Ige

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

A(z) „Ige” lehetséges további jelentéseiről lásd: Ige (egyértelműsítő lap).

Az ige (latinul verbum) olyan, cselekvést, történést vagy létezést kifejező ragozható szó, amely alakját személy, szám, idő, mód és szemlélet (aspektus) szerint változtathatja. Különböző nyelvekben eltérő számú igeidő, mód és szemlélet létezhet; az egyes és a többes számon kívül bizonyos nyelvek megkülönböztetnek kettős számot is. Az ige ezenkívül lehet cselekvő és szenvedő igenemű, illetve tárgyas és tárgyatlan; egyes nyelvekben a cselekvő megegyezik a tárgyas igével.

Az ige szótári alakja nyelvenként változó. Általában az az alak az ige szótári alakja, amelyből a többi alakja könnyen levezethető. A szótári alak a magyarban az ige egyes szám harmadik, de a latinban például az egyes szám első személyű alakja. A modern indoeurópai nyelvekben általában a főnévi igenév az ige szótári alakja.

Az ige lehet szabályos (reguláris), valamint rendhagyó (irreguláris). A rendhagyó ige olyan ige, amelynek valamelyik ragozása eltér a szabályos képzési módtól, vagyis általában az igető is megváltozik (pl. a latinban a faciō „csinálok”, de: fēcī „csináltam”, amikor a szabályos alak *facī lenne). A rendhagyó igék egy speciális csoportját alkotják a hiányos (defektív) igék, amelyeknek csak néhány – vagy mindössze egyetlenegy – alakjuk használatos. Ilyen ige például a latin libet ’tetszik’, vagy a spanyol nieva ’havazik’.

Az igéknek a ragozott alakjaikon kívül személytelen alakjaik is léteznek, amelyek a cselekvésre, történésre az alanyra való hivatkozás nélkül utalnak: ezek az igenevek.