Stájerlakanina

Stájerlakanina (Anina, Steierdorf-Anina)
Stájerlakanina címere
Közigazgatás
Ország	Románia
Történelmi régió	Bánság
Fejlesztési régió	Nyugat-romániai fejlesztési régió
Megye	Krassó-Szörény
Polgármester	Gheorghe Neicu
Népesség
Népesség	9238 fő (2005) +/-
Földrajzi adatok
Időzóna	EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Stájerlakanina Pozíció Románia térképén
é. sz. 45° 5′ 30″, k. h. 21° 51′ 12″45.0916666667, 21.8533333333

Stájerlakanina (románul Anina, németül Steierdorf-Anina) város Romániában, Krassó-Szörény megyében.

Fekvése

Resicabányától 25 km-re délre, Oravicabányától 24 km-re keletre fekszik.

Nevének eredete

A mai város Stájerlak és Anina egyesítésből jött létre. Stájerlak neve onnan ered, hogy a falu lakói Stájerországból települtek ide. Anina neve románul égerfával benőtt helyet jelent.

Története

A két településrész közül Stájerlak a régebbi. Akkor alakult ki, amikor 1773-ban stájer favágókat telepítettek ide az erdők meghódítására, majd 1774-ben a Rajna parti Schladingból mészégetők érkeztek. 1788-ban lakosai a török hírére elmenekültek, ezalatt hegyi románok a falut kifosztották és elpusztították. Újjáépült, majd 1790-ben kőszént találtak területén.

Anina vasgyártelepét 1846-ban alapították. Feketeszénbánya, szénelőkészítő üzem, olajpalakitermelés, hőerőmű van itt.

Temploma 1872-ben épült.

1910-ben 12336 lakosából 8837 német (71,63%), 1280 román (10,37%), 705 magyar (5,71%) és 564 szlovák (4,57%) volt. A trianoni békeszerződésig Krassó-Szörény vármegye Oravicabányai járásához tartozott. 2002-ben 9.167 lakósából 7.992 román (87,18%), 763 német (8,32%), 200 magyar (2,18%), 82 cigány (0,89%), 29 ukrán (0,31%) volt.

Híres emberek

• Itt született 1887. október 10-én Breuer György ornitológus, a Sopron-környéki erdők és a Fertő kutatója.
• Itt született 1894. március 30-án Balogh István politikus, római katolikus pap, államtitkár, a Kisgazdapárt főtitkára.
• Itt született 1909. április 17-én Ember Győző történész, levéltáros, az MTA tagja.
• Itt Aninán vezette [1906-ban] Roób József vaskohómérnök az itteni kokszoló és kohóüzemet. Később, [1911-től] újra idehelyezik és korszerűsíti, bővíti, vezeti az üzemet 1913-ig. Ezután kap megbízást Diósgyőrbe, majd a Rima-Murányi-Salgótarjáni művekbe. 1926-ban kerül Ózdra a kohászat fejlesztésére és vezetésére, és innen 1941-ben vonult nyugdíjba is. Ózdon jelentős munkát végzett. Üzemi tevékenysége mellett széleskörű társadalmi és szociális munkát is kifejtett.