III. Szergiusz pápa

III. Szergiusz pápa
a katolikus egyház vezetője
Eredeti neve	Sergius
Született	ismeretlen, 860 körül Róma
Megválasztása	904. január 29.
Pontifikátusának vége	911. április 14.
Elhunyt	911. április 14. Róma
Előző pápa Következő pápa V. Leó III. Anasztáz
A Wikimédia Commons tartalmaz III. Szergiusz pápa témájú médiaállományokat.

III. Szergiusz (latinul: Sergius; Róma, születési éve ismeretlen, valószínűleg 860 körül – Róma, 911. április 14.) 904. január 29-től haláláig Róma püspöke, a katolikus egyház 119. pápája volt. Pontifikátusa a 10. századi pápaság különösen instabil, római arisztokrata frakciók által erősen befolyásolt időszakába esett. Ezt a korszakot a későbbi történetírás gyakran saeculum obscurum néven említi; a „pornokrácia” vagy „hetaerokrácia” elnevezés szintén előfordul, de polemikus, későbbi historiográfiai fogalom.

Szergiusz a Formózusz pápa emléke és egyházi intézkedései körül kialakult konfliktusban a Formózusz-ellenes, más néven anti-formosiánus irányzathoz tartozott. Pápasága alatt ismét érvénytelennek nyilvánította Formózusz ordinációit, vagyis az általa végzett püspök- és papszenteléseket, amivel súlyos kánonjogi és egyházpolitikai vitát élesztett újjá. Megítélését jelentősen befolyásolják az ellenséges, pártos vagy időben későbbi források, különösen Cremonai Liudprand beszámolói. A neki tulajdonított legsúlyosabb vádak – elődei megöletése, Maroziával való viszonya és a későbbi XI. János pápa apasága – a történetírásban vitatottak.

Pontifikátusához köthető a Lateráni bazilika és a lateráni pápai központ helyreállításának befejezése, több nyugati egyházi ügy rendezése, valamint a bizánci VI. Leó császár negyedik házasságával kapcsolatos vita római kezelése.

Forráshelyzet és történeti háttér

III. Szergiusz életének és pontifikátusának kutatását nehezíti, hogy a korszakból kevés semleges és egykorú forrás maradt fenn. A Liber pontificalis róla szóló része viszonylag szűkszavú, és főként egyházi építkezéseit, illetve helyreállításait emeli ki. A vele szemben kritikus források egy része a Formózusz-párti környezetből származik, így állításaik gyakran a pápaságon belüli pártharcok kontextusában értelmezendők.

A 9. század végén és a 10. század elején a pápaság jelentős mértékben függött Róma és Közép-Itália világi hatalmi csoportjaitól. A Karoling Birodalom felbomlása után az itáliai királyi és császári címért több uralkodóház versengett, a római nemesi családok pedig saját politikai érdekeik szerint támogattak vagy buktattak pápajelölteket. Ebben a környezetben a pápai választások nem pusztán egyházi eljárások voltak, hanem itáliai hatalmi küzdelmek részei is.

A közvetlen előzmények közé tartozott a Formózusz pápa körüli vita. Formózusz pápaként Arnulfot támogatta a császári címért folytatott küzdelemben, míg ellenfelei inkább a Spoleto házához kötődő politikai irányt képviselték. Formózusz halála után VI. István pápa 897-ben összehívta a hírhedt hullazsinatot, amelyen Formózusz holttestét jelképesen bíróság elé állították, pápaságát elítélték, ordinációit pedig érvénytelennek nyilvánították. E határozatokat később II. Theodórosz és IX. János pápa hatályon kívül helyezte, de a Formózusz-ellenes párt továbbra is befolyásos maradt Rómában.

Származása és korai egyházi pályája

Szergiusz Rómában született, valószínűleg a 9. század második felében. Apját Benedeknek hívták, és a források alapján a család a római nemességhez tartozhatott. Egyes történészek kapcsolatba hozták a később nagy befolyásra jutó Theophülaktosz körével, amelyből később a tusculumi hatalmi hálózat kinőtt, de a közvetlen rokonság nem bizonyított.

Egyházi pályája a 880-as években kezdődött. A hagyomány szerint I. Marinusz idején szubdiakónus, V. István idején diakónus lett. Formózusz pápa 893 körül Caere, a mai Cerveteri püspökévé szentelte. Egy ellenséges hagyomány szerint Formózusz ezzel távol akarta tartani őt Rómától, mert Szergiusz politikailag és egyházpolitikailag az ellene szerveződő csoportokhoz állt közel. Biztosabban annyi állapítható meg, hogy Szergiusz Formózusz ellenfeleinek köréhez csatlakozott, és később a Formózusz-ellenes párt egyik fontos alakjává vált.

Formózusz halála után Szergiusz vitatta az általa végzett ordinációk érvényességét. Mivel saját püspökszentelése is Formózusztól származott, helyzete különösen ellentmondásos volt. Egyes források szerint lemondott a caerei püspöki tisztség gyakorlásáról, és visszatért alacsonyabb egyházi rangjához; később azonban ismét presbiterként szerepel, ami arra utalhat, hogy a Formózusz-ellenes irányzat keretében újraszentelésben részesült.

A 898-as választási kísérlet és száműzetése

II. Theodórosz rövid pontifikátusa után, 897 végén vagy 898 elején ismét kiéleződött a Formózusz-párti és Formózusz-ellenes csoportok küzdelme. A Formózusz emlékét védő irányzat IX. Jánost támogatta, míg az ellenpárt Szergiuszt állította jelöltként. A szakirodalom egy része ezt az epizódot Szergiusz ellenpápai fellépéseként értékeli, mivel IX. Jánossal szemben lépett fel, de ténylegesen nem tudta tartósan megszerezni a pápai hatalmat.

IX. János végül megszilárdította hatalmát. A 898-as ravennai zsinat megsemmisítette a hullazsinat határozatait, Formózusz ordinációit ismét érvényesnek tekintette, Szergiuszt pedig eltávolította az egyházi közösségből. A döntések egyúttal a pápaság és a korabeli itáliai császári hatalom közötti politikai-egyházi kompromisszum részét is alkották.

A források nem teljesen egységesek abban, hogy Szergiusz száműzetése során pontosan hol tartózkodott. Liudprand szerint toszkánai védelem alatt állt, míg Auxilius más hagyományt őrzött meg. A száműzetés évei alatt Szergiusz továbbra is a Formózusz-ellenes irányzat egyik lehetséges pápajelöltje maradt.

Egyes iratai alapján Szergiusz saját pontifikátusát nem 904-től, hanem a 898-as választási kísérlettől számíthatta, ami jól mutatja, hogy hívei IX. János és utódai legitimitását vitatták. Ez magyarázza, miért tekinthette Szergiusz a közbeeső pápákat és Kristófot saját hatalmi igényének akadályaként, nem pedig egyszerűen törvényes elődeiként.

Megválasztása 904-ben

V. Leó pápa 903-ban került a pápai trónra, de rövid idő után Kristóf elmozdította és börtönbe vetette. Kristóf hatalmát a későbbi pápalisták nem tekintik törvényes pontifikátusnak, ezért rendszerint ellenpápaként szerepel. Rómában ekkorra megerősödött Theophülaktosz befolyása, aki a város katonai és politikai életének egyik meghatározó szereplőjévé vált. Szergiusz visszatérését Theophülaktosz köre, valamint toszkánai és spoletói kapcsolatok segítették.

904 januárjában Szergiusz bevonult Rómába, Kristófot elmozdították, és Szergiusz pontifikátusa 904. január 29-én megkezdődött. Hatalomra jutása jól mutatja a korszak római viszonyait: a pápai trón körüli vitákban a klerikusok, a római nép, az arisztokrata családok és a katonai erővel rendelkező itáliai szereplők egyaránt részt vettek.

Pontifikátusa

A római arisztokrácia befolyása

Szergiusz pápasága alatt a római arisztokrácia, különösen Theophülaktosz családi-politikai hálózata jelentős befolyást gyakorolt a pápai udvarra. Theophülaktosz a pápai adminisztráció és a városi hatalom egyik meghatározó alakja volt; felesége, Theodora, valamint lánya, Marozia később szintén fontos szerepet játszott a római politikában.

A pápai hivatal teológiai és liturgikus tekintélye fennmaradt, de a tényleges politikai mozgástér erősen függött a város katonai és arisztokrata erőviszonyaitól. Szergiusz ezért nem egyszerűen önálló egyházi reformer vagy kizárólagos zsarnoki figura volt, hanem olyan pápa, akinek uralma a római politikai frakciók rendszerébe ágyazódott.

A Formózusz-vita újjáélesztése

Szergiusz pontifikátusának legfontosabb és legvitatottabb egyházi intézkedése Formózusz pápaságának és ordinációinak ismételt elutasítása volt. Zsinata megerősítette a hullazsinat Formózusz ellen hozott döntéseit, és érvénytelennek nyilvánította a Formózusz által végzett szenteléseket. Ez nem pusztán személyes bosszúként értelmezendő, hanem a 9–10. századi kánonjogi és politikai vita részeként, amelyben a püspökök áthelyezése, az ordinációk érvényessége és a pápai legitimitás kérdései összekapcsolódtak.

A döntés súlyos gyakorlati zavarokat okozott. Ha Formózusz ordinációit érvénytelennek tekintették, akkor kérdésessé vált azoknak a püspököknek és papoknak a helyzete is, akiket ő szentelt fel, sőt közvetve azoké is, akiket az ő ordináltjai szenteltek tovább. A távolabbi egyházmegyékben sokan nem hajtották végre a római utasításokat, hanem védték saját ordinációik érvényességét. A vita jól mutatja, hogy a korszakban a szentségtani kérdéseket gyakran még nem a későbbi középkor kiforrott teológiai és kánonjogi fogalmaival kezelték.

Szergiusz VI. István emlékét is kedvezően ápolta. A hagyomány szerint dicsérő sírfeliratot készíttetett annak a pápának a sírjára, aki a hullazsinatot levezette. Ez jelezte, hogy Szergiusz önmagát a Formózusz-ellenes hagyomány folytatójának tekintette.

A „második hullazsinat” kérdése

A későbbi hagyományban hosszú ideig fennmaradt az az állítás, hogy Szergiusz újra kiásatta Formózusz holttestét, ismét bíróság elé állította, majd lefejeztette. A modern történetírás ezt általában Liudprand téves kronológiájával magyarázza: Liudprand a hullazsinat eseményét Szergiusz pontifikátusához kötötte, holott az 897-ben, VI. István alatt történt. Szergiusz megerősítette a hullazsinat Formózusz ellen hozott egyházjogi döntéseit, de a Formózusz holttestének újbóli kiásatásáról és lefejezéséről szóló hagyományt a modern történetírás nem tekinti bizonyított eseménynek.

Ez a pontosítás fontos, mert a „második hullazsinat” képe a későbbi polemikus történetírásban Szergiuszt könnyen a pápai válságkorszak szimbólumává tette. A forráskritikus megközelítés nem menti fel Szergiusz Formózusz-ellenes intézkedéseit, de elválasztja a dokumentálható zsinati döntéseket a későbbi, kronológiailag bizonytalan vagy téves elbeszélésektől.

V. Leó és Kristóf halála

Szergiusz esetében a pápaság megszerzésének egyik legsúlyosabb vitatott kérdése V. Leó és Kristóf sorsa. Egyes források szerint mindkettejüket börtönben fojtották meg, és a halálukért Szergiuszt vagy körét tették felelőssé. Más hagyományok óvatosabban fogalmaznak, illetve Kristóf esetében kolostorba vonulásról is tudnak.

A kérdésben teljes bizonyosság nem áll rendelkezésre. A korabeli római viszonyok, a rövid pontifikátusok, a fegyveres pártharcok és az eltűnő ellenfelek ténye miatt az erőszak lehetősége történetileg nem zárható ki. Ugyanakkor az a konkrét állítás, hogy Szergiusz személyesen rendelte el elődei megfojtását, olyan forrásokra támaszkodik, amelyek részben ellenségesek, részben későbbiek, ezért forráskritikailag vitatott.

Itáliai és nyugati egyházi kapcsolatok

Szergiusz pontifikátusa nem merült ki a Formózusz-vita folytatásában. Több itáliai és nyugati egyházi ügyben is eljárt. Megvédte János ravennai érsek jogait az isztriai őrgróffal szemben, amikor az pápai vagy ravennai egyházi területeket fenyegetett. A források szerint Berengárral kapcsolatban is óvatos politikát folytatott: nem volt kész feltétel nélkül császárrá koronázni őt, és az isztriai ügy rendezését is összekapcsolta a koronázás kérdésével.

Nyugaton Szergiusz több kolostor és egyház javára adott kiváltságokat. Támogatta a szaracén vagy magyar támadások miatt károkat szenvedett egyházi intézmények helyreállítását, köztük Silva Candida és Nonantola ügyét. Angliával kapcsolatban a hagyomány Szergiuszhoz köti Plegmund canterburyi érsek egyházszervezeti rendezésének pápai jóváhagyását; ennek részletei azonban csak közvetett és későbbi forrásokból rekonstruálhatók.

Kapcsolata Konstantinápollyal

Szergiusz pontifikátusa idején a latin és görög egyház közötti feszültségek több kérdésben is megjelentek. Az egyik ilyen ügy a Filioque volt. A latin egyházban ekkorra széles körben elterjedt a Szentléleknek „az Atyától és a Fiútól” való származását kifejező betoldás, míg a bizánci hagyomány a hitvallás eredeti görög szövegéhez ragaszkodott.

A másik, közvetlenebb ügy VI. León bizánci császár negyedik házassága volt. A császár korábbi feleségei halála után Zoé Karbonopszinát vette feleségül, hogy fiát, a későbbi VII. Kónsztantinoszt törvényes örökösként biztosítsa. A konstantinápolyi pátriárka, I. Miklós Misztikosz ellenezte a negyedik házasságot, ezért a császár és a pátriárka is Rómához fordult.

Szergiusz legátusokat küldött Konstantinápolyba, és a római álláspont végül a császár javára döntött, arra hivatkozva, hogy a negyedik házasságot az egész egyház nem ítélte el egységesen. Ez a döntés a bizánci egyházi körökben feszültséget okozott, és hozzájárult a latin és görög egyház közötti bizalmatlanság erősödéséhez, noha a 904–911 közötti vita még nem azonos a későbbi, 11. századi egyházszakadással.

A Laterán helyreállítása

Szergiusz pontifikátusának egyik legjobban dokumentált intézkedése a Lateráni bazilika és a lateráni pápai központ helyreállítása volt. A bazilika és a lateráni palota VI. István pontifikátusa idején, a Formózusz-vita legsúlyosabb szakaszában bekövetkezett földrengés következtében súlyosan megrongálódott; az újjáépítést IX. János már megkezdte, de Szergiusz alatt fejezték be. A források képeket, kereszteket, liturgikus tárgyakat és freskókat említenek.

A Laterán helyreállítása nem pusztán építészeti kérdés volt. A Lateráni bazilika és palota a pápai kormányzat központjának számított, ezért újjáépítése Szergiusz uralmának legitimációját is szolgálta. A korabeli Rómában, ahol a pápai hatalom gyakran katonai és arisztokrata támogatástól függött, az egyházi központ látványos helyreállítása a folytonosság és stabilitás jelképe is volt.

Érmék és a pápai fejfedő kérdése

Szergiusz érméin korai pápai fejfedő ábrázolása látható, amelyet a tiara történetével foglalkozó szakirodalom fontos ikonográfiai adatként említ. Ezt azonban nem szabad összekeverni a későbbi háromkoronás pápai tiarával, a triregnummal. A három koronával díszített forma jóval később alakult ki; a Szentszék összefoglalója szerint a háromkoronás forma 1314-től ismert. Ezért az az állítás, hogy III. Szergiusz viselt volna először „háromrészes” vagy háromkoronás pápai tiarát, anakronisztikus.

Marozia és XI. János apaságának kérdése

Szergiusz személyéhez a későbbi történetírás egyik legismertebb botránya kapcsolódik: Liudprand szerint viszonyt folytatott Maroziával, Theophülaktosz és Theodora lányával, és e kapcsolatból született a későbbi XI. János pápa. Ez az állítás a pápaság „pornokráciájáról” szóló későbbi elbeszélések egyik központi eleme lett, és különösen a kora újkori, majd 19. századi történeti irodalomban gyakran csaknem bizonyított tényként jelent meg.

A kérdést azonban a modern történetírás óvatosabban kezeli. Liudprand több évtizeddel az események után írt, és beszámolója erősen polemikus. Több kortárs vagy közel kortárs, Szergiusszal szemben egyébként nem feltétlenül jóindulatú szerző – például Auxilius és Eugenius Vulgarius – nem említi ezt a kapcsolatot.

Liudprand és néhány későbbi pontifikális katalógus Szergiusznak tulajdonította XI. János apaságát, de a vád nem támasztható alá egyértelmű kortárs bizonyítékokkal. A kérdést tovább nehezíti Liudprand polemikus hangvétele, valamint Marozia és Alberik kapcsolatának, illetve XI. János születési idejének bizonytalan kronológiája. A kapcsolat tehát nem lehetetlen, de enciklopédiai szövegben helyesebb vitatott hagyományként, nem pedig bizonyított tényként ismertetni.

Halála és temetése

III. Szergiusz 911. április 14-én halt meg Rómában. Utóda III. Anasztáz pápa lett. A források többsége szerint a régi Szent Péter-bazilikában temették el, a hagyomány szerint az ezüstkapu és a ravennai kapu között. A neki tulajdonított sírfelirat különösen érdekes, mert hívei Szergiuszt törvényes pápaként és az egyház rendjének helyreállítójaként mutatták be, ami éles ellentétben áll a későbbi ellenséges hagyományokkal.

Történeti értékelése

III. Szergiusz megítélése a pápaságtörténetben többnyire kedvezőtlen. Ennek egyik oka saját egyházpolitikája: Formózusz ordinációinak ismételt érvénytelenítése súlyos zavart okozott, és a pápaság tekintélyét nem erősítette. A másik ok a római arisztokrata frakcióktól való függése, amely jól illeszkedett a saeculum obscurum általános képébe.

Megítélésében ezért a dokumentálható intézkedéseket – mindenekelőtt a Formózusz-ordinációk érvénytelenítését és a Laterán helyreállítását – el kell választani a későbbi, vitatott vagy polemikus hagyományoktól. Szergiusz problematikus pápa volt, de pontifikátusáról csak akkor alkotható megbízható kép, ha elkülönítjük a biztos adatokat, a valószínű következtetéseket és a későbbi történetírói toposzokat.

Fennmaradt iratai

Szergiusz fennmaradt levelei és neki tulajdonított oklevelei elsősorban a Patrologia Latina 131. kötetében, valamint pápai regesztagyűjteményekben találhatók. Ezek közül több csak későbbi másolatban ismert, ezért az egyes oklevelek hitelességét a diplomatikai szakirodalom külön vizsgálja.

Források

• Arnaldi, Girolamo (1951). "Papa Formoso e gli imperatori della casa di Spoleto". Annali della Facoltà di Lettere e Filosofia dell'Università di Napoli (olasz nyelven). 1: 85–124.
• Baronius, Caesar (1864). Theiner, Augustin (ed.). Annales Ecclesiastici (latin nyelven). Vol. 15. Barri-Ducis: Ludovicus Guerin.
• Collins, Roger (2009). Keepers of the Keys of Heaven: A History of the Papacy (angol nyelven). New York: Basic Books. ISBN 978-0-465-01195-7.
• Di Carpegna Falconieri, Tommaso (2008). "Marozia". Dizionario Biografico degli Italiani (olasz nyelven). Istituto dell'Enciclopedia Italiana. Hozzáférés: 2026. május 9.
• Duchesne, Louis, ed. (1892). Le Liber pontificalis: Texte, introduction et commentaire (francia nyelven). Vol. 2. Paris: E. de Boccard.
• Dümmler, Ernst (1866). Auxilius und Vulgarius: Quellen und Forschungen zur Geschichte des Papstthums im Anfange des zehnten Jahrhunderts (német nyelven). Leipzig: S. Hirzel.
• Gnocchi, Claudia (2000). "Sergio III". Enciclopedia dei Papi (olasz nyelven). Vol. 2. Roma: Istituto dell'Enciclopedia Italiana. 60–63. o.
• Gnocchi, Claudia (2018). "Sergio III, papa". Dizionario Biografico degli Italiani (olasz nyelven). Istituto dell'Enciclopedia Italiana. Hozzáférés: 2026. május 9.
• Häuptli, Bruno W. (2003). "Sergius III.". Biographisch-Bibliographisches Kirchenlexikon (német nyelven). Vol. 22. Nordhausen: Bautz. ISBN 3-88309-133-2. {{cite encyclopedia}}: Unknown parameter |columns= ignored (súgó)
• Kelly, J. N. D.; Walsh, Michael (2010). A Dictionary of Popes (angol nyelven) (2. ed.). Oxford: Oxford University Press. ISBN 978-0-19-929581-4.
• Laudage, Christiane (2012). Kampf um den Stuhl Petri: Die Geschichte der Gegenpäpste (német nyelven). Freiburg im Breisgau: Herder. ISBN 978-3-451-30402-6.
• Liudprand of Cremona (2007). The Complete Works of Liudprand of Cremona (angol nyelven). Translated by Squatriti, Paolo. Washington, D.C.: The Catholic University of America Press. ISBN 978-0-8132-1506-8.
• Mann, Horace K. (1912). "Pope Sergius III". The Catholic Encyclopedia (angol nyelven). New York: Robert Appleton Company. Hozzáférés: 2026. május 9.
• Mann, Horace K. (1910). The Lives of the Popes in the Early Middle Ages (angol nyelven). Vol. 4: The Popes in the Days of Feudal Anarchy, 891–999. London: Kegan Paul, Trench, Trübner & Co.
• Pratesi, Alessandro (1985). "Un controverso privilegio di papa Sergio III". Archivio della Società Romana di Storia Patria (olasz nyelven). 108: 5–36.
• Schieffer, Rudolf (1995). "Sergius III.". Lexikon des Mittelalters (német nyelven). Vol. 7. München–Zürich: Artemis & Winkler. {{cite encyclopedia}}: Unknown parameter |column= ignored (súgó)
• Treadgold, Warren (1997). A History of the Byzantine State and Society (angol nyelven). Stanford: Stanford University Press. ISBN 978-0-8047-2630-6.

Kapcsolódó szócikkek

• Pápaság a középkorban
• Pornokrácia
• Hullazsinat
• Formózusz pápa
• Római pápák listája
• Római pápák listája grafikusan

Külső hivatkozások

• "Sergius III" (angol nyelven). The Holy See. Hozzáférés: 2026. május 9.
• "Sergius III: Opera Omnia" (latin nyelven). Documenta Catholica Omnia. Hozzáférés: 2026. május 9.
• "Sergio III, papa" (olasz nyelven). Treccani. Hozzáférés: 2026. május 9.

Előző pápa:
V. Leó

Római pápa
904 – 911

Következő pápa:
III. Anasztáz