Max Planck

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Max Planck
Max Planck (1858-1947).jpg
Max Planck 1930-ban
Életrajzi adatok
Született 1858. április 23.
Németország, Kiel,
Elhunyt 1947. október 4. (89 évesen)
Göttingen,
Születési név Karl Ernst Ludwig Marx Planck
Nemzetiség német
Házastárs Marie Merck 1887-1909
Margarethe (Marga) von Hößlint 1911-től
Pályafutása
Szakterület fizika, kvantummechanika
Munkahelyek
Kieli Egyetem tanár
Humboldt Egyetem tanár
Göttingeni Egyetem tanár
Más munkahelyek Max Planck Intézet elnök
Szakmai kitüntetések
Fizikai Nobel-díj (1918)
Goethe-díj (1945 )
Akadémiai tagság Porosz Tudományos Akadémia (1894)

Max.Planck.Signature.png
Max Planck aláírása

Max Karl Ernst Ludwig Planck (Kiel, Németország, 1858. április 23.Göttingen, Németország, 1947. október 4.) Nobel-díjas német fizikus, a kvantummechanika megalapítója. Albert Einstein mellett ő rakta le a modern fizika alapjait.

Amennyire sikeres volt a tudományos életben, a magánéletében olyan súlyos csapások érték. Túlélte mind a négy első házasságából származó gyermekét. Erwin fiát például azért gyilkolták meg, mert részt vett az Adolf Hitler ellen 1944. július 20-án megkísérelt merénylet előkészítésében. A második világháborúban lebombázták a házát, mégis egészen haláláig részt vett a tudományos életben, előadásokat tartott, tudományos cikkeket publikált. Róla nevezték el a Planck-hosszt és a Planck-állandót.

Élete és munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Származás és fiatalkor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Planck diákként (1878)

Planck hagyományos értelmiségi családból származott. Dédapja, Gottlieb Jakob Planck (1751-1833) és nagyapja, Heinrich Ludwig Planck (1785-1831) is teológus professzorok voltak Göttingenben, apja, Wilhelm Johann Julius von Planck (1817-1900) jogász professzor Kielben és Münchenben, nagybátyja, Gottlieb Planck (1824-1907) ugyancsak jogász Göttingenben, ő volt a Német Polgári Törvénykönyv (BGB) egyik érdemi alapítója.

Max Planck 1858. április 23-án, Johann Julius Wilhelm von Planck és második felesége, Emma Patzig (1821-1914) gyermekeként született Kielben, és a kieli Szt. Miklós egyházközség kézzel írott bejegyzése szerint eredetileg a Marx keresztnevet kapta (a Markus egy régies változata, vagy ez talán csak íráshiba).[1] Négy édestestvére volt (Hermann, Hildegard, Adalbert és Otto), és két féltestvére (Hugo és Emma) apja első házasságából. Élete első éveit Kielben töltötte, amíg a család 1867-ben Münchenbe nem költözött. Ott a Maximilian Gimnáziumba járt; osztálytársai között volt a Deutsches Museum későbbi alapítója, Oskar von Miller. Planck már 16 évesen elvégezte az iskolát.

Tanulmányok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Planck tehetséges zenész volt, játszott zongorán, hegedűn és csellón, és énekórákra járt. Komponált dalokat és (egy diákszervezetnek, a Müncheni Akadémiai Énekegyletnek) egy operettet (1876). De a zenei tanulmányok helyett a fizika mellett döntött.

A müncheni fizikaprofesszor, Philip von Jolly azzal a megjegyzéssel kommentálta Planck érdeklődését az elméleti fizika iránt, hogy „ebben a tudományágban már szinte mindent felfedeztek, és már csak néhány jelentéktelen lyukat kell betömni” – egy nézőpont, amit abban az időben sok fizikus képviselt. Planck szerény magatartást tanúsított: „Nem kergetem azt a vágyat, hogy egy új világot fedezzek fel, csupán csak a fizikai tudomány meglévő alapjait kívánom megérteni, talán még jobban elmélyíteni.”[2]

Jollynál végezte Planck az összes tudományos tevékenységéből az egyedüli kísérleteit (a hidrogén felhevült platinánvaló diffúziójához), de hamar az elméleti fizika felé fordult.

1877-tól 1878-ig Planck egy évet Berlinben töltött, és a híres fizikusoknál, Hermann Ludwig von Helmholtznál, és Gustav Robert Kirchhoffnál, valamint a matematikus Karl Weierstrass-nál tanult. Helmholtzról feljegyezte: „… soha sem igazán felkészült, akadozva beszél, állandóan elszámolja magát, untatja a hallgatóját”, Kirchhoffról: „… gondosan kidolgozott előadás, ugyanakkor száraz és egyhangú”. Ennek ellenére Helmholtzcal rövidesen szívélyes barátságot kötött. Főként azonban magántanulmányokkal, Rudolf Clausius feljegyzéseiből képezte magát; ennek a befolyásnak köszönhető, hogy a hőtan lett a munkaterülete.

1878 októberében Münchenben letette a tanári vizsgáit, 1879 februárjában benyújtotta a disszertációját „A mechanikai hőtan második főtétele” címmel. [3] Ezt 1880-ban a habilitációs írása követte, az „Izotróp testek egyensúlyi állapota különböző hőmérsékleteken”.

Akadémiai karrier[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A habilitáció megszerzése után Planck állástalan magántanár volt Münchenben, és felkérésre várt. Habár a szakma először nem vett róla tudomást, folytatta munkáját a hőtan területén, és egymás után fejlesztette ugyanazokat a termodinamikai képleteket, mint Josiah Willard Gibbs, anélkül, hogy ezekről tudott volna. A Rudolf Clausius által az entrópiára bevezetett fogalom központi szerepet játszott munkásságában.

1885 áprilisában a Christian Albert Egyetem Kielbe hívta Planckot rendkívüli egyetemi tanári posztra, elméleti fizikát tanítani. Az éves keresete 2000 márka körüli volt. További entrópiai és ezeket főként a fizikai kémia területén felhasználható munkák következtek. Svante August Arrhenius elektrolitikus disszociációs elméletére termodinamikai indoklást tudott adni, aki azonban elutasítólag viselkedett. Már a Kielben eltöltött időben az atomhipotézis kritikus vitájával folytatta munkáját.

Planck részt vett egy 1884-ben a göttingeni egyetem filozófiai (bölcsészettudományi) kara által, az 1887-es évre kiírt, „Az energia lényegéről” című versenyen. Tanulmánya, Az energiamegmaradás alapelve a második helyet szerezte meg, az első hely nem került átadásra.[4] 1889 áprilisában Helmholtz közbenjárásával Kirchhoff utódjának Berlinbe hívták; 1889-től professzor. Az éves keresete ekkor 6200 márka körüli volt (plusz körülbelül 1000 márka tiszteletdíj és részesedés). 1894-ben Planckot megválasztották a Porosz Tudományos Akadémia tagjává. 1907-ben Bécsbe, Boltzmann tanszékére hívták, ezt viszont elutasította, Berlinben maradt, amit a berlini diákság egy fáklyás felvonulással köszönt meg. 1926. október 1-jén nyugdíjba vonult, utóda Erwin Schrödinger volt.

Család[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1887 márciusában feleségül vette egyik müncheni osztálytársa húgát, Marie Mercket (1861-1909). A fiatal család Kielben, a Wilhelmstraße 43. szám alatt, egy asztalos házában lakott albérletben. A házasságból négy gyermek született: Karl (1888-1916), Emma (1889-1919) és Grete (1889-1917) ikerpár, és Erwin (1893-1945).

A berlini felkérés után a Planck család a berlin-grunewaldi Wangenheimstraße 21. szám alatti villában lakott. A közvetlen szomszédságban a Berlini Egyetem további számtalan professzora lakott. A Planck-birtok egy közösségi és zenei központtá fejlődött: a rendszeres vendégek közé tartozott tartoztak további ismert tudósok, mint Albert Einstein, Otto Hahn és Lise Meitner. A közös zenélés hagyománya a Helmholtz-házig nyúlt vissza.

Első felesége (egy müncheni bankár lánya) családjának Tegernseenél, Bad Wiesseenél volt egy kitűnő fekvésű tanyája, ahol Planck 50 évig rendszeresen a nyári szemeszterszünet első két hetét töltötte. Egy emléktábla emlékeztet még ma is erre, ami a Bad Wiessee előtt, a B 318 bal oldali alapnál van. A gyerekeknek ez a telek szinte a második otthonuk lett.

Számos boldog év után Planck családi életét azonban súlyos sorscsapás érte: 1909. október 17-én meghalt Marie Planck, vélhetőleg tuberkulózisban. 1911 márciusában Max Planck feleségül vette második feleségét, Margarethe (Marga) von Hößlint (1882-1948), decemberben megszületett harmadik fia, Hermann.

Az első világháború folyamán Planck egyik fia, Karl Verdunnél elesett, Erwin pedig már 1914-ban francia hadifogságba esett. 1917-ben Grete lánya első gyermeke születésekor meghalt; az özvegye ezután másik lányát, Emmát vette feleségül, aki azonban két évvel később ugyanígy vesztette életét. Planck mindezeket a szerencsétlenségeket sztoikus sorselfogadással és az Istenbe vetett hittel viselte. Az unokák túlélték, és anyjuk után a Grete és az Emma nevet viselték.

1945. január 23-án Erwin Planckot náci katonák megölték, mivel részt vett a Hitler elleni merénylet-kísérletben. Amikor a 87 éves Planck megkapta fia kivégzésének hírét, megtört ember lett. Így az első házasságából származó mind a négy gyermekét túlélte.

Főiskolai tanár Berlinben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Planck (1901)

Berlinben Planck belép a Berlini Fizikai Társaságba, erről az időről később így ír: „Akkor tulajdonképpen én voltam az egyetlen elméletekkel foglalkozó, ennél fogva nem volt könnyű dolgom, mert az entrópiámmal előálltam, ami akkor nem nagyon volt kedvelt, mert ez egy matematikai kísértet volt.” Az ő kezdeményezésére alakult át a társaság a Német Fizikai Társasággá (Deutsche Physikalische Gesellschaft – DPG).

Planck elméleti fizikából egy hatszemeszteres előadást tartott, Lise Meitner szerint „józan, egy kicsit személytelen”, „nem használt jegyzeteket, de mégsem ejtett soha hibát, nem akadt el, a legjobb előadó akit valaha halgathattam.“ egy angol hallgató szerint (James R. Partington). A hallgatóságának száma 18-ról (1890) 143-ra (1909) nőtt. „Mindig többen még álltak is a teremben az előadásán. Mivel az előadó terem jól fűtött és zárt volt ezért a hallgatók közül voltak akik elájultak, de még ez sem zavarta az előadót. “ (Partington). Tulajdonképpen nem alapított „iskolát”, összesen csak körülbelül 20 doktorandusza volt, többek között:

Max Abraham 1897 (1875–1922)
Moritz Schlick 1904 (1882–1936), a „Bécsi Kör” megalapítója“
Walther Meißner 1906 (1882–1974)
Max von Laue 1906 (1879–1960), Nobel-díjas 1914-ben
Fritz Reiche 1907 (1883–1960)
Walter Schottky 1912 (1886–1976)
Ernst Lamla (1888-1986)
Walther Bothe 1914 (1891–1957), Nobel-díjas 1954-ben

A sugárzási törvény[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Planck 1894 körül kezdett a Kirchhoff által már 1859-ben megfogalmazott feketetest-sugárzás problémával foglalkozni. Ennek lényege a következő kérdés: hogyan függ az abszolút fekete test által kisugárzott elektromágneses energia a frekvenciától (például a fény színétől) és a sugárzó fekete test hőmérsékletétől? A kérdést a Fizikai-technikai Állami Intézetben kísérleti úton vizsgálták. A klasszikus fizikai alapokon levezetett Rayleigh-Jeans-törvény nem felelt meg a mérési eredményeknek, legalábbis magas frekvenciákon nem. Wilhelm Wien is felállított egy törvényt , ami a magas frekvenciájú eredményeket visszaadta (Wien-törvény), de alacsony frekvencián nem egyezett a tapasztalatokkal.

Plancknak sikerült tisztán matematikai alapon a két törvényt egyetlen képletben egyesítenie. Ez az úgynevezett Planck-féle sugárzási törvény már megfelelt a kísérleti eredményeknek, de minden fizikai alapot nélkülözött. Planck érdeklődésének középpontjába ügyes képletének fizikai megalapozása került.

Planck már 1900. december 14-én meg tudta adni a sugárzási törvény elméleti levezetését; ehhez azonban szüksége volt Ludwig Boltzmann statisztikus mechanikájára, melyet korábban mereven elutasított. Így elutasította a termodinamika második főtételének minden tisztán statisztikai értelmezését is. Mégis „…a kétségbeesés egy pontján…én hajlandó voltam minden eddigi fizikai meggyőződésemet feladni…”. Végül tehát statisztikai megfontolások és Boltzmann eredményei vezették arra a forradalmi következtetésre, hogy az energia csak oszthatatlan elemi részecskék (kvantumok) formájában létezhet az

E = h \cdot \nu

összefüggésnek megfelelően, (ahol a h a plancki hatáskvantum, a \nu pedig a sugárzás frekvenciáját jelenti). Ez a kvantumhipotézis. Planck nem volt megelégedve ezzel a megoldással sem: „[A kvantumhipotézis] egy tisztán formális megállapítás, én magam tulajdonképpen nem sokat gondolkodtam rajta…”. Ma már Planck hipotézisét, mely a klasszikus fizikával semmiképpen sem összeegyeztethető, a kvantumfizika születésének és Planck legnagyobb tudományos teljesítményének tekinthetjük. (Jegyezzük meg, hogy Ludwig Boltzmann egy 1877-ben írt elméleti munkájában már felvetette annak lehetőségét, hogy egy fizikai rendszer energiaszintjei diszkrét értékeket vesznek fel.)

Az ezt követő időkben Planck eredménytelenül próbálta megragadni az energiakvantumok értelmét. „Az eredménytelen próbálkozásom, hogy a hatáskvantumot valahová a klasszikus elméletbe beleiktassam, évekig elhúzódott, és sok munkámba került.” Más fizikusok, mint Rayleigh, Jeans és Lorentz még évekkel később is nullával tették egyenlővé a hatáskvantum értékét, hogy ne kerüljenek ellentmondásba a klasszikus fizikával, de Planck pontosan tudta, hogy a hatáskvantum értéke nem lehet zérus. „Jeans makacssága számomra érthetetlen – ő a példa arra, hogy milyen nem lehet egy elméleti ember, ő olyan, mint a Hegel volt a filozófiában. Az a tények baja, ha nem felelnek meg az elméletnek.”

Max Born írta Planckról: „A természetéből és családja hagyományaiból kifolyólag konzervatív volt, elutasító a forradalmi újítások iránt, és szkeptikus a spekulációkkal szemben. Hite azonban a logikus gondolatokkal alátámasztott tények kényszerítő erejében olyan nagy volt, hogy nem habozott kimondani egy állítást, ami minden hagyománynak ellentmond, mert meg volt győződve arról, hogy nincs más kiút.”

A sugárzási képleten végzett munkáiban bevezette a Boltzmann-állandót is, amit Boltzmann a saját munkája során explicit módon nem vezetett be. Planck viszonya Boltzmannhoz magához azáltal volt időnként felhős, hogy Planck tanítványa és asszisztense, Ernst Zermelo erőteljes vitát folytatott Boltzmannal annak H-tételéről.

A relativitáselmélet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Planck
Lásd még→ Speciális relativitáselmélet

Az 1905-ös évben a fizikai évkönyvekben megjelent az addig teljesen ismeretlen Albert Einstein három úttörő munkája; Planck azon kevesek közé tartozott, akik rögtön felismerték a speciális relativitáselmélet jelentőségét. Befolyásának köszönhetően a relativitáselmélet Németországban rövidesen érvényre jutott. Planck maga is lényeges szerepet vállalt a speciális relativitáselmélet kidolgozásában.

Planck elutasította viszont a fénykvantumok einsteini hipotézisét, melyet 1887 során előkészített a Heinrich Hertz és Wilhelm Hallwachs által felfedezett és 1902-ben Lénárd Fülöp által döntően továbbvizsgált foto effektus.. Nem volt hajlandó a maxwelli elektrodinamikát is feladni. „A fényelmélet nem évtizedekig, hanem évszázadokig nyúl vissza, egészen addig, míg Christiaan Huygens a túl nagy hatalmú newtoni emissziós elmélet ellen harcolt…” 1902-ben Planck még nagyon meg volt győződve a fény-éter létezéséről, és mindig erre hivatkozott az érveléseinél, például termodinamikai jelenségeknél is.[5]

1910-ben Einstein úgy utalt a fajhő alacsony hőmérsékleteken való rendellenes tulajdonságára, mint egy további, klasszikusan értelmezhetetlen jelenségre. A felhalmozott ellentmondások magyarázatára Planck és Nernst megszervezték az első Solvay-kongresszust (Brüsszel, 1911), melyen Einstein Planckot végül is meg tudta győzni.

Időközben Planck a berlini egyetem rektora lett, ezáltal lehetősége volt arra, hogy Einsteint Berlinbe hozza, és számára egy professzori állást létesítsen (1914). Rövidesen jó barátok lettek, és együtt zenéltek.

A világháború és a weimari köztársaság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első világháború kezdetén Planck sem volt mentes a korabeli lelkesedéstől: „…sok borzalom mellett mégis sok sejthetetlen nagyság és szépség is: a legnehezebb belpolitikai kérdések megoldása az összes párt egyesülésén keresztül, …minden hatékony és valódi magasabbra való értékelése…” Noha tartózkodott az egyre növekvő nacionalizmustól; így a közbenjárására a Porosz Tudományos Akadémia (Planck egyike volt a négy állandó elnöknek) 1915-ben egy olasz munkát díjazott, habár Olaszország éppen átállt az ellenséghez. Mégis a sokat vitatott „93 értelmiségi kiáltványa”, amely a háborús propaganda része volt, Planck aláírását is tartalmazza, míg Einstein a szigorú pacifista magatartása miatt majdnem börtönbe került (amitől csak a svájci állampolgársága őrizte meg). Lorentzcel való több találkozás után Planck már 1915-ben visszavonta a nyilatkozat egyes részeit, 1916-ban pedig aláírt egy nyilatkozatot a német annexionizmus ellen.

A háború utolsó évében, 1918-ban Planck elnyerte a Nobel-díjat a plancki hatáskvantum felfedezéséért. A díjat csak 1919-ben kapta meg.

A háborút követő zavaros időkben Planck kollégáinak a „kibírni és továbbdolgozni” jelszót adta ki, mivel ekkorra ő lett a német fizika legmagasabb tekintélye. 1920 októberében Fritz Haberral közösen megalapította a „Német Tudomány Szükségközösségét” (Notgemeinschaft der deutschen Wissenschaft), mely a szűkölködő kutatások támogatását tűzte ki magának célként; az anyagi források túlnyomó része külföldről származott. Vezető pozíciót vállalt a Berlini Egyetemen, a Porosz Tudományos Akadémiában, a Német Fizikai Társaságban, és 1916 áprilisától a Kaiser Wilhelm Intézet szenátora lett (KWG; a későbbi Max Planck Intézet).

Planck tagja lett a DVP-nek, Stresemann pártjának, mely liberális belpolitikát és inkább revizionista külpolitikát folytatott. Az általános választójogot megtagadta, a náci diktatúrát a „tömegek növekvő hatalmára” vezette vissza.

A kvantummechanika[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1920-as évek végén Bohr, Heisenberg és Pauli kidolgozta a kvantummechanika koppenhágai egyezményét, melyet Planck Schrödingerrel és Laueval együtt elutasított; ez alkalommal Einstein is konzervatívnak bizonyult. A Heisenberg-féle mátrixmechanikát Planck „undorítónak” találta, a Schrödinger-egyenletet megváltásként üdvözölte. Arra számított, hogy a hullámmechanika a kvantumelméletet, a saját gyermekét rövidesen feleslegessé teszi. A tudomány elment mellette. Még maga is, a korral való harc korai éveiben megállapította: „Valamely új tudományos igazság nem úgy szokott győzelemre jutni, hogy az ellenfelek meggyőznek és kijelentik, hogy megtértek, hanem inkább úgy, hogy az ellenfelek lassanként kihalnak és a felnövekvő nemzedék már eleve hozzászokik az igazsághoz.” Wissenschaftliche Selbstbiographie, Lipcse 1948.

Nemzetszocializmus és a második világháború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1933-ban, a nácik hatalomátvételekor Planck 74 éves volt. Az állammal szembeni feltétlen lojalitás Max Plancknak, aki porosz hagyományok között nőtt fel, magától értetődő volt. A Kaiser Wilhelm Intézet elnökeként egy írást intézett az akkori belügyminiszterhez, Wilhelm Frickhez, melyben közölte, hogy a társaság hajlandó „magát szisztematikusan a hatalom szolgálatában fajhigiéniai kutatásra átállítani”.[6] Az államhatalommal való visszaélés azonban arra kényszerítette, hogy az eddigi gondolkodásmódját itt is feladja és új normák szerint gondolkodjon. Át kellett élnie, hogy zsidó barátait és kollégáit a köztisztviselőket érintő törvény miatt menesztik állásukból és megalázzák, és hogy Németország tudósok százait veszti. Ismét megpróbálkozott a „kibírni és továbbdolgozni” programmal, és emigrációra hajló fizikusokat kért meg, hogy ne menjenek, ebben részben sikeres volt.

Hahn megkérdezte Plancktól, hogy a zsidó professzorok kezelése ellen nem lehetne-e egy német professzorok közös tüntetését összehozni, melyre Planck így válaszolt: „Ha ön ma harminc ilyen embert összeszed, akkor holnap jön százötven, akik amiatt tiltakoznak, mert a többiek helyét akarják.” Fritz Haber esetében Planck hiába próbálkozott közvetlenül Hitlernél közbenjárni. Haber 1934-ben száműzetésben halt meg.

Egy évre rá Planck a KWG elnökeként (1930 óta) egy emlékünnepséget rendezett Habernek. Számos zsidó tudósnak lehetővé tette, hogy még egy ideig a Kaiser Wilhelm Intézetben dolgozzanak tovább. Planck 1936-ban fejezte be a KWG-elnökséget, nemzetiszocialista nyomásra lemondott arról, hogy újraválasszák.

Fokozatosan kiéleződött a politikai légkör. Johannes Stark, a „Német Fizika” képviselője és a Fizikai-technikai Birodalmi Intézet elnöke egy SS-folyóiratban szidalmazta a „fehér zsidókat”, vagyis Planckot, Sommerfeldet és Heisenberget, és vitatkozott az egész elméleti fizikával. A „Tudományos Főhivatal” megvizsgálta Planck származását, de arra az eredményre jutott, hogy csak egy tizenhatod részt zsidó.

Planck 1938-ban ünnepelte nyolcvanadik születésnapját: a DPG hivatalos ünnepségén a francia fizikusnak, Louis de Broglienak ítélték a Max Planck-érmet, közvetlenül egy új háború előtt. Planck 900 körüli gratulációt kapott, mely mindegyikére személyesen és egyénileg válaszolt.

1938 végére az akadémiát központosították, Planck tiltakozásként visszalépett. Idős kora ellenére még mindig számtalan előadó-körutat vállalt, mint 1937-ben a Baltikumra a híres „Vallás és természettudomány” című előadása, és 1943-ban még több háromezres csúcsot mászott meg az Alpokban.

A második világháborúban légitámadás miatt Plancknak el kellett hagynia Berlint. 1943. március 1-jén megszállt a nagyiparos Carl Stillnél, akinek a kastélya a rogätzi vár egykori helyén még ma is áll. 1942-ben írta: „Megnőtt bennem az égető vágy, hogy a krízist átvészeljem, és addig éljek, hogy a fordulópontot, a felemelkedés kezdetét megérjem.” 1943. október végén egy előadást kellett tartania Kasselben; ezért október 22-étől 23-ig rokonoknál szállt meg akkor, mikor Kasselt egy pusztító légitámadás érte. Át kellett élnie, hogy a rokonait lebombázzák. 1944 februárjában a berlini házát egy légitámadás teljesen lerombolta. [7]

1944. július 23-án fiát, Erwin Planckot, az 1944. július 20-ai felkelés egyik tagját letartóztatták, majd a Gestapo főhadiszállására vitték. Erwin Planckot 1944. október 23-án a népbíróságon halálra ítélték, 1945. január 23-án Berlin-Plötzensee-ben kivégezték.

A háború utolsó heteiben Planck és felesége az Elbánál az előretörő szövetségesek frontjai közé kerültek. Végül a háború után az egyik unokahúgához Göttingenbe vitték.

Késői évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Planck sírja a városi temetőben (Göttingen)

A háború után Göttingenből Ernst Telschow vezetésével újra felállították a Kaiser Wilhelm Intézetet, melynek megbízott elnöke Max Planck lett. 1946. április 1-jén angliai internálásból való hazatérte után Otto Hahn lett az utóda. Mivel a brit megszálló hatalom egy másik névhez ragaszkodott, 1946. szeptember 11-én Bad Driburgban átkeresztelték Max Planck Intézetre. Max Planckot tiszteletbeli elnöküknek választották.[8]

Növekvő egészségügyi problémák ellenére Planck ismét előadó-körutakat vállalt. 1946 júliusában az egyetlen meghívott német vendégként vett részt Isaac Newton születésének 300. évfordulóját ünneplő rendezvénynek, melyet a Royal Society szervezett. Max Planck 1947. október 4-én egy elesés és több gutaütés következtében meghalt. Sírja a göttingeni városi temetőben található, ahová rajta kívül számos további Nobel-díjast temettek.

Fizikai felismerései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Planck hozzájárult a termodinamikához és a speciális relativitáselmélethez. Mégis elsősorban a fekete test spektrumának magyarázatáról híres. Az abszolút fekete test egy olyan test, amely csak a hőmérséklete miatt sugároz, különben minden elektromágneses hullámot elnyel. Csak úgy tudott helyes eredményre jutni, ha feltételezte, hogy csak diszkrét frekvenciafüggő E adagokban történhet energiaátadás:

E  = h \cdot \nu

ahol \nu a frekvencia és h a Planck-állandó, értéke

h=6{,}625\,\cdot\,10^{-34}\,\rm{J\,s}\,\left(=6{,}625\,\cdot\,10^{-27}\,\rm{erg\,s}\right)

Planck–féle sugárzási törvény: Egy T hőmérsékletű, abszolút fekete test egységnyi felületéről, adott idő alatt kibocsátott \lambda hullámhosszúságú sugárzás energiája:

E = {{c^{2}h} \over \lambda^5}{1 \over{e^{ch \over k\lambda T}-1}}

ahol c a fénysebesség, h a Planck-állandó, k a Boltzmann-állandó.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. „Namens-Überraschung. Gestatten, Marx Planck“ (német nyelven). spiegel.de, 2008. április 24. (Hozzáférés: 2013. április 1.)
  2. Planck, Vom Relativen zum Absoluten, Naturwissenschaften Bd. 13, 1925, S. 52–59
  3. Max Plancks Dissertation „Über den zweiten Hauptsatz der mechanischen Wärmetheorie“ (német nyelven). edoc.hu-berlin.de. (Hozzáférés: 2013. április 1.)
  4. Wettbewerb „Über das Wesen der Energie“ 1887= (német nyelven). books.google.hu. (Hozzáférés: 2013. április 1.)
  5. Max Planck: Ueber die Verteilung der Energie zwischen Aether und Materie, Annalen der Physik 1902, Band 314, Heft 11, S. 629-641
  6. zit. nach Ernst Klee: Das Personenlexikon zum Dritten Reich, Frankfurt, 2003, S. 463, ISBN 3-10-039309-0
  7. 150 éve született Max Planck (magyar nyelven). hvg.hu, 2008. április 21. (Hozzáférés: 2013. április 1.)
  8. Max-Planck-Gesellschaft weboldala (angol és német nyelven). www.mpg.de. (Hozzáférés: 2013. április 1.)

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Max Planck című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Max Planck témájú médiaállományokat.