Kínai mitológia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
書.svg  A szócikk keleti írásjegyeket tartalmaz. Többnyelvű támogatás nélkül a kelet-ázsiai írásjegyek helyén négyszög, kérdőjel vagy más értelmetlen jel áll.
書.svg  Ebben a szócikkben a mandarin nyelvű szavak pinjin és magyaros átírása között ide kattintva szabadon lehet választani.

A kínai mitológia meghatározása nem könnyű, hiszen semmiképpen nem alkot olyan egységes rendszert, mint például a görög vagy a római. Ha csak azt tekintjük a kínai mitológia részének, ami kínaiul, bármely korszakból is ismert, sok esetben arról is nehezen dönthető el, hogy nem csupán az egykori kínaiak uralta területen élő etnikai kisebbségtől vették-e át. Ugyanez a helyzet a különböző vallások térnyeréséből származó átvételekkel is. Amit tehát ma kínai mitológiának szokás nevezni, az olyan több mitológiai rendszer összessége, amely magába foglalja az ókori kínai, a taoista, a buddhista és a késő kínai népi mitológiákat.

Tartalomjegyzék

Archaikus kínai mitológia [szerkesztés]

A kínai mitológia legközismertebb lénye: a sárkány.

Az ókori kínai mítoszok kialakulása és sajátossága mai napig a vitatott és homályos kérdések körébe tartozik. Ennek egyik legfőbb okaként a konfuciánus ideológiát okolják. Az összefüggő, gyakorta szórakoztató történetek helyett leginkább csak mítosztöredékből, egymásnak is ellentmondó legendákból rekonstruálhatjuk a Zhou-kor előtti kínai mitológiát. Azokban a művekben ugyanis, amit a konfuciánus tudósok átszerkesztettek, csak alig maradt néhány legendás tudósítás vagy a folklór hagyományokból merítő mítosz. Ez talán azzal függhet össze, hogy a Zhou törzsek által egyesített népek hagyományai közül csak azokat jegyezték föl, amelyeknek lehetett valami köze a korabeli arisztokrata nemzetségek totemisztikus és genealógiai hagyományaihoz. Másrészt pedig, a konfuciánus írástudó elit az egykori legendás hősök és mitikus uralkodók a múlt valóságos személyiségeivé és egyben példaképeivé váltak.[1] Az ókori kínai mitológia egyik legjellemzőbb vonása tehát a mitikus alakok historizálása. A legfőbb, legjelentősebb alakok uralkodók és császárok lettek, a másodrangúak pedig főhivatalnokok, arisztokraták. Ezzel a folyamattal együtt ment végbe a hősök antropomorfizálása is, melynek eredményeképpen fokozatosan elvesztették azon külső jegyeiket, amelyekkel a legrégebbi időkben, a totemista hitvilág felruházta őket. A totemisztikus elképzelések ugyanis jelentős szerepet játszottak a legrégebbi kínai mitológia kialakulásában. Példának okáért a jin törzsek a fecskét, míg a xia törzsek a kígyót tekintették totemősüknek. Ebből a kígyóból alakulhatott ki később a kínai mitológiában nagy jelentőséggel bíró sárkány alakja is.[2]

Forrásai [szerkesztés]

Az ókori kínai mitológia már írásos források alapján is rekonstruálható. Ilyen forrásul szolgálnak az olyan ókori történeti és filozófiai művek, mint például a Shu jing 書經/书经, melynek legrégebbi részei, az i. e. 14-11. századból származnak; a Yi jing 易經/易经, melynek legrégebbi részei az i. e. 8-7. századból származnak; a Zhuangzi 莊子/庄子 az i. e. 4-3. századból; a Liezi 列子 az i. e. 4. századtól az i. sz. 4. századig; a Huainanzi 淮南子 az i. e. 2. századból; Wang Zhong 王充 Mérlegelések (Lunheng 論衡/论衡) című műve az i. sz. 1 századból. A legtöbb információt a régi kínai mitológiával kapcsolatban a Shanhaijing 山海經/山海经, vagyis a Hegyek és vizek könyve című mű (i. e. 4-2. század), valamint Qu Yuan 屈原 (i. e. 4. század) költészete tartalmazza.[2]

Az őskáosz [szerkesztés]

Pangu ábrázolása egy fametszeten

A legősibb mítoszok sorába tartozik a káosz legendája, amelynek kínai elnevezése: hundun 混沌. Az írott alak, mindkét tagjában szereplő, úgy nevezett "víz-gyökből" arra lehet következtetni, hogy ez az elképzelés a kaotikusan kavargó víz nyomán jöhetett létre. A Huainanzi című filozófiai mű egyik szakaszában amikor még nem volt se föld, se ég, és formátlan alakok bolyongtak a vaksötétben, két szellemlény, vagy istenség jött létre. Egy az i. sz. 3. századból származó szövegben az olvasható, hogy az az ég és a föld olyasféle káoszt alkottak, mint a tyúktojás belseje. Az ég és a föld szétválasztását a legendák Pangu 盤古/盘古 nevéhez kapcsolják. Az első ember a földön, az első ősatya hatalmasra növekedett, a belélegzéséből lett szél és az eső, a kilélegzéséből pedig a mennydörgés és a villám. Ha kinyitotta a szemét nappal lett, ha lecsukta a szemét, éjszaka lett. Amikor pedig Pangu meghalt a két könyöke, a két térde és a feje átalakult az öt szent heggyé, testszőréből lettek fák és a füvek. Míg a testén élősködő férgekből emberekké váltak. Pangu mítosza jól mutatja, hogy már az ősi Kínában is létezett az a fajta kozmogóniai rendszer, amely a makrokozmosz és a mikrokozmosz rendszereként egységes képezi le a világot.[2]

Az ember teremtése [szerkesztés]

Jól lehet, az ember létrejöttét, mintegy spontán megjelenését Panguhoz is kapcsolják, de talán még ennél régebbi a Nüwa ősanyáról szóló mítoszkör, akinek a nevéhez az emberek tényeleges megteremtése fűződik. Nüwát félig emberként, félig pedig kígyóként (vagy sárkányként) képzelték el, aki az összes létező dolgot megteremtette, beleértve az embereket is. Az egyik mítosz szerint földből és agyagból gyúrta az embereket. Ezek először formátlan, otromba masszák voltak csupán, s a Huainanzi szerint más kultúrhéroszok segítettek neki, megteremteni az ember testrészeit és szerveit. Egy másik forrás szerint, mivel az emberek agyagból való megformálása igen fáradtságos munka volt, Nüwa, hogy felgyorsítsa a folyamatot egy kötelet eresztett a híg sárba, és amikor kihúzta és lerázta azt, egy-egy agyagkupac pottyant le. Belőlük lettek a szegények és a közemberek, míg azok, akiket még saját kézzel gyúrt a gazdagok és előkelők lettek. Később hozzá kapcsolták a házassági szertartás rendjének előírását is. Noha, a későbbi elképzelések szerint Pangu választotta el az eget és a földet egymástól, de, amikor az beomlott, akkor Nüwa volt az, aki ötszínű követ olvasztva befoltozza az eget, egy másik alkalommal pedig nádhamut gyűjt, hogy azzal torlaszolja el a kiömlő vízáradat útját.[2]

Az első házaspár [szerkesztés]

Nüwa és Fuxi ábrázolás egy régi festményen.

Már a korai időkben széles körben elterjedtnek tekinthetjük a Fuxi ősatyáról szóló legendákat, akinek a halászháló és a jósláshoz használt trigramok feltatálását tulajdonítják. Ő tanította meg az embereket a vadászatra, a halászatra és a tűzön való ételkészítésre. Mivel eredetileg a yi törzsek kultúrhérosza volt, lehetségesnek tartják, hogy a korai változatokban egyfajta madáremberként jelent meg. Csak az időszámítás kezdete körül kezdték Nüwa párjaként szerepeltetni. Olykor Fuxit és Nüwát olyan páros lényként ábrázolják, akik emberi felsőtesttel rendelkeznek, de az alsó részük kígyó- vagy sárkányfarok, amely egymásba fonódik. Ez egyben a házasságuk jele is. Egy 20. században lejegyzett mítosz szerint Fuxi és Nüwa az özönvízből megmenekült testvérpár, akik azért léptek házasságra, hogy a kihalt emberiséget újrateremtsék. Nüwát Fuxi feleségeként csak a 9. században nevezi a költő Lu Tong 盧仝/卢仝.[2]

A vízözön [szerkesztés]

Kínában a vízözön nem az embereket bűneik miatt sújtó büntetésként jelenik meg, hanem a víz, különösképpen a folyóvizek kiszámíthatatlan kaotikusságát jelképező általánosított elképzelés. A legenda azt a harcot meséli el, amelyet a földművelők vívnak az áradással, hogy termőterületeket nyerjenek, és biztosítani tudják az öntözést. A Shu jing szerint a vízözönnel elsőként Gun 鯀/鲧 szállt szembe, aki e legfőbb istenségtől elorozott csodálatos, magától dagadó föld (xirang 息壤) segítségével akarta megfékezni a vizeket. Ő azonban kudarcot vallott, s csak a fia, Yu 禹 győzte le a vízözönt, aki csatornákat ásva vezette el a vizeket. Ő az, aki termővé tette a földeket, megszabadította a földet az ártó szörnyektől és megteremtette az emberek számára a földművelés feltételeit.[3]

Világfa, világhegy [szerkesztés]

Mivel a kínaiak úgy képzelték el, hogy az ég és a föld fokozatosan váltak el egymástól, a samanisztikus elképzelésekhez hasonlóan a kínai mítoszokban is szó esik arról, létrán fel lehet jutni az égbe. A létra motívumnál gyakoribb az úgy nevezett világhegy képzete, amely szerint a Kunlun 崑崙/昆仑 az a hegy, amely összeköti az eget a földdel. Ez a hegy volt a magasságos égi úr, vagyis Shangdi 上帝 alsó, földi városa. A mítoszok ezen csoportja valamiféle "világtengely" elképzelésen alapulnak, amelyben a "tengely" nem csupán egy hegy alakját ölti, hanem város és palota is emelkedik rajta. A kozmikus függőleges tengelyről alkotott elképzelések másik csoportja a Napok fájában, vagyis a fusang 扶桑 (szó szerint: "eperfa megtámasztó") testesül meg, ami pedig egyértelműen a világfa képzetén alapul. A fusang-fán tíz varjó képében lakik a tíz Nap, melyek mindegyike a Délkeleti-tengeren túl élő Xihe 羲和 anya gyermeke.[4]

Nap- és holdmítoszok [szerkesztés]

A holdban lakó fehér nyúl alakja, amely mozsárban töri a halhatatlanság varázsszerét. 18. századi császári köntös hímzett motívuma.

Mint láthattuk, a legkorábbi Nap-mítoszok a fusang-fához kapcsolódnak. Huainanziben az áll, hogy a Nap előbb megfürdik egy tóban, majd felkapaszkodik a fusang-fára, és elindul égi útjára. Egyes változatok szerint maga Xihe viszi kocsijával végig az égen. Végül a Nap megérkezik nyugatra, ahol leszáll egy másik fára, a ruo 若 -fára, amelynek virágai megvilágítják a földet. A Naphoz fűződik az a legenda, amely szerint egy alkalommal egyszerre tíz Nap jelent meg az ég, ami rettenetes szárazságot eredményezett. Az égből azonban egy kiváló íjász érkezett, bizonyos Yi 羿, aki nyilaival lelőtte a kilenc felesleges Napot. A holdmítoszok szegényesebbek a napmítoszoknál. A Shanhaijing szerint a Nagy Pusztaságban magasodik a Riyueshan 日月山, vagyis a Nap és a Hold hegye, amely az ég egyik tartóoszlopa is egyben, s e vidéken nyugszik le a Nap és a Hold. Qu Yuan szerint a Holdat égi útján egy bizonyos Wang Shu viszi végig a kocsiján, róla azonban ezenkívül szinte mást nem is tudunk. A Huainanzi szerint a Nap egy három lábú varjú, a Hold pedig egy béka (később szintén háromlábú). Későbbi elképzelés szerint a Holdban egy fehér nyúl lakik, amely mozsárban a halhatatlanság varázsszerét készíti. A napmítoszhoz kapcsolódó Yi feleségének tartották Chang'et 嫦娥, aki ellopta urától a halhatatlanság elixírjét, s lenyelve azt a Holdra repült, ahol máig egyedül él. Más változatok szerint a Holdon egy bizonyos Wu Gang 吳剛 él, akit azért küldtek oda, hogy kivágja az ott növő hatalmas fahéjfát. A fejszecsapások azonban menten behegednek, így Wu Gang időtlen idők óta, örökké a fát vágja. Ez a mítosz azonban már a kései taoista legendakör része, bár a holdon növő fahéjfa motívuma, már a Huainanziben is szerepel.[4]

Égtájak, csillagok [szerkesztés]

A kínai mitológiában igen nagy jelentősége van az égtájakhoz fűződő szimbolikának is. Hagyományosan Kínában öt égtájat tartanak számon: az észak, a dél, a kelet, a nyugat és a közép. Az öt égtáj vagy irány szimbólumai: az északé a Xuanwu 玄武 ("sötét harciasság"); a délé Zhuque 朱雀 ("vörös madár"); a keleté a Jinglong 青龍/青龙 ("zöld sárkány"); a nyugaté a Baihu 白虎 ("fehér tigris"); a középé a Taiyi 太一 ("hatalmas egy"). E fogalmak mindegyik egyszersmind csillagkép és grafikus ábrázolatú szimbólum is. Ezt igazolja az a tény, hogy az ókori reliefeken ha kis körökkel ábrázolták a Jinglong csillagkép csillagait, akkor ugyanoda a zöld sárkány ábráját is elhelyezték. A Xuanwut teknősként ábrázolták, amely köré egy kígyó tekeredik. Egyes csillagokat istenek, szellemek megtestesülésének tartottak, vagy azok lakóhelyének. A Nagy Medve (Beidou 北斗 szó szerint: "északi merítőkanál") és a benne lakó szellemek például az élet és a halál urai voltak, ők rendelkeztek az emberek sorsáról. A mitologikus legendákban azonban zömében mégsem ezek a csillagképek szerepelnek, hanem egyes csillagok.[4]

A természeti jelenségek mítoszai [szerkesztés]

Az elemek és természeti jelenségek istenei közül Leigong 雷公, a mennydörgés istene a legarchaikusabb. Az időszámítás kezdete körüli időkben Leigongot égi sárkánynak tartották. Ív alakú sárkánynak hitték a régi kínaiak a szivárványt is, melynek két végén egy-egy fej található. A régi kínai mitológiában a szelet és az esőt is megszemélyesítették: a szél istene Fengpo 風伯/凤伯 volt, míg az esőé Yushi 雨師/雨师. A Shanhaijing Fengpót emberarcú kutyaként írja le, de más változat szerint madárszerű lény volt.[5]

Hegyek és folyók szellemei [szerkesztés]

A földi világot a kínai mitológiában elsősorban a hegyek és a folyók jelentették. Érdekes módon az erdők, a síkságok, a sivatagok stb. szinte semmilyen szerepet nem játszanak. A hegyek szellemeit egyértelműen az aszimmetria jellemezte, hiszen találunk közöttük egy- vagy háromlábúakat, egyszeműeket, vagy a közönséges emberi ismertetőjegyek megkettőzése, például kétfejűek, vagy az emberi és állati jegyek párosítása. A hegyek szellemei gyakorta kapcsolatban állnak valamiféle túlvilági képzetekkel is, például a Taishan 台山 hegyre helyezték az élet és halál urának lakhelyét. A barlangokat általában a túlvilágra vezető lejáratoknak tartották. A vizek szellemeit sárkány, hal vagy teknős vonásaival felruházott lényeknek képzelték, de olykor egészen emberszerűek. A folyók szellemei között található férfi és női alak is. Jellemző, hogy a folyók szellemeiként különféle folyóba fulladt személyeket tiszteltek, például a Luo 洛-folyó tündérének a folyóba fulladt Fufeit 宓妃, a mitikus Fuxi lányát tekintették.[6]

Kultúrhéroszok [szerkesztés]

A kínai mitológia jelentős szereplő azok a hősök, kultúrhéroszok, akiket a kínaiak saját őseiknek tartottak és a régmúlt korok valós uralkodóiként, főembereiként írtak le. Jellemző, hogy ők valamennyien az emberi civilizáció számára fontos kultúrjavak, tárgyak, eszközök, szokások, mesterségek megteremtői. Fuxi 伏羲 találta fel a halászhálót, Suiren 燧人 a tüzet, Shennong 神農/神农 az ásót, és ő kezdte el a fölművelést, a kutak ásását, felismerte a gyógynövényeket és megszervezte a cserekereskedelmet. Huang Di 黃帝, vagyis a Sárga Cászár találta fel a közlekedési eszközöket, a csónakot és a taligát, a textíliából készült öltözéket és ő kezdete meg az első közutak építését is. A nevéhez fűződik továbbá a naptárkészítés, s egyes források szerint az írás megalkotása is. A kultúrhéroszok sajátos típusába tartozik a Nyugat úrasszonya Xiwangmu 西王母, aki eredetileg démonikus személy volt és egyes források szerint ragályt és betegségeket küldött a földre. Később azonban a nyugati égtáj úrnőjeként a halhatatlanság varázsszerét őrizte. A héroszok között akad további démonikus személyiség is, például Gonggong 共工 a vizek szelleme és Chiyou 蚩尤 a lázadó. Gonggong a tűz istenével, Zhuronggal 祝融 háborúskodott, míg Chiyou a Sárga Császár ellen lázadt fel és vívott könyörtelen harcot. Chiyounak tulajdonítják az olyan fegyverek, mint például a szekerce és a bár feltalálását.[7]

A historizálás [szerkesztés]

Searchtool right.svg  Bővebben: Kínai ókor

A konfucianizmus előretörésének és térnyerésének köszönhetően a régi kínai világ legősibb mítoszai is a írott formában feljegyzett, krónikákba foglalt történelem részévé váltak. Ez a történelemformálás még a Han-dinasztia idején zajlott, melynek során az i. e. 3. évezred kezdetéig visszamenően összegyűjtötték és megpróbálták időrendbe állítani a töredékes formában fennmaradt mítoszokat, legendákat és vallással kapcsolatos eseményeket, melyeket később történelmi tényeknek tekintettek. Így azok a kultúrhéroszokat, akiket az i. e. 5-3- század különböző vallásos vagy világi közösségei patrónusul választottak, s akiknek az emberiség legalapvetőbb intézményeit, és a környezethez való alkalmazkodás képességét köszönhette, beillesztették a kronologikus történelmükbe. Így a legendás kultúrhéroszok hivatalosan is a kínai történelem részeseivé váltak.

A Három Fenséges kora [szerkesztés]

A legendákból és kultúrhéroszok felhasználásával historizált kínai történelem az úgy nevezett "Három" Fenséges" (San Huang 三皇) korával kezdődik. Abban azonban már eltérnek a források, hogy mely három kultúrhérosz tartozik a "Három Fenség" csoportjába. A legstabilabb helye Fuxinak 伏羲 és Shennongnak 神農 van. Az előbbi a hagyomány szerint kb. i. e. 2800-tól – i. e. 2737-ig, az utóbbi pedig kb. i. e. 2737-tól – kb. i. e. 2698-ig uralkodott. Az alábbi táblázatban a különböző forrásokban szereplő Három Fenséges nevét soroljuk fel:

Források Három Fenséges
A történetíró feljegyzései Égi Fenség (Tian Huang 天皇), Földi Fenség (Di Huang 地皇), Tai Fenség (Tai Huang 泰皇) vagy

Fuxi 伏羲, Nüwa 女媧, Shennong 神農
Di wang shixi 帝王世系 Fuxi 伏羲, Shennong 神農, Huang Di 黃帝 (Sárga Császár)
Shi ben 世本 Fuxi 伏羲, Shennong 神農, Sárga Császár 黃帝
Baihu tongyi 白虎通義 (1. változat)
Fuxi 伏羲, Shennong 神農, Zhu Rong 祝融

(2. változat)
Fuxi 伏羲, Shennong 神農, Suiren 燧人
Fengsu tong yi 風俗通皇霸 Fuxi 伏羲, Nüwa 女媧, Shennong 神農
Yiwen leiju 藝文類聚 Égi Fenség (Tian Huang 天皇), Földi Fenség (Di Huang 地皇), Emberi Fenség (Ren Huang 人皇)
Tongjian waiji 通鑑外紀 Fuxi 伏羲, Shennong 神農, Gong Gong 共工
Chunqiu yundou shu 春秋運斗樞

Chunqiu yuanming bao 春秋元命苞		 Fuxi 伏羲, Nüwa 女媧, Shennong 神農
Shangshu dazhuan 尚書大傳 Fuxi 伏羲, Shennong 神農, Suiren 燧人
Di wang shiji 帝王世紀 Fuxi 伏羲, Shennong 神農, Huang Di 黃帝 (Sárga Császár)

Az Öt Császár kora [szerkesztés]

A kínai történelem következő, legendás alakokból historizált korszaka az úgy nevezett "Öt Császár" (Wu Di 五帝) kora. Ez esetben is egymásnak ellentmondó forrásokkal találkozunk. A hagyomány szerint ez a korszak egészen a Nagy Yu által megalapított Xia-dinasztia megjelenéséig, kb. i. e. 2070-ig tartott.

Források Öt Császár
A történetíró feljegyzései Huang Di 黃帝 (Sárga Császár), Zhuanxu 顓頊, Ku 嚳, Yao 堯, Shun 舜
Di wang shiji 帝王世紀 Shaohao 少昊, Zhuanxu 顓頊, Ku 嚳, Yao 堯, Shun 舜
Yi jing 易經 Taihao 太昊, Yan Di 炎帝 (Yan császár), Huang Di 黃帝 (Sárga Császár), Yao 堯, Shun 舜

Xia-dinasztia [szerkesztés]

A Nagy Yu 大禹 császár által alapított Xia-dinasztia (Xia Zhao 夏朝) a hagyományos történetírás szerint kb. az i. e. 23-18. század között létezett. A régészeti leletek azonban mind a mai napig nem bizonyítják, hogy ekkoriban Kína területén létezett volna bármiféle egységes államalkulat, különösképpen olyan nem, amely magát Xia 夏 néven említette volna, vagy egyáltalán írással rendelkezett volna. A tárgyi leletek tanúsága szerint csak annyit lehet megállapítani, hogy Kínában ekkoriban bomlott fel a fejlett ősközösségi társadalom, s a kínaiak elődjei a következő századokban léptek át a neolitikumból a korai bronzkorba. Épp ezért az állítólagosan Yu császár által alapított és a legendák szerint zsarnok Jie 桀 császárral kihalt Xia-dinasztia egyértelműen a historizált mitológia részét alkotja. A hagyományos történetírás a dinasztia tizenhét uralkodóját sorolja fel. Maspero véleménye szerint "a Xia-dinasztia uralkodói nem többek puszta neveknél. Az ötödiket és a hatodikat Xiangot 相 és Shao Kangot 少康 teszi csupán valamelyest az a körülmény, hogy az ő korukra tették a Yi 羿, mesteríjász legendáját. s egész regényes történetet kerekítettek belőle."[8]

A taoizmus mitológiája [szerkesztés]

Laozi mint taoista főisten
Searchtool right.svg  Bővebben: Taoizmus

Az időszámítás körüli első századokban a filozófia taoizmus fokozatosan vallássá alakult, s e folyamat keretei között magába olvasztotta az ősi népi kultuszokat és a samanisztikus hiedelmek elemeit is. A Han-korban megjelenő taoista szellemiségű művekben, mint például a Huainanzi tetten érhető az a folyamat, hogy a kialakuló vallásos taoizmus miként alakította saját igényei szerint a korábbi mítoszokat. Példának okáért a korai konfuciánus művekben Huang Di, vagyis a Sárga Császár rendszerint ősi bölcs uralkodóként jelenik meg, a taoisták azonban kiegészítették azzal, hogy ő lett az első halhatatlan is, akit így kineveztek a taoista tan legfelső védőistenévé, sőt magának a taoizmusnak a alapító atyjává tették. Máig nem lehet pontosan tudni, hogy hol és mikor ment végbe ez a folyamat. Annyi azonban bizonyos, hogy az i. e. 2-1. században már Huang Di és Laozi a taoizmus két legfőbb tekintélye. Hasonló átalakuláson ment keresztül Xiwangmu 西王母 alakja is, aki a taoista interpretáció szerint már nem a Nyugat rettenetes ragályokat küldő úrnője, hanem a halhatatlanság elixírjének őrizője. A róla szóló új legenda szerint az ő kertjében teremnek a halhatatlanság őszibarackjai. A korábbi taoista filozófia daóval és a yin-yang elmélettel és az öt elemmel kapcsolatos fejtegetései csak viszonylag kevés hívő számára voltak érthetőek, ám ezeket is ügyesen ötvözték az új panteon kellékei közé. Xiwangmu például a Jinmu 金母 nevet, vagyis a "Fém Anyja" nevet is megkapta, mivel az öt elem tanítása szerint a fém az égtájak közül a nyugathoz kapcsolódik. A férjét, a Dongwanggongot 東王公/东王公 pedig Mugong 木公, vagyis a "Fák Uraként" is emlegették, mert a fa elem a keleti égtájhoz kapcsolódik. A vallásos taoizmus egyik központi témája az élet meghosszabbítása, sőt magának a halhatatlanságnak az elérése volt, melyet különféle alkimista és egyéb gyakorlatokkal igyekeztek megvalósítani. Nem csoda hát, hogy a taoista mítoszok hősei, a taoista panteon alakjai zömében halhatatlan szentek. Ilyen például a nyolc halhatatlan alakja is. A taoista mitológiában nagy szerepet játszik a tengerben úszó három mitikus hegy, a Penglai 蓬萊/蓬莱, a Fangzhang 方丈 és a Yingzhou 瀛州. Az efféle hegy-szigetekről szóló képzeteket ugyancsak az ókori kínai mitológiából kölcsönözték. E szigetek képviselik a taoista mennyország sajátos változatát, melyeken halhatatlanok seregei élnek. Mivel sem a konfucianizmus, sem pedig a később megjelenő buddhizmus nem igen kívánt foglalkozni az olyan természetfeletti jelenségekhez kapcsolódó feladatokkal, mint például a gonosz szellemek, démonok elűzése, amely egyértelműen az ősi samanisztikus hagyományokra vezethető vissza, így ezek is a taoizmusra maradtak. Épp ezért a taoisa mitológiába különleges szerepet kaptak a szellemek és démonok olyan parancsolói, mint például Zhang Tian-shi 張天师/张天师, Zhong Kui 鍾馗 vagy Jiang Tai-gong 姜太公. A taoista panteonban több ezer halhatatlant, szentet, szellemet, démont, helyi kultikus istent és a népi mitológiához tartozó alakot tartanak számon. Csak az emberi testnek létezik harmincezer szelleme. A szinte áttekinthetetlen panteon élén eredetileg három elvont misztikus szimbólum állt: Taiji 太極, Taisui 太歲 és Taiyi 太一, más változatok szerint Tianyi 天一 ("égi princípium"), Diyi 地一 ("földi princípium") és Taiyi 太一 ("a hatalmas egyetlen"). A népi kultuszokhoz közeledő taoista mitológiában ezt fokozatosan felváltotta Laozi, Huang Di és Pangu (olykor Taiyi) alakja.[9]

A kínai buddhista mitológia [szerkesztés]

A könyörültesség istennőjének, Guanyinnek porcelánszobra a Ming-dinasztia idejéből.
Searchtool right.svg  Bővebben: Buddhista mitológia

Az i. sz. első évszázadokban Indából Közép- és Belső-Ázsián keresztül beáramló buddhizmus magával hozta Kínába kiterjedt mitológiai rendszerét is. A helyi viszonyokhoz alkalmazkodva idomult a kínai ideológiákhoz, gyakorta beolvasztotta magába azok különböző elemeit, melyek nélkül a kínai lakosság körébe kevésbé lehetett volna elfogadott és népszerű.[10] A 8-9. századra a buddhista prédikátorok már felhasználtak akár ókori eredetű régi kínai szüzséket is. Egyik másik buddhista alak származását fokozatos kínai hősökhöz kapcsolták. Így jelenik meg példának okáért az a legenda, miszerint Avalokitésvara bodhiszattva - akit Kínában Guanyin 觀音/观音 néven a 7. századtól kezdve női alakban ismertek és tiszteltek - valójában egy kínai herceg lányának, bizonyos Miaoshannak 妙善 az újjászületése. A buddhizmus közvetlen hatására alakult ki a kínaiaknak a túlvilágról és a pokolról szóló képzetei is, amelyekkel kapcsolatban eladdig elég homályos, mindenféle rendszert nélkülöző nézeteik voltak. Úgy vélték, hogy az ember lelke a Huangquanhoz 黄泉, vagyis a Sárga Forráshoz kerül, a holtak birodalma pedig valahol nyugaton vagy északnyugaton található. Az időszámításunk körüli időkben a holtak birodalmát a Taj-sanra helyezték, ahol is a hegy ura döntött az élők és holtak sorsáról. A pokolról (diyu 地獄/地狱) és a megannyi pokolbéli ítélőszékről szóló, részletesen kidolgozott elképzelések csak a buddhizmus hatására jelentek meg Kínában.[11]

A legfontosabb buddhista istenek és alakok [szerkesztés]

Késő népi mitológia [szerkesztés]

A Jáde Császár ábrázolása egy 16. századi selyemfestményen.

A taoista és buddhista mitológiai rendszerek mellett Kínában párhuzamosan léteztek az archaikus és a folyamatosan létrejövő és kialakuló helyi, népi kultuszok, a konfuciánus bölcsek, valamint az országos vagy helyi jelentőségű hősök kultusza is. Amíg az ókorban mitológiai hősök historizálódtak, addig a középkortól kezdve épp fordított a helyzet: valós történeti személyiségek, hősök mitizálódtak, s városok, helységek vagy foglalkozások, szakmák védőisteneivé váltak. Így például az i. sz. 3-században élt hadvezérnek, Shu 蜀 királyság megalapítójának, Liu Beinek 劉備/刘备 az életrajzából ismeretes, hogy ifjúkorában gyékény és szalmapapucs fonásával foglalkozott. Ez pedig már is elegendőnek bizonyult, hogy később a fonómesterségek védőistenévé avassák. Liu Bei hűségéről és bátorságáról híres harcostársát, Guan Yut 關羽/关羽 előbb a kolostorok őriző istenévé tették, később a démonok ura és parancsolója lett, majd a 16. századtól kezdve már Guandi 關帝/关帝 néven a háború isteneként emlegették.[12] Az első évezred vége felé Kínában egyre inkább közeledtek egymáshoz a különböző mitológiai rendszerek, és létrejött az úgy nevezett vallási szinkretizmus, amelyhez automatikusan és elválaszthatatlanul társult az annak megfelelő szinkretikus mitológiai is.[13] Ez a szinkretikus mitológia egységes rendszerbe foglalja a taoista, a buddhista és a népi mitológia alakjait, továbbá a konfuciánus kultuszokat. A több különböző jellegű mitológiai anyag a falvakban egyesült a leggyorsabban, a falusi kis templomokban például egymás mellett állhattak Konfuciusz, Buddha és Laozi szobrai. Ugyanez a folyamat a taoista és a buddhista központokban szinte egyáltalán, vagy csak elenyésző mértékben ment végbe. A taoista templomokba csak Guanyin alakja szivároghatott be, míg a buddhista templomokban nyoma sincs a taoista vagy népi mitologikus alakoknak. A népi szinkretikus panteon élén a 8-10. századtól kezdve Yudi 玉帝, vagyis a Jáde Császár alakja áll,[14] akinek a kíséretébe a természet és a természeti erők istenei tartoznak, mint például Leigong 雷公 a mennydörgés istene,[15] Dianmu 電母 a villámlás istennője,[16] vagy a szelek és a vizek istenei, ide sorolva mindenféle rangú sárkányokat is, például a sárkánykirályokat (longwang 龍王/龙王). A panteon fontos szereplő továbbá a csillagok szellemei, a helységek és városok istenei, a ház és középületek istenei, a mesterségek, a kereskedelem, a háziállatok, az orvoslás betegségtől óvó, vagy a gyógyulásért felelős istenei, a gyermekáldást osztó istennők, a niangniangok 娘娘,[17] akikhez a néphit szerint Guanyin is tartozik.[18] Fontos szereplők ezenkívül a szerencse, a hosszúélet és a gazdagság istenei is. A szinkretikus népi mitológiai része az alvilág és annak alakjai is, a megannyi pokolszolga, szellem és démon. A kínai mitológia alakjait, különösen a késői mitológiában, gyakorta valóságos személyeknek tekintették, mindegyiknek számon tartják a születésnapját, amely egyben az adott isten ünnepe is.[19]

Fontosabb istenek és alakok a kínai mitológiában [szerkesztés]

  • Cai Shen 財神/财神: a vagyon és gazdagság istene
  • Cangjie 倉頡/仓颉: négy szemű kultúrhérosz, az írás feltalálója
  • Chang’e 嫦娥: a Hold istennője
  • Chiyou 蚩尤: a Sárga Császár ellen lázadó kultúrhérosz
  • Daoji 道濟/道济: heves és különc természetű csan-szerzetes, a népi mitológia kedvelt alakja
  • Erlang shen 二郎神: a védőgátak istene a kései népi mitológiában
  • Fangfeng 防風/防风: óriás, aki segített Nagy Yunek megfékezni a vízözönt
  • Feng Meng 逢蒙: Yi, a mesteríjász gyilkosa
  • Gaoyao 臯陶/皋陶: Shun vagy Yao bölcs segítőtársa
  • Gonggong 共工: a víz istene az ókori mitológiában
  • Guan Yu 關羽/关羽, vagy Guandi 關帝/关帝: a háború és a gazdagság istene a népi mitológiában
  • Hanba 旱魃, vagy Nüba 女魃: az aszály istennője
  • Három Tisztaságos (Sanqing 三清): a taoizmus három legmagasabb rangú istene
    • Daode Tianzun 道德天尊
    • Lingbao Tianzun 靈寶天尊
    • Yuanshi Tianzun 元始天尊
  • Hou Yi 后羿: a mesteríjász, Chang’e férje
  • Kua Fu 夸父: óriás, aki el akarta fogni a Napot
  • Kui Xing 魁星: a hivatali vizsgák, az írástudók és az irodalom istene
  • Lei Gong 雷公: a mennydörgés istene
  • Long Mu 龍母/龙母: isteni rangra emelt asszony, aki öt sárkányfiókát nevelt fel
  • Mazu 媽祖/妈祖: a tenger istennője, a halászok és tengerészek patrónusa
  • Meng Po 孟婆: a lélek újjászületéséért és az előző élet elfelejtéséért felelős isten
  • Nagy Yu 禹: A Xia-dinasztia meglapítója, a vízözönt megfékező kultúrhérosz
  • Nezha 哪吒: taoista védisten gyermeki alakban
  • Négy császár (Si yu 四御): a taoista panteon négy mennyei uralkodója
    • Yu Huang dadi 玉皇大帝 (a Jáde császár)
    • Beiji dadi 北极大帝
    • Tianhuang dadi 天皇大帝 (az Ég császára)
    • Dihuang dadi 地皇大帝 (a Föld császára)
  • Nyolc halhatatlan (ba xian) 八仙:
    • Cao Guojiu 曹國舅
    • Han Xiangzi 韓湘子
    • Zhongli Quan 鐘離權
    • He Xiangu 何仙姑
    • Lan Caihe 藍采和
    • Lü Dongbin 呂洞賓
    • Li Tieguai 李鐵拐
    • Zhang Guolao 張果老
  • Pásztorfiú és Szövőlány (Niuliang 牛郎 - Zhinü 织女): a szerelmesek patrónusai
  • San Huang 三皇: Három Fenséges, a historizált történelem első három uralkodója
  • Sun Wukong 孫悟空/孙悟空: a majomkirály, a késő népi mitológia népszerű figurája
  • Tudipo 土地婆, vagy Tudigong 土地公: a jólét és bőség istene
  • Tuershen 兔兒神: a homoszexuális férfiak közötti szerelem és szerelmi aktus istene
  • Városistenek (chenghuang 城隍)
  • Wenchang wang 文昌王 vagy Wenchang dijun 文昌帝君: a kultúra és az irodalom taoista istene
  • Wu Di 五帝: az Öt Császár, historizált történelem második szakaszának legendás uralkodói
  • Wu Gang 吳剛: a Holdon növő fahéjfát örökkön-örökké vágó favágó
  • Xihe 羲和: a Nap istennője az archaikus mitológiában
  • Xiwangmu 西王母: a nyugat istenasszonya
  • A Xiang-folyó tündérei (Xiangshui shen 湘水神):
    • E Huang 娥皇
    • Nü Ying 女英
  • Xing Tian 刑天: fejnélküli istenség
  • Zaojun 灶君, vagy Zaoshen 灶神: a tűzhely istene
  • Zhong Kui 鍾馗: a démonok parancsolója
  • Zhurong 祝融: a tűz istene az archaikus mitológiában

Mitikus lények [szerkesztés]

Absztrakt lények [szerkesztés]

  • A négy hatalmas gonosz fenevad (Si da xiong shou 四大凶兽):
    • Hundun 混沌: (ős)káosz
    • Taotie 饕餮: mohóság, falánkság
    • Taowu 梼杌: tudatlanság, közöny
    • Qiongqi 窮奇:agyafúrtság
  • Zhayu 詐窳: a legtisztább yin-teremtmény, amely felfalja a gonoszokat

Madarak, madárszerűek [szerkesztés]

  • Peng 鵬/鹏 óriás madár

Égtájak [szerkesztés]

Sárkányok [szerkesztés]

Searchtool right.svg  Bővebben: Kínai sárkány
  • Chi 螭: szarvatlan sárkány vagy hegyi démon
  • Dilong 地龍/地龙: a földi sárkány
  • Sárkánykirály (Longwang 龍王/龙王): a sárkányok királya
  • Fucanglong 伏藏龍/伏藏龙: kincset rejtő sárkány
  • Jiaolong 蛟龍/蛟龙: az árvizek és a tenger sárkánya
  • Shenlong 神龍/神龙: az eső-sárkány
  • Tianlong 天龍/天龙: a mennyei sárkány
  • Yinglong 應龍/应龙: szárnyas sárkány, esőisten, a Sárga Császár segítője
  • Zhulong 燭龍/燭龙: "fáklya-sárkány", emberfejű-sárkánytestű szörny

Halszerűek [szerkesztés]

  • Kun 鯤/鲲, vagy Peng 鵬/鹏 óriás hal (vagy madár)

Emberszerűek [szerkesztés]

Emlősök [szerkesztés]

Majomszerűek [szerkesztés]

Kígyók [szerkesztés]

  • Bashe 巴蛇: az elefántot lenyelő óriáskígyó
  • Xiangliu 相柳: kilencfejű szörny-kígyó

Mitikus helyek [szerkesztés]

Mitikus növények [szerkesztés]

Mitikus anyagok [szerkesztés]

  • xirang 息壤: az önmagától dagadó föld, amivel az vízözönt próbálták megfékezni

Hatása [szerkesztés]

a Nyugati utazás című regény 18. századi kiadásának egyik illusztrációja.

A kínai mitológia igen jelentős hatással volt a kínai kultúrára, a művészetekre. Jól lehet, az ókorban még a konfuciánus ideológia miatt, illetve, hogy nem létezett sem eposz, sem dráma a mitológia még alig tükröződött az irodalmi alkotásokban. Az ábrázoló művészeteknek például a fennmaradt rituális bronzedényeknek azonban már elengedhetetlen része a mitikus motívumokat felhasználó díszítés. A mitológia sajátosan tükröződik vissza a kínai kultúrában, ami leginkább abban nyilvánul meg, hogy ugyanaz a mitológiai történek, képzet az ősi időktől kezdve bizonyos mértékig eltérően jelennek meg az irodalom és az ábrázolóművészet alakjaiban. Olykor az ábrozólóművészet emlékei őriztek meg az irodalmi műveknél archaikusabb vonásokat, olykor pedig épp fordítva. A kínai mitológia mind a mai napig szerves részét képezi, mind az irodalomnak, mind pedig az ábrázoló művészeteknek, de a legújabb populáris műfajokra, filmek, videójátékok stb. is termékenyen hat.[20]

Az irodalomra [szerkesztés]

Searchtool right.svg  Bővebben: Kínai irodalom

Az ókori irodalomban Qu Yuan 屈原 költészetén kívül, csak egy-egy rövid költemény tartalmaz mitológiai elemeket, ilyen például Cao Zhi 曹植/曹植 A Lo-folyó tündére (Luo shen fu 洛神赋) című költeménye a 3. századból. Az ugyancsak a 3. századtól megjelenő elbeszélő próza kísértethistóriák formájában fejlődik, melyekben elsősorban a taoista és a népi mitológia alakjai jelennek meg. A 8-10. században kialakult, úgy nevezett bianwen 變文 mondák elsősorban buddhista témákat dolgoznak fel, buddhák és bodhiszattvák élettörténetét jelenítik meg olyan formában, hogy az a nagyközönség számára érthető és élvezhető legyen. A 12-13. században létrejött zenés színjátékok között is szép számban akad taoista és buddhista témát feldolgozó, amelyek mitológiai elemekkel gazdagon átszőttek. A 16. században megjelenő regényirodalom ugyancsak előszeretettel használja a kínai mitológia történeteit. Ezek közül a leghíresebb a Nyugati utazás (Xi you ji 西遊記/西游记), Az istenek birtokba helyezése (Feng shen yan yi 封神演義) és A világ kezdetének története (). Olykor egy-egy mitológiai alak történetét külön regényben dolgozzák fel, mint például Zhong Kuiét 鍾馗, aki több regény (és dráma) főhőse is. A regénnyel párhuzamosan fejlődő klasszikus novella irodalom 17. századra érte el csúcspontját, s a műfaj legkiválóbbja, Pu Songling 蒲松齡/蒲松龄 elbeszélései is a népi mitológia alakjaiból s azok történeteiből épülnek fel. A modern irodalomból sem hiányoznak a mitológiai történetek feldolgozása, újragondolása. Jó példa erre Lu Xun 魯迅 Régi mesék mai szemmel (Gu shi xin bian 故事新编) című elbeszéléskötete, amelyben némi szatirikus és polemikus éllel újrafogalmazza az író például Yi, az íjász és felesége Chang'e históriáját, vagy Nagy Yu történetét, aki megzabolázta a vizeket.[20]

Az ábrázolóművészetekre [szerkesztés]

Az ókori ábrázolásokban igen elterjedt mitologikus lény, az úgy nevezett taotie) 饕餮 motívumával díszített bronzedény.

Az ábrázolóművészetekben a legősibb időktől kezdve igen sokszor dolgoznak fel mitológiai témákat, melyek kezdetben leginkább zoomorfikus és zooantropomorfikus alakok ábrázolását jelentette. Összefüggő mitológiai témák főként a Han-kori (i. e. 3. századtól az i. sz. 3. századig) reliefeken és falfestményeken jelennek meg, amelyek például a sírboltokban találhatók. Az akkoriban leginkább elterjedt alakok Fuxi, Nüwa és Xiwangmu voltak. A buddhizmus kínai elterjedésével sorra épültek a buddhista kolostorok, melyek mintájára a taoisták is építeni kezdték saját kolostoraikat, templomaikat. Ekkor jelenik meg a buddhista és taoista alakok szoborszerű ábrázolása, illetve freskókon, falfestményeken történő ábrázolása. Ugyanezek az alakok a középkori kínai képzőművészek képein, a paloták épületegyütteseinek díszítésein, a fadúcos sokszorosítás fejlődésével (7-8. századtól) pedig metszeteken is helyet kapnak. A 15-16. századtól kezdve a szinkretikus népi panteon alakjai elválaszthatatlan témái a Kínában szentképként szolgáló népi nyomatoknak. Ezek a nyomatok, ábrázolások mind a mai napig jelen vannak.[20]

Egyéb [szerkesztés]

A legújabb kori kínai populáris kultúra sem nélkülözi a mitologikus témákat, alakokat. Számos klasszikus történetnek (regénynek, elbeszélésnek) létezik képregény feldolgozása, vagy rajzfilm illetve TV- vagy mozifilm-adaptációja. Egy-egy alakok pedig, mint például a teknős, a sárkány, vagy konkrét alakként például a majomkirály, Sun Wugong illetve Nezha királyfi ugyancsak közkedvelt szereplője a videójátékoknak, de akár termék logókban is megjelenhetek.

Hivatkozások [szerkesztés]

Megjegyzések [szerkesztés]

Források [szerkesztés]

  1. ↑ Vasziljev 1977, 195. o.
  2. ^ a b c d e Kínai mitológia 1988, 387. o.
  3. ↑ Kínai mitológia 1988, 387., 388. o.
  4. ^ a b c Kínai mitológia 1988, 388. o.
  5. ↑ Kínai mitológia 1988, 388., 389. o.
  6. ↑ Kínai mitológia 1988, 389. o.
  7. ↑ Kínai mitológia 1988, 389., 390. o.
  8. ↑ Maspero 1978, 45. o.
  9. ↑ Kínai mitológia 1988, 391. o.
  10. ↑ Vasziljev 1977, 243-298. o.
  11. ↑ Kínai mitológia 1988, 391., 392. o.
  12. ↑ Kínai mitológia 1988, 415., 416. o.
  13. ↑ Vasziljev 1977, 299-353. o.
  14. ↑ Kínai mitológia 1988, 414. o.
  15. ↑ Kínai mitológia 1988, 420. o.
  16. ↑ Kínai mitológia 1988, 447. o.
  17. ↑ Kínai mitológia 1988, 427. o.
  18. ↑ Kínai mitológia 1988, 415. o.
  19. ↑ Kínai mitológia 1988, 392. o.
  20. ^ a b c Kínai mitológia 1988, 393. o.

Irodalom [szerkesztés]

Magyarul [szerkesztés]

Idegen nyelven [szerkesztés]

  • Birrell, Anne: Chinesische Mythen. Reclam, Stuttgart 2002, ISBN 3-15-010496-3.
  • Paper, Jordan D.. The Spirits are Drunk: Comparative Approaches to Chinese Religion. Albany, New York: State University of New York Press (1995). ISBN 0-7914-2315-8 
  • Yang, Lihui, et al. (2005). Handbook of Chinese Mythology. New York: Oxford University Press. ISBN 978-0-19-533263-6
  • Whalens Lai: An Anthology of Sources on Chinese Mythology. In: Asian Folklore Studies, Jg. 55, Nr.2, 1996, S. 319–27. (PDF; 125 kB)
  • Zheng, Chantal: Die Mythen des alten China. Diederichs, 1990, ISBN 3-424-01021-9.

Külső hivatkozások [szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Kínai mitológia témájú médiaállományokat.
A lap eredeti címe: „http://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Kínai_mitológia&oldid=13251006”