, amely teljesen rehabilitálni próbálná hírnevét. A kérdés inkább az, hogy az egyes vádak mennyiben tekinthetők bizonyítottnak, és mennyiben szolgáltak politikai célokat a császári beavatkozás igazolására.

Egyháztörténeti jelentőségét mindenekelőtt az adja, hogy ő koronázta császárrá I. Ottót, és az ő idején alakult ki az a pápai–császári viszonyrendszer, amely a következő évszázadokban meghatározóvá vált. A Privilegium Ottonianum megerősítette a pápai birtokokat, ugyanakkor császári ellenőrzési igényt is érvényesített a pápaválasztások felett. Ez a kettősség előrevetítette a későbbi invesztitúraharc és a pápai–császári hatáskörviták alapvető problémáit.

János személye a „rossz pápák” történeti példái között is gyakran szerepel. Teológiai szempontból azonban az ilyen esetek értelmezése megkülönbözteti a pápai hivatal intézményi és tanítóhivatali szerepét az egyes pápák személyes erkölcsi állapotától vagy politikai döntéseitől. XII. János pontifikátusa nem valamely dogmatikai tanítás körüli vita miatt vált hírhedtté, hanem személyes, fegyelmi, politikai és kormányzati válságok miatt.

Művei és fennmaradt iratai

XII. Jánoshoz több pápai irat és kiváltságlevél kapcsolódik, amelyek részben a szokásos pápai adminisztráció körébe tartoznak. A fennmaradt dokumentumok között szerepelnek egyházi megerősítések, kiváltságok és zsinati döntések, különösen a 962-es római zsinat, a magdeburgi egyházi szervezet és az ottoniánus politikai rendezés összefüggésében.

Források

• Pauler, Roland. "Giovanni XII". Enciclopedia dei Papi (olasz nyelven). Istituto dell'Enciclopedia Italiana. Hozzáférés: 2026. május 9.
• Pauler, Roland. "Giovanni XII, papa". Dizionario Biografico degli Italiani (olasz nyelven). Istituto dell'Enciclopedia Italiana. Hozzáférés: 2026. május 9.
• "John XII" (angol nyelven). The Holy See. Hozzáférés: 2026. május 9.
• "John XII". Encyclopaedia Britannica (angol nyelven). Encyclopaedia Britannica. Hozzáférés: 2026. május 9.
• Kirsch, Johann Peter (1910). "Pope John XII". The Catholic Encyclopedia (angol nyelven). Vol. 8. New York: Robert Appleton Company. Hozzáférés: 2026. május 9.
• Mann, Horace K. (1910). The Lives of the Popes in the Early Middle Ages (angol nyelven). Vol. 4. London: Kegan Paul, Trench, Trübner & Co.
• Zimmermann, Harald (1968). Papstabsetzungen des Mittelalters (német nyelven). Graz–Wien–Köln: Böhlau.
• Zimmermann, Harald (1961). "Prozeß und Absetzung Papst Johannes XII. Quellen und Urteile". Österreichisches Archiv für Kirchenrecht (német nyelven). 12: 207–230.
• Hehl, Ernst-Dieter (1986). "Die angeblichen Kanones der römischen Synode vom Februar 962". Deutsches Archiv für Erforschung des Mittelalters (német nyelven). 42: 620–628.
• Wolter, Heinz (1988). Die Synoden im Reichsgebiet und in Reichsitalien von 916 bis 1056 (német nyelven). Paderborn–München–Wien–Zürich: Ferdinand Schöningh.
• Liudprand of Cremona (2007). The Complete Works of Liudprand of Cremona (angol nyelven). Translated by Paolo Squatriti. Washington, D.C.: The Catholic University of America Press.
• "Liutprand of Cremona: Report of his Mission to Constantinople and other excerpts". Internet Medieval Sourcebook (angol nyelven). Fordham University. Hozzáférés: 2026. május 9.
• Weston, Lisa M. C. (2015). "Liudprand of Cremona's papa monstrum: the image of Pope John XII in the Historia Ottonis". Early Medieval Europe (angol nyelven). doi:10.1111/emed.12088.

Kapcsolódó szócikkek

• Saeculum obscurum
• Pornokrácia
• I. Ottó német-római császár
• VIII. Leó pápa
• V. Benedek pápa
• Pápaság a középkorban
• Római pápák listája
• Római pápák listája grafikusan

További információk

• "John XII" (angol nyelven). The Holy See. Hozzáférés: 2026. május 9.
• Pauler, Roland. "Giovanni XII". Enciclopedia dei Papi (olasz nyelven). Istituto dell'Enciclopedia Italiana. Hozzáférés: 2026. május 9.
• Kirsch, Johann Peter (1910). "Pope John XII". The Catholic Encyclopedia (angol nyelven). Vol. 8. New York: Robert Appleton Company. Hozzáférés: 2026. május 9.
• "Documenta Catholica Omnia: Ioannes XII" (latin nyelven). Hozzáférés: 2026. május 9.

Előző pápa:
II. Agapét

Római pápa
955 – 964

Következő pápa:
VIII. Leó