F2A Buffalo

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Brewster F2A Buffalo
Brewster F2A-3 g16055.jpg
F2A Buffalo

Funkció vadászrepülőgép
Gyártó Brewster Aeronautical Corporation
Sorozatgyártás 1938-1941
Gyártási darabszám 509
Fő üzemeltetők

United States Navy
Finn Légierő
Royal Air Force

Royal Australian Air Force

Személyzet 1 fő
Első felszállás 1937. december 2.
Szolgálatba állítás 1939 április
Szolgálatból kivonva 1948.
Háromnézeti rajz
F2A-1 Buffalo.svg

A Brewster F2A Buffalo amerikai vadászrepülőgép volt a második világháború elején. Bár a Buffalo nyerte meg a haditengerészet első egyfedelű vadászgépére 1939-ben kiírt pályázatot a Grumman F4F Wildcattal szemben, ez a döntés később nagy tévedésnek bizonyult. Számos ország, többek között Finnország, Belgium, Nagy-Britannia és Hollandia vásárolt a Buffalókból légierejének megerősítése céljából, de csak a finnek voltak megelégedve teljesítményével, a folytatólagos háború során teljesített bevetések kiváló eredményeivel[1]. A háború e szakasza alatt 1941 és 1944 között a B–239 típusjelzésű gépek (ez jelölte a szárazföldi szolgálatra átalakított vadászgépeket) a tapasztalat szerint a Finnország ellen bevetett akkori szovjet vadászgépek többsége ellen hatásosnak bizonyultak. A konfliktus első szakaszában 32:1 arányú győzelemsorozatot értek el, vagyis 32 lelőtt szovjet vadászgépre esett egyetlen B–239 veszteség[2] és 36 ász-pilóta repült Buffalót[3].

Amikor 1941. decemberében a háború a Csendes-óceán térségére is átterjedt, a Brit Nemzetközösség légierejénél B–339E, a holland kelet-indiai légierőnél B–339D Buffalók voltak rendszeresítve. Ezek a gépek komoly veszteséget szenvedtek a Japán Császári Haditengerészet Mitsubishi A6M Zero és japán hadsereg Nakajima Ki–43 "Oscar" vadászgépeitől. Az angolok megkísérelték a lőszerjavadalmazás és az üzemanyag csökkentésével, valamint kisebb kaliberű géppuskák felszerelésével könnyebbé tenni gépeiket, hogy javítsák teljesítményüket, de ez kevés sikerrel járt[4].

Az U.S. Navy számára a Buffalo F2A–1, F2A–2 és F2A–3 típusváltozatot gyártották. (Külföldre az ezeknek megfelelő, de kisebb teljesítményű motorral felszerelt B–239, B–339 és B–339-23 típust szállították.) A tengerészgyalogság F2A–3 vadászgépeit vetették be a Midway-i csata folyamán. Éppen ez az összecsapás bizonyította, hogy ezek a gépek nem vehették fel a versenyt a Zerókkal. A tengerészgyalogos pilóták úgy emlegették gépeiket, hogy azok "repülő koporsók"[5]. Az F2A–3 ugyanakkor jelentősen felülmúlta az F2A–2 gépeket, melyeket a haditengerészet a háború kitörése előtt használt.

Tervezés és fejlesztés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

U.S. Navy[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1935-ben az U.S. Navy követelménylistát állított fel repülőgép-hordozó bázisú vadászgépre a Grumman F3F kétfedelű felváltása céljából. Két pályázót vizsgáltak meg, az egyik a Brewster XF2A–1 egyfedelű gép volt, melyet a Dayton T. Brown vezette csoport tervezett. A pályázaton induló másik gép, a XF4F–1 klasszikus kétfedelű repülőgép volt, kétsoros csillagmotorral. A tendert újra megnyitották, hogy egy új pályázó, a Seversky XFNF–1 is részt vehessen rajta, de ezt rövidesen kizárták, mert a prototípus nem volt képes 430 km/h-nál nagyobb sebességet elérni[6]. AZ XF2–A először 1937. december 2-án szállt fel, és az első próbák arra utaltak, hogy teljesítménye jóval felülmúlja a Grumman kétfedelűét. Az XF3F–1 típust nem kezdték gyártani, később egyfedelűként tűnt fel ismét, ez lett az F4F Wildcat.

Az XF2A–1 gépet Long Islandben gyártották le a Brewster Aeronautical Corporation telephelyén.

A Brewster XF2A–1 prototípus

Az új középszárnyas Brewster vadászgép korszerű benyomást keltett zömök törzsével és egy sor fejlett megoldással. Teljesen fémszerkezetű, szegecselt alumíniumlemezből készült sárkánya volt, de a kormányfelületek még vászonborítást kaptak. Az XF2A–1 megosztott fékszárnnyal, valamint hidraulikusan működtetett főfutóval és részben behúzható farokkerékkel, továbbá áramvonalas kabintetővel rendelkezett. Hiányzott azonban az öntömítő üzemanyag-tartály és a pilótaülés páncélzata. A törzsben elhelyezett üzemanyag-tartály térfogata csak 606 liter volt. A gépet egy 950 LE (708 kW) teljesítményű Wright R-1820-22 Cyclone csillagmotor hajtotta. Emelkedési sebessége 839 m/min, legnagyobb sebessége 447 km/h volt 4900 m-en, melyet később 489 km/h értékre tornáztak fel a kabintető és az olajhűtő beömlőnyílás alakjának javításával[7][8]. Mivel a motornak csupán egyfokozatú feltöltője volt, nagyobb magasságban teljesítménye rohamosan csökkent. A törzs orrészébe szerelt fegyverzet egy mereven beépített 12,7 mm kaliberű Browning M2 géppuskából (200 lőszerrel) és egy 7,62 mm űrméretű Browning M1919 géppuskából (600 lőszer) állt. A Haditengerészet a Brewsterrel szerződést kötött 54 db F2A–1 típusjelzésű gép legyártására.

Az XF2A–1 prototípus szolgálati próbái 1938. januárjában kezdődtek, az F2A–1 sorozatgyártása ugyanezen év júniusában indult. A széria gépeket 940 LE (701 kW) teljesítményű Wright R-1820-34 motor hajtotta, és nagyobb függőleges vezérsíkot kaptak. A szárnyba szerelt további két 12,7 mm kaliberű Browning gépágyú és a tengerészet által előírt egyéb felszerelés miatt megnövekedett tömeg az eredeti emelkedési sebességet 793 m/min értékre csökkentette. A gyártás során felmerült nehézségek miatt a Brewster csak 11 F2A–1 gépet szállított le a tengerészetnek, a fennmaradó mennyiséget később a Finn Légierő kapta meg.

John S. Thach orra buktatta ezt a F2A–1-et a USS Saratoga fedélzetén 1940. márciusában
Az F2A–3 gépeket a haditengerészet gyakorló gépeiként alkalmazták 1942 és 1943 között

A következő változat, az F2A–2, melyből az U.S. Navy 43 gépet rendelt, a sokkal erősebb, 1200 LE (895 kW) teljesítményű R-1820-40 motort kapta, valamint jobb légcsavarral szerelték fel, de még mindig hiányzott a pilóta páncélzata és az öntömítő üzemanyag-tartály. A megnövelt motorteljesítmény előnyös volt, de ezt némileg lerontotta a repülőgép nagyobb tömege: a csúcssebesség az elfogadható 520 km/h értékre nőtt 5000 m-en, de a kezdeti emelkedési sebesség némileg csökkent. Az első két változatot szerették pilótáik, nem volt ugyan nagyon gyors, de az alacsony felületi terhelés következtében fürge és fordulékony, jól irányítható járműnek bizonyult.

Az F2A–3 a U.S. Navy és a tengerészgyalogság számára gyártott utolsó Buffalo változat volt. 1941. januárjában 108 példányt rendeltek ebből a típusból. Időközben a haditengerészet elhidegült a Buffalóval szemben, különösen amiatt, hogy a Brewster gyakran késett a szállítással és véget nem érő nehézségek zajlottak a vállalat vezetésében. Az utolsó rendelés inkább amiatt történt, hogy lehetőséget adjanak a vállalatnak a gyártás fenntartására (azt tervezték, hogy átállnak Corsair vadászgépek és Bucaneer vagy Bermuda zuhanóbombázók gyártására).

Az F2A–3 repülőgépet távolsági felderítőnek szánták. Ehhez új szárnyat terveztek, mely úgy lett kialakítva, hogy maga a teherhordó szerkezet egyúttal öntömítő benzintartályként is szolgált, ezzel súlyt sikerült megtakarítani. A törzsbe a korábbinál nagyobb térfogatú benzintartály került, ami a repülőgép hatótávolságát, de egyben a tömegét is (227 kg-mal) megnövelte[9]. A pilótaülés mögé beépített páncéllemez és a megnövelt lőszer mennyisége szintén az össztömeget növelte és ezzel a gép csúcssebességét és emelkedési sebességét csökkentette, de alapvetően lerontotta a fordulási és manőverezési képességeit is[9]. A haditengerészet úgy találta, hogy a megnövekedett tömeg mellett fennáll a veszélye a futómű sérülésének is repülőgép-hordozóra történő leszállás alkalmával. Másrészt a Curtiss motor kiváló erőforrásnak bizonyult cirkáló repülésekhez, és így az F2A–3 mégiscsak fel tudott mutatni valami előnyt is és megkezdte szolgálatát a Saratoga és Lexington hordozón.

Már 1940 vége felé nyilvánvalóvá vált, hogy a Buffalo hamarosan elavulttá válik. Ekkor tesztelték a Chance-Vought XF4U–1 prototípusát, melynek később sorozatban gyártott változata, az F4U Corsair 644 km/h sebességet ért el vízszintes repülésben, erőteljes Twin Wasp motorjának köszönhetően, és ezzel túlszárnyalt minden más gépet a csendes-óceáni hadszíntér flottáinál. A Buffalónak nagyobb motorra lett volna szüksége, de a sárkány már nem bírta volna el erősebb hajtómű beépítését. Nem sokkal azután, hogy megkezdődött a legyártott F2A–3 gépek szállítása, a Navy már döntött is a típus teljes leszereléséről. Ettől kezdve a repülőgépet másodrendűnek értékelték, néhány példányt átadtak a tengerészgyalogságnak, mely két századot állított fel belőlük, az egyiket a Palmyra-atollon, a másikat a Midway-atollon. Azok a gépek, amelyek hordozókon maradtak, majdnem bevetésre kerültek egy Wake sziget ellen tervezett támadás során, azonban az akciót lefújták, mielőtt harci érintkezést vettek volna fel. Röviddel ezután a haditengerészet haladó gyakorlógépekként kezdte használni a megmaradt néhány darabot.

Változatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Brewster Buffalo F2A–2
XF2A-1
Prototípus
F2A–1
(R-1830-34 motorral és két géppuskával) a United States Navy részére, 11 darab készült
F2A–2
(R-1820-40 motorral és négy géppuskával) a United States Navy ás a tengerészgyalogság részére, 43 darab készült
F2A–3
Továbbfejlesztett F2A–2 a United States Navy részére növelt hatótávval és két 45 kg bombához felfüggesztéssel, 108 darab készült.

B–239: Export változat Finnország részére R-1820-G5 motorral és négy géppuskával, 44 darab készült

B-339B
Export változat Belgium részére, 40 darab készült (csak két példányt kapott Belgium, a többit Nagy-Britannia (Fleet Air Arm)
B-339C
Export változat Holland Kelet-India részére Wright G-105 motorral, 24 darab készült
B-339D
Export változat Holland Kelet-India részére 1200 LE-s (895 kW) Wright R-1820-40motorral; 48 darab készült
B-339E
Export változat a brit Royal Air Force részére Wright G-105 motorral Buffalo Mk I jelzéssel; 170 darab készült (az RAAF és RNZAF szintén kapott belőlük)
B-339-23
Export változat Holland Kelet-India részére 1200 LE-s (895 kW) GR-1820-G205A motorral, 20 darab készült, (17 darab később a RAAF-hoz került, néhány példány pedig az USAAF-hez)
Buffalo Mark I
A B339E változat brit típusjele

Műszaki adatok (F2A-1)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Méretek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Személyzet: 1 fő (pilóta)
  • Hossz: 7,9 m
  • Fesztáv: 10,7 m
  • Magasság: 3,63 m
  • Szárnyfelület: 19,48 m²

Tömeg[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Üres tömeg: 1717 kg
  • Teljes tömeg: 2286 kg

Hajtómű[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Típus: Wright R-1820-34 Cyclone léghűtéses csillagmotor
  • Teljesítmény: 940 LE (701 kW)

Repülési teljesítményadatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Legnagyobb sebesség: 484 km/h 5200 m magasságon
  • Cirkálósebesség: 415 km/h
  • Hatótáv: 1600 km
  • Csúcsmagasság: 10 100 m
  • Emelkedési sebesség: 933 m/min
  • Szárny felületi terhelése: 117,8 kg/m²

Fegyverzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1 × 0,30 in M1919 Browning géppuska és 1 × 0,50 in M2 Browning géppuska a törzsben és további 2 × 0,50 in M2 géppuska a szárnyban földi célpontok ellen
  • a Finnország számára gyártott gépekben: 4 × 0,50 in (12,7 mm) Browning M2 géppuska

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek
  1. Ethell 1995, p. 212.
  2. Neulen 2000, p. 217.
  3. Stenman and Thomas 2010, p. 85.
  4. Ethell 1995, p. 213.
  5. Theodore, Taylor. The Battle Off Midway Island. New York: Avon, 1982. ISBN 0-380-78790-3.
  6. Shores 1971, p. 133.
  7. Baugher, Joe. "Brewster XF2A-1." US Navy Fighter Aircraft: Brewster F2A, 25 December 1999. Retrieved: 8 March 2009.
  8. Maas 1987, p. 5.
  9. ^ a b Lundstrom 2005, p. 12.
Irodalom
  • Byk, Gary. Buffalo Down Under: The Modeller's Guide to Australia's Inherited Fighter. Glen Waverly, Victoria, Australia: Red Roo Models Publication, 1998.
  • Cull, Brian, Paul Sortenhaug and Mark Haselden. Buffaloes over Singapore: RAF, RAAF, RNZAF and Dutch Brewster Fighters in Action over Malaya and the East Indies 1941–1942. London: Grub Street, 2003. ISBN 1-90401-032-6.
  • Dennis, Peter et al. The Oxford Companion to Australian Military History. Melbourne: Oxford University Press Australia & New Zealand, 2008 (Second edition). ISBN 978-0195517842.
  • Drendel, Lou. U.S. Navy Carrier Fighters of World War II. Carrollton, Texas: Squadron/Signal Publications Inc., 1987. ISBN 0-89747-194-6
  • Ford, Daniel. "The Sorry Saga of the Brewster Buffalo". Air&Space/Smithsonian. July 1996.
  • Green, William. "Brewster F2A (Buffalo)". 'War Planes of the Second World War, Volume Four: Fighters. London: Macdonald & Co., 1961, pp. 28–33. ISBN 0-356-01448-7.
  • Green, William and Gordon Swanborough. "Brewster F2A Buffalo". WW2 Fact Files: US Navy and Marine Corps Fighters. London, UK: Macdonald and Jane's, 1976, pp. 5–15. ISBN 0-356-08222-9.
  • Huggins, Mark. "Falcons on Every Front: Nakajima's KI-43-I Hayabusa in Combat." Air Enthusiast, Issue 131, September/October 2007.
  • Keskinen, Kalevi, Kari Stenman and Klaus Niska. Brewster B-239 ja Humu (in Finnish). Espoo, Finland: Tietoteos, 1977. ISBN 951-9035-16-8. Expanded and revised edition published in two parts:
    • Brewster Model 239: Suomen Ilmavoimien Historia 1A. Espoo, Finland: Kari Stenman Publishing, 2005. ISBN 952-99432-3-7.
    • Brewster Model 239: Suomen Ilmavoimien Historia 1B. Espoo, Finland: Kari Stenman Publishing, 2005. ISBN 952-99432-4-5.
  • Lundstrom, John B. The First Team: Pacific Naval Air Combat from Pearl Harbor to Midway. Annapolis, MA: Naval Institute Press, 2005. ISBN 978-1591144717.
  • Maas, Jim. F2A Buffalo in action. Carrollton, Texas: Squadron/Signal Publications Inc., 1988. ISBN 0-89747-196-2.
  • Neulen, Hans Werner. In the Skies of Europe. Ramsbury, Marlborough, UK: The Crowood Press, 2000. ISBN 1-86126-799-1.
  • O'Leary, Michael. United States Naval Fighters of World War II in Action. Poole, Dorset, UK: Blandford Press, 1980. ISBN 0-7137-0956-1.
  • Pacco, John. "Brewster B-339" Belgisch Leger/Armee Belge: Het militair Vliegwezen/l'Aeronautique militaire 1930-1940. Artselaar, Belgium, 2003, pp. 70–71. ISBN 90-801136-6-2.
  • Raunio, Jukka. Lentäjän näkökulma 2 – Pilot's viewpoint 2 (in Finnish). Self published, 1993. ISBN 951-96866-0-6.
  • Shores, Christopher. The Brewster Buffalo (Aircraft in Profile 217). Windsor, Berkshire, UK: Profile Publications Ltd., 1971.
  • Stanaway, John. Nakajima Ki.43 "Hayabusa": Allied Code Name "Oscar". Bennington, VT: Merriam Press, 1998. ISBN 978-1576381410.
  • Stenman, Kari and Andrew Thomas. Brewster F2A Buffalo Aces of World War 2 (Aircraft of the Aces). Oxford, UK: Osprey Publishing, 2010. ISBN 978-1-84603-481-7.
  • Stenman, Kari and Kalevi Keskinen. Finnish Aces of World War 2. Botley, Oxford, UK: Osprey Publishing, 1998. ISBN 978-18553278-3-2.
  • Swanborough, Gordon and Peter M. Bowers. United States Navy Aircraft since 1911. London: Putnam, Second Edition, 1976. ISBN 0-370-10054-9.
  • Taylor, John W.R. "Brewster F2A Buffalo." Combat Aircraft of the World from 1909 to the present. New York: G.P. Putnam's Sons, 1969. ISBN 0-425-03633-2.
  • Winchester, Jim. "Brewster Buffalo." The World's Worst Aircraft: From Pioneering Failures to Multimillion Dollar Disasters. London: Amber Books Ltd., 2005. ISBN 1-904687-34-2.
  • Wixey, Ken. "A Rotund New Yorker: Brewster's Embattled Buffalo." Air Enthusiast, Issue 105, May/June 2003.
  • Zbiegniewski, Andre R. Brewster F2A Buffalo (bilingual Polish/English). Lublin, Poland: Kagero, 2003. ISBN 83-89088-14-2.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Brewster F2A Buffalo című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz F2A Buffalo témájú médiaállományokat.