Ingrid Bergman

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ingrid Bergman
1944-ben
1944-ben
Életrajzi adatok
Született 1915. augusztus 29.
Stockholm, Svédország
Elhunyt 1982. augusztus 29. (67 évesen)
London, Anglia
Sírhely Norra Bregravningsplatsen
Házastársa Aron Petter Lindström
(1937–1950)
Roberto Rossellini
(1950–1957)
Lars Schmidt
(1958–1975)
Élettárs John Van Eyssen
Gyermekei
Pályafutása
Aktív évek 19351982
Díjai
Oscar-díj Legjobb női főszereplő
Gázláng (1944)
Anastacia (1956)
Legjobb női mellékszereplő
Gyilkosság az Orient expresszen (1974)
Golden Globe 1945, 1946, 1957
BAFTA-díj 1975
Emmy-díj 1960, 1982

Ingrid Bergman weboldala
Ingrid Bergman az IMDb-n
PORT.hu-adatlap
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Ingrid Bergman témájú médiaállományokat.

Ingrid Bergman (Loudspeaker.svg kiejtése) (Stockholm, 1915. augusztus 29.London, 1982. augusztus 29.) háromszoros Oscar-díjas svéd színésznő.[1] Legismertebb szerepe a Casablanca című filmben Ilsa Lund László megformálása Humphrey Bogart oldalán. Olyan filmtörténeti klasszikusokban szerepelt még, mint a Forgószél, a Gázláng, vagy az Őszi szonáta.


Élete[szerkesztés]

Svédország fővárosában, Stockholmban született, evangélikus családban. Kétéves volt, amikor édesanyja, a német származású Friedel Adler meghalt. 13 éves koráig édesapja, Justus Bergman nevelte, majd annak halála után rokonokhoz került. A stockholmi Királyi Drámai Színházban tanult. Első kis szerepét 1934-ben kapta az Óváros grófja című filmben. Tucatnyi svéd filmszerep után 1939-ben választotta ki David O. Selznick egy korábbi, 1936-ban készült svéd nyelvű filmje, az Intermezzo angol nyelvű remake-jének főszerepére. A film hatalmas siker lett, és „Svédország fényes ajándéka” megérkezett Hollywoodba.

Néhány svéd filmdarab és három sikeres amerikai film után az 1942-es, klasszikussá vált Casablancában Humphrey Bogart oldalán játszott. Két évvel később megkapta az első Oscar-jelölését az 1943-as Akiért a harang szól filmszerepéért. A rákövetkező évben a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat vehette át az 1944-ben készült Gázláng filmbeli alakításáért. Az egymás után harmadik jelölését a Szent Mary harangjai (1945) filmben nyújtott alakításáért kapta. 1948-ban negyedszerre jelölték a Szent Johannáért. Alfred Hitchcock, aki a Forgószél és a Elbűvölve filmjeit rendezte, rajongott Bergmanért, de hiába táplált iránta gyengéd érzelmeket.

Bergman 1949-ben ismerkedett meg Roberto Rossellini filmrendezővel, miután annak Róma, nyílt város című filmje katartikus hatást tett rá. A Stromboli filmjében szerepelve egymásba szerettek, és Ingrid elhagyta érte a férjét, dr. Aron Petter Lindströmöt, akivel 1937-ben házasodott össze, és a lányukat, Pia Lindströmöt. Összeházasodtak Rossellinivel, három gyermekük született: Isotta és Isabella Rossellini ikerlányai, akik színésznők lettek és egy fia, Roberto Ingmar Rossellini. A viszonyukat botrányosnak találta mind Hollywood, mind a közvélemény; Bergmant, aki a házasságkötéskor már terhes volt, az „erkölcsi elfajzás hollywoodi apostolának” titulálták, és az Egyesült Államok elhagyására kényszerítették.

A botrány után 1956-ban tért vissza dicsőségesen Hollywoodba, amikor az Anasztázia főszerepéért megkapta a második Oscar-díját. Tovább folytatta az európai és amerikai filmekben felváltva való szerepléseit. Hat év házasság után, 1956-ban elvált Rosselinitől. Harmadik férje a svéd származású Lars Schmidt színházi producer lett, akivel 1957-től 1976-ig voltak házasok. A harmadik Oscart az 1974-es Gyilkosság az Orient Expresszen legjobb mellékszereplőjeként kapta meg. 1978-ban az Ingmar Bergman rendezte Őszi szonáta című filmért hetedszer jelölték az Akadémiai Díjra. Ez volt az utolsó mozifilm-szerepe, amelyet a legjobb alakításai között tartanak számon.

Folyékonyan beszélt svéd, német, francia, angol és olasz nyelven. 1982-ben mellrákban hunyt el a 67. születésnapján, Londonban. Végakarata szerint Svédországban hamvasztották el, és Stockholmban a hamvait részben szétszórták, részben a Norra begravningsplatsen-ben temették el.

Posztumusz kapta meg a legjobb színésznőnek járó Emmy-díjat 1982-ben a Golda nevű nő című tvfilm-sorozatért, amelyben Golda Meirt, az egykori izraeli miniszterelnököt alakította. A filmművészethez való jelentős hozzájárulásáért az emlékét egy csillag őrzi a hollywoodi Hírességek útján, a Hollywood sugárút 6759 szám alatt.

Filmjei[szerkesztés]

Ingrid Bergman a Gyilkos szerelem című filmben (1941)
Ingrid Bergman, mint Ilsa a Casablancában
Ingrid Bergman csillaga Hollywoodban

Színházi szerepei[szerkesztés]

  • Liliom (Molnár Ferenc színműve) (New York, 1940)
  • Anna Christie (Eugene O’Neill drámája) (Santa Barbara, 1941)
  • Lotaringiai Johanna (Joan of Lorraine, Maxwell Anderson színműve) (New York, 1946)
  • Johanna a máglyán (Jeanne d'Arc au bucher; Arthur Honegger oratóriuma) (Nápoly, 1953)
  • Tea és vonzalom (Tea and Sympathy; Robert Anderson színműve) (Párizs, 1956)
  • Hedda Gabler (Henrik Ibsen színműve) (Párizs, 1962)
  • Egy hónap falun (A Month in the Country; Ivan Turgenyev színműve) (Guildford, Nagy-Britannia, 1965)
  • A költő és üzlete (More Stately Mansions; Eugene O’Neill drámája) (New York, 1967)
  • Brassbound kapitány megtérése (Captain Brassbound's Conversion; George Bernard Shaw színműve) (Washington, 1972)
  • Ne váljunk el (The Constant Wife; Somerset Maugham színműve) (New York, 1975)
  • A Hold folyói (Waters of the Moon; Norman Charles Hunter színműve (London, 1979)

Díjai[szerkesztés]

Ingrid Bergman sírja Stockholmban

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

Könyvek[szerkesztés]

  • Ingrid Bergman: Életem, Gondolat Könyvkiadó, 1989. ISBN 963-282-104-1
  • Aleksandra Ziółkowska-Boehm: Ingrid Bergman prywatnie, 2013. Prószyński i S-ka, Warszawa, ISBN978-83-7839-518-8
  • Aleksandra Ziolkowska-Boehm: Ingrid Bergman and her American Relatives, Lanham, MD: Hamilton Books. The Rowman & Littlefield Publishing Group, 2013. ISBN 978-0-7618-6150-8

Külső hivatkozások[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]