Dognácska

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Dognácska (Dognecea)
Small lake, Dognecea commune, Caras Severin County, Romania.JPG
A dognácskai kisebbik bányató tündérrózsái
Közigazgatás
Ország  Románia
Történelmi régió Bánság
Fejlesztési régió Nyugat-romániai fejlesztési régió
Megye Krassó-Szörény
Rang községközpont
Beosztott falvak Kalina
Polgármester Elena Moise (PNL), 2012
Népesség
Népesség 1905 fő (2011. október 31.)[1]
Magyar lakosság 8
Község népessége 2009 (2011)[2]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 230 m
Terület 75,73 km²
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Dognácska  (Románia)
Dognácska
Dognácska
Pozíció Románia térképén
é. sz. 45° 16′ 26″, k. h. 21° 45′ 02″Koordináták: é. sz. 45° 16′ 26″, k. h. 21° 45′ 02″

Dognácska (románul: Dognecea, helyi ejtés szerint Ducnecea, németül Dognatschka) falu Romániában, a Bánságban, Krassó-Szörény megyében.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Szörényi-érchegység északnyugati nyúlványa, a Dognácskai-hegység völgyében, hét kilométer hosszan nyúlik el.

A dognácskai Simon és Júda bánya keresztmetszeti képe a 18. századból
Dognácska régi címere

Nevének eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A falutól északra Székesbánya néven (1356, Zekusbanya) középkori település volt, melynek temploma ma is látható. Mai neve először 1722-ből adatolható. Ez szerb eredetű és vagy az oszmán-török doğan ('sólyom') szóból vagy a délszláv dugnati ('marhákat hajtani') szóból származik.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Környékén a római és a középkorban színesfémeket bányásztak. Vasérckészleteit 1718-ban fedezték föl. Ezután német bánya- és olvasztómunkások települtek be, főként Ausztriából, Stájerországból, Tirolból, Krajnából, Cseh- és Morvaországból és Selmecbányáról. 1721-ben megindult a vasércbányászat és a vaskohászat, 1722-ben a rézbányászat. 1725-ben kb. 1154t ércet termeltek ki.[3] Idehelyezték a négy bánáti bányahivatal egyikét és 1727-ben vásártartási jogot kapott. 1729-ben kb. 550 lakosa volt.

1740-ben a temesvári Andreas Hübner a telep mellett fedezte föl a korabeli Európa egyik legjelentősebb rézérclelőhelyét, amiért később nemességet is kapott. 1741-ben már 18 bányát műveltek a környező hegyekben. Ekkor alakult római katolikus plébániája. Olténiai származású „bufánokat” és cigányokat telepítettek be, akik szenet égettek, fuvaroztak, kovácsműhelyekben dolgoztak és terepmunkákat végeztek.

1761-ben postaállomást kapott. 1764-ben egy színarany telért találtak, de a kitermelt ásványkincsek között szerepelt ólom-, ezüst- és cinkérc is. 1793-ban szabad királyi bányavárosi címmel tüntették ki. 1828-ban bányaváros volt a bányakincstár tulajdonában, 2015 lakossal és piackörzetéhez 27 falu tartozott.

1848. április 21-én, a Krassó megyei szolgabíró érkezése után a bányahivatal elé összegyűlő nép előbb az élelmiszerárakról szóló hirdetmény levételét követelte, majd a szemükben a vármegye hatalmát jelképező magyar zászló visszacserélését a császárira.[4]

A 19. század közepén bányászata válságba került. 1855-ben a StEG vásárolta meg, és végképp alárendelődött Resicabányának. Bányáiban 1867-ben száznyolcvanan, kohóiban százhuszan dolgoztak.[5] 1872-ig még kisebb mértékben tovább folyt színesfémbányászata, de azután már csak vasércet bányásztak. 1864-ben egy új ércelőkészítőművet helyeztek üzembe. 1879-ben felavatták a kaszinót. 1897-ben gyógyszertárat nyitottak benne.[6] A század végén a két nagyolvasztót is bezárták. Később a vasérbányászat mellett újraindult a színesfémbányászat is, de korábbi jelentőségét nem tudta visszaszerezni.

A különböző nemzetiségek egykor településrészek szerint elkülönülten éltek. Az északi fertályt a felső hídig románok, a két híd közötti részt németek lakták, attól délre ismét románok, a déli végen pedig cigányok. Krassó, majd 1880-tól Krassó-Szörény vármegyéhez tartozott. A településről neveztek el egy ritka ásványt, a dognácskaitot (rézbizmutszulfid). 1991-ben a bányászatot beszüntették.

Népessége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1842-ben 1306 ortodox és 1019 római katolikus vallású lakosa volt.[7]
  • 1900-ban 3525 lakosából 2195 volt román, 1262 német, 29 magyar és 18 krassován nemzetiségű; 2206 ortodox és 1300 római katolikus vallású. A lakosság 46%-a tudott írni-olvasni és 2%-a beszélt magyarul.
  • 2002-ben 1928 lakosából 1751 volt román, 131 német, 25 cigány és 11 krassován nemzetiségű; 1413 ortodox, 198 baptista, 167 római katolikus és 138 pünkösdista vallású.

Látnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Római katolikus temploma 1733-ban épült. Benne egy 18. század második feléből származó festett faszobron Nepomuki Szent János kétfelől egy-egy munkaruhás bányász mellett látható.[8]
  • A bányászat emlékei: az egykor duzzasztásra használt két tó, a kisebbik tavon (1724) tündérrózsák élnek. Az egyik nagyolvasztó (1858) romjai. Bányászházak és irodaépületek. Az egykori meddőhányó.

Híres emberek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Institutul Național de Statistică. (Hozzáférés: 2014. február 4.)
  2. Recensământul populației și locuitorilor 2011, Rezultate finale: Tab8. Populaţia stabilă după etnie – judeţe, municipii, oraşe, comune. INS [Nemzeti Statisztikai Hivatal, végleges adatok]. (Hozzáférés: 2013. július 10.)
  3. Ovidiu Marinel Koch-Tufiș: Unele aspecte referitoare la mineritor și metalurgia bănățeană în anii 1718–1726, analizate prin prisma unor documente aflate la arhivele curții imperiale din Viena. In Banatica 21. Reșița, 2011, 143. o.
  4. Abt János bányamester és Lengyel helyettes kamarai iktató a kerületi bányaigazgatósági elnökhöz. In Ștefan Pascu – Victor Cheresteșiu Red.: Revoluția de la 1848-1849 din Transilvania. Vol. 2. București, 1979, 251–7. o.
  5. Hunfalvy János szerk.: Magyarország bányászata a bányakapitányságok 1863–1867. évi jelentései alapján összehasonlitva. Pest, 1869, 128–29. o.
  6. Péter H. Mária: Az erdélyi gyógyszerészet magyar vonatkozásai. Kolozsvár, 2002, 47. o.
  7. Universalis schematismus ecclesiasticus venerabilis cleri romano- et graeco-catholici saecularis et regularis incliti Regni Hungariae Partiumque eidem adnexarum nec non Magni Principatus Transilvaniae … pro anno 1842/3 redactus. Budae
  8. Nicolae Sabău: Metamorfoze ale barocului transilvan, vol. 1, Sculptura. Cluj-Napoca, 2002, 167. o.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Képek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]