Ingmar Bergman

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Ingmar Bergman
(Ernst Ingmar Bergman)
Ingmar Bergman 1966-ban
Ingmar Bergman 1966-ban
Született Ernst Ingmar Bergman
1918. július 14.[1][2][3][4][5][6][7][8][9][10][11]
Uppsala[12]
Elhunyt 2007. július 30. (89 évesen)[1][3][5][6][7][9][10][11]
Fårö
Állampolgársága svéd
Házastársa
  • Ingrid von Rosen (1971. november 11. – 1995. május 20.)
  • Käbi Laretei (1959–1969)
  • Else Fisher (1943. március 25. – 1945)
  • Ellen Bergman (1945. július 22. – 1950)
  • Gun Bergman (1951–1959)
Élettárs Harriet Andersson
Gyermekei
SzüleiKarin Bergman
Erik Bergman
Foglalkozása
Iskolái Stockholmi Egyetem (1937–, művészet, irodalom)
Kitüntetései
Sírhely Fårö Church

Ingmar Bergman aláírása
Ingmar Bergman aláírása

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Ingmar Bergman témájú médiaállományokat.

Ingmar Bergman (Uppsala, 1918. július 14.Fårö, 2007. július 30.) svéd filmrendező, a modern filmművészet egyik legnagyobb hatású egyénisége.

Élete[szerkesztés]

Lutheránus lelkész gyermekeként született. 10 évesen bábszínházi előadásokat rendezett. 19 évesen elhagyta a szülői házat, és színházrendezőnek állt. 1944-ben kinevezték a helsingborgi városi színház rendezőjének. 1946-ban a Göteborgs Stadsteaterbe (Göteborgi Városi Színház) került, ahol ugyanazon év novemberében Albert Camus Caligula című drámájának világpremierjét rendezte. Filmes munkái mellett is folyamatosan rendezett vidéki színházakban. „A színház olyan, mint egy megértő feleség – míg a film jelenti a nagy kalandot, a pazarló és nagy igényekkel fellépő szeretőt.”

Maga is írt színdarabokat, és filmjei forgatókönyveit is önállóan jegyezte. Az 1944-es Őrület című forgatókönyvében egy fiatal ember győzedelmeskedik egy szadista tanár felett. A fiatalembereket elnyomó rosszindulatú apafigura végig megjelenik korai munkáiban. A gyakran erőltetett kezdeti próbálkozások erőteljes egyéni képzelőerőről adnak tanúbizonyságot. Tizedik filmjénél Bergman rátalált saját hangjára. 1951-es Nyári közjáték című filmjében egy szerencsétlen sorsú szerelemnek lírai tájszemlélete megható. 1955-ös Egy nyári éj mosolya című filmjével szerzett nemzetközi hírnevet. A következő három filmje meghatározó lett Európa filmművészetére. A hetedik pecsét (1957), A nap vége (1957) és a Szűzforrás (1960) az egész európai filmművészet lényegét sűrítette magába.

Bergman szerette illuzionistának és szemfényvesztőnek nevezni önmagát. Lemondott a történelmi helyszínekről, lecsökkentette a stáb létszámát, a helyszíneket szűkítette. Létrehozta a magány filmtrilógiáját. A Tükör által homályosan (1961), Úrvacsora (1963) és a Csend (1963) szereplői magukat és egymást kínozzák, miközben olyan szellemi nyugalmat keresnek önmaguknak, amelyből hiányzik Isten.

Az 1966-os Persona új korszak kezdetét jelentette: elmerülést az emberi kapcsolatok világában, a premier plánok középpontba helyezését. Az 1972-es Suttogások és sikolyokban két nő kölcsönös megkínzatásának tanulmányát jelenítette meg.

Az 1970-es években filmes pályája leszállóágba került. Elhagyta otthonát és állandó szereplőit. Az 1982-es Fanny és Alexander szövevényes családi történet. E film után bejelentette visszavonulását a filmezéstől. Woody Allen szerint Bergman „Valószínűleg a legnagyobb filmrendező a filmkamera feltalálása óta”.

Leánya, Eva Bergman 1945-ben, fia – aki szintén rendező lett –, Daniel Bergman 1962-ben született. Édesapja Linn Ullmann írónőnek, aki Liv Ullmann színésznővel való kapcsolatából 1966-ban született.

Szakmai tökéletessége mellett filmjeinek problematikája, morális tépelődő attitűdje teszi művészetét egyedülállóan jelentőssé. Kedvelt témaválasztása a lélektani konfliktusok részletes ábrázolása. Munkája szakaszos fejlődésen ment keresztül negyven éven át. Bergman igen termékeny alkotó, filmjeiben vissza-visszatér bizonyos képi elemekhez, amelyeket egyre pontosabban kidolgoz. Gyakorló színház- és operarendezőként is maradandót alkotott. Állandó operatőre a kétszeres Oscar-díjas Sven Nykvist volt. Egyik legközelebbi munkatársa a magyar származású Katinka Faragó volt évtizedeken át.

Élete utolsó két évtizedére Bergman visszavonult a filmezéstől, csak 2003-ban tért vissza egy tv-film erejéig a Sarabande-dal. A nyolcvankilenc éves svéd rendező álmában hunyt el otthonában a balti-tengeri Fårö szigeten 2007. július 30-án, egy napon Michelangelo Antonioni olasz filmrendezővel.[13]

Filmjei[szerkesztés]

Magyarul[szerkesztés]

  • Ingmar Bergman: A csend (forgatókönyv) (in: Csányi Miklós - Homorody József (szerk.): Rendezői műhely - cikkgyűjtemény; Filmművészeti Könyvtár 24. kötet; Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum, Bp., 1965)
  • Filmtrilógia; ford. Kuczka Péter; Európa, Bp., 1967 (Modern Könyvtár); második kiadás: 1967; harmadik kiadás: 1998
  • Filmalkotók műhelyében; Ingmar Bergman et al. vallomásai, nyilatkozatai, szerk., összeáll. Karcsai Kulcsár István; Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum–NPI, Bp., 1973 (Filmbarátok kiskönyvtára)
  • Jelenetek egy házasságból; ford. Osztovits Cecília; Európa, Bp., 1977 (Modern könyvtár); második kiadás: 1987; harmadik kiadás: 1996
  • Színről színre. Forgatókönyvek; ford. Bart István et al., vál., szerk. Györffy Miklós; Európa, Bp., 1979[14]
  • Fanny és Alexander; ford. Kúnos László; Árkádia, Bp., 1985
  • Laterna magica; ford. Kúnos László; Európa, Bp., 1988; második kiadás: 2008; harmadik kiadás: 2011
  • Fafestmény; ford. Lakos Anna; inː Lépések. Egyfelvonásosok; szerk. Márai Botond; Múzsák Közművelődési Kiadó, Bp., 1990 (Színjátszók kiskönyvtára)
  • Képek; ford. Kúnos László; Európa, Bp., 1992
  • A legjobb szándékok; ford. Kúnos László; Európa, Bp., 1993; második kiadás: 2012
  • Vasárnapi gyerekek; ford. Kúnos László; Európa, Bp., 1994; második kiadás: 2012
  • Az ötödik felvonás; ford. Kúnos László; Európa, Bp., 1995
  • Öt vallomás; ford. Kúnos László; Európa, Bp., 1996
  • Farkasok órája. Három filmnovella / Őszi szonáta / A bábok életéből; ford. Kúnos László; Európa, Bp., 1999
  • Hűtlenek. Három filmnovella / Hűtlenek. Partitúra képmédiumra / Lelki ügy / Szerelem szeretők nélkül; ford. Kúnos László; Európa, Bp., 2002
  • Sarabande; ford. Kúnos László; Európa, Bp., 2003
  • Maria von Rosen–Ingmar Bergman–Ingrid von Rosen: Három napló; ford. Kúnos László; Európa, Bp., 2005
  • Käbi Laretei–Ingmar Bergmanː Hová tűnt az a nagy szerelem?; ford. Kúnos László; Európa, Bp., 2012

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2014. április 9.)
  2. Nagy szovjet enciklopédia (1969–1978), Бергман Ингмар, 2015. szeptember 27.
  3. ^ a b data.bnf.fr. (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  4. RKDartists. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  5. ^ a b SNAC. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  6. ^ a b Internet Broadway Database. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  7. ^ a b Enciclopédia Itaú Cultural. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  8. The Peerage. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  9. ^ a b Find a Grave. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  10. ^ a b Internet Speculative Fiction Database. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  11. ^ a b filmportal.de. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  12. Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2014. december 10.)
  13. Index - Elhunyt Ingmar Bergman
  14. A hetedik pecsét / A nap vége / Trilógia / Pesona / Rítus / Szenvedély / Suttogások, sikolyok / Jelenetek egy házasságból / Színről színre / Kígyótojás

További információk[szerkesztés]

  • E. Riffe: Bergman és A csend (in: Csányi Miklós - Homorody József (szerk.): Rendezői műhely - cikkgyűjtemény; Filmművészeti Könyvtár 24. kötet; Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum, Bp., 1965.)
  • Guido Aristarco: Dreyer és Bergman ontológikus magánya (in: uő.: Filmművészet vagy álomgyár - a mai nyugati filmművészet, Gondolat, Bp., 1970)
  • Nemeskürty István: Ingmar Bergman trilógiája: Tükör által homályosan / Úrvacsora / Csend (Magyar Filmtudományi Intézet, Bp., 1971)
  • Györffy Miklós: Ingmar Bergman – szemtől szemben (Gondolat, Bp., 1976)
  • Sören Kierkegaard: Vagy-vagy (Gondolat, Bp., 1979.; második kiadás: Osiris - Századvég, Bp., 1994.; Osiris, Bp., 2001)
  • Csataszimfónia. Külföldi hangjátékok (Európa, Bp., 1979)
  • Sören Kierkegaard: Félelem és reszketés (Helikon, Bp., 1986.; második kiadás: Göncöl, Bp., 2004)
  • Sükösd Mihály: Hódolat Ingmar Bergmannak (Editorg, Bp., 1988)
  • Nicolaus Schröder: Ingmar Bergman - Az önelemzés művészete (in: uő.: 50 híres filmrendező - a filmművészet legnagyobb mesterei, Alexandra, Pécs, 2004)
  • Alexander Ahndoril: A rendező (Európa, Bp., 2008)
  • Paul Schrader: A transzcendentális stílus a filmben: Ozu/Bresson/Dreyer (Szerzőifilmes Könyvtár 2. kötet; Francia Új Hullám, Bp., 2011)
  • Käbi Laratei: Hová tűnt az a nagy szerelem? (Európa, Bp., 2012)
  • Györffy Miklós: Mágia és mesterség - Ingmar Bergman művészete (Európa, Bp., 2014)
  • Jane Magnussonn. (2018). Bergman: A Year in a Life (svéd dokumentumfilm (116 perc)).
  • Ingmar Bergman a PORT.hu-n (magyarul)
  • Ingmar Bergman az Internet Movie Database oldalon (angolul)
  • Kovács Bálint: Ez itt nem egy omladozó istálló, hanem Ingmar Bergman saját mozija (HTML). Index, 2016. június 12.
  • Ingmar Bergman 100, evangelikus.hu, 2018