Stephen Hawking

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Stephen William Hawking
Stephen Hawking.StarChild.jpg
Stephen Hawking a NASA-nál
Életrajzi adatok
Született 1942. január 8. (72 éves)
Oxford, Egyesült Királyság
Ismeretes mint elméleti fizikus
Nemzetiség brit
Állampolgárság angol
Házastárs Jane Hawking (1965–1991), Elaine Mason (1995–2006)
Iskolái
Felsőoktatási
intézmény
Oxford (diploma) és Cambridge-i egyetem (PhD 1966)
Pályafutása
Szakterület általános relativitáselmélet, kvantumgravitáció
Kutatási terület kozmológiai és kvantumelmélet
Stephen William Hawking weboldala

Stephen William Hawking (Oxford, 1942. január 8. –) vezető angol elméleti fizikus. Nem csupán kiemelkedő szakmai sikerei által ismert, hanem a laikusoknak szóló ismeretterjesztési munkássága révén is azon kevés tudós közé sorolható, akik részei lettek a populáris kultúrának is, mint például Albert Einstein.

Életrajza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Korai évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1942. január 8-án született Oxfordban Frank és Isobel Hawking első gyermekeként. Ez a nap volt Galilei halálának 300. évfordulója és erről a tényről Hawking többször is büszkén tesz említést.[1]

Családja Londonban élő értelmiségiek voltak. A skót származású Isobel Hawking az első nők között volt, akik az 1930-as években oxfordi diákok lehettek. Yorkshire-i gyökerekkel rendelkező apja pedig gazdálkodócsalád leszármazottja volt, akinek kutatóorvosként a szakterülete a trópusi betegségek voltak. Stephen Hawking egy nehéz időszakban született, amikor a háború miatt nélkülözniük kellett és veszélyes volt Londonban maradni, így, hogy a bombázásokat elkerüljék, szülei még a megszületése előtt Oxfordba költöztek. Egy informális egyezség szerint a németek nem bombázták Oxfordot és Cambridge-et, cserébe a szövetségesek megkímélték Heidelberget és Göttingent.[2] Habár apja önkéntesnek jelentkezett a háború kitörésekor, elutasították, mert kutatóként nagyobb szükség volt a munkájára.[3] Két testvére született, Mary (1943) és Philippa (1947), és 1956-ban örökbe fogadtak egy fiút is, Edwardot. Az iskolai tanulmányai idején Stephen Hawking nem ért el kiemelkedő eredményeket, sőt jegyei alapján kifejezetten rossz tanuló volt. Például olvasni is csak nyolcévesen tanult meg. 1950-ben apja munkája miatt St. Albansba költöztek. A család egy közeli barátja úgy jellemezte őket, hogy “a Hawking família egy különc bagázs”, amit néha Stephen is nehezen viselt. Például a nélkülözéshez szokott családapa egy londoni taxinak használt régi kocsit vett maguknak, és a házuk mellett hullámlemezből bódét építettek garázsnak, pedig ekkorra már nem voltak anyagi gondjaik. A család – apjuk afrikai küldetése alatt – egy ideig Mallorcára költözött, majd visszatérve Stephen Hawking letette az „eleven-plus” vizsgát, és felvételt nyert a St. Albans-i középiskolába. Ebben az időszakban Hawkingnak szintén problémái voltak a tanulással, de az intézményen kívül több érdeklődést mutatott már a tudományok iránt. 16 évesen néhány barátjával egy számítógépet készített használt műszaki alkatrészekből.[1] A vélemények az ifjú Hawkingról megoszlottak. Osztálytársaitól az „Einstein” becenevet kapta, de volt, aki arról volt meggyőződve, hogy semmire se viszi az életben. Frank Hawking elsőszülött fiát orvosi pályára szánta, de Stephent inkább a csillagászat, a matematika és a fizika érdekelte, így végül Mary lett orvos.

17 éves korától az oxfordi University College-ban tanult. Fiatalabb volt iskolatársainál, és kezdetben magányos volt, de a másodév végétől már aktívabb életet folytatott. Szeretett táncolni és tagja lett az egyetem evezős csapatának.[1] A harmadik évben érezte először, hogy ügyetlen és időnként ok nélkül is elesik, de még nem tulajdonított neki különösebb jelentőséget.[4] Tanulmányait lazán kezelte és kissé céltalannak és unalmasnak is tartotta. Elhatározta, hogy kozmológiával szeretne foglalkozni, de ekkor még Oxfordban nem lehetett diplomázni belőle, így végül summa cum laude minősítéssel fizikából graduált, bár éppen, hogy sikerült elérni a kitűnő értékelést. Ezáltal lehetőséget kapott a választásra, és 1962-ben úgy döntött, hogy a Cambridge-i Egyetemen szerzi meg a doktori fokozatát.

A fordulat időszaka (60-as évek)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

„Világok harca”

A 60-as évek elején a fizikustársadalmat megosztotta a világegyetem keletkezésének kérdése. Az egyik elképzelés szerint – amelynek egyik jeles képviselője Fred Hoyle volt – a világegyetem állandó, keletkezésének nincs kezdete és vége (steady state). A másik csoport elképzelése szerint viszont egy ősrobbanás (nagy bumm) formájában volt kezdet. Ekkoriban a rendelkezésre álló információk alapján nehéz volt dönteni, de az állandó világegyetem szemléletét több jelentős tudós vallotta magáénak, köztük Stephen Hawking konzulense, Dennis Sciama is. Későbbi kutatások alapján végül is a tudósok zöme az ősrobbanás- elméletet fogadta el. Fred Hoyle makacs volt, és noha az új információk az elmélete részbeni átdolgozására késztették, egész életében nem tudott szakítani az állandó világegyetem képével. Ironikus, de az ősrobbanás populáris elnevezése, a „nagy bumm” Hoyletól ered, bár ő megvetésből hívta így a számára nem tetsző nézetet.

Cambridge-be érkezéskor Hawkingnak még nem volt szilárd elképzelése, hogy mi lesz a doktori dolgozatának témája. Mivel akkoriban maga is az állandó világegyetem elméletét fogadta el, konzulensének Fred Hoylet szerette volna felkérni, de a neves tudós körébe nehéz volt bekerülni így bosszúságára a szintén kiváló, de kevésbé közismert szakembert, Dennis Sciamat kapta témavezetőnek. Hawking utóbb úgy vélte, hogy mivel Hoyle gyakran utazott külföldre, nem sokat látta volna, Sciama segítségére viszont mindig számíthatott, ami hasznosabb volt a kutatásokra nézve.[5]

Azonban ekkorra korábbi ügyetlensége és rendezetlen mozgása egyre erőteljesebb lett, habár Hawking nem törődött – ekkor még enyhe – problémájával, de amikor anyja észrevette a tüneteket, elküldte fiát egy vizsgálatsorozatra. Két hetes – sokszor fájdalmas – tesztsorozat várt rá, és az orvosok kezdetben tanácstalanok voltak. Végül kiderült, hogy amyotrophiás laterosclerosis-ban, vagyis ALS-ben szenvedett. Jóslatuk szerint két és fél éven belül meg fog halni. Hawkinget és családját lesújtotta a hír, azonban Stephen még a kórházban tanúja volt annak, hogy a kórtermében egy kisfiú meghal leukémiában.[4] Ez ráébresztette, hogy az ő állapotánál is van rosszabb. Erre az emlékre sokszor hagyatkozott évek múlva is, amikor betegsége miatt hangulata romlott. Orvosai tanácsára visszatért kutatásaihoz, de a betegség tudata túlságosan elnyomta figyelmét. Wagnert hallgatott és passzivitásba esett, mert nem látta értelmét a munkának. Egy rémálom a kivégzéséről új lökést adott számára, ami aztán végleg végett vetett nyomasztó időszakának. Úgy érezte, ha az álombeli kivégzésből kegyelmet kapna, akkor értelmes munkát tudna végezni a társadalom számára. Még 1963-ban egy szilveszteri partin – kevéssel diagnózisa előtt – ismerkedett meg az egyetemi hallgató Jane Wilde-dal, aki szintén hozzájárult ahhoz, hogy kijusson a lelki válságból. Hogy anyagi gondjaikat megoldja, megpályázott egy kutatási ösztöndíjat a Caius College-ban, amit sikerült is elnyernie, így 1965 júliusában összeházasodtak. Annak ellenére, hogy fennállt annak eshetősége, hogy meg sem éri a doktori cím megszerzését, mégis belevetette magát a munkába.[1] A házasságuk után a New York állambeli Cornell Egyetemre mennek, ahol az általános relativitáselméletről tartottak nyári egyetemet.

A doktori kutatás második évében kételkedni kezdett az állandó világegyetem teóriájában.[3] Az ősrobbanás kérdése kezdte foglalkoztatni és az ezzel kapcsolatban az első felmerülő kérdés, hogy a semmiből lehet-e valami.[6] 1964 júniusában ismertséget szerzett a tanszéken, amikor Hoyle állandó világegyetemről tartott előadása közben felállt és botjára támaszkodva megkérdőjelezte Hoyle elméletének egy részét. A tudós dühösen kérdezte, hogy mégis honnan tudja, hogy hibás a levezetés, amire Hawking azt válaszolta, hogy kiszámította. Mindenki azt hitte – köztök Hoyle is –, hogy Hawking előadás közben fejben számolta ki a bonyolult levezetést. Valójában Hoyle egyik tanítványa (aki Hawking barátja volt) már az előadás előtt megmutatta neki a kutatási anyagot, és azon hosszú számításokat végzett. Ettől kezdve pimasz zseninek könyvelték el Hawkingot.[7] Hawking munkája szempontjából meghatározó, amikor 1965-ben Penzias és Wilson véletlen felfedezése fontos bizonyítékkal járul hozzá az ősrobbanás-elmélethez. A két tudós egy ultraérzékeny, hűtött mikrohullámú rádión dolgoztak rádiócsillagászati megfigyelések céljából. Vizsgálataik során megmagyarázhatatlan zajra lettek figyelmesek, amely, mint kiderült, az Ősrobbanás „visszhangja”. Később Hawking úgy nyilatkozott, hogy ez a felfedezés karrierje legizgalmasabb fizikai eseménye volt. Még ebben az évben eljött Hawking munkájában is az áttörés. Meghallgathatta a kiváló matematikus, Roger Penrose egyik előadását. Penrose szingularitásokról beszélt, ahol anyag tűnhet el a térben. Hawkingban rögtön felmerült a kérdés, hogy működhet-e fordítva is a dolog. Az egész elmélet kulcsa a korábban már ismert elmélet a fekete lyukakról. Einstein elmélete alapján és Penrose képletében az időirányt megfordítva bizonyította, hogy létezhet a fordítottja is a fekete lyuknak, amikor is a semmiből tör elő anyag, ahogy azt az ősrobbanás-elmélet feltételezi. Ez a bizonyítás elismerést szerzett számára.[6] 1966-ban megszerezte doktori fokozatát. 1968-ban a Cambridge-i Asztronómiai Intézet tagja lett. 1967-ben megszületett fia, Robert, 1969-ben pedig lánya, Lucy.

Ebben az időszakban már egyre nehezebben tudott dolgozni. 1968-ban elveszítette a járás képességét és 1969-től tolószéket használ, 1971-től pedig már nem képes írni se.[6]

Az elismert tudós (70-es évektől napjainkig)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Cygnus X-1, egy kettőscsillag egyik komponense az egyik elsőnek azonosított fekete lyuk fantáziarajzon

A „mindenség elméletének” kidolgozásához a fekete lyukak tanulmányozásába kezdett. Ekkor azonban még csak elmélet volt a fekete lyukak létezése, a csillagászok még nem bizonyították létezésüket. 1971-ben felmerült, hogy talán a Cygnus X-1 mellett egy fekete lyuk található. Hawking izgatottan várta az eredményt. A mérések végül bizonyították a létezését, ami Hawking számára új lendületet adott. 1974-ben egy tanulmányában feltételezte, hogy a kvantummechanika szabályai szerint a fekete lyukak hőt bocsátanak ki. Ezt „Hawking-sugárzásnak” nevezték el.[6] Ez a nézet nagy felbolydulást keltett a tudomány világában és világszerte ismert lett a szakmában. Még ebben az évben – a felfedezés hatására – a brit tudományos akadémia, a Royal Society tagjává választották. Később pedig megkapta az Albert Einstein-díjat is.[1]

1975-ben kiadta első (szakmai) könyvét, a „The Large Scale Structure of Space-Time”-ot. A pasadenai Caltech vendégprofesszora lett egy évig Kaliforniában. Visszatért Cambridge-be és 1977-től professzor lett az egyetemen, majd 1979-ben a Cambridge-i Egyetem tizenhetedik Lucas-professzora, amely posztot korábban Isaac Newton is betöltötte. Egészen 2009-es nyugdíjazásáig maradt ebben a tisztségben.[1][8][9]

Hawking beszéde is kezdett eltorzulni és beszédét értő személy tolmácsolásával tudott csak előadásokat tartani. Így diktálta le tanulmányait is. 1985-ben egy genfi utazás során tüdőgyulladást kapott és szervezete összeomlott. Csak egy gégemetszéssel tudták megmenteni, de így elveszítette beszédképességét. Egy ideig segítői próbáltak áthidaló megoldást keresni, de egyik módszer se volt optimális. Végül egy Walt Woltosz által fejlesztett gép segítségével – az éppenhogy minimális ujjmozgásra képes – Hawking mindössze egy kapcsoló mozgatásával tudott szöveget szerkeszteni, és egy másik készülék segítségével azokat kimondani. Így a kommunikációja gördülékenyebb lett, mint a beavatkozás előtt volt. Egyre több szakember áll rendelkezésére. Egy végzős hallgatókból álló csoport segít a számításokat elvégezni.[6]

1982-ben elkezdte írni, majd 1988-ban kiadta meghatározó könyvét, Az idő rövid történetét (A Brief History of Time), amely laikusok számára magyarázza el a téridő elméletét. A könyv kiemelkedő sikert ér el. A londoni Sunday Times best-seller listájának élmezőnyében marad négy évig.[1] A művet több mint negyven nyelvre fordították le és világszerte harmincmillió példány kelt el belőle. E könyv által vált a tömegek előtt is ismert tudóssá. Bár sokan még ezt is nehezen érthető könyvnek találták, így 2001-ben megírta a „Világegyetem dióhéjban” (The Universe in a Nutshell) című könyvet, amely könnyedebb stílusban fogalmaz, akárcsak a 2005-ben megjelent „Az idő még rövidebb története” (A Briefer History of Time), ami „Az idő rövid története” könyvének átdolgozott és kibővített változata.[1]

2004-ben egy dublini konferencián – más kutatási anyagok hatására – visszavonta a fekete lyukakról azon nézetét, miszerint az anyag elveszik benne, ami amúgy ellentmondott a kvantummechanika szabályainak.

2010-ben megjelent könyvében, a „The Grand Design”-ben kifejti, hogy Isten nem teremthette a világot, habár korábban összeegyeztethetőnek tartotta a modern fizika és egy „teremtő” gondolatát. Úgy véli, az ősrobbanás a fizika elkerülhetetlen következménye volt.[1]

Hawking továbbra is arra törekszik, hogy a nagy egyesítési elméletével egyesítse a „kicsi” (kvantum) és a „nagy” (kozmológia) fizikáját.[1]

Betegsége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Stephen Hawking lányával Lucy Hawking-nal 2008-ban.

Stephen Hawkingnál kevéssel 21 éves kora előtt motoros neuronbetegséget, avagy degeneratív idegrendszeri elváltozást (amiotrófiás laterálszklerózis, Lou Gehrig-kór) állapítottak meg, aminek következtében a mozgatóidegek lassan elsorvadnak. E betegséggel ritka, hogy valaki 10 évnél tovább éljen, Hawking pedig ma már több évtizeddel élte túl a neki jósolt időt. A betegség kezdetben elkeserítette, de ma már szerencsésnek vallja magát. Elmondása szerint betegsége hozzájárult tudományos sikeréhez. Úgy nyilatkozott, hogy korábban unalmasnak találta napjait, de a diagnózis után érezte, hogy vannak dolgok, amiért érdemes élnie.[4] Humorát se veszítette el a betegsége alatt. Van egy előre programozott válasza arra a triviális kérdésre, hogy „Ő-e Stephen Hawking?”, amire azt a választ szokta adni, hogy: „Nem, de gyakran összekevernek vele”.[10] Egy másik nyilatkozatában azt mondta, hogy az egyik legnagyobb rejtélynek a nőket tartja. Érti az univerzumot, de a nőket nem.[11]

Habár állapota ellenére magas kort ért meg, azonban a mozgás- és beszédképessége hamar gyengülni kezdett. Kezdetben bottal járt, de 1969-ben tolószékbe kényszerül. Folyamatos állapotromlása miatt 1974-ben már képtelen volt önállóan enni. Kezdetben az egyetemi tanítványok voltak segítségére, majd 1980-tól részidőben hivatalos ápolók is segítették, akik aztán az 1985-ös műtétje után teljes felügyeletet adnak. Már ez idő tájt is két komoly következménye volt az állapotromlásának a munkájára nézve. Egyrészről beszéde torz lett, jobbára csak azok értették, akik hosszabb időt töltöttek a tudós mellett és gyakorlatra tettek szert. Így az előadásai mindig valaki tolmácsolásával zajlottak. A másik nehézség az íráskészség elvesztésével a képletek számítását vagy fejben kellett elvégezni vagy szintén segítséggel.

1985-ben tüdőgyulladást kapott és a szövődmények miatt életveszélyes állapotba került, szervezete összeomlott. Annak érdekében, hogy megmentsék, Hawking-on gégemetszést hajtottak végre, aminek következtében végleg elveszítette maradék beszédképességét. Ezután nehéz időszak következett. Kommunikálásra egy olyan kártyát tartottak Hawking elé, amin az abc betűi voltak, majd egy segítő végigmutatott a betűkön, Hawking pedig a szemöldökével jelezte, ha a megfelelő betűhöz értek.[8] Egyik tanítványa és segítője, Brian Whitt talált egy lehetőséget, ami megoldást jelenthetett a problémára, így ettől kezdve gépek segítségével kommunikál.[6]

Hawking együttélése a betegséggel rendkívüli. Ammar Al-Chalabi, a londoni King's College kutatóközpontja igazgatója úgy nyilatkozott, hogy nem ismernek senkit se, aki ALS-sel ilyen sokáig élt volna, ezért vizsgálják Hawking DNS-ét.[10] Hawking egészségét ma is gondosan felügyelik, de állapota bármikor kritikussá válhat.

Technikai eszközök a beteg szolgálatában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Stephen Hawking betegségénél fogva nem csak járásképességét, hanem csaknem minden testrészének kontrollját idővel elveszítette, amelyeket az agyi idegek vezéreltek (például a szívizmok mozgását automatikus reflexek irányítják, így azt nem érinti a betegség). A 80-as években már csak jószerivel az egyik ujját, szemét és fejét tudta némileg mozgatni, ezért speciális motoros kerekesszékbe kényszerült. A gégemetszés után a kommunikációs problémákra segítője, Brian Whitt talált megoldást. Hawking írásra az egy kapcsolóval működtethető „Living Center” elnevezésű kommunikációs programot használt, amit Walt Woltosz a Words Plus Inc. cégnél fejlesztetett ki. A beszédet pedig a „Speech Plus” cég beszédszintetizátorával oldja meg. Hawking elmondása szerint így könnyebben ír és kommunikál, mint a gégemetszés előtt. Ezzel a módszerrel nagyjából 15 szót tud rögzíteni percenként. Azonban állapota romlásával ma már jóval kevesebbre képes, van úgy, hogy egy szót sikerül rögzítenie percenként. Később megoldották, hogy az eszköz működtethető legyen fej- és szemmozgással is. Miután elveszítette maradék kézmozgását, kívülről az archoz rögzítettek egy vezérlő szenzort, amit az arcizom mozgásával vezérel.

2012-ben bejelentették, hogy Hawking az előző év folyamán rész vett egy fejlesztésen, ahol egy olyan eszközön dolgoznak, ami az agyhullámok alapján dolgozik. A munkaeszköz neve: „iBrain”.[1]

Családi élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1965-ben feleségül vette Jane Wilde-ot, aki akkor még a Westfield College hallgatója volt. Három gyermekük született: Robert (1967), Lucy (1969) és Timothy (1979). Házasságuk azonban válságba került, és 1990-ben elváltak. Jane Wilde és a család közeli barátja, a zenész Jonathan Hellyer Jones között 1985 óta viszony volt,[12] és időközben Hawking is beleszeretett egyik ápolójába, Elaine Masonba, akivel 1995-ben összeházasodtak. Habár előzőleg több barátja is óvta ettől a kapcsolattól, mert úgy vélték, hogy Mason csak anyagi megfontolásból megy hozzá. Masonnal való házasság hatására gyermekeivel is megromlott Hawking kapcsolata, mert állításuk szerint Mason nem engedte őket apjuk közelébe. 2004-ben a Hawkingot gondozó ápolónők feljelentést tettek a rendőrségen, miszerint Mason bántalmazta férjét, de Hawking tagadta a vádat és így ejtették az ügyet. E házasság aztán 2006-ban ért véget válással. A válás után javult Hawking családi kapcsolata gyermekeivel és volt feleségével is, aki 1996-ban Hellyer Jones-szal összeházasodott. Stephen Hawking készített gyermekkönyveket lányával, Lucy-val a tudományról.[1] Három unokája van (2012).[10]

Munkássága és tudományos nézete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ősrobbanás elmélete szerint a világegyetem kezdetben hihetetlenül sűrű volt. Az idő múlásával a tér tágul, és a csillagászati objektumok egyre távolabb kerülnek egymástól.

Stephen Hawking munkásságának célja röviden; az einsteini fizika nehéz testek által létrejött gravitáció szabályainak összeegyeztetése az - attól markánsan eltérő szabályokkal működő - részecskefizikával. Ha ezt a két területet sikerülne egy közös elmélettel összevonni az lehetne a „Mindenség elmélete”.

Tudományos munkája természetesen ennél összetettebb és több jelentős fordulat is volt életpályáján.

Nagy Bumm[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Húszéves korában a világegyetem keletkezésének, vagyis az ősrobbanásnak az elmélete foglalkoztatta, amely akkor még nem volt széles körben elfogadott nézet. Roger Penrosezal közösen dolgozva kezdték el vizsgálni a térben lévő szingularitások lehetőségét, amelyek anyagot nyelnek el. Kiindulásnak Einstein nézetét vették, miszerint a gravitáció a tér görbülete, amely akár a fényt is eltérítheti. Márpedig ha Einstein általános relativitáselmélete helyes, akkor a gravitáció nagyobb mennyiségben koncentrálódhat egy pontba, és akkor egy „lyuk” keletkezik a térben, közepén egy szingularitással. Ilyen eseményt okozhat egy haldokló csillag anyagának önmagába roskadása. (Mivel ebből a lyukból még a fény se tud kijutni, a „fekete lyuk” elnevezést kapja.) Hawking rájött, hogy ha Penrose tételében megfordítja az idő irányát, akkor tágulást kap. Itt azonban szembesült a problémával, miszerint az Ősrobbanás előtt a világ egy atomnál kisebb pont volt, amiből a tágulás után a nagy égitestek lettek. A két állapot fizikája azonban erősen eltér.[6]

Fekete lyuk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hawking 1970 és 1974 között aktívan foglalkozott a fekete lyukakkal. 28 évesen jött rá, hogy a „nagy bumm” elméletének és a „mindenség elméletének” kulcsa a fekete lyukak vizsgálatában rejlik.[3] A részecske-antirészecske párokat vizsgálta a fekete lyuk eseményhorizontjának közelében. Úgy találta, hogy a részecskepárok közül a negatívat elnyeli a fekete lyuk, de a pozitív kisugárzódik. Ezt korábban senki se feltételezte, hogy a fekete lyuk sugározhat is, igaz e sugárzás nem a lyukból származik, hanem az „eseményhorizontból”. Ezt a sugárzást nevezik „Hawking-sugárzásnak”.[6]

Az anyagot véglegesen elnyelő fekete lyukak elméletét John Preskill fizikus támadta 1997 óta, mert szerinte az ellentmondott a kvantummechanika szabályainak. Végül fogadást kötöttek a vitás kérdésről. 2004-ben egy dublini konferencián Hawking bejelentette, hogy elvesztette a fogadást, és visszavonta a fekete lyukakról szóló azon nézetét, miszerint az anyag elveszik benne és egy párhuzamos univerzumba jut. A New Scientistnek adott interjúban úgy nyilatkozott, hogy legnagyobb tudományos baklövése volt korábbi elmélete.[11][13]

Idővel egy másik elmélet kezdett terjedni az elméleti fizikusok körében, ami a világot a húrelmélettel írja le, és részben magyarázatot ad Hawking megválaszolatlan problémáira, de bizonyítékot a CERN által üzemeltetett LHC kísérletek adhatnak majd.[6]

Hawking súlytalanságban

Időutazás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Habár Hawking lehetségesnek tartja a tér meghajlítását és az idő megfordítását, de gyakorlatban a felszabaduló nagy energiák miatt kivitelezhetetlennek tartja az időutazást. Hogy gyakorlatban is bizonyítsa elméletét, 2009-ben rendezett egy partit időutazóknak, amire a meghívókat 2012-ben töltötte fel az internetre. Videofelvétellel igazolta aztán, hogy senki nem jelent meg 2009-ben.[14][15]

Űrutazás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2001-ben jelent meg „A világegyetem dióhéjban” (The Universe in a Nutshell) könyve, amelyben felhívja a figyelmet, hogy hosszútávon az emberiségnek a túléléshez terjeszkednie kell a világűrben. Fontosnak tartja a lendületét vesztett űrprogramok fejlesztését. Hawking szerint túl sebezhető az emberiség, ha csak egyetlen bolygón él. Amikor a NASA-nál tett látogatást 2007-ben, lehetőséget kapott, hogy részt vehessen egy súlytalansági repülésen. Ez alkalmat felhasználta arra, hogy felhívja a figyelmet az űrutazásra.[10][8][8] Hawkingnak előjegyzése van Sir Richard Branson kereskedelmi űrugrást tervező cégénél a Virgin Galactic-nél.[1]

Fogadások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hawking négy elhíresült nyilvános fogadást kötött amiből hármat elveszített, (igaz az első esetben ez volt a szándéka) az utolsó estben pedig vitatott a nyertes.

A „biztosíték” fogadás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A csillagászok 1971-ben kijelentették, hogy a Cygnus X-1 mellett feltételezhetően egy fekete lyuk található. Hawking akkori kutatása a fekete lyukakra épült, de ténylegesen addig egyet sem találtak, így a fekete lyukak csillagászati igazolása meglehetősen fontos volt Hawking számára. A vizsgálat évekig tartott és Hawking, hogy bebiztosítsa magának a sikerélményt, egy fordított fogadást kötött munkatársával, Kip Thorne-nal 1975-ben. A fogadás lényege az volt, hogy Hawking arra fogadott, hogy a Cygnus X-1 mellett nincs fekete lyuk, a fogadás tétje pedig Hawking részére egy négy évre szóló előfizetés a Private Eye viccmagazinra, míg Thorne számára egy egyéves Penthouse-előfizetés volt. A 4-1 arány a "sportszerűség" miatt volt, ugyanis a fekete lyuk létezésének valószínűségét 80 %-ra becsülték.[16] Így bármi legyen a fogadás végkimenetele, az Hawking számára előnyös. Hiszen ha Cygnus X-1 mellett van fekete lyuk, akkor elveszíti a fogadást, de szakmailag egy jó hír, ha mégsem, akkor pedig nyer egy négyéves Privat Eye-előfizetést. Végül bebizonyosodott a Cygnus X-1-gyel kapcsolatos feltevés és a csillagászok igazolták a fekete lyuk meglétét, így Hawking örömmel veszítette el a fogadást.[6]

A „Thorne–Hawking–Preskill” fogadás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A „Thorne–Hawking–Preskill” fogadás már igazi szakmai kihívás volt. John Preskill támadta a Hawking nézete által keletkezett paradoxont. Hawking feltételezése szerint – az általános relativitásra támaszkodva – a fekete lyuk elnyel minden információt és a Hawking-sugárzás is csak az eseményhorizontból származik, nem pedig a belsejéből. Preskill viszont a kvantummechanika szabályaira hivatkozva tagadta ezt a nézetet. 1997-ben Thorne–Hawking és Preskill végül fogadást kötött, a fogadás tétje pedig egy enciklopédia volt, amit a vesztes választott ki a győztes számára. 2004-ben egy dublini konferencián Hawking bejelentette, hogy saját számításai szerint elvesztette a fogadást, habár hozzátette, hogy a fekete lyukból visszatérő információ meglehetősen sérült. Így Hawking Preskill számára elküldte a „The Ultimate Baseball” enciklopédiát, miután egy krikettenciklopédiát visszautasított a nyertes. A fogadás lezárása még nem egészen teljes, mert Thorne még nem ismerte el, hogy tévedtek volna.[17]

A Higgs-bozon fogadás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sok más jeles kutatóval egyetemben Hawking is kételkedett abban, hogy valaha is megtalálják a Higgs-bozont. Olyannyira biztos volt ebben, hogy 2000-ben fogadást kötött a michigani egyetemen dolgozó Gordon Kane-nel. Hawking 2012. július 4-én mosolyogva ismerte be, hogy úgy néz ki, hogy éppen most veszített 100 dollárt.[17][18]

A gravitációs hullám fogadás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2001-ben Hawking fogadott Neil Turokkal, hogy bizonyítékot találnak - Einstein által már megjósolt - gravitációs hullám létezéséről. 2014 márciusában aztán egy kutató csoport bejelentette, hogy a BICEP2 űrteleszkóppal olyan jelet találtak, ami közvetett bizonyítékot szolgáltat a gravitációs hullámok létezésére, ami az univerzum létrejötte után nem sokkal keletkezett.[19] Hawking bejelentette, hogy megnyerte a fogadást, azonban Turok nem tekinti magát a fogadás vesztesének. Ugyanis a fogadó partner elmondása szerint megkötésekor a fogadás kifejezetten arról szólt, hogy a Planck űrszonda segítségével találják meg a gravitációs hullámot, ami akkor nem sikerült.[20]

Hawking megjelenése a populáris kultúrában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Annak ellenére, hogy motoros neuronbetegsége következtében súlyosan mozgáskorlátozott, aktív fizikus, író és közéleti személyiség.

Érdekességek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Habár a véletlen játéka, de Stanisław Lem lengyel sci-fi író 1961-ben a Visszatérés c. könyvében említést tesz Emil Mitke nevű „nyomorék lángészről”, aki a jövőben forradalmasítja Einstein relativitáselméletét és a „minden lehetséges világegyetemre érvényes” általános megoldást tesz majd közzé. Mindezt két évvel Hawking ALS diagnózisa és 5 évvel nagy jelentőségű doktori disszertációja előtt.[30]
  • Jean Michel Jarre 1993-as „Chronologie” albumát Hawking „Az idő rövid története” c. sikerkönyve inspirálta.

Díjak, elismerések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az USA elnöke Barack Obama beszélget Stephen Hawkingal a Fehér házban található Kék szobában.

Könyvei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarul[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Két könyve, Az idő rövid története (A Brief History of Time) és A világegyetem dióhéjban (The Universe in a Nutshell) rendkívüli népszerűségnek örvend az egész világon, és most már klasszikus sikerkönyveknek számítanak. Bárki elolvashatja, akit érdekel a világegyetem és annak keletkezése, nem szükséges hozzá semmi előzetes ismeret ezeken a területeken. Van egy esszégyűjteménye is, amely szintén népszerű, a Fekete lyukak, bébi-univerzumok és más esszék (Black Holes and Baby Universes and Other Essays). Valamint több könyv előszavának megírásához is felkérték (pl. Lawrence M. Krauss: A Star Trek fizikája)

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Stephen Hawking témájú médiaállományokat.