Robert Capa

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Robert Capa
Robert Capa Eyemo filmfelvevővel (fotó: Gerda Taro, 1937)
Robert Capa Eyemo filmfelvevővel
(fotó: Gerda Taro, 1937)
Született Friedman Endre
1913. október 22.
Budapest, Magyarország
Elhunyt 1954. május 25. (40 évesen)
Indokína, Thái Bình
Művészneve Robert Capa
Állampolgársága
Nemzetisége magyar
Élettárs Gerda Taro[1]
Foglalkozása Fotóriporter
Kitüntetései Balázs Béla-díj (1976)
Halál okaexplosive device

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Robert Capa témájú médiaállományokat.

Robert Capa (eredeti nevén Friedman Endre) (Budapest, 1913. október 22.[2]Indokína, Thái Bình, 1954. május 25.) magyar származású fotográfus.

A 20. század egyik legjelentősebb fotósa volt, elsősorban dokumentaristaként, haditudósítóként tartják számon. Rövid élete során öt csatatéren fotózott (a spanyol polgárháborúban, az első kínai–japán háborúban, a második világháború európai hadszínterein, az első arab–izraeli háborúban és Indokínai háborúban). A második világháború folyamán Londonban, Észak-Afrikában, Olaszországban, a normandiai partraszállásnál, az Omaha Beachen és Párizs felszabadításakor is ott volt, és dokumentálta a háború eseményeit.

Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel
– Robert Capa

Élete[szerkesztés]

Friedman Endre néven született Budapesten, alsó-középosztálybeli zsidó családban, apja Friedman Dávid szabómester, anyja Berkovits Henrietta Juliánna volt.[2] Egy bátyja (László) és egy öccse (Kornél) volt, aki később szintén fényképész lett, és Cornell Capa néven futott be szép karriert.

A budapesti Madách Gimnáziumban végezte középfokú tanulmányait. Az 1920-as évek végén csatlakozott a Kassák-féle Munka körhöz. 1931 júliusában előbb Bécsbe, majd Prágába, aztán Berlinbe költözött, ahol a Német Politikai Főiskolán egy ideig újságírást tanult, de onnan származása miatt 1933-ban távozni kényszerült. Egy rövid időre visszatért Budapestre, de hamarosan Párizsba emigrált.

Még Berlinben sajátította el a fotózás és az ügynökségi munka alapjait, itt kötötte később is fontos szakmai kapcsolatait, melyekre Párizsban is építhetett. 1934-ben kapta első megbízását a VU-től. 1936-ban felvette a Robert Capa nevet. Valószínűleg Gerda Taróval együtt találhatták ki, de a névválasztásáról nincsenek egyértelmű információk. Besnyő Éva visszaemlékezése szerint gyerekkorában ő és testvérei cápának becézték, mások szerint az volt a fontos, hogy a szó hasonlított az akkoriban népszerű amerikai filmrendező, Frank Capra nevére. Capa fennmaradt, 1947-es interjúja szerint több nyelven is kiejthető, „amerikai hangzású” nevet keresett. Ettől remélt több megbízást újságíróként vagy fotósként.

A várakozása sikerrel járt, de nem csak az új név miatt. Capa haditudósítóként vett részt a spanyol polgárháborúban, a japán–kínai háborúban, a második világháború észak-afrikai és olaszországi hadjárataiban, a franciaországi (normandiai) invázióban, az izraeli harcokban, de sokat fotózott békeidőben is. Capáról tudni szokás, hogy habzsolta az életet. Egyik szerelme Ingrid Bergman volt, akivel 1945-ben ismerkedett meg Párizsban. Bergman Életem című, angolul 1980-ban megjelent visszaemlékezésében írt először csaknem két évig tartó viszonyukról.

1954-ben a Life Indokínába küldte, hogy tudósítson a francia gyarmati harcokról. Május 25-én délután ott esett el.

A haditudósító[szerkesztés]

193637-ben Gerda Taróval tudósítottak a spanyol polgárháborúból, a francia, baloldali Regards nevű hetilap, majd a Ce Soir megbízásából. A Spanyolországban készült felvételei, köztük például A milicista halála című képe meghozták számára a világsikert. A képet első alkalommal 1936. szeptember 23-án a francia VU magazin közölte,[3] majd több más fotója kíséretében a LIFE is megjelentette, de több korabeli, nemzetközi propagandakiadványban is megjelent. A kép befogadásának története érdekes, de a fotó készítésének körülményei máig nem tisztázottak. (A hetvenes évektől több szerző azt próbálta bizonyítani, hogy a kép nem dokumentum, hanem egy megrendezett, beállított felvétel.)[4]

Capa 1938-ban a második kínai–japán háború dokumentálása végett Kínába, 1940-ben Mexikóba utazott.

A sors furcsa fintora, hogy „a világ leghíresebb háborús fotósa” egészen 1943-ig nem kapott megbízást, hogy a világháborúról tudósítson (a Blitzkrieg idején Londonban volt, de nem mint tudósító), ettől kezdve azonban szinte végig az első vonalakból küldte képeit a LIFE magazinnak. Előbb Észak-Afrikában, majd Szicíliában kísérte az amerikai katonákat. 1944. június 6-án hajnalban ő volt az egyetlen fotós, aki a partraszállók első hullámával Normandia földjére lépett. 6 tekercs filmet (106 kockát) fotózott el, majd délután 2-kor, amikor már biztosnak látszott a hídfőállás, az első kórházhajóval visszatért Portsmouthba. A filmtekercseket bevitte a LIFE londoni irodájába, majd lefeküdt aludni. A laborban az egyik asszisztens állítólag annyira kíváncsi volt a képekre, hogy az előhívás után a szokásosnál magasabbra állította a szárítóban a hőmérsékletet, hogy gyorsabban száradjanak a negatívok. A hő azonban leolvasztotta az emulziót, 8 teljes kép és további 3 kocka bizonyos részeinek kivételével teljesen megsemmisültek a felbecsülhetetlen értékű, megismételhetetlen fotók, a megmaradtak is elmosódtak. Mindazonáltal a LIFE június 19-én leközölt 10 képet "slightly out of focus" („enyhén életlen”) magyarázkodó képaláírással. Ez annyira felbosszantotta Capát, hogy később ezt a címet adta eredetileg forgatókönyvnek szánt háborús emlékiratainak is. (Ez a kötet 2006 októberében jelent meg magyarul Kissé elmosódva – Emlékeim a háborúból címmel a Park Könyvkiadó gondozásában.) Ezek a fotók – mint egyedüli hiteles vizuális dokumentumok – inspirálták később Steven Spielberget a Ryan közlegény megmentése c. film nyitó képsorainak megalkotásakor.

1947-ben megalakította a Magnum Photos fotóügynökséget, amelynek elnöke is lett, alapító kollégái barátja Henri Cartier-Bresson, David Seymour, George Rodger és William Vandivert.

1948-ban Magyarországon is fényképezett, a háborús pusztítást és a kommunista befolyás nyomait rögzítette. Budapesti beszélgetés című cikke megjelent a Holiday Magazine (USA) 1949. novemberi számában.

Halála[szerkesztés]

1954-ben Japánba utazott egy induló japán újság szerkesztőinek meghívására, ekkor kérte fel a LIFE magazin, hogy „ha már úgyis ott van”, tudósítson az Indokínában (Vietnámban és a környező Laoszban és Kambodzsában) akkor már nyolc éve zajló függetlenségi háborúról. Május 25-én reggel egy francia ezreddel gyalog indultak el a laoszi határvidéken egy felderítő útra. Útközben a francia katonákat, leégett, kifosztott falvakat és a temetetlen halottakat fotózta. Délután 3 óra előtt 5 perccel (az alakulat parancsnokának határozott figyelmeztetése ellenére) egy kis dombra kapaszkodott fel, hogy látképet készíthessen a környékről. Taposóaknára lépett, amely felrobbanva azonnal megölte.

„Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel” – mondta több interjúban is a sokat látott, de rövid életű riporter.

Emlékezete[szerkesztés]

Hagyatékának gondozására öccse, Kornél (Cornell Capa) 1964-ben alapítványt hozott létre, ez később kiegészült más fotósok munkáival is, majd ebből jött létre 1974-ben New Yorkban az International Center of Photography, amely ma archívum, galéria és fotósiskola.

Híresebb képei:

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. L'Humanité, 1999. március 27.
  2. a b Születése bejegyezve Budapest V. ker. (Lipótváros) állami születési akv. 872/1913. folyószám alatt.
  3. Hans-Michael Koetzle. Robert Capa – A milicista halála, Fotóikonok – Képek és történetük 2. kötet (magyar nyelven). Taschen Verlag (2003). ISBN 9783822825792 
  4. A milicista, aki talán meg se halt Index, 2016. szeptember 5.

Források[szerkesztés]

  • Erdélyi Z. Ágnes–Hermann Irén: 33 világhírű magyar a XX. századból

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak Robert Capa témában.
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Robert Capa témájú médiaállományokat.