Ugrás a tartalomhoz

Linusz pápa

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Linusz pápa
a katolikus egyház vezetője
Linusz pápa 19. századi ábrázolása
Linusz pápa 19. századi ábrázolása
Eredeti neveLinus
Születettismeretlen, 1. század
hagyomány szerint Volterra, Italia, Római Birodalom
Megválasztásakb. 67/68
Pontifikátusának
vége		kb. 76/79
Elhunythagyomány szerint kb. 76/79
hagyomány szerint Róma, Italia, Római Birodalom
Tisztelete
TisztelikRómai katolikus egyház, keleti keresztény hagyományok
Ünnepnapjaszeptember 23.
Előző pápa
Következő pápa
Szent Péter
I. Anaklét
A Wikimédia Commons tartalmaz Linusz pápa témájú médiaállományokat.

Szent Linusz pápa (latinul: Linus; hagyomány szerint 1. század – Róma, kb. 76/79) a katolikus Egyház hagyománya szerint Szent Péter közvetlen utóda és Róma második püspöke volt az 1. század második felében. A római pápák sorában Péter után a második helyen áll, Anaklét elődjeként. Ünnepnapja szeptember 23.[1][2]

Linusz alakja elsősorban az apostoli utódlás folytonosságában nyeri el jelentőségét. A legkorábbi egyházi tanúságok őt nevezik meg Péter első római utódaként, aki az apostolok vértanúsága után vette át a római közösség vezetését. Szent Iréneusz szerint Péter és Pál a római egyház megalapítása és megszervezése után Linuszra bízták az episzkopátus szolgálatát.[3]

A katolikus hagyomány Linuszban Péter római szolgálatának első utódát látja. A „pápa” cím esetében visszatekintő egyháztörténeti megnevezésről van szó: Linusz korában a római püspöki hivatal még nem rendelkezett a későbbi századokban kialakuló teljes jogi és intézményi formával, de a katolikus értelmezés szerint a péteri utódszolgálat folytonossága már ebben a korai tanúságban megjelenik.[4]

Forrásai és történeti háttere

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Linusz életéről kevés közvetlen történeti adat maradt fenn. A róla szóló legfontosabb források a korai római püspöklisták, Iréneusz és Kaiszareiai Euszebiosz tanúságai, a Liberianus-katalógus, a későbbi Liber Pontificalis, valamint a római liturgikus hagyomány.[1][2]

A régi római püspöklisták egybehangzóan Péter után említik Linuszt; Iréneusz, Julius Africanus, Hippolütosz, Euszebiosz és a 354-es Liberianus-katalógus is közvetlenül Péter után helyezi.[1] A New Catholic Encyclopedia ugyancsak kiemeli, hogy a korai püspöklisták és a római kánon Linuszt Péter első utódaként őrzik.[2]

A későbbi életrajzi adatok nem azonos történeti súlyúak. A Liber Pontificalis részletesebb hagyományt közöl származásáról, apjáról, pontifikátusának hosszáról, egyházi intézkedéseiről, vértanúságáról és temetéséről, de ezek a részletek már a későbbi római hagiográfiai, liturgikus és jogi emlékezet világához tartoznak.[5]

Azonosítása a 2Tim 4,21 Linuszával

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Iréneusz Linuszt azzal a személlyel azonosítja, akit a Timóteusnak írt második levél záró üdvözlete említ: „Köszöntenek Eubulusz, Pudensz, Linusz, Klaudia és a testvérek mind” (2Tim 4,21).[3] Ez az azonosítás a keresztény hagyományban jelentős szerepet kapott, mert Linuszt így nemcsak Péter utódaként, hanem Pál római környezetének ismert keresztény tagjaként is értelmezték.

A bibliai vers önmagában nem jelöli meg az ott említett Linusz tisztségét, és a Linus név az ókori római világban nem volt egyedülálló. A Catholic Encyclopedia ezért úgy fogalmaz, hogy nem dönthető el teljes bizonyossággal, vajon Iréneusz azonosítása korábbi megbízható hagyományból származott-e, vagy a névazonosság alapján alakult ki.[1] A római püspöki utódlás szempontjából azonban nem a 2Tim 4,21 önmagában, hanem Iréneusz püspöklistája és a korai római hagyomány egésze a döntő.

Helye az apostoli utódlásban

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Linusz a katolikus Egyház számára az apostoli utódlás egyik legkorábbi, név szerint ismert láncszeme. Iréneusz az eretnekségek ellen írott művében éppen a római püspöki sort hozza fel bizonyítékul arra, hogy az apostoli tanítás nem titkos hagyományként, hanem nyilvánosan, a püspökök egymásutánjában őrződött meg.[3]

Iréneusz tanúsága szerint:

„A boldog apostolok tehát, miután megalapították és felépítették az egyházat, Linusznak adták át az episzkopátus szolgálatát. Ezt a Linuszt említi Pál a Timóteushoz írt levelekben. Utóda Anaklét volt.”[3]

Euszebiosz egyháztörténete ugyanezt a hagyományt közvetíti. Szerinte Péter és Pál vértanúsága után Linusz kapta meg elsőként a római egyház episzkopátusát, majd utána Anaklét, végül Kelemen következett a római püspöki sorban.[6]

Iréneusz érvelésében Róma püspöki sora a hiteles apostoli tanítás nyilvános tanúja. A római egyház Péterhez és Pálhoz kapcsolódó eredete, valamint Linusz első utódként való megnevezése ezért nem pusztán kronológiai adat, hanem az apostoli hit folytonosságának bizonyítéka. A katolikus hagyomány Linuszt ezért nem egyszerűen korai római elöljáróként, hanem Péter római szolgálatának első utódaként tiszteli. Ebben a szolgálatban már jelen van az a primátusi gondoskodás, amely később az egyetemes Egyház egységének szolgálatában bontakozott ki.

Pontifikátusa és a római egyház Linusz idején

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Linusz szolgálata a Nero-féle üldözés, valamint Péter és Pál apostolok vértanúsága utáni évekre esett. Ebben az időszakban a római keresztény közösség kis, sebezhető, társadalmilag gyanús csoportként élt a birodalom fővárosában, mégis őrizte az apostoloktól kapott hitet, rendet és közösségi emlékezetet.

Pontifikátusának pontos dátumai nem állapíthatók meg teljes bizonyossággal. A hagyományos katolikus kronológia többnyire 67/68 és 76/79 közé teszi működését. A Szentszék hivatalos pápalistája 68-at ad meg pontifikátusa kezdeteként és 79-et annak végeként.[7] A Catholic Encyclopedia 64 vagy 67 és 76 vagy 79 közé helyezi, jelezve a korai kronológia eltéréseit.[1]

A Liberianus-katalógus szerint Linusz tizenkét évig, négy hónapig és tizenkét napig állt a római közösség élén, bár az általa adott évszámok — 56 és 67 között — nem illeszthetők pontosan a Péter és Pál vértanúságára vonatkozó hagyományos kronológiához.[1] Euszebiosz hagyománya inkább az apostolok vértanúsága utáni kezdettel számol, és Linusz szolgálatát nagyjából tizenkét évre teszi.[6]

Linusz feladata az Egyház emlékezetében az apostoli tanítás hűséges megőrzése és a római közösség egységének fenntartása volt. A források nem őriztek meg tőle leveleket, tanító iratokat vagy részletes intézkedéseket; alakja éppen az egyszerű, név szerint tanúsított utódszolgálatban maradt meg.

Származására és életére vonatkozó hagyományok

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Liber Pontificalis szerint Linusz Tusciából, vagyis a későbbi Toszkána területéről származott, és apját Herculanusnak hívták.[5] A hagyomány ezt később Volterra városához kapcsolta, amely Szent Linuszt saját szentjeként tiszteli. A Magyar katolikus lexikon is Volterrához köti származását, és Péter utódaként 67–76 közé helyezi pontifikátusát.[8]

Későbbi hagiográfiai elbeszélések szerint Linuszt Péter térítette meg, püspökké szentelte, helyettesévé tette, majd utódjául jelölte. Egyes nyugati hagyományok galliai misszióval, különösen Besançon környéki térítéssel is kapcsolatba hozták.[9] Ezek a hagyományok Linusz apostoli közelségét és a római egyház korai tekintélyét fejezik ki, de nem tartoznak a legkorábbi források által közölt adatok közé.

A későbbi hagyomány szerint Linusz Péter halála után néhány más kereszténnyel együtt gondoskodott az apostol temetéséről. Ez a motívum összhangban áll azzal a római emlékezettel, amely az első római püspököket Péter sírjának környezetéhez és a Vatikán-domb korai keresztény tiszteletéhez kapcsolta.

Hagyományos intézkedései

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Liber Pontificalis Linusznak tulajdonítja azt a rendelkezést, hogy a nők fedett fővel lépjenek be az istentiszteleti helyre. Ugyanez a hagyomány úgy adja elő, hogy Linusz ezt Péter rendelkezésének megfelelően írta elő.[5]

Ez az adat valószínűleg az első korintusi levél 11. fejezetében szereplő páli hagyományhoz kapcsolódik, amely a nők fejfedéséről beszél az imádság és prófétálás összefüggésében. A Linuszhoz kapcsolt rendelkezés azt mutatja, hogy a későbbi római hagyomány a Péter utáni első püspököt az apostoli fegyelem őrzőjeként látta.[1]

A későbbi források Linusznak tulajdonítottak egyes egyházszervezeti intézkedéseket is, például püspökök, presbiterek és diakónusok rendelését. A számadatok a különböző hagyományrétegekben eltérnek. Ezek a közlések mindenekelőtt azt fejezik ki, hogy Linusz emlékezete a Péter utáni római közösség rendjének megszilárdításához kapcsolódott.

Halála és temetése

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Linusz halálának éve a forrásokban eltérően szerepel. A hagyományos adatok 76, 78, 79 vagy 81 körüli éveket említenek. A legtöbb összefoglalás körülbelül 76–79 közé helyezi halálát.[1][10]

A későbbi hagyomány vértanúként tiszteli, vértanúságának részletes elbeszélése azonban nem tartozik a legkorábbi adatok közé. A Catholic Encyclopedia szerint a vértanúság nem bizonyítható, és különösen azért kérdéses, mert Nero és Domitianus között nincs egyértelmű adat a római egyházat érintő nagyobb üldözésről; Iréneusz a korai római püspökök közül csak Teleszphoroszt nevezi kifejezetten dicsőséges vértanúnak.[1] A Magyar katolikus lexikon is úgy fogalmaz, hogy Linusz vértanúsága kérdéses.[8]

A késői legenda szerint Linusz egy Saturninus nevű római consul leányából űzött ki ördögöt, és a lány megtérése miatt az apa elfogatta és lefejeztette. Ez az elbeszélés a szentek hagiográfiai hagyományának része.

A Liber Pontificalis szerint Linuszt a Vatikán-dombon, Péter sírja közelében temették el.[5] Ez a hagyomány hozzátartozik ahhoz a római emlékezethez, amely az első püspököket Péter sírjának környezetéhez kapcsolta.

A „LINUS” feliratú sír kérdése

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1615-ben, a Szent Péter-bazilika munkálatai során találtak egy szarkofágot, amelyen a „LINUS” betűsor volt olvasható. Egy ideig ezt Linusz sírjával azonosították. A későbbi vizsgálatok azonban kimutatták, hogy a felirat előtt más betűk nyomai is voltak, így a „LINUS” valószínűleg egy hosszabb név része lehetett, például Aquilinus vagy Anullinus.[1]

A 20. századi vatikáni ásatások a Szent Péter-bazilika alatt valóban feltártak egy 1–4. századi temetkezési területet, amely alátámasztja a Vatikán-domb korai sírkultuszának jelentőségét. Közvetlenül Linuszhoz köthető sír vagy felirat azonban nem került elő.[2]

Liturgikus tisztelete

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Linuszt a római katolikus egyház szentként tiszteli. Ünnepnapja szeptember 23., amely a Liber Pontificalis hagyományával is összhangban áll.[1] Nevét a római kánon, vagyis a római mise első eucharisztikus imája is őrzi a korai római szentek felsorolásában. A római kánonban Linusz neve Cletus és Kelemen nevével együtt szerepel, közvetlenül az apostolok és az első vértanúk után.[11]

Volterrában a helyi hagyomány szintén őrzi emlékét. A városban a 15. században templomot, illetve kolostori templomot emeltek azon a helyen, amelyet a hagyomány Linusz házával hozott kapcsolatba. A helyi tisztelet kultusztörténeti jelentősége abban áll, hogy a római püspöki utódlás első Péter utáni alakja a városi emlékezetben is önálló szentként élt tovább.

A kopt katolikus és egyes keleti keresztény hagyományokban is ismert tisztelete, eltérő naptári megjelölésekkel. A nyugati római naptárban szeptember 23. maradt fő ünnepnapja.

Neve alatt fennmaradt, nem hiteles iratok

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Linusznak nem maradt fenn hiteles műve. Későbbi korokban több iratot is neki tulajdonítottak, köztük Péter és Pál vértanúságáról szóló levelet vagy elbeszélést. Ezeket a szövegeket a kutatás apokrifnak és későbbi keletkezésűnek tekinti.[1]

A Documenta Catholica Omnia és más szövegközlő oldalak Linusz neve alatt közölhetnek latin iratokat, ezek azonban nem tekinthetők az 1. századi római püspök hiteles műveinek. Inkább a későbbi apokrif, pszeudoepigráf és pápai tekintélyhagyomány történetéhez tartoznak.

Egyháztörténeti és teológiai jelentősége

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Linusz alakja azt mutatja, hogy az apostoli Egyház már az első nemzedék után is őrizte a folytonosság tudatát. Nem nagyszabású reformokkal vagy fennmaradt írásokkal, hanem a római közösség élén végzett egyszerű, hűséges szolgálattal kapcsolódik Péterhez és Pálhoz.

Iréneusz tanúságában Linusz neve az apostoli hit nyilvános őrzését jelenti. Az eretnek tanításokkal szemben a római püspöki utódlás annak bizonyítéka, hogy az apostolok hite nem veszett el, hanem az Egyház látható rendjében tovább élt. A katolikus Egyház ezért Linuszban látja a pápai szolgálat kezdetét: azt a szerény, de alapvető utódszolgálatot, amely Péter római tanúságához kapcsolódva az Egyház egységét és apostoli hitét szolgálja.

Jegyzetek

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
  1. 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 Johann Peter Kirsch: „Pope St. Linus”. In: The Catholic Encyclopedia, 9. kötet, Robert Appleton Company, New York, 1910.
  2. 1 2 3 4 E. G. Weltin: „Linus, St. Pope.” In: New Catholic Encyclopedia, 2. kiadás, Gale, 2003.
  3. 1 2 3 4 Szent Iréneusz: Adversus haereses, III,3,3.
  4. ↑ Hittani Kongregáció: The Primacy of the Successor of Peter in the Mystery of the Church, 1998.
  5. 1 2 3 4 Louis Duchesne szerk.: Le Liber Pontificalis. Paris, 1886–1892, I. kötet.
  6. 1 2 Caesareai Euszebiosz: Historia ecclesiastica, III,2; III,4; III,13; III,21; V,6.
  7. ↑ A Szentszék hivatalos pápalistája: „Linus”.
  8. 1 2 „Linus, Linusz, Szt.” In: Magyar katolikus lexikon.
  9. ↑ Artaud de Montor: The Lives and Times of the Popes. Catholic Publication Society of America, New York, 1911, I. kötet, 8–13. o.
  10. ↑ J. N. D. Kelly: The Oxford Dictionary of Popes. Oxford University Press, Oxford, 1986, 6–7. o.
  11. ↑ T. Livius C.Ss.R.: S. Peter, Bishop of Rome, or, The Roman Episcopate of the Prince of the Apostles. Burns & Oates, London, 1888, 409–411. o.

Források

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
  • Szent Iréneusz: Adversus haereses, III,3,3.
  • Kaiszareiai Euszebiosz: Historia ecclesiastica, III,2; III,4; III,13; III,21; V,6.
  • Johann Peter Kirsch: „Pope St. Linus”. In: The Catholic Encyclopedia, 9. kötet, Robert Appleton Company, New York, 1910.
  • E. G. Weltin: „Linus, St. Pope.” In: New Catholic Encyclopedia, 2. kiadás, Gale, 2003.
  • J. B. Lightfoot: S. Clement of Rome: A Revised Text with Introductions, Notes, Dissertations, and Translations. Macmillan, London, 1890.
  • Louis Duchesne szerk.: Le Liber Pontificalis. Paris, 1886–1892.
  • J. N. D. Kelly: The Oxford Dictionary of Popes. Oxford University Press, Oxford, 1986.
  • T. Livius C.Ss.R.: S. Peter, Bishop of Rome, or, The Roman Episcopate of the Prince of the Apostles. Burns & Oates, London, 1888.
  • Artaud de Montor: The Lives and Times of the Popes. Catholic Publication Society of America, New York, 1911.
  • Hittani Kongregáció: The Primacy of the Successor of Peter in the Mystery of the Church, 1998.
  • A Szentszék hivatalos pápalistája: Linus
  • Magyar katolikus lexikon: „Linus, Linusz, Szt.”
  • Charles A. Coulombe: Krisztus helytartói. JLX Kiadó, 2005.

Külső hivatkozások

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Linusz_pápa&oldid=29020115”