„Szepes vármegye” változatai közötti eltérés
[nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
osztozik |
|||
21. sor: | 21. sor: | ||
}} |
}} |
||
[[Fájl:Szepes county administrative map.jpg|bélyegkép|360px|Szepes vármegye közigazgatási térképe 1910-ből]] |
[[Fájl:Szepes county administrative map.jpg|bélyegkép|360px|Szepes vármegye közigazgatási térképe 1910-ből]] |
||
'''Szepes vármegye''' ([[szlovák nyelv|szlovákul]] ''Spiš'', [[német nyelv|németül]] ''Zips'', [[lengyel nyelv|lengyelül]] ''Spisz'', [[latin nyelv|latinul]] ''Scepusium'') közigazgatási egység volt a [[Magyar Királyság]] [[Felvidék|északi részében]]. |
'''Szepes vármegye''' ([[szlovák nyelv|szlovákul]] ''Spiš'', [[német nyelv|németül]] ''Zips'', [[lengyel nyelv|lengyelül]] ''Spisz'', [[latin nyelv|latinul]] ''Scepusium'') közigazgatási egység volt a [[Magyar Királyság]] [[Felvidék|északi részében]]. Területén jelenleg [[Szlovákia]] és [[Lengyelország]] osztozik. A vármegyével megegyező földrajzi–történelmi terület elterjedt elnevezése '''Szepesség'''. |
||
== Földrajza == |
== Földrajza == |
A lap 2021. július 26., 16:07-kori változata
Szepes vármegye | |||
| |||
Ország | Magyar Királyság | ||
Központ | Lőcse | ||
Főbb települések | Késmárk, Gölnicbánya, Igló, Poprád | ||
Népesség | |||
Népesség | ismeretlen | ||
Nemzetiségek | lengyelek, szlovákok, németek | ||
Földrajzi adatok | |||
Terület | 3654[1] km² | ||
Térkép | |||
Pozíció a Magyar Királyság térképén | |||
Domborzati térkép | |||
A Wikimédia Commons tartalmaz Szepes vármegye témájú médiaállományokat. |
Szepes vármegye (szlovákul Spiš, németül Zips, lengyelül Spisz, latinul Scepusium) közigazgatási egység volt a Magyar Királyság északi részében. Területén jelenleg Szlovákia és Lengyelország osztozik. A vármegyével megegyező földrajzi–történelmi terület elterjedt elnevezése Szepesség.
Földrajza
Az egykori vármegye területét nagyrészt hegyvidék alkotta. Területéhez tartozott lényegében az egész Magas-Tátra. Ettől délre található a Szepesi-síkság. Egykori területén fekvő további hegységek a Szepesi-Magura és a Lőcsei-hegység. Keleten és délen a Branyiszkói-hegység, a Kassai-hegység, a Fekete-hegyek és a Rozsnyói-hegység határolták. Legfontosabb folyói a Hernád és a Gölnic.
Északról Ausztria Galícia nevű tartománya, keletről Sáros vármegye, délről Abaúj-Torna és Gömör és Kis-Hont, nyugatról Liptó vármegye határolta.
Történelem
A vármegye területe a 11. században lakatlan vagy gyéren lakott erdőség volt. A magyar népesség (gömörőrök) a 12. században kezdett Gömörből és Tornából betelepülni, majd őket követték a szászok és a szlávok. Területe eredetileg Borsod vármegye része volt és a 12. század végén, a tornai erdőispánság szervezésével párhuzamosan kezdődött a megyeszervezés. Teljesen kiépült királyi várszervezet és várbirtok azonban nem jött létre, az első ispánt 1216-ból ismerjük. Végül szilárd királyi vármegyei előzmény nélkül a 13–14. század fordulóján jött létre a nemesi vármegye.[2]
1412-ben Luxemburgi Zsigmond magyar király tizenhárom szepesi várost (Szepesolaszi, Igló, Poprád, Szepesbéla, Durand, Felka, Leibic, Mateóc, Ménhárd Ruszkin, Szepesszombat, Szepesváralja, Sztrázsa) és három várat (Gnézda, Podolin és Lubló) elzálogosított a lengyel királynak. Ezek csak 1772-ben, Lengyelország első felosztásakor kerültek vissza Magyarországhoz. Élükön sztaroszta (kormányzó) állt, aki nem avatkozott belső életükbe.[3][4]
Az törökök támadása nem érintette a területet. Lengyelország területe 1655 és 1660, majd 1700 és 1709 között svéd megszállás alatt volt, de a svéd seregek egyik esetben sem mertek a Szepesség területére lépni, nehogy Béccsel is háborút kockáztassanak.
Az 1848-as forradalomtól eltekintve történelme viszonylag békés volt. Területét 1918-ban elfoglalta a csehszlovák hadsereg, majd 1920-tól hivatalosan is a Csehszlovák Köztársaság része lett, eltekintve néhány északnyugati falvától, melyeket Lengyelországhoz csatoltak: Dercsény, Feketebérc, Frigyesvágása, Szepesgyörke, Bélakorompa, Kislápos, Alsólápos, Felsőlápos, Nedec, Újbéla, Répásfalu, Újterebes. A nagyobb rész második világháború idején a független Szlovákia része volt, az I. bécsi döntés nem érintette területét. Később az újra létrejött Csehszlovákia, majd az 1993-tól független Szlovákia Eperjesi kerületének része. Északi, Lengyelországhoz csatolt kis körzete a Kis-lengyelországi vajdasághoz tartozik.
A szepesi szászok
A 12–13. században szász lakosság telepedett le a vármegyében. Legelső csoportjuk még III. Béla király uralkodása idején, az 1180-as években érkezett. Mindenesetre, Késmárkon 1190-ben már jelen voltak. A Szepesség német Zips elnevezése alapján cipszereknek nevezett szászok a középkori vármegye legjelentősebb gazdasági és kulturális szereplői voltak. A betelepített szászok vezetője Arnold, a Görgey-család első ismert őse, kinek Arnold nevezetű fia töltötte be a főispáni tisztet. A tatárjárás idején az ő Jordan nevezetű fia menekítette Szepesség lakosságát a hegyekbe.[5] Miután a tartományurak ellen harcoló I. Károly hadait 1312-ben az Amadék és Csák Máté serege a Szepességbe szorította, a szepesi szászok a király mellé álltak, s az oldalán harcoltak a rozgonyi csatában. A szászok letelepedésük kezdete óta érvényes kiváltságait I. Károly 1317-ben megerősítette, mely szerint saját törvényeik és hatalmi szerveik felett a vármegye főispánja csak névleges hatalmat gyakorolt. 14. századi fénykorukban a 24 város szövetséget hozott létre. A 15. század közepén Jiskra rablóhadjáratai pusztítottak a térségben. A 16. század közepétől kezdődően a szászok többsége a németországi reformáció hatására felvette az evangélikus vallást. A 17. században az egyre növekvő gazdasági terhek és az ellenreformáció hatására kezdetét vette a német lakosság elköltözése, s helyükre szlovák telepesek érkeztek. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc támogatására cipszer ezredet hoztak létre. Fennmaradt kiváltságaikat II. József rendeletei és az 1876. évi közigazgatási reform teljesen felszámolták.[6]
Lakosság
A vármegye lakossága 1891-ben 163 291 lakos volt, ebből:
A vármegye lakossága 1910-ben 172 867 lakos volt, ebből:
Közigazgatás
Járási beosztás
Szepes vármegye a 19. század közepéig megőrizte négyes járási felosztását. A négy járás a megyét tagoló hegyláncok, illetve a köztük elterülő folyóvölgyek természeti tájaihoz igazodott, és északról délre a Magurai (a Szepesi-Magurán túl, a Dunajec völgyében), a Kárpátaljai (a Magura, a Magas-Tátra és a Lőcsei-hegység között, a Poprád völgyében), a Lőcsei (a Lőcsei-hegységtől délre, a Hernád völgyében) és a Hegyi (később Bányai, a Gölnic völgyében) elnevezést viselte.
A kiegyezés utáni években a járások száma kettővel nőtt: a Kárpátaljai járás keleti és nyugati fele Poprádvölgyi és Tátrai járásként élt tovább, a Lőcsei járás nyugati feléből pedig megalakult a Hernádvölgyi.
Az 1876-os megyerendezés során Szepes vármegyébe olvasztották az addig külön törvényhatóságot alkotó Szepesi 16 város kerületét,[7] továbbá Késmárk és Lőcse szabad királyi városokat, végül Gölnicbánya törvényhatósági jogú várost, mely utóbbi csak 1870-ben lett a megyéből kiemelve.
1886-tól volt a járásoknak a vármegye által kijelölt állandó székhelye,[8] addig a főszolgabíró mindenkori lakhelye számított a székhelynek. Az utolsó átszervezés 1894-ben történt, amikor két új járást szerveztek, ezzel azok száma nyolcra nőtt, egyiknek a székhelyét áthelyezték, és mindegyik nevét a székhelyéhez igazították.
1886-tól a megye járásai és azok székhelyei az alábbiak voltak:
- Bányai járás (Gölnicbánya, 1894-től neve Gölnicbányai járás)
- Hernádvölgyi járás (Igló, 1894-től neve Iglói járás)
- Lőcsei járás (Lőcse)
- Magurai járás (Szepesófalu, 1894-től neve Szepesófalvi járás)
- Poprádvölgyi járás (Podolin, 1894-től neve Ólublói járás, székhelye Ólubló)
- Tátrai járás (Szepesszombat, 1894-től neve Szepesszombati járás)
- Késmárki járás (Késmárk, 1894-ben alakult)
- Szepesváraljai járás (Szepesváralja, 1894-ben alakult)
Városai
Bár a Szepesség már a középkor óta egyike volt Magyarország legvárosiasodottabb vidékeinek és 1870-ben 19 város volt a területén, Szepes vármegyéhez mégsem tartozott egyetlen város sem. A Szepesi 16 város kerülete ugyanis 1876-ig külön törvényhatóságot alkotott, és ugyanígy nem tartozott a vármegyéhez a területén fekvő két szabad királyi város, Késmárk és Lőcse sem, ráadásul 1870-ben a megyétől független törvényhatósági jogú várossá alakult Gölnicbánya is. A polgári közigazgatást megalapozó 1870-es és 1871-es törvények alapján a szepesi 16 város mindegyike rendezett tanácsú várossá alakult.
Az 1876-os megyerendezés során került sor a Szepesi 16 város kerületének a vármegyébe olvasztására és ugyanekkor szűnt meg Késmárk, Lőcse és Gölnicbánya különállása is. Ekkor rövid ideig 19 rendezett tanácsú város tartozott a megyéhez, ami rendkívül nagy szám volt, messze több, mint bármelyik más megyében. (1877-ben Magyarországon, nem beleértve Horvátországot és Fiumét, 155 város volt).
A rendezett tanácsú városokra azonban a törvény olyan többletfeladatokat rótt, amelyek ellátása a városi polgároktól többletadóterhet kívánt, ezért azt is megengedte, hogy a kisebb népességű és gazdasági erejű települések önként lemondjanak e rangról és nagy-, esetleg kisközséggé alakuljanak. Ezzel a lehetőséggel a szepesi városok sokkal nagyobb arányban éltek, mint az ország más részein lévők, közülük csupán hét vállalta folyamatosan a kiemelt ranggal járó terheket.
Szepes vármegye rendezett tanácsú városai 1876 és 1920 között az alábbiak voltak.
- 1882 előtt végleg községgé alakultak:
- 1882 és 1888 között végleg községgé alakult:
- 1891-ben végleg községgé alakultak:
- Átmenetileg községgé alakultak:
- Ólubló (1891-ben nagyközséggé, 1901-ben újra várossá, majd 1910-ben végleg nagyközséggé alakult)
- Leibic (1891-ben nagyközséggé, majd 1894-től újra várossá alakult)
- Szepesbéla (1891-ben nagyközséggé, majd 1900-tól újra várossá alakult)
- Mindvégig városok voltak:
Turizmusa a 19. században
Jegyzetek
- ↑ A Katolikus Lexikon szerint a vármegye területe 3605 km², az 1910-es közigazgatási térkép alapján 3668 km².
- ↑ szerk.: Kristó Gyula (főszerk.), Engel Pál, Makk Ferenc: Korai magyar történeti lexikon (9-14- század). Akadémiai Kiadó, Budapest, 662. o. (1994). ISBN 963-05-6722-9
- ↑ 1412. november 8. | Zsigmond elzálogosítja a szepesi városokat. (Hozzáférés: 2021. május 22.)
- ↑ tizenhárom szepesi város. (Hozzáférés: 2021. május 22.)
- ↑ Bánó Attila: Régi magyar családok
- ↑ Beluszky Tamás írása a Múltunk Emlékei 2006 augusztusi lapszámában.
- ↑ 1876. évi XXXIII. törvénycikk némely törvényhatóság területének szabályozásáról és az ezzel kapcsolatos intézkedésekről. [2014. június 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. június 6.)
- ↑ 1886. évi XXI. törvénycikk (a törvényhatóságokról)
További információk
- Az alsó Gölniczvölgy
- Hajnóci R. József: A szepesi bányavárosok története.
- Gréb Gyula 1906: A Szepesi Felföld német nyelvjárása. Magyarországi német nyelvjárások 3. Budapest.
- 1904 Szepesi Iparosok Egyletének története 1894-1904. Budapest.
- Bruckner Győző 1922: A Szepesség népe. Budapest.
- Loisch János (szerk.) 1926: A Szepesség - Emlékkönyv a "Szepesi Egyesület Budapesten" fennállásának 50. évfordulójára. Budapest.
- Jozef Špirko 1937: Husiti, jiskrovci a bratríci v dejinách Spiša 1431-1462. Spišská Kapitula.
- Kertész János 1939: A Szepesség bibliográfiája. Magyar Kisebbség.
- Pukánszky Béla 1939: Magyar-német szellem a Szepességen. Egyetemes Philologiai Közlöny 63, 25-35.
- Pukánszky Béla 1940: Német polgárság magyar földön. Budapest.
- Szalatnai Rezső 1940: Utazás a Szepességen. Pozsony.
- Szepesi Nemény Vilmos 1943: Az ősi Szepesség. Budapest.
- Ernst Schwarz 1957: Die Herkunft der Siebenbürger und Zipser Sachsen, Ostmitteldeutsche, Rheinländer im Spiegel der Mundarten. München.
- Pavel Horváth 1989: Drevené kostoly na Spiši. Historica Carpatica 20
- Zentai László: Magyarország Közigazgatási Atlasza 1914. 2000
- Justyna Sokołowska 2001: Spisz – przeszłość i teraźniejszość siedmiu narodów. Rocznik Wschodni 7, 83–88.
- Illyés Zoltán 2005: A Szepesség a szepesieké. In: Kovács Nóra - Osvát Anna - Szarka László (szerk.): Etnikai identitás, politikai lojalitás. Az MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet évkönyve 4. Budapest, 193-194.
- Ábrahám Barna 2006: A régi Szepesség képe a magyar történetírásban 1945 előtt. In: Magyar Napló 18/3, 22-26.
- Fried István 2009: Egy elmúlt világ emlékezete. Forrás 2009/4, 81-88.
- Bizoňová, Monika 2010: Kanonické vizitácie na Spiši v 17. a prvej polovici 18. storočia ako historický prameň. In: Chovanec, M. - Sipko, J. (ed.): 6. študentská vedecká konferencia. Prešov.
- Bartók Béla 2011: Az Alsó-Szepesség vallási és nemzetiségi viszonyai 1873-1913 között. In: A modern szlovák nacionalizmus évszázada 1780-1918, 67-90.
- Ablonczy Balázs 2011: Nyombiztosítás - letűnt magyarok. Pozsony.
- Rendek, Lukáš 2012: K stavu kampanologického výskumu na Slovensku (s dôrazom na východné Slovensko). Kultúrne dejiny 2012/2, 229-252.
- Peter Labanc - Miroslav Glejtek 2015: Spišské prepoštstvo na prelome stredoveku a novoveku I. Príspevok k náboženským dejinám Spiša. Kraków - Trnava.
- Miriam Lengová: Remeslo, cech a obchod na Spiši do polovice 17. storočia.
- Martin Furmanik - Juraj Pavlis - Mária Staňová Michalková - Miroslav Števík 2020: Dejiny Rusínov na Spiši. Spišská Nová Ves.