Sárga Császár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Sárga Császár
Huang-ti.png
Huang-ti 黃帝, vagyis a Sárga Császár idealizált portréja egy régi kínai bankjegyen

Kína legendás uralkodóinak egyike a Három fenségnek és öt császárnak
Huang-ti
黃帝
Uralkodási ideje
i. e. 2697 vagy i. e. 2597i. e. 2698 vagy i. e. 2598
Örököse Csuan-hszü (az unokája)
Életrajzi adatok
Teljes neve Kung-szun Hszüan-jüan 公孫軒轅
Született
Sou Csiu 寿丘 (a mai Santung tartománybeli Csüfu közelében)
Elhunyt i. e. 2698 vagy i. e. 2598
Nyughelye Csiao-san 橋山
Házastársa Lej-cu 嫘祖
Feng-lei 封嫘
Tung-jü 彤魚
Mo-mu 嫫母
Gyermekei Hszüan-hsziao 玄囂
Csang-ji 昌意
Édesapja Sao-tien
Édesanyja Fu Pao

A Sárga Császár (egyszerűsített kínai: 黄帝; hagyományos kínai: 黃帝; pinjin hangsúlyjelekkel: Huángdì) az ókori kínai mitológia egyik legjelentősebb uralkodója és kultúrhérosza. Nem zárható ki, hogy alakját egy késő neolit kori törzsfő inspirálhatta. A hagyományos kronológia szerint i. e. 2697-től i. e. 2597-ig vagy i. e. 2698-tól i. e. 2598-ig uralkodott.

Alakja különösen a Hadakozó fejedelemségek és a korai Han-dinasztia idején vált kiemelkedővé, amikor is a központosított állam egyik korai megteremtőjének, valamint az ezoterikus művészetek pártfogójának tekintették. A hagyomány számos, a civilizáció megteremtéséhez nélkülözhetetlen találmányt, újítást, sőt írásművet is neki tulajdonít. A Sárga Császárt ma általánosan a kínai civilizáció létrehozójának és a kínai nép ősének tekintik.

Vannak azonban olyan a kínai történelemmel forglalkozó kutatások, melyek megkérdőjelezik, valós történelmi szerepét. Azt feltételezik, hogy egyfajta isten vagy istenség lehetett, akit a Hadakozó fejedelemségek idején élt írástudók keltettek életre.

Történelmi hitelessége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sze-ma Csien, a kínai történetírás atyja művében, A történetíró feljegyzéseiben a Sárga Császárt épp úgy hiteles történeti személynek tekintette, mint a többi legendás kultúrhéroszt (pl. Fu-hszi, Nü-va vagy Jen császár). Sőt, monumentális művében a kínai történelmet a Sárga Császár életének leírásával kezdi, s tőle indulva folytatja az uralkodók és uralkodóházak kronologikus bemutatását.[1]

A kínai történelem során a filozófusok, gondolkodók is mind úgy tekintettek alakjára, mint valós történeti személyre. Történetiségét csak 20. században kezdték megkérdőjelezni, például Ku Csie-kang 顾颉刚 / 顧頡剛 (1893–1980), az „ősiségben kétkedők iskolája” (Ji-ku-paj 疑古派) elnevezésű tudóscsoport megalapítója az 1920-as években.[2] Ő és a követői azt próbálták bizonyítani, hogy a kínai történelem legkorábbi alakjai és eseményei csupán a mitológia tárgykörébe tartoznak. Azon az állásponton voltak, hogy a Sárga Császár, akárcsak a többi hasonló, hagyományosan történetinek tekintett kultúrhérosz kezdetben egyfajta isten, istenség lehetett, akiket a Hadakozó fejedelemségek idején élt írástudók, tudósok historizáltak.[3] Jang Kuan 杨宽 (1914–2001), kínai ókortörténész példának okáért rámutat arra, hogy a Sárga Császárt csak a Hadakozó fejedelemségek idején kezdték az első kínai uralkodóként leírni.[4] Yang ebből arra a következtetésre jutott, hogy a Sárga Császár alakja nem más, mint a Sang-dinasztia legfőbb istenének, Sang-tinek egy későbbi változata, átformálása.[5]

Ugyancsak az 1920-as években két francia sinológus, Henri Maspero (1882–1945) és Marcel Granet (1884–1940) kritikai tanulmányokat publikált az ókori kínai mitológia témakörében. Granet az 1926-ban megjelent Danses et légendes de la Chine ancienne („Táncok és legendák az ősi Kínában”) című könyvében például „historizált legendának” nevezi a Sárga Császár történetét.[6]

Ma a legtöbb kutató egyetért abban, hogy a Sárga Császár eredetileg egy istenség lehetett, aki csak jóval később, a kínai írástudók historizációs törekvései nyomán öltött emberi alakot és lett történeti személlyé.[7] Kwang-chih Chang 張光直 (1930–2001) úgy véli, hogy a Sárga Császár, akárcsak a többi kultúrhérosz egy „ősi kínai vallás alakjai”, akiket a Hadakozó fejedelemségek és a Han-dinasztia idején euhemerizáltak.[8] Mark Edward Lewis (1954–), a kínai ókor szakértője a Sárga Császárt egyfajta természetistennek tekinti, míg a Cambridge-i Egyetem professzora, Roel Sterckx legendás kultúrhérosznak nevezi.[9]

Neve[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nemzetségneve[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A történetíró feljegyzéseiben az áll, hogy a Sárga Császár családneve (hszing 姓) Kung-szun 公孫, míg a személyneve (ming 名) Hszüan-jüan 轩辕 / 軒轅 volt. Az utóbbit egyes tudós úgy magyarázza, hogy mivel a hszüan 轩 / 軒 jelentése: „kocsi”, a jüan 辕 / 轅 jelentése pedig „kocsirúd”, elképzelhető, hogy ebben a névben a Sárga Császár egyik hőstettét, nevezetesen a kocsi feltalálását rögzítették. Vannak olyan elméletek is, amelyek kapcsolatot feltételeznek ebben a névben a Sárga Császárról alkotott asztrális képzetekkel, nevezetesen a Sárga Császárt például Wolfgang Münke nagy kocsira emlékeztető csillagképnek képzelte.[10]

Más forrásokban az olvasható, hogy a Sárga Császár a Hszüan-jüan 轩辕 / 軒轅 vagy a Ju-hsziung 有熊 nemzetségből (si 氏) származott.[11] A 3. századi tudós, Huang-fu Mi 皇甫謐 (215-282) megjegyzi, hogy a Hszüanjüan eredetileg annak a hegynek a neve volt, ahol a Sárga Császár eredetileg élt, és amelyről később ő maga is a nevét kapta.[12] A mandzsu Csing-dinasztia idején élt kommentátor, Liang Jü-seng 梁玉繩 (1745–1819) ezzel szemben azon az állásponton van, hogy épp az említett hegyet nevezték el a Sárga Császár eredeti neve után.[13]

A brit sinológus Herbert Allen Giles (1845–1935) úgy tartja, hogy a Ju-hsziung (melynek jelentése: „medvével rendelkező”) a Sárga Császár nemzetségének felvett neve lehetett, emellett pedig megjegyzi, hogy a Hszüanjüan pedig annak a helynek a neve volt, ahol a Sárga Császár élt.[14] William Nienhauser, A történetíró feljegyzéseinek modern fordítója azon az állásponton van, hogy a Sárga Császár eredetileg annak a ju-hsziung nemzetségnek, törzsnek a főnöke, vezetője lehetett, amely a mai Honan tartományban található Hszincseng környékén élt.[15]

A Sárga Császár név[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Valamikor a Hadakozó fejedelemségek kései korában a Sárga Császár alakját összekapcsolták a hagyományos öt elem tanával, amely szerint a sárga szín a földdel, a sárkányokkal és az égtájak közül pedig a középpel asszociálható.[16] Ez az elmélet tükröződik a Sze-ma Csien által adott névmagyarázatban is, amely szerint „s merthogy a föld elem ómenjével (tu de cse zsuj 土德之瑞) rendelkezett, elnevezték őt a Sárga Császárnak”.

A már említett Jang Kuan, aki amellett érvel, hogy a Sárga Császár nem más, mint egy változata a Sang-dinasztia panteonjának legfőbb istenének, Sang-tinek, a következőképpen vezeti le a a Huang-ti név eredetét: Sang-ti 上帝 < Huang Sang-ti 皇上帝 < Huang-ti 皇帝 < Huang-ti 黄帝. A 'sárga' jelentésű huang 黄 írásjegyet a 'felség, felséges' jelentésű huang 皇 írásjegy variánsának tartja, illetve azzal magyarázza, hogy az utóbbi használata egykor tabunak számíthatott, így a hangzásban hozzá közelálló 黄 írásjeggyel helyettesítették.[17]

A történész Mark Edward Lewis egyetért Janggal abban, hogy a 黄 és 皇 gyakorta felcserélhető lehetett, de nem ért egyet azzal az állításával, hogy a 'sárga' jelentésű huang jelent volna meg először. Szerinte ugyanis a huanghoz 黄 fonetikailag közelálló vang 尪 írásjegy lehetett az eredeti változat, amelynek a jelentése: 'az égetést végző sámán', akik tevékenységének a sang esőkeltő rituálék során volt jelentős szerepük. Lewis szerint tehát a Sárga Császár nevében szereplő Huang titulus eredetileg „esőkeltő sámánt” vagy „esőkeltő szertartást” jelenthetett.[18] Ezt az álláspontját a Sárga Császár Hadakozó fejedelemségek korából, illetve a korai Han-korból fent maradt mítoszaival igyekszik alátámasztani, miszerint a Sárga Császár az ellenségével, Jen Császárral vívott ütközet során az eső és a felhők erejét testesíti meg, míg ellenfele a tüzet és a szárazságot.[19]

Sarah Allan szintén nem ért egyet Jang Kuan elméletével, mert valószínűtlennek tartja, hogy egy ilyen népszerű mítoszban szereplő figura nevének eredete csupán egy esetleges névtabu helyettesítéssel lenne magyarázható. Az ő álláspontja szerint Huang-ti a korai sang panteon egy meg nem nevezett alvilágisten, az alvilág (vagy a „Sárga forrás” (huang csüan 黄泉) ura lehetett, Sang-ti, a felső, az égi főisten ellenpárja.[20] A sang uralkodóinak legendáit és őseit, miután hatalmukat az i. e. 11. században a Csou-dinasztia megdöntötte átértelmezték. Így vált lehetségessé, hogy ezeket a mítoszokat és legendás személyeket Hszia-dinasztia néven történetivé tették. A Han-korra pedig, amikor i. e. 100 körül Sze-ma Csien összeállította a Sárga Császár egyik első fennmaradt, és legfontosabb legendáját tartalmazó, A történetíró feljegyzései című művét az egykori alvilág ura már szimbolikus kapcsolatban áll a Hszia-dinasztiával, amelyet majd az ő leszármazottai alapítanak meg.[21]

Ecsedy Ildikó a Sárga Császár nevének etimológiája kapcsán a következőket írja: „Nevének első fele a Huangho-folyó nevéből való, melynek völgyében a kínai földművelés megszületett. Nem teljesen pontos a 'sárga' fordítás, hiszen a folyó nevének leírásában inkább az árvíz 'barna' fogalma, a folyó barnássárga vize szerepel. S bár a Huangho árhullámait a lösz piszkossárgára színezte, a császár nevét kiejtve az alattvalók inkább a császárok aranysárga ünnepi díszruhájára gondoltak.”[22]

Megjegyzendő, hogy a Sárga Császár nevének legkorábbi említésével egy bronzüst feliratán lehet találkozni, amely az i. e. 4 század első feléből származik, és a Csi fejedelemség uralkodócsaládjának tulajdonában volt. Michael Puett többek között erre a bizonyítékra hivatkozva állítja, hogy a Sárga Császár alakja és legendája a Hadakozó-fejedelemségek idején, valamikor az i. e. 4. és 3. század között alakulhatott ki.[23]

Legendája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Sárga Császár születési helyének emlékére állított kősztélé Soucsiuban

Korai évei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Sárga Császár legendájának korai kommentátora, Huangfu Mi szerint a Sárga Császár Soucsiuban 寿丘 („Hosszúélet-domb”) született, amely a Santung tartománybeli Csüfu város határában található.[24] Törzsével kezdetben a Csi 姬 -folyótól (amely feltehetően a mai Fen 汾 -folyó Sanhszi tartományban) északnyugatra élhetett, majd később áttelepültek a mai Hopej tartományban található Csuolu 涿鹿 / 涿鹿 vidékére.[25] Földművelő lehetett, de emellett több különleges vadállatot is megszelídített: a medvét (hsziung 熊), a barna medvét (pi 罴 / 羆), a pi-hsziu-leopárdot (貔貅), a csu-párducot (貙) és a tigrist (hu 虎). Je Su-hszien 叶舒宪 ez alapján hívja fel a figyelmet arra, hogy a medve alakjának összekapcsolása a Sárga Császár legendájával kapcsolatot mutat más északkelet ázsiai népek legendáival, különösen a Koreából ismert tangun-legendával.[26]

A Sárga Császár éppúgy egy törzsfő lehetett, mint a vele rivális Jen császár, sőt a két törzs etnikai rokonsága sem zárható ki.[27] Mindkét törzs a Sárga-folyó azon vidékén élt, amelyet ma a kínai civilizáció bölcsőjének tekintenek, és olyan társadalmi szerveződésben, amelyet a mai kínai történelemtudomány úgy nevezett „primitív társadalomként” (jüan-si sö-huj 原始社會) aposztrofál.[28] A legendák szerint egy idő után a két törzs között a területi terjeszkedés, a hatalom megszerzése és a belső rend megszilárdítása miatt a fegyveres konfliktus elkerülhetetlenné vált.

Találmányai, újításai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az i. sz. 2. század közepéről származó síron látható Sárga Császár ábrázolás, amelyen a következő felirat olvasható: "A Sárga Császár megannyi dolgot létrehozott és megváltoztatott; elkészítette a fegyvereket, (kidolgozta) a kútföldek (rendszerét), elkészítette a felső és az alsó ruházatot, palotákat és házakat emelt."

A fennmaradt források, beszámolók tanúsága szerint a Sárga Császár fáradhatatlanul azon munkálkodott, hogy nomád-vadász törzse számára minél könnyebbé, kényelmesebbé tegye az életet, amellyel megvetette nem csupán a földművelés, hanem magának a civilizációnak az alapjait is. Megtanította népének, hogyan kell házat építeni, amely biztonságot nyújtó menedékként szolgálhat, hogyan kell megszelídíteni az állatokat, és hogyan kell megművelni a földeket, és termeszteni a táplálékként szolgáló gabonaféléket.[29] (Ez utóbbit egyes források egy másik kulturhérosznak, az Isteni Földmívesnek, Sen-nungnak tulajdonítják.[30]

A hagyomány a Sárga Császárnak tulajdonítja az uralkodói fejdísz, diadém (kuan-mien 冠冕), a trónterem (kung-si 宮室), az íj és a nyíl, a mozsár, a ruházat, a cipő, az asztronómia, a matematikai műveletek, sőt még a kínai labdarúgás (cu-csü 蹴鞠) feltalálását, megalkotását is. Ő tanította meg az embereket harangot és három lábú áldozati bronzüstöt (ting 鼎) önteni, kutat fúrni, szekeret és csónakot ácsolni. Ő készített először hangszereket, például úgy vélték, hogy csodálatos dobot készített a mennydörgés istenének a bőréből, vagy a jellegzetesen kínai citerát, a ku-csint is ő alkotta meg. A hagyomány az ő nevéhez kapcsolja az Isteni Földmíves, Sen-nung tevékenységének folytatását, a növények gyógyító tulajdonságainak felismerését, a gyógyítás, az orvoslás kezdeteit. A mitológiai hagyomány szerint a Sárga Császár egyik segítő társa Cang-csie 倉頡 / 仓颉 alkotta meg a kínai írásrendszert, egy másik segítő társa vagy mestere pedig, bizonyos Zsung Csen alkotta meg a naptárt. A Huaj-nan-ce című mű szerint a Sárga Császár írta elő először, hogy a férfiak és a nők különböző ruhát viseljenek. Első felesége, Lei-cu fedezte fel a selyemhernyó-tenyésztést és a selyemkészítést, a selyemszövést.[31][32] A Sárga Császár soha nem pihent, hegyoldalakat tisztított meg, hogy növelje a földművelés alá vonható területeket, valamint utakat is épített.[33]

Egyes források szerint a Sárga Császár uralkodása ideje alatt egy ízben ellátogatott a Keleti-tengerhez, ahol találkozott a Paj Cö 白泽 / 白澤 nevű mitikus szörnnyel, lénnyel, aki képes emberi nyelven beszélni, és megtanította a Sárga Császárnak 11 522 (vagy 1522) természetfeletti lény megkülönböztetését és felismerését.[34]

Csatái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Cse Ju, a Sárga Császár legendás ellenfelének ábrázolása egy Han-kori síremlék domborművén.

A Sárga Császár mesterien forgatta a fegyvereket, és elhatározta, hogy megbünteti a nép azon vezetőit, akik nem jelennek meg előtte az adóval. Amikor azok meghallották a szándékát, mindannyian ajándékokkal járultak elébe. Csak Dél kormányzója, a Nap Istene, Jen császár nem akart meghajolni a Sárga Császár akarata előtt. Egyes források szerint Jen császár a Sárga Császár féltestvére volt. A Sárga Császár ekkor összegyűjtötte a maga idomította tigriseket, medvéket és más fenevadakat, s összecsapott Jen császárral Pancsüannál 阪泉. A hagyományos kínai történetírás erről a csatáról, mint a legelső kínai fegyveres konfliktusról emlékezik meg. A csatából a Sárga Császár került ki győztesen. A kései filozófiai szövegekben ezt a háborút, mint az eső, a víz és a tűz csatája magyarázzák.[35] Ezt követően a Sárga Császár másik legnagyobb ellenfele a kilenc li (csiu-li 九黎) nevű törzs vezetője, Cse Ju 蚩尤 volt.[36] Egy i. e. 2. századból származó domborművön Cse Jut félig embernek, félig állatnak ábrázolják, párducfeje van, tigriskarma, a feje fölött pajzs, egyik kezében fejsze, a másikban kard, bal lábával számszeríjon tapos, jobb lábával bárdon. Egyéb lírásokban emberi teste van, bikapatája, négy szeme és hat keze. Cse Ju Jen császár leszármazottja volt, aki legyőzve Jen császárt elfoglalta a déli földeket, majd pedig háborút indított a Sárga császár ellen. Más változatok szerint azért támadt rá a Sárga Császárra, hogy bosszút álljon Jen császárért. Olyan legendák is léteznek, amelyek szerint Cse Junak szarva volt, és felöklelte a Sárga Császárt. A Cse Juval vívott ütközetre a feljegyzések szerint Csolunál 涿鹿 került sor, amely szintén a Sárga Császár Győzelmével végződött, aki megölte a legyőzött Cse Jut.[37]

Halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Sárga Császár

A legendák szerint a Sárga Császár valószínűtlenül magas kort élt meg. Már elmúlt száz esztendős, amikor találkozott a legendás főnixszel (feng-huang 鳳凰) és az egyszarvúval (csi-lin 麒麟), majd pedig elhunyt. A történetíró feljegyzései szerint a Csiao-hegyen (Csiaosan 橋山) temették el. A mai Senhszi tartományban található hegyen egy máig látható mauzóleumot építettek a számára. A jelenleg idegenforgalmi nevezetességként látogatható, téglafallal körülvett, 3,6 méter magas, 48 méter kerületű, ciprusokkal borított sírdombon a Ming-korban egy kősztélét emeltek a következő felirattal: „A Csiao-hegy sárkánylovasa” (Csiaosan lung-jü 橋山龍馭), amely arra a történetre utal, amely szerint a Sárga Császár egy aranysárkány hátán szárnyalva utazott nyugatra (vagy szállt fel az égbe).[38] A Sárga Császárnak további síremlékei találhatók Hopej, Honan és Kanszu tartományban.

A taoista legendái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A taoizmus egyik legfontosabb állomása a Han-korban létrejött úgy nevezett Huang-Lao-iskola, amely nevét a Sárga Császártól (Huang-ti) és Lao-cetől nyerte, akiket alapítójának tekintett. A központja az északi Csi 齊 / 齐 tartomány (a mai Santung területére esett, lévén, hogy az itt uralkodó család a Sárga Császártól eredeztette magát.[39]. Az irányzat egyik alapművéül a Huaj-nan-cet választotta, tanításukban pedig a taoista kozmológia és a hatalom világát próbálták összeegyeztetni a Sárga Császár és Lao-ce szimbolikus alakjának felhasználásával.[40] A halhatatlanságával kapcsolatos közkedvelt és általánosan elterjedt az a taoista elképzelés, amelyet legkorábban alighanem Vang Csung 王充 (kb. 27–100) Mérlegelések (Lun-heng 《論衡》) című művében és a Huaj-nan-ceben jegyeztek fel. Ezek szerint a Sárga Császár élete végén rezet gyűjtött a Csing-hegy (Csingsan荆山) tövében, amelyből egy háromlábú áldozati bronzüstöt (ting 鼎). Amikor pedig ezzel elkészült, egy bajuszos sárkány ereszkedett alá az égből, hogy találkozzék a Sárga Császárral. A császár pedig a hátára ült, megkapaszkodott a bajuszában, és elrepült az égbe. A taoista magyarázat szerint ez a bizonyíték a halhatatlanná válására. A Sárga Császár miniszterei és a palotabeliek, összesen több mint hetven ember volt ennek az eseménynek a szemtanúja, akik nyilakkal lőttek a sárkányra, hogy leszállásra kényszerítsék, de eredménytelenül.[41]

Családja és leszármazottai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Sárga Császár felmenőiről alig árulnak el valamit a fennmaradt írott források. Sze-ma Csien maga is csak annyi információval rendelkezett a szüleiről, hogy az apját Sao-tiennek, az anyját pedig Fu Paonak hívták. A Sárga Császárnak összesen négy felesége volt. Az első, főfelesége a Hszilingből származó Lej-cu volt, míg a másik hármat Feng-lejnek 封嫘, Tung-jünek 彤魚 és Mo-munak 嫫母 hívták. A Sárga Császárnak élete során összesen huszonöt fia született, akik közül csak tizennégyen viselték a családnevét. A legidősebb fiát Sao-haonak (vagy Hszüan-hsziaonak 玄囂) hívták, aki a Jangcénél található Csingjangban 青阳 / 青阳 telepedett le, a mai Anhuj tartományban. A másodszülött fia, Csang-ji pedig a Zso-folyó (Zso-suj 若水) vidékén lakott. A Sárga Császár halálát követően Csang-ji fia, Csuan-hszü örökölte a trónt.[42]

Az alábbiakban A történetíró feljegyzései alapján a Sárga Császár rekonstruálható családfája látható. A sárga szín azokat az utódokat jelzik, akik örökölték a Sárga Császár trónját, a nevek előtt felső indexben lévő számok, pedig az uralkodói öröklési lánc sorrendjét jelzik.[43]

 
 
 
 
 
 
 
(1) Sárga Császár 黃帝
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
(2) Sao-hao 少昊
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Csang-ji 昌意
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Csiao-csi 蟜極
 
 
 
 
 
 
 
 
 
(3) Csuan-hszü 顓頊
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
(4) Ku
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Csiung-csan 窮蟬
 
 
 
 
 
ismeretlen
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
(5) Cse
 
(6) Jao
 
Hou-csi 后稷
 
Csing-kang 敬康
 
 
 
 
 
ismeretlen
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Tan-csu 丹朱
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Csü-vang 句望
 
 
 
 
 
 
ismeretlen
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Csiao-niu 橋牛
 
 
 
 
 
 
Kun
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Ku-szou 瞽叟
 
 
 
 
 
 
(8)
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
O-huang 娥皇
 
 
 
 
 
(7) Sun
 
Nü-jing 女英
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Sang-csün 商均


A későbbi források szerint számos kínai uralkodóház, dinasztia is a Sárga Császár egyenesági leszármazottjának tekintette magát, és uralkodásuk legitim voltát ráhivatkozva, tőle eredeztették.[44] Ezek voltak:

  1. Hszia-dinasztia
  2. Sang-dinasztia
  3. Csou-dinasztia
  4. Han-dinasztia
  5. Cao-Vej-dinasztia
  6. Szung-dinasztia


Egyes történeti művek tanúsága szerint Cao-Vej 曹魏 -dinasztia (220–265) Cao 曹 uralkodócsaládja, Csuan-hszü révén – akitől magukat eredeztették – szintén a Sárga Császár leszármazottainak tekintették magukat. Létezik olyan feljegyzés is, amely szerint a Cao család Sun Császártól származik. Ám vannak olyan vélekedések is, hogy ez nem lehetséges, mivel Sun Császár leszármazottai a Tien 田 családnevet viselték, nem pedig a Caot, és Sun családneve pedig Kuj 媯 volt.[45]

A Szung-dinasztia harmadik császára, Csen-cung 眞宗 (ur. 997–1022) ugyancsak a Sárga Császár leszármazottjának tekintette családját.[46]

Eredeti forrásszövegek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Társadalmi hatása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A császárkorban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Sárga Császár alakjának összefonódása a taoizmussal azt eredményezte, hogy a történelem során egyre-másra íródtak azon, leginkább taoista szellemiségben fogant művek, amelyek szerzőségét vagy közvetlenül a Sárga Császárnak tulajdonították, vagy pedig a Sárga Császár vélt párbeszédeit tartalmazza a különböző tanácsadóival a taoizmushoz érintőlegesen vagy szorosan kapcsolódó témákban. A cél természetesen az lehetett, hogy az adott könyvben foglaltak hitelességét alátámasszák, jelentőségét kiemeljék. A fellelhető bibliográfiákban se szeri, se száma az ilyen művekben, melyek java része mára ismeretlen. Az alábbiakban csak néhány, máig fennmaradt ilyen típusú könyv címe olvasható, azt érzékeltetendően, hogy leginkább milyen témákhoz kapcsolták a Sárga Császár személyét.

A hagyományos kínai orvoslás máig alapművének számító gyűjtemény, melynek köteteit, az i. e. 4-1. században állíthatták össze:

  • A Sárga Császár belső könyvei (Huang-ti nej-csing 《黄帝内经》 / 《黃帝內經》)
    • Az egyszerű kérdések (Szu-ven 《素問》)[m 1]
    • Szellemi tengely (Ling-su 《靈樞》)[m 2]
  • A Sárga Császár nyolcvanegy nehéz kérdésének könyve (Huang-ti pa-si-ji nan csing 《黃帝八十一難經》)[m 3] (Ez a mű az orvosi kánon két kötetéhez íródott kiegészítés, egyfajta kommentár.)

Az 1973-ban, egy i. e. 168-ban lezárt mavangtuji 馬王堆 sírból előkerült, addig ismeretlen, selyemre írt gyűjteményben a Huang-Lao taoista iskola szellemében fogant szövegek olvashatók.[51]

  • A Sárga Császár négy könyve (Huang-ti sze csing 《黄帝四经》 / 《黃帝四經》)
    • Állandó törvények (Csing fa 《經法》), 5000 írásjegy
    • Tíz nagy könyv (Si ta csing 《十大經》), 4564 írásjegy
    • Aforizmák (Cseng 《稱》 ), 1600 írásjegy
    • A Tao eredete (Tao jüan 《道原》), 464 írásjegy

Feltehetően a Tang-dinasztia idején íródott, illetve összeállított két hadtudományos mű, melyek erős taoista hatást mutatnak:

  • A Sárga Császár rejtett talizmán könyve (Huang-ti jin-fu csing 《黃帝陰符經》)[52]
  • A Sárga Császárnak a Titokzatos Lányhoz intézett kérdései a hadviselés törvényeiről (Huang-ti ven Hszüan Nü ping-fa 《黃帝問玄女兵法》)[53]

A Sárga Császárnak tulajdonítanak továbbá olyan feng-suj témájú és jóskönyveket, mint például:

  • A Sárga Császár házépítési könyve (Huang-ti csaj csing 《黃帝宅經》)[54]

és a

  • A Sárga (Császár) kalendáriuma (Huang li 《黃曆》 / 《黄历》)[55]

A Csing-dinasztia végén[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kezdve 1903-ban a radikális újságok, folyóiratok sorra a Sárga Császár vélt születési időpontjához igazítva jelölték a megjelenésük dátumát.[56] A mandzsu-ellenes értelmiség egyes tagjai, mint például Liu Si-pej 刘师培 (1884–1919) azért tartották ezt szükségesnek, hogy ezzel is „megőrizzék a (han) fajt” (pao-csung 保种) úgy a mandzsu elnyomással, mint a külföldi beavatkozással szemben. Csen Tien-hua (1875–1905), Co Zsung (1885–1905) és Csang Ping-lin (1868–1936) úgy gondolták, hogy honfitársaikból hiányzik a „faji öntudat”, amely hozzájárulhatna ahhoz, hogy a mandzsukat olyan, fajilag gyengébb barbároknak tekintsék, akik alkalmatlanok ara, hogy a han kínaiak felett uralkodjanak.[57] Csen széles körben terjesztett röpiratokon hirdette, hogy a „han faj” a Sárga Császár leszármazottainak nagy családja.[58] A Min-pao 民报 („Népújság”) első számának (1905 novemberében) borítóján a Sárga Császár portréja jelent meg, és „a világ első nagy nacionalistájának” nevezték.

Albert Terrien de Lacouperie (1845–1894) francia történész az 1892-ben megjelent, The Western Origin of the Early Chinese Civilization, from 2300 B.C. to 200 A.D. című könyvében, amelyben a kínai civilizáció gyökereinek nyugati eredetének bizonyítására tesz kísérletet, azt állítja, hogy egy 4200 évvel korábban, Mezopotámiából történt elvándorlásban részvevő közösség alapozta meg a kínai kultúrát. Lacouperie „sino-babilonista” elmélete szerint a Sárga Császár egy mezopotámiai törzsi vezető lehetett, aki törzsét i. e. 2300 körül Kínába vezette. Az európai sinológusok gyorsan elutasították a hipotézisét, de 1900-ban két japán történész Sirakava Dzsiró és Kokubu Tanenori figyelmen kívül hagyva az elméletet ért támadó, kritikai észrevételeket, hosszú, összefoglaló tanulmányt közölt Lacouperie álláspontjáról, amely egybe esett a korabeli kínai tudomány azon törekvésével, hogy történetinek tekintsék a legendákat, így az elmélet átmeneti gyökeret vert Kínában.[59] A mandzsu-ellenes kínai értelmiség, akik Kínai nemzeti lényegét (kuo-cuj 國粹) kutatták, saját igényeikre formálva adoptálták a „sino-babilonista” elméletet. Csang Pin-lin például úgy magyarázta a Sárga Császár és Cse Ju küzdelmét, hogy az az újonnan érkezett közösség térnyerésére irányult a helyi közösségek ellen, melynek eredményeképpen az akkori Kína a világ egyik legcivilizáltabb területévé vált.[60]

A Sárga Császár nevében szereplő „sárga” jelentésű huang szó és Lacouperie hipotézise nagy mértékben hozzájárult a „sárga faj” elmélet kialakulásához.[61]

A 20. századtól napjainkig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1912. június 1-jén a Kínai Köztársaság kormánya által kibocsátott bankjegy a Sárga Császár portréjával.

A Sárga Császár alakja a mandzsu Csing-dinasztia második felében vált jelentős nemzeti szimbólummá, és ez nem változott a 20. század első felében, a Köztársaság évtizedeiben sem. A Sárga Császárra ekkor is úgy hivatkoztak, mint a kínai nemzet ősatyjára.[62] A kínai császárságot megdöntő 1911-es forradalom után a Sárga Császár iránti tisztelet továbbra is általános volt a kínaiak körében. Az 1912-ben, a köztársasági kormány által újonnan bevezetett bankjegyekre a Sárga Császár képmása került.[63] 1912-ig csupán a han kínaiak ősének tekintették a Sárga Császárt, de az 1912-es alkotmány, amely kinyilvánította az „öt nemzet egységét” (vu cu kung huo 五族共和), vagyis a hanok, a mandzsuk, a mongolok, a „muzulmánok” és a tibetiek egyenrangúságának eszményét, kiterjesztette a Sárga Császár ősatya státuszát valamennyi, a Kínai Köztársaság területén élő nemzetre.[64] 1911. és 1949. között összesen tizenhat állami szertartást végeztek a Sárga Császárnak, mint „a kínai nemzet alapító ősatyjának” (Csung-hua min-cu si-cu 中華民族始祖) tiszteletére, s mindemellett „az emberi civilizációt megalapító ősatyának” (Zsen-ven si-cu 人文始祖) is nevezték.[65]

A Sárga Császár kultusza a Kínai Népköztársaság megalakulásától kezdve egészen a Kulturális forradalom végéig tiltva volt.[66] A kultusza azonban az 1980-as évektől kezdve fokozatosan feléledt, és a kínaiak gyakorta „Jen és Huang” leszármazottainak nevezték magukat.[67] Például 1984-ben Teng Hsziao-ping így érvelt a Kínai Népköztársaság és Tajvan egyesítése mellett: „Tajvan a Sárga Császár leszármazottainak szívében gyökerezik”, 1986-ban pedig a Kínai Népköztársaság kormánya úgy nyilatkozott Taylor Wang (1940–) amerikai–kínai űrhajósról, hogy ő a Sárga Császár első olyan leszármazottja, aki eljutott a világűrbe.[68]

Tajvanon a Kínai Köztársaság megalakulása után 1949-ben Csang Kaj-sek elrendelte, hogy az április 4-én megtartott Verőfény ünnepén (Csing-ming csie 清明节 / 清明節) – ami a kínai halottak napja – rója le tiszteletét a tajvani kínai lakosság a Sárga Császár előtt. Annak ellenére, hogy Csang Kaj-sek ily módon hivatalossá tette a Sárga Császár kultuszát, sem ő, sem pedig az őt követő három elnök nem vett részt személyesen a hivatalos ünnepségen.[69] 2009-ben Ma Ying-jeou elnök, amikor személyesen részt vett a szertartáson, kijelentette, hogy a Sárga Császár közös utódja az egész kínai kultúra mind a szárazföldön, mind pedig Tajvanon.[70] Még ugyanebben az évben az akkori alelnök, Lien Csan 連戰 (1936-) és felesége ellátogattak a Kínai Népköztársaságba, felkeresték Jen'anban 延安 a Sárga Császár sírját és személyesen rótták le tiszteletüket.[71]

Hagyományos datálása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Martino Martini (1614–1661) itáliai jezsuita misszionárius, aki elsőként számolta ki, hogy a Sárga Császár a nyugati naptár szerint i. e. 2697-ben lépett trónra.

A hagyományos kínai időszámítás nem folyamatosan, egy kezdeti évtől kiindulva tartotta számon az éveket, hanem mindig az adott uralkodó trónra lépésétől számítva új „korszakot” kezdtek. A Han-dinasztia idején, Csao császár uralkodása alatt (i. e. 94. – i. e. 74.), i. e. 78-ban egy bizonyos Csang Sou-vang 張壽望 kiszámolta, hogy a Sárga Császár korától éppen 6000 év telt el. A császári udvar azonban elvetette a naptárreform ilyetén felvetését, mert azon az állásponton voltak, hogy csak 3629 év telt el.[72] A Julianus-naptár szerint ez azt jelentené, hogy a Sárga Császár valamikor az i. e. 38. században, nem pedig a i. e. 27. században élt, mint ahogy a jelenleg elfogadott kalkulációk tartják.

A 17. században, Kínában működő jezsuita misszionáriusok kísérletet tettek arra, hogy a kínai évkönyvek, történeti művek alapján felállítsák a kínai történelem kronológiáját a Julianus-naptárhoz igazítva. Martino Martini (1614–1661) a Sinicae historiae decas prima című művében, amely 1658-ban, Münchenben jelent meg, a Sárga Császár trónra lépését i. e. 2697-re helyezi, azonban a kínai történelmet nem vele kezdi, hanem Fu-hszi feltételezett uralkodásának első esztendejétől, vagyis i. e. 2952-től.[73] Philippe Couplet's (1623–1693) az 1686-ban megjelent Tabula chronologica monarchiae sinicae („A kínai uralkodók időrendi táblázata” című művében ugyanerre az eredményre jut. A modern kínai történettudomány javarészben elfogadja a Martini-féle korszakolás, annyi különbséggel, hogy a Sárga Császár uralkodásának kezdetét i. e. 2698-ra helyezik, és ezt a dátumot tekintik a hagyományos kínai az időszámítás kezdetének, nem pedig Fu-hszi trónra lépését.[74]

1903-ban több olyan kiadvány is napvilágot látott, amelyek a Sárga Császár feltételezett születési dátumától kezdve számolták ki és adták meg az aktuális naptári évet.[75] Különféle hírlapok, újságok különböző dátumokat adtak meg. A Csiang-szu például az 1905-ös évet 4396-ként tüntette fel, ami azt jelenti, hogy ezek szerint a kínai naptár első éve i. e. 2491. lenne. Ezzel szemben a Min-pao az 1905-ös évet 4603-nak adja meg, így az első év i. e. 2698.[76] Liu Si-pej 劉師培 (1884–1919) azt állította, hogy az 1900-ban történt bokszerlázadásra a Sárga Császár 4611. évében került sor.[77] Vagyis az első év i. e. 2711. Amikor Szun Jat-szen 1912. január 2-án kikiáltotta a Kínai Köztársaságot úgy hivatkozott erre a dátumra, mint a 4609-es esztendő 12. hónapjának 11. napja, vagyis a kezdő dátum ebben az esetben: i. e. 2698.[78] Kínában egészen máig ezt a dátumot tekintik a kínai történelem kezdetének, kronológiákban, időrendi táblázatokban mindig ezt a dátumot tüntetik fel.[79]

Helmer Aslaksen matematikus, aki Szingapúri Nemzeti Egyetemen tanít, és a kínai naptár a kutatási területe, felhívta a figyelmet arra, hogy annak, hogy a kínaiak az i. e. 2698-at tekintik a kezdő évnek az lehet az oka, hogy a Sárga Császár uralkodásának első évét hagyományosan 0. évnek tekintik, illetve úgy vélik, hogy a Sárga Császár i. e. 2698-ban a téli napforduló idején kezdte meg uralkodását, s ez okozza az egy esztendőnyi különbséget a jezsuiták által kiszámolt i. e. 2679-es dátummal kapcsolatban.[80]

Megjegyzések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A mű teljes terjedelmében olvasható magyarul is, lásd Tokaji 2010.
  2. A mű teljes terjedelmében olvasható magyarul is, lásd Tokaji 2010a.
  3. A mű teljes terjedelmében olvasható magyarul is, lásd Tokaji 2010b.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Kínai mitológia 1988 410. o.
  2. Chang 1983 2. o.
  3. Puett 2001 93. o.; Lewis 2009 545. o.
  4. Allan 1991 64. o.
  5. Allan 1991 65. o.
  6. Lewis 2009 545., 546. o.
  7. Lewis 2009 556. o.
  8. Chang 1983 2. o.
  9. Lewis 2009 565. o.; Sterckx 2002 95. o.
  10. Kínai mitológia 1988 409. o.
  11. Dai-Gong 2003 33. o.
  12. Nienhauser 1994 1. o., 6. jegyz.
  13. Nienhauser 1994 1. o., 6. jegyz.
  14. Veith 2002 5. o.
  15. Nienhauser 1994 1. o., 3. jegyz.
  16. Allan 1991 65. o.
  17. Lewis 1990 314. o.; 116. jegyz.; Allan 1991 65. o.; Puett 2001 246, 247. o.
  18. Lewis 1990 194. o.
  19. Lewis 1990 179–182. o.
  20. Allan 1991 65. o.
  21. Allan 1991 64. o.
  22. Ecsedy 1992 6. o.
  23. Puett 2001 112. o.
  24. Nienhauser 1994 1. o., 6. jegyz.
  25. Dai-Gong 2003 32. o.
  26. Ye 2007 ?. o.
  27. Dai-Gong 2003 32. o.
  28. Dai-Gong 2003 32. o.
  29. Dai-Gong 2003 33. o.
  30. Dai-Gong 2003 33. o.
  31. Dai-Gong 2003 33. o.
  32. Kínai mitológia 1988 419. o.
  33. Kínai mitológia 1988 409., 410. o.
  34. Ge 2005 474. o.
  35. Kínai mitológia 1988 409. o.
  36. Dai-Gong 2003 32. o.
  37. Kínai mitológia 1988 397. o.
  38. Polonyi 2002 401. o.
  39. Robinet 2006 75. o.
  40. Kósa-Várnai 2013 506
  41. Kínai mitológia 1988  410. o.
  42. Az eredeti szöveg: Shiji (kínai nyelven). (Hozzáférés: 2014. április 19.)
  43. Az eredeti szöveg: Shiji (kínai nyelven). (Hozzáférés: 2014. április 19.)
  44. Wang 1997 13. o.
  45. Goodman 1998 70. o.
  46. Ebrey 2003 190. o.
  47. Az eredeti szöveg: Shiji (kínai nyelven). (Hozzáférés: 2014. április 19.)
  48. Az eredeti szöveg: Baopuzi (kínai nyelven). (Hozzáférés: 2014. április 19.)
  49. Tőkei 1998 11.,12. o.
  50. Az eredeti szöveg: Gu jin zhu (kínai nyelven). (Hozzáférés: 2014. április 19.)
  51. Lásd: 《黃帝四經》的傳説 (kínai nyelven). (Hozzáférés: 2014. április 23.)
  52. Lásd: A Sárga Császár Rejtett Megfelelések Könyve (kínai-magyar nyelven). Lu Daoren. (Hozzáférés: 2014. április 23.)
  53. Lásd: 《黃帝問玄女兵法》 (kínai nyelven). ctext.org. (Hozzáférés: 2014. április 23.)
  54. Lásd: 《宅經》 (kínai nyelven). (Hozzáférés: 2014. április 23.)
  55. Lásd: 通書 (kínai-angol nyelven). (Hozzáférés: 2014. április 23.)
  56. Dikötter 1992 116. o.
  57. Dikötter 1992 117., 118. o.
  58. Dikötter 1992 118. o.
  59. Hon 2010 140–147. o.
  60. Hon 2010 151–154. o.
  61. Hon 2010 253., 254. o.
  62. Duara 1995 76. o.
  63. Liu 1999 608–609. o.
  64. Liu 1999 609. o.
  65. Liu 1999 608., 609.
  66. Sautman 1997 79., 80. o.
  67. Sautman 1997 80., 81. o.
  68. Sautman 1997 80., 81. o.
  69. Lásd: President Ma pays homage in person to the Yellow Emperor. (angol nyelven). Chinapost.com.tw
  70. Lásd: President Ma pays homage in person to the Yellow Emperor. (angol nyelven). Chinapost.com.tw
  71. Lásd: President Ma pays homage in person to the Yellow Emperor. (angol nyelven). Chinapost.com.tw
  72. Loewe 2000 691. o.
  73. Mungello 1989 132. o.
  74. Mungello 1989 131., 132. o.
  75. Dikötter 1992 116. o.
  76. Wilkinson 2000 184., 185. o.
  77. Dikötter 1992 116. o.
  78. Wilkinson 2000 184., 185. o.
  79. Mungello 1989 131. o., 78. jegyz.
  80. Lásd: Which Year is it in the Chinese Calendar? (angol nyelven). (Hozzáférés: 2014. április 23.)

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarul[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ecsedy 1992: Ecsedy Ildikó: Kínai császárok és alattvalók. Budapest: Kossuth Könyvkiadó 1992.ISBN 963 09 3604 6
  • Kínai filozófia: Kínai filozófia, Ókor I-III. kötet. Válogatta, fordította, a bevezetéseket és jegyzeteket írta: Tőkei Ferenc. Budapest: Akadémia Kiadó, 1980. ISBN 963-05-2357-6
  • Kínai mitológia 1988: "Kínai mitológia". In Mitológiai enciklopédia II. kötet, 385-456. o. Fordította: Kalmár Éva. Budapest: Gondolat Kiadó, 1988. ISBN 963 282 028 2 II. kötet
  • Kósa-Várnai 2013: Kósa Gábor – Várnai András (szerk.): Bölcselők az ókori Kínában. Magyar Kína-kutatásért Alapítvány, Budapest 2013. ISBN 978-963-284-374-2
  • Maspero 1978: Maspero, Henri: Az ókori Kína. Fordította: Csongor Barnabás. Budapest: Gondolat Kiadó, 1978. ISBN 963 280 595 X
  • Polonyi 2002: Polonyi Péter: Kína. Panoráma Országkalauzok. Panoráma, Budapest 2002. ISBN 963 243 799 3
  • Robinet 2006: Isabelle Robinet: A taoizmus kialakulása és fejlődése. Arany Hegy Alapítvány, Budapest 2006. ISBN 963 229 346 0
  • Tokaji 2002: Tokaji Zsolt: Kínai jelképtár. Budapest: Szukits Könyvkiadó, 2002. ISBN 963 9393 27 4
  • Tokaji 2010: A Sárga Császár belső könyvei – Egyszerű kérdések (ford., jegyz., előszó: Tokaji Zsolt). Fapadoskonyv.hu, Budapest 2010. ISBN 9789633291894
  • Tokaji 2012a: A Sárga Császár belső könyvei – Szellemi tengely (ford., jegyz., előszó: Tokaji Zsolt). Fapadoskonyv.hu, Budapest 2012. ISBN 9789633440544
  • Tokaji 2012b: Nehéz kérdések (ford., jegyz., előszó: Tokaji Zsolt). Fapadoskonyv.hu, Budapest 2012. ISBN 9789633440636
  • Tőkei 1998: Tőkei Ferenc – Vámos Péter: A szeretkezés kínai tankönyveiből. Történelem és kultúra 16. Válogatta és bevezetéssel ellátta Tőkei Ferenc, Fordította Tőkei Ferenc és Vámos Péter. Orientalisztikai Munkaközösség – Balassi Kiadó, Budapest 1998. ISBN 963 506 241 9
  • Vasziljev 1977: Vasziljev, L. Sz.: Kultuszok, vallások és hagyományok Kínában. Budapest: Gondolat Kiadó, 1977. ISBN 963 280 475 9

Idegen nyelven[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Allan 1991: Allan, Sarah, The Shape of the Turtle, Albany, NY: SUNY Press 1991, ISBN 0-7914-0460-9
  • Chang 1983: Chang, K.C. 張光直, Art, Myth, and Ritual: The Path to Political Authority in Ancient China, Cambridge, MA: Harvard University Press 1983, ISBN 0-674-04807-5, 0-674-04808-3.
  • Dai-Gong 2003: Dai Yi 戴逸; Gong Shuduo 龔書鐸 (szerk.), Zhongguo tongshi: xuesheng caitu ban 中國通史––學生彩圖版 ["Kína átfogó története: illusztrált kiadás diákoknak"], 1. köt., Shiqian, Xia, Shang, Xizhou 史前 夏 商 西周 ["Történelem előtt korok Hszia, Sang és Nyugati Csou"] (Javított kiadás), Hong Kong: Zhineng jiaoyu chubanshe 智能敎育出版社 2003.
  • Dikötter 1992: Dikötter, Frank, The Discourse of Race in Modern China, London: Hurst & Co. 1992. ISBN 1-85065-135-3
  • Ebrey 2003: Patricia Buckley Ebrey. Women and the family in Chinese history. Volume 2 of Critical Asian scholarship. Psychology Press 2003. ISBN 0-415-28823-1.
  • Ge 2005: Ge Hong 洪葛, Pao-pu-ce nej-pien 抱朴子內篇. Tajvan su-fang csu-pan ju-hszien kung-sze 台灣書房出版有限公司. Tajpej. ISBN 9867332466
  • Goodman 1998: Howard L. Goodman. Ts'ao P'i transcendent: the political culture of dynasty-founding in China at the end of the Han. Psychology Press. ISBN 0-9666300-0-9.
  • Hon 2010: Hon, Tze-ki, "From a Hierarchy in Time to a Hierarchy in Space: The Meanings of Sino-Babylonianism in Early Twentieth-Century China", in Modern China 36 (2): 136–69.
  • Lewis 2009: Lewis, Mark Edward, "The mythology of early China", in John Lagerwey and Mark Kalinowski, Early Chinese Religion: Part One: Shang through Han, Leiden and Boston: Brill 2009, pp. 543–594, ISBN 978-90-04-16835-0.
  • Liu 1999: Liu Li, "Who were the ancestors? The origins of Chinese ancestral culture and racial myths", Antiquity 73 (281): 602–613.
  • Mungello 1989: Mungello, David E., Curious Land: Jesuit Accommodation and the Origins of Sinology, Honolulu: University of Hawai'i Press 1989. ISBN 0-8248-1219-0.
  • Nienhauser 1994: Nienhauser, William H., Jr. (szerk.), The Grand Scribe's Records, Volume 1: The Basic Annals of Pre-Han China, Bloomington & Indianapolis: Indiana University press 1994, ISBN 0-253-34021-7.
  • Puett 2001: Puett, Michael, The Ambivalence of Creation: Debates Concerning Innovation and Artifice in Early China, Stanford, CA: Stanford University Press 2001, ISBN 0-8047-3623-5.
  • Sautman 1997: Sautman, Barry, "Myths of Descent, Racial Nationalism and Ethnic Minorities in the People's Republic of China", in Dikötter, Frank, The Construction of Racial Identities in China and Japan: Historical and Contemporary Perspectives, Honolulu: University of Hawai'i Press 1997, pp. 75–95, ISBN 962-209-443-0.
  • Sterckx 2002: Sterckx, Roel, The Animal and the Daemon in Early China, Albany, NY: SUNY Press 2002, ISBN 0-7914-5269-7, 0-7914-5270-0.
  • Veith 2002: Veith, Ilza, The Yellow Emperor's Classic of Internal Medicine, With a New Foreword by Ken Rose, Berkeley and Los Angeles: University of California Press 2002, ISBN 0-520-22936-3.
  • Wang 1997: Vang Csung-fu 王仲孚, Csung-kuo ven-hua si 中國文化史 ["A kínai kultúra története"], Vunan tu-su csu-pan csü-fen ju-hszien kung-sze 五南圖書出版股份有限公司 1997, ISBN 978-957-11-1427-9, 9571114278.
  • Wilkinson 2000: Wilkinson, Endymion, Chinese History: A Manual. Revised and enlarged, Cambridge (MA) and London: Harvard University Asia Center 2000. ISBN 0-674-00247-4.
  • Ye 2007: Je Su-hszien 叶舒宪, Hsziung teng: Csung-hua cu-hszien sen-hua tan-jüan 熊图腾:中华祖先神话探源 ["A medve-totem: a kínai eredetmítoszok keletkezése"], Sanghaj: Sanghaj ven-ji csu-pan-sö 上海文艺出版社 2007, ISBN 978-7-80685-826-4.

Fordítások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Yellow Emperor című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) 黄帝 című kínai Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]