Heinrich Hertz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Heinrich Rudolf Hertz
Heinrich Rudolf Hertz.jpg
Életrajzi adatok
Született 1857. február 22.
Hamburg
Elhunyt 1894. január 1. (36 évesen)
Bonn
Ismeretes mint az elektromágneses hullámzás felfedezője
Nemzetiség német
Gyermekek Mathilde Carmen Hertz
Iskolái
Felsőoktatási
intézmény
Drezdai Műegyetem
Más felsőoktatási
intézmény
Müncheni Egyetem
Pályafutása
Szakterület fizika, matematika
Tudományos fokozat egyetemi tanár
Munkahelyek
Karlsruhei Műegyetem tanár
Bonni Egyetem fizika professzor
Más munkahelyek Berlini Egyetem
Akadémiai tagság Berlini Tudományos Akadémia

Autograph of Heinrich Hertz.png
Heinrich Rudolf Hertz aláírása
A Karlsruhei Egyetemen tiszteletére állított emlékszobor

Heinrich Rudolf Hertz (Hamburg, 1857. február 22.Bonn, 1894. január 1.) német fizikus, az elektromágneses hullámok felfedezője. Kezdetben építészmérnöknek tanult, majd a matematika, a fizika és a csillagászat felé fordult. Már fiatalon a kiemelkedő természettudósok közé sorolták, de korai halála megakadályozta abban, hogy kiteljesedhessen a munkássága.

Az összegyűjtött művei halálát követően 1894-95-ben három kötetben jelentek meg. Ma nevét viseli a frekvencia (rezgésszám) mértékegysége, a hertz (Hz) és róla nevezték el a német Fraunhofer Intézet berlini Heinrich Hertz Híradástechnikai Intézetét. Unokaöccse Gustav Ludwig Hertz (1887-1975) is neves fizikus lett, akinek a munkásságát 1925-ben fizikai Nobel-díjjal ismerték el.

Életrajza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hamburgban született gazdag polgári családba, szülői háttere alapján egy tipikus hanza család volt az övék. Édesapja Gustav Hertz Ferdinand író majd később szenátor, édesanyja Anna Elisabeth Pfefferkorn volt. Nagyapja Benjamin Wolff Hertz ékszerkereskedőként 1793-ban költözött a városba. Édesapja még házasságkötése előtt kikeresztelkedett és elhagyta a zsidó vallást, édesanyja pedig evangélikus családból származott.[1] Maga Heinrich Hertz is evangélikus hitű volt.[2][3]

Heinrich eleinte mérnöki pályára készült, ezért 1875-ben Frankfurtba ment, ahol az új Majna-híd építésében gyakornokként vett részt. Innen a Drezdai Műszaki Egyetemre került, később pedig a Müncheni Műszaki Egyetemen tanult tovább. 1878-ban fordult a természettudományok felé és Berlinbe költözött, ahol Hermann Ludwig von Helmholtz vette szárnyai alá. 1879-ben a Berlini Egyetemen pályadíjat nyert egy filozófiai fakultáción. Doktori dolgozatát is ekkor, mindössze 23 évesen írta, "Elektromágneses indukció forgó testekben" címmel. 1880-ban magna cum laude doktorált. 1882-ben megfigyelte, hogy a katódsugarak képesek áthatolni a fémfólián, és hogy elektromos mezőben nem téríthető el. J.J.Thomson később megmutatta, hogy a rossz vákuum miatt volt sikertelen a kísérlet. 1883-ban Kielben elméleti fizikát tanított. Laboratóriumot rendezett be és folytatta eddigi munkásságát. Még ebben az évben kezdte el tanulmányozni Maxwell 1865-ös elektromágnes elméletét.

1885-től a Karlsruhei Műszaki Egyetem fizikaprofesszora. 1886-ban mutatta ki, hogy az elektromos szikra kisülése közben elektromágneses hullámok keletkeztek. Ezzel igazolta Maxwell híres sejtését. Az elektromágneses hullámok felfedezése után a katódsugárzást is elektromágneses hullámnak vélte, mint utóbb kiderült tévesen. Azt is észrevette, hogy az elektromos szikrák könnyebben kiválthatók, ha a szikraközt ultraviola fénnyel világítják meg. Ezt később fotoeffektusnak nevezte, de soha nem tudta megmagyarázni. Bebizonyította, hogy a fény és a hősugárzás is elektromágneses sugár, s igazolta, hogy e sugarak légüres térben is terjednek. Ugyanabban az évben felfedezte a fényelektromos hatást, az ultraibolya sugarak által előidézett elektromos kisüléseket. Ekkor tankönyvírásba fogott és megírta a Maxwell elméletét tárgyaló tankönyvét.

1888 decemberében közzétette "A levegőben való elektrodinamikus hullámokról és visszaverődéséről" című tanulmányát, melyben igazolta, hogy a villamos rezgések a térben hullámszerűen terjednek, ezzel az elektromágneses hullámok tapasztalható valósággá váltak. 1889-ben Hertz-et a Berlini Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta és a Bonni Egyetem fizika professzora lett. A még mindig csak 33 éves Hertz következő tankönyve 1890-ben jelent meg. Ebben Maxwell egyenletek voltak. Maxwell nehezen érthető jelölései után, ez a könyv közérthető olvasmány volt és ezért átütő sikert aratott. Címe: "A nyugvó testek elektrodinamikájának alapegyenleteiről". Ezzel fogadtatta el Európában Maxwell elméletét.

Fiatalon lett súlyos beteg és korán érte utol a halál. Hamburgban nagy tisztelet övezte munkásságát és bekerült a városházán kiállított 56 kiemelkedő személyt tartalmazó portrécsarnokba. A Harmadik Birodalom idejében ezek közül a zsidó származásra való hivatkozással hetet, köztük az övét is egy időre eltávolították, de mára már visszakerült a megérdemelt helyére.[3]

Felfedezései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ő adott le és fogott fel először rádióhullámokat, de nem hitt a jelenség gyakorlati alkalmazásában. Az elektromágneses hullámoknak megmérte hullámhosszukat és sebességüket, illetve azt is kimutatta, hogy rezgésük természete, visszaverődési és törési képességük ugyanolyan, mint a fényé és a hőhullámoké.

Hatása az utókorra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Munkásságával ő vetette meg a rádiózás, a televíziózás, a radar és a mikrohullámú sütő alapjait. Összegyűjtött művei posztumusz három kötetben jelentek meg, 1894-95-ben.

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nevét viseli sok egyéb között például a frekvencia (rezgésszám) mértékegysége (Hz), a hamburgi tévétorony, az arizonai csillagvizsgáló, valamint Berlinben a Heinrich-Hertz-Institut híradástechnikai intézet.

Érdekességek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Hertz Heinrich biography. The MacTutor History of Mathematics archive Hozzáférés: 2013. nov. 13.
  2. Wilhelm Mosel: A History of Jews in Hamburg (angol nyelven). Buildings Integral to the Former Life and/or Persecution of Jews in Hamburg - Eimsbüttel/Rotherbaum I.. (Hozzáférés: 2012. február 22.)
  3. ^ a b A History of Jews in Hamburg (angol nyelven). (Hozzáférés: 2012. február 22.)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1994-ben halálának századik évfordulójára kiadott német postabélyeg

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]