Aknaszlatina

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Aknaszlatina (Солотвино)
Strand a sóstó partján
Strand a sóstó partján
Aknaszlatina címere
Aknaszlatina címere
Közigazgatás
Ország Ukrajna
TerületKárpátalja
Járás Técsői járás
Rang városi jellegű település
Alapítás éve1360
Irányítószám 90575
Körzethívószám +380 3134
Testvértelepülései
Népesség
Teljes népesség8632 fő (2019. jan. 1.)[1] +/-
Magyar lakosság 2193
Népsűrűség836 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság283 m
Terület11,10 km²
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Aknaszlatina (Ukrajna)
Aknaszlatina
Aknaszlatina
Pozíció Ukrajna térképén
é. sz. 47° 57′ 30″, k. h. 23° 52′ 08″Koordináták: é. sz. 47° 57′ 30″, k. h. 23° 52′ 08″
A Wikimédia Commons tartalmaz Aknaszlatina témájú médiaállományokat.
Felszíni sótömb Aknaszlatinán. Háttérben a sóbánya építményei
Szanatórium az aknaszlatinai sóbányában

Aknaszlatina (ukránul: Солотвино (Szolotvino), románul: Ocna Slatina, oroszul: Солотвина (Szolotvina), szlovákul: Slatinské Doly) város Ukrajnában, Kárpátalján a Técsői járásban. Lakóinak száma körülbelül 8600 fő, ebből mintegy 3500 magyar nemzetiségű.

Fekvése[szerkesztés]

Técsőtől 24 km-re délkeletre a Tisza jobb partján fekvő település. Faluszlatina tartozik hozzá. A Tisza túlpartján Romániában, Aknaszlatinával szemben Máramarossziget terül el. A település átlagos tengerszint feletti magassága 283 m.

Nevének eredete[szerkesztés]

Neve a magyar akna és a szláv zalato (= arany) főnevek összetétele.

Története[szerkesztés]

1360-ban Zlatina néven említik először. Már a római korban lakott volt. A környék leggazdagabb sóbányája volt itt, amely a 13. század óta működött. A szinte kimeríthetetlenül gazdag az aknaszlatinai sótest, amely 2160 m hosszú, 1700 m széles és több mint 600 m vastag, ÉNy-DK irányú csapással és 65-81° ÉK-i dőléssel.[2] Bányászai már 1492-ben lázongtak a rossz körülmények miatt, 1514-ben tevékenyen részt vettek a Dózsa György-féle parasztfelkelésben, majd 1703-ban a Rákóczi-szabadságharcban. A 18. és 19. században egymás után nyitották meg az újabb és újabb sóbányákat. 1880-ban ért ide a vasútvonal. 1910-ben 2330, túlnyomórészt magyar lakosa volt. Mára az etnikai arány megfordult. A trianoni békeszerződésig Máramaros vármegye Szigeti járásához tartozott. 1944-ben innen is elvitték a magyar és sváb nemzetiségű férfiakat, akik többsége elpusztult a szovjet gulagon. 1989-ben magyar középiskola nyerte vissza itt önállóságát.

Gazdasága[szerkesztés]

A település életét évszázadokon át a sóbányászat határozta meg. Az ipari méretű sókitermelés csak az Osztrák–Magyar Monarchia idején, a 19. században kezdődött el. A szovjet időkben jelentősen növelték a termelést. 1960-ban 326 000 t, 1970-ben 451 000 t sót hoztak a felszínre (ez az Ukrán SZSZK sótermelésének 10%-a volt). A Szovjetunió felbomlását követő gazdasági válság a bányát sem kerülte el, mára a termelése jelentősen visszaesett. Napjainkban ipari és mezőgazdasági célokra bányásznak sót. A 8-as és a 9-es számú bánya működik, előbbiben főleg románok, utóbbiban magyarok dolgoznak. A korábbi bányák kimerültek, többségük beomlott. A 9-es bánya felső vágataiban 1968 óta allergiát és légúti betegségeket gyógyítanak. A településen – Ukrajnában egyedüliként – allergológiai kórház működik. A rablógazdálkodás és a bánya műszaki elhanyagolása miatt a 21. század elején a termelés jórészt összeomlott, a felszín lesüllyedt, a tárnákat víz öntötte el, és nagy sóstó keletkezett a helyén. Vizét magánvállalkozások rekreációs fürdőmedencékhez használják fel.

Közlekedés[szerkesztés]

Máramarosszigettel egynyomú, csak személygépkocsival való közlekedésre alkalmas (3,5 tonnás össztömegkorlátozású) közúti híd köti össze a Tisza felett. Az eredetileg 1892-ben épült acélhidat 1919-ben egy nagy árvíz megrongálta. A két világháború között csak egy kötélhíd kötötte össze a két partot. 1941-ben, amikor a második bécsi döntés nyomán mindkét part újra Magyarország része lett, a csonka hidat felújították, azonban a második világháborúban lerombolták. 2001-ben ugyan újjáépült, de csak alkalmanként nyitották meg; végül 2007-ben létesült állandó határátkelő.[3][4]

A települést érinti a Bátyú–Királyháza–Taracköz–Aknaszlatina-vasútvonal.

Látnivalók[szerkesztés]

  • Már a 19. században sósvizű gyógyfürdő működött itt, jelenleg Kisszlatinán van gyógyfürdő.
  • A település életét meghatározó sóbányászat történetét a helyi bányamúzeum mutatja be.
  • Bivalytenyészete

Itt született[szerkesztés]

Testvérvárosok[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Ukrán Statisztikai Hivatal: Чисельність наявного населення України на 1 січня 2019 року (ukrán nyelven). Ukrán Statisztikai Hivatal, 2019. (Hozzáférés: 2019. június 25.)
  2. Réthy Károly: Aknaszlatina, az európai sóbányászat egyik fellegvára
  3. Popovics Zsuzsanna, Baráth József: Újabb híd a Tiszán – Híd van, határátkelő még nincs (magyar nyelven). Kárpátalja, 2002. július 5. (Hozzáférés: 2020. június 12.)
  4. Megnyílik a történelmi Tisza-híd (magyar nyelven). Krónika, 2007. január 12. (Hozzáférés: 2020. június 12.)

További információk[szerkesztés]

Galéria[szerkesztés]