Cse Ju

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Cse Ju-ábrázolás egy i. sz. 2. század közepéről származó sír reliefjén

Cse Ju (kínaiul: 蚩尤; pinjin hangsúlyjelekkel: Chī Yóu) a neolitkorban létezett egykori „kilenc li” (csiu li 九黎) törzs vezére, törzsfője volt a mai Kína területén. A történeti források lázadó vezérként mutatják be, aki rátámadt a később Sárga Császár néven ismertté vált Hszüan-jüanra. Kettejük harca a kínai mitológia és a kínai történeti hagyomány egyik jelentős, sokat hivatkozott eseménye. A hagyomány Cse Junak tulajdonítja jó néhány fegyver feltalálását is, kultusza a történelem során sokáig jelentős volt. A Dél-Kínában élő hmong nemzetiség hagyománya szerint Cse Ju egy bölcs király volt, akit ősüknek tekintenek.

Leírása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Személye[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Cse Ju egyik legkorábbi említése az i. e. 100 körül összeállított A történetíró feljegyzései című műben bukkan fel. Ekkor még csak „kegyetlennek”, „ádáznak” (pao 暴) nevezik, de nyoma sincs annak, hogy valamiféle szörny lett volna,[1] A későbbi források legtöbbje azonban már egyértelműen kihangsúlyozza nem-emberi, szörnyeteg, fenevad jellegét. Az ugyancsak Han-kori Sárkányokkal és halakkal teli folyók albuma (Lung jü ho tu 《龍魚河圖》) című műben például ez olvasható:

„蚩尤兄弟八十一人,並獸身人語,銅頭鐵額,食砂石子,造五兵仗刀戟大弩,威振天下。
Cse Junak nyolcvanegy fivére volt, s mindnek állatteste. Emberi nyelven beszéltek, bronz fejük és acél homlokuk volt, s kavicsokat köveket ettek. (Cse Ju) készítette el az ötféle fegyvert, a szablyát, az alabárdot és a számszeríjat[m 1], hogy rettenetet keltsen az égalattiban.[m 2][2]

A forrás érdekessége, hogy nem csak Cse Ju szörnyjellegének leírását tartalmazza, hanem bizonyos fegyverek feltalálását is neki tulajdonítja. Az ilyetén kultúrhéroszi szerepe a hagyományban később általánossá vált.

A kb. 5. században íródott Meglepő dolgok leírása (Su ji csi 《述異記》) című gyűjtemény beszámolója szerint Cse Ju kinézete még bizarabb:

„蚩尤,人身牛蹄,四目六手。涿鹿間往往掘得髑髏如銅鐵,蚩尤骨也。
Cse Ju embertestű, bikapatájú (lény), akinek négy szeme és hat karja van. A Csolunál gyakorta kiásnak (a földből) acélkeménységű csontokat, amelyek Cse Ju csontjai.[3]

A Szung-kori Zene könyvében (Jüe su 《樂書》) az olvasható:

„蚩尤氏頭有角,與黃帝鬥,以角抵人。今冀州有樂名《蚩尤戲》,其民兩兩戴牛角而相抵。
Cse Ju népe a homlokán szarvakat viselt, s a Sárga Császárral vívott harca során felöklelte az embereket. Manapság Csicsou vidékén létezik egy »Cse Ju játék« elnevezésű szórakozás, melynek során két-két, a fejükön szarvakat viselő ember felökleli egymást.[4]

A Cse Jura vonatkozó tengernyi leírás, utalás és hivatkozás közül csak a legjellemzőbbek olvashatók itt. A forrásokból annyi világosan kiderül, hogy az egykori, feltehetően a neolitkor vége felé, a bronzkor elején (kb. 3. évezred közepe) élt idegen, barbár törzsfő alakja a történelemben, a mitologizáció során egyre jobban állati, zoomorf alakot öltött.

Egy Han-kori, az i. sz. 2. századból származó sír egyik reliefjén, amely Cse Jut ábrázolja, már félig emberként, félig állatként jelenik meg, párducfeje van, tigriskarma, a feje fölött pajzs, egyik kezében fejsze, a másikban kard, a bal lábával számszeríjon, a jobb lábával pedig bárdon tapos.[5]

Törzse[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A legtöbb forrás egyetért abban, hogy Cse Ju az úgy nevezett „kilenc li” (csiu li 九黎) törzs vezére, törzsfője lehetett. Azonban a törzs etnikai hovatartozásának megállapítása nem könnyű, és azt a lehetőséget sem lehet kizárni, hogy egy etnikailag nem homogén közösségről lehetett szó.

A kb. az i. sz. 4. században íródott A fejedelemségek történetei című mű szerint Cse Ju li népe az ősi szan miao 三苗, vagy "három miao" néppel állt rokoni kapcsolatban. A Dél-Kínában élő hmong nép a mai napig Cse Jut tekinti az ősének. A hmongok a miao nép (miao zu 苗族) egyik alcsoportját alkotják.[6] A kínai tudós, Veng Tu-csien úgy véli, hogy mind a „kilenc li”, mind pedig a szan miao törzs a déli barbároknak tartott ősi man 蠻 néphez tartozhattak.[7] Olyan források is léteznek, melyek Cse Ju a keleti barbár tung-ji 東夷 nép tagjának tekintik.

Harca[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az egyik legkorábbi, de mindenképpen a legteljesebb beszámoló a lázadó Cse Ju harcáról a Sárga Császárral Sze-ma Csien művében, A történetíró feljegyzéseiben olvasható:

„軒轅之時,神農氏世衰。諸侯相侵伐,暴虐百姓,而神農氏弗能征。於是軒轅乃習用干戈,以征不享,諸侯咸來賓從。而蚩尤最為暴,莫能伐。炎帝欲侵陵諸侯,諸侯咸歸軒轅。軒轅乃修德振兵,治五氣,藝五種,撫萬民,度四方,教熊羆貔貅貙虎,以與炎帝戰於阪泉之野。三戰然後得其志。蚩尤作亂,不用帝命。於是黃帝乃徵師諸侯,與蚩尤戰於涿鹿之野,遂禽殺蚩尤。
Hszüan-jüan idején, Sen-nung hatalma hanyatlásnak indult. A fejedelmek sorra egymásra rontottak, kegyetlenül sanyargatták a népeket, csakhogy Sen-nung nem volt képes megfékezni őket. Így aztán Hszüan-jüan begyakorolta a fegyverek használatát, hogy megregulázza a rebelliseket. A fejedelmek eljöttek hozzá, és sorra behódoltak. Ám mind közül a legádázabb Cse Ju volt, akit senki sem volt képes legyűrni. Jen-ti le akarta igázni a fejedelmeket, épp ezért a fejedelmek megtértek Hszüan-jüanhoz, aki az erényt ápolta, felfegyverkezett, az öt csivel kormányzott, az ötféle gabonát művelte, megbékéltette a népeket, s országa határait mind a négy égtáj felé kiterjesztette. Beidomíttatta a fekete és a barna medvéket, a pi-hsziu-leopárdokat, a csu-párducokat és a tigriseket, s ezek segítségével vívott meg Jen-tivel a Pancsüan pusztában, s három ütközetet követően célját meg is valósította. Cse Ju azonban fellázadt és nem volt hajlandó engedelmeskedni a császári parancsnak. Ezért aztán a Sárga Császár hadba hívta a fejedelmeket, s megütköztek Cse Juval a Csolu pusztában, ahol el is fogták és kivégezték őt.[8]

Későbbi források további részleteket is tudni vélnek a legendás ütközetről. Az i. sz. 4-5. században összeállított Régi és mostani feljegyzések (Ku csin csu 《古今注》) arról tudósít, hogy a Sárga Császárnak tulajdonított egyik találmány is, a „délre mutató szekér” (cse nan csö 指南車)[m 3] megalkotását épp Cse Ju csodás képességének semlegesítése indokolta a Csolunál vívott csatában:

„黃帝與蚩尤戰於涿鹿之野,蚩尤作大霧,兵士皆迷。於是作指南車以示四方,遂擒蚩尤而即帝位。
A Sárga Császár megütközött Cse Juval a csolui pusztaságban. Cse Ju azonban hatalmas ködöt támasztott, amiben a katonák mind elvesztek. Ekkor (a Sárga Császár) elkészítette a délre mutató szekeret, amivel meglehetett határozni a négy égtájat. Ezt követően elfogták Cse Jut, a császár pedig trónra lépett.[9]

Az i. sz. 3. században íródott Széleskörű beszámoló a dolgokrólKuang po-vu cse 《廣博物誌》) nem csak a délre mutató szekér feltalálásról tesz említést, de a két fél által használt haderőnemet is megnevezi:

„黃帝用車戰,蚩尤用騎戰。蚩尤作霧,黃帝作指南車。
A Sárga Császár szekereket használt a csatában, Cse Ju pedig könnyűlovassággal harcolt.[m 4] Cse Ju ködöt támasztott, a Sárga Császár pedig elkészítette a délre mutató szekeret.[10]

Olyan későbbi beszámolók is vannak, melyek szerint a Sárga Császár és Cse Ju hetvenkétszer vagy hetvenötször csaptak össze seregeikkel Csolunál, ami végül a Sárga Császár győzelmével zárult. A források zöme megemlíti a Cse Ju támasztotta ködöt, ami egyes forrásokban három napig tartott, más források szerint pedig 3 800 kínai mérföld (li 裏) kiterjedésű volt. Valamennyi forrás egyetért abban, hogy a harcot követően Cse Jut elfogták és kivégezték, esetenként azzal is találkozni, hogy a kivégzést lefejezés formájában hajtották végre.[11]

A Sárga Császárnak ez volt a második dicsőséges haditette. Az elsőt Jen császárral vívta a Pancsüan 阪泉 pusztában. Vannak olyan feljegyzések is, amelyek szerint Cse Ju Jen császár egyik vezére vagy leszármazottja volt, és bosszúból támadt a Sárga Császárra. Más változatok szerint Cse Ju előbb Jen császárt győzte le, majd a déli területek elfoglalását követően a Sárga Császár ellen fordult.[12]

Hatása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A történetíró feljegyzései szerint Csin Si Huang-ti a harc és a háború isteneként tekintett Cse Jura. A Han-dinasztia megalapítója, Liu Pang 劉邦 (i. e. 256/247 – i. e. l95) pedig Cse Ju szentélyében mutatott be áldozatot, mielőtt harca indult volna Hsziang Jü 項羽 (i. e. 232–202) ellen.

A 18. században olyan elmélet is született, amely szerint az ókori szertartási bronzedények jellegzetes díszítőmotívuma, a szörnyfejet ábrázoló, úgy nevezett tao-tie maszk Cse Ju levágott fejét szimbolizálja. Erről tanúskodik a Csing-dinasztia idején élt festő, Lo Ping 羅聘 (1733–1799) leírása is:

„A Sárga Császár megparancsolta a kíséretében lévőknek, hogy fejezzék le Cse Jut... Látva, hogy a feje elvált a testétől, a későbbi bölcsek ezt a képet a szertartási edényekre vésték, mintegy figyelmeztetés gyanánt azoknak, akik a hatalom és a gazdagság után sóvárognak.[13]

Mindent összevetve elmondható, hogy Cse Ju kultusza Kína északi részén volt a legelterjedtebb, itt még az i. sz. 6. században is áldozatot mutattak be a tiszteletére. Az i. sz. első századokban Cse Ju ábrázolásait Csung Kujéhoz hasonlóan a gonosz szellemek elleni védekezésül használták. Cse Ju kapcsolatba hozható a vas elemével, neki tulajdonítják egyes fegyverek feltalálását. A középkorban azonban Cse Jut már egyértelműen lázadónak tekintették, aki az emberséges Sárga Császárra rontott. Alakját többször ábrázolták az irodalomban is, többek között a 13–14. századi színművekben.[14]

Megjegyzések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Ez nyilvánvaló történelmi tévedés, hiszen Kínában a számszeríj (nu 弩) csak a Tavasz és ősz korszak vége felé, a Hadakozó fejedelemségek korának elején, kb. az i. e. 5-4. században jelent meg először. Lásd Du Wenyu 2007. 102. o.
  2. A hivatkozott műből származó eredetei szöveget a Zsi hszia csiu ven kao 《日下舊聞考》 című gyűjtemény tartalmazza. Itt olvasható számos további, Cse Jura és a Sárga Császárra vonatkozó, és a továbbiakban idézett részlet is gondosan, forrás megjelöléssel összegyűjtve.
  3. A délre mutató szekér egy tájolásra használt mechanikus szerkezet volt, amely párhuzamosan létezett az iránytűvel. Az iránytűt azonban a kínaiak sokáig nem használták a közlekedés vagy a katonai tevékenység során. Később az iránytű kiszorította a délre mutató szekeret, így az egy ideig egyfajta uralkodói státuszszimbólum volt, majd pedig teljesen eltűnt. Csak a 20. században kísérelték meg újra a rekonstrukcióját. A délre mutató szekérre vonatkozó források egyike sem régebbi a Han-kornál (i. e. 206–220), így a megalkotása hitelt érdemlően aligha tulajdonítható a legendás Sárga Császárnak. Az első olyan személy, akinek jól dokumentált képességei és mérnöki teljesítménye alapján elképzelhető, hogy csakugyan megalkotta a délre mutató szekeret Csang Heng 張衡 (i. sz. 78–139) volt. Emellett ő az első szeizmoszkóp, a vízhajtásos éggömb és sok más egyéb mechanikus szerkezet feltalálója is. Lásd Needham 1965. 286–303. o.
  4. Ez nyilvánvaló történelmi tévedés, vagy csúsztatás, hiszen Kínában az első, régészetileg feltárt szekérmaradványok igaz, hogy kb. az i. e. 2. évezredből származnak, de a könnyűlovasság (csi 騎) megjelenése csak jóval későbbre, az i. e. 3-4. századra tehető. Lásd Du Wenyu 2007. 132. o.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Shi ji 1.
  2. Az eredeti szöveget lásd: Ri xia jiu wen kao (kínai nyelven). (Hozzáférés: 2014. május 22.)
  3. Az eredeti szöveget lásd: Ri xia jiu wen kao (kínai nyelven). (Hozzáférés: 2014. május 22.)
  4. Az eredeti szöveget lásd: Ri xia jiu wen kao (kínai nyelven). (Hozzáférés: 2014. május 22.)
  5. Kínai mitológia 1988 397. o.
  6. De la Cadena, Marisol. Starn, Orin. Wenner-Gren Foundation for Anthropological Research. [2007] (2007). Indigenous experience today. Berg Publishers, 2007. ISBN 978-1-84520-519-5. pg 239.
  7. Schein, Louisa. Minority rules: the Miao and the feminine in China's cultural politics. Duke University Press (2000). ISBN 978-0-8223-2444-7 
  8. Az eredetei szöveg:Shiji (kínai nyelven). (Hozzáférés: 2014. április 19.)
  9. Az eredetei szöveg:Gu jin zhu (kínai nyelven). (Hozzáférés: 2014. május 22.)
  10. Az eredeti szöveget lásd: Ri xia jiu wen kao (kínai nyelven). (Hozzáférés: 2014. május 22.)
  11. Ezeket a forrásokat lásd: Ri xia jiu wen kao (kínai nyelven). (Hozzáférés: 2014. május 22.)
  12. Kínai mitológia 1988 397. o.
  13. Wangheng Chen; Various;. Chinese Bronzes: Ferocious Beauty. Asiapac Books Pte Ltd, 62–63. o (2001). ISBN 978-981-229-020-5 
  14. Kínai mitológia 1988 397. o.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarul[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Kínai mitológia 1988: „Kínai mitológia”. In Mitológiai enciklopédia II. kötet, 385-456. o. Fordította: Kalmár Éva. Budapest: Gondolat Kiadó, 1988. ISBN 963 282 028 2 II. kötet
  • Vasziljev 1977: Vasziljev, L. Sz.: Kultuszok, vallások és hagyományok Kínában. Budapest: Gondolat Kiadó, 1977. ISBN 963 280 475 9

Idegen nyelven[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Du Wenyu 2007: Tu Ven-jü 杜文玉 (szerk.). Tu suo Csung-kuo ku-taj ping-csi jü ping-su 《图说中国古代兵器与兵书》 („A régi Kína fegyvereinek és katonai műveinek illusztrált története”). Si-csie tu-su csu-pan 世界图书出版, Hszi'an 西安, Peking 北京, Kuangcsou 广州, Sanghaj 上海 2007. ISBN 978-7-5062-8517-9
  • Needham 1965: Joseph Needham. Science and Civilization in China: Volume 4, Physics and Physical Technology, Part 2: Mechanical Engineering. Cambridge: Cambridge University Press.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]