Ugrás a tartalomhoz

I. Szixtusz pápa

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
I. Szixtusz pápa
a katolikus egyház vezetője
I. Szixtusz pápa 19. századi ábrázolása
I. Szixtusz pápa 19. századi ábrázolása
Eredeti neveXystus, Sixtus
Születettismeretlen, 1. század
hagyomány szerint Róma
Nemzetiségerómai; neve görög-latin névhagyományhoz kapcsolódik
Megválasztásakb. 115/117
Pontifikátusának
vége		kb. 125/128
Elhunythagyomány szerint kb. 125/128
hagyomány szerint Róma
Tisztelete
TisztelikRómai katolikus egyház
Ünnepnapjaáprilis 6.; egyes forrásokban április 3.
Előző pápa
Következő pápa
I. Sándor
Teleszphorosz
A Wikimédia Commons tartalmaz I. Szixtusz pápa témájú médiaállományokat.

Szent I. Szixtusz pápa vagy Xystus (latinul: Xystus, Sixtus; hagyomány szerint 1. század – Róma, kb. 125/128) a katolikus Egyház hagyománya szerint Róma püspöke volt a 2. század első felében, Hadrianus császár uralkodása alatt. Szent Péter hatodik utódaként tisztelik, I. Sándor után és Teleszphorosz előtt. Az Egyház emlékezete a posztapostoli kor egyik hűséges pásztoraként őrzi, aki az apostoloktól kapott hitet, a szent liturgia tiszteletét és az egyházi rendet továbbadta a római közösségben.[1][2]

A „pápa” cím Szixtusz esetében visszatekintő egyháztörténeti megnevezés. Az ő korában a római püspöki hivatal még nem rendelkezett a későbbi századok teljes jogi és intézményi formájával, de a katolikus értelmezés szerint a péteri utódszolgálat és az apostoli hit folytonossága már ebben a korai püspöki sorban jelen volt.[3]

Neve és forrásai

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A régi forrásokban az első három Szixtusz nevű pápa neve gyakran Xystus alakban szerepel.[1] A magyar „Szixtusz” forma a latin egyházi hagyományon keresztül rögzült. Bár a név hangalakja összecseng a latin sextus („hatodik”) szóval, és Szixtusz valóban Szent Péter hatodik utódaként szerepel a pápalistákban, a legrégebbi névalak nem egyszerűen a latin számnévből vezetendő le.

A Xystus névalak görög hátterű, ami jól illeszkedik a korai római egyház többnyelvű világához. A 2. századi római keresztény közösségben latin, görög, keleti és zsidókeresztény elemek egyaránt jelen voltak. Szixtusz hagyományos római származása mellett neve ezért a korai Egyház mediterrán kulturális közegére is utal.[2]

A magyar népnyelvben nevének alakja Sükösd formában is élt. A Magyar katolikus lexikon a szent nevével kapcsolatban ezt a népi formát is megemlíti.[4]

Helye a római püspöki utódlásban

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

I. Szixtusz legfontosabb jelentősége az apostoli utódlás szent láncolatában rejlik. Szent Iréneusz az eretnekségek ellen írt művében a római püspökök sorát hozta fel bizonyítékul arra, hogy az apostoli tanítás nem titkos, hanem nyilvános, a püspökök egymásutánjában őrződik meg. Ebben a sorban Szixtusz I. Sándor után és Teleszphorosz előtt áll.[5]

A katolikus hagyomány számára ez a folytonosság nem pusztán történeti névsor, hanem Krisztus akaratának látható jele: az Egyház egységének és apostoli hitelességének biztosítéka. Szixtusz abba a nemzedékbe tartozik, amely már az apostoli atyák korának végén szolgált, mégis közel állt Péter és Pál apostol római tanúságának eleven emlékezetéhez.

Caesareai Euszebiosz egyháztörténete és kronológiai hagyománya Szixtuszt Hadrianus idejére helyezi. A Liberianus-katalógus szerint a római egyházat Hadrianus uralkodása alatt, Niger és Apronianus consulságától Verus harmadik consulságáig és Ambibulusig vezette, vagyis a hagyományos számítás szerint 117 és 126 között.[1] Euszebiosz adatai némileg eltérnek: a Chronicon 114–124, az Egyháztörténet pedig körülbelül 114–128 közé helyezi működését.[6]

A hagyományok közös pontja, hogy Szixtusznak mintegy tízéves pontifikátust tulajdonítanak.[1][2]

Pontifikátusa és történeti környezete

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

I. Szixtusz pontifikátusa a 2. század első felére, Hadrianus uralkodásának idejére esett. A hagyományos pápalista gyakran 115–125 közé teszi szolgálatát, míg más régi források 117–126 vagy 119–128 körüli időtartammal számolnak.[1][2] A pontos évszámoknál fontosabb a történeti helyzet: Szixtusz már a közvetlen apostoli nemzedék után, de még a kereszténység nyilvános jogi elismerése előtti korban állt a római közösség élén.

Hadrianus korában a keresztény közösségek továbbra is kis, társadalmilag sérülékeny és jogilag bizonytalan csoportokként éltek. A római egyházban ekkor még nem voltak nyilvános templomok és későbbi értelemben vett intézményi struktúrák; a közösség élete a hitvallás, a keresztség, az eucharisztikus összejövetel, az imádság és a fegyelmezett közösségi rend köré szerveződött.

Szixtusztól nem maradt fenn hiteles levél vagy tanító irat. Alakja a római hagyományban mégis a szent dolgok tiszteletével, a liturgikus renddel és a püspöki szolgálat folytonosságával kapcsolódott össze.

A Liber Pontificalis hagyományos rendelkezései

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Liber Pontificalis három liturgikus vagy egyházfegyelmi hagyományt kapcsol I. Szixtusz nevéhez.[7] Ezek az Egyház emlékezetében a szent liturgia és az egyházi rend őrzését jelképezik.

Az első hagyomány szerint csak felszentelt szolgálattevők érinthették a szent edényeket. Ez a szent dolgok méltóságának korai római kifejezése. Teológiai üzenete világos: az eucharisztikus szolgálathoz tartozó tárgyak nem hétköznapi eszközök, hanem az Egyház legszentebb cselekményéhez kapcsolódnak.

A második hagyomány szerint azok a püspökök, akiket Rómába idéztek, saját egyházmegyéjükbe visszatérve apostoli levél nélkül nem voltak befogadhatók. Ez a római szék egységet és fegyelmet szolgáló szerepének emléke. Nem későbbi értelemben vett középkori pápai közigazgatást kell mögötte elképzelni, hanem azt az egyházi tudatot, hogy a római püspök szolgálata a közösség, a fegyelem és az egység őrzéséhez kapcsolódott.

A harmadik hagyomány szerint a mise prefációja után a pap a néppel együtt mondta vagy énekelte a Sanctus-t. Ez a Szixtuszhoz kapcsolt liturgikus emlékezet legszebb eleme. A Sanctus azt fejezi ki, hogy a földi Egyház a szentmise során bekapcsolódik a mennyei liturgia dicséretébe: a hívek közössége az angyalokkal és a szentekkel együtt magasztalja a háromszor szent Istent.

E rendelkezések pontos formája a későbbi liturgikus fejlődés hatását is viseli.[2] Teológiai üzenetük azonban időtálló: az Egyház már korán tudatosan őrizte a szentségek méltóságát, a szent szolgálat rendjét és a közösség egységét.

Liturgikus tisztelete

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

I. Szixtusz neve a római liturgia történetében elsősorban a Liber Pontificalis által neki tulajdonított rendelkezések révén maradt fenn. A szent edények tisztelete, a püspöki közösség fegyelmi rendje és a Sanctus liturgikus használata mind arra utalnak, hogy az Egyház emlékezetében Szixtusz a szent cselekmény méltóságának őre volt.

A római kánonban szereplő Xystus nem I. Szixtusz, hanem II. Szixtusz pápa, a 3. századi vértanú pápa.[1] Ez a megkülönböztetés fontos, mert a régi források mindkét pápára használják a Xystus névalakot.

Ünnepét a régebbi martirológiumi és enciklopédikus hagyomány április 6-ára teszi.[1][2] A Vatican News és egyes mai liturgikus források április 3-án említik.[8] A magyar katolikus forrásokban és a régebbi római hagyományban az április 6-i dátum is ismert.[4]

Vértanúsága, temetése és ereklyéi

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A római hagyomány Szixtuszt szentként és vértanúként tisztelte. A Felicianus-katalógus és több martirológium vértanúi címmel említi.[1] A vértanúság konkrét körülményeiről nem maradt fenn korabeli beszámoló. A Magyar katolikus lexikon szerint a 9. századtól tisztelik vértanúként.[4]

A Liber Pontificalis szerint Szixtuszt a Vatikánban, Szent Péter sírja közelében temették el.[7] Ez a hagyomány a korai római püspökök Péter sírjához kapcsolódó emlékezetébe illeszkedik. A New Catholic Encyclopedia megjegyzi, hogy a Péter teste melletti temetést a modern vatikáni ásatások nem igazolták közvetlenül.[2]

Ereklyéinek hagyománya nem egységes. A Catholic Encyclopedia szerint ereklyéit a hagyomány 1132-ben Alatriba vitte, bár O. Jozzi azt az álláspontot képviselte, hogy a test továbbra is a vatikáni bazilikában maradt.[1] A Magyar katolikus lexikon szerint ereklyéit az alatri székesegyházban őrzik.[4] Butler hagyománya szerint X. Kelemen pápa ereklyéinek egy részét Retz bíborosnak adta, aki azokat a lotaringiai Szent Mihály-apátságban helyezte el.[1]

Neve alatt fennmaradt, nem hiteles iratok

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

I. Szixtusznak nem maradt fenn hiteles írása. Későbbi gyűjteményekben és szövegközlő oldalakon szerepelhetnek a neve alatt fennmaradt iratok, ezek azonban nem tekinthetők a 2. századi római püspök hiteles műveinek.

A Documenta Catholica Omnia Szixtusz neve alatt is közöl latin szövegeket. Ezek értéke a későbbi pszeudoepigráf, kánonjogi és pápai tekintélyhagyomány történetében keresendő, nem pedig I. Szixtusz személyes szerzőségében.

Egyháztörténeti és teológiai jelentősége

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

I. Szixtusz alakja szerény, mégis értékes tanúságtétel a korai Egyház életéből. Nem maradt fenn tőle saját írás, nem kapcsolódik hozzá nagy teológiai vita, mégis ott áll a római püspökök szent sorában. A katolikus hagyomány őt a szent liturgia őreként és a püspöki szolgálat hűséges folytatójaként tiszteli.

Alakja arra emlékeztet, hogy a pápai primátus és az apostoli utódlás lényege nem csupán látható hatalomban, hanem a mindennapi hűségben, a szent dolgok tiszteletében és az Egyház egységének őrzésében valósul meg. Szixtusz így a római szék egyik csendes, de nélkülözhetetlen láncszeme a Péter apostoltól napjainkig vezető szent folytonosságban.

A korai pápák jelentősége sokszor éppen abban áll, hogy nevük, sorrendjük, liturgikus emlékezetük és szentként való tiszteletük tanúsítja: a római egyház már nagyon korán saját püspöki folytonosságában látta az apostoli hit egyik biztosítékát. I. Szixtusz ebben a láncolatban I. Sándor és Teleszphorosz között áll, a szent liturgia méltóságának és a római apostoli szolgálat folytonosságának tanújaként.

Jegyzetek

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
  1. 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Michael Ott: „Pope St. Sixtus I”. In: The Catholic Encyclopedia, 14. kötet, Robert Appleton Company, New York, 1912.
  2. 1 2 3 4 5 6 7 E. G. Weltin: „Sixtus I, Pope, St.” In: New Catholic Encyclopedia, 2. kiadás, Gale, 2003.
  3. ↑ Hittani Kongregáció: The Primacy of the Successor of Peter in the Mystery of the Church, 1998.
  4. 1 2 3 4 „Sixtus, I., Szt.” In: Magyar katolikus lexikon.
  5. ↑ Szent Iréneusz: Adversus haereses, III,3,3.
  6. ↑ Caesareai Euszebiosz: Historia ecclesiastica, IV,4; IV,5; V,6; V,24.
  7. 1 2 Louis Duchesne szerk.: Le Liber Pontificalis. Paris, 1886–1892, I. kötet, 128. o.; vö. Liber Pontificalis, latin szöveg.
  8. ↑ „St. Sixtus I, Pope”. Vatican News.

Források

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
  • Szent Iréneusz: Adversus haereses, III,3,3.
  • Caesareai Euszebiosz: Historia ecclesiastica, IV,4; IV,5; V,6; V,24.
  • Michael Ott: „Pope St. Sixtus I”. In: The Catholic Encyclopedia, 14. kötet, Robert Appleton Company, New York, 1912.
  • E. G. Weltin: „Sixtus I, Pope, St.” In: New Catholic Encyclopedia, 2. kiadás, Gale, 2003.
  • Louis Duchesne szerk.: Le Liber Pontificalis. Paris, 1886–1892.
  • J. N. D. Kelly: The Oxford Dictionary of Popes. Oxford University Press, Oxford, 1986.
  • Gergely Jenő: A pápaság története. Kossuth, Budapest, 1982.
  • Magyar katolikus lexikon: „Sixtus, I., Szt.”
  • Vatican News: „St. Sixtus I, Pope”

Külső hivatkozások

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=I._Szixtusz_pápa&oldid=29017317”