Szerkesztővita:PZoli/Archívum: 2016. január – 2017. október

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Tartalomjegyzék

Magyar uralkodókat ábrázoló képek[szerkesztés]

Tudtommal I. Károly magyar király egy kiemelt szócikk, amit azért nem kéne lerontani ilyen képpel, de döntsék el azok, akik kiemelt státuszához járultak hozzá, mert neki kell eldönteni, hogy ez így jó lesz-e. Lááláá vandalizmusa nem elfogadható!Peadar vita 2016. január 6., 16:36 (CET)

@Peadar: Fogalmi zavarban vagy! Ez nem vandalizmus! Beszéld meg bárkivel, köztük a változtatást végző szerkesztővel, hogy szerinted miért nem jó, de visszavonás nélkül. Ha kialakul egy többségi vélemény, akkor vissza lehet vonni, addig nem. – Puskás Zoli vita 2016. január 6., 16:39 (CET)

Nem értem miért véded a védhetetlent, ha egy cikket valaki leront, akkor ott vissza kell állítani a régi állapotot, miért őt véded, mikor te magad is láthatod, hogy nem járt el helyesen Lááláá, mikor önkényesen megváltoztatgatta a képeket a magyar királyok szócikkekben egy ismeretlen XIX. századi festő képeire cserélte le őket, azért ezt nem nevezném jóhiszemű lépésnek a részéről, és nem kéne ezt támogatni.Peadar vita 2016. január 6., 16:41 (CET)

@Peadar: Egyetlen dolgot védek, a szerkesztés szabadságát. Az, hogy te lerontásnak ítéled, nem jelent semmit azon túl, hogy ez a te véleményed, visszavonásra nem elegendő indok. Itt egy kis segítség a vandalizmus fogalmának megértéséhez. – Puskás Zoli vita 2016. január 6., 16:50 (CET)

Amint láthattad, írtam egy releváns szerkesztőnek, kioktatásra viszont nincs szükségem a vandalizmusról, mert pontosan tudom, hogy az vandalizmus, ha egy jó cikket önkényesen leront valaki.Peadar vita 2016. január 6., 16:56 (CET)

@Peadar: Én is úgy gondolom, hogy jobb egy korabeli kép, mint egy sokkal későbbi, vélhetően részben legalább fikciónak minősülő ábrázolás, de ettől ez a csere még nem vandalizmus. Épp ezért egyáltalán nem foglalkoztam azzal a kérdéssel, hogy melyikőtöknek van igaza, mert ezt nektek kell megbeszélnetek. Valójában minden szerkesztés önkényes, hiszen senkinek sincs egyeztetési kötelezettsége mielőtt szerkesztene, így erre hivatkozni a visszavonásnál nem lehet. Az pedig egyértelműen le van írva az általam linkelt oldalon, hogy mit tekintünk vandalizmusnak, és ott nincs olyan bekezdés, hogy ha Peadar szerint valaki ront egy cikk állapotán, az vandalizmusnak számítana. Ráadásul nem csak a képcserét vontad vissza, hanem azzal együtt mindent. – Puskás Zoli vita 2016. január 6., 17:34 (CET)

Ha ártottam valaha a wikinek, nyugodtan mutass rá, viszont Lááláá szertelen viselkedése sok galibát okoz, ami felesleges bosszankodástól kímélne meg sokunkat, ha előbb kérdezne, aztán cselekedne, pl. előbb felvethette volna a kocsmafalom, mielőtt az összes magyar király portréját lecserélte volna egy ismeretlen német festő képeire, mi ez, ha nem vandalizmus. én aztán tudom, mi a vandalizmus, mert sokszor megkaptam, holott sosem követtem el. :)))))))Peadar vita 2016. január 6., 17:39 (CET)

A szerkesztéseim nem hiábavalóak, és nem önkényesek. Többekkel egyeztettem, mellesleg nem is az én ötletem volt. A cikkek esztétikai egységét állítottuk fel ezzel. Az ábrázolások éppoly fiktívek, mint a krónikai miniatúrák (mellesleg a krónikák képeit mindig elsődleges helyen helyeztem el az infoboxon kívül). Viszont az alkotó merített a korabeli leírásokból és a korábbi ábrázolásokból is. Kísérleti jelleggel lett lecserélve minden kép, de nem számítottunk rá, hogy lesz, aki minden egyeztetés nélkül rombol majd. Az volt a terv, ha nagy lesz a közfelháborodás, tartunk egy szavazást, de egyetlen szerkesztő trollkodását én egyáltalán nem nevezném közfelháborodásnak. Ráadásul Peadar nem csak a litográfiákat szedi ki. A tartalmi és az egyéb képek elhelyezésénél végzett javításaimat is egytől egyig visszavonta, erre pedig végképp nem adott magyarázatot. Ez sokkal közelebb áll a vandalizmus fogalmához, mint az én szerkesztéseim (amelyek egyáltalán nem azok!). Meg lehet nézni a cikkek laptörténetét. Ja, és Peadar vitalapjának laptörténetét is. Amikor felveszem vele a kapcsolatot, akkor törli az üzenetemet, feltételezem, korábbi összetűzésünk okán (régebben sem nagyon kívánt válaszolni). Megjegyzem, akkor sem én voltam az, aki elsőként agresszívan viselkedett. Gondoltam már, üzenek itt, mert nem kell magadból szentet, belőlem pedig eretneket csinálni! Köszi. --Lálálá9999 vita 2016. január 6., 17:49 (CET)

Peadar, én nem látom a "rontást". A királycikkekben szereplő képek s egy ízlésvilágot jelenítenek meg, meg ezek az osztrákok is. Ezek egységesek, azok nem. A képek hitelessége sem ezek között, sem amazok között nem tetten érhető, mind jóval a királyok halála után készült, korabeli leírások alapján, de "művészi" értelmezésben, magyarul légből kapottak. Az a tény, hogy Te valamit rontásnak" gondolsz, valóban igen egyedi vélemény, majdhogynem a magánügyed. LáláláBármely szerkesztő ugyanúgy rontásnak gondolhatja a régebbi, krónikás képeket, meg én is rontásnak gondolhatok egy csomó dolgot, az objektív valóság ezáltal legfeljebb árnyalódik, de nem változik meg: senkinek nincs lövése sem, hogyan néztek ki valójában az uralkodók, az ábrázolások légből kapottak, így akár az egységes német megjelenítések, akár a krónikás, összevissza lehet a cikkben. A kiút valóban a megbeszélés lenne, nem az oda-vissza állítgatás. – Burumbátor Mondd, mit tehetnék érted? 2016. január 6., 17:53 (CET)

@Burumbátor: Én nem gondolom rontásnak a Képes krónika ábrázolásait, félreértés ne essék. És oda-vissza állítgatás sincs, mert nem kívánok szerkesztési háborúba keveredni. Inkább próbálok valamit érdemben tenni. --Lálálá9999 vita 2016. január 6., 17:56 (CET)

Nem is mondtam ilyet, de javítom. – Burumbátor Mondd, mit tehetnék érted? 2016. január 6., 18:08 (CET)

Sziasztok! Lálálá9999 mellett én voltam az, aki kitalálta, hogy legyenek ezek a képek uralkodónik "profilképei" a Facebookon Wikipédián. Elolvastam Peadar írását, de lehet velem van a baj, de én nem értettem meg, hogy mi is a problémája ezekkel a képekkel. Én magam úgy gondolom, hogy adottak a krónikák rettenetesen rossz minőségű képei, ahol minden alak ugyan úgy néz ki, a legnagyobb különbség pedig az, hogy az egyiknek van szakáll ábrázolása, a másiknak nincs. És azt se feledjük el, hogy bármely krónikát is vesszük alapul, egyik sem korabeli. Tehát hiteles képeink most sincsenek. Jómagam teljesen "véletlenül" találtam rá ezekre a képekre ettől az osztrák művésztől. Lehet, hogy sem ő, sem a művei nem világ, vagy legalább az országban híresek és/vagy ismertek, de attól még nem ennek kellene a fő érvnek lennie ellene. Már csak azért sem, mert így mind esztétikai, mind egység, mind rendezettség szempontjából előnyösebb lenne. Ráadásul ha úgy vesszük, ezek még jobbak is, ugyanis királyainkat a forrásoknak és tudásnak megfelelően ábrázolja. A lovagkirályokat páncélban és kardal, a fiatal uralkodókat fiatalnak, Vak Béla képére pedig külön ki lehetne térni, mert azt ha nem is mondják is rájövök, hogy őt akarja ábrázolni. Szóval, egy szó, mint száz, miután sem korabeli, sem hiteles, sem pedig korabeli és hiteles képeink nincsenek, így ezekkel el lehetne érni, hogy egy egység és rendezettség uralkodjon a magyar királyainknál. Most viszont ez úgy néz ki, hogy az egyik kép nagyobb, mint a másik, az egyik kép egy szobrot ábrázol, a másik egy festményt, a harmadik egy krónika rossz minőségű képe, és így tovább. Ezen segítenénk, ha ezeket a 19. századi metszeteket tennénk be "profilképnek". – Imoti95 vita 2016. január 6., 18:34 (CET)

@Peadar, Lálálá9999, Imoti95, Burumbátor: A vita tartalmi részébe nem kívánok továbbra sem belefolyni, mivel nekem is csak véleményem van a dologról, alapos háttérismeretem nincs, és itt is olvastam mindkét oldaltól olyan érveket, amiket el tudok fogadni. Amit ránézésre meg tudtam állapítani, hogy a kérdéses változtatás nem volt vandalizmus, és ezért éreztem szükségét annak, hogy a vandalizmusként való kezelése ellen fellépjek. Alighanem a másik oldal is követett el hibát, vagy legalábbis illetlenséget, ezt meg is írtam nekik mielőtt ide jöttem volna a reakciókat elolvasni, de a letámadás akkor is az erre adható legrosszabb válasz. – Puskás Zoli vita 2016. január 6., 19:56 (CET)

Rendben. Na de akkor mi legyen? Valahogy akkor is dönteni kell. --Lálálá9999 vita 2016. január 6., 20:02 (CET)

Kedves Puskás Zoli! Ha változtatni kíván valaki, akkor vesse fel előbb a vitalapon vagy kocsmafalon, és ha a többség megszavazza, akkor mehet, de így önkényesen elfogadhatatlan számomra, mert az erős csúsztatás, hogy megbeszélte másokkal, én meg tudom, hogy azért nem mindenkinek tetszik, rajtam kívül: V. István magyar királynál, úgyhogy még mindig vandalizmusnak tartom, ha az eddig meglevőt rosszabbra cseréljük.Peadar vita 2016. január 6., 20:05 (CET)

Amint láthatod, nem vontam vissza Cs-mester szerkesztését, hanem írtam a vitalapjára. Valamint továbbra is kikérem magamnak, hogy vandálnak nevezz! "Ha változtatni kíván valaki, akkor vesse fel előbb a vitalapon vagy kocsmafalon, és ha a többség megszavazza, akkor mehet" ez elég ellentmondásos tőled. És mitől rosszabb? Mit jelent az, hogy rosszabb? A szubjektivitásról beszél mindenki egész este... – Lálálá9999 vita 2016. január 6., 20:09 (CET)
Hands-on.png (Szerkesztési ütközés után) @Peadar: Egy ideig valóban teljesen irreleváns, hogy minek tartod, de miután már többen is felhívtuk a figyelmedet arra, hogy a vandalizmus fogalma a WP-n viszonylag jól definiált, és itt semmi ilyesmi nem történt, újra és újra vandálnak nevezni egy szerkesztőt, aki nem tett semmi olyat, amivel rászolgált volna erre, szembe megy a civilizált viselkedés kívánalmával, így megkérlek, hogy ezt most hagyd abba! Köszönöm! – Puskás Zoli vita 2016. január 6., 20:19 (CET)

Én mondtam, hogy elfogadom a többségi döntést, de csak miután már megszavazták, és persze nem csak két ember.Peadar vita 2016. január 6., 20:23 (CET)

Mi lenne, ha visszaállítanánk a kiindulási, képeskrónikás változatot és kiírnánk egy szavazást, addig pedig senki sem változtatgatná a képeket és nem vagdosna a másik fejéhez dolgokat? – Hollófernyiges vita 2016. január 6., 20:33 (CET)

Lehetne, de azért gondoltuk "kísérletileg" a dolgot, hogy mindenki lássa, milyen az összkép (bár a helyzetet elnézve nem kellett volna). A megmaradtakat szerintem nem kellene visszaállítani akkor. A főképeken kívüli szerkesztéseimet meg állítsa vissza Peadar, akármi is lesz a döntés. De csakis utána! --Lálálá9999 vita 2016. január 6., 20:37 (CET)
@Hollófernyiges: A visszaállítás szerintem egyértelműen azt sugallná, hogy a kiinduló állapot volt a „jó”, és azon akar valaki változtatni. A javaslatod többi részét, különösen az utolsó hat szóban leírtakat, támogatom. – Puskás Zoli vita 2016. január 6., 20:45 (CET)

Továbbra is fenntartom, hogy különösen egy kiemelt szócikkben csak is kivételesen indokolt esetben lehet változtatni, ez az eset nem az volt, tehát jogos volt Andrew69. visszaállítása most I. Károly magyar királynál. A jövőben jó lenne elkerülni a hasonló eseteket, tehát ebből is látszik, hogy jól gondoltam, hogy akkor járok el helyesen, ha visszaállítom, és határozottan nem értek egyet továbbra sem ezeknek a képeknek a behelyezésével, főleg így önkényesen. Semmivel sem mondanak többet, mint amik eddig bent voltak, sőt, csak nevetségessé teszi a wikit, mert a kortárs vagy kortárs közeli krónikás képek legalább visszadnak valamit a kor hangulatából, de ezek sajnos rontják a szócikkek eddigi színvonalát. ha nem lenne egyébként kép, azt mondom, jobb híján ,de van sok kép, miért pont ezek kellenének, olyanok mint a kártyaképek.Peadar vita 2016. január 6., 21:13 (CET)

@Peadar: Én pedig továbbra is fenntartom, hogy nem jártál el helyesen, mint ahogy @Andrew69. mostani lépését is abszolút elhibázottnak tartom (ez ráadásul az „önkényesség” itt többször felmerült fogalmát is új megvilágításba helyezi) annak ellenére, hogy – mint már korábban leírtam – én is a krónikás képeket tartom a cikkekhez jobban illőnek. Az indokaimat már leírtam épp elégszer, nem óhajtom ismételni magam. – Puskás Zoli vita 2016. január 6., 21:23 (CET)

Hands-on.png (Szerkesztési ütközés után) @Peadar: azt is elmondták már neked, hogy egy kiemelt cikket is ugyanúgy szerkeszthet bárki, mint egy nem kiemeltet. Ha jól emlékszem, nem egy, nem kettő cikknél pedig szobrok és 19. század metszetek voltak az infoboxban. Vencelnél vagy I. lajosnál akkor ez msot visszaadja a kor hangulatát? Egyébként rosszul tudod, Károly Róbertől sem korabeli a kép. Symbol opinion vote.svg megjegyzés Te vagy, aki nevetségessé teszed a Wikipédiát az örökös vitáiddal és értetlenségeddel. --Lálálá9999 vita 2016. január 6., 21:26 (CET)

@Puskás Zoli: jók azok a miniatúrák, de a legtöbbről rossz minőségű kép van fenn a Wikipédián, ami gáz. Ha azokat lecseréljük, viszont a többit (azt a néhány jó minőségűt) meghagyjuk, akkor még nagyobb kavarc lesz. Sok iniciálé pedig jeleneteket ábrázol, van, amelyik nemlétezőt. Ezért lenne szép egy egység... --Lálálá9999 vita 2016. január 6., 21:34 (CET)

De akkor haladjunk a megoldás felé. Mi legyen? --Lálálá9999 vita 2016. január 6., 22:13 (CET)

Szerintem egyik kép se legyen az infoboxokban. Az maradjon üresen, és az összes kép egy táblázatban szerepeljen egymás mellett koruk szerint növekvő sorrendben. Vigyor Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2016. január 6., 22:42 (CET)
@Lálálá9999: Mint korábban is írtam, vagy a témát gondozó működő műhely vitalapján (ha van ilyen), vagy az egyéb, esetleg a javaslatok kocsmafalon tudom elképzelni a tartalmi megbeszélés lebonyolítását. Előzményként mindenképpen érdemes linkelni az egymás közötti előzetes egyeztetéseiteket, meg talán ezt a vitát is. – Puskás Zoli vita 2016. január 6., 22:35 (CET)
@Puskás Zoli: Eszerint a vita helye: Wikipédia-vita:Magyar történelmi műhely. És akkor ha valaki támogatja vagy ellenzi, esetleg megjegyzést tesz, akkor a sablonokkal teszi majd meg gondolom. Hány napig tartson? Ameddig nem lesz elfogadható eredmény? Ki zárja le? --Lálálá9999 vita 2016. január 6., 22:44 (CET)
@Hungarikusz Firkász: vagy akár az infoboxba is lehetne tenni több képet, mint például a Magyarok szócikkben... Egyébként hogy képzeled el pontosan? Hol legyen a táblázat? Lálálá9999 vita 2016. január 6., 22:49 (CET)
Sehol, csak vicceltem. Próbáltam oldani a feszültséget, de úgy látszik, nem ült a poén. Bocsánat! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2016. január 6., 22:51 (CET)
Leesett, elég nevetséges lenne és példátlan. :D Komoly megjegyzésre komoly válasz. – Lálálá9999 vita 2016. január 6., 22:52 (CET)

@Lálálá9999: 1. A portálvita szerintem nem erre való. 2. Itt is több szempont merült fel, szerintem ez a vita az elején aligha szorítható egy igen/nem válaszadós keretbe. 3. Az meg végképp nem járható, hogy előre megszabjuk, hogy meddig tartson. A viták jellemző kimenetelei tapasztalataim szerint:

  • érdektelenségbe fullad;
  • kialakul valamiféle konszenzus vagy egyértelmű többségi vélemény;
  • leszűkül a vita egy-két jól megválaszolható kérdésre, amit akár egy informális szavazással is le lehet zárni;
  • elfajul, és vagy mindenki elfordul tőle, vagy szavazásra viszi végül valaki.

Ebből adódóan jellemzően maguktól záródnak le, azután esetleg jön valaki, aki ezt ki is mondja. :-) – Puskás Zoli vita 2016. január 6., 22:59 (CET)

Épp az előbb akartam beírni az "ide mindjárt írok valamit" helyére (mert rájöttem, hogy a portál nem egyenlő a műhellyel :-)): Eszerint a vita helye: Wikipédia-vita:Magyar történelmi műhely. --Lálálá9999 vita 2016. január 6., 23:02 (CET)

Kedves Puskás Zoli! Rendben, értettem, tudomásul vettem, csak akkor a vitapartneremet is ilyen határozottan intsd meg, ahogy engem, mert én sem tűröm, ha becsmérelnek. Lááláá ezt írta, idézem :"Egyébként a Péter magyar király cikkben nem ég a pofád, hogy", nem hinném, hogy ez a kifejezés elfogadhatóbb lenne egy normális vita során.Peadar vita 2016. január 7., 19:03 (CET)

@Peadar: Természetesen pro és kontra igaz mindez. Ezt a szerkesztését nem láttam. – Puskás Zoli vita 2016. január 7., 19:05 (CET)

Most már láttad, és kérlek, őt is figyelmeztesd akkor, én tudomásul vettem a kérésedet és figyelmeztetésedet. Köszönöm.Peadar vita 2016. január 7., 19:09 (CET)

@Peadar: Természetesen a neked szóló válaszom megírása után írtam neki is, csak sajnos (vagy inkább szerencsére? :-)) a gépek nem gondolatvezérléssel működnek, így a kivitelezés igénybe vett néhány percet. – Puskás Zoli vita 2016. január 7., 19:17 (CET)
Köszönöm szépen!Peadar vita 2016. január 7., 19:25 (CET)

@Peadar: itt válaszolok, mert ez ebbe a szakaszba való. A normális vitáról te ne beszélj, az általad oly' durvának ítélt mondat pedig tipikus magyar szófordulat. Ez nem a személyed ellen irányul. Bárhogyan is tekintünk erre: az a kép valóban gáz. A többi miniatúrán meg Péter nem egymaga szerepel. Ahhoz képest, amiket te a fejemhez vágtál, én semmit sem tettem, mindvégig megőriztem a hidegvérem, és értelmesen érveltem. Szerintem az lenne a legjobb, ha nem ócsárolnál sehol, és akkor nem lesznek ilyen gondjaid, mert - nyilván - akkor én is békén hagylak majd (bár én nem is bántottalak). --Lálálá9999 vita 2016. január 7., 19:15 (CET)

Puskás Zoli: nem is láthattad ezt a szerkesztésemet, ugyanis elég friss, még meleg. --Lálálá9999 vita 2016. január 7., 19:26 (CET)

Az ő kérése Miért méltányolható, az enyém miért nem?[szerkesztés]

A szócikk vitalapján összekevert két témát (nem először) egy szakaszon belül, és mivel ez rendszeres nála, nem is tekinthető véletlennek. Lálálá rendes volt és megértő, mert önálló szakaszba tette a vitát, V. szándékosan, kérésem ellenére nem ott folytatta a vitát, miközben ha az ő vitalapján indítanak egy-egy vitát, áttesz egy-egy vitát más szócikk vitalapjára, hogy ott folytassák. Senki nem tette vissza olyankor vissza az ő vitalapjára. Az én kérésem miért nem méltányolható, az övé miért igen? És ő Zichy-témáról írt, annak pedig volt önálló szakasza, úgyhogy nem tudom értelmezni a a másik szakaszban nincs is értelme mondatodat (egyébként V. most küldött egy automatikus köszönetet, a mosolygépet az átemelésért (vagy másért?), egy perrcel a visszavonásod előtt, leellenőrizheted). Apród vita 2016. január 6., 21:15 (CET)

@Apród: What? --Lálálá9999 vita 2016. január 6., 21:28 (CET)

Szia! Egy kérdésre válaszolt (kb. Miért lettem megszólítva?), és a kérdés és a válasz így külön szakaszba került. Nem ismerem Voxfax vitaáthelyezési szokásait, én mindig mindenhol a viták és megjegyzések ide-oda pakolgatása ellen voltam, és az ilyen próbálkozásokat (teljesen függetlenül attól, hogy ki követi el) mindig következetesen vissza szoktam vonni, leginkább azért, mert egy átmásolt vita vagy megjegyzés utólag megtalálhatatlan, mivel a laptörténetet nem viszi magával. A kezdőlap környékén szerintem tucatnyi példát találsz erre, de máshol is. – Puskás Zoli vita 2016. január 6., 21:31 (CET)

Akkor nem szóltam. Lálálá9999 vita 2016. január 6., 21:35 (CET)

Szenzációs[szerkesztés]

Aranyos wikitársaim! A képi ábrázolásokról vitatkoztok, nagyon örülök, bár egy kortárs magyar grafikust meg tudnátok ihletni:-) Pataki Márta üzenőlapja  2016. január 7., 20:16 (CET) (A hozzászóló azonosítóját és a megjegyzés időbélyegét egy másik szerkesztő pótolta. Lásd: Wikipédia:Aláírás)

Törvények felett[szerkesztés]

Minek a szabályzat, ha nem tartja be senki? Világosan le van írva, hogy nem szabad a lezárás után szerkeszteni. Én nem látok semmiféle kivételezési lehetőséget ez ügyben. Ez így durva manipuláció. Gyanítom, ha nem törlöm, simán bent maradt volna 52. szavazatnak. Azt is gyanítom, hogy ha "nem" szavazatról lett volna szó, akkor meg kérdés nélkül revertálod. Gittegylet... – Norden1990 2016. január 15., 20:50 (CET)

@Norden1990: Semmiképpen sem maradt volna bent, mivel a lezárásnál Bináris le is írta, hogy 51:12 volt az arány. Gyanítani meg azt gyanítasz, amit akarsz. Szíved joga. Mint ahogy vádaskodni is. Ha találsz egyetlen olyan esetet, amikor másképp jártam el egy saját véleményemnek megfelelő és egy azzal ellentétes álláspontú megnyilvánulással szemben, várlak vele szeretettel. Jó keresgélést! – Puskás Zoli vita 2016. január 15., 21:00 (CET)

Hands-on.png (Szerkesztési ütközés után) Norden1990: Tényleg muszáj ez a gyanúsítgatás és minősítgetés? Tapasztaltál bármikor olyasmit, ami miatt gyanítanod kell, hogy nélküled 52. szavazatként el lett volna fogadva, vagy azt, hogy Zoli simán visszavonta volna ha ez a szavazat a másik oldalra érkezik? Hozzátéve, hogy egyik változatban sem állta volna meg a helyét, mivel Bináris a lezárásban kihirdette, hogy mekkora arányban lett Pagony megválasztva. Nekem kicsit furcsa, hogyha az adminok betartják a szabályokat, akkor bürokratikus, szerkesztőelüldöző wikijogászok, ha meg kicsit rugalmasan kezelik a szabályokat, akkor a törvények felett álló gittegylet (vagy a szabályokat nem ismerő, adminnak nem alkalmas figurák). Pont mint a nyuszika, akin vagy van, vagy nincs sapka. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2016. január 15., 21:06 (CET)

Ja! Az 51-12 rögzítve lett, ezen nincs mit tovább beszélni. Ha valaki későn kapott észbe, bár a szavazata már nem számít, odatehetjük. Csakúgy, mint a későn észbekapó ellenzőt. De, ahogy máshol már leírtam: felesleges a további szószaporítás. Pagonyt adminnak választotta a közösség. – Burumbátor Mondd, mit tehetnék érted? 2016. január 15., 21:10 (CET)

Konkrétan le van írva, hogy a szakaszt nem lehet szerkeszteni, ez a szabály. Így utólag akkor bárki megmásíthat mindent. Mibe fájt volna a lezárt szakasz után írni az érvénytelen voksot (és itt nem Andrew szerkesztőtársra gondolok, mert ő valószínűleg csak lecsúszott a határidőről, hanem a szabályt sértő adminokról). Quod licet Iovi, non licet bovi, kár itt szabályt alkotni, ha egyesek eldönthetik, hogy mikor mit tartanak be, és mit nem. – Norden1990 2016. január 15., 21:14 (CET)

Levédtem a kérdéses lapot, amit Norden1990 szerktárs már háromszor visszaállított. A lap további szerkesztésére nincs szükség, arra meg még kevésbé, hogy Norden1990-t a 3VSZ megsértése miatt blokkolni kelljen. Most már, javaslom, csináljunk valami produktívabbat! Malatinszky vita 2016. január 15., 21:18 (CET)

Ui: látom az adminvonal összezárt, Malatinszky elvtárs levédte a lapot, rögzítve egy szabálysértést az örökké valóságnak, beállítva engemet úgy, mintha én lettem volna a "zavarkeltő". Kellemes 15. születésnapi évfordulót a rezsimnek. – Norden1990 2016. január 15., 21:20 (CET)

Sajnos Nordennek kell igazat adjak. Andrew szavazatának bent hagyása akkor lenne jogos, ha ugyan a szavazás határidejének lejárta után, de a lap archiválását megelőzően történt volna. Itt most az a speciális helyzet állt elő, hogy a szavazás lejártának pillanatában a lap is archiválva lett. LA indoklása is ezért nem állja meg a helyét: a lap archiválását megelőzően a szavazásra vonatkozó irányelvet kell figyelembe venni, azt követően viszont már nem, hanem azt a szöveget, ami a lap tetején olvasható, és amelyre Norden is hivatkozik. – Regasterios vita 2016. január 15., 21:21 (CET)

És egyébként ez már nem szólt bele semmibe... – Burumbátor Mondd, mit tehetnék érted? 2016. január 15., 21:22 (CET)

Nem értem ezt a cécót. Főleg nem az archiválást. Miféle archiválás? A laptörténet meghamisítása akár egy eltévedt szavazat törlése is. Szavazatokat nem törlünk, hanem melléírjuk, miért nem érvényes. Ez így egy tényleges bürokratikus abszurdum. A "ne szerkeszd" ezt a lapot felszólítás egy kérés, aminek megszegésére sehol nincs szankció előírva. Semmiféle utólagos megmásításról nem lehet szó, mert éppen az lett mögé írva, miért nem érvényes. Mondhatnám, megáll az eszem ezen az akadékoskodáson. – LADis LA ék.jpgpankuš 2016. január 15., 21:28 (CET)

A laptörténet nincs meghamisítva, hiszen minden ott van a laptörténetben. Vigyor Mint a szavazás lezárója eddig azért nem nyilvánítottam véleményt, mert szerintem nincs túl nagy jelentősége: ebben az esetben a visszavonás és a megjegyzéssel érvénytelenítés is jó megoldás, nem éri meg ezt az egész balhét. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2016. január 15., 21:37 (CET)

Tényleg nem éri meg. Én is ezt mondtam. Főleg olyan összeesküvéselméletet kihozni belőle, hogy valaki utólag akarja meghamisítani a végeredményt. – LADis LA ék.jpgpankuš 2016. január 15., 22:04 (CET)

@Norden1990: Volt már olyan eset, amikor én lettem rugalmatlan bürokratának nyilvánítva (pedig akkor az eredményt befolyásoló szavazatról volt szó), most a nem kellően bürokratikus hozzáállást rovod fel nekem. Ez van, túl fogom élni. Azt viszont nem látom, hogy hol állította bárki is, hogy zavarkeltő lennél. A csípőből jövő vádaskodás, elvtársazás viszont olyasmi, amit eddig sem, meg ezután sem hagyok szó nélkül: kérek két difflinket ami az eltérő bánásmódot igazolja, és akkor van miről beszélgetni. @Regasterios: Háááát… Egy lezárás előtt, de 18:27-kor befutó nem szavazat „kikettőspontozásának” következményeit azért megnéztem volna. Illetve helyesebb úgy fogalmazni, hogy inkább elképzelni sem akarom. Én úgy gondolom, hogy lezárás után ez már a nem oszt, nem szoroz kategória volt, ezért nyugodtan tiszteletben tarthattuk volna azt, hogy Andrew69. fontosnak tartotta, hogy véleményt nyilvánítson, a szavazatát a helyén hagyjuk, és csak jelezzük, hogy elkésett vele. De ezen nem fogunk összeveszni. – Puskás Zoli vita 2016. január 15., 22:10 (CET)

Nekem úgy rémlik, hogy volt már olyan szavazás, amikor szavazás után érkezett szavazat valakire vagy valamire. Csak tudnám, hol is, mert akkor arra lehet hivatkozni. Apród vita 2016. január 15., 22:26 (CET)

@Apród: Milyen szempontból kéne arra hivatkozni? – Puskás Zoli vita 2016. január 15., 22:55 (CET)

Azért, mert amihez hasonló vagy azonos helyzet megtörtént egyszer régen, azzal egy ahhoz hasonló vagy azonos helyzetben igazolni lehet, hogy akkor így és így történt, tehát most is úgy lehet cseledni. Az ilyen hivatkozásokkal mindig lehet csökkenteni az ilyesfajta konfrontációk okozta sérüléseket. Apród vita 2016. január 15., 23:04 (CET)

@Apród: Vagy lehet éppen ellenkezően cselekedni, mert azzal ami akkor történt, ezért és ezért nem értek egyet. ;-) Vagy ha úgy teszek ahogy akkor valaki tett, akkor a másik fél mondhatja, hogy akkor se volt jó, meg most sem az. A világ azért egy kicsivel bonyolultabb annál, hogy ami egyszer volt, az úgy volt jó, és mindig is úgy kell ezután lennie. – Puskás Zoli vita 2016. január 15., 23:30 (CET)

Pl. a Helyesírást is majd le lehet porolni (azért kékítek a Wikipédia:Helyesírásban, hogy legalább addig se legyen tele zöldségekkel. Csak kékségekkel, mert a kék az nyugtató szín, a piros izgató, a zöldtől borzongok). Apród vita 2016. január 15., 23:46 (CET)

@Apród: Én szeretem a zöldet. Egy nyugtató tavaszi erdei sétát el se tudnék képzelni nélküle. A spenótról már nem is beszélve. Bundás kenyérrel a legkirályabb csemege a világon! – Puskás Zoli vita 2016. január 16., 01:25 (CET)

Megint kezdi...[szerkesztés]

Szia! Peadar már megint kezdi a múltkori dolgait, kérlek, figyelmeztesd, vagy nem tudom, mert ez nem korrekt. Attól, hogy ő volt a szócikk második szerkesztője 2010. június 26-án 21:35-kor, attól még a cikk nem az ő saját, külön bejáratú szócikke. Láttam azt is, hogy semmi rosszat nem találtál abban, hogy megoldottnak minősítettem a királyképekkel kapcsolatos vitát a kocsmafalon. Napokig, sőt vannak, akik hetekig érdektelenek voltak a témában, és mire elkezdtem a visszaállításokat és a javítgatásokat, jött a felháborodás. Megtehettem volna, hogy sz@rok az egészre, és majd valaki visszaállítja a szerkesztéseimet egyszer, de nem így cselekedtem, sőt, még egyesek romboló változtatásait is ki kellett javítanom. Mit kezdjek így ezzel? Üdv. Lálálá9999 vita 2016. január 18., 16:58 (CET)

Na jó, hagyjuk, megoldom. Vigyor Nem akartam rád zúdítani ezt mind, de valakinek muszáj volt leírni. Már megnyugodtam. Üdv. --Lálálá9999 vita 2016. január 18., 21:43 (CET)

@Lálálá9999: Örülök! :-) Bármikor segítek szívesen, de azt azért kérlek vedd figyelembe, hogy történelemből nem vagyok erős, így muszáj utánanéznem, kérdeznem, hogy ennyi változtatásból mi szükséges vagy indokolható, és mi az, ami esetleg csak a másik bosszantását szolgálja. Próbálom követni a történéseket, ha nagy gázt látok megyek kérés nélkül is, de azért nyugodtan szólj is, mert mindent én se biztos, hogy időben észreveszek. – Puskás Zoli vita 2016. január 18., 22:20 (CET)

Rendben. Egyébként itt csak formai változtatásokról van most szó. Én kiszedtem az infoboxból a felesleges évszámokat, címeket stb, ő visszateszi. Kicseréltem a képet egy megfelelőbbre, ő visszavonja. Rendezem a képeket szépen sorba, ő szétzilálja... Lálálá9999 vita 2016. január 18., 22:41 (CET)

@Lálálá9999: Na ebből az „Én kiszedtem az infoboxból a felesleges évszámokat, címeket stb, ő visszateszi”-hez nem tudok hozzászólni, ezért kell a segítség. :-( – Puskás Zoli vita 2016. január 18., 22:51 (CET)
Jaaa, hát pl. amikor odaírja, hogy "I (Luxemburgi) Zsigmond brandenburgi őrgróf, iure uxoris magyar király (1368–1437)", holott elég lenne az is, hogy "Luxemburgi Zsigmond". Aki kíváncsi a részletekre, az rákattint a linkre. Ez csak egy a sok közül. Az infoboxokban a tömörségre kell törekedni, véleményem szerint, mert nem szép a 3 kilométer hosszú infobox. De most nem ezt a változatot láthatod, mert Imoti95 szerkesztette a lapot, és én is belenyúltam azóta. --Lálálá9999 vita 2016. január 18., 23:11 (CET)
És újra... Imoti95 szerkesztéseit is törölte, kivétel nélkül. Meddig mehet még ez? Ennek nem lesz semmi következménye? – Lálálá9999 vita 2016. január 19., 16:49 (CET)
@Lálálá9999: Előbb-utóbb természetesen lesz. Most az lett, hogy figyelmeztettem. – Puskás Zoli vita 2016. január 19., 21:30 (CET)

Válogatott spanyol labdarúgó vagy spanyol válogatott labdarúgó[szerkesztés]

Kb. 4 hónapja Csurlával beszélgettél a szórend kérdéséről. Nekem csak most tűnt fel a probléma, és Csurla vitalapján feltettem neki a kérdést. Esetleg folytathatnánk a vitát, mert nekem is úgy tűnik hogy a végszavadban említett álláspont a meggyőző. Mit gondolsz erről?--– Linkoman vita 2016. január 18., 18:56 (CET)

@Linkoman: Én fenntartom amit akkor leírtam, szívesen leírom akár újra is, de nincsenek illúzióim. Ráadásul olyan, hogy spanyol labdarúgó valószínűleg nincs is, ugyanúgy, mint belga. Legalábbis eddig akárhány „spanyollal” találkoztam az életben, mind kikérte magának, és kijelentette, hogy ő katalán, baszk vagy valami egyéb, de nem spanyol, csak Spanyolországban él. :-) – Puskás Zoli vita 2016. január 18., 19:22 (CET)


Pont ez az érvem az ellen, hogy a "spanyolt" csak nemzetiségként és nem állampolgárságként fogjuk fel. És persze Belgium v. Spanyolország válogatottja is realitás.--– Linkoman vita 2016. január 18., 19:27 (CET)

Re[szerkesztés]

Indokolatlannak éppen nem volt indokolatlan, de legközelebb majd alaposan megindoklom, mik a kifogásaim, csak ahhoz az a kis mező is kevés, de majd igyekszem tömören megfogalmazni. A wiki mindenkié, ez igaz, de mindenkinek ugyanúgy vissza lehet vonni a szerkesztését, mint az enyémet, ha az nem felel meg az addigi színvonalnak, mert egy színvonalas cikket nem kell indokolatlanul módosítgatni, vagy akkor ugyanúgy vagy még inkább annak kéne alaposan megindokolni, aki mások szerkesztését módosítja. Én pl. nem értek egyet, ha megfelelő források hiányában, azok megjelölése nélkül javít bele egy cikkbe, mert ha megfelelően forrásolva van, és az a forrás jól alátámasztja, hogy a korábbi infó nem helyes, akkor egyetértek a változtatással, de csak úgy l'artporl'art módosítgatással nem. Számomra elég fontos a wiki cikkeinek színvonala, ezért örülnék, ha olyan szócikkekre is kellő figyelmet fordítanál, ahol még elég rossz állapotban van még a cikk, vagy csonknak van titulálva. nem tudom, miért az én szerkesztéseimmel van mindig bajod, holott eléggé bebizonyítottam már, hogy elég színvonalas cikkeket írogatok, és már elég sok cikket felhoztam a csonk vagy forrástalanság állapotából, így ha problémád van, akkor ezt is vedd kérlek, figyelembe, mielőtt írsz nekem, mert a legutóbb is csak akkor intetted meg a másik felet, mikor én felhívtam rá a figyelmet, addig csak az én hibáimat ostoroztad,. Ezt hívják pártatlanságnak.Peadar vita 2016. január 19., 21:41 (CET)

Ja csak egy kis nyelvészkedés: nem indokolatlan volt, csak nem volt megindokolva, az nagy különbség!Peadar vita 2016. január 19., 21:47 (CET)

És meg szeretnélek kérni, hogy a jövőben te is tartózkodj az ilyen személyes megjegyzésektől: "akkor indítsd el a PeadarWikit, ott te alkothatod meg a szabályokat és a cikkeket is", mert nem illdomos, főleg tőled mint admintól ilyen stílus, mert te is jól tudod, nem erről van szó, és már a wiki első leckéjében is benne van, amint elindítod a szócikket, azzal elfogadod, hogy bárki szerkesztheti, ezzel én tisztában vagyok, de ez ugyanúgy érvényes a másik félre is, hogy neki is számolnia kell azzal, hogy az ő szerkesztését is szétcincálják, hiába panaszkodik neked emiatt.Peadar vita 2016. január 19., 21:53 (CET)

@Peadar: ő, bocsi, de milyen forrás kell akkor, amikor beszúrok egy képet? :) – Lálálá9999 vita 2016. január 19., 22:06 (CET)

vagy amikor kijavítok egy erőltetett vagy értelmetlen mondatot? – Lálálá9999 vita 2016. január 19., 22:11 (CET)
jó, hogy nem látta azt a bizonyos vétkemet, mivel te már akkor felhívtad a figyelmét rá, amikor még ki sem írtam jóformán... --Lálálá9999 vita 2016. január 19., 22:14 (CET)

Hands-on.png (Szerkesztési ütközés után) @Peadar: „Apró” különbség, hogy akkor te sorozatban léptél át a szabályokon, a vitapartnered meg mindössze egyszer, amit valóban nem vettem észre, viszont ahogy te is leírtad, nem hunytam szemet a fölött sem. Igen, igazad van: ezt hívják pártatlanságnak. :-) – Puskás Zoli vita 2016. január 19., 21:55 (CET)

OK, köszi, örülök, hogy veled lehet beszélni, ez mindig feloldja a vitás kérdéseket!Peadar vita 2016. január 19., 21:57 (CET)

Ez az, amit most II. Lajosnál is kifogásolok: Infobox vagy folyószöveg indokolatlanul törölt tartalmának helyreállítása: ha töröl valaki egy meglévő tartalmat, forrásolnia, valamint egyértelműen meg kell indokolnia azt, mert az, hogy csak nem tetszik neki, az nem releváns indok. Ha beleír valaki, akkor is forrásolnia kell, de ha elvesz, töröl valamit, azt még körültekintőbben kell tennie, mert akkor az a szabály vonatkozik rá, hogy nincs megadva a forrása, tehát a tartalma megkérdőhelyezhető, kétséges, és ilyenkor törölhető.Peadar vita 2016. január 20., 16:37 (CET)

Megindokoltam, már itt is leírtam az okot. – Lálálá9999 vita 2016. január 20., 16:45 (CET)

Amellett minden szerkesztése, bármit tesz, vitát gerjeszt, nézd csak meg, nem csak nekem van vele, ilyen értelmű vitám, tehát akkor nem biztos, hogy engem kéne ezért vizsgálgatni.Peadar vita 2016. január 20., 16:54 (CET)

Mire gondolsz? :D Ha a Cs-mesterrel való vitáimra gondolsz, azt még csak összetűzésnek sem nevezném. Ráadásul az egyáltalán nem ilyen nemű. Viszont én most nem kezdek el mocskolódni. – Lálálá9999 vita 2016. január 20., 16:58 (CET)

Én máshogy ismerem a történetet, de nem engem kell meggyőzni, viszont minden vitalap Láálától hangos. Én úgy vagyok, előbb szeretném látni az alkotás folyamatát, mielőtt töröl bármit is az ember. Valódi önálló szócikket még nem láttunk tőle, pedig ez az igazi wikimunka.Peadar vita 2016. január 20., 17:11 (CET)

Ha te mondod. --Lálálá9999 vita 2016. január 20., 17:19 (CET)

@Peadar, Lálálá9999: Van azért itt néhány dolog amit nem értek.

  1. Nem igazán tudom megérteni, hogy II. Lajos szócikkének amúgy is kilométeres infoboxában miért szükséges az édesapját „II. Ulászló, Magyarország és Csehország királya (1456–1516)”-ként azonosítani. Miért nem elég a II. Ulászló vagy esetleg a II. Ulászló magyar király? Hány II. Ulászló van, akivel enélkül összekeverhetnénk? Mire való a kék link, ha nem arra, hogy ha valakinek a nevénél többre vagyunk kíváncsiak, akkor rákattintsunk és megnézzük? Vagy ha már ennyi adatot megjelenítünk, akkor miért hagyjuk ki a koronázásának az évét (természetesen külön kiírva a magyart és a csehet is), a születési, halálozási helyét, esetleg a halálának az okát? Ugyanez a kérdés például Mária és Zsigmond esetében is.
  2. El nem tudom képzelni, hogy ezeknek az adatoknak az infoboxból való eltávolítását mi mással lehetne indokolni mint azzal, hogy nem a cikk tárgyához szorosan kapcsolódó, a gyors áttekintést zavaró információk. Az külön szép lenne, ha ezt még forrásolni is kéne. Mivel? Nem azt állítja senki a törléssel, hogy II. Ulászló nem volt magyar és cseh király, és nem akkor élt ami oda van írva, hanem azt, hogy ennek vajmi kevés köze van II. Lajoshoz.
  3. Nem igazán értem, hogy hogyan írhatja le azt, hogy „az, hogy csak nem tetszik neki, az nem releváns indok” az a szerkesztő, aki visszavonta ezt és ezt a szerkesztést. Ezeket milyen releváns indokkal lehet magyarázni? Tök jó ha tudjuk idézni a szabályokat vagy az illemet, de jobb lenne felidézni őket amikor csinálunk valamit.
  4. Mi lehet a magyarázata a Mária magyar királynő szócikkben a krónikából származó színhelyes ábrázolás visszacserélésének egy olyanra, amelyiken – gyaníthatóan a rossz megvilágítás miatt – a korona feketének látszik?
  5. Mi indokolhatja az "Egyedül a ma már Miskolchoz tartozó diósgyőri királynői vár őrizte meg az emlékét" mondatrész visszajavítását a nyakatekert "Egyedül a ma már Miskolc részévé vált Diósgyőr, a királynői vár őrizte meg az emlékét" megfogalmazásra? Persze az első se tökéletes, de legalább nem tesz egyenlőségjelet a település és a vár közé.
  6. De azt sem értem, hogy miért szükséges a bevezetőben kétszer leírni, hogy Mária kinek hányadik lánya, különösen, hogy az egyik bekezdésben a második, a másikban a harmadik. Ezt gondolom azért a források alapján el lehet dönteni, ha meg nem, akkor azt kell leírni.

Amit meg végképp nem értek (nem csak itt), hogy miért nem lehet elfogadni, hogy csak nyilvánvaló vandalizmust vonunk vissza. Beleszerkesztett? Nem értek egyet vele? Írok neki, hogy „Figyu! Amit itt csináltál az szerintem nem jó, mert…”. Ő meg elolvassa(!) és visszaír, hogy „Azért csináltam, mert…, és szerintem az a gond azzal amit írsz, hogy…”. Persze ez se garancia arra, hogy dűlőre juttok, de a holtponton meg lehet kérdezni másokat, és nekem sem azzal kéne foglalkoznom, hogy azt nézzem a laptörikben, hogy mi visszavonás és mi nem, ki lépte már át a 3VSZ-t és ki nem, azon gondolkoznom, hogy egy óra pihi elég-e a lehiggadáshoz vagy kell az egy nap, hanem lezárhatnám a már lefutott TMB-ket, megnézhetném, hogy van-e valami kérés az AÜ-n, vagy egyszerűen csak befejezhetném az űrhajós cikkek hónapokkal ezelőtt elkezdett botos javítását, esetleg ránézhetnék a friss változtatásokra. Mindezt jó hangulatban, nem pedig állandó fegyvercsörgés közepette. – Puskás Zoli vita 2016. január 20., 20:58 (CET)

Miért csak Lálálá álláspontját képviseled, ha kérdéseid vannak, nézd át az összes infoboxot, és meg fogod látni, hogy nem igaz, amit Lálálá állít, mert nem egységes a kép, tehát miért Lálálá ízlése lenne ebből a szempontból relevánsabb? ha igaza lenne, nem lett volna annyi emberrel vitája. Én mikor elkezdtem nyolc éve szerekszteni, akkor elég nehezen tűrték a régi szerkesztők, ha belejavítok a szócikkeikbe, főleg, ha nem forrásoltam meg megfelelően a javított részt, akkor nem állt így mellém senki, hogy ugyanolyan jogom lenne, mint másnak javítani, de nem ez a lényeg, hanem majd ha egységes lesz az infoboxok kinézete, akkor lehetne számon kérned tőlem bármit is. és ha megnézed, a wikidatából áthozott infobox informácók a teljes wikiszócikk nevét hozzák, pl. nem II. Ulászló lesz így, hanem II. Ulászló magyar király, továbbá II. Ulászlóból több is van, lengyel király és egyéb lengyel és cseh fejedelemek, így miért lenne szerinted baj, ha melléírjuk, hogy milyen titulusai voltak. Ebben is csak a személyes véleményedet hangoztatod, mert én pl. nem szeretek közben átmenni a linkekkel olvasás közben, mert akkor lehet, hogy ott ragadok, így meg rögtön be tudom azonosítani, kiről van szó. nem tudom, ez miért lenne baj, érdekes, eddig senkinek nem volt baja vele. A többire azt tudom mondani, elfordul néha, hogy a fürdővízzel kiönti az emer a gyermeket, természetes nyelvhelyességi és helyesírási hibákat köszönettel veszem, ha javítják, de itt másképp nem tudtam megoldani a visszajavítást. Végezetül egy állítás és egy tagadás áll egymással szemben, annyi különbséggel, hogy Te inkább Lálálá felé hajlasz, ezen viszont én nem tudok változtatni, csak egy döntőbíró nem állhat egyik fél mellé sem, különben elveszti a döntőbírói hitelességét.Peadar vita 2016. január 20., 21:14 (CET)

Most már nagyon kíváncsi vagyok, hogy ki az a mindenki. Egyébként érdekes, hogy pont az mondja ezeket, aki a legnagyobb balhés volt (vagy még most is az) a Magyar Wikipédián. Meg úgy egyáltalán, miért szólsz le? Azért, mert nem ülök egész nap a számítógép előtt és írok meg napi 5 cikket? Bocsi, hogy csak ennyi időm van erre, tényleg. Lálálá9999 vita 2016. január 20., 21:40 (CET)
Hát ezen sírok. Vigyor – Lálálá9999 vita 2016. január 20., 21:44 (CET)
@Lálálá9999: Az ilyen megjegyzések biztosan nem segítik a probléma megoldását. – Puskás Zoli vita 2016. január 20., 22:58 (CET)
De akkor most megsértődtél, és kitörölted az adatokat II. Lajostól? Senki nem mondta, hogy csak a Wikidatára hagyatkozzunk. Ez még ennél is lehetne rövidebb. És akkor mi van, ha ott ragadsz? Akkor majd visszamész. És más is rá tud menni az egérrel a visszanyílra, vagy be tudja zárni az újonnan megnyitott lapot. És mi van, ha még mindig nem tudom beazonosítani II. Ulászlót? Az egész cikket mért nem másoljuk be az infoboxba? Lálálá9999 vita 2016. január 20., 21:48 (CET)

@Peadar: Kicsit el vagy tévedve a szerepemet illetően: a WP-n nincsenek döntőbírók, adminként tartalmi kérdésben semmilyen döntési lehetőségem nincs, legfeljebb véleményem lehet. Ezt le is írtam. Az tény, hogy már a „fürdővizet” is vitatom, de a fő gond, hogy szerintem túl sok „gyerek” ment vele. Ha pedig megnézed az általam fent leírt 1. pontot, akkor láthatod, hogy két lehetőséget kínáltam fel a rövid változatra, ezek közül az egyik volt a @Lálálá9999: által javasolt, a másik viszont pont megegyezik az általad is említett cikkcímmel. Akkor például miért is nem tudtok kiegyezni az utóbbiban? Teljesíti az egyértelmű azonosíthatóság feltételét, ha meg többet akarok róla tudni, akkor kattintok. Az meg, hogy nyolc éve mi történt, legfeljebb annyiban érdekel, hogy a jelek szerint az nem volt jó, hiszen még most is tüskeként él benned, így jó iránynak tűnik, ha meg szeretném akadályozni, hogy elkövessük ugyanazt a hibát most mással szemben. Ezért próbállak abba az irányba terelni titeket, hogy az 1. pontban feszegetett kérdésekre adott válaszokkal próbáljátok meg megtalálni a középutat, a 2. ebben az esetben magától megoldódna, 3-5-ig ezek szerint a „fürdővízzel ment a gyerek”, így gondolom nem lesz ellenedre, ha azokat Lálálá9999 (vagy más) esetleg újra megcsinálja, a 6. esetében meg el kell dönteni, hogy második lányuk-e vagy harmadik, és ha még mindig kétszer szerepel az infó, akkor az egyiket törölni kell. Ha ez megvan, akkor saccra mintegy 35 ezer karakter (ebből már simán kitelik egy jó szócikk :-() leütésével meg is oldottuk a problémát, de talán legközelebb meg tudjátok majd oldani nélkülem, 1500-ból is. A kulcs ehhez megtalálható az előző hozzászólásomban, a vastag betűs részt követően. – Puskás Zoli vita 2016. január 20., 22:58 (CET)

Én szívesen kiegyeznék... egyébként mi lesz az ehhez hasonló cikkekkel? Mert ez nem állapot. A többi wikiben miért tudták megoldani az infoboxot pár szóval (ha egyáltalán van infobox)? Mi miért nem? --Lálálá9999 vita 2016. január 20., 23:09 (CET)

Szabó István[szerkesztés]

A Szabó István (egyértelműsítő lap) is megérne egy misét, tekintve hogy a Nagyatádi és Sokorópátkai felvett nevek és már 1936-ban is egyszerűbbnek találták átirányításfélét írni a Pesti Hírlap lexikonában a Szabó István névhez, tehát már azok is, akik korban hozzájuk közelebb éltek és Bölönyi is a Magyarország kormányai életrajzi függelékében, meg a MÉL is a Szabó Istvánokhoz helyezte a nevet, nem az N vagy S betűhöz). A sokorópátkait ráadásul születési helye után vette fel Sokorópátkai Szabó István (jó, még piros, de akár piros, akár nem, rejtett hivatkozásként sem sokorópátkai nélküli Szabó István van elhelyezve).

És hogy még érdekesebb legyen katonából is, politikusból is nem egy Szabó István volt és/vagy van következetlenül használva, hiszen miből gondolják, hogy én most politikusként vagy katonatisztként keresném. Ha ő politikus lehet, akkor Nagy Vilmos miért nem? Mindketten honvédelmi miniszterek voltak. Apród vita 2016. január 20., 01:45 (CET)

És akkor még Kövér Lászlót nem is említettem. Mármint Kövér László (fizikus)t és Kövér László (ökológus)t ([1], végefele vannak a publikációi). Apród vita 2016. január 20., 02:18 (CET)

A felsorolásban egyébként van egy nem létező Szabó István is. --Holdkóros vita 2016. január 20., 03:00 (CET)

Útmutató-tervezet a bottal tömegesen létrehozott szócikkekről kész[szerkesztés]

Szia Zoli! Szerintem az útmutató tervezet kész. Ha van hozzáfűzni valód, akkor megköszönöm, ha leírod a vitalapján. Üdv: Piraeus vita 2016. január 20., 23:47 (CET)

Képi képtelenségek[szerkesztés]

Csak szeretném felhíni a figyelmedet, hogy Lálálá a Mária magyar királynő cikkben olyan szerkesztéseket eszközölt, anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy valóban Mária királynővel kapcsolatosak, hogy ez számomra azt jelenti, hogy egyáltalán nem körültekintően szerkeszt, és ez a hiba a wikipédia kárára van. A hibákat ő is elismerte, tehát nincs mit szépíteni. Ez a változat még tartalmazza a téves képeket.: 1. hibás kép, ha megnézte volna a wikicommons információit, egyértelmű lett volna számára is, hogy ez a kép II. Lajos feleségét ábrázolja 200 évvel később élt személyről van szó. 2. hibás kép, itt is feketén-fehéren megadja a forrását a wikicommons: A Magyar nemzet napjai a Mohácsi vész után. Köt. 1, by JÁSZAY, Pál, ráadásul magyarul is, tehát megértési problémái sem lehettek vele, Anjou Mária királynő 1395-ben meghalt, így Mohács után már nem élhetett. És ez nem kis hiba, mert ezzel megtéveszti az olvasókat is. Nem véletlenül hangsúlyoztam eddig, hogy csak azt a szerkesztését szabad jóvá hagyni, ahol források megjelölésével bizonyította igazát, mert eddig még nem láttam, hogy valóban megalapozozttak-e az érvei, engem nem győztek meg, de talán ebből is látszik, hogy nem volt helyes így szabadjára engedni. Továbbá évszámokban is tévesztett, holott ha simán utánanéz, hogy Mária 1382-ben lépett trónra, így a nővére nem halhatott meg 1387-ben, hiszen akkor az idősebbnek kellett volna uralkodnia, nem Máriának. Ezért, ha nem szólítod fel, hogy kicsit körültekintőbben szerkesszen, és továbbra is folytatja ezt a szerkesztési szertelenségét, akkor a wikitanács elé fogom vinni az ügyet, és még nekem kell magyarázkodnom, hogy miért állítom vissza az az állapotot, ami nem megalapozott volt. Remélem, ebből te is láthattad, hogy nem volt körültekintő az a vélemény, hogy mindenféle ellenőrzés nélkül szabadon azt tegyen bele a cikkekbe, vagy vegyen el belőlük, amit csak akar.Peadar vita 2016. január 23., 16:16 (CET)

1. Szerintem hagyjuk békén Puskás Zolit az állandó csatározásainkkal, mert utolsó üzenetéből az tűnt ki, hogy nagyon unja. Szerintem te képtelen vagy felfogni, hogy az ő megnyilvánulása nem a személyed ellen szól, sőt, nem is mellettem, csupán elmondja a véleményét. Egyszerűen az bánt téged, hogy nekem van igazam. Mert szerintem nem tudod elképzelni, hogy te is tévedhetsz valamiben. Vagy legalább is rajtam kívül van, aki szerint tévedhetsz. 2. Én csak azért bátorkodtam elhelyezni azokat a képeket a cikkben, mert benne voltak a Mary of Hungary kategóriában. 1378-at meg véletlenül írtam el 1387-re (ezt még meg is lehet érteni). Én örülök, hogy észre vetted ezeket, meg is köszöntem. Én is hibázok, de te aljas módon mindent ellenem próbálsz fordítani. Ilyen alapon mindenkit ki lehetne tiltani a Wikipédiából. Itteni üzenetedben is látszik, hogy te meg főleg nem vagy a precizitás atyja, tele van gépelési hibákkal a szöveg. A cikkeid meg helyesírási elírásokkal. Hagytam üzenetet a vitalapodon a wikicommons efféle problémáival kapcsolatban (melyekre az elmúlt napokban jöttem rá), de te nem is arra reagáltál, csak a vita, csak a vita... a II. Lajos cikkben meg játszod a sértődöttet, mintha bármi értelme lenne. Ennyi telik tőled, és én ezzel nem tudok mit kezdeni. --Lálálá9999 vita 2016. január 23., 16:27 (CET)
Ha meg valamit visszaállítasz, akkor magyarázd meg, hogy miért. A jót meg ne vond vissza. Egészen biztos vagyok benne, hogy a galéria képeinek hibáját csak ma vetted észre, mert ezelőtt meg sem említetted még a szerkesztési összefoglalóban sem. --Lálálá9999 vita 2016. január 23., 16:34 (CET)
Itt is elveszel a részletekben. Annyi fölösleges mondatod van ebben az üzenetben, hogy ha a felét kitörölném, még akkor is maradna fölösleg. Néhány mondattal le tudnád ezt írni, de neked úgy kell kezelned mindenkit, mintha nem lenne normális (pl. amikor leírod, hogy "Anjou Mária királynő 1395-ben meghalt, így Mohács után már nem élhetett". Na nem mondod? Vagy talán ez a fegyvered? Elrejted a lényeget és az igazat a sok duma mögött? Ez mondjuk sokszor beválik, a politikusok is ezt csinálják. – Lálálá9999 vita 2016. január 23., 21:58 (CET)

@Peadar, Lálálá9999:

  • Peadar! Találtál egy hibát, kijavítottad, a hibázó szerkesztő elismerte, sőt, megköszönte a javítást. Ez az a pont, ahol véget kéne érnie a dolognak. Nem tudom mi dolgom lenne nekem ezzel. Ezt követően egy hibából általánosítani, és levonni azt a következtetést, hogy az illető összes szerkesztése megkérdőjelezhető? Erre inkább nem is mondok semmit…
  • Egy megerősített szerkesztő szerkesztéseit senkinek nem kell jóváhagynia. Ez a megerősítettség lényege. Ha sokat hibázik, akkor a megfelelő helyen lehet kérni a megerősített státuszának megvonását, amit nyilván nem árt példákkal alátámasztani. Meg lehet véleménykérést indítani, végső esetben a Wikitanácshoz fordulni. Ebben a sorrendben, és nem fordítva.
  • Egy szerkesztőt bármire is figyelmeztetni nem adminisztrátori feladat. Bármelyik szerkesztő megteheti ezt, ha szükségét érzi. Az adinisztrátor mindaddig amíg nem él a csak az ő rendelkezésére álló eszközök valamelyikével (pl. blokkolás, lapvédelem), semmivel sem több egy vitában, mint bármely más résztvevő. Elmondhatja a véleményét, szavazhat, a másik szerkesztő meg elmondhatja az ellenvéleményét, meg szavazhat másképp. Egy ide, egy oda. Nem kettő vagy három egy az admin javára.
  • Amit korábban írtam arról, hogy pl. a visszaállítások számolgatása helyett szívesebben csinálnék inkább valami mást, nem arról szólt, hogy unom-e a vitátokat vagy sem, hanem arról, hogy két felnőtt ember szerintem az ott leírtak alapján közvetítő nélkül is rendezni tudja a köztük fennálló vitás kérdéseket (vagy legalábbis azok nagy részét). Persze csak abban az esetben, ha valóban és mindketten rendezni akarják azokat.

Puskás Zoli vita 2016. január 23., 23:14 (CET)

Nem egy hibát találtam, többet, és nem én kezdtem ezt az egészet, Lálálá hibás szerkesztéseit vontam vissza, ezért te kérdőre vontál engem, én nem kerestem a vitát, úgyhogy ezért engem semmi felelősség nem terhel, viszont ha a wikipédia szócikkei hibásak, azért nem konkrét személyt fognak hibáztatni vagy kiröhögni, hanem magát a wikipédiát, tehát ha már engem hibáztatáttál korábban, hogy visszavontam Lálálá szerkesztéseit, akkor láthatod, hogy nem volt véletlen, mert ezek egyike sem kis hiba, hiszen ha ő szakértőnek mondja magát, ilyen szarvas hibákat nem követhetett volna el, hiszen nem kell ismernie azokat a képeket, csak el kell olvasni a leírást róluk, és kiderül, hogy nem arról szólnak, akire ő gondolt, és ezzel nem téged vagy engem blamált, hanem a wikit. És ha nem törölgetné az évszámokat és címeket az infoboxban, akkor azt is tudhatta volna, hogy pl. Mária magyar királynő vagy királyné nem biztos hogy azt a személyt fedi, akire Lálálá gondolt, ezért fontos, hogy az infobox ilyen releváns infókat is tartalmazzon, és ettől nem nő a terjedelme sem, csak egyértelműbb lesz, kiről van szó. Végül is te kapattad el őt, hogy most már szabadon hibázhat, senkit nem érdekel, ő bármit megtehet, viszont akkor a felelősséget is neked kell vállalnod az eddigi és további hibáiért. Én megmondtam, ha folytatja tovább Lálálá, hogy ellenőrizetlenül és forrásolás nélkül bármit beleírhat és bármit törölhet a szócikkekből, a wikitanács elé fogom vinni az ügyet. A további felelősség pedig a tied.Peadar vita 2016. január 25., 14:58 (CET)

@Peadar: Fejezd be kérlek az általánosítást és a vagdalkozást, erre már tényleg nem vagyok kíváncsi. Ha hibát találsz, akkor vond vissza (jelezve, hogy mi a hiba), mást viszont ne, ha pedig tényleg sok hiba van (bár itt továbbra is ugyanazon az egyen lovagolsz), akkor gyűjtsd csokorba őket, és vidd a megfelelő fórum elé az ügyet. Ennyi. – Puskás Zoli vita 2016. január 25., 15:14 (CET)

Én nem vagdalkozom, és mondtam már, nem én kezdtem, viszont ahogy kérted, össze is gyűjtöm csokorba azokat a hibákat, amiket találtam, találok, mert nem kis hibák, és nem egy, hiába kisebbíted őket, most hogy rámutattam, hogy Lálálá nem olyan remek szerkesztő, mint ahogy eddig szeretted volna beállítani, most szeretnéd kisebbíteni a hibáit. Csak az hibázik, aki csinál is valamit, de szerintem Lálálá szerkesztéseiben a kevesebb több lenne! Fontold meg ezt, és a jövőben intsd őt erre, ha már védelemedbe vetted őt, és engem folyton rapportra hívsz miatta.Peadar vita 2016. január 25., 15:23 (CET)

@Peadar: Elég vicces mondjuk, hogy az beszél, aki egy szakaszban először leírja azt, hogy Mária a második gyerek, alatta pár sorral meg már azt írja, hogy a harmadik. Ja, meg hogy két leánytestvére volt. Meg aki sokadszorra is leírja az infoboxban, hogy Mária 1382-től 1395-ig folytonosan uralkodott. Nincs ez egy kicsit ellentétben a II. Károly magyar király szócikkel? Ráadásul Mária-cikk bevezetőjében sem így szerepel. Ezek a hülyeségek hónapokig, sőt, talán évekig voltak/évek óta vannak a cikkben. Akkor, miről beszélünk? --Lálálá9999 vita 2016. január 25., 18:45 (CET)

magyarázat kérés[szerkesztés]

Magyarázatot kérek. Ramakuni vita 2016. január 24., 17:12 (CET)

@Ramakuni: Megadtam. Kiegészítés: „Ezen a lapon lehet kérni annak ellenőrzését, hogy több regisztrált név vajon nem egy felhasználóhoz tartozik-e esetleg, és hogy történt-e zoknibábokkal való visszaélés.” További indoklás: lapot és vitalapot külön figyelni nem lehet, aki az egyiket látja, látja a másikat is. Az meg előfordul, hogy egy bejegyzés, javaslat a kutyát sem érdekel, így válasz sem érkezik rá. – Puskás Zoli vita 2016. január 24., 17:22 (CET)

Aha.

1. A kutyákkal kapcsolatban:

http://stats.grok.se/hu/latest30/Wikip%C3%A9dia-vita:IP-ellen%C5%91rz%C3%A9si_k%C3%A9r%C3%A9sek

http://stats.grok.se/hu/latest30/Wikip%C3%A9dia:IP-ellen%C5%91rz%C3%A9si_k%C3%A9r%C3%A9sek

2. A megadtam linken nem magyarázatot adtál, hanem írtál valamit. Amit itt írsz annak már több értelme van. Amennyiben csak az általad itt idézett kritériumnak megfelelő szövegek lehetnek az adott oldalon, akkor megkérlek rá, hogy az összes többi ennek nem megfelelő hozzászólást is töröld. Ellenkező esetben légy szíves az én írásomat visszarakni. Ramakuni vita 2016. január 25., 06:43 (CET)

@Ramakuni: Mivel az oldalon egyetlen olyan szakasz sincs, ami ne felelne meg a fent idézett kritériumnak, a témát lezártnak tekintem. --Puskás Zoli vita 2016. január 25., 07:41 (CET)

Rendben van. Tudom, hogy egy Puskás Zoli van, de megkérdezem, hogy ezt a megbeszélést Puskás Zoli szerkesztővel, vagy Puskás Zoli adminisztrátorral folytattam. Ramakuni vita 2016. január 25., 08:48 (CET)

Mivel – ahogy te is írtad – egy Puskás Zoli van, a kérdésed nem megválaszolható. Ha úgy tetted volna föl a kérdést, hogy a szerkesztésedet szerkesztőként vagy adminisztrátorként vontam-e vissza, arra a válaszom az, hogy szerkesztőként, hiszen semmi olyan körülmény nem állt fenn, ami adminisztrátori intézkedést igényelt volna. Ha ezek után felmerül benned a kérdés, hogy ha a továbbiakban bármit is teszel ebben a témában, akkor kell-e arra számítanod, hogy adminisztrátorként lépek föl veled szemben, arra pedig a válaszom az, hogy biztosan nem. --Puskás Zoli vita 2016. január 25., 09:40 (CET)

Tekintettel a barátságos hangvételre, nem térek ki mindenre. Azért magunk között jegyezzük meg, hogy nem teljesen igaz, hogy bármit teszek, hiszen tehetek olyat ami azonnali admin intézkedést követel. De megnyugtató, hogy ilyet meg te nem tételezel fel rólam.

Akkor Kedves Szerkesztőtárs!

A te véleményed áll szemben az enyémmel. Ha nem esik nehezedre, megkérlek, hogy engedj most nekem. Hamarosan visszaállítom a kérdéses részt. Kérlek légy szíves hagyd úgy. Előre is köszönöm. Ramakuni vita 2016. január 25., 16:18 (CET)

Kedves Ramakuni, ne tedd. Kérlek, ne kelts zavart. Köszönöm. CsigabiSpiral jel.jpgitt a házam 2016. január 25., 16:24 (CET)

Bár én kértem először, és szerintem nem zavarkeltés, engedek a kérésednek. (Jöttök eggyel ;-) Ramakuni vita 2016. január 25., 16:34 (CET)

Görög Demokratikus Koalíció[szerkesztés]

Szevasz. Tudtad hogy a magyar Demokratikus Koalíciónak hasonló neve van ? A Görög Demokratikus Koalíció nevű pártot 2015-ben alakították Görögországban.

Itt van a link: https://en.wikipedia.org/wiki/Democratic_Coalition_(Greece,_2015)

Gondoltam elmondom neked, hogy hasonló neve van Gyurcsány Ferenc pártjának. – Marec2 vita 2016. január 25., 21:24 (CET)

@Marec2: Nem tudom miért pont nekem, de ha elmondtad, hát kösz. – Puskás Zoli vita 2016. január 25., 21:56 (CET)

Keresi, kereste a helyét. Apród vita 2016. február 17., 22:04 (CET)

Egy kérdés[szerkesztés]

Egy kérdésem van, mert ez öszintén érdekel: tudod, hol és hogyan kezdődött a vitánk Rosszkornyifoggal? Apród vita 2016. január 26., 22:19 (CET)

@Apród: Nem. Ezért is írtam, hogy érdekelne. De ez nem menti a hangnemet. Hidd el, nekem is egyszerűbb lenne várni még tíz percet, amíg kiosztotok egymásnak még két-két pofont, és utána elküldeni mindkettőtöket három napra pihenni. Csináljam így? – Puskás Zoli vita 2016. január 26., 22:27 (CET)

Kértem megerősített szerkesztői jogaim megvonását megerősítetlenre. Bizonyos fokig nem is bánom a megerősítetlenséget, mert más úgyis a kommunikáció, minden más, mint 2012-ben. Apród vita 2016. január 26., 22:35 (CET)

Az ok a Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/Sarkadi Zsolt dobozában található. Ott már lezártam a dolgot olyan szempontból, hogy nem kívánok tovább foglalkozni a szócikkel. Én blokkolást nem kértem és nem kérek rá amiatt, amit írt, ő kért azért, mert helyesebbnek tartottam megkérni valamire, de ezek szerint nem helyes kommunikációban. Vagyis nem vagyok tisztában a normális kommunikáció alapjaival, helyesebb ezért is megerősítetlenre kérnem át magamat. Is, a többi okot a bürokraták üzenőfalán megírtam. Apród vita 2016. január 26., 22:44 (CET)

@Apród: Lehet, hogy igazságtalannak érzed a figyelmeztetést (kapott a vitapartnered is, a látható tettének megfelelő mértékűt, ő se vette jó néven), de azt mindenképpen vedd figyelembe, hogy ilyenkor csak az alapján tudok bármit is tenni, amit viszonylag rövid idő alatt át tudok tekinteni. Elkezdhetném persze ilyenkor megpróbálni felgöngyölgetni a szálakat, de hidd el, előbb pontoztátok volna ki magatokat (ha nem nálam, akkor másnál), mintsem jutok a dologgal valamire. És lám, amint nem egymással foglalkoztatok, máris tovább tudtunk lépni a probléma gyökerei felé, hiszen közben Pagony már meg is találta az egyik előző lépcsőfokot. Csak azt tudom megismételni, amit az AÜ-n is leírtam. Mindenki aludja ki magát, és holnap térjünk vissza lehiggadva a dologra. – Puskás Zoli vita 2016. január 26., 23:24 (CET)

Szakmai sikered: viselheted az űrhajós jelvényt[szerkesztés]

Barnstar bot.PNG Díj a NASA ajánlásával
A NASA ezúton tüntet ki téged, és beosztottadat, Pzolknit az űrhajósok rendbetételéért. ;) Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2016. január 29., 22:19 (CET)

Vigyor Köszönjük! – Puskás Zoli vita 2016. január 29., 22:24 (CET)

Vigyor Vigyor Végül is Te is csak 0 percet töltöttél az űrben... OrsolyaVirágExtracted pink rose.pngHardCandy 2016. január 30., 11:59 (CET)

A zűrben töltött idő viszont duplán számít! Vigyor --Puskás Zoli vita 2016. január 30., 18:59 (CET)

Vigyor Vigyor OrsolyaVirágExtracted pink rose.pngHardCandy 2016. február 1., 21:33 (CET)

:-) Köszönet és gratulátum! Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2016. február 1., 21:51 (CET)

Ha utóbbi elfogy akkor meg granulátum. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2016. február 2., 01:14 (CET)

figyelőlista[szerkesztés]

szia, bocsi. Zastava S. Jugoslavije.png Szajci pošta 2016. január 30., 19:34 (CET)


Egy példa 100 px-re[szerkesztés]

Szia! Real Madrid.--– Linkoman vita 2016. február 1., 15:36 (CET)

@Linkoman: Ez egy. (Volt.) A Maserati nem nyert. Már csak 199 hiányzik a „százakhoz”. – Puskás Zoli vita 2016. február 1., 16:08 (CET)

@Puskás Zoli:

a Maserati logót R. törölte nemrég. 2015. december 19., 16:51‎ Regasterios (vitalap | szerkesztései)‎ a . . (2 929 bájt) (-18)‎ . . (logó ki) (visszavonás | köszönet) [automatikusan ellenőrzöttnek jelölve]
még mindig reménykedem abban, hátha a továbbiakban nem próbálkozol folyamatosan azzal, hogy bebizonyítsd: semmi nem stimmel, amit állítottam.
De ha még mindig nem vagy meggyőzve, keresek további eseteket. Mert van még bőven.--Linkoman vita 2016. február 1., 16:32 (CET)

@Linkoman: Pedig az általad idézett sor a laptörténetben pontosan azt bizonyítja, hogy a Maserati szócikkben egyetlen percig sem éktelenkedett ott az általad említett 250px, hiszen Regasterios 17:51-kor (a másoláskor az időpont valószínűleg átkonvertálódott UTC-be) törölte a képet és a hivatkozást is. Erre az esetre hibát eredményező törlésként hivatkozni tehát csúsztatás. – Puskás Zoli vita 2016. február 1., 16:51 (CET)


Ma visszaéltél a helyzeteddel. Nincs veled több szavam. Szégyenletes dolog a helyzet elismerése helyett kötözködni, csak hogy bebizonyítsd, hogy konkrétan "nem stimmel", amit állítok.--– Linkoman vita 2016. február 1., 21:27 (CET)

Figyelmeztetés[szerkesztés]

Kérlek fejezd be a személyeskedést. Ha tovább folytatod, akkor ezért blokkolhatnak. Az pedig senkinek nem lenne jó. Ramakuni vita 2016. február 2., 19:08 (CET)

@Ramakuni: Honnan tudod, hogy nekem mi a jó? Vigyor – Puskás Zoli vita 2016. február 2., 19:19 (CET)

Textilbeton[szerkesztés]

Kedves Puskás Zoli, örülök, hogy a cikk megnyerte a tetszésedet. A filament szó jelentése a textilipari szakembereknek teljesen egyértelmű: a mesterséges szálasanyagok "végtelen" hosszú elemi szálait jelenti, ezért nem fűztem hozzá külön magyarázatot, mert bennem fel sem ötlött a gondolat, hogy másoknak ez nem világos. A szövegben egyértelművé tettem a jelentését. Köszönöm az észrevételedet. - Egyébként egyidejűleg a Szálerősítésű beton szócikket is kibővítettem. Üdv. – Elkágyé vita 2016. február 2., 19:55 (CET)

Téves ping?[szerkesztés]

Szia! Kaptam egy ilyen üzenetet, csak nem értem miért, mert látszólag nem nekem szólt a bejegyzésed... JSoos vita 2016. február 3., 08:38 (CET)

Puskás Zoli megemlített téged Adminisztrátorok üzenőfala vitalapján a(z) „Redir és főcím megcseré…” szakaszban.
Szerkesztő:Puskás Zoli Változások mutatása 9 órája

@JSoos: Szia! Véletlenül sablonként és nem hivatkozásként illesztettem be a sablonműhely vitalapját, és ezek szerint a rendszer megpingetett mindenkit, akit a beillesztett lapra korábban bárki meghívott. Elnézést kérek! Meg mindenki mástól is, akit esetleg „vakriasztottam”. --Puskás Zoli vita 2016. február 3., 09:01 (CET)

Más hozzászólásának a törlése[szerkesztés]

Üdv! Az általam törölt hozzászólás zavaró tartalomnak, illetve vandalizmusnak tűnt, ráadásul a külvilág szemében is meg kell őriznünk a Wikipédia színvonalát, hitelességét. --Rosszkornyifog vita 2016. február 3., 21:36 (CET)

Üdv! A WP irányelve szerint a Wikipédia nem szószék vagy fórum, márpedig a vandalizmusért már figyelmeztetett ember szószéknek használta. A további beszélgetést lezártnak tekintem. --Rosszkornyifog vita 2016. február 4., 10:28 (CET)

Az orosz hadseregnek volt keze?[szerkesztés]

Hogyne lett volna. Gondolod, hogy kéz nélküli embereket soroltak be katonának? Vigyor Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2016. február 10., 18:02 (CET)

Nyíregyháza Ipari Park[szerkesztés]

Szia! Azonnalira jelölted, de nekem inkább szubcsonknak tűnik. Mivel kevés szubcsonkot mentenek meg, mondjuk úgyis törölve végzi, de ne legyen igazam, és legyen belőle egész szócikk. - nyiffi Dasyatis brevicaudata.jpgüzenj! 2016. február 11., 18:02 (CET)

@Nyiffi: Vacilláltam, azért is nem töröltem, hanem csak jelöltem. Mindjárt átminősítem. Köszi! – Puskás Zoli vita 2016. február 11., 19:49 (CET)

A szubcsonk sablont lecseréltem {{bedolgozandó}}-ra, tehát arra javaslatra, hogy legyen beledolgozva Nyíregyháza cikkébe ahhoz hasonló módon, mint az Gödöllőnél van. A cikk vitalapján szakaszt is nyitottam erről. --Karmela posta 2016. február 14., 10:18 (CET)

Egom[szerkesztés]

Bocs, megyeszékhelyet akartam írni, csak máshol járt az eszem, így lett a fából vaskarika :D köszi, hogy kiszúrtad. Alensha 2016. február 11., 19:58 (CET)

@Alensha: Nincs mit! Az egód ezek szerint csak kicsit sérült, mert csak egy ékezetet veszített. ;-) – Puskás Zoli vita 2016. február 11., 20:38 (CET)

Naaaaaaa :D Alensha 2016. február 11., 23:25 (CET)

FYI[szerkesztés]

Szerkesztővita:Gyimhu#Bartók Béla név linkelése – Peyerk vita 2016. május 24., 20:28 (CEST)

@Peyerk: Köszi, hozzászólni a vitához már nem igazán akarok, de követem az eseményeket. – Puskás Zoli vita 2016. május 24., 20:51 (CEST)

Széchenyi István öltözködése[szerkesztés]

Nagyon, de nagyon gyanús volt az elejétől kezdve pergő szófordulatok miatt (azt azonban kevesen tudják meg ilyesmi), hogy másolták a Széchenyi István öltözködése szócikk tartalmát, de nem volt rá bizonyítékom, mert már kb. háromnegyed éve nem járok könyvtárba. Úgyhogy köszönöm a jogsértő sablon rátételét. Apród vita 2016. június 3., 14:05 (CEST)

@Apród: Na pont az „azt azonban kevesen tudják” volt a nem (teljesen) másolt félmondat! Vigyor – Puskás Zoli vita 2016. június 3., 14:11 (CEST)

Akkor ez egy ékesszólóan másoló volt :-). Apród vita 2016. június 3., 23:17 (CEST)

Megint kék. Ugyanaz a szöveg? Nem emlékszem fejből. Apród vita 2016. június 12., 12:01 (CEST)

Foglalkoztam rövid ideig a cikkel, szerintem nem másolmány így másodjára. Üdv, nyiffi Dasyatis brevicaudata.jpg 2016. június 13., 17:24 (CEST)
@Nyiffi:
Egy bekezdés innen: szeretlekmagyarorszag.hu („Napóleon bukása után a magyar nemesség körében…”)
Néhány innen: História 2002-02 (Egyezések az Earwig's Copyvio Detector szerint.)
Bő kettő innen: Magyar Tudomány (The Earwig megmutatja :-))
Egy pedig jön innen is, igaz itt nem tudom megmondani, hogy jogsértő-e a másolás vagy sem: Wikikönyvek – Heraldikai lexikon („Az atilla eredetileg rövid díszes zsinóros kabát…”)
Némi nehézségek árán visszaállítottam azt a lapváltozatot a laptörténetben, amit az első alkalommal jogsértőnek találtam, így most bárki számára elvégezhető az összehasonlítás Istvanm93 cikkének korábban törölt és mostani szövegváltozata között. Az első alkalommal a bevezető mondat első felének kivételével a teljes szöveg szó szerinti másolatnak bizonyult. Ha ennél az összehasonlításnál a Δ-val bekapcsolod a segédeszközt, akkor a fehér színű részek mutatják a szó szerint egyező részeket. Ami ezek közül nem szerepelt a fenti honlapokon, azt egészen biztosan F. Dózsa Katalin könyvéből másolta szó szerint, mivel – bár már nincs nálam – a könyv szövege az elmúlt napokban szerintem nem változott. ;-) Az meg egészen biztos, hogy a „Más feljegyzések szerint is általában magyar ruhát viselt” mondattal kezdődő bekezdésben most mindössze annyi változott, hogy ezúttal nem maradt ki belőle a „Ha valóban a kék-fehér pettyes nyakkendőt viselte akkor, amikor főbelőtte magát, még az” mondatrész, ami – nyilván a puszta véletlen műveként – pont egy sor a könyvben, így ezúttal van értelme a szövegnek.
Egyébként azért nem töröltem az új változatot azonnal „Korábban törölt szöveg ismételt feltöltése” indoklással, hogy ezekre más is ránézzen, úgyhogy ezúton is köszönöm, hogy időt fordítottál erre. – Puskás Zoli vita 2016. június 13., 18:22 (CEST)
Hm, hát bizony valóban így van, pedig idáig azt gondoltam, hogy érdemben foglalkoztam a szócikkel. Köszönöm, hogy kiderítetted! :) Üdv, nyiffi Dasyatis brevicaudata.jpg 2016. június 13., 18:38 (CEST)

törlési[szerkesztés]

Dehogy haragszom! :o) Sőt... épp mivel az előzőnél is ő oldotta meg, HuFit kértem hasonlóra... sajna még egy csomó betűt-szót (most már nem akarok több galibát, ezért nem is nyúlok mobilról hozzá) el is pötyögtem, ezért a törlését sem bántam volna... *angyalfej* de így is köszönöm! Fauvirt vita 2016. június 8., 12:50 (CEST)

@Fauvirt: Nincs mit! – Puskás Zoli vita 2016. június 8., 12:59 (CEST)

...ha már nyitottam itt egy szakaszt, itt kérdezem... az ember szavaz a saját javaslatára?... illetve esetleg ha átfutnád, hogy érthető-e, megköszönném... :o) Fauvirt vita 2016. június 8., 16:21 (CEST)

@Fauvirt: Mivel a törlési megbeszélés nem szavazás, nincs különösebb jelentősége annak, hogy csak leírod a véleményed vagy X-et is raksz mellé. A TMB lezárása úgy történik, hogy a lezáró adminisztrátor elolvassa a pro és kontra érveket, és azok alapján valamilyen döntést hoz. Épp ezért előfordult már olyan eset is, amikor volt tíz maradáspárti és tíznél kevesebb törléspárti hozzászólás, az eredmény mégis törlés lett, mert a maradáspártiak nem indokolták az álláspontjukat, csak közölték, hogy szerintük maradnia kell az adott cikknek, míg a másik oldalon komoly érvek hangzottal el. A döntés nyilván sokkal egyszerűbb, ha kialakul valamilyen megalapozott többségi vélemény, mint amikor kiegyensúlyozott a vita, de minden esetben a lezáró adminisztrátoré a felelősség.

A TMB-knek ez a sajátossága okozza azt is, hogy sok ilyen megbeszélés nagyon nehezen kerül lezárásra. A viták elterebélyesednek, millió mellékszálra szétfutnak, és végül elérik azt a pontot, amikor már a kutyának sincs kedve azzal töltenie a szabadidejét, hogy kihámozza a sallangból az egyik illetve másik oldal érveit, azokat mérlegelje és döntsön. Ezt akartam ezúttal elkerülni, és ezért próbáltam meg abba az irányba terelni a dolgot, hogy jelenjenek meg a konkrét megoldási javaslatok, lássuk az azokkal szembeni ellenérveket, valamennyire az elfogadottságukat is, hátha ez megkönnyíti a vita belátható időn belül, és a többség számára elfogadható eredménnyel történő lezárását. (Azt egyelőre nem tudom, hogy ez a kísérlet milyen eredményt hoz, mert még nem jártam azóta a megbeszélésnél, és még egy kicsi ideig nem is fogok, de én is kíváncsi vagyok rá. :-)) – Puskás Zoli vita 2016. június 8., 17:34 (CEST)

:-) Akkor a legjobb helyre írtam. Értem és köszönöm a választ! (Az "elkerülést" megértem... egyelőre csak bonyolódik a helyzet... ;o) De a szétválogatós ötletet jónak tartom és remélem, hogy bejön a számításod - vagyis átláthatóbbá válik a döntéshozatal.) Fauvirt vita 2016. június 8., 17:40 (CEST)

Jogsértő?[szerkesztés]

A Macskássy Izolda szó szerinti másolat egy Bookline-ajánlóból, megadva a másolás helyét. Jogsértőnek számít így? Apród vita 2016. június 13., 23:21 (CEST)

@Apród: Mivel a hivatkozott lap alján az a szöveg olvasható, hogy „© 2001-2016, Libri-Bookline Nyrt. Minden jog fenntartva”, a válasz egyértelműen igen. – Puskás Zoli vita 2016. június 14., 14:09 (CEST)

Köszönöm. Közben látom, már Linkoman rátette a sablont este. Apród vita 2016. június 14., 14:12 (CEST)

Axel Tuanzebe[szerkesztés]

Szia! Te írtad, hogy "nem wikiképes, törölve" Jelentem még mindig itt van.Balfülü vita 2016. június 21., 09:52 (CEST)

@Balfülü: Szia! Azóta már vissza is állítottam, ahogy azt a cikk vitalapján jeleztem is. – Puskás Zoli vita 2016. június 21., 09:56 (CEST)

Kottát és midifájlt tartalmazó szócikkek[szerkesztés]

Erre válaszolok. Akkor jól értem, hogy a szócikk átmozgatható a portál névtérbe, és a népdalok lapjairól lehet rá hivatkozni, a kottaportáltól függetlenül is? Gyimhu vita 2016. június 21., 12:30 (CEST)

@Gyimhu: Továbbra sem igazán értem a dolgot. A cikk nem mozgatható át (nem véletlenül törölték amikor ezt megtetted, ott van leírva a törlés indoklásában), a portált ráadásul tudtommal készítik, arra fog felkerülni a lista, ahogy azt a TMB-n megbeszéltétek. Egyelőre azért hagytam meg a cikket, hogy fel lehessen használni a portálkészítéséhez, de ezt szerintem teljesen egyértelműen leírtam a lezáráskor is, meg a cikk tetején a sablonban is. A népdalok lapjairól a cikk alján ugyanúgy tudsz hivatkozni a portálra, mint a kategóriára, csak egy sorral följebb lesz a hivatkozás, és kap egy színes keretet. – Puskás Zoli vita 2016. június 21., 12:52 (CEST)

Ezt írtad: Senki nem mondta, hogy „minden cikknek portálhoz kéne tartoznia, és nem hivatkozható közvetlenül szócikkből”, minden cikkből hivatkozunk közvetlenül más cikkekre, így a kérdésed értelmezhetetlen. Az egész kottaportál azért jött létre, hogy a szócikket „megmentse”. Nyilván át fogják mozgatni a portál névtérbe. Nem így gondoltad, amikor lezártad a törlési megbeszélést? Amit idéztem, abban meg azt írod, hogy lehet (mondjuk népdalos szócikkből) bárhová hovatkozni, tehát a a majdan portál névtérbeli Vegyületek és kottát tartalmazó lapokra is.

A portál névtér pont arra való, hogy szócikk névtérbeli szócikkeket gyűjtsön össze olyan szempontok szerint, amit kategóriával valamiért nem lehet megoldani. (Mondjuk nem nagyon tudom, melyek ezek. Itt is megoldás lenne, ha nem lenne rejtett a kategória.) Hivatkozni meg nyilván a Kapcsolódó lapokból lehet, az pont erre van kitalálva. Gyimhu vita 2016. június 21., 21:25 (CEST)

@Gyimhu: Nem. Portálra hivatkozni a {{portál}}(?) sablonnal lehet, az van arra kitalálva, mint ahogy kategóriákra a kategóriahivatkozásokkal. A Kapcsolódó lapok meg szócikknévtérbeli kapcsolódó lapokat jelent. A portál nem szócikk, így nem értem, hogy mi nem világos abban amit fent idéztél, egyértelműen cikkekről írtam, nem lapokról. – Puskás Zoli vita 2016. június 21., 21:48 (CEST)

Amúgy a WP:CIKKCAKK teljesen egyértelműen leírja ezt, ott ráadásul Kapcsolódó szócikkek szerepel, úgyhogy semmi mást nem kéne tenned, mint ezt a szakaszt alaposan átolvasni. – Puskás Zoli vita 2016. június 21., 22:08 (CEST)
Értem. Szóval csináljak navboxot. Hülyén fog kinézni 150 népdal benne, de legalább szabályos. Van nem? Gyimhu vita 2016. június 21., 22:16 (CEST)
@Gyimhu: Mi vaaaaaaaaaaaaan? – Puskás Zoli vita 2016. június 21., 22:18 (CEST)
A navbox való arra, hogy más szócikkekre hivatkozzék, kategóriától függetlenül. Vagy a Kapcsolódó lapokba tehetem be a 150 másik kottás lapot. Ez szabályos, csak az nem, hogy külön lapra teszem őket. Zsákban futás, de legalább futás. A többi utat gondosan lezártátok előlem. Gyimhu vita 2016. június 22., 08:43 (CEST)
@Gyimhu: Még egyszer megpróbálom. Volt a kategória láthatóan. Lap alján megjelent, olvasó rákattintott, megkapta a cikkek listáját. Most lesz a portál. Lap alján megjelenik, olvasó rákattint, megjelenik a cikkek listája, meg mellette még néhány hasznos infó ami érdekelheti. Mi a különbség? Minek a navbox? Miért nem olvasod el a WP:CIKKCAKK-ot? – Puskás Zoli vita 2016. június 22., 11:16 (CEST)
Elolvastam, pont azért gondolom, hogy szabad. Kottaportál nem lesz, csak munkacsoport, ami nagyon nem akar megalakulni. Az útmutató egyébként sem kötelező, hiszen nem volt róla szavazás, és nem idéz forrásokat (amelyek ez esetben közösségi szavazások). Gyimhu vita 2016. június 22., 11:35 (CEST)
@Gyimhu: Az útmutatók azért vannak, hogy betartsuk őket, mert így lehet nagyjából egységes képe az oldalaknak, amit az olvasó meg tud szokni, és ezzel segítjük az oldalakon való tájékozódást, az oldalak használatát, és a szerkesztőink munkáját is. Nem kötelezőek, de csak akkor illik eltérni tőlük, ha valamiért muszáj. Itt meg szerintem nem lenne muszáj, csak te vagy (szándékosan?) értetlen. – Puskás Zoli vita 2016. június 22., 11:39 (CEST)

Az útmutató egyébként sem kötelező, hiszen nem volt róla szavazás Na itt már én is megszólalok, ugyanis 1. volt róla szavazás, ha jól emlékszem 2010 körül a szócikkek felépítéséről. 2. Az itt leírtak a wikipédisták elfogadott szokásait foglalják össze, amiket illik követni, hacsak nincs nagyon jó okod, hogy eltérj tőlük. Komolyabb változtatások előtt kérd ki mások véleményét az oldal vitalapján vagy a Kocsmafalon. Apród vita 2016. június 22., 11:43 (CEST)

És tényleg! – Puskás Zoli vita 2016. június 22., 11:56 (CEST)

Igen, azt a szavazást ismerem, de az nem az útmutatóról szól, bár egy csomó minden belekerült az útmutatóba. Ezúttal jó okom van rá, hogy eltérjek tőlük. Véleményt pedig a kotta munkacsoportban kértem, bár ez sem kötelező. Gyimhu vita 2016. június 22., 12:18 (CEST)

Egyébként mi tiltja meg, hogy ne a portál sablonnal hivatkozzunk portál névtérbeli lapokra? Bocs, nem én kezdtem a jogászkodást. Gyimhu vita 2016. június 22., 12:23 (CEST)

@Gyimhu: Van egy ötletem: nézzél inkább ma focimeccset! – Puskás Zoli vita 2016. június 22., 12:47 (CEST)

Holnapra tudod majd a választ? Egyébként nem szeretem a focit. Gyimhu vita 2016. június 22., 12:58 (CEST)

@Gyimhu: Most is tudom, ott van az útmutatóban, csak el kéne végre olvasnod. A focihoz való viszonyodat meg valahogy sejtettem, pont azért javasoltam, mert azt lehet nézni a játékszabályok megértése nélkül is. – Puskás Zoli vita 2016. június 22., 13:03 (CEST)

Mint egyszer már írtam, az útmutató nem tilthat meg semmit, csak szavazás. Egyébként elolvastam. Gyimhu vita 2016. június 22., 13:20 (CEST)

@Gyimhu: Mint egyszer már írtam, nem tilt semmit, csak ajánlja, hogy úgy kell csinálni, és csak jó okkal illik eltérni tőle. Neked jó okod nincs, csak kötözködsz, nekem meg most már baromira elegem van ebből. Próbáltam ezt eddig finoman megfogalmazni, de az értő olvasás ezen a téren sem megy, így most leírtam direktben. – Puskás Zoli vita 2016. június 22., 13:27 (CEST)

név-kérdés újratöltve[szerkesztés]

Szia! Tudnál segíteni? Az itt: Wikipédia:Adminisztrátorok üzenőfala/Archív 101#Név-kérdés felvetett szerkesztő válaszolt és benne van az átnevezésében... tudnál segíteni navigálni a továbbiakban (Szerkesztővita:Erkelferencmuzeum)? Köszönöm előre is! Fauvirt vita 2016. június 27., 13:34 (CEST)

@Fauvirt: Szia! A felhasználói név megváltoztatását már csak globálisan lehet intézni, de szerencsénk van, mert @Samat rendelkezik az ehhez szükséges ismeretekkel és jogosultságokkal, így a legegyszerűbb szerintem, ha egyenesen őt keresitek meg akár a vitalapján, akár e-mailben, egészen biztos vagyok benne, hogy rövid időn belül segíteni fog. – Puskás Zoli vita 2016. június 27., 14:02 (CEST)

Köszönöm a pingelést, egyelőre várok, hogy ezt megkapta-e, ha pedig pár napon belül nem válaszol, írok neki. :o) Fauvirt vita 2016. június 27., 15:12 (CEST)

Átnevezést csak az adott szerkesztő kérhet a saját fiókjára. Olyan új nevet kell válasszon, ami még szabad (a már foglaltakat itt találja). Ezután ezen a lapon leírtak szerint erre a linkre kellene kattintani, kitölteni, majd elmenteni. Samat üzenetrögzítő 2016. június 28., 00:37 (CEST)

lezárt törlési megbeszélés[szerkesztés]

Szia! Mivel már le lett zárva a megbeszélés, inkább ide írok. Nem értem a megjegyzésedet, mivel én már nem írok bottal semmilyen cikket, sőt másról sem tudok, hogy írna. Azt a törlésre jelölt cikket a megfelelő wikidata kódokkal jócskán feljavítottuk, teljesen értelmetlen csonknak vagy szubcsonknak hívni. Benne van az, amiről a cikk is szól, a járások és a hozzá tartozó települések.

Ha megnézed a laptörténetet, az első változat jóval hosszabb volt, de mivel láttam, hogy akadnak hiányosságok, létrehoztam egy rövidebb változatot, hogy első lépésben a címkéket pótolgassam. Ekkor került törlési megbeszélésre, de mire az első pár hozzászólás megjelent, már ismét hosszú és teljes lista volt.

A lista remek lehetőség volt arra, hogy megmutassa, hol milyen hiányosságok vannak és egy hosszabb hibajavítást indított el. Még több címke hozzáadása, címkék módosítása, átnevezések. Persze ahogy lenni szokott, a finisben ez is megakadt: a maradék pár cikket senki sem nevezte már át.

Szóval nem értem, hogy most ennek mi köze a botos cikkíráshoz? – B.Zsolt vita 2016. június 27., 23:44 (CEST)

@B.Zsolt: Annyiban van köze, hogy bot tölti fel adatokkal a Wikidatából ezt is, azt is, annak meg igazából nincs sok jelentősége, hogy a 150 adatlapról összehalászott adatokat egy lapra vagy 150 lapra csoportosítva adjuk elő. Nyilván egyszerűsítés, de egy szerkesztő ebből tényleg csak annyit lát, hogy itt van megint egy bottal készült lap a minimálisnál is kevesebb információval, formázás nélkül, és földi halandó azt se tudja hol nyúlhat hozzá. Természetesen megnéztem a laptörténetet, a törlésre jelöléskor ez a cikk nem volt több, mint az ausztriai járások kategóriája, azaz egy szimpla cikkfelsorolás, ráadásul teljes szélességű egyoszlopos táblázatban. Szubcsonk, nem cikk, cikkjelölt, hívhatjuk bárminek, csak épp cikknek nehezen. Ha meg karbantartó listának indult, akkor meg szerkesztői allapon lett volna a helye. A szubcsonk/csonk megjegyzésem is a kezdeti állapotára utalt, nem a jelenlegire.

Arról nem tudtam, hogy felhagytál a botos cikkírással, kb. három hónap nekem a WP-n tavasszal kimaradt, abból meg, hogy egy hónap alatt nem születtek botos cikkek, nyilván semmilyen következtetést nem vonhattam le, hiszen más is lehet elfoglalt, nem csak én. Amúgy sajnálom, mert továbbra is úgy gondolom, hogy lenne értelme foglalkozni vele, csak a minőség/mennyiség párosból az előbbinek kéne a korábbiaknál nagyobb hangsúlyt adni. – Puskás Zoli vita 2016. június 28., 00:16 (CEST)

Ha itt, amint gondolom, az Ausztria járásainak listája cikkről van szó, akkor jelzem, hogy ezzel kapcsolatban nehezen tudom értelmezni B.Zsolt állítását, amely szerint „én már nem írok bottal semmilyen cikket”. A cikk laptörténetére pillantva jól látható, hogy azt B.Zsolt hozta létre, és ő helyezte el benne azt a kódot, amelynek hatására a cikk törzsében megjelenik az „Ezt a listát a Wikidata alapján egy bot állítja elő” szöveg. A cikk jelentős részét alkotó listát egyébként jól láthatóan ListeriaBot frissíti rendszeresen. Most akkor nem tudom, hogy mit tévesztettem szem elől. Ez nem cikk? Nem B.Zsolt írta? Nem bot segítségével készült?

Egyébként Puskás Zolival egyetértve én is úgy gondoltam, hogy az ilyen cikkeket a főnévtéren kívül kellene kifejleszteni, és amikor elkészültek, akkor kellene áttolni a cikkek közé (miután az -- erre a pontra már fölöslegessé vált -- botkódot eltávolítottuk, hogy ne ijesszük el a technikailag kevésbé képzett szerktársakat). A jelen esetben talán még praktikusabb lett volna a dewiki de:Liste der Bezirke und Statutarstädte in Österreich tetszetősebb és praktikusabb listáját magyarra ültetni a jelenlegi lista helyett, amely valójában nem a járások, hanem a helységek listája, járások szerinti csoportosításban. Malatinszky vita 2016. június 28., 00:49 (CEST)

Malatinszky utolsó bekezdésével maximálisan egyetértek. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2016. június 28., 00:53 (CEST)

Laptörténet-összefésülés[szerkesztés]

Szia! Lehetséges az, hogy laptörténet-összefésülésnél csak azok a változtatások maradnak meg a közös laptörténetben, amiket kézzel hozott létre bármelyik szerkesztő? Ezt azért kérdezem, mert úgy emlékszem, mintha Fausto is szerkesztette volna a szócikket, és ha jól emlékszem, akkor csak kategóriákat adott hozzá a HotCattel, de az ő neve nem szerepel az összefésült laptörténetben. Ezt szerettem volna kérdezni néhány perce, de míg írtam a szöveget, s ránéztem még egyszer a laptörténetre, már minden rendben volt, azaz megjelentek Fausto szerkesztései is, és a te laptörténet-összefésüléses szerkesztéseid is. Ez nekem továbbra is furcsa (lehet, hogy eddig tartott, míg uptodate-re frissítgette magát a rendszer?, vagyis valami hasonló zajlik le, mint amikor a sablonban csinálok változtatást, s az csak később jelenik meg azokban a szócikkekben, amelyekben a sablon be van illesztve?), de így most már látszik minden. :) Köszi még egyszer! --Sphenodon vita 2016. június 29., 22:26 (CEST)

@Sphenodon: Szia! A laptörténet összefésülése egy három-négy lépcsőből álló szerkesztéssorozat, ráadásul a laptörténetben nem is mind jelenik meg, csak a rendszernaplókban. A részletekbe nem mennék bele, ha érdekel itt megnézheted. Itt valószínűleg az történhetett, hogy még nem voltam teljesen kész, amikor először nézted a laptörténetet, mert én minden lépcső után látom, és ezért tudom, hogy azonnal frissül. A sablon más történet (nem vagyok informatikus, úgyhogy ami itt jön az egy laikus megközelítése a dolognak): ott az történik, hogy a kész lapok a gyorsítótárban (cache) őrződnek minden letöltés után, hogy a wikikódból html-be történő konvertálás ne terhelje állandóan a szervereket, így sokszor azt a lapváltozatot kapod, amit akár néhány órával korábban töltött le valaki. Ha magán az oldalon történik szerkesztés, akkor a cache frissül, de ha csak egy beillesztett sablon változik, akkor nem frissül az összes azt tartalmazó lap, hiszen akkor pont azt csinálná, aminek az elkerülésére a cache-t kitalálták, túlterhelné a szervert. Ez az oka annak, hogy a nulledites szerkesztés viszont rendet csinál, hiszen az magán az oldalon történik, és bár a laptörténetben értelemszerűen nem jelenik meg, a szerver úgy értékeli, hogy történt valami a lapon, és üríti a cache-t. Remélem sikerült érthetően megfogalmaznom a dolgot. :-) – Puskás Zoli vita 2016. június 30., 10:07 (CEST)

Igen, értem, köszönöm szépen! :) --Sphenodon vita 2016. június 30., 16:29 (CEST)

Röplabdázó infobox ismét[szerkesztés]

Szia Zoli! Meg tudod kérlek csinálni a {{röplabdázó infobox}} esetében, hogy ha nincsenek évszámok megadva, akkor is jelenjen meg az, hogy mely csapatoknál volt? (Sokszor nehéz kideríteni, hogy mely csapatoknál volt mikor valaki, elég sovány a forrásanyag.) Köszi szépen előre is! Üdv, Cassandro OCR bow tie.svg Ħelyi vita 2016. július 3., 20:19 (CEST)

Szia Cass! Gyorsválasz különdíjat most aligha kapok. Vigyor A sablon logikáját alapjaiban kéne felborítanom ehhez, és egy csomó hibalehetőséget is bevinnék vele a rendszerbe, úgyhogy inkább nem kísérleteznék vele. Ha például kérdőjelet vagy kötőjelet írsz az évszám helyére, akkor működik. – Puskás Zoli vita 2016. október 28., 18:18 (CEST)

szerk.ütk[szerkesztés]

jaj.. megint ütköztünk [2] ... izé... a következőnél màr jövök neked egy itallal... vissza tudod varàzsolni a hozzászólásod?...Fauvirt vita 2016. július 5., 12:50 (CEST)

@Fauvirt: Visszatettem, köszönöm, hogy szóltál. Ital helyett azzal is beérem, ha elmagyarázod, hogy miért jó az, hogy az eltűnik hosszú ű, az eltüntet meg rövid. ;-) (Világ életemben igyekeztem helyesen írni, megtanulni és alkalmazni a szabályokat, de ez valahogy nem megy a fejembe. Vigyor) – Puskás Zoli vita 2016. július 5., 13:06 (CEST)

Vigyor Csakis a tündér lehet az oka... milyen furán hangzana az, hogy tűndér... ;-) (amúgy fogalmam sincs Vigyor) Fauvirt vita 2016. július 5., 18:08 (CEST)

Valami olyasmi lehet az oka, ami ezeket is okozza: bűn-büntet, húz-huzat, tűz-tüzel, víz-...%S izé... stb. – Rlevente Műemlék piktogram2.png üzenet 2016. július 5., 18:26 (CEST)

Vigyor Mondjuk pont a húz–húzat–huzat hármas az, ami végképp érthetetlenné teszi számomra a dolgot, de legalább jót nevettem. Köszi mindkettőtöknek! – Puskás Zoli vita 2016. július 5., 18:30 (CEST)

Lezárás[szerkesztés]

"a cikk egyes állításai valóban megtalálhatók benne", hát ez az, hogy nem lehet ellenőrizni, se oldalszám, se az nem derül ki, mely állítások lennének a könyvből véve. De plecsnizzünk csak, az a lényeg, hogy minél több plecsni legyen, nem az, hogy a szócikk valóban megfelel-e a követelményeknek vagy sem. Az egész jószócikk eljárás egy vicc mostanában. Xia Üzenő 2016. július 5., 21:09 (CEST)

@Teemeah: Mint írtam, ebben a „könyvben” szerintem oldalszám sincs, a vonatkozó fejezetet viszont nem nagy kunszt megtalálni és átnézni sem, ellentétben például a másik most lezárt cikknél megadott forrásokkal. A plecsnizési mániát én is látom, nem véletlen, hogy nem igazán tolongtam mostanában a lezárásoknál. A jószócikk eljárások tényleg az általad említett kategória felé mentek el mostanában, ezért erősen támogatnám a kritériumok újragondolását (elsősorban pont a forrásmegadás terén), konkrétabb feltételek megadását, megtartva azért az érdemi különbséget a jó és a kiemelt cikkek között. A „három pluszos” szabály szerintem például jó, de a „gépies tanúsítás” szintén valós problémának tűnik, ez ellen viszont csak következetes fellépéssel lehet valamit tenni, szabályozással szerintem nem. Akár kezdeményezni is hajlandó vagyok erről nyilvános vitát, de ehhez azért nem ártana egy-két gondolatot, esetleg a főbb irányvonalakra vonatkozó elképzeléseket másoktól (például tőled) is begyűjteni, úgyhogy itt a tér, ne fogd vissza magad! – Puskás Zoli vita 2016. július 5., 22:01 (CEST)

Én következetesen fellépek, amikor látom, és rendszeresen meg is mondom a magamét az érintetteknek is, a vitalapjukon ott van. Ennek következtében én vagyok itt a kiemelési mumus, aki akadékoskodik, meg miért kötekedek (!), amikor másik négyen letanúzták már, hogy az XYKutyafaj szócikkben a szeretemakutyusuokatnagyon.blog.hu, az színvonalas forrás, ahol úgy kezdődik az írás, hogy "Sziasztok, Lulu vagyok, 8 éves spániel és szeretek a gazdira ugrálni", majd Lulu elmeséli, hogy XYKutyafaj honnan származik. Aztán megkapom, hogy olyan szigorú vagyok, meg minek teszem szóvá, meg egyáltalán, nem tudnék csak csendben plecsnizni vagy egyáltalán ne szólni bele abba, hogy 4 szerkesztő aláírja, hogy ellenőrizte a forrásokat, miközben nem tűnt fel nekik se Lulu, se a három másik blog, meg az sem, hogy a megadott forrásban az állítás nem is szerepel. Pedig magyar nyelvű, nem hindu meg koreai, és elérhető egy kattintással. Azt is látom, hogy mi lesz az eredménye annak, ha ezt kocsmafalon szóvá tenném és a jószócikk-eljárás szigorítását vetném fel, azonnal jönnének a hőbörgők, hogy deaznemúgyvan, már így is túl szigorú, kinemkakiljalemáraforrásolástjóvanazúgy. Lassan belefáradok, mert szélmalomharc az egész, amikor többek úgy gondolják, hogy a hasraplecsnizés az tök rendben van, hogy "minek minden szakaszra forrás" egy kiemelt cikkben, elolvasni ugyan minek az adott szócikket. Amikor Andrew olyan érvekkel jön, hogy megérdemli a szócikk a csillagot mert "sokat dolgoztak vele", meg mert hosszú és szépen van formázva. Hogy esetleg a tartalma bólé tejszínhabbal, az nem számít, meg hogy a forrásokban nem szerepelnek állítások, vagy a forrás maga megkérdőjelezhető minőségű, az lényegtelen mellékes dolog, nézzük el neki, olyan sokat dolgozott vele! Itt byte-számra osztogatják a plecsnit, semmi másra. Á, megint csak felhúzom magam. Xia Üzenő 2016. július 5., 23:13 (CEST)

@Teemeah: Az üres sablonválaszokat és súlytalan érveket simán kardélre hányom, azokkal engem nem lehet felbosszantani, csak legyen meg az elképzelés, amit érdemes képviselni velük szemben, és joggal várható tőle, hogy lesznek erős támogatói. – Puskás Zoli vita 2016. július 5., 23:24 (CEST)

A jó szócikk eljáráson annyit kellene szigorítani (már ha ez egyáltalán szigorítás, evidensnek kéne lennie 2016-ban már), hogy a jó szócikkek is hosszúak, ezért egyszerűen lehetetlen olyan forrásokat ellenőrizni, amelyek a szócikk végére vannak dobva. Legyen kötelező a lábjegyzetelés. A jó szócikket nem az különbözteti meg a kiemelt minőségűtől, hogy elég ha oda van téve egy link, hogy "ez forrás", hanem az, hogy esetlegesen nem tartalmaz annyi mindent, nem "teljes körű", nincs minden szakasz úgy kifejtve, ahogy egy kiemeltnél elvárható. Pont a forrásoláson nem kéne lazítani, egyáltalán. Rengeteg ilyen botránya volt a Wikipédiának, nekünk is itt volt a VIL Copy ügy, de nem tanulunk belőle. Bevezetünk egy rendszert, ahol rátesszük a cikkre a minőségjelzőt, miközben a forrásokat nem ellenőrzi le senki, a szócikkírók azt írnak, amit akarnak. De kitesszük a világ elé, hogy "peer reviewed". Az enwiki good article eljárásában a jó szócikkeink 90%-a elvérezne. Mint a pinty. A hasraütés-szerű plecsnizésre nem tudok megoldást, ez minden tanúsító saját lelkén szárad, de úgy nézem, hogy a többségüket ez nem nagyon izgatja. A lényeg, hogy nőjön a plecsnizettek statisztikája, mert az jól mutat a főoldalon kirakva. Maximum wikitanács lehetne belőle, de nekem erre nincs energiám. Meg gyomoridegem. Így is **** tele van az egésszel. Bocs a kirohanásért, nem neked szól. :( Xia Üzenő 2016. július 5., 23:42 (CEST)

Passaici Szent István Római Katolikus Magyar Templom[szerkesztés]

Üdv! Nos, áttekintettem azokat a hibákat, melyeket felvetettél, s a hivatkozásokat teljes egészében átnéztem, s tényleg én is találtam hibákat. Ezek javításra kerültek. Most már - szerintem - valamennyi tény levezethető a forrásokból, a jegyzetekből. A szócikk alátámasztására kb. 10 másik szócikk is szolgál (plébános életrajzok). Kérdés, hogy most terjesszem elő harmadszor jószócikknek, vagy mi ilyenkor az eljárás? Válaszodat köszönöm. – Némo (Morgóhely) 2016. július 5., 22:36 (CEST)

Másik szócikk nem lehet szócikknek/állításnak a forrása. Tényleg nagyon kérlek, hogy mindenféle kiemelésre meg jószócikkre vitel előtt olvasd el a vonatkozó irányelveket, mint a WP:ELL. Szemmel láthatóan nem vagy tisztában alapvető forrásolási követelményekkel (és sokadszorra: a cite web sablonok nem dísznek vannak, a linkrohadás ugyanis egy létező probléma az interneten. Nem is értem, hogy lehet olyan szócikket jelölni minőségi munkának, ahol pucér URL-ek virítanak). Xia Üzenő 2016. július 5., 23:28 (CEST)

Adatok Wikidatából[szerkesztés]

A Purkersdorf cikket én hoztam létre sok-sok lépésben, de erre most már, hogy elkészült minden sablon és feltöltöttem mindent, amit csak lehetett, akár egy lépésben is létrehozható egy hasonló cikk.

A sok kód később bottal cserélhető a megszokott wikiszövegekre, ez most csak egy próbalap. – B.Zsolt vita 2016. július 22., 01:51 (CEST)

Szubcsonk[szerkesztés]

Köszi, hogy módosítottad a két albán bajnokságról szólót az azonnaliról, igaz, hátha valaki bővíti, viszont nézz rá akkor kérlek a többire is itt: albán labdarúgó-bajnokság (első osztály). Szerintem a meglévőket, mivel ugyanilyen színvonalúak, szintén szubcsonknak lehetne minősíteni.– Gerry89 vita 2016. október 29., 06:58 (CEST)

@Gerry89: Szia! Láttam a többit is, de szándékosan nem foglalkoztam velük, mert úgy látom egy viszonylag kezdő szerkesztő első szárnypróbálgatásai lehettek ezek, és nem elriasztani akarom egy teljesíthetetlen határidős feladathalmazzal, hanem felhívni a figyelmét a hibáira és a javítási lehetőségekre.
Egy megjegyzés az azonnalizáshoz: ilyen eljárásban törölni érdemi tartalommal bíró lapot nem lehet, az erre vonatkozó szabályok elég jól definiáltak. – Puskás Zoli vita 2016. október 29., 09:26 (CEST)

Igen, én meg utána láttam, hogy mit írtál a műhely vitalapjára. Reméljük célt érsz, és jobban ki lesznek dolgozva. Üdvǃ – Gerry89 vita 2016. október 29., 10:06 (CEST)

Homlokráncoltató megjegyzés[szerkesztés]

Hol csavarogtál eddig? Többet elő ne forduljon! :-) Ogodej Mal 0.png vitalap 2016. október 30., 18:10 (CET)

@Ogodej: :-) IRL elfoglaltság. Igyekszem majd jóvátenni a mulasztásomat. – Puskás Zoli vita 2016. október 30., 21:19 (CET)

Vagyis igyekszel majd ránctalanító megoldásokat eszközölni? Vigyor Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2016. október 30., 21:26 (CET)

Például elsimítok ezt-azt, aztán hátha simulnak a ráncok is. A nevetőráncokért viszont nem vállalok felelősséget! :-) – Puskás Zoli vita 2016. október 30., 21:30 (CET)

A homlokon elég kevés található belőlük, így nagy kockázatot nem vállalsz. Vigyor Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2016. október 30., 22:20 (CET)

Vigyor Feladom. Nálad a pont. – Puskás Zoli vita 2016. október 30., 22:21 (CET)

at szó[szerkesztés]

Azt én sem. Csak átmásoltam az FC Barcelona oldalról, hogy helyes legyen, de nem néztem át. DANI.ATTILA7 vita

@DANI.ATTILA7: Akkor javítani kéne mindkét helyen. – Puskás Zoli vita 2016. október 31., 21:30 (CET)

@Puskás Zoli: mindkét helyen javítottam azaz töröltem. Csak egy tipp! Lehet aki szerkesztette a nemzet angol rövidítéséből le került a natból az n betű s így maradt mindenhol az at értelmetlen szó. DANI.ATTILA7 vita

@DANI.ATTILA7: Vigyor Nem mardt ott le semmi. Az angolból vette át valaki, az igaz, és angolul az „at Valencia” annyit jelent, hogy a Valenciánál játszik az illető kölcsönjátékosként. – Puskás Zoli vita 2016. október 31., 21:47 (CET)


@Puskás Zoli: Laikusan próbáltam gondolkodni! De ez nem jutott eszembe. Vigyor DANI.ATTILA7 vita

Immunonkológia[szerkesztés]

Tegyed, amit gondolsz. Szalakóta vita 2016. november 2., 11:36 (CET)


Kocsis[szerkesztés]

Értetettem, azért köszönöm. 1-8 note quaver (music).svg SolKing Itt vagyok! 2016. november 7., 23:05 (CET)

Trump[szerkesztés]

Szia, lehet, hogy én vagyok hülye, de ez hogy lehetséges, ha le van védve a lap? Csak anonok ellen véd? Steinbrück Ottó Panaszfüzet 2016. november 9., 15:12 (CET)

Hands-on.png (Szerkesztési ütközés után) @Steinbrück Ottó: Úgy, hogy négy napnál régebben regisztrált, tehát automatikusan megerősített szerkesztő, így a félvédett lapokat tudja szerkeszteni. Ha vandalizmus, akkor vond vissza, ha további intézkedést is szükségesnek tartasz, azt meg kérlek jelezd az adminüzenőn. – Puskás Zoli vita 2016. november 9., 15:16 (CET)

Ellenőrzés kontra többség[szerkesztés]

Nem kifogásként, pusztán elvi érdekességként mondom a kezdőlapi szerkesztésed kapcsán: az amerikai szenátus fölött akkor is lehet ellenőrzése egy pártnak, ha nincs többsége. 2001-ben egy ideig 50-50 szenátora volt a két pártnak, de az alelnök, aki az alkotmány szerint szavazategyenlőség esetén dönthet, republikánus volt. Ennek alapján republikánus többségűek lettek a szenátusi bizottságok és a republikánus Trent Lott lett a Senate Majority Leader. Még az irodákat is úgy osztották el, hogy a republikánusok kapják a jobb helyeket. Ebben a helyzetben a szenátus republikánus ellenőrzés alatt volt, pedig a pártnak nem volt többsége. Malatinszky vita 2016. november 9., 16:28 (CET)

@Malatinszky: Köszi az infót, erre nem gondoltam, pedig tudtam. Ebben az esetben úgy lett volna helyes az indoklás megfogalmazása, hogy a többség megszerzése magában foglalja az ellenőrzés megszerzését is, ezért ebben az esetben szükségtelen a kettőt együtt említeni. :-) Egy cikkben egyébként aligha kifogásoltam volna a két fogalom együttes jelenlétét, de – mint ahogy valamelyik mai szerkesztési összefoglalómban írtam is – a címlapon a lehető legtömörebb szövegezés híve vagyok, mert szerintem már többségben vannak, de ha nem, akkor nagyon hamar többségben lesznek a WP olvasói között a mobilos felhasználók, és ott bizony nagyon áttekinthetetlen tud lenni a címlapunk. – Puskás Zoli vita 2016. november 9., 16:35 (CET)

Crescence nem Cressence (és nem is Cresence)[szerkesztés]

Üdv!
A Széchenyi István szócikkben a jegyzetekben szereplő 'Cressence'-ket azért nem javítottam ki, mert arra gondoltam, hogy esetleg a Balassi Könyvkiadónál kiadott könyv címében is hibásan szerepel a név. Egy perc alatt utánanézhettem volna, de ezt elmulasztottam. – Holdkóros vita 2016. november 10., 19:57 (CET)

@Holdkóros: Én is gyanakodtam ilyesmire, ezért rá is kerestem mielőtt kijavítottam volna. Viszont én például soha észre sem vettem volna a névelírást, ha te nem javítod ki a többit. – Puskás Zoli vita 2016. november 10., 20:26 (CET)

Törlés[szerkesztés]

Zoli, légy oly kedves és töröld a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület cikkét, hogy befejezhessem az átnevezéseket! Előre is köszönöm! - Gaja  Posthorn Logo Dt Bundespost.svg 2016. november 10., 23:03 (CET)

@Gaja: Kész. – Puskás Zoli vita 2016. november 10., 23:07 (CET)

Hurrá! Köszönöm! - Gaja  Posthorn Logo Dt Bundespost.svg 2016. november 10., 23:08 (CET)

Értem. Köszi az infót! Zastava S. Jugoslavije.png Szajci pošta 2016. november 15., 18:15 (CET)

Zarathustra[szerkesztés]

Kösz, hogy szóltál. Alapvetően jó volt a javítás, a szászánidák a pártusokat követték, csak formai probléma volt vele. – LADis LA ék.jpgpankuš 2016. november 10., 23:43 (CET)

Egy díj neked![szerkesztés]

Original Barnstar Hires.png Az eredeti barnstar
Kedves Puskás Zoltán!

Dr. Hajnal Géza (Budapesti Műszaki Egyetem) kérésére írok neked és azért itt, mert más elérhetőségedet nem ismerünk. Hajnal Géza wikipédiás oldalának szerkesztése ügyében megkérünk arra, hogy vedd fel a kapcsolatot vele a hajnal.geza@epito.bme.hu email címen.

Köszönettel,

Tóth Károly (Tredia: Géza wikipédiás oldalának egyik szerkesztője) Tredia vita 2016. november 16., 10:00 (CET)

Károly[szerkesztés]

Valóban, valahol örülök neki. :-) Nemtom, elmeséltem-e, hogy gyerekkoromban problémát okozott kideríteni, ki lehetett az I. Károly nevű királyunk. Ugyebár IV. Károly a legismertebb, de egy kis könyvtárazással megtaláltam Kis (II.) Károlyt és Habsburg (III.) Károlyt is (bár itt már zavar volt, mert őt meg általában VI. Károlyként emlegetik). Nade I. Károlyt sehol nem találtam. Hosszú időbe telt, míg rájöttem, hogy csak Károly Róbert lehet az. Ettől talán megkímélődik az ifjúság. Már akit egyáltalán érdekel még. – LADis LA ék.jpgpankuš 2016. november 17., 23:55 (CET)

@Laszlovszky András: Igen, mesélted, erre emlékezve írtam most neked. Nekem ilyen gondom sose volt, a másik két Károly kimaradt az életemből, az évszázadot se tudnám belőni, hogy hol kéne keresnem őket, úgyhogy az első se hiányzott soha. :-) – Puskás Zoli vita 2016. november 18., 00:02 (CET)

Most direkt nem néztem utána, úgyhogy lehet, hogy nagy marhaságot írok: talán III. Károly volt Mária Terézia apja? – Puskás Zoli vita 2016. november 18., 00:08 (CET)

Hands-on.png (Szerkesztési ütközés után) Hát engem is épp azért érdekelt a másik három, mert IV. Károly volt az első Károly nevű uralkodó, akiről tanítottak valamit. Vigyor

És igen, Mária Terézia apja. – LADis LA ék.jpgpankuš 2016. november 18., 00:11 (CET)

@Laszlovszky András: Mondjuk ez sem az iskolában ragadt rám, hanem itt néztem utána, amikor régebben beszélgettünk a Károlyokról, most meg beugrott. :-) – Puskás Zoli vita 2016. november 18., 09:20 (CET)

Vége[szerkesztés]

Oké, oké, te győztél! Itt hagyom az egészet a fenébe! Nem fogok többé szerkeszteni semmilyen cikket sem! Csak ezt jegyezd meg, velem senki nem beszélhet így, mint egy kutyával vagy egy macskával sem!!! Te nem tudsz semmit sem az antikommunizmusról! Úgy hogy erről ennyit, a jövőben nem leszek itt és felejtsd el, hogy én valaha is segítettem volna bárkinek itt a Wikipédián! Na szia! – ViceCity343 vita 2016. november 25., 04:58 (CET)

Republikánus Párt (Franciaország)[szerkesztés]

Oké, kész vagyok. Remélem jó lett. Hozzáadtam néhány forrást a cikkhez, remélem jók lettek. Amúgy ne haragudj rám, amiért kiborultam, csak elvesztettem a türelmemet, ez bárkivel elő fordulhat. Amúgy én többé nem adok egy Antikommunista kategóriát egy politikus cikkhez sem! Bocs még egyszer!

– ViceCity343 vita 2016. november 27., 21:34 (CET)

Fáber Károly[szerkesztés]

Szomorúan tapasztalom, hogy a Wikipédia olyan "szerkesztők" kezébe került, akik világnézeti, és politikai érzelmeik alapján szelektálják a mások számára esetleg fontos, és hasznos cikkeket. Remélem a Wikipédia egy idő után csak úgy törli őket, mint ahogy ők törölnek szerintük nem fontos cikkeket. Az általam írt Fáber Károly szócikket egy olyan korábbi vitára hivatkozva törölték, amelynek a pro és kontra hozzászólásai alapján éppen maradnia kellett volna. Ez a koncepciós eljárás az amatőrök sajátja, és én a továbbiakban amatőr munkákban nem kívánok részt venni, viszont elkövetkezendő internetes feladatomnak tekintem, hogy lehetőleg mindenkit informáljak a Wikipédia hiteltelenségéről. Ezzel ez az enciklopédia nem csak hitelességét, hanem tudományosságát is elveszítette.– Inform2016 vita 2016. november 29., 08:04 (CET)

@Inform2016: Kérlek olvasd el a vonatkozó irányelveket (WP:NEV és WP:ÉLŐ), melyek elég egyértelműen leírják, hogy mi a feltétele annak, hogy valakiről szócikket írhassunk. Ennek semmi köze a világnézeti meggyőződésemhez, amiről ráadásul úgy ítélkezel, hogy semmit sem tudsz róla. Ha úgy hozod létre a cikket újra, hogy van hozzá két, a cikkalanytól független forrás, ami nem csak annyit foglalkozik vele, hogy megemlíti, hogy ekkor és ekkor itt volt, hanem összefüggéseiben foglalkozik a ténykedésével, senki nem fogja törölni a cikket. Napi sajtóból összeollózni, hogy mikor hol volt, mit mondott, és ehhez összefüggéseket keresni saját kutatás, ami a tudományos munkában igen hasznos, de ennek a Wikipédiában nincs helye (WP:NEM: „Mire nem valók a Wikipédia-szócikkek?” 11. pont), mégpedig pontosan azért nem, mert ez tudományos feladat, amit amatőröktől és politikailag elfogult vitáktól mentesen kéne lefolytatni. Nem mellesleg: az általam törölt cikkben mindössze ennyi volt olvasható:

  • születési dátum,
  • az MNB 2006 tagjaként részt vett a 2006-os Kossuth téri tüntetés szervezésében és
  • a Rendszerváltó Fórum alapító tagja.

Ezt újraírni két perc, csakhogy ez nem elég, ez a Wikipédia keresőjébe beírva a nevét most is azonnal kiderül, önálló cikk ebből akkor lesz, ha a fenti feltételek teljesítése mellett meg tudja azt valaki írni. – Puskás Zoli vita 2016. november 29., 09:06 (CET)

Boldog wikiszülinapot[szerkesztés]

Birthday cake-01.jpg

kívánok! – Rlevente Műemlék piktogram2.png üzenet 2016. december 7., 14:20 (CET)

Tíz?! Gratulálok, még tízet, még húszat! – Pagony foxhole 2016. december 7., 14:29 (CET)

Gratulálok! Kiteheted te is a sablont, amit erre az alkalomra csináltam. :-) Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2016. december 7., 15:18 (CET)

Tíííz?? Ez hogyan lehetséges? Vigyor Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2016. december 7., 15:24 (CET)

Jaaaj, hát boldog wikiszülinapot! :) nyiffi Dasyatis brevicaudata.jpg 2016. december 7., 15:44 (CET)

@Rlevente, Pagony, Bináris, Hungarikusz Firkász, Nyiffi: Köszönöm! Sablont majd tíz aktív év után rakok. :-) – Puskás Zoli vita 2016. december 8., 15:15 (CET)

Kiemelési eljárások lezárása[szerkesztés]

Sziaǃ Írtad hogy szívesen részt veszel, ha szólo(u)nk a kiemelések lezárásában, meg azt is, hogy vaskalapos vagy. Elsőnek azt gondoltam, milyen karakán srác vagy, de aztán egy picit visszaemlékeztem, hogy voltak ebből viták, hogy admin zárjon vagy se. Na a kiemeléseknél ezt egyértelművé tettük, oda lett írva, hogy: egy gyakorlottabb szerkesztő lezárja a jelölést. Aztán megnéztem ezt a jó-szócikkeknél is, ott viszont talán nem sértelek meg vele, - bár jó lesz, ha vigyázok mostanában a vitalapi megjegyzéseimmel, mert sokan szeretik félreérteni és ez a kisebbik baj, a nagyobbik, hogy félre is magyarázzák - de ez neked nem szívességi kérdés, hanem elő van írva. Sőt olyanokkal is fűszerezve van a történet, amit a törléseknél erősen kifogásoltam, hogy 6-3 és 7-1 es maradjon ellenére is ki lehet törölni egy cikket. Itt meg ugye akár felülírhatod a szavazatokat, gondolom mióta szeretve vagyok egyes körökben meg is kapnám ezt a kegyet a „fekete, epeízű gyűlöletet” jegyében. Így ez megint nem triviális nekem, de ha így van, akkor miért vesznek részt benne nem admin szerkesztők is? Félre ne értsd nekem nincs bajom a lezárókkal meg a lezárásokkal se csak a kéthetes hosszabbításokra is tudtam mondani érvet, ami szerinted nem működik szerintem meg igen és egyébként nem is én csináltam, mert lezárásokkal és hosszabbításokkal nem nagyon foglalkozom, max kérem vagy esetleg volt mikor megkérdeztek, mint ebben a témában járatos szerkesztőt. Rákerestem a miértre és ott van a vitalapon, hogy volt erről megbeszélés és minden rendben van, sőt adminvéleményként ott virít a felszólítás. Véleményem szerint ehhez a módosításhoz elég egy itt lezajlott röpszavazás, nem szükséges rendes szavazásra bocsátani. Oda akarok kilyukadni, hogy látszik valami nincs rendben és az is látszik, hogy a feszültség gerjesztődik az eljárások során is, meg az is hogy vannak nagy kritikusai is a nem szabályozott gyakorlatnak, szóval valakinek jó esetben be kéne avatkozni és javítani, pontosítani a szövegeken, mert félreérthető és a cél az, hogy feszültségmentesebben menjenek a közös ügyek. A vaskalaposság meg van, amikor kell, de itt azonnal kettős mércét hoz ha egyik eljárásban lehet, mert könnyebb az érintetteknek, míg a másikban fogják meg a nehezebb oldalt az ott érintettek. Szóval szerintem jól modellezhető helyzet és mindkét esetben a cikkek a fontosak. Ha esetleg a szabályok a rosszak (pontosítok: pontosításra szorulnak, mert túllépett rajtuk az élet) akkor nagyra tartanám, ha ebben segítenél, hogy tisztázod és megnyugtatóan rendezed az éppen aktuális iránymutatást. Én nem szeretek ilyen dolgokkal foglalkozni, de neked vagy olyan admintársadnak, aki szeret ilyennel foglalkozni, pillanat alatt helyretehetőek ezek a dolgok. Gondolom az admin teendőkhöz ez meg jól hozzáilleszthető lehetne, azok meg akik szócikkek kiemelésével foglalkoznak biztos hálásak lenének érte (persze mások nevében nem szólhatok ezért csak annyit én nagyon megköszönném). Andrew69. Blue a v.svg 2016. december 12., 15:12 (CET)

@Andrew69.: Épp arra próbáltam utalni, hogy nem gondolnám magamat vaskalaposnak, lehet kivételt tenni a szabályok alól, mutattam is példát rá amikor megtettem, azt viszont nem tartom jó gyakorlatnak, ha a szabályokat sorozatosan, indoklás nélkül negligáljuk. Igen, ha túlhaladta őket az idő, akkor meg kell változtatni őket.
Jó szócikkek: Azzal szerintem nincs baj, hogy a lezárást végző az ellenző szavazatokat elutasíthatja (a támogatókat nem!), hiszen ha ez nem lenne, az meglehetősen tág teret biztosítana az obstrukciónak vagy akár a bosszúállásnak is. Tételezzük fel, hogy tényleg utállak, te jelölsz egy cikket, van még két támogatód, majd a határidő előtt odabökök egy {{ellenzem}} sablont mindenféle indoklás nélkül, a lezárónak meg ezt mindenképpen figyelembe kell vennie, és már el is bukott a jelölésed. Ha jól emlékszem, amikor ez a változtatás történt, akkoriban én zártam le jószócikk-eljárásokat, és valószínűleg hosszabb időre távol voltam a WP-tól, így felgyűltek a lezáratlan megbeszélések, és megszavazták az általad is említett könnyítést. Egy formális szavazás sokhetes bonyolult folyamat, a jószócikk-eljárások lezárása meg többnyire szavazatszámlálás, tényleg nem sok értelme volt adminfeladattá tenni, heteket eltölteni a könnyítés megváltoztatásával meg „ár/érték arányban” aligha lett volna kifizetődő. Nyilván, ha lett volna komoly ellenérv, akkor nem fogadta volna el HuFi sem a villámszavazás eredményét (bár ez csak feltételezés, a nevében nyilván nem nyilatkozhatok). Ha a gyakorlat azt mutatná, hogy a dolog nem működik, akkor meg a dolog végtelenül egyszerű: az éppen futó eljárásoknál be kell szúrni egy megjegyzést, hogy nem szeretnéd az egyszerűsített eljárás alkalmazását, a kocsmafalon meg leírod, hogy mi a probléma az eljárással, és ott majd eldől, hogy mi legyen vele.
Kiemelt szócikkek: Ebben az esetben maga a hosszabbítás az az eszköz, ami az obstrukció és a bosszúállás kivédését (is) szolgálja. Még mindig utállak, te jelölsz egy cikket kiemelésre, én már a második nap észreveszek egy súlyos hiányosságot, de lapítok. Letelik a négy hét, megvan az összes tanúsítvány, én meg a határidő lejárta előtt fél órával előállok a legalábbis nehezen vitatható {{szükséges}}(?) változtatási igényemmel, és a cikket – hosszabbítási lehetőség hiányában – ezzel jó eséllyel meg is buktattam. A hosszabbítással ez kivédhető, a további obstrukcióim ellen meg az jelent védelmet, hogy újabb szükséges változtatást a plusz idő alatt már nem kérhetek. Gondolom így egyértelmű, hogy ez egy jó és szükséges szabály. De mi van akkor, ha rugalmas szabályértelmezésként elfogadjuk azt, hogy egy érdektelenségbe fulladt eljárást automatikusan meg lehet hosszabbítani. Az van, hogy ezzel megint vissza lehet élni. Jelölök egy cikket, de bizonytalan vagyok, hogy megüti a mércét, ezért azt csinálom, hogy nem csinálok semmit, várom, hogy leteljen a négy hét. Ha van egy kis szerencsém, akkor senki nem figyel fel a dologra, esetleg kap egy-két tanúsítást, de szükséges módosítást nem kér senki. A négy hét leteltével megkapja az automatikus hosszabbítást, ekkor gyorsan összetrombitálom a barátaimat, akikkel ugye együtt szoktam a barackpálinkámat kóstolgatni, és tudjuk, hogy mindnek van szavazati joga, ők tanúznak, és lehet a cikk bármilyen hiányos, szükséges változtatás már nem kérhető, a cikk kiemelt lesz. Ezen változtatni tehát nem technikai jellegű kérdés, hanem a rendszer garanciális elemeit érintő lényegi változtatás, amin ha változtatni szeretnénk, az bizony sajnos csak formális szavazási procedúrával fog menni.
TMB: Szerintem beszéljünk majd később erről is, mert hasonló a dolog logikája, de szerintem először legyünk túl a fenti körön.
A lényeg: ha úgy érzed, hogy a kiemelési szabályokon változtatni kell, akkor beszéljük át, hogy mi lenne a szerinted kívánatos irány, mi lenne a cél, és ha látom az esélyét annak, hogy a javaslat + vita + szavazás procedúrán keresztül tudjuk vinni, szívesen segítek a lebonyolításban. Nem adminfeladat, magát a procedúrát én sem szeretem, de ha előreviszi a projektet, akkor megcsinálom. – Puskás Zoli vita 2016. december 12., 16:36 (CET)
Én az energiát sajnálnám rá, mert inkább cikkeket írok vagy javítok, ha csak lehet. Mostanában meg alig van időm így tenni, mert más elfoglaltságaim miatt inkább csak a tornyosuló kérdéseket igyekszem megválaszolgatni. Összességében a szabályokkal az a gondom, mint ahogy sokan kifogásolják, hogy szerintem is sok van és ahogy bonyolódik egy eljárás úgy egyre nehezebb a dolga a szerkesztőknek. Lásd szavazások vagy most a kiemelések nem is feltétlen a szerkesztőkkel van a baj, már minthogy vitáznak, hanem azzal, hogy sok passzus félreértésre adhat okot és könnyű vizionálni nagyobb problémát. Egyébként a kiemeléseknél csak olyan változtatást támogatok, ami könnyít rajta, mert nagyon nehéz egy cikket átnyomni, hogy klasszikusokat idézzek és sajnos pálinkám meg nem nagyon van erre. Andrew69. Blue a v.svg 2016. december 12., 17:08 (CET)

@Andrew69.: A kiemelésnél egyébként szerintem nem az eljárás szabályozása a bonyolult (lehet tanúsítani, szükséges változtatást kérni, nem bővülhet a cikk 20%-nál többet, van az egészre négy hét, és itt nagyjából vége is a lényegnek), hanem a kiemelt cikkekkel szemben támasztott követelményrendszer. Abban egyébként nem látok érdemi potenciált, hogy négy helyett hat hét legyen a procedúra, ami négy hétig pang, az jó eséllyel hatig is fog. A sok és bonyolult szabály jelentette problémával csak részben értek egyet. Igen, van sok, és van köztük bonyolult is, de a cikkfelépítést és a nevezetesség első fejezetét nagyjából megértve, némi józan ész és a hétköznapi civilizált viselkedés szabályainak birtokában szerintem évekig el lehet boldogulni a Wikipédián. – Puskás Zoli vita 2016. december 12., 17:35 (CET)

Ebben akár igazat is adhatok neked és valószínűleg igaz a gyermekeimre (már ha szerkesztők akarnának lenni). De szerintem van egy korosztály, aki szinte esélytelen. Több idősebb szerkesztőtársam, azért szokott komplénolni rendesen, amikor valami technikai változás van, illetve van olyan, aki több éves wikitapasztalattal is képtelen egy jelölést tenni. Nem egyet ezért jelöltem én, pedig ilyenkor az ember elveszít egy potenciális támogató szavazatot is és az drága kincs. Andrew69. Blue a v.svg 2016. december 12., 17:59 (CET)
@Andrew69.: Jó, a technika, meg a technikai útmutatók tényleg más lapra tartoznak. Én a számítástechnikával együtt nőttem fel, már akkor programoztam, amikor Magyarországon még senki, később az elsők között használtam CAD programot, nekem nyilván nem gond, és nagyjából hat másodperc alatt futom át ezeket, de szigorúan véve nem nevezném őket szabályoknak. Egyébként több olyan technikai útmutató van, aminél észrevettem, hogy nehézséget okoz, és a kritikus lépéseken vagy egyszerűsítettem, vagy az útmutató szövegén javítottam. Ha ilyen problémát látsz, tényleg nyugodtan szólhatsz, mert ez ráadásul olyasmi, amivel a civil életemben is foglalkoztam, úgyhogy esélyes, hogy tudok rajtuk javítani. :-)
„Komplénol?” Ez mi a túrót jelent? Vigyor – Puskás Zoli vita 2016. december 12., 18:13 (CET)

Valami ilyet: óg-móg, dohog, panaszkodik, kesereg stb. Andrew69. Blue a v.svg 2016. december 12., 18:18 (CET)

„már akkor programoztam, amikor Magyarországon még senki”. Te tényleg elmúltál 80 éves? Most megleptél. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2016. december 13., 06:52 (CET)

Vigyor Jóvanna! Ha jól emlékszem valamikor 1986. táján kezdtem, a csepeli úttörőház számítástechnika szakkörében, úgyhogy a lyukkártyás korszak nekem valóban kimaradt. – Puskás Zoli vita 2016. december 13., 08:33 (CET)
Emiatt csak nem szégyenkezel. Mindenki arra lehet büszke, amit megcsinált és ha tudott még hozzá is tett a közöshöz. Andrew69. Blue a v.svg 2016. december 16., 23:42 (CET)

Gabest lépése + szólásod hozzá[szerkesztés]

Szevasz Puskás Zoli! danke schön + thank you – Vakondka vita 2016. december 21., 22:05 (CET)

Amúgy rögtön gondoltam, hogy már megint azt csinálta, csak ennyi idő után elképzelhetetlen volt, még mindig ezt csinálja, miközben már 100-szor elmondták ezt neki, és már automatikusan megerősített szerkesztő, tehát van a szabályos elvégzésre jogosultsága. – Vakondka vita 2016. december 21., 22:19 (CET)

@Vakondka: Nem automatikusan megerősített, hanem megerősített, a kettő nagyon nem ugyanaz. Én már nem akarok semmit elmagyarázni neki, rövid az élet, hogy leírjam ugyanazt százszor. – Puskás Zoli vita 2016. december 21., 22:24 (CET)

Gabest csak automatikusan megerősített szerkesztő, mert regisztrált és 4 nap már eltelt azóta, hogy regisztrált. Az automatikusan megerősített szerkesztő csak annyiban tér el a 4 nappal korábban regisztrált szerkesztőtől, hogy tud fél-védett lapot szerkeszteni, tud lapot átnevezni, tud médiaállományt felülírni, meg nem kell captchát kitöltenie a szerkesztéseinél. Tehát ebbe már az is benne van, hogy tud lapot átnevezni. A megerősített szerkesztő szerkesztései automatikusan megtekintetté válnak, ha már megtekintett lapváltozatot szerkeszt. Nehogy kioktatásnak érzed, biztos voltam benne ezt te is tudod. De Gabest ő csak automatikusan megerősített szerkesztő, nem megerősített szerkesztő. Nem rögzülnek a szerkesztései, így nem lehet megerősített szerkesztő. Amennyi gond volt vele, és amilyen nehezen tanul a hibáiból, nem is gondoltam az lenne, és azt sem tudom mikor fogja azt kiérdemelni, mind ezek mellett. Egyszer régebben már Csigabi szerette volna legyen, de úgy láttam az még mostanában sem úgy lesz. – Vakondka vita 2016. december 21., 22:41 (CET)

@Vakondka: Köszi a magyarázatot, de hidd el ezt tudtam eddig is. Elég nagy baj lenne, ha adminként nem tudnám. ;-) Nem tudom miért volt az a fejemben, hogy megerősített, ezt valahogy tényleg benéztem. Mondjuk attól, hogy valaki már legalább négy napja regisztrált, még nem hinném, hogy tudnia kéne cikket átnevezni. – Puskás Zoli vita 2016. december 21., 22:50 (CET)

Nyugi, elhittem, írtam is biztos voltam benne. Ha benéztél is valamit, semmi gond, én is jártam már így, meg mindenkivel előfordulhat ilyen. Én sem tudom, hogy tudnia is kell e, csak úgy tudtam, hogy automatikusan megerősített szerkesztőként már eltudja végezni. – Vakondka vita 2016. december 21., 22:54 (CET)

@Vakondka: Csak a vicc kedvéért jeleztem, hogy kár volt leírnod, ilyenen nem fogok megsértődni. Meg a kacsintást se raktam volna akkor utána. – Puskás Zoli vita 2016. december 21., 23:02 (CET)

Axel Tuenzabe[szerkesztés]

Sziaǃ Nevezett kongói úriember kedvenc csapatomban focizik, de még nem hallottam róla (gondolom ifi, ilyenek) Meglepődve láttam, hogy már van saját szócikke, hát még, hogy volt egyszer törlési eljáráson, ahol (szerintem helyesen) törölve lett, majd te visszaállítottad, ahogy a vitalapján írtad is. Igazából a kérdésem az, hogy mi volt az ok? Mert továbbra sem nevezetes, illetve újra fel kellene teni TMB-re, vagy törölheted soron kívül, mint aki ezt már megtette? (az ok a szócikk létrehozójának NEM értesítése volt?)– Gerry89vita 2016. december 21., 23:44 (CET)

@Gerry89: Emlékeim szerint Ramakuni megjegyzését sikerült átugranom a TMB-n, és amikor a vitalapomon figyelmeztetett erre, tényleg találtam egy halom cikket, ami érdemben foglalkozik az életútjával. Ha jól emlékszem az év felfedezettje lett az angol ligában, de ebben nem vagyok biztos, és most olyan fáradt vagyok, hogy az is csoda, hogy le tudtam ezt írni, úgyhogy a részleteket vagy itt feljebb, vagy a vitalapom archívumában keresd. – Puskás Zoli vita 2016. december 21., 23:52 (CET)

Köszönöm a gyors választ! Jó pihenést, én meg (holnap) utánanézek. Üdv Gerry89 2016. december 21., 23:55 (CET)

Nos, utánanéztem, de továbbra is azt mondom törlendő. Kitettem rá törlés sablont, de az archivált megbeszélést adja ki, hogy lehet ilyenkor újat kiírni?– Gerry89vita 2016. december 22., 09:42 (CET)

@Gerry89: {{törlés|második}} – Puskás Zoli vita 2016. december 22., 09:55 (CET)

Szarvas Péter[szerkesztés]

Helló. Megjavítottam a Szarvas Péter cikket! Hozzáadtam az infoboxot, remélem jó lett! Nézd meg, ha érdekel téged. – ViceCity343 vita 2016. december 23., 22:43 (CET)

@ViceCity343: Én ellenőriztem le. Kivettem a polgármester szót a foglalkozás közül, mivel a polgármester is egy politikus, plusz a többi polgármesternél sincs odaírva. Csujaposta 2016. december 23., 22:50 (CET)

Szerintem sose foglalkoztam ezzel a cikkel. – Puskás Zoli vita 2016. december 23., 22:54 (CET)

No, én már szerintem megválaszoltam néki. Csujaposta 2016. december 23., 22:58 (CET)

@Csuja: Köszi szépen! Gondoltam hogy a polgármester szót felesleges volt be tennem, de azért kösz hogy kivetted! További szép kellemes ünnepeket kívánok nektek! – ViceCity343 vita 2016. december 23., 22:59 (CET)

@ViceCity343: Köszönöm. Csujaposta 2016. december 23., 23:01 (CET)

Parlamenti jelenlét (Románia)[szerkesztés]

Szia! Van egy kis gond! A Romániai parlamenti jelenlétet szeretném megcsinálni, de sajnos a sablon valamiért nem mutatja, hogy hányan vannak a parlamentben! A Liberális és Demokraták Szövetsége cikkben be szeretném tenni ezt, úgy mint a Fidesz, a Jobbik, az MSZP és a többi pártban! Mit kell csinálnom ? – ViceCity343 vita 2016. december 27., 20:24 (CET)

Meg tudtam csinálni valahogy. Most már jó lett. – ViceCity343 vita 2016. december 27., 22:20 (CET)

Kiemelési munkapad[szerkesztés]

Szia! Pont ma jöttem rá, hogy az elrejtett sablon nem igazán jó, mert a figyelőlistán egy linket hoz létre a Wikipédia:Javaslatok_kiemelt_szócikkekre/szócikk_címe címre. El lehet azt onnan tüntetni valahogy? Kemenymate vita 2017. január 2., 23:19 (CET)

@Kemenymate: Jé, tényleg! Nem tudom, a fejléc automatikusan frissül, és fogalmam sincs, hogy hogyan működik, ezért inkább visszavontam a szerkesztésemet. Köszi, hogy szóltál! – Puskás Zoli vita 2017. január 2., 23:57 (CET)

Újabb kérdés! Kolléga rátalált erre a kategóriára: Kategória:Várólistán lévő kiemelési eljárások 2015-ös is van benne, nem tették fel a várólistára... Mi legyen velük? Indítsam el? Illetve aminél ránézésre látszik, hogy nem kiemelt színvonalú, az mehet rögtön a kukába? Kemenymate vita 2017. január 3., 21:27 (CET)

2012-es is van, atyaég... Kemenymate vita 2017. január 3., 21:29 (CET)

@Kemenymate: Szerintem nyugodtan ráteheted mindre az azonnali sablont, indoklásba írd bele, hogy el sem indított kiemelésből megmaradt fölösleges lap, és meglátjuk mit mond erre egy másik admin. Szerintem megtartani fölösleges, mert ha valaki tényleg jelölni akarná a cikkeket, akkor ezek a lapok útban lesznek neki, elindítani meg szintén az, mert a jelölőnek kéne figyelnie az eljárást, és azt se egy anon, se az évek óta nem szerkesztő Lji1942 nem fogja megcsinálni. A többiek meg majd úgyis látják a figyelőlistájukon ha hozzányúlsz, és legfeljebb sikítanak, ha mégis el akarnák indítani. – Puskás Zoli vita 2017. január 3., 22:33 (CET)

Köszi, csinálom akkor. Kemenymate vita 2017. január 3., 22:38 (CET)

Starity.hu[szerkesztés]

A megbeszélés 2010-es, azóta van tiltó listán. Nincs változás a weboldal minőségében, megítélésében? – Jávori István Itt a vita 2017. január 3., 21:57 (CET)

Nincs. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2017. január 3., 22:02 (CET)
Hivatkozni sem lehet rá - link nélkül -, ha csak ott van bőséges, gyakran angolból fordított információ, adatok, képek a wikipédiás szócikkben szereplő személyről? – Jávori István Itt a vita 2017. január 3., 22:06 (CET)
Nem látok sok logikát abban, hogy hiperhivatkozás nélkül lehessen hivatkozni rá. Ha lehetne hivatkozni rá, akkor hiperlinkkel is lehetne. Éppen azért nem lehet, mert nem megbízható mint forrás. Ha nem megbízható forrásokra építünk, akkor a szócikkekbe nem megbízható forrásokból származó nem biztos információk kerülhetnek. Ezt jobb és fontos elkerülni, úgyhogy a kérdésedre az én válaszom az, hogy nem, nem lehet. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2017. január 3., 22:21 (CET)
Ha más források (többnyire idegen nyelvűek) is megerősítik azt, ami a Starity oldalán található, akkor sem? Én is tapasztaltam, hogy sok oldala erős forráskritikát érdemel, a helyesírás sem az erősségük. Ám az is előfordul, hogy csak ott van egy adott személyről magyar nyelven információ (pl.: születései hely, idő, életrajz). – Jávori István Itt a vita 2017. január 3., 22:30 (CET)
Ha más források megerősítik, akkor lehet a más forrásokat használni forrásnak. A születési helyet és időt nem igazán kell lefordítani. A Wikipédiát alapvetően átlag érettségivel rendelkezők felfogási szintjén írjuk. Az ilyen emberek nagy része tud valamilyen idegen nyelven, hogy megértse, hogy mit forrásoltunk a magyar nyelvű wikiben mondjuk angol forrásból. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2017. január 3., 22:34 (CET)
Hands-on.png (Szerkesztési ütközés után) @Jávori István: Ha megbízható idegen nyelvű forrás van az infóra, akkor minek a starity.hu? Ebben az esetben nyugodtan hivatkozhatsz az eredeti idegen nyelvű forrásra. – Puskás Zoli vita 2017. január 3., 22:35 (CET)

@Puskás Zoli: Rendben, így lesz. Eddig is így volt, mert a spamszűrő nem engedte a Starity.hu linkjeit alkalmazni. – Jávori István Itt a vita 2017. január 3., 22:58 (CET)

@Hungarikusz Firkász: A Wikipédiát - idegen nyelv ismerete nélküli - általános iskolások, illetve más - nyelvtudás nélküli - nemzedék tagjai is olvassák. Remélem, egyre többen fogják, többen, mint jelenleg a Sztárlexikont! – Jávori István Itt a vita 2017. január 3., 22:58 (CET)

Ha ez így van, akkor még fontosabb az, hogy ne tárjunk eléjük megbízhatatlan forrásból származó kétséges információkat. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2017. január 3., 23:00 (CET)

Egyetértek. Egy malomban őrölünk. De szerintem arra is meg kell tanítani - nem csak a fiatalokat vagy a hiszékeny öregeket -, hogy forráskritikát alkalmazzanak. Több helyről származó információt vessenek össze. Utána vonják le következtetésképpen, hogy mit hisznek el valóságnak. Persze a Wikipédia nem a bulvárlapok szintjén kell, hogy álljon. Attól még - úgy látom - átvesz tőlük információkat. Ezért nem értettem, hogy miért csak a (bulvárstílusú) Sztárlexikon egyedül a fekete bárány. Természetesen a megbízható források pártján állok én is. Kerülöm a Starity.hu szócikkekbe erőltetését. Akkor is, ha - tudom: ritkán - használható, a valóságnak megfelelő információkat tartalmaznak. – Jávori István Itt a vita 2017. január 3., 23:19 (CET)

User:EGalvez (WMF)/Sandbox/MassMessageTest[szerkesztés]

Share your experience and feedback as a Wikimedian in this global survey (revised heading)[szerkesztés]

Your feedback matters: Final reminder to take the global Wikimedia survey[szerkesztés]

(Sorry to write in English)


A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1979-ben oklevelet szerzett hallgatói sablon -GÖRÖG LÁSZLÓ-[szerkesztés]

Kedves Puskás Zoli! "A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1979-ben oklevelet szerzett hallgatói" nevű sablonban tudnád javítani Görög Lászlót? (Ugyanis két színész is "Görög László" néven végzett a Színművészeti Főiskolán.) Az 1964-es születésű Görög László nem ebben az osztályban végzett, hiszen 1979-ben még csak 15 éves volt. Tehát az ő neve itt piros betűkkel kéne, hogy szerepeljen, mert a nevezett színművésznek még nincsen wikipédia oldala. Ez egy védett lap, csak sablonszerkesztők és adminisztrátorok szerkeszthetik ezért kerestelek Téged! Köszönöm, ha tudsz segíteni, remélem nem nagy gond a javítás! Szép napot és köszönöm, ha tudsz segíteni!– Batula8649 vita 2017. május 7., 11:54 (CEST)

Ping[szerkesztés]

Hivatkoztam a több tagból álló szerkesztőnevedre egy példa kedvéért, elnézést a felesleges pingelésért. – EniPort eszmecsere eszmecsere 2017. október 7., 13:56 (CEST)

  1. This survey is primarily meant to get feedback on the Wikimedia Foundation's current work, not long-term strategy.
  2. Legal stuff: No purchase necessary. Must be the age of majority to participate. Sponsored by the Wikimedia Foundation located at 149 New Montgomery, San Francisco, CA, USA, 94105. Ends January 31, 2017. Void where prohibited. Click here for contest rules.
  3. This survey is primarily meant to get feedback on the Wikimedia Foundation's current work, not long-term strategy.
  4. Legal stuff: No purchase necessary. Must be the age of majority to participate. Sponsored by the Wikimedia Foundation located at 149 New Montgomery, San Francisco, CA, USA, 94105. Ends January 31, 2017. Void where prohibited. Click here for contest rules.