Tao-tö-king

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Az Út és Erény könyve (Tao-tö-king)
Taotöking.jpeg
A Tao-tö-king hagyományos kiadásának borítólapja.
Szerző Lao-ce
Eredeti cím 道德經
Ország ókori Kína
Nyelv ókínai
Téma filozófia
Átírási segédlet
Tao-tö-king

IPA-átírása: [tɑ̂ʊ tɤ̌ tɕíŋ]
Kínai átírás
Hagyományos kínai 道德經
Egyszerűsített kínai 道德经
Mandarin pinjin Dàodéjīng
Wade–Giles Tao4 Te2 Ching1
Kantoni jűtphing Dou6 dak1 ging1

A Tao-tö-king[1], (hagyományos kínai: 道德經; egyszerűsített kínai: 道德经; pinyin hangsúlyjelekkel: Dàodéjīng; Wade-Giles: Tao Te Ching;[2] Hanganyag Dàodéjīng?*), illetve ahogy Weöres Sándor nyomán a mai magyar irodalom ismeri: Tao Te King –, vagyis Az Út és Erény könyve az a könyv, amelyben a hagyomány szerint a filozófiai taoizmus alapítómestere, Lao-ce könnyen megjegyezhető formában összegezte a tao szerinti élet tanításait. A könyv legfontosabb üzenete a követendő úttal, a taóval való harmónia keresésének keretbe foglalása. A könyvnek nincsen vallásos tartalma, amennyiben a tao követését nem tekintjük vallásnak. Valójában azonban magát a taóval való foglalatosságot természetvallásnak tartják, amely túlmutat isteneken és angyalokon, és a teremtő őserő törvényei szerinti életmódot tartja követendőnek.

Szerzője[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Tao-tö-csing Konfuciusz idősebb kortársának, Lao-cenek tulajdonítja a kínai hagyomány, akinek legkorábbi életrajza A történetíró feljegyzései című munka 63. fejezetében található. Ezek szerint a Csu 楚 államban született Lao Tan családneve Li 李, személyneve Er 耳, adott neve pedig Tan 聃 volt, és a Csou udvar archívumában dolgozott. Konfuciusznak állítólag tanácsokkal szolgált a szertartásokkal kapcsolatban, majd látván a Csou-ház hanyatlását, eltávozott, a határnál a határőrként dolgozó Jin Hszi 尹喜 kérésére leírta művét két tekercsben. Későbbi források egyértelműen a nyugati irányról, illetve ökör vontatta szekéren, vagy bivalyon utazó Lao-ceről beszélnek. Számos kutató azt feltételezi, hogy a történetírói hagyományban ebben a szerepben minden előzmény nélkül felbukkanó személyt, éppen a további rá vonatkozó információk hiánya folytán, a Tao-tö-csing valódi szerzője vagy szerzői csak felhasználták. A Han-dinasztia és a Hat Dinasztia korában Lao-ce alakja radikális változásokon megy át, a történeti bölcs isteni rangot kap, teremtői és megmentői szerepben lép fel.[3]

Taoizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A taoizmus szerint a világegyetem mozgató ereje maga a tao, mint teremtő őserő. A könyv szavai szerint a tao névtelen, mert minden név valamilyen meghatározott létezőt jelöl meg. Szavakkal meghatározhatatlan, intellektussal fel nem fogható, tulajdonságokkal körül nem írható. Jelen van minden helyen, minden időben és minden rezdülésben – élőben és élettelenben egyaránt, köztük magában az emberben is. A tao mindenekelőtt az örökké mozgó, változó világ végső egységének az elve. A tao azonban a mindenek felett uralkodó elv.

A taoizmus legfontosabb tanítása harmóniát találni a természet erőit mozgató teremtő őserővel, elérni a nem-cselekvés (Wu-wei) állapotát, és ezáltal megvalósítani a tökéletességet és a halhatatlanságot, vagyis a teljes megvilágosodást.

A taoizmus egyik legismertebb mestere, Lao-ce, a hagyomány szerint megvalósította ezt az állapotot, s miután a Tao-tö-king tanításait lediktálta egy őt kérlelő határőrnek, elhagyta a civilizált világot, és halhatatlan remeteként élt tovább egy ismeretlen helyen.

A szöveg[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Címe[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gyakran „Ötezer szavas klasszikus”nak (Vu-csien-ce 五千字) vagy Lao-cenek nevezik.[4] A Han-kori Csing 景 császár (uralk. i. e. 156–141) adományozta a szövegnek a klasszikus mű (csing 經) státuszt, és csak a Han-kor végén kapta a Tao-tö-csing címet, korábban Lao-ce néven hivatkoztak rá. Az „Ötezer szavas klasszikus” elnevezést egyes követők olyan komolyan vették, hogy az eredetileg hosszabb szöveget a megfelelő méretre csökkentették, így a Tunhuangban talált kéziratok között több példány is éppen 4999 írásjegyet tartalmaz. Érdemes megjegyezni, hogy csak a Han-dinasztia alatt került a Csuang-cevel együtt a bibliográfiai leírásokban a taoista (tao-csia 道家) címszó alá.[5]

Szerkezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tao-tö-king jelenlegi verzióban 81 részből áll. A hivatalos Han-kori felosztás szerint elöl áll a 37 fejezetes Út (Tao 道) könyve (amely a tao szóval kezdődik és inkább általánosabb kérdésekkel foglalkozik), majd utána a 38-tól a 81. versig tartó erény (e 德) könyve (amely a „legfensőbb erény” (sang tö 上德) kifejezéssel kezdődik, és alapvetően a taonak a világban való működéséről ír). Az 1973-ban megtalált két Mavangtujból 馬王堆 előkerült kéziraton (i. e. 195, illetve i. e. 169) ugyanakkor ennek a sorrendnek éppen az ellenkezője jelenik meg. A mavangtuj-i kézirat felfedezése előtt a Tao-tö-king Ho-sang kung 河上公 (i. e. 2. sz.) és Vang Pi 王弼 (i. sz. 226–249: Lao-ce csu 老子注) kommentárjaiból volt ismeretes. 1993-ban találták meg a jelenleg ismert legrégebbi, hozzávetőlegesen i. e. 300-ból származó kéziratot Kuotie 郭店 (Hupej tartományban). A bambuszcsíkokra írt leletet a kutatók három, egyenként 39, 18, illetve 14 bambuszlapot tartalmazó csoportra (A, B, C) osztják, melyek elrendezésükben és az írásjegyek szintjén is sok mindenben különbözik a jelenleg ismert verziótól, és amelyek a 1–66. közötti versekből 31 vers valamilyen verzióját képviselik. A két új lelet esetében ugyanakkor nem egyértelmű, hogy mennyiben jelenik meg bennük az eredeti Tao-tö-king, illetve mennyiben egy sajátos értelmezési hagyomány.[6]

Datálása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Tao-tö-king datálása meglehetősen problematikus, rendelték már az 5., a 4. és a 3. századhoz is. Kérdéses, hogy egyáltalán érdemes-e egy szerzőnek (legyen az Lao-tan vagy más) tulajdonítani a művet. A 3. századnál későbbre semmiképpen sem tehető a keletkezése, mivel a 3. századi Han Fej-ce, a Csuang-ce későbbi része és a Lü-si csun-csiu már gyakran idéz belőle. Nem kizárt, hogy a Tao-tö-king eredetileg inkább szájhagyományként, aforizmák gyűjteményeként terjedt, és jelenleg ismert, írott formájában csak egy lényegesen későbbi időszakban állították össze, bár szintén kérdéses, hogy a végső redaktor milyen mértékig avatkozott be a rendelkezésére álló anyagba.[7]

A könyv[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tao voltaképp a harmonikus életvitel megalapozója, és mint ilyent, természetvallásnak vagy tapasztalat-vallásnak tartják. Nem a hit az, ami alapot ad a tao követésének, hanem a gyakorlat, a tapasztalat. A könyv minden egyes versszaka egy viselkedési formára, egy helyes életvitelre utal, és egyben ennek az életmódnak a követésére biztatja az olvasót, valamint hangsúlyt fektet az ég, az ember és föld hármasságára, amelyben az ember feladata harmóniát teremteni az ég és a föld kettőssége, a jin és a jang ellentéte között.

A könyv fontos tanítása szerint a tao a nép küzdelmek és harcok nélküli életének, a harmonikus együttélésnek a megteremtője a nem-cselekvés, az ellent-nem-állás által. A taoista harcművészetek szerint ez az ellent-nem-állás, a harc nélküli harc az a hatalom, amely valódi békés együttélést teremthet az emberek között.

„Aki taoval szolgálja az emberek urát, az nem igázza le hadsereggel az égalattit, hiszen ez a tette könnyen ellene fordulhat. Mert amerre hadsereg járt, csak tüske és tövisbozót terem, s a nagy háborúk nyomában mindig ínséges esztendők járnak. Az igazán jó hadvezér célhoz ér és megállapodik, s nem vetemedik arra, hogy erőszakot alkalmazzon. Célhoz ér, de nem emeli fel magát; célhoz ér, de nem dicsőíti magát; célhoz ér, de nem kevélykedik; célhoz ér, de csak azért, mert nem tehet mást; célhoz ér, de nem alkalmaz erőszakot”.

Tao[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A taoizmus tanításai szerint az Ég, a Föld és az Ember mind alkotórészei az egységes világmindenségnek. Egymással szüntelen kölcsönhatásban vannak, és viselkedésüket egy mindenre kiterjedő, egyetemes törvény szabályozza. Ez a törvény nem más, mint a tao. Mindemellett a tao egy olyan utat vagy konkrét „ösvényt” is jelent, amiről voltaképpen nem is lehet letérni, mert ez maga a világ működésének a folyamata, a megnyilvánult világ eredendő oka.[8]

Te[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Tao-tö-king második szavát Weöres Sándor nyomán gyakran erénynek fordítják, de sokkal inkább jelent „hatóerőt”, olyan erőt, amely által maga a tao működik. A olyankor nyilvánul meg, amikor a dolgok folyása el akar térni a tao által kijelölt úttól. Ez a hatóerő a „vu-vej” – azaz a „nem-cselekvés” vagy „cselekvés nélküli cselekvés” – elve szerint működik, amely nem azonos a teljes passzivitással, hanem egyfajta természetes, erőfeszítés nélküli viselkedést jelent.

Kommentárjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az idők során a Tao-tö-kinghez körülbelül 700 kommentár íródott, amelyből mintegy 350 maradt fenn. A korai kommentárok közül érdemes kiemelni Vang Pi 王弼 (i. sz. 226–249: Lao-ce csu 老子注), Ho-sang kung 河上公 (i. e. 2. sz.), Jen Cun 嚴遵 és a Hsziang-er 想爾 kommentárt. Vang Pi kommentárja a hszüan-hszüe 玄學 irányzat többi művéhez hasonlóan bővelkedik az elvont bölcseleti koncepciókban, ugyanakkor hiányoznak belőle a vallásos felhangok. A művet 81 fejezetre osztó Ho-sang kung kommentárjából (Lao-ce csang-csü 老子章句) egymástól nagyon kis mértékben eltérő 30 verzió maradt fenn (egyebek között Tunhuang 敦煌), maga a mű a Huang–Lao iskola jegyeit hordozza magán, és a Szung-korig rendkívül nagy népszerűségnek örvendett. Szintén fontos Jen Cun (i. e. 83–i. sz. 10) Lao-ce cse-kuj 老子指歸 (Útmutató a Lao-cehez) című kommentárja, amelyből csak a 38–81. részekhez írottak maradtak fenn. Az ebben a kommentárban megőrzött eredeti szöveg sok szempontból a Mavangtuj-féle verzióhoz hasonlít. Emellett jelentős még a Han Fej-ce két fejezetének (21–22.) elemzése és a Tunhuangban talált (S. 6825), a Mennyei Mesterek vallásos taoista szekta szempontjait érvényesítő, a megistenült Lao-cere és a halhatatlanokra hivatkozó Hsziang-er kommentár is. Japánból mintegy 250 kommentár ismert.[9]

Hatása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Hat Dinasztia korában a Tao-tö-kinget szívesen tanulmányozták együtt a Csuang-cevel és a Ji-kinggel. A Tang-kori Hszüan-cung 玄宗 (uralk. 712–755) alatt, elfogadva a Ho-sang kung-féle 81-es felosztást, véglegesítették a fejezetek beosztását (korábban léteztek 64, 68 vagy 72 fejezetes verziók is); 731-től a hivatalnoki vizsga részét képezte. A vallásos taoista hagyományban a Tao-tö-king recitálása mágikus erővel bír, képes démonokat elűzni és gyógyítani, a recitáló képes az egyéni és a társadalmi harmóniát elősegítő érdemeket felhalmozni.[10] A Tang-korban a Li 李 császári család Lao-ce személyéig vezeti vissza eredetét, ennek köszönhetően a Tao-tö-csing különösen nagy megbecsülésnek örvendett, i. sz. 666-ban Kao-cung császár a Titokzatos Kezdet Legmagasabb Fensége (Tai-sang hszüan-jüan huang-ti 太上玄元皇帝) címet adományozza neki.[11]

Fordításai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Tao-tö-king a i. sz. 7. században fordították le először, mégpedig szanszkritra, a 18. században a Kínában misszionáló Matthew Raper révén került már latin nyelven Európába. Azóta a nyugati nyelvű fordítások száma már meghaladja a 250-et.[12]

Magyar fordításai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Tao-tö-king kétségkívül a klasszikus kínai irodalom és filozófia legtöbb fordításban és a legtöbb kiadásban megjelent műve magyar nyelven. A napig nem kevesebb mint tizenkét magyar nyelvű fordítása létezik, és csak a rendszerváltás óta eltelt húsz évben 13-15 alkalommal jelent meg önálló formában. Egy másik, a fordítók között roppant népszerű műnek számít Puskin Anyeginje, melyet az elmúlt majd másfél évszázad alatt így is csak nyolcan ültettek át magyar nyelvre. A világ filozófiai, bölcseleti irodalmában azonban nincs másik olyan mű, amely a fordítói érdeklődés tekintetében felvehetné a versenyt a Tao-tö-kinggel.[13]

A Tao-tö-kingnek az első teljes, magyar nyelvű fordítása Stojits Iván (1866-1932) nevéhez fűződik, és 1907-ben jelent meg. Stojits a korban dívó teozófiai mozgalom egyik meghatározó alakja volt, ebben a témában számos cikke jelent meg a Jövendőben és egyéb fővárosi lapokban. A teozófia már indulása hajnalán, a 19. század utolsó évtizedeiben rábukkant Lao-ce művére, melynek tanítását alapvetően összeegyeztethetőnek tartotta saját célkitűzéseivel, nevezetesen a végtelen bölcsesség és egyfajta titkos tudás feltárásával. Stojits ennek szellemében, „idegen nyelvű kútfők” és minták nyomán (de az eredeti kínai szöveg ismerete nélkül) készítette el a magyar nyelvű fordítását.[14]

A második magyar nyelvű fordítás valamikor a húszas-harmincas években készülhetett el és Tápay-Szabó László (1877-1941) nevéhez fűződik. Tápay-Szabó a jogi tanulmányait követően több fővárosi, majd vidéki lap újságírója és szerkesztője volt. 1923-ban kivándorolt az Egyesült Államokba, majd visszatérve 1930-tól a Szegedi Egyetem tanáraként tevékenykedett. Az ő kéziratban maradt fordításával kapcsolatban érdemi ismereteink nincsenek.[m 1] Az azonban biztos, hogy Stojitshoz hasonlóan Tápay-Szabó sem rendelkezett azzal a kínai tudással, amely autentikussá tehette volna fordításukat.[15]

Ágner Lajos fordítása 1943-ban jelent meg. Ágner a budapesti egyetemen szerzett bölcsészdoktori diplomát, majd az egyetem elvégzése után állami ösztöndíjjal a berlini egyetemen japán és kínai nyelvet tanult egy éven át (1902-1903). Ágner Lajos fordításán épp úgy érezhető a már korábban említett korszellem hatása, mint a legtöbb Tao-tö-king magyar nyelvű adaptációján. Annak ellenére, hogy Ágnernek a legtöbb fordítóval ellentétben behatóbb ismeretei voltak a kínai nyelvről és kultúráról, nem igen tudta vagy akarta, úgymond belülről feltárni a szöveg rejtelmeit. Számos helyen tetten érhető azon törekvése, hogy a kínai klasszikus mű gondolatiságát valamiképpen megfeleltesse egyes európai klasszikus vagy újabb kori filozófiai irányzatoknak, vagy nyugati gondolkodók tételeivel találjon párhuzamot.[16]

A mű első, filológiailag máig legpontosabb, legmegbízhatóbb fordítása a sinológus, filozófus Tőkei Ferenc nevéhez fűződik, amely 1962-ben jelent meg a Kínai filozófia, Ókor című háromkötetes gyűjteményének első kötetében. A Tao-tö-king nagyközönség által legszebbnek tartott, legismertebb és magas szépirodalmi értéket képviselő műfordítását Tőkei Ferenc prózafordítása alapján, a sinológus szakértővel együtt dolgozva, konzultálva Weöres Sándor készítette el 1958-ban. A Weöres-féle fordítás jelent meg a legtöbbször.

A Tao-tö-kingnek még egy magyar nyelvű fordításáról érdemes megemlékezni, amely Karátson Gábor nevéhez fűződik. Karátson autodidakta módon sajátította el a klasszikus kínai nyelvet, és több évnyi kutató és alkotó munka eredményeképpen 1990-ben jelentette meg műfordítását, amely sajátos értelmezéseivel, művészi igényű megformálásával szintén népszerű a nagyközönség között és több kiadásban is ismert.

A magyar fordítók és a fordítások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ágner Lajos 1943. A Legfőbb lényről és az Erényről, Lao-ce Tao te Kingje. In: Vallások Könyve. Budapest: Officina Kiadó, 3–112. (Az út és erény könyve. 2010. (Kelet klasszikusai) Budapest: Fapadoskonyv.hu.)
  • Dao Ngoc Thang (ford.) 1997. Tao te king (részlet). [Felcsút]: Helioos Bt.
  • Hatvany Bertalan (ford.) 1957. Lao-ce: Tao te king. München: Látóhatár. (1977. München: Újváry „Griff” Verlag.)
  • Karátson Gábor (ford.) 1990. Lao-ce: tao te king. Budapest: Cserépfalvi. (Budapest: Q.E.D. Kiadó, 2002, 2003.)
  • Kulcsár F. Imre (ford.) 2001. Lao-ce: Tao te king. Az Út és az Erény könyve. Függelékben: A kuotieni lelet. Budapest: Kairosz Kiadó. (2005)
  • Máté János (ford.) 2001. A titkos völgy: Tao te king. (James Legge kínaiból értelmezett angol szövegének magyar ford.). Budapest: Gondverő Kiadó.
  • Stojits Iván 1907. Lao Ce: Tao te King, Lao-ce életbölcselete. Budapest: Athenaeum Kiadó. (Budapest: Farkas Lőrinc Imre Kiadó, 1993, 1996.)
  • Szentmihályi Szabó Péter (ford.) 1980. Lao Cse intelmei.
  • Tőkei Ferenc 2005. „Laozi: Daodejing.” In: Kínai filozófia. Ókor. II. Budapest: Magiszter Társadalomtudományi Alapítvány, 17–50. (Budapest: Európa Könyvkiadó, 1980; Budapest: Kossuth Kiadó, 1986: 17–54.)
  • Weöres SándorTőkei Ferenc 1958. Lao-ce: Az Út és Erény könyve. Európa Könyvkiadó. (Budapest: Tericum Kiadó, 1994, 1996, 1997, 1998, 2000, 2001; Budapest: Balassi Kiadó, 1996.)

Összegzés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Tao-tö-king a világ egyik nagy vallásának, a taoizmusnak egy alapvető kézikönyve. Útmutató az erényes és sikeres élethez, egyben a kínai hagyomány és folklór nagy jelentőségű és máig töretlenül népszerű nemzeti kincse, irodalmi és filozófiai mű, mely a Csuang-ce és a Lie-ce mellett máig erősen hat a kínai emberek gondolkodására, életfelfogására és hagyományaira.

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Megjegyzések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A Tápay-Szabó-féle Lao-ce fordítás egy későbbi említése, Popper Péter nevéhez fűződik, aki egyik művében megemlékezik arról, hogy Tápay-Szabó hivatkozott édesapjának, Popper Viktornak a saját Tao-tö-king fordítására. Lásd: Tokaji 2010, 6. o.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A Tao-tö-king írásmódot közli az Osiris kiadó Helyesírás című kötete az 1357. oldalon és az Akadémiai Kiadó Keleti nevek magyar helyesírása című kötete a 402. és a 436. oldalon
  2. http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/e/e7/Chinese-TaoTeChing.ogg
  3. Kósa 2013 161. o.
  4. Kósa 2013 164. o.
  5. Kósa 2013 166. o.
  6. Kósa 2013 164., 165. o.
  7. Kósa 2013 165. o.
  8. HÉJJAS István: Illúzió és valóság, Aszklépiosz, Budapest, 1998.
  9. Kósa 2013 165., 166. o.
  10. Kósa 2013 166. o.
  11. Kósa 2013 166. o.
  12. Kósa 2013 166. o.
  13. Tokaji 2010 5. o.
  14. Tokaji 2010 6. o.
  15. Tokaji 2010 7. o.
  16. Tokaji 2010 7-10. o.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ecsedy 1995: Ecsedy Ildikó. Lao-ce, in. 33 híres bölcseleti mű, Bp., Móra Könyvkiadó, 1995
  • Fung 2003: Fung Yu-lan. A kínai filozófia rövid története, (Szerk.: Derk Bodde; Ford.: Antóni Csaba.) Budapest: Osiris Kiadó, 2003. ISBN 963-389-479-4
  • Kósa 2013: Kósa Gábor. „Laozi és a Daodejing”. In Kósa Gábor - Várnai András (szerk.): Bölcselők az ókori Kínában. Magyar Kína-kutatásért Alapítvány, Budapest 2013. pp. 161-185. ISBN 978-963-284-374-2
  • Tokaji 2010: Laozi: Az Út és Erény Könyve. Ágner Lajos fordításában, Tokaji Zsolt szerkesztésében és előszavával. Fapadoskonyv.hu. Budapest, 2010. ISBN 978-963-329-001-9
  • Tőkei Ferenc 1986: Kínai filozófia. Ókor. 1. kötet. Válogatta, fordította, a bevezetést és a jegyzeteket írta: Tőkei Ferenc. Akadémia Kiadó. Budapest, 1986. (Harmadik, változatlan kiadás) ISBN 963 05 4294 3

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]