Evarisztosz pápa
| Evarisztosz pápa | |||||
| a katolikus egyház vezetője | |||||
 | |||||
| Evarisztosz pápa 19. századi ábrázolása | |||||
| Eredeti neve | Evaristus, Aristus | ||||
| Született | ismeretlen, 1. század ismeretlen; későbbi hagyomány szerint Betlehemhez vagy Antiochiához kapcsolódik | ||||
| Nemzetisége | hagyomány szerint hellén vagy görög-zsidó hátterű | ||||
| Megválasztása | kb. 97/99 | ||||
| Pontifikátusának vége | kb. 105/108 | ||||
| Elhunyt | hagyomány szerint kb. 105/108 hagyomány szerint Róma | ||||
| Tisztelete | |||||
| Tisztelik | Római katolikus egyház, keleti keresztény hagyományok | ||||
| Ünnepnapja | október 26. | ||||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Evarisztosz pápa témájú médiaállományokat. | |||||
Szent Evarisztosz pápa vagy Arisztosz (latinul: Evaristus, Aristus; hagyomány szerint 1. század – Róma, kb. 105/108) a katolikus Egyház hagyománya szerint Róma püspöke volt az 1. és 2. század fordulóján. Szent Péter negyedik utódaként tisztelik, I. Kelemen után és I. Sándor előtt. Ünnepnapja a latin hagyományban október 26.[1][2]
Életéről nagyon kevés biztos történeti adat maradt fenn, neve mégis fontos helyet foglal el az apostoli utódlás római láncolatában. Az Egyház emlékezete Evarisztoszt a posztapostoli kor egyik hűséges őreként tartja számon: olyan római püspökként, aki a Péter és Pál apostoloktól kapott hitet, rendet és egyházi szolgálatot továbbadta a következő nemzedéknek. Szent Iréneusz és Caesareai Euszebiosz tanúsága szerint Kelemen után következett a római püspöki szolgálatban, és őt Sándor követte.[3][4]
A „pápa” cím Evarisztosz esetében visszatekintő egyháztörténeti megnevezés. Az ő korában a római püspöki hivatal még nem rendelkezett a későbbi századok teljes jogi és intézményi formájával, de a katolikus értelmezés szerint a péteri utódszolgálat és az apostoli hit folytonossága már ebben a korai püspöki sorban jelen volt.[5]
Neve és forrásai
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Evarisztosz neve a forrásokban több alakban szerepel. A Liberianus-katalógus az Aristus névalakot adja, míg a későbbi pápalistákban és a latin egyházi hagyományban az Evaristus alak vált általánossá.[1] A név görög eredetű, ami összhangban áll azzal a hagyománnyal, hogy Evarisztosz hellén vagy görög hátterű családból származott.
A legkorábbi források röviden tudósítanak róla. Iréneusz római püspöki listája az apostoli hagyomány folytonosságának bizonyítására sorolja fel a római püspököket, és ebben Evarisztosz Kelemen után szerepel.[3] Euszebiosz egyháztörténete ugyanezt a sorrendet őrzi: Evarisztosz Kelemen utódaként kapta meg a római egyház episzkopátusát, majd több évnyi szolgálat után Sándor követte.[4]
A részletesebb életrajzi adatok főként a Liber Pontificalis későbbi hagyományából származnak. Ez a mű értékes tanúja a római egyház emlékezetének, de a legkorábbi pápák esetében gyakran későbbi liturgikus, jogi és intézményi hagyományokat kapcsol vissza az apostoli vagy közvetlenül posztapostoli korhoz.[6]
Származására vonatkozó hagyományok
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A Liber Pontificalis szerint Evarisztosz hellén családból származott, és egy Júdás nevű, Betlehemből való zsidó férfi fia volt.[1] Más hagyományrétegek Antiochiához kötik eredetét, és görögként írják le. A Magyar katolikus lexikon szócikke is azt közli, hogy a Liber Pontificalis szerint Betlehemben született, egy Júdás nevű zsidó fiaként.[7]
Ezek az adatok a római keresztény közösség soknemzetiségű és több kulturális gyökerű világára mutatnak. Az 1–2. század fordulóján Róma egyháza zsidókeresztény, görög nyelvű, keleti eredetű és latin környezetben élő hívőket egyaránt magában foglalhatott. Evarisztosz görög neve és a róla szóló hagyomány jól illeszkedik a korai római egyház mediterrán, többnyelvű és sokszínű közegébe.[2]
Helye a római püspöki utódlásban
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Evarisztosz legfontosabb jelentősége az apostoli utódlás folytonosságában rejlik. Iréneusz az eretnekségek ellen írott művében éppen a római püspökök sorát hozta fel bizonyítékul: az apostoli tanítás nem titkos hagyományként, hanem nyilvánosan, a püspökök egymásutánjában őrződött meg. Ebben a sorban Evarisztosz közvetlenül I. Kelemen után következik.[3]
A katolikus teológia számára ez a láncolat nem pusztán történeti névsor, hanem az Egyház apostoli hitelességének és látható folytonosságának jele. Evarisztosz az átmenet korának tanúja: Kelemen után következik, akinek korintusi levele a római egyház korai tekintélyét mutatja, és Sándor előtt áll, aki már a 2. századi római püspöki sor következő alakja.
Euszebiosz ugyanennek az utódlási hagyománynak a történeti keretét adja. Beszámolója szerint Evarisztosz Kelemen után lett Róma püspöke, és a Traianus-kori időszakban töltötte be hivatalát.[4] A római püspöki sor e korai szakasza azért különösen fontos, mert a közvetlen apostoli nemzedék után is megmutatja az Egyház folytonosságtudatát.
Pontifikátusa és történeti környezete
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Evarisztosz pontifikátusának pontos kezdete és vége eltérően szerepel a forrásokban. A hagyományos katolikus kronológia gyakran 97–105 közé helyezi működését. A Catholic Encyclopedia szerint a pápai katalógusok nyolcéves pontifikátust tulajdonítanak neki, nagyjából 98/99 és 106/107 között.[1] A New Catholic Encyclopedia a források alapján 96 vagy 99 és 108 közötti időtartamot is említ, és jelzi, hogy az eltérő recenziók hét, nyolc, kilenc vagy tizenhárom évre teszik püspökségét.[2]
Euszebiosz szerint Evarisztosz Traianus uralkodásának idején állt a római egyház élén. Ha Kelemen halálát Traianus harmadik évére tesszük, Evarisztosz pontifikátusa akár 101 körül is kezdődhetett.[4] Általánosabb történeti keretként az 1–2. század fordulója jelölhető meg.
Evarisztosz szolgálata a Traianus-kori évek elejére esett. Ebben az időszakban a római keresztény közösség még kis, soknyelvű, részben zsidókeresztény és görög gyökerű csoport volt. Feladata nem nagy reformok végrehajtása, hanem a hit, a liturgia, a szolgálati rend és az apostoli emlékezet hűséges továbbadása volt.
Traianus uralma alatt a keresztények helyzete nem mindenütt azonos módon alakult. Az ifjabb Plinius és Traianus levelezéséből ismert, hogy a birodalmi hatóságok nem feltétlenül keresték aktívan a keresztényeket, de ha vádat emeltek ellenük, és nem voltak hajlandók áldozni a római isteneknek, büntetésre számíthattak.[8] Rómából Evarisztosz idejére vonatkozóan nem maradt fenn részletes adat nagyobb egyházfegyelmi konfliktusról vagy üldözésről.
Evarisztosz és az apostoli atyák kora
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Evarisztosz működése az apostoli atyák korának világába illeszkedik. Ez a korszak az apostoli nemzedék és a 2. századi egyházi szerveződés közti átmenet ideje volt. Kelemen korintusi levele, Antiochiai Szent Ignác levelei és Szmirnai Polikárp hagyománya mind azt mutatják, hogy az Egyház ekkor különösen nagy hangsúlyt helyezett az apostoli tanítás, az egység és a szolgálati rend megőrzésére.[9]
Ignác levelei a 2. század elején már erőteljesen hangsúlyozzák a püspök, a presbiterek és a diakónusok egységét. Bár Evarisztosztól nem maradt fenn hasonló hiteles írás, a róla szóló későbbi római hagyomány szintén az egyházi rend megszilárdulásával hozta kapcsolatba alakját. Így Evarisztosz a nyugati, római hagyományban ugyanannak az egyházi folyamatnak a csendes tanúja, amelyet keleten Ignác levelei világosabban dokumentálnak.
A Liber Pontificalis hagyományai
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A Liber Pontificalis Evarisztosznak több egyházszervezeti intézkedést tulajdonít. Ezek közül a legismertebb az, hogy a római presbiterekhez meghatározott tituláris egyházakat rendelt, illetve a várost diakónusi szolgálati körzetekre osztotta. Egyes recenziók szerint huszonöt római titulust vagy plébániai jellegű közösséget, valamint hét diakónust kapcsoltak az ő nevéhez.[6][1]
E hagyomány szerint Evarisztosz alakja az egyházi rend megszilárdításához kötődik. A konkrét titulusi és diakónusi intézmények a későbbi római egyházi fejlődés eredményei, így ezeket nem lehet közvetlenül a 2. század eleji Róma teljesen kialakult szervezeti rendjeként értelmezni. A hagyomány mégis értékes, mert azt mutatja: az Egyház Evarisztoszt az apostoli rend őreként és a római közösség rendezett szolgálatának alakjaként őrizte meg.
A korábbi népszerűsítő összefoglalókban olykor megjelent az az állítás, hogy Evarisztosz alapította volna meg a bíborosok testületét. A Liber Pontificalis azonban legfeljebb presbiteri titulusokat és diakónusi szolgálati körzeteket kapcsol hozzá. A bíborosi intézmény, különösen a pápaválasztásban kulcsszerepet játszó bíborosi kollégium, a későbbi középkori egyházi fejlődés eredménye.
Vértanúsága és temetése
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Evarisztoszt a katolikus hagyomány szentként és vértanúként tiszteli. Vértanúságának körülményeiről nem maradt fenn kortárs beszámoló. A Catholic Encyclopedia szerint vértanúsága hagyományos, de történetileg nem bizonyított.[1] A Magyar katolikus lexikon óvatosan úgy fogalmaz, hogy Evarisztosz „valószínűleg” vértanú lett.[7]
A Liber Pontificalis szerint Evarisztoszt a Vatikánban, Szent Péter sírja közelében temették el.[6] Ez a hagyomány hozzátartozik ahhoz a római emlékezethez, amely a korai szentpüspököket Péter sírjának környezetéhez kapcsolta. A temetési hagyomány teológiai és kultusztörténeti jelentősége abban áll, hogy Evarisztoszt a római apostoli szék folytonosságának szent sorába illeszti.
Liturgikus tisztelete és ikonográfiája
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Evarisztosz ünnepét a latin hagyomány október 26. napjához kapcsolja.[1] Egyes martirológiumi adatok október 27-et is megjelölnek, ami a Liber Pontificalis temetési dátumával függhet össze. A magyar katolikus hagyományban október 26. szerepel ünnepnapjaként.[7]
A római liturgikus emlékezetben Evarisztosz a korai pápák és szent püspökök sorába tartozik. A korai szentek tisztelete nem a későbbi formális szenttéavatási eljárásból származik, hanem az Egyház ősi kultuszából, amely a római püspökökben a hit hűséges őrzőit és gyakran vértanúit látta.
Attribútumaként a Magyar katolikus lexikon a kardot említi.[7] Ez a vértanúság hagyományos ikonográfiai jelképe. Ábrázolásain többnyire pápai öltözetben, könyvvel, kereszttel, kulcsokkal vagy vértanúságra utaló jelképpel jelenik meg.
Neve alatt fennmaradt, nem hiteles iratok
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Evarisztosznak nem maradt fenn hiteles írása. A későbbi középkori pszeudo-dekretális hagyomány két levelet is neki tulajdonított, de ezeket a kutatás hamisítványnak tartja.[1]
A Documenta Catholica Omnia és más szövegközlő oldalak Evarisztosz neve alatt közölhetnek latin iratokat, ezek azonban nem tekinthetők az 1–2. századi római püspök hiteles műveinek. Inkább a későbbi pszeudoepigráf, kánonjogi és pápai tekintélyhagyomány történetéhez tartoznak.
Egyháztörténeti és teológiai jelentősége
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Evarisztosz alakja szerény és csendes, mégis mély tanúságtétel. Nem írt fennmaradt levelet, nem ismert nagy teológiai vitákat, és személyes életéről is alig tudunk biztos adatot. Mégis ott áll a római püspökök szent sorában, Kelemen után és Sándor előtt, az apostoli Egyház emlékezetének egyik korai őreként.
A katolikus Egyház benne azt tiszteli, aki a közvetlen apostoli nemzedék után továbbvitte azt a szolgálatot, amelyet Krisztus Szent Péterre bízott. Evarisztosz alakja emlékeztet arra, hogy a pápai szolgálat lényege nem mindig látványos tettekből vagy fennmaradt írásokból, hanem a hűséges folytonosságból fakad. Ő az apostoli Egyház egyik kevéssé ismert, de nélkülözhetetlen láncszeme: tanúsítja, hogy az Egyház Krisztus alapításán nyugszik, és az apostolok küldetése a római szék szolgálatában nem szakadt meg.
A korai pápák esetében az életrajzi adatok szűkössége nem teszi jelentéktelenné a személyeket. A név, a sorrend, a liturgikus emlékezet és az utódlási hagyomány együtt tanúsítják, hogy a római egyház már nagyon korán saját püspöki folytonosságában látta az apostoli hit egyik biztosítékát. Evarisztosz ebben a láncolatban Kelemen és Sándor között áll, a római pápaság legkorábbi korszakának egyik csendes, de a hagyományban megőrzött alakjaként.
Jegyzetek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- 1 2 3 4 5 6 7 8 Johann Peter Kirsch: „Pope St. Evaristus”. In: The Catholic Encyclopedia, 5. kötet, Robert Appleton Company, New York, 1909.
- 1 2 3 E. G. Weltin: „Evaristus, Pope, St.” In: New Catholic Encyclopedia, 2. kiadás, Gale, 2003.
- 1 2 3 Szent Iréneusz: Adversus haereses, III,3,3.
- 1 2 3 4 Caesareai Euszebiosz: Historia ecclesiastica, III,34; IV,1; V,6.
- ↑ Hittani Kongregáció: The Primacy of the Successor of Peter in the Mystery of the Church, 1998.
- 1 2 3 Louis Duchesne szerk.: Le Liber Pontificalis. Paris, 1886–1892, I. kötet, XC–XCI., 126–127. o.
- 1 2 3 4 „Evarisztosz, Evaristus, Szt.” In: Magyar katolikus lexikon.
- ↑ Ifjabb Plinius és Traianus levelezése: Epistulae X,96–97.
- ↑ Vanyó László szerk.: Apostoli atyák. Szent István Társulat, Budapest, 1988.
Források
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- Szent Iréneusz: Adversus haereses, III,3,3.
- Caesareai Euszebiosz: Historia ecclesiastica, III,34; IV,1; V,6.
- Johann Peter Kirsch: „Pope St. Evaristus”. In: The Catholic Encyclopedia, 5. kötet, Robert Appleton Company, New York, 1909.
- E. G. Weltin: „Evaristus, Pope, St.” In: New Catholic Encyclopedia, 2. kiadás, Gale, 2003.
- Louis Duchesne szerk.: Le Liber Pontificalis. Paris, 1886–1892.
- J. N. D. Kelly: The Oxford Dictionary of Popes. Oxford University Press, Oxford, 1986.
- Gergely Jenő: A pápaság története. Kossuth, Budapest, 1982. ISBN 963-09-1863-3
- Vanyó László szerk.: Apostoli atyák. Szent István Társulat, Budapest, 1988. ISBN 963-360-371-4
- Hittani Kongregáció: The Primacy of the Successor of Peter in the Mystery of the Church, 1998.
- Magyar katolikus lexikon: „Evarisztosz, Evaristus, Szt.”
Külső hivatkozások
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Kapcsolódó szócikkek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- A pápaság története
- Római pápák listája
- Római pápák listája grafikusan
- I. Kelemen pápa
- I. Sándor pápa
- Péter apostol
- Pál apostol
- Liber Pontificalis
- Apostoli atyák
- Antiochiai Szent Ignác
- Traianus római császár
| Előző pápa: I. Kelemen |
 |
Következő pápa: I. Sándor |
