Ugrás a tartalomhoz

Szergej Alekszandrovics Jeszenyin

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A „Jeszenyin” szócikk ide irányít át. Hasonló címmel lásd még: Jeszenyin (egyértelműsítő lap).
Szergej Alekszandrovics Jeszenyin
Élete
Született1895. szeptember 21.
Konsztantyinovo, Rjazanyi terület
Elhunyt1925. december 28. (30 évesen)
Szentpétervár
SírhelyVaganykovói temető
HázastársaAnna Izrjadnova
Zinaida Rajk
Isadora Duncan
Auguszta Miklasevszkaja1
Szofja Andrejevna Tolsztaja
GyermekeiJurij Jeszenyin
Tatjana Jeszenyina
Konsztantyin Jeszenyin
Alekszandr Jeszenyin-Volpin²
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok)
Első műveRadunyica
Szergej Alekszandrovics Jeszenyin aláírása
Szergej Alekszandrovics Jeszenyin aláírása
Szergej Alekszandrovics Jeszenyin weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Szergej Alekszandrovics Jeszenyin témájú médiaállományokat.
1 Nem bizonyított, hogy valóban összeházasodtak
² Házasságon kívül született

Szergej Alekszandrovics Jeszenyin, (oroszul: Сергей Александрович Есенин; 1895. [október 3.] szeptember 21. – 1925. december 28.) orosz lírai költő. A rövid életű orosz irodalmi irányzat, az imazsinizmus képviselői (Anatolij Mariengof, Vagyim Sersenyevics, Rjurik Ivnyev) közé tartozott,[1][2] de korai költészete az impresszionizmushoz is közel áll, a benyomásokon alapuló gazdag szín és képvilága miatt.[3]

Magánélete zaklatott volt, élete harminc éve alatt többször is nősült, négy gyermeke született. Isadora Duncan világhírű amerikai táncosnővel való viharos házasságáról és alkoholfüggőségéről lett először ismert nyugaton.[4] Oroszországban legalább akkora hírnév övezi, mint a „nemzet költőjét”, Puskint;[5][6] számos versét megzenésítették, életéről televíziós sorozat készült, országszerte szobrokat emeltek a tiszteletére, külön irodalmi társaság foglalkozik élete kutatásával és költészete elemzésével. Magyar fordítói között van Rab Zsuzsa, Illyés Gyula és Weöres Sándor.

Élete

[szerkesztés]

Korai évei

[szerkesztés]
Volt a faluban egy vallásos ember, Iván atya. Azt mondja nekem: Tatyjana, a fiad Isten kiválasztottja.
– Tatyjana Fjodorovna Jeszenyina[7]

Jeszenyin Konsztantyinovo (ma Jeszenyino) faluban, a Rjazanyi kormányzóságban született. Édesapja, Alekszandr Nyikityics parasztember, édesanyja, Tatyjana Fjodorovna (lánykori nevén Tyitova) írástudatlan parasztasszony volt. Kisgyermekként anyai nagyszülei nevelték. Első verseit kilencévesen írta,[8] szerette az orosz irodalmat, Puskint, Gogolt. Egyházi iskolába íratták, amelyet tizenhat évesen végzett el. Ezután a Moszkvai Tanítóképzőbe kellett volna járnia, de „szerencsére ez nem történt meg”,[8] emlékezett vissza a költő.

1912-ben Moszkvába költözött, ahol először húsboltban, majd könyvesboltban, később pedig másfél évig Szityin nyomdájában nyomdai lektorként dolgozott. Itt ismerkedett meg Anna Izrjadnovával, akivel közösen a Sanyavszkij Népi Egyetemen történelmi-filológiai tárgyakat hallgatott esténként.[9] A pár polgári esküvőn házasodott össze, és 1914 végén megszületett fiuk, Jurij.[10] A nagy sztálinista tisztogatások idején Jurij Jeszenyint letartóztatták, majd 1937-ben agyonlőtték.[11][12]

  • A Jeszenyin-ház Konsztantyinovóban
    A Jeszenyin-ház Konsztantyinovóban
  • Az iskola, ahová Jeszenyin járt
    Az iskola, ahová Jeszenyin járt
  • Konsztantyinovói látkép
    Konsztantyinovói látkép

1915–21

[szerkesztés]
Jeszenyin 1914-ben

1915-ben Szentpétervárra költözött, ahol Alekszandr Bloknak írt üzenete után a költő találkozásra hívta: „Ma itt volt nálam egy rjazanyi ifjú a verseivel. 19 éves. A versei frissek, tiszták, hangosak, bőbeszédűek. 1915. március 9-én járt nálam.”[13] Blok bevezette az irodalmi társaságba, megjelentette négy versét a Golosz zsiznyi (Az élet hangja) c. folyóiratban. Itt ismerkedett meg Szergej Gorogyeckijjel, Nyikolaj Kljujevvel és Andrej Belijjel. Kljujev különösképpen nagy hatást gyakorolt rá, az ő tanácsára kezdett el orosz népi ruhában járni. Kljujevvel való szoros barátsága miatt szárnyra kaptak olyan hírek is, hogy Jeszenyin és Kljujev szeretők voltak,[14] erre azonban nincsenek konkrét bizonyítékok.[15] Alekszandr Lukjanov kutatásai szerint a költő rengeteg figyelmet és szeretet igénylő személyiség volt, ezért vonzódott bárkihez, aki szerette, de ez számára nem jelentett szexuális jellegű kapcsolatot.[16]

1916-ban jelent meg Jeszenyin első kötete Radunyica címmel. A szerelemről és egyszerű falusi életről szóló versei korának egyik legnépszerűbb költőjévé tették, mivel az irodalmi körök a háború borzalmai elől szívesen menekültek a tiszta orosz vidék nosztalgiájába.[17] A háborúnak köszönhetően bibliai motívumok is megjelentek verseiben[17] és elkezdték érdekelni a falusi lét szépsége mellett a vidék szociális kérdései is.

1916-1917 között Szergej Jeszenyint katonai szolgálatra sorozták be; tekintélyes írók közbenjárására nem a frontra került, hanem a Carszkoje Szeló-i kórház írnoka lett. Az 1917-es forradalom következtében Oroszország kilépett az első világháborúból. Abban a hitben, hogy a forradalom jobb életet fog hozni, Jeszenyin rövid ideig támogatta, de hamar elvesztette illúzióit.

1917 augusztusában Jeszenyin másodszor nősült, felesége Zinaida Rajh színésznő volt (a későbbiekben Vszevolod Mejerhold neje). 1918 szeptemberében saját kiadóvállalatot alapított Трудовая Артель Художников Слова néven (A Szó Művészeinek Munkaszövetkezete).[18] Ez a kiadó jelentette meg második verseskötetét Preobrazsenyie címmel.[18] Ugyanebben az évben született lánya, Tatyjana is. Harmadik gyermeke, Konsztantyin, 1920-ban látta meg a napvilágot.

1919-ben író-költő (Anatolij Mariengof, Vagyim Sersenyevics, Rjurik Ivnyev) és művész barátaival (Borisz Erdman, Georgij Jakulov) együtt megalapította az imazsinizmust: „1919-ben egy barátaimmal kiadtuk az imazsinizmus manifesztumát. Az imazsinizmus egy formai iskola volt, amit szerettünk volna bevezetni a köztudatba. De nem talált termékeny talajra, s önmaga halálát okozta.”[19]

1920-ban két kötete is megjelent, a Golubeny és a Trerjadnyica, miközben Mariengoffal Dél-Oroszországban és a Kaukázusban utazgatott. Cs. Varga István szerint[20] Mariengof legalább akkora hatással volt a költőre, mint Kljujev. Az ő unszolására kezdett el kocsmákba járni. Hamarosan már részeg botrányaitól volt hangos a társasági élet. A barátok elmondásai szerint Mariengof hatására vált el Zinaidától 1921-ben. Ugyanebben az évben jelent meg Iszpovegy huligana (A csavargó vallomása) c. kötete.

Isadora Duncannel 1923-ban

Házassága Isadora Duncannel

[szerkesztés]
„ Én ebben a nőben a boldogságot kerestem... ”
– Jeszenyin[21]

1921 őszén, amikor a Alekszej Jakovlev festő műtermében tett látogatást, Jeszenyin megismerte a Párizsban élő amerikai táncosnőt, Isadora Duncant. Az asszony 17 évvel idősebb volt nála és alig egy tucat szót tudott oroszul, a férfi pedig semmilyen idegen nyelven nem beszélt. Mariengof elbeszélése szerint[22] Duncan azonnal Jeszenyin kisugárzásának rabja lett, mindössze pár szót tudott oroszul, ezek egyike volt a zolotaja golova (arany fej; a költő szőkeségére utalva), amit azonnal Jeszenyin fülébe is súgott, majd váratlanul megcsókolta a költőt, és azt mondta: angel (angyal), majd újra megcsókolta, és azt mondta: csort (ördög). Jeszenyin felolvasta neki a verseit, amiből Duncan ugyan egy szót sem értett, de úgy érezte, hogy „zene ez, s aki e verseket írta egy géniusz.”[23]

1922. május 2-án házasodtak össze. Jeszenyin elkísérte híres feleségét egy európai és amerikai turnéra. Gyakran részeg állapotban Jeszenyin szállodai szobákat vert szét és botrányokat rendezett az éttermekben. Ivan Sztarcev – Jeszenyin egyik barátja – szerint előfordult, hogy meg is ütötte feleségét.[24] Ez a viselkedés nagy nyilvánosságot kapott az akkori sajtóban. Jeszenyin unatkozott a szerinte ál-művészi körökben, amikbe felesége bevezette, Amerikát kifejezetten nem kedvelte: „Nekem tetszik a civilizáció. De Amerikát nagyon nem szeretem. Amerika az a sártenger, amiben elsüllyed nem csak a művészet, de az emberiség legjobb tulajdonságai is”.[25] Az utazás megváltoztatta a költőt. Egyre többet ivott, barátai visszaemlékezései szerint tekintete tompa lett és fénytelen. Életuntnak és betegnek tűnt.[22] Csalódott a nyugati művészi körökben, akik nem voltak hajlandóak befogadni, csak egy iszákos orosz forradalmárt láttak benne egy idősödő, neves táncosnő oldalán, és ez mély nyomot hagyott a költőben.[22] Az is bántotta, hogy Lola Kinel, Isadora lengyel származású titkárnője,[26] akit megbízott, hogy fordítsa le a verseit angol nyelvre, úgy vélte, nem lehet jól visszaadni Jeszenyin költészetének orosz nyelvre szabott muzikalitását. Így a költő, aki vágyott arra, hogy külföldön is szeressék a verseit, úgy érezte, sohasem fogja költészetét megérteni a nyugati kultúra.[27]

Visszatérés a Szovjetunióba

[szerkesztés]
„

Fekete ember,
feketén fekete,
fekete ember
telepszik mellém az ágyra,
fekete ember
nem hagy aludni éjeken át.

”
– A fekete ember, 1925;
Fodor András fordítása[28]

A házasság csak rövid ideig tartott és 1923 májusában Jeszenyin visszatért Moszkvába. Ott rögtön kapcsolatba bonyolódott Avguszta Miklasevszkaja színésznővel és úgy tartják, hogy polgári szertartással feleségül is vette, miután elvált Isadora Duncantől. Másik szerelmese ebből az időből, Galina Benyiszlavszkaja volt, aki a költő halála után egy évvel öngyilkosságot követett el a sírjánál.

1924-ben újabb kötete jelent meg Moszkva kabackaja (Kocsmás Moszkva) címmel. A kötet versei őszinte vallomások a részegségről, a züllött kocsmázásokról, a botrányokról. Ugyanebben az évben Jeszenyinnek fia született Nagyezsda Volpin költőnőtől. Szergej Jeszenyin soha nem ismerte gyermekét, Alekszandr Jeszenyin-Volpint, aki később híres költővé vált a Szovjetunióban és részt vett Andrej Szaharov emberi jogi mozgalmában az 1960-as években. Az Egyesült Államokba költözve, Jeszenyin-Volpin neves matematikus lett.

Még 1924 szeptemberében újabb kaukázusi utazás következett, ez idő alatt Perszidszkije motyivi című verscikluson és az Anna Sznyegina című poémáján dolgozott. Az utazás jót tett a lelkének, a déliek szívélyesen és szeretettel fogadták, tenyerükön hordozták.[29] Megnyugodott és művészete is kiteljesedett, az 1924-25-ös évben több mint száz költeményt írt, többet, mint megelőzőleg összesen. Dél-oroszországi útja során írt verseit a Szovetszkij Kavkaz kiadó adta ki Sztrana szovetszkaja címmel.

Vissza kellett azonban térnie Moszkvába, s nyugalmának vége szakadt, újra nekivettette magát a kocsmáknak. Egyre paranoiásabb lett, Jelizaveta Sztirszkaja költőnő emlékezése szerint pisztolyt vett, folyton úgy érezte, hogy követik, figyelik a rendőrök; korábban részegen többször is inzultált egyenruhásokat.[30] Depressziója elmélyült, verseiben egyre inkább eluralkodtak a sötét színek, egyre többször ismétlődtek a halálhoz kötődő gondolatok.[31]

Halála

[szerkesztés]
Jeszenyin holtteste, miután leemelték a kötélről; 1925
„ Fiatalon ment el,

levegőben reppenő
arany fürtökkel

”
– Ju. K. Olesa[32]
Az Angletyer szálloda ma

Jeszenyin életének utolsó két éve folyamatos tévelygéssel és részegséggel volt tele, ugyanakkor megalkotta költészetének legszebb darabjait. 1925 tavaszán Jeszenyin megismerkedett Lev Tolsztoj unokájával, Szofja Andrejevna Tolsztajával, aki az ötödik felesége lett. Házassága nem segített súlyosbodó depresszióján, felerősödött paranoiája, hallucinációk gyötörték.[33] 1925. novemberében teljes idegösszeomlással kórházba került, ahol egy hónapig kezelték.[34]

December 21-én engedték ki a klinikáról. Kiadójától kikérte az összegyűjtött verseiből kiadott kötet honoráriumát és táviratot küldött Volf Erlihnek Szentpétervárra, hogy foglaljon neki szobát. Elutazása előtt még meglátogatta gyermekeit, Anna Izrjadnova így emlékezett vissza: „azt mondta... 'elutazom, rosszul érzem magam, biztosan meghalok'. Kérte, hogy vigyázzak a fiára, s ne kényeztessem el.”[35] Pétervárott az Angletyer nevű szállodában szállt meg, az 5-ös számú szobában.

December 28-án találták meg holttestét a szállodai szobában, a fűtőcsövekre akasztotta fel magát a jegyzőkönyv szerint.[36] A szobában megtalálták saját vérével írt búcsúversét. Testét a boncolás után Moszkvába vitték, ahol december 31-én koporsóját körbevitték Puskin szobránál a Tverszkij bulváron.[37] A Vagankovszkoje temetőben helyezték végső nyugalomra.

Jóllehet Oroszország egyik legkedveltebb költője volt és pompás állami temetést kapott, Sztálin és Hruscsov alatt a legtöbb művének kiadását felfüggesztették. A felfüggesztéshez nagymértékben hozzájárult Nyikolaj Buharin kritikája. Csak 1966-ban adták ki ismét műveit.

Elméletek

[szerkesztés]
Szergej Jeszenyin temetése
Emberek közt nincs nékem barátom...[m 1]
Azért jöttem e világra,
hogy minél hamarabb elhagyjam azt[m 2]

A hatóságok hivatalosan öngyilkosságot állapítottak meg, s a kutatók egy része, például Lukjanov szerint, a költő hajlamos volt az öngyilkosságra, számos gyermekkori és felnőttkori esemény befolyásolta lelkiállapotát, és már eleve érzékeny idegrendszerrel született, amit apjától örökölt. Lukjanov kutatásai szerint a költőt számos kudarc érte, házasságai, kapcsolatai, melyekben a boldogságot kereste, kudarcot vallottak. Nem érezte jól magát a felsőbb körökben, ahová versei révén bekerült, viszont vágyott az elismerésre, a hírnévre, a figyelemre, így kénytelen volt alkalmazkodni.[38]

Az öngyilkosság teóriája mellett számos elmélet kering, melyek szerint Jeszenyin egy államilag megtervezett gyilkosság áldozata lett. Olga Giljazeva szerint a hotelszobát megvizsgálva képtelenségnek tűnik, hogy az alig 168 centiméter magas költő önkezével felakasztotta magát az öt méter belmagasságú szoba plafonján futó csövekre. Giljazeva szerint még ha valamelyik bútordarabot használta volna, akkor sem érte volna el szabad kézzel a csöveket. Giljazeva véleménye szerint más gyanús körülmények is voltak a költő testének megtalálásakor, és azt is gyanúsnak tartja, hogy Zinaida Rajh rablógyilkosság áldozata lett nem sokkal azután, hogy bejelentetteː megírja Jeszenyinhez fűződő emlékeit.[39]

Prof. Borisz Szvadkovszkij orvos egy 1991-es írásában említi, hogy egy másik elmélet szerint a költőt párnával vagy a felöltőjével fojtották meg (utóbbi eltűnt a hotelszobából)[39] és utána akasztották a csövekre, ám ez egy másfajta fulladásos halált okoz, mint az akasztás, és a boncolási jegyzőkönyv nem erősíti meg ezt a verziót.[40] Egy másik elmélet szerint a költőt egy nehéz tárggyal fejbe verték, amit a halála után készült fényképek „bizonyítanak”, melyeken látszik az ütés nyoma, egy sötét folt. Szvadkovszkij szerint a képek nem támasztják alá mindezt, mivel a ma elérhető fotók már többszörös reprodukció eredményei, emiatt a folt akár fotóhiba is lehet. Emellett pedig a ravatalnál és a temetésen résztvevők sem számoltak be ilyen jellegű sérülésről a homlokán.[40]

A gyilkosság elméletében sem a költő fia, Alekszandr, sem Nagyezsda Volpin nem hitt, kézírásos levelüket a Jeszenyin-társaság publikálta 2003-ban.[41] A Jeszenyin-társaság által felkért modern orvosszakértők véleménye szerint az öngyilkosságot megállapító eredeti boncolási jegyzőkönyvben nem találni szabálytalanságokat, így nincs ok feltételezni, hogy valótlant állított volna a boncolást végző orvos.[42]

Művészete

[szerkesztés]

Jeszenyin munkásságát általában három szakaszra tagolják, az 1910–1916 közötti kezdeti évekre, az 1917-től 1923-ig tartó középső periódusra, a halálát megelőző egy év pedig az utolsó szakasz.[43] Jeszenyin bár költőként lett ismert és közkedvelt, több prózai művet is írt.

Költészete

[szerkesztés]
„ О Русь - малиновое поле

И синь, упавшая в реку
Oroszország, te bíbor róna,
folyóba hulló égi kék

”
– Запели тесаные дроги... (1916)[44]
A cifra szekér...; fordította: Rab Zsuzsa[45]

Korai költészetének középpontjában a „haza”, az orosz falu, az orosz táj áll, impresszionista festői képekkel, az orosz táj jellegzetes színeivel. Verseiben gyakran színez, a kék árnyalataiban, az oroszok jellemző pirosával és fehérével, a búzamezők aranyával, a nyárfák zöldjével, melyek szimbolikus és érzelmi töltetet is hordoznak.[46] Emellett a természetről szóló versei tele vannak hangokkal, illatokkal, pillanatnyi érzésekkel, a látvány által kiváltott hangulatokkal, benyomásokkal.[47][43] 1918-ban megjelent Kékség című kötetében azonban már nem csak az orosz falu szépsége jelentkezett, a versek a költő növekvő szociális érzékenységét is tükrözik, Jeszenyin egyre többet foglalkozott a vidék gondjaival is.[48]


Prózai művei

[szerkesztés]

Magyar fordítói

[szerkesztés]

Megzenésített versek

[szerkesztés]
  • Kaláka: A fekete ember. Dalok Szergej Jeszenyin verseire; LP, Hungaroton MHV, Bp., 1984; lemezszám: SLPX 12936
  • Kaláka: A fekete ember. Dalok Szergej Jeszenyin verseire; CD, Gryllus Kft., 1999; lemezazonosító: GCD 014

Művei önálló magyar kötetekben

[szerkesztés]
  • Versek; ford. Dybas Tihamér et al., bev. Köllő Miklós; Új Magyar Kiadó, Bp., 1955
  • Jeszenyin válogatott versei; ford. Rab Zsuzsa; Móra, Bp., 1957 (A világirodalom gyöngyszemei)
  • Szergej Jeszenyin versei; vál., utószó Elbert János, ill. Hincz Gyula; Magyar Helikon, Bp., 1965
  • Szergej Jeszenyin versei; Európa, Bp., 1972 (Lyra mundi)
  • Szergej Jeszenyin legszebb versei; vál., bev., jegyz. Balogh József; Albatrosz, Bukarest, 1974
  • Szergej Jeszenyin válogatott művei; vál, jegyz. Gerencsér Zsigmond; Európa, Bp., 1977
  • Szergej Jeszenyin válogatott versei; szerk. Kiss Benedek; Kozmosz Könyvek, Bp., 1979 (A világirodalom gyöngyszemei)
  • Szergej Jeszenyin versei; Európa, Bp., 1988 (Lyra mundi)
  • "Mennyei kanca". Versek; ford. Erdődi Gábor; Zrínyi Ny., Bp., 1990
  • Szergej Jeszenyin legszebb versei; Móra, Bp., 1993 (A világirodalom gyöngyszemei)
  • Testem viaszgyertyája. Versek; ford., vál., utószó Erdődi Gábor; Fekete Sas, Bp., 2003
  • Szálltam rózsaszín lovon / Proszkakal na rozovom konye; vál., ford. Erdődi Gábor; ÚMK, Bp., 2008
  • ...kéklő holdas fény-tükörben. Válogatott versek Erdélyi Z. János fordításában / ...v etot otszvet lunnij, szinyij; előszó Lőrincz Julianna; 4 Pont Ny., Eger, 2014

Emlékezete

[szerkesztés]
Szergej Bezrukov Jeszenyin szerepében
Nem tudod lejátszani a fájlt?

Szergej Jeszenyin személye és költészete tovább él az orosz kultúrában. Oroszország számos városában állítottak szobrot a tiszteletére, a fővárosban, Moszkvában több is található. Közterületeket is elneveztek róla, többek között Moszkvában a Jeszenyin sugárút viseli a nevét.[49] A rjazanyi állami egyetem szintén Jeszenyin nevét viseli.[50]

A költő életének két nagy múzeum állít emléket. Szülőfalujában, Konsztantyinovóban 1965-ben hozták létre a múzeumot, ahol a költő egyes használati tárgyait, íróasztalát, ruháit, óráit, halotti maszkját, ritka kéziratait őrzik. A múzeumkomplexumoz tartozik a költő szülőháza, egykori négyosztályos iskolája, Ligyija Ivanovna Kasina háza, akihez Jeszenyin az Anna Sznyegina c. költeményét írta;[51] valamint a múzeum ápolja a falu templomát is.[52] A moszkvai Jeszenyin-múzeumot a költő születésének századik évfordulóján, 1995-ben hozták létre abban a házban, ahol Jeszenyin apja élt, amikor Moszkvában dolgozott hentesként. A múzeumban ritka audio- és filmfelvételeket láthat az érdeklődő.[53] Ezen kívül számos emlékhelyet állítottak a költőnek, kaukázusi útja során járt például a Bakı melletti Mardakjana faluban, ahol 1975-ben nyitottak egy kis, állami múzeumot a tiszteletére.[54] Ukrajnában Harkov városában és Novoposzkov faluban található Jeszenyin-emlékhely.[54] Üzbegisztánban, Taskentben 1981-ben nyitottak múzeumot, mely 1988 óta állami támogatást is élvez.[54] Ugyanitt a költő lányának, Tatjánának is emléket állítottak.[54]

Szergej Jeszenyin számos versét megzenésítették, számos előadó repertoárjában szerepelnek, például Alekszandr Malinyinéban,[55] Alekszandra Pahmutováéban.[56] Alekszandr Novikov pályafutása során két Jeszenyin-albumot is kiadott, Szergej Jeszenyin – 110 let (Szergej Jeszenyin – 110 év) és Szergej Jeszenyin. Ja pomnju ljubimaja (Szergej Jeszenyin. Emlékszem, kedvesem...) címmel.[57] A különféle előadók feldolgozásaiból több válogatásalbum is megjelent.

1979-ben a rjazanyi színház színpadán mutatták be Nyikolaj Sungyik Szergej Jeszenyin c. színművét, ez volt a költő életének első színházi feldolgozása. A költő születésének századik évfordulóján, 1995-ben Moszkvában több színművet is színpadra állítottak (Verszija Angletyer [Az Angletyer-verzió], Csornij cselovek [Fekete ember], Poszlednyaja oszeny [Az utolsó ősz]).[58] Moszkvában 2010-ben is játsszák az Iszpovegy huligana (A huligán gyónása) c. színművet, mely Jeszenyin egyik művén alapszik.[59]

Jeszenyin élete a filmművészet számára is témát szolgáltatott, az első filmet[60] Poj pesznyu, poet (Énekelj, költő) címmel 1971-ben forgatták a Moszfilm stúdiójában és 1973-ban mutatták be. Jeszenyin szerepét Szergej Nyikonyenko alakította.[61] 2005-ben Szemen Rjabikov rendező készített filmet Zolotaja golova na plahe (Arany fő a vérpadon) címmel.[m 3] A film 1922 és 1926 között követi végig a költő életét.[62] Ugyanebben az évben mutatták be a Jeszenyin című televíziós minisorozatot, melynek címszerepében Szergej Bezrukov volt látható. A sorozatban olyan amerikai színészek is szerepeltek, mint Sean Young (Isadora Duncan szerepében) vagy Gary Busey.[63]

  • A moszkvai Jeszenyinszkij bulvar
    A moszkvai Jeszenyinszkij bulvar
  • Jeszenyinről elnevezett orosz turistahajó
    Jeszenyinről elnevezett orosz turistahajó
  • Szovjet bélyeg 1958-ból
    Szovjet bélyeg 1958-ból

Jegyzetek

[szerkesztés]

Megjegyzések

[szerkesztés]
  1. ↑ Средь людей я дружбы не имею... (1922; Я обманывать себя не стану c. vers)
  2. ↑ 1914; cím nélküli vers (пришёл на эту землю, / Чтоб скорей её покинуть).
  3. ↑ Ez Knyjazev versének egy sora, melyet Jeszenyin halála után írt a költő emlékére.

Hivatkozások

[szerkesztés]
  1. ↑ Imaginism (angol nyelven). Encyclopædia Britannica. (Hozzáférés: 2010. március 6.)
  2. ↑ Szőke, Katalin: Az 1920-as évek irodalmi csoportosulásai (magyar nyelven). Orosz Irodalom. ELTE BTK Szláv és Balti Filológiai Intézet. [2010. február 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. március 6.)
  3. ↑ Dr. Lőrincz, Julianna: Színek és képek Jeszenyin költészetében (magyar nyelven). [2007. december 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. március 6.)
  4. ↑ Lukjanov 302. oldal
  5. ↑ Pavlovskis-Petit, Zoja; Olive Classe, ed.: Sergei Aleksandrovich Esenin (angol nyelven). Encyclopedia of Literary Translation into English pp. 420-422. Firtzroy Dearborn Publishers, 2000. (Hozzáférés: 2010. március 6.)
  6. ↑ Szőke, Katalin: Az 1920-as, 1930-as évek költészete (magyar nyelven). Orosz Irodalom. ELTE BTK Szláv és Balti Filológiai Intézet. [2010. február 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. március 6.)
  7. ↑ Skola klassziki 444. oldal
  8. ↑ a b Есенин, Сергей: Автобиография. (Hozzáférés: 2010. február 28.)
  9. ↑ Skola klassziki 430. oldal
  10. ↑ Nye zsaleju 352. oldal
  11. ↑ Георгий (Юрий) Сергеевич ЕСЕНИН (orosz nyelven). (Hozzáférés: 2011. június 25.)
  12. ↑ Тезка Есенина (orosz nyelven). «Аргументы и факты», 1999. október 13. (Hozzáférés: 2011. június 25.)[halott link]
  13. ↑ Nye zsaleju 355. oldal
  14. ↑ Lukjanov 124. oldal
  15. ↑ Lukjanov 126. oldal
  16. ↑ Lukjanov 127. oldal
  17. ↑ a b Lukjanov 104. oldal
  18. ↑ a b Листовка-обращение издательства "Московская Трудовая Артель Художников Слова" к книготорговым организациям. Октябрь — ноябрь 1918 г. (orosz nyelven). [2009. szeptember 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. március 13.)
  19. ↑ Nye zsaleju 363. oldal
  20. ↑ Cs. Varga 142-143. oldal
  21. ↑ Lukjanov 258. oldal
  22. ↑ a b c Skola klassziki 575. oldal
  23. ↑ Lukjanov 278. oldal
  24. ↑ Lukjanov 254. oldal
  25. ↑ Nye zsaleju 365. oldal
  26. ↑ Books: Scratching Queen (angol nyelven). Time, 1937. január 18. [2012. szeptember 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. március 13.)
  27. ↑ Lukjanov 283. oldal
  28. ↑ Jeszenyin, Szergej; ford. Fodor András: A fekete ember (magyar nyelven). MEK. (Hozzáférés: 2010. március 13.)
  29. ↑ Lukjanov 427. oldal
  30. ↑ Lukjanov 377. oldal
  31. ↑ Lukjanov 422. oldal
  32. ↑ Kosecskin 234. oldal
  33. ↑ Lukjanov 449. oldal
  34. ↑ Lukjanov 458. oldal
  35. ↑ Skola klassziki 473. oldal
  36. ↑ Jeszenyin Társaság 368. oldal
  37. ↑ Skola klassziki 447. oldal
  38. ↑ Lukjanov 8-21. oldal
  39. ↑ a b Гилязева, Ольга: Кто погубил Есенина (orosz nyelven), 2000. [2010. február 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. március 20.)
  40. ↑ a b Свадковский, Борис. „Правда и кривда о смерти Сергея Есенина” (orosz nyelven). Российский правовой литературно-публицистический журнал, Moszkva 1991 (6.), 250. o, Kiadó: ИМЛИ РАН. 
  41. ↑ Jeszenyin Társaság 365-368. oldal
  42. ↑ Jeszenyin Társaság 21. oldal
  43. ↑ a b Cs. Varga 82. oldal
  44. ↑ Есенин Сергей Александрович: Собрание стихотворений (orosz nyelven). lib.ru. (Hozzáférés: 2013. március 20.)
  45. ↑ Cs. Varga 100. oldal
  46. ↑ Rina Lapidus: Between snow and desert heat: Russian influence on Hebrew literature, 1870-1970 pp. 175-176. Hebrew Union College Press, 2003. (Hozzáférés: 2013. március 20.)
  47. ↑ Todd P. Armstrong: Themes and Analysis of Esenin's Poems. Grinnell College, Russian Department. [2011. szeptember 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. március 20.)
  48. ↑ Cs. Varga 101-102. oldal
  49. ↑ Есенинский бульвар (orosz nyelven). MOM:ru, 2007. (Hozzáférés: 2010. április 15.)
  50. ↑ A description of Ryazan State University (angol nyelven). Sz. A. Jeszenyin Rjazanyi Állami Egyetem. [2009. január 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. április 15.)
  51. ↑ Музей поэмы "Анна Снегина" (orosz nyelven). Konsztantyinovói Jeszenyin Múzeum. [2010. január 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. április 15.)
  52. ↑ Государственный музей-заповедник С.А. Есенина в Константиново (orosz nyelven). esenin.niv.ru. [2010. március 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. április 15.)
  53. ↑ Московский государственный музей С.А. Есенина (orosz nyelven). (Hozzáférés: 2010. április 15.)
  54. ↑ a b c d Обыдёнкин, Николай: Память о С.Есенине в странах СНГ (orosz nyelven). [2010. március 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. április 15.)
  55. ↑ Alekszandr Malinyin (orosz nyelven). Menü: Tvorcsesztvo > Repertuar. Hivatalos honlap. (Hozzáférés: 2010. április 15.)
  56. ↑ ПЕСНИ НА СТИХИ. СЕРГЕЯ ЕСЕНИНА (orosz nyelven). Alekszandra Pahmutova. (Hozzáférés: 2010. április 15.)
  57. ↑ Alekszandr Novikov diszkográfia (orosz nyelven). (Hozzáférés: 2010. április 15.)
  58. ↑ Бердянова, Наталья: Образ С.А. Есенина на российской театральной сцене (orosz nyelven). [2009. június 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. április 15.)
  59. ↑ Исповедь хулигана (orosz nyelven). Театр «Содружество актеров Таганки». (Hozzáférés: 2010. április 15.)
  60. ↑ Бердянова, Татьяна: Образ Есенина в кино (orosz nyelven). [2011. október 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. április 15.)
  61. ↑ Пой песню, поэт... (orosz nyelven). kino-teatr.ru. (Hozzáférés: 2010. április 15.)
  62. ↑ Золотая голова на плахе (orosz nyelven). film.ru. [2011. november 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. április 15.)
  63. ↑ Esenin (angol nyelven). Imdb. (Hozzáférés: 2010. április 15.)

Források

[szerkesztés]
  • ↑ Cs. Varga: Cs. Varga, István. Jeszenyin világa (magyar nyelven). Budapest: Európa Könyvkiadó (1986). ISBN 963-07-3845-7 
  • ↑ Skola klassziki: Есенин С. А.. Стихотворения. Поэмы. Статьи., Школа классики. Москва: Издательство АСТ, «Олимп» (2001) 
  • ↑ Lukjanov: Лукьянов, А.. Сергей Есенин. Тайна жизни.. Издательство «Феникс» (2000). ISBN 5-222-01087-2 
  • ↑ Kosecskin: Кошечкин, С.А.. С. Есенин. Плеск голубого ливня.. Молодая гвардия (1975) 
  • ↑ Jeszenyin Társaság: Смерть Сергея Есенина. Документы. Факты. Версии. Материали комиссии Всероссийского писательского Есенинского комитета по выяснению обстоятельств смерти поэта. Москва: ИМЛИ РАН (2003). ISBN 5-9208-0176-X 
  • ↑ Nye zsaleju: Есенин С. А.. Не жалею, не зову, не плачу: Стихотворения, поэмы.. Москва: Издательство Эксмо (2002). ISBN 5-699-00508-0 

Ajánlott irodalom

[szerkesztés]
  • Világirodalmi lexikon (Akadémiai Kiadó, Budapest)
  • Világirodalmi kisenciklopédia I. (A–L). Szerk. Köpeczi Béla, Pók Lajos. Budapest: Gondolat. 1976. ISBN 963-280-285-3
  • Elviháncolt a tavaszi zápor. Szergej Jeszenyin születésének és halálának évfordulója alkalmából; szerk. Fábián László; Szláv Történeti és Filológiai Társaság, Szombathely, 2007 (Jubileumok sorozat, 4.)
  • Bozók Ferenc: Két esszé Jeszenyinről; in. Magyar Napló folyóirat, 2018. február, 35-38. oldal
  • Találkozások Jeszenyinnel; ford. Bán Péter, Gellért György, Cs. Varga István, utószó, jegyz. Cs. Varga István; Európa, Bp., 1981 (Emlékezések)

További információk

[szerkesztés]
Fájl:Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak Szergej Alekszandrovics Jeszenyin témában.
Fájl:Wikisource-logo-hu.svg
A magyar Wikiforrásban további forrásszövegek találhatóak
Commons:Category:Sergei Yesenin
A Wikimédia Commons tartalmaz Szergej Alekszandrovics Jeszenyin témájú médiaállományokat.

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Szergej_Alekszandrovics_Jeszenyin&oldid=26708054”