Arno Allan Penzias

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Arno Penzias.jpg

Arno Allan Penzias (1933. április 26. –) amerikai fizikus, az 1978-as fizikai Nobel-díj társnyertese, aki a kozmikus háttérsugárzás felfedezésével szerzett magának hírnevet tudományos körökben.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Münchenben, Németországban született. Hat éves korában Nagy-Britanniába menekülhetett a Kindertransport jóvoltából. Hat hónappal később szülei is elhagyták Németországot, és a család 1940-ben New York egyik ruhaipari körzetébe költözött. 1946-ban Penzias megkapta az amerikai állampolgárságot. A brooklyni Technikai Főiskolán érettségizett 1951-ben, 1954-ben a New York-i Városi Főiskolán diplomázott, mesterdiplomáját és doktori címét pedig a Columbia Egyetemen szerezte meg.

Munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Penzias és Wilson a 15 méteres antenna alatt állnak, amellyel a felfedezésüket végezték.

A New Jersey-i Holmdelben, a Bell Laborban kezdett el dolgozni Robert Woodrow Wilson társaságában. Egy ultraérzékeny hűtött mikrohullámú rádión dolgoztak rádiócsillagászati megfigyelések céljából. 1964-ben, a legérzékenyebb antennarendszer építése közben megmagyarázhatatlan hangra lettek figyelmesek. Sokkal kevésbé volt erős, mint a Tejútrendszer által kibocsátott hullám, és izotróp volt, ezért arra következtettek, hogy a készüléket földi interferencia (zavaró hatás) befolyásolja. New York város hangkibocsátására gyanakodtak, de később ezen elméletüket elvetették. A mikrohullámú antennatölcsér vizsgálata során kiderült, galambürülékkel van tele (amelyet Penzias viccesen „fehér szigetelőanyagnak” nevezett). Annak ellenére, hogy eltávolították az ürülékhalmot, és a galambokat lelőtték (mindketten egymást okolták ezen bűntettért) a hang megmaradt. Miután minden hangforrást kizártak, publikálták felfedezésüket.

A felfedezés jelentősége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ezt a sugárzást nevezik ma kozmikus háttérsugárzásnak, ez az Ősrobbanás „visszhangja”. Ezután a csillagászok igazolni tudták az Ősrobbanás-elméletet, így számos addigi elméletet korrigálhattak. 1978-ban Penzias és Wilson ezen felfedezésükért Pjotr Leonyidovics Kapicával (ő nem ugyanazon a területen dolgozott) megosztva kaptak Nobel-díjat.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]