P–38 Lightning

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
P–38 Lightning
Lockheed P-38L 061019-F-1234P-015.jpg
P–38L gépek kötelékben

Funkció Nagy hatótávolságú kísérővadász repülőgép
Gyártó Lockheed
Tervező Kelly Johnson
Gyártási darabszám 10 037 db
Ár 97 147 USD (1944-es adat)

Személyzet 1 fő
Első felszállás 1939. január 27.
Szolgálatba állítás 1941
Szolgálatból kivonva 1949
Méretek
Hossz 11,53 m m
Fesztáv 15,85 m m
Magasság 3,00 m m
Szárnyfelület 30,43 m² m²
Tömegadatok
Szerkezeti tömeg 5800 kg kg
Max. felszállótömeg 9798 kg kg
Hajtómű
Hajtómű 2 db Allison V–1710–111/113 12 hengeres folyadékhűtéses turbófeltöltős soros elrendezésű benzinmotor
Teljesítmény 1425/1725 LE[1] / db (Allison és Lockheed által közölt adat) kW
Repülési jellemzők
Max. sebesség 667/714 km/h (7620 m magasságban)
Átesési sebesség 170 km/h
Hatósugár kb. 1770 km
Hatótávolság kb. 5300 km
Legnagyobb repülési magasság 13 400 m
Emelkedőképesség 1448 m/perc (24,13 m/s)
Szárny felületi terhelése 260,9 kg/m²
Fegyverzet
Beépített fegyverzet 1 db 20 mm-es Hispano M2(C) gépágyú
4 db .50 M2 Browning géppuska (12,7 mm űrméretű)
Nem irányított rakéták 4 db M10 háromcsövű 112 mm-es rakétavető
10 db 127 mm-es HVAR
Bombák 2 db 907 kg (2000 lb), 2 db 454 kg (1000 lb)
4 db 227 kg (500 lb), 4 db 113 kg (250 lb)
Egyéb függesztmények 2 db 209 literes (55 gallonos) tüzelőanyag-póttartály a szárny alatt
Háromnézeti rajz
Lockheed P-38 Lightning 3-view.svg

A Lockheed P–38 Lightning (Villám) a második világháború elején kifejlesztett legnehezebb együléses amerikai vadászrepülőgép volt, amelyet a United States Army Air Corps igényeinek megfelelően terveztek. Felépítése meglehetősen rendhagyó volt, ugyanis két, függőleges vezérsíkkal rendelkező törzs közé középre építették be a pilótakabint és a fedélzeti fegyvereket magába foglaló gondolát, ezeket a szárny kötötte össze. Két motor hajtotta, melyek forgatónyomaték-problémáit ellentétes irányban forgó légcsavarjaikkal oldották meg. Az elsősorban nagy hatótávolságú kísérővadász feladatkörre kifejlesztett típusnak több eltérő feladatkörű változata is készült, melyek képesek voltak zuhanóbombázó, alacsonytámadó és fotófelderítő (F–4 és F–5) bevetéseket is végrehajtani, a világháború vége felé már rádiólokátort is építettek egyes változataiba.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gép tervezése 1937-ben kezdődött egy előző évi kiírás alapján, s az XP-38 prototípus 1939. január 27-én repült először, majd két héttel később leszálláskor összetört. A szerencsétlen kezdet ellenére 13 db-os YP-38 kísérleti sorozatot rendeltek 1150 LE-s Allison motorokkal és javított fegyverzettel. A P–38 az egyetlen amerikai vadászgép, amelyik aktívan szolgálta végig a háborút a Pearl Harbor-i támadástól kezdve a háború befejezéséig. Az európai hadszíntéren kívül bevetették a csendes-óceáni és a Kína–Burma–India térségben (CBI) is, ahol az amerikai pilóták mind a mai napig a legnagyobb arányú amerikai légigyőzelmeket érték el. Több mint 100 amerikai vadászpilótából „csinált” ászt a csendes-óceáni hadszíntéren, a legeredményesebb amerikai ászpilóták – Richard „Ira” Bong a Marge-el (40 db lgy.) és Thomas „Tommy” B. McGuire a Pudgy-vel (38 db lgy.) – is ezzel a típussal repültek. A Délnyugat-ázsiai térség legnagyobb számban alkalmazott vadászgép típusa volt a P–51D Mustang-ok megérkezéséig. A csendes-óceáni harcokban bármelyik másik típusnál több japán repülőgépet lőtt le. Sok elsőség fűződik a nevéhez. Az első amerikai vadászrepülőgép típus, amely német repülőgépet lőtt le (1942), az első, amelyik Berlin fölé repült (1944), az első, amelyik leszállt Japánban (1945).

A RAF pilótái adták a „Lightning” becenevet a típusnak, a németek „villás farkú ördög”nek, a magyar pilóták csak „létrának”nak nevezték.

A „Bosszú” hadműveletben 1943. április 18-án a guadalcanali Henderson Field repülőtérről felszálló 16 db P–38G Bougainville szigete fölött megtámadta Jamamoto Iszoroku admirális kötelékét és lelőtte a vezérgépet, amely a dzsungelbe zuhant. Jamamoto és a G4M Betty személyzete meghalt.

Az egyik leghíresebb pilóta, aki ezzel a típussal repült Antoine de Saint-Exupéry volt, francia F–5 fotófelderítő gépével 1944. július 31-én nyomtalanul eltűnt Marseille-től délre.

Típusváltozatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az E változat előttiek olyan komoly problémákkal küszködtek, hogy nagyszámú sorozatgyártásra nem kerültek és a légierő helyettesítő típust keresett. Ezért került kipróbálásra a P–47 is mint kísérővadász.

P–38D és E[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első sorozatban gyártott altípus a D változat, amelybe öntömítő üzemanyagtartályokat és páncélzatot építettek. Azt a néhány kísérleti és nullsorozatpéldányt (1 darab XP–38 és 13 darab YP–38), amelyek ezt megelőzték, oktató, vagy teszetrepülőgépeknek használták. Ez az alváltozat is átesett időközi modernizálásokon, a fejlesztések hatására.

Az E változatban továbbfejlesztették a D elektronikai, hidraulikai berendezéseit és javítottak a műszerezettségén. Fotófelderítő változata az F–4. A bonyolultan és lassan gyártható Hamilton Standard Hydromatic üreges acél légcsavarlapátjai helyett duralumínium Curtiss Electric légcsavarokkal szerelték fel. Kialakították a végleges beépített fegyverzetet is az orrban: 4 darab 12,7 mm-es Browning M2 nehézgéppuska, javadalmazása csövenként 500 darab lőszer, és 1 darab 20 mm-es Hispano-gépágyú, 150 darab lőszerrel. Utóbbi az Oldsmobile 37 mm-es gépágyúját váltotta fel, amelyet a D-kben teszteltek, sikertelenül.

Mivel a D-kben szimmetrikusan elhelyezett fegyverek gyakran elakadtak, az E-kben már lépcsőzetesen kerültek kialakítva a géppuskák és a gépágyú, hogy a nagy túlterhelésű manőverek során a lőszerhevederek egymást ne akadályozzák. Ezt az elrendezést később a többi altípusban is meghagyták, nem módosították.

Az altípus 1941 novemberében jött ki a gyárból. A moszkvai csata fejleményeit szem előtt tartva, látva a típus előnyeit (két motorból eredő nagy sebesség, nagy szolgálati magasság), elkészítették a fotófelderítő változatát, amelybe a beépített fegyverzet helyére 4 darab fényképezőgépet szereltek. Noha a legtöbb korai F–4-et a légierő megtartotta honi kiképző repülőgépnek, mégis ez volt a típus első, harci körülmények között bevetett változata.

P–38F[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gyártás 1942 tavaszán kezdődött. Márciusban jelent meg a csendes-óceáni, az év közepén az európai, majd novemberben az észak-afrikai harcterek felett. 527 darabot gyártottak belőle.

P–38G[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ebbel a típusból 1082 db készült, mely az első 1943-ban állt szolgálatba a Csendes-óceánon.

P–38H[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gyárakat 601 db hagyta el. A géptípus erősebb sárkánnyal és motorral készült.

P–38J[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A család egyik legelterjedtebb és legeredményesebb tagja, 1943 augusztusában állították hadrendbe, és 2970 példányt gyártottak belőle.

P–38L[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

a legtöbbet ebből a típusból gyártottak 3810-ot a [1]-nél és 113 darabot a Consolidated Vultee cégnél.

P–38M[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A világháború alatt jött létre az utolsó változat, a P-38M jelű éjszakai vadászgép, amely a szárny alatti antennákról és az orr alá helyezett radartartályról volt felismerhető.

Üzemeltető országok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Amerikai Egyesült Államok
  • Ausztrália
  • Dominikai Köztársaság
  • Egyesült Királyság
  • Szabad Francia Haderő
  • Franciaország
  • Honduras
  • Németország
  • Olaszország
  • Portugália
  • Szovjetunió
  • Tajvan

Lábjegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Előbbi a „szolgálati teljesítmény” (Military Power), utóbbi a „harci vészteljesítmény” (War Emergency Power) esetén leadott rövid időtartamú teljesítmény.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz P–38 Lightning témájú médiaállományokat.
  • Kenneth Munson: A II. világháború repülőgépei. Műszaki Könyvkiadó 1995. ISBN 963-16-0478-0
  • B. Stafford, Gene. P-38 Lightning (angol nyelven). Squadron/Signal Publications, Aircraft in Action No.25. ISBN 0-89747-024-9 (1976/1979) 
  • Davis, Larry. P-38 Lightning (angol nyelven). Squadron/Signal Publications, Aircraft in Action No.109. ISBN 0-89747-255-1 (1990) 

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]