Andrej Dmitrijevics Szaharov

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Andrej Szaharov
RIAN archive 25981 Academician Sakharov.jpg
Született 1921. május 21.
Moszkva,  Szovjetunió
Elhunyt 1989. december 14. (68 évesen)
Moszkva, Szovjetunió
Nemzetisége orosz
Foglalkozása magfizikus
Iskolái Moszkvai Állami Egyetem
Díjak Nobel-békedíj

Andrej Dmitrijevics Szaharov (Moszkva, 1921. május 21. – Moszkva, 1989. december 14.), szovjet-orosz magfizikus, politikai menekült, az 1975. évi Nobel-békedíj kitüntetettje. – Róla kapta nevét az Európai Parlament 1988-ban alapított emberi jogi kitüntetése, a Szaharov-díj a gondolatszabadságért.[1]

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Andrej Szaharov 1921-ben, értelmiségi családban született. Fizikus apja nyomdokaiba lépve 1938-ban a moszkvai egyetem fizika szakára iratkozott be. Felmentették a második világháborús katonai szolgálat alól, így 1942-ben lediplomázott, és a háború végéig egy hadianyaggyárban dolgozott. Itt ismerkedett meg Klavgyija Vihirevával, egy technikussal; hamarosan összeházasodtak.

A háború után Szaharov Igor Tamm laboratóriumában kezdett dolgozni. Az 1940-es évek második felében a hidrogénbomba előállításán dolgozott. A bomba 1953-ban készült el; Szaharovot még ebben az évben beválasztották a Tudományos Akadémiába. 32 évesen ő volt a legfiatalabb tag az akadémia történetében.

Szaharov már 1951-ben támogatta a politikai elnyomás áldozatait: egy zsidó matematikust bevett a hidrogénbomba-programba. 1958-ban kiadott két cikket a nukleáris robbanás hatásairól.

1968-ban a New York Timesban publikált egy esszét Megjegyzések a békéről, a békés együttélésről és a szellemi szabadságról címmel. Ezzel "tettem egy határozott lépést", írta memoárjaiban, "hogy disszidens legyek.". Az esszében a fegyverek leszerelése és a Nyugattal való együttműködés mellett foglalt állást. Felesége nemsokára meghalt, és Szaharov visszatért Moszkvába fizikát tanítani.

1970-ben lett a szerveződő emberi jogi mozgalom tagja. Cikkekben, petíciókban követelték a cenzúra eltörlését, a független bíróságokat és az általános választások bevezetését. Szaharov 1972-ben feleségül vette Jelena Bonnert, aki szintén a mozgalomban dolgozott. Bonner helyettesítette férjét a Nobel-díj kiosztásakor, 1975-ben. A bizottság indoklásában hangsúlyozta Szaharov küzdelmeit az emberi jogokért.

Mivel 1979-ben helytelenítette a szovjet csapatok bevonulását Afganisztánba, 1980 elején Gorkijba (ma Nyizsnyij Novgorod) száműzték. Feleségén keresztül tartotta a kapcsolatot Moszkvával és a Nyugattal, Bonner 1984-es száműzetéséig.

1986-ban Mihail Gorbacsov pártfőtitkár hívására visszatért Moszkvába. Szaharov azonnal a demokratikus mozgalom egyik legfontosabb alakja lett. 1989-ben a kongresszus tagjává választották. Amnesztiát kért a politikai foglyoknak, támogatta a leszerelést, az etnikai konfliktusok békés megoldását. 1989 decemberében halt meg.

Az orosz történelem új terminológiája című műve magyarul a Ruszisztikai Könyvek sorozat 7. köteteként jelent meg 2000-ben.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Bonner, Jelena: Alone Together, New York, Knopf, 1986.
  • Szaharov, Andrej: Memoárok, Moszkva, 1990.
  • Lourie, Richard: Sakharov: A Biography. Hanover, NH; University Press of New England, 2002.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]