P–47 Thunderbolt

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
P–47 Thunderbolt
Republic P-47 Thunderbolt USAF.JPG
P–47N gépek kötelékben

Funkció Nagy hatótávolságú kísérővadász repülőgép
Gyártó Republic
Tervező Alexander de Seversky
Alexander Kartveli
Gyártási darabszám 15 686 db
Ár 85 000 USD (1945-ös adat)[1]

Személyzet 1 fő
Első felszállás 1941. május 9.
Szolgálatba állítás 1942
Szolgálatból kivonva 1955 (USAF-ból)
Méretek
Hossz 11,00 m
Fesztáv 12,42 m
Magasság 4,47 m
Szárnyfelület 27,87 m²
Tömegadatok
Szerkezeti tömeg 4536 kg
Max. felszállótömeg 7938 kg
Hajtómű
Hajtómű 1 db Pratt & Whitney Double Wasp R–2800 kétsoros 18 hengeres csillagmotor
Teljesítmény 2535 LE (1890 kW) kW
Repülési jellemzők
Max. sebesség 697 km/h (9145 m magasságban)
Átesési sebesség n.a.
Hatósugár 1290 km (harci)
Hatótávolság 2900 km (áttelepülési)
Legnagyobb repülési magasság 13 100 m
Emelkedőképesség 15,9 m/s
Fegyverzet
Beépített fegyverzet 8 db .50 cal M2 Browning nehézgéppuska (12,7 mm űrméretű)
Nem irányított rakéták 2 db M10 háromcsövű 112 mm-es rakétavető
10 db 127 mm-es HVAR
Bombák 1 db 907 kg (2000 lb),
2 db 454 kg (1000 lb) és 1 db 227 kg (500 lb),
3 db 227 kg (500 lb),
3 db 113 kg (250 lb)
Egyéb függesztmények tüzelőanyag-póttartályok:
3 db 284 literes (75 amerikai gallonos) acéllemezből, a törzs és a szárny alatt, ledobható,
3 db 409 literes (108 amerikai gallonos) papírból, a törzs és a szárny alatt, ledobható,
3 db 568 literes (150 amerikai gallonos) acéllemezből, a törzs és a szárny alatt, ledobható,
1 db 758 literes (200 amerikai gallonos) papírból, áttelepülő,
1 db 810 literes (215 amerikai gallonos) acéllemezből, lapos széles a has alatt
Háromnézeti rajz
P-47B.svg
A P–47B háromnézeti rajza

A Republic P-47 Thunderbolt (magyarul Villámcsapás) amerikai vadászrepülőgép volt a második világháború során. Teljesen feltöltve nehezebb volt, mint a német Do 17 bombázó, így a legnehezebb egymotoros vadászgép volt a háború során. A típust repülő pilóták több becenévvel illették. Ilyen volt a Jug (magyarul Vödör, a Juggernaut, azaz a Könyörtelen erő rövidítésével),[2] vagy a Hun (a hunok után), de a „dundi fickó” is közkeletű volt. Robusztus felépítésű sárkánya nagyon sérülésállónak bizonyult, nyolc nehézgéppuskája pedig kompenzálta a könnyebb vadászokkal szembeni lomhaságát. 7600 m fölött a repülési magasság növekedésével teljesítménye egyre inkább felülmúlta a Mustangét. A P–51 Mustang elterjedését követően a háború utolsó két évében már inkább alacsonytámadó feladatkörben került alkalmazásra az európai és a távol-keleti hadszíntereken egyaránt.

Technikai jellemzők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nagyméretű léghűtéses Pratt & Whitney csillagmotor kiváló erőforrásnak bizonyult, de nagy méretei miatt a repülőgép méretei növekedtek meg: a négytollú légcsavar a nagy motorteljesítmény miatt 3,7 méter átmérővel bírt, ezért hosszú futómű szárral rendelkezett a gép. A behúzható futóműveknek viszont sok hely kellett, így a hatalmas tűzerőt biztosító 8 darab 12,7 mm-es géppuska már csak a szárnyakon kapott helyet. A kipufogógázok a pilótafülke mögött oldalt kerültek kivezetésre egy turbófeltöltőn keresztül, ezért a repülőgép törzse igen szélessé vált, de a kipufogó gázok tolóerejét így hasznosítani tudták. Újdonságként hatott, hogy a pilótafülke már légkondicionált volt, valamint a fegyverkamrát fűteni lehetett, elkerülendő a fegyverek befagyását.

A D változat adatai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hajtómű: Pratt&Whitney R-2800-59 Double Wasp 18 hengeres csillagmotor
Teljesítmény: 2535 LE
Maximális sebesség: 697 km/óra 9150 m (30 000 láb) magasságban
Csúcsmagasság: 12495 m
Hatótávolság: 3060 km:
Emelkedés: 976 m/perc
Fegyverzet: 8 db 12,7 mm-es géppuska, maximum 1143 kg bomba vagy rakéták a szárny alá függesztve
Fesztávolság: 12,4 m
Hosszúság: 11,02 m
Szárnyfelület: 27,87 m²
Szerkezeti tömeg: 4513 kg
Maximális felszálló tömeg: 7938 kg

Típusváltozatai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

P–47B
Az első változat, mellyel az amerikai 8. légi hadsereget ellátták, 1943-ban. Vadászként kaptak ekkor szerepet B–17-es és B–24-es bombázók kíséreteként. A típus hátsó része ekkor még ún. „pengehátú” (eredeti nevén razorback), így a pilótafülke is „rácsos” szerkezetű volt, amely nem biztosított megfelelő kilátást hátrafelé.
P–47C
Eme változat már póttartályokat is képes volt hordozni, valamint nagyobb teljesítményű motorral építették, így 1944 tavaszán már a bombázókat egészen Berlinig tudták kísérni a Thunderboltok. A C–1 változattól kezdődően a szélvédő és a motor közé egy 8 hüvelyk hosszú betoldás került (egy újabb törzskeret) a tűzfalnál, valamint a szárnytő alatti olajhűtőzsaluk száma oldalanként kettőre nőtt. A C prototípusa a 41–6066 sorozatszámú gép lett. A törzs meghosszabbításával a gép súlyponta előrébb került, mely kedvezően hatott a vezethetőségre, továbbá a motor mögötti teret is jobban lehetett szerelni. Módosították az elektromos rendszert, a törzs-alsórészt és a fékeket, illetve egy hidraulikus féklap-rásegítőt (flap equalizer) is beépítettek. Összesen 55 darab C–1 épült.[3] A C–2-t már ellátták egy törzs alatti felfüggesztő csomóponttal, melyre egy 200 gallonos póttartályt függeszthettek. Más egyébben megegyezik a C–1-gyel. Összesen 128 darab C–2 épült. A C–5-nél a rádióantennát módosították, kisebb lett, valamint kabinfűtést építettek be, a motor által termelt hulladékhőt felhasználva. Összesen 362 darab C–5 épült a teljes 602 darabos C-sorozatból.[4]
P–47D
A legelterjedtebb változat, amelyet 1943-ban kezdtek gyártani. A Republic Aviation nem volt képes fokozni a Farmingdale-i gyár termelését, ezért az indianai Evansville-ben épített egy másik gyárat a típusnak. Mivel két gyárban folyt a termelés, a Hadügyminisztérium a két gyár termékeinek megkülönböztetését írta elő, így az Evansville-ben gyártott C–2-k típusjelébe bekerült az RA mozaikszó és D jelölést kaptak. Összesen 110 darab P–47D–RA-t épített itt. Az első Farmingdale-i D a D–1 lett, és RE jelet kapott az összes itt összeszerelt gép. Mivel erősebb az R–2800–21 motort építették be, ezért a motorburkolat végénél megnövelték a kipufogó övlemezek számát háromról ötre. A megnövekedett teljesítmény lehetővé tette, hogy a pilóta köré jobb páncélzatot építsenek. A D–1-eknek módosították az üzemanyag- és oxigénrendszerét, a kipufogórendszert, melyekkel tovább növelhető lett később a teljesítmény. Összesen 105 darab D–1–RE épült. A D–2 tovább módosított változat, a turbófeltöltőt érintették ezek. Összesen 665 darabot épített belőle a két gyár. A D–5–RE-ben új, GE C–21 turbófeltöltőt és regulátort alkalmaztak, mellyel lehetővé vált a feltöltőbe a vízbefecskendezés, ami tovább növelte a motor teljesítményét. A D–5 volt az első változat, melyen alkalmazható lett a B–7 típusú, kétpontos függesztőkonzol, ezt a törzs alá lehetett szerelni felfüggesztési csomópontként. Összesen 300 darab D–5 épült. A D–3–RA hasonló a D–2-höz, de még nem D–5 szabványú, a D–4–RA már C–21 feltöltővel és vízbefecskendezéssel épült, de még ez sem D–5 teljesen. A D–3/D–4 változatokból összesen 200 darab épült. A D–6–RE hasonló a D–5-höz, azonban módosították az elektromos rendszerét, 350 darab D–6–RE épült.[5]
Buborék alakú kabintetőt kapott a gép a 25. sorozattól (P–47D–25), aminek következtében megnőtt a pilóta látótere oldalra és hátra. Ettől kezdve ezt a kabintetőt alkalmazták a típus sorozatgyártásának leállításáig. A motoron még tovább javítottak, majd 1944-től a gyárak fényes színtelen lakkfestéssel szállították a gépeket, hogy még nagyobb sebességre legyenek képesek. A D változatot gyakran alkalmazták alacsonytámadó feladatokra a P–51B Mustangok 1944 januári elterjedését követően. Normandiában a gép rendkívül strapabírónak bizonyult, mivel sárkányának nagy teherbírása miatt olyan sérülésekkel is képes volt hazarepülni, ami más gépek vesztét okozta volna. Ebből a változatból 12 602 darab épült.
P–47M
1944 decemberében vetették be először: akár 756 km/órás sebességgel is tudott repülni, szárnyaira pedig pót féklapokat szereltek, hogy fordulóharcban kisebb sebességgel, tehát kisebb sugarú körön tudjanak fordulni: ez a tervezési lépés nyilvánvalóan az új német sugárhajtású repülőgépek ellen lett kifejlesztve, amelyeket egy jól forduló gép a feltevések szerint könnyen kimanőverezhetett.
P–47N
Az utolsó bevetett változat, melynek még jobban megnövelték a fesztávolságát, hogy még két póttartályt képes legyen hordozni. Ettől a szárny oldalviszonya, ezzel a szolgálati csúcsmagassága is nőtt. Ezt a változatot a Csendes-óceáni hadszíntéren kívánták bevetni. 1944 decemberében kezdték el gyártani.

Üzemeltető országok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egyesült ÁllamokUSA
BrazíliaBrazília
Egyesült KirályságEgyesült Királyság
FranciaországFranciaország [6]
SzovjetunióSzovjetunió

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. National Museum of the Air Force Fact sheet
  2. Maga a szó jelentheti a hindu Visnu isten egyik alakját is.
  3. Lásd Davis (1984) 12. és 14. oldalt.
  4. Lásd Davis (1984) 12. oldalt.
  5. Lásd Davis (1984) 16. oldalt.
  6. l'Armée de l'Air française, A Francia Légierő története

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Davis, Larry. P-47 Thunderbolt (angol nyelven). Squadron/Signal Publications, Aircraft in Action No.67. ISBN 0-89747-161-X (1984) 
  • Davis, Larry. P-47 Thunderbolt (angol nyelven). Squadron/Signal Publications, Aircraft in Action No.208. ISBN 978-0-89747-542-6 (2007) 
  • Crosby, Francis: Vadászrepülők. Zrínyi Kiadó, Budapest 2003.
  • Nagy repülők filmsorozat, I. rész

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz P–47 Thunderbolt témájú médiaállományokat.