Libériusz pápa

Libériusz pápa
a katolikus egyház vezetője
Eredeti neve	Liberius
Született	kb. 310 valószínűleg Róma
Megválasztása	352. május 17. (más hagyomány szerint május 22.)
Pontifikátusának vége	366. szeptember 24.
Elhunyt	366. szeptember 24. Róma
Ellenpápa	II. Félix
Tisztelete
Tisztelik	keleti ortodox egyházak
Ünnepnapja	augusztus 27. (keleti ortodox) szeptember 23. (egyes régi nyugati martirológiai hagyományokban)
Előző pápa Következő pápa I. Gyula I. Damáz
A Wikimédia Commons tartalmaz Libériusz pápa témájú médiaállományokat.

Libériusz pápa (latinul: Liberius; kb. 310 – 366. szeptember 24.) Róma püspöke, a katolikus hagyomány számítása szerint a 36. pápa volt 352. május 17. és halála között. Pontifikátusa az ariánus és tágabb értelemben antiniceai viták egyik legsúlyosabb szakaszára esett. Kezdetben határozottan védte Alexandriai Atanázt és a niceai hitvallás tekintélyét II. Constantius császár egyházpolitikai nyomásával szemben, ami 355-ben száműzetéséhez vezetett.

Távollétében a császári hatalom II. Félixet állította Róma püspöki székébe. Libériusz 358 körül térhetett vissza Rómába; hazatérésének körülményei és száműzetés alatti magatartása a történetírás egyik legtöbbet vitatott kérdése. Egyes ókori források szerint engedett a császári nyomásnak, elhatárolódott Atanáztól, és elfogadhatott egy olyan sirmiumi formulát, amely nem tartalmazta a niceai homoousios („egylényegű”, azaz az Atyával azonos lényegű) kifejezést. Ezért a niceai álláspont szempontjából elégtelennek vagy kétértelműnek számított. Más értelmezések szerint a neki tulajdonított levelek és engedmények részben későbbi vitairatok vagy hamisítások hatását tükrözik.

A későbbi katolikus értékelés rendszerint külön kezeli Libériusz kezdeti hitvalló ellenállását, száműzetés alatti vitatott megingását és utolsó éveinek niceai irányú helyreállító intézkedéseit. Neve nem szerepel a hivatalos Római martirológiumban, ezért a nyugati katolikus hagyományban különleges helyet foglal el a korai pápák sorában. A keleti ortodox egyházak ugyanakkor szentként tisztelik.

Származása és megválasztása

Libériusz korai életéről kevés biztos adat maradt fenn. A legtöbb összefoglaló római származásúnak tartja, és római diakónusként említi. I. Gyula pápa halála után választották Róma püspökévé. A Liberianus-katalógus május 22-ét adja felszentelése napjául, de mivel ez nem vasárnapra esett, több kutató 352. május 17.-ét tartja valószínűbbnek.

Megválasztásakor a nyugati egyházpolitika központi kérdése Atanáz alexandriai püspök ügye volt. Atanáz a niceai hitvallás egyik legfontosabb védelmezőjeként állt szemben azokkal az antiniceai vagy homoiánus irányzatokkal, amelyek a Fiú és az Atya egylényegűségét kifejező homoousios terminust kerülni vagy gyengíteni akarták. Libériusz elődje, I. Gyula és a serdicai zsinat már korábban Atanáz mellett foglalt állást.

A források szerint Atanáz ügyében Rómában is vizsgálat folyt. Atanáz személyesen nem jelent meg, hanem egy, számos egyiptomi püspök által támogatott védőirat jutott el Rómába. Libériusz és a római zsinat ennek alapján nem támogatta Atanáz keleti ellenfeleinek elítélő álláspontját.

Atanáz ügye és a császári nyomás

II. Constantius császár 350 után a birodalom egyedüli uralkodója lett, és az egyházi egységet olyan kompromisszumos, antiniceai irányban igyekezett helyreállítani, amely Atanáz eltávolításával és a niceai homoousios kifejezés háttérbe szorításával járt volna. A császár számára Atanáz nem csupán teológiai ellenfél volt, hanem a birodalmi egyházpolitikai egység akadálya is.

Libériusz zsinat összehívását kérte a császártól Atanáz ügyének rendezésére. Eredetileg Aquileia merült fel lehetséges helyszínként, Constantius azonban Arles-ban tartott tanácskozást. Az arles-i zsinaton a császári udvarhoz kötődő püspökök Atanáz elítélését kívánták keresztülvinni. A pápai legátusok nyomás alatt engedtek, és Atanáz elítéléséhez hozzájárultak, anélkül hogy az ariánus vagy antiniceai irányzatok elítélését sikerült volna elérniük.

Libériusz mélyen elítélte legátusai engedékenységét. Leveleiben az igaz hit védelmére szólította fel a püspököket, és újabb, szélesebb körű zsinat összehívását kérte. A pápai levelezésben ebben az időszakban fontos hangsúlyt kapott a római püspöki szék apostoli tekintélye és a niceai döntésekhez való ragaszkodás.

A 355-ös milánói zsinaton a császári nyomás még erősebben érvényesült. A zsinat célja Atanáz elítélésének kikényszerítése volt. A niceai álláspontot védő püspökök, köztük Vercelli Szent Özséb, Cagliari Szent Lucifer és más nyugati püspökök, ellenálltak, ezért száműzetésbe kerültek. Libériusz személyesen nem a milánói zsinaton írta alá Atanáz elítélését; a konfliktus ezt követően éleződött ki közvetlenül közte és a császár között.

Constantius külön követ útján követelte Libériusztól, hogy járuljon hozzá Atanáz elítéléséhez. Libériusz visszautasította a nyomást, és nem fogadta el a császári ajándékokat sem, amelyeket a római Szent Péter sírjánál próbáltak elhelyezni. A császár ezután elfogatta, Milánóba vitette, majd személyes kihallgatás után a thrákiai Beroeába száműzte.

Száműzetése és II. Félix ellenpápa

Libériusz száműzetése alatt Constantius támogatásával II. Félixet állították a római püspöki székbe. Félix a római egyház archidiakónusa volt. A Avellana Collectio elején fennmaradt, erősen polemikus hagyomány szerint a római klérus korábban fogadalmat tett, hogy Libériusz életében nem ismer el más püspököt; ennek ellenére a császári nyomás hatására a klérus jelentős része elfogadta Félix felszentelését.

A római laikus közösség nagy része azonban továbbra is Libériuszhoz ragaszkodott. Ezért Félix helyzete kezdettől fogva bizonytalan volt: volt klerikusi támogatottsága, de nem tudta megszerezni a római nép széles körű elfogadását. A Libériusz és Félix közötti válság később mély nyomot hagyott a római egyházban, és hozzájárult az I. Damáz és Ursinus közötti 366-os választási konfliktus hátteréhez.

Libériusz római népszerűsége száműzetése alatt sem tűnt el. Amikor Constantius Rómába látogatott, a rómaiak Libériusz visszahívását kérték. A források szerint előkelő római asszonyok közbenjárása, a városi közvélemény nyomása, valamint Libériusz esetleges teológiai és egyházpolitikai engedményei egyaránt szerepet játszhattak hazatérésében.

A száműzetés alatti engedmények vitája

Libériusz száműzetésének és hazatérésének körülményei a pápaságtörténet egyik legvitatottabb epizódját alkotják. Egyes ókori szerzők szerint engedett a császári nyomásnak, elhatárolódott Atanáztól, és elfogadott egy olyan sirmiumi hitformulát, amely nem tartalmazta a niceai hitvallás legjellegzetesebb kifejezését, a homoousios-t.

A kérdésben több forráscsoportot kell megkülönböztetni. Szent Atanáz, Szent Jeromos, Poitiers-i Szent Hilár és a Collectio Avellana hagyománya Libériusz megingásáról vagy bukásáról beszél. Hilarius töredékei négy, Libériusznak tulajdonított levelet őriznek, amelyekben a pápa Atanáz elítéléséről és a keleti püspökökkel való békéről ír. Ezeknek a leveleknek a hitelessége és pontos értelmezése már a régebbi és modern kutatásban is vita tárgya volt.

A New Catholic Encyclopedia értelmezése szerint Libériusz valószínűleg elfogadta az ún. első sirmiumi formula tanítását. Ez a formula önmagában alkalmas volt ortodox magyarázatra, de kerülte a niceai hit legfontosabb technikai kifejezéseit, különösen a homoousios-t. Így a történeti értékelésben két szempontot kell különválasztani: Libériusz nem feltétlenül tanított formális eretnekséget, de száműzetés alatti engedményei nem adtak teljes tanúságot a niceai hitvallás kifejezett igazsága mellett.

A Catholic Encyclopedia régebbi, apologetikusabb értelmezése nagyobb hangsúlyt fektetett a hamisított vagy vitatott levelek kérdésére, és óvatosabban kezelte Libériusz „bukásának” állítását. A modern szakirodalomban is többféle álláspont található. Egyesek súlyos, de emberileg érthető megingást látnak benne; mások inkább a császári nyomás, a száműzetés viszontagságai és a források polemikus jellegének figyelembevételét hangsúlyozzák.

A kérdés ezért nem egyszerűsíthető sem arra, hogy Libériusz „ariánussá lett”, sem arra, hogy száműzetés alatti magatartása teljesen problémátlan volna. Történeti képe éppen attól összetett, hogy kezdetben bátor és következetes védelmezője volt Atanáznak és a niceai hitnek, majd a száműzetésben bizonytalanul értékelt engedményekre kényszerülhetett, végül pedig utolsó éveiben ismét a niceai hitvallás felé irányuló rendezés mellett tevékenykedett.

Visszatérése Rómába

Libériusz 358 körül tért vissza Rómába. A császári rendezési kísérlet szerint Libériusznak és II. Félixnek egymással megbékélve, bizonyos formában együtt kellett volna működniük Rómában. A római közösség azonban elutasította a kettős püspökség gondolatát. A források szerint az „egy Isten, egy Krisztus, egy püspök” gondolatával álltak ki Libériusz kizárólagos elismerése mellett.

Félix helyzete tarthatatlanná vált, és el kellett hagynia Rómát. Később még megkísérelte megszerezni a Basilica Iulii, vagyis a későbbi Santa Maria in Trastevere-bazilika előzményének általában tartott bazilika használatát, de ez sem vezetett tartós sikerre. Libériusz végül Róma elismert püspökeként folytatta pontifikátusát, míg Félix a városon kívülre vonult vissza.

Libériusz visszatérése nem jelentette azt, hogy Rómában csupán megtűrt személy lett volna. A római nép lelkes fogadtatása és Félix kiszorulása azt mutatja, hogy a városi közösség jelentős része továbbra is őt tekintette törvényes püspöknek. Ugyanakkor egyes niceai szerzők később élesen bírálták a száműzetés alatti esetleges engedményei miatt.

Utolsó évei és niceai irányú rendezése

Constantius halála 361-ben új helyzetet teremtett. Libériusz utolsó éveiről kevesebb adat maradt fenn, de a források szerint ekkor ismét a niceai irányú rendezés felé fordult. Nem vett részt személyesen a 359-es rimini zsinaton, amely a császári nyomás hatására problematikus, antiniceai vagy homoiánus irányú formulákat fogadott el. Később azonban olyan római intézkedésre hivatkoztak, amely a rimini zsinat döntéseit félretette.

Constantius halála után Libériusz olyan álláspontot képviselt, amely a rimini engedmények visszavonása és a niceai hithez való visszatérés alapján tette lehetővé a korábban megingott püspökök visszafogadását. Ezzel összefüggésben egyetértését fejezte ki a 362-es alexandriai zsinat ortodox intézkedéseivel, és békét ajánlott azoknak, akik elutasították Arius tévedését és fenntartották a niceai hitet.

Ariánus közösségekben megkeresztelt személyek ügyében Libériusz az újrakeresztelés tiltását képviselte. Ez a gyakorlat egyházfegyelmi szempontból fontos volt, mert elválasztotta a keresztség érvényességének kérdését az ariánus irányzatok tanbeli elutasításától. Az ilyen rendelkezések később is szerepet játszottak a nyugati egyházfegyelmi hagyományban.

366 körül Libériusz keleti püspöki küldöttséget fogadott, amelyben többek között Eustathiusz szebaszteai, Sylvanus tarsusi és Theophilus castabalai püspök is szerepelt. A küldöttség a homoiusziánus, vagyis a homoiousios („hasonló lényegű”) kifejezéssel jelölt keleti körökhöz kapcsolódott, amelyek nyugati támogatást kerestek. Libériusz a niceai hitvallás elfogadását és a rimini döntések elvetését követelte tőlük, mielőtt közösségbe fogadta volna őket.

Egy későbbi levelében Libériusz azt állította, hogy a niceai hitvallás tartalmazza a teljes igazságot, és hogy a homoousios kifejezés az arianizmussal szembeni védelem egyik alapvető eszköze. Ez különösen fontos Libériusz történeti megítélése szempontjából, mert utolsó éveiben ismét világosan a niceai hitvallás mellett foglalt állást.

A Liberianus-bazilika és egyházi hagyomány

Libériusz nevéhez kapcsolódik a római Esquilinuson álló Liberianus-bazilika hagyománya, amelyet a későbbi Santa Maria Maggiore-bazilika előzményének tekintenek. A középkori legenda szerint a templom helyét augusztusi hóesés jelölte ki; ebből alakult ki a Havas Boldogasszony ünnepéhez kapcsolódó hagyomány. A történeti kutatás ezt legendás elbeszélésként kezeli, miközben a bazilika „liberianus” elnevezése Libériusz emlékét őrzi.

A későbbi hagyomány a helyet Mária tiszteletéhez kapcsolta, de a ma ismert Santa Maria Maggiore döntő történeti és művészeti arculata az 5. században, III. Szixtusz pápa idején alakult ki. A bazilika ezért egyszerre őrzi Libériusz nevét és egy későbbi, erőteljesen kibontakozó római Mária-kultusz emlékét.

Libériusz nevéhez kapcsolódik Szent Ambrus nővére, Marcellina szüzességi fátyolának átadása is. A hagyomány szerint Libériusz a vatikáni bazilikában, valószínűleg 353 karácsonyán adta át neki a fátylat. Az alkalomra mondott beszédet Ambrus a De virginibus című művében idézi, bár a fennmaradt szöveg valószínűleg Ambrus irodalmi átdolgozását is tükrözi.

Halála és tisztelete

Libériusz 366. szeptember 24.-én halt meg Rómában. A hagyomány szerint a Via Salaria mentén, a Priscilla-katakombában temették el. Utódául I. Damázt választották meg, de a választást súlyos római zavargások és az Ursinus-féle szakadás követte.

Libériusz szentként való tisztelete összetett kérdés. A keleti ortodox hagyomány szentként tartja számon, és augusztus 27-én ünnepli. Egyes régi nyugati martirológiai hagyományok szeptember 23-án említik, de neve nem szerepel a hivatalos Római martirológiumban. Ezért a nyugati katolikus hagyományban különleges helyet foglal el a korai pápák között.

A „Szent Libériusz” megnevezés ezért elsősorban a keleti ortodox és egyes régi nyugati hagyományok összefüggésében használatos; a semleges történeti megnevezés a „Libériusz pápa”.

Iratok és neki tulajdonított levelek

Libériusz neve alatt több levél maradt fenn, illetve több neki tulajdonított dokumentum szerepel az ókori és középkori gyűjteményekben. Ezek közül különösen fontosak az Atanáz ügyére, Constantiushoz írt leveleire, a száműzetés alatti vitatott levelekre és a későbbi niceai rendezésre vonatkozó szövegek.

A neki tulajdonított iratok hitelessége nem egységes. A Studens paci, Pro deifico, Quia scio és Non doceo kezdetű levelek körül különösen nagy vita alakult ki. Egyes kutatók ezekben látták Libériusz megingásának bizonyítékát, mások részben vagy egészben hamisított, illetve polemikus környezetben fennmaradt szövegeknek tekintették őket. Emiatt Libériusz iratainak értékelése mindig forráskritikai óvatosságot igényel.

Libériusz a művészetben

Libériusz alakja főként a Santa Maria Maggiore eredetlegendájával összefüggésben jelent meg a keresztény művészetben. A bazilika középkori és kora újkori ikonográfiájában gyakran szerepel az a jelenet, amelyben Libériusz az Esquilinuson lehullott augusztusi hó nyomán kijelöli a Mária-templom helyét. A legenda történeti forrásértéke korlátozott, művészeti és liturgikus utóélete azonban jelentős.

Forráskritikai megítélése

Libériusz történeti megítélése a korai pápaságtörténet egyik legnehezebb kérdése. A források nem egységesek: Atanáz, Hilarius, Jeromos és a Avellana Collectio hagyománya keményebb képet ad száműzetés alatti magatartásáról, míg Theodoretosz, Sozomenosz és egyes későbbi egyháztörténeti elbeszélések kedvezőbben ábrázolják.

A kérdés forráskritikai nehézségét növeli, hogy több neki tulajdonított levél hitelessége vitatott. A régebbi katolikus történetírás egy része a vitatott leveleket hamisítványnak tekintette, és Libériusz ortodoxiáját védte. Más kutatók elfogadták, hogy Libériusz valóban tett engedményeket, de ezeket nem formális eretnekségként, hanem a száműzetés, a császári fenyegetés és a korabeli teológiai formulák bizonytalansága között létrejött megingásként értelmezték.

A New Catholic Encyclopedia mérsékelt álláspontja szerint Libériusz nem volt olyan erős személyiség, mint elődje, I. Gyula vagy utóda, I. Damáz, de alapvetően a niceai ügy támogatója maradt. E megközelítés szerint kezdeti ellenállása, száműzetés alatti vitatott engedményei és utolsó éveinek niceai helyreállító tevékenysége együtt adja történeti portréját.

Történeti jelentősége

Libériusz pontifikátusa jól mutatja, milyen súlyos következményekkel járt a 4. században a császári hatalom közvetlen beavatkozása az egyházi tanítás és püspöki fegyelem kérdéseibe. A római püspök személye Atanáz ügyében a niceai hitvallás nyugati védelmének egyik jelképe lett, száműzetése pedig megmutatta, hogy a császári nyomás még Róma püspökével szemben is érvényesülhetett.

Libériusz alakja ugyanakkor nem egyszerű hagiográfiai példa. Történeti jelentőségét éppen az adja, hogy személyében egyszerre jelenik meg a kezdeti hitvalló ellenállás, a száműzetés alatti emberi és egyházpolitikai megingás lehetősége, valamint a későbbi helyreállító tevékenység. Ezért a róla szóló modern enciklopédikus bemutatásnak sem elhallgatnia, sem túlhangsúlyoznia nem szabad a vitatott epizódokat.

A Libériusz–Félix-válság közvetlenül hozzájárult a római egyház belső megosztottságához. Ez a megosztottság Libériusz halála után, 366-ban Damáz és Ursinus véres választási konfliktusában újra megjelent. Libériusz pontifikátusa ezért nemcsak az ariánus vita, hanem a 4. századi római püspökválasztási és egyházpolitikai válságok történetében is meghatározó jelentőségű.

Források

• Alexandriai Szent Atanáz: Historia Arianorum ad monachos.
• Szent Ambrus: De virginibus.
• Collectio Avellana, 1: Quae gesta sunt inter Liberium et Felicem episcopos, in: Otto Günther (szerk.): Epistulae imperatorum pontificum aliorum inde ab a. CCCLXVII usque ad a. DLIII datae. Avellana quae dicitur collectio, CSEL 35, Wien, 1895.
• Hilarius Pictaviensis: Fragmenta historica, szerk. Alfred Feder, CSEL 65, Wien, 1916.
• Szent Jeromos: Chronicon; De viris illustribus.
• Sókratész Szkholasztikosz: Historia ecclesiastica.
• Sozomenosz: Historia ecclesiastica.
• Theodoretus Cyrrhensis: Historia ecclesiastica.
• Liber Pontificalis, szerk. Louis Duchesne, vol. 1, Paris, 1886.

További információk

• Chapman, John. "Pope Liberius". The Catholic Encyclopedia (angol nyelven). Hozzáférés: 2026. május 8.
• "Liberius, Pope". New Catholic Encyclopedia (angol nyelven). Gale; online: Encyclopedia.com. Hozzáférés: 2026. május 8.
• "Documenta Catholica Omnia: Liberius" (latin nyelven). Hozzáférés: 2026. május 8.
• Barnes, Timothy D.: Athanasius and Constantius: Theology and Politics in the Constantinian Empire. Harvard University Press, Cambridge, MA, 1993.
• Barnes, Timothy D.: „The Capitulation of Liberius and Hilary of Poitiers”, Phoenix 46/3, 1992, 256–265.
• Chapman, John: „Pope Liberius”, in: The Catholic Encyclopedia, vol. 9. Robert Appleton Company, New York, 1910.
• Cross, F. L. – Livingstone, E. A. (szerk.): The Oxford Dictionary of the Christian Church, 3. javított kiadás. Oxford University Press, Oxford, 2005.
• Jedin, Hubert (szerk.): History of the Church, vol. 2. New York, 1980.
• Kelly, J. N. D.: The Oxford Dictionary of Popes. Oxford University Press, Oxford, 1986.
• Liberius, Pope, in: New Catholic Encyclopedia, Gale; online: Encyclopedia.com.
• Magyar Katolikus Lexikon, „Libériusz”.
• Pietri, Charles: Roma Christiana. Recherches sur l'Église de Rome, son organisation, sa politique, son idéologie de Miltiade à Sixte III (311–440). École française de Rome, Rome, 1976.
• Pietri, Charles: „La question d’Athanase vue de Rome (338–360)”, in: Christiana respublica. Éléments d’une enquête sur le christianisme antique. Publications de l’École française de Rome, 234, Rome, 1997, 631–664.
• Reutter, Ursula: Damasus, Bischof von Rom (366–384): Leben und Werk. Mohr Siebeck, Tübingen, 2009.
• Simonetti, Manlio: La crisi ariana nel IV secolo. Institutum Patristicum Augustinianum, Rome, 1975.

Kapcsolódó szócikkek

• Arianizmus
• Nikaia–konstantinápolyi hitvallás
• Alexandriai Szent Atanáz
• II. Constantius római császár
• II. Félix (ellenpápa)
• I. Damáz pápa
• Ursinus (ellenpápa)
• Santa Maria Maggiore-bazilika (Róma)
• Római pápák listája

Előző pápa:
I. Gyula

Római pápa
352 – 366

Következő pápa:
I. Damáz