Tajcsicsuan

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jang Csen-fu (1883–1936) az egyik legismertebb Jang-stílusú tajcsicsuan mester

A tajcsicsuan v. taijiquan (太極拳, pinjin: tàijíquán, Wade-Giles: tai chi chuan, eredeti kínai kiejtéssel tajcsícsüen, vagy magyarosan tajcsicsuan) a kínai harcművészetek úgynevezett belső (內家, nejcsia) iskolái közé tartozó harcművészet, amely a külső iskolákkal (外家, vajcsia) ellentétben nem az izom erejére, hanem a belső erő fejlesztésére, és az ezáltal elért eredményekre helyezi a hangsúlyt. Megközelítő magyar fordítása: Nagy Legvégső Ököl.

Céljai, szempontjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tajcsicsuan belső mivolta a technikát is jelenti, de elsősorban a csi-nek mint az univerzum energiájának a felhasználására vonatkozik. Mivel a tajcsicsuan kifinomult, a teljes testet megmozgató és harmóniára vezető mozgások rendszere, jótékony hatással van a testre és lélekre egyaránt, azaz általában véve a fizikai és lelki egészségre. A tajcsicsuan-ban a test és a lélek egészsége az elsődleges cél, azonban mivel a módszer eredendően egy harcművészet, szintúgy, harci eszközként is kezelik, a harcművészeti eredményesség elérése érdekében. A tajcsicsuan tehát hatékony harci, önvédelmi eszközként is megjelenik – s minthogy a tajcsicsuan a teljesség megélésére törekszik, legtöbb iskolája ebbe a körbe tartozik. Alapvetően mégis mindegyik az erős, egészséges életvitelt veszi alapul, amely minden lelki fejlődésnek – és harci képességnek – az alapja. A testi és lelki hatásain túl a tajcsicsuan egy szellemi út, mely a taoista tanítások és a mozgásban végzett meditáció által az ember fejlődését tűzi ki céljául.

Az energiákkal való munkán keresztül a tajcsicsuan lehet gyakorolni harci alkalmazások nélkül, „csupán” az egészségmegőrzés érdekében vagy a lélekre gyakorolt hatásai miatt, de így nem jutunk többre egy egyszerű tornagyakorlat hatásánál. Szintúgy gyakorolható a hagyomány, a mozgásban végzett meditáció és a taoista elméletek (öt elem tana, yi jing stb.) – mint spirituális út – megismerése végett. Azonban mivel a gyakorló a tajcsicsuan gyakorlása révén mindhárom szinten fejlődhet, a testet, a lelket és a szellemet erősítő gyakorlatok elsajátításával a teljesség harmóniájához juthat. A tajcsicsuan nem egy egyedül végzendő tornagyakorlat, hanem a kapcsolatteremtés és az érzékelés kifinomult művészete.

A tajcsicsuan minden életkorban művelhető, nem igényel speciális alkati vagy erőnlénti alkalmasságot. Utóbbi azért is fontos, mert egyéb külső harcművészetekhez vagy akár a küzdősportokhoz képest a tajcsicsuant valóban élethosszig lehet gyakorolni. És míg a küzdősportokban egymás legyőzése a cél, a tajcsicsuan gyakorlása során a test, a lélek és a szellem harmóniájának megteremtése és önmagunk fejlesztése a végső cél.

Főbb stílusai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az elmúlt évszázadok során a tajcsicsuannak öt főbb iskolája alakult ki, melyek nevüket azokról a kínai családokról kapták, ahonnan hagyományosan származtatják őket. A stílust alapvetően az úgynevezett „hosszú ököl iskolák” között tartják számon, s ez elsősorban arra vonatkozik, hogy a formagyakorlat során a gyakorlók a végtagjaikkal széles, hosszú mozdulatokat végeznek, és a harcban a támadónak nem engedik a közelharc távolságát felvenni[1].

  • Csen vagy Chen-stílus (陳氏, Csen si)
  • Jang vagy Yang-stílus (楊氏, Jang si)
  • Vu vagy Wu–hao-stílus, Vu Jü-hsziangtól eredeztetve (武氏, Vu si)
  • Új Vu vagy Wu-stílus, Vu Csüan-jüótól és Vu Csien-csüantól eredeztetve (吳氏, Vu si)
  • Szun vagy Sun-stílus (孫氏, Szun si)

Napjainkban széles körben gyakorolják a 24 lépéses és a 42 lépéses egyszerűsített Jang-formát, melyet Cseng Man-csing alakított ki a 20. század közepe táján. A 24 lépéses forma elemeit négy mester segítségével 1956-ban rögzítette a Kínai Sportbizottság. Alapnak a 108 lépéses Jang-stílust vették, ebből emelték ki a jellegzetesebb mozdulatokat, az így kapott egyszerűsített forma pedig betekintést enged az ismerkedőknek a tajcsicsuan alapgyakorlataiba. Egyszerűsége folytán a kínai kormány komolyan támogatta elterjesztését és mindennapi gyakorlását, „ártalmatlan” volta révén még az átnevelőtáborok internáltjainak is oktatták. Bemutatása kb. négy-nyolc percet igényel.[2]

A 24 lépéses tanuló-formát és a 48 lépéses ún. versenyforma a vusu-versenyek tajcsicsuan-szekciójának keretét adja, lépéseit a Kínai Sportbizottság 1989-ben rögzítette. Ez forma a Jang-stíluson alapul, de egyes bemutatásaiban a Jang mellett már a Csen-, a Vu- és a Szun-stílusból is merít. A versenyeken a legtöbb esetben a látvány a döntő, az indulók ezért a meghatározott lépések közé sokszor a tajcsicsuanhoz kevésbé illeszkedő akrobatikus elemeket csempésznek, így teszik előadásukat egyedibbé és így gyűjtenek pontokat a zsűritől. Ugyanebből a célból alakítottak ki néhány speciális formát is, ami a hagyományos tajcsicsuan-gyakorlásban nem szerepelt; ilyen pl. a legyező-forma vagy az esernyős-forma. Az úgynevezett „hosszú formát” az egyes iskolák eltérő módon számozzák, Jang Csen-fu iskolájában, a Yang Family Tai Chi Chuan rendszerben például 103 „lépésből” áll a formagyakorlat.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]