Kreol nyelv

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Kreol nyelv alatt olyan – többnyire közvetítő szerepű – keveréknyelvet értünk, amely egy adott területen élő, többféle eltérő anyanyelvű közösség egymás közötti érintkezése során alakul ki. A szűkebb értelemben vett kreol nyelvek kialakulásában jellemzően egy, az európai (germán vagy újlatin) gyarmatosítók által használt, valamint a helyi őslakosság, illetve a bevándorló, szintén idegen ajkú lakosság nyelve(i) vesznek részt.

Portugál és kreol nyelvű plakátok
Zöld-foki Köztársaság

Kreol és pidzsin nyelv[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kreol és a pidzsin nyelv közötti alapvető különbség, hogy az előbbi a lakosság anyanyelvévé vált, míg az utóbbit csak közvetítő nyelvként használják. Mindkettő kialakulásában lényegében ugyanaz a folyamat zajlik le: az őslakosság tökéletlenül, lényegesen leegyszerűsített formában és saját nyelvének vagy nyelveinek nyelvtani szabályaival elegyítve sajátítja el a gyarmatosítók vagy az állam hivatalos nyelvét.

Másképpen meghatározva, kreol nyelv tehát akkor jön létre, amikor egy pidzsin nyelv egy közösségben oly széles körben elterjed, hogy egyre gyakrabban használják az elsődleges kommunikáció nyelveként, míg végül már az utódoknak is csak azt közvetítik a szülők és a nyelvi közösség, aminek következtében a lakosság anyanyelvévé válik.

A kreol nyelvek jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kreol nyelvek szókincsének legnagyobb része a hódító európai népek nyelvéből, míg nyelvtanuk, a szórend és a mondatalkotás szabályai, stb. az őslakosság (vagy az idegen bevándorlók) nyelvéből származnak. Valamennyi kreol nyelv közös jellemzője a rendkívül egyszerű nyelvtan: a flexió, a ragozások teljes hiánya, a többes szám, valamint a különböző igealakok segédszavakkal történő képzése, stb. A kreol nyelvek nyelvtipológiai szempontból tehát az elszigetelő vagy analitikus nyelvekhez állnak a legközelebb.

Besorolásuk, csoportosításuk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Genetikai besorolásuk nehézkes, mivel kialakulásukban nem egyetlen nyelv vett részt, tehát nem tekinthetőek egyik nyelv természetes folytatásának sem (ellentétben például az újlatin nyelvekkel, amelyek a latin természetes továbbfejlődésével jöttek létre). A kreol nyelveket így szokványosan aszerint csoportosítják, hogy melyik nyelv képezi szókincsük alapját. Ez alapján megkülönböztetnek:

Az utóbbiakat egyes nyelvészek az újlatin (román) nyelvek folytatásainak tekintik, s ennek mintájára neoromán nyelveknek hívják őket. Sok nyelvész azonban nem ért egyet ezzel a besorolással, mondván, hogy míg az újlatin nyelvek természetes és szakadatlan fejlődés útján alakultak ki közvetlenül a latinból, nyelvtani leegyszerűsödésük mértéke és más nyelvek hatása a latinhoz képest viszonylagosan elhanyagolható, addig a kreol nyelvek esetében teljesen más folyamatok zajlottak le.

Sok ma ismert kreol nyelv az elmúlt 500 évben keletkezett. Ez a térhódítás pedig hatást gyakorolt az európai birodalmi gyarmatok méretére és az intenzív rabszolga-kereskedelemre. Mint a legtöbb nem-hivatalos vagy kisebbségi nyelvet, a kreol nyelveket is az alapnyelvek elkorcsosult változatainak vagy dialektusainak tekintették. Az előítélet miatt az európai gyarmatokon kialakult kreol nyelvek nagy része kihalt. Azonban az elmúlt évtizedek politikai és tudományos változásai miatt javult a kreol nyelvek helyzete, úgy is, mint élő nyelv, és mint a nyelvészeti érdeklődés tárgya szempontjából.[1][2] Néhány kreol nyelv még a hivatalos vagy félhivatalos nyelv státuszát is elnyerte. A nyelvészek mostanra felismerték, hogy a kreol nyelv kialakulása egy univerzális jelenség, nem korlátozódik kizárólag az európai gyarmatosítás időszakára, valamint a nyelvevolúció egyik lényeges aspektusának tekinthető.[3] Például, 1933-ban Sigmund Feist a germán nyelvek kreol eredetét feltételezte.

Más teoretikusok, mint például Salikoko Mufwene úgy érvelnek, hogy a pidzsin és a kreol nyelvek egymástól függetlenül alakulnak ki különböző körülmények között, valamint a pidzsin nyelvnek nem szükséges minden esetben megelőznie a kreolt, továbbá a kreol nyelv sem a pidzsin nyelvből fejlődik ki. Mufwene elképzelése szerint a pidzsin nyelvek kereskedelmi kolóniák közötti mindennapos interakciók nyomán alakultak ki, melyekben a nyelvhasználók megőrizték a saját anyanyelvüket a kommunikáció során. A kreol nyelvek mindeközben olyan gyarmatosított telepeken fejlődtek ki, melyekben az európai nyelvet beszélők gyakran fogadtak tanítványuknak szolgálókat, akiknek a nyelve távol állt a standardtól. A nem-európai rabszolgákkal folytatott gyakori interakciók hatására a rabszolgák nem-európai nyelvéből bizonyos szavakat és jellegzetességeket átvettek, mely azt eredményezte, hogy egy erősen átalakult változat jött létre az eredeti nyelvből. Ezek a szolgálók és rabszolgák a kreolt, mint hétköznapi nyelvet használják, nem csak pusztán azokban a helyzetekben, melyekben a szupersztrátum beszélőjével szükséges a kontaktus.[4]

Történeti áttekintés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Származás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az angol creole kifejezés a francia créole szóból származik, amely rokonságot mutat a spanyol criollo és a portugál crioulo kifejezésekkel, lényegében mindegyik a criar igéből (előidéz, előteremt) származtatható, végső soron pedig a latin creare kifejezésből (előállít, létrehoz).[5] A kifejezés specifikus értelmét a 16. és a 17. században nyerte el, amikor az európai tengeri hatalom és kereskedelem terjeszkedése ahhoz vezetett, hogy más kontinenseken európai gyarmatok jöttek létre.

A criollo vagy crioulo kifejezéseket eredetileg a „minősítők” használták a spanyol és a portugál gyarmatokban, hogy meg tudják különbözetni az etnikai csoport azon tagjait, akik ott születtek és nevelkedtek azoktól, akik felnőttkorukban vándoroltak be. Leggyakrabban a gyarmatosító hatalom állampolgárai alkalmazták a kifejezést, pl. azért, hogy különbséget tudjanak tenni a spanyol kreolok – „españoles criollos” (spanyol elődöktől származó emberek, akik a gyarmatokon születtek) és a spanyol félszigeten élő emberek között – „españoles peninsulares” (az Ibériai-félszigeten született emberek). Brazíliában mindamellett azért is használták a kifejezést, hogy megkülönböztessék a fekete kreolokat – „negros crioulos” (afrikai rabszolgáktól származó, Brazíliában született emberek) a fekete afrikaiaktól - „negros africanos” (Afrikában született emberek). Az idők során a kreol kifejezés és annak származékai (Kreyol, Kriol, Krio stb.) elveszítették az általános jelentésüket, és a sokféle bevándorló etnikai csoport tulajdonnevévé vált. Ezért eredetileg a „kreol nyelv” terminus bármely kreol embercsoport beszédét jelentette.

Földrajzi eloszlás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az európai gyarmatok kereskedelmi szokásainak következtében a legtöbb ismert európai alapnyelvű kreol nyelv az Egyenlítő menti területeken keletkezett. Olyan térségekben, amelyek felől megközelíthetőek az óceánok, például Amerika part-menti régióiban, Nyugat-Afrikában, Goában, India nyugati partján, Délkelet-Ázsia partvidékén Indonéziától kezdve, Makaón, a Fülöp-szigeteken, Malajzián, a Seychelle-szigeteken keresztül, egészen Óceániáig terjedtek ezek a területek.

Ezek közül már sok kreol nyelv kihalt, de néhányuk még mindig létezik a karibi térségben, Dél-Amerika északi és keleti partvidékén (Guyana), Nyugat-Afrikában, Ausztráliában (ld. ausztrál kriol nyelv), és az Indiai-óceán szigetvilágában.

Az atlanti kreol nyelvek európai nyelveken alapulnak, de afrikai és valószínűleg amerind (amerikai indián) elemeket is tartalmaznak. Az indiai-óceáni kreol nyelvek szintén európai nyelvekből épülnek fel, de madagaszkári és esetleg más ázsiai nyelvekből is tartalmaznak bizonyos elemeket. Azonban léteznek még olyan kreol nyelvek, mint például a nubi és a sango, melyek kizárólag nem európai nyelvekből származnak.

Társadalmi és politikai státusz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az európai gyarmatosító hatalmak szemében a kreol embereknek általánosan alacsony a státusza, ezért a kreol nyelveket többnyire „elkorcsosult” nyelveknek, legjobb esetben pedig a politikailag domináns alapnyelvek kezdetleges dialektusainak tekintik. Az e fajta előítélet miatt a „kreolt” a nyelvészek a „nyelv” ellentéteként használták.[6] Ezt az előítéletet még tovább fokozta a gyarmati rendszerben rejlő instabilitás, mely végül sok kreol nyelv eltűnéséhez vezetett, legfőképpen a nyelvet beszélő közösségek szétszóródása vagy asszimilációja miatt.[3]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. DeCamp, D. (1977). The Development of Pidgin and Creole Studies. In: Valdman, A., Pidgin and creole linguistics. Bloomington: Indiana University Press, pp. 3–20.
  2. Sebba, M. (1997). Contact Languages: Pidgins and Creoles. MacMillan, ISBN 0-333-63024-6
  3. ^ a b Vennemann, T. (2003). Languages in prehistoric Europe north of the Alps. In Bammesberger, A. & Vennemann, T., Languages in Prehistoric Europe, Heidelberg: C. Winter, pp. 319–332.
  4. Mufwene, S. (2002). Pidgin and Creole Languages. International Encyclopedia of the Social and Behavioral Sciences. Forrás: http://humanities.uchicago.edu/faculty/mufwene/pidginCreoleLanguage.html (Letöltve: 2012. május 7.)
  5. Holm, J. (1988). Pidgins and Creoles, 1, Cambridge: Cambridge University Press.
  6. Meijer, G. & Muysken, P. (1977). On the beginnings of pidgin and creole studies: Schuchardt and Hesseling. In: Valdman, A., Pidgin and creole linguistics, Bloomington: Indiana University Press, pp. 21–45.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A világ nyelvei. Fodor István főszerk. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1999. ISBN 9630575973  , pp. 1191–1192
  • Manual de lingüística románica, José Enrique Gargallo Gil — Maria Reina Bastardas (coords.), Ariel Lingüística, Barcelona, 2007. ISBN 9788434482685.
  • Wardhaugh, R. (2002). Pidgins and Creoles, An Introduction to Sociolinguistics (fourth ed.). Blackwell Publishing, pp. 57–86.
  • Hall, R. A. (1966). Pidgin and creole languages. Ithaca: Cornell University
  • Bickerton, D. (1983). Creole Languages. Scientific American, 249 (8), 116–122. doi:10.1038/scientificamerican0783-116
  • Winford, D. (1997). Creole Formation in the Context of Contact Languages. Journal of Pidign and Creole Language, 12 (1), 131–151. In: Wardaugh, R. (2002).
  • Wittmann, H. (1999). Prototype as a typological yardstick to creoleness. The Creolist Archives Papers On-line, Stockholms Universitet.
  • Mufwene, S. (2000). Creolization is a social not a structural process. In: Neumann-Holzschuh, I. & Schneider, E. Degrees of restructuring in creole languages, Amsterdam: John Benjamins, pp. 65–84.
  • Gil, D. (2001). Creoles, Complexity and Riau Indonesian. Linguistic Typology, 5, 325–371.
  • Muysken, P. & Law, P. (2001). Creole studies: A theoretical linguist’s field guide. Glot International, 5 (2), 47–57.
  • Lefebvre, C. (2002). The emergence of productive morphology in creole languages: the case of Haitian Creole. Yearbook of Morphology, 35–80.
  • DeGraff, M. (2003). Against Creole Exceptionalism. Language, 79 (2), 391–410. doi:10.1353/lan.2003.0114

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Kreol nyelv témájú médiaállományokat.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]