II. Agapét pápa

II. Agapét pápa
a katolikus egyház vezetője
Született	? Róma
Megválasztása	946. május 10.
Pontifikátusának vége	955 decemberében, legkésőbb december 15. előtt
Elhunyt	955 decemberében, legkésőbb december 15. előtt Róma
Előző pápa Következő pápa II. Marinus XII. János
A Wikimédia Commons tartalmaz II. Agapét pápa témájú médiaállományokat.

II. Agapét pápa vagy II. Agapitus (latinul: Agapetus II; Róma, ? – Róma, 955 decemberében, legkésőbb december 15. előtt) 946. május 10-étől haláláig volt római pápa. Elődje II. Marinus volt, akit a régebbi pápalistákban gyakran III. Márton néven említenek; utóda XII. János lett.

Pontifikátusa a 10. századi pápaság nehéz korszakára esett, amelyet a történetírás gyakran saeculum obscurum, magyarul „sötét század” néven említ. Ez az elnevezés nem teológiai minősítés, hanem történetírói kifejezés arra az időszakra, amikor a római arisztokrata családok erősen befolyásolták a pápaválasztásokat és a város politikai életét. Agapét pápa idején Rómában a világi hatalom döntő részét II. Alberik spoletói herceg, a „rómaiak fejedelme és szenátora” gyakorolta.

Agapét jelentőségét elsősorban nem katonai vagy világi politikai szerepe, hanem egyházkormányzati tevékenysége adja. A források szerint a nehéz római körülmények között is igyekezett megőrizni a pápai hivatal tekintélyét, támogatta a szerzetesi élet megújítását, fellépett az egyházi fegyelem erősítéséért, részt vett a reimsi érsekség körüli vita rendezésében, és támogatta az északi missziókat.

Neve és forráshelyzete

A pápa latin neve Agapetus, illetve Agapitus alakban fordul elő; magyarul az „Agapét” és az „Agapitus” névváltozat is használatos. Azonos nevű elődje, I. Agapét pápa, a 6. században uralkodott.

Agapét származásáról és pápasága előtti egyházi pályájáról kevés biztos adat maradt fenn. A források római születésűnek tartják, de családjáról, tanulmányairól és korábbi tisztségeiről nem maradt fenn olyan részletes, megbízható hagyomány, amelyből teljes életrajz rekonstruálható volna. Ezért a modern életrajzi összefoglalók hangsúlya szinte teljesen pontifikátusára esik.

Halálának pontos napját illetően a szakirodalomban eltérés található. Egyes régebbi és modern adatsorok 955. november 8-át közlik, míg több katolikus és történeti összefoglaló 955 decemberét, illetve december 15. előtti időpontot ad meg. A Magyar Katolikus Lexikon szerint utóda, XII. János 955. december 16-án következett a pápai székben, ezért a biztosan megállapítható terminus ante quem december 16.

Történelmi háttér

Agapét pápasága a Karoling Birodalom felbomlása utáni Nyugat-Európában kezdődött. A pápaság világi védelmi rendszere meggyengült, Itáliában pedig helyi fejedelmek, lombard és frank eredetű hatalmi csoportok, valamint római arisztokrata családok versengtek egymással. Rómában II. Alberik hatalma határozta meg a politikai viszonyokat. Alberik nem volt pápa, de a város világi kormányzatát ő irányította, és a pápaválasztásokra is döntő befolyást gyakorolt.

Ebben a helyzetben a pápa mozgástere korlátozott volt, különösen a városi és világi ügyekben. Agapét azonban nem pusztán névleges egyházfőként működött. A fennmaradt levelek és a későbbi egyháztörténeti összefoglalók alapján pápaságát inkább óvatos, fegyelmezett és egyházias kormányzás jellemezte: a lehetőségekhez mérten igyekezett rendet teremteni a püspöki joghatósági vitákban, támogatta a szerzetesség reformját, és kapcsolatban állt a nyugati keresztény uralkodókkal.

Megválasztása

II. Agapétet 946. május 10-én választották meg pápává II. Marinus halála után. Megválasztása minden bizonnyal Alberik politikai befolyása alatt történt, de a források nem csupán udvari jelöltként említik. A New Catholic Encyclopedia szerint kortárs források a sanctissimus, vagyis „igen szent” jelzővel illették, és „csodálatos szentségű” férfiként emlékeztek meg róla.

Pontifikátusa kezdetén a pápai világi hatalom Rómában alig érvényesülhetett önállóan. Agapét ezért főként olyan területeken tudott hatni, amelyek közvetlenül az egyházi fegyelemhez, a püspöki joghatósághoz, a szerzetesélethez és a keresztény misszióhoz kapcsolódtak.

A szerzetesi élet és az egyházi fegyelem támogatása

Agapét pápaságának egyik fontos vonása a szerzetesi megújulás támogatása volt. A 10. században Nyugat-Európában több reformmozgalom is törekedett a monostorok fegyelmének, liturgikus életének és lelki tekintélyének helyreállítására. Ezek közül a legismertebb a clunyi reform volt, de a megújulás más központokból, például a lotaringiai Gorze apátságából is erős ösztönzést kapott.

A források szerint Agapét, Alberik közreműködésével, galliai vagy lotaringiai szerzeteseket kért a római Falakon kívüli Szent Pál-bazilika melletti monostor benépesítéséhez és megújításához. Ez a lépés azt mutatja, hogy a pápa a római egyház belső lelki és fegyelmi állapotát nem pusztán helyi ügynek, hanem az egész pápai tekintély szempontjából fontos kérdésnek tartotta.

A korabeli egyházban a monostorok megújulása nemcsak aszketikus kérdés volt. A fegyelmezett monasztikus közösségek imádságos életet, liturgikus rendet, írásbeliséget, oktatást és jogi folytonosságot képviseltek. Agapét ebben a tágabb összefüggésben támogatta a szerzetesi reformot: a római pápaság tekintélyét olyan korban kívánta megerősíteni, amikor a világi hatalom gyakran közvetlenül avatkozott az egyházi életbe.

A reimsi érsekség vitája

Agapét pontifikátusának egyik legjelentősebb egyházjogi ügye a Reimsi érsekség körüli vita volt. A vita előzménye az volt, hogy a 10. század első felében Herbert vermandois-i gróf saját, kiskorú fiát, Hugót juttatta a reimsi érseki székbe. Ez nyilvánvalóan sértette az egyházi rendet, hiszen az érseki hivatal nem lehetett világi családi érdekek eszköze, és egy gyermek nem gyakorolhatta ténylegesen a főpásztori szolgálatot. Később Artaud, illetve Artald lett Reims érseke, de a két igény között hosszú egyházi és politikai küzdelem bontakozott ki.

A reimsi ügy nem csupán helyi francia egyházkormányzati vita volt. Érintette a nyugati frank királyság, a német királyság, a főnemesség és a pápaság tekintélyét is. Agapét pápai követként Marinus bomarzói püspököt küldte az ügy rendezésére. A kérdést több zsinat is tárgyalta, köztük az Ingelheimben tartott 948-as zsinat, amelyen I. Ottó német király és IV. Lajos nyugati frank király köre is érdekelt volt.

A pápai álláspont végül Artaud jogainak megerősítéséhez vezetett. Agapét 949-ben római zsinaton is megerősítette a korábbi döntéseket, és ezzel hozzájárult a reimsi egyházszakadás lezárásához. A döntés jelentősége abban állt, hogy a pápa a római politikai korlátozottság ellenére is képes volt tekintélyesen beavatkozni egy nagy nyugat-európai érsekség ügyébe.

Kapcsolata I. Ottóval és az északi missziókkal

Agapét pápasága idején erősödött meg I. Ottó német király európai szerepe. Ottó ekkor még nem volt császár; császárrá koronázására csak 962-ben, XII. János pápa idején került sor. Agapét azonban már korábban kapcsolatba került vele, részben a reimsi ügy, részben a német és északi egyházi szervezet kérdései miatt.

A források szerint Agapét támogatta Ottó északi missziós törekvéseit. Körülbelül 948 körül a hamburgi érseknek olyan joghatósági felhatalmazásokat adott, amelyek az északi, különösen dániai területek missziós és püspöki szervezését segítették. Ez a döntés a kereszténység északi terjedésének fontos állomásai közé tartozik, mivel a skandináv területek egyházi beilleszkedése még hosszú folyamat volt.

Agapét német területeken monostorok és egyházi intézmények kiváltságait is megerősítette, illetve kapcsolatban állt Ottó családi és egyházi körével. A New Catholic Encyclopedia külön említi, hogy Ottó testvérének, Bruno kölni érseknek palliumot küldött, és széles körű használati engedélyt adott hozzá. Ezek a döntések a pápaság és az Ottó-kori német egyház kapcsolatának erősödését mutatják.

A Magyar Katolikus Lexikon szerint Agapét a lorchi és salzburgi érsekség Pannóniára vonatkozó joghatósági vitájában is állást foglalt: a nyugati részt Salzburg, a keleti részt Lorch joghatósága alá rendelte. Ez a hagyomány a magyar egyháztörténet szempontjából is figyelemre méltó, mert a 10. században a Kárpát-medence keresztény missziós környezete még nem rendelkezett a későbbi, Szent István-kori egyházszervezettel.

Itália és Ottó első itáliai hadjárata

Agapét idején Itália politikai helyzete ingatag volt. Berengár ivreai őrgróf, majd király, valamint az itáliai és német hatalmi érdekek közötti feszültség meghatározta a félsziget politikáját. 951–952 során I. Ottó hadjáratot vezetett Itáliába, részben Adelaide királyné ügyével összefüggésben, részben az itáliai rend helyreállításának igényével.

Egyes források szerint Agapét és több itáliai előkelő Ottó beavatkozásában látta az itáliai zavarok rendezésének lehetőségét. Ugyanakkor Róma kapuit és a pápai koronázás lehetőségét ekkor még Alberik ellenőrzése tartotta kézben. Agapét ezért nem koronázta császárrá Ottót; nem annyira pápai elutasításról, mint inkább a római világi hatalom által meghatározott politikai helyzetről beszélhetünk.

Ez a fejlemény hosszabb távon mégis jelentős volt. Agapét pontifikátusa alatt megkezdődött az a folyamat, amely végül az Ottó-kori császárság és a pápaság új kapcsolatában teljesedett ki. A császári koronázásra ugyan csak Agapét halála után, 962-ben került sor, de a német királyság és Róma közötti kapcsolat előkészítése már az ő idejében fontos tényezővé vált.

Az utódlás kérdése

Agapét pápaságának végén II. Alberik saját családi politikájával döntően befolyásolta a pápai utódlást. A források szerint Alberik a római nemességgel és klérussal esküt tétetett, hogy Agapét halála után fiát, Octavianust választják meg pápának. Octavianus ekkor világi uralkodóként már apja örököse volt Rómában; pápaként később a XII. János nevet vette fel.

Ez az esemény jól szemlélteti a korszak pápaságának nehéz helyzetét. A pápai hivatal teológiai és egyházjogi tekintélye továbbra is rendkívüli volt, de a tényleges római választási és politikai viszonyokat a helyi arisztokrata hatalom erősen meghatározta. Agapét nem tudta megakadályozni az utódlás ilyen előzetes befolyásolását, de pontifikátusa alatt a pápaság lelki és egyházkormányzati tekintélyének több jelét is sikerült megőriznie.

Halála és temetése

II. Agapét 955 decemberében, legkésőbb december 15. előtt halt meg Rómában. Több hagyomány november 8-át adja meg halála napjaként, de a modern összefoglalók egy része óvatosabban, csak 955 decemberét jelöli.

Testét a lateráni Szent János-bazilikában helyezték nyugalomra. Temetkezési helye azért is jelképes, mert a Laterán a római püspök székesegyháza, vagyis nem csupán emlékhely, hanem a pápai hivatal egyik legfontosabb liturgikus és egyházjogi központja.

Megítélése

Agapét pápaságáról viszonylag kevés forrás maradt fenn, de a róla szóló egyháztörténeti összefoglalók általában kedvezően értékelik működését. A Catholic Encyclopedia szerint a pápaság egyik legsúlyosabb megaláztatásokkal terhelt korszakában is „nem dicstelenül” uralkodott, és példát adott arra, hogy kedvezőtlen politikai körülmények között is megőrizhető a pápai hivatal lelki méltósága. A Britannica bölcs és jámbor egyházi vezetőként jellemzi, aki az egyházi fegyelem helyreállításán fáradozott.

Történeti jelentősége három területen ragadható meg. Először, támogatta a szerzetesi reformot, különösen a római monasztikus élet megújítását. Másodszor, tekintélyes szerepet játszott a reimsi érsekség körüli válság rendezésében. Harmadszor, elősegítette az északi missziók és a német egyházi szervezet pápai támogatását, ami az Ottó-kori keresztény Európa kialakulásának fontos előzménye volt.

Agapét személye ezért nem a látványos politikai fordulatok, hanem a kitartó egyházi kormányzás példája. A római világi hatalom korlátozta, de nem tette teljesen jelentéktelenné pápaságát. Pontifikátusa jól mutatja, hogy a középkori pápaság története nem egyszerűen politikai hatalmi harcok sorozata, hanem lelkipásztori, jogi, liturgikus és missziós döntések története is.

Művei és fennmaradt levelei

Agapéttől több pápai levél és kiváltságlevél maradt fenn, főként egyházkormányzati, püspöki joghatósági és monostori ügyekben. Ezek nem irodalmi művek a mai értelemben, hanem a pápai kancellária hivatalos iratai, amelyek betekintést adnak a 10. századi pápaság gyakorlati működésébe.

• "Agapetus II – Documenta Catholica Omnia" (latin nyelven). Documenta Catholica Omnia. Hozzáférés: 2026. május 21.

Források

• "Agapitus, II". Magyar Katolikus Lexikon. Hozzáférés: 2026. május 21.
• Loughlin, James. "Pope Agapetus II". The Catholic Encyclopedia (angol nyelven). New Advent. Hozzáférés: 2026. május 21.
• "Agapetus II, Pope". New Catholic Encyclopedia (angol nyelven). Encyclopedia.com. Hozzáférés: 2026. május 21.
• "Agapitus II" (angol nyelven). Encyclopaedia Britannica. Hozzáférés: 2026. május 21.
• "Agapito II, papa" (olasz nyelven). Treccani, Dizionario Biografico degli Italiani. Hozzáférés: 2026. május 21.
• "Pope Agapitus II" (angol nyelven). Catholic-Hierarchy.org. Hozzáférés: 2026. május 21.
• Gergely Jenő: A pápaság története. Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1982. ISBN 9630918633
• P. G. Maxwell-Stuart: Pápák krónikája. A pápaság története pápák uralkodása szerint Szent Pétertől napjainkig. Móra Könyvkiadó, 2007. ISBN 9789631182651
• Szántó Konrád: A katolikus egyház története. Budapest, Ecclesia, 1987. ISBN 9633634814
• Harald Zimmermann: A középkori pápaság. A középkori pápák története a historiográfia tükrében. Gondolat Kiadó, 2002. ISBN 9639450146
• Horace K. Mann: The Lives of the Popes in the Early Middle Ages. Vol. IV: The Popes in the Days of Feudal Anarchy, 891–999. London, 1910.
• J. N. D. Kelly: The Oxford Dictionary of Popes. Oxford University Press, 1986.
• Louis Duchesne, szerk.: Liber Pontificalis. Paris, 1886–1892.
• Philipp Jaffé: Regesta Pontificum Romanorum ab condita ecclesia ad annum post Christum natum 1198. 2. kiadás.

Kapcsolódó szócikkek

• Pápa
• Római pápák listája
• Római pápák listája grafikusan
• Clunyi reformok
• Falakon kívüli Szent Pál-bazilika
• I. Ottó német-római császár
• XII. János pápa
• Lateráni bazilika

Előző pápa:
II. Marinus

Római pápa
946 – 955

Következő pápa:
XII. János