P–39 Airacobra
| P–39 Airacobra | |
 |
|
| P–39-es egy finnországi múzeumban kiállítva | |
|
|
|
| Funkció | vadászrepülőgép |
| Gyártó | Bell Aircraft |
| Tervező | Benjamin Kelsey |
| Gyártási darabszám | 9 584 |
| Ár | 50 666 USD (1944) |
|
|
|
| Személyzet | 1 fő |
| Első felszállás | 1938. április 6. |
| Szolgálatba állítás | 1941. |
| Méretek | |
| Hossz | 9,23 m |
| Fesztáv | 10,35 m |
| Magasság | 3,63 m |
| Szárnyfelület | 19,8 m² |
| Tömegadatok | |
| Szerkezeti tömeg | 2550 kg |
| Tömeg üzemanyaggal | 3545 kg |
| Hajtómű | |
| Hajtómű | Allison V–1710–63 |
| Teljesítmény | 988 kW |
| Repülési jellemzők | |
| Max. sebesség | 615 km/h |
| Legnagyobb repülési magasság | 10 700 m |
| Emelkedőképesség | 19 m/s |
| Szárny felületi terhelése | 169 kg/m² |
| Fegyverzet | |
| Beépített fegyverzet |
|
A P–39 Airacobra az amerikai Bell repülőgépgyár második világháborús vadászrepülőgépe volt. A szövetséges légierő kötelékében egyaránt bevetették az észak-afrikai, távol-keleti és keleti frontokon is.
Tartalomjegyzék |
Jellemzői [szerkesztés]
A repülőgép megalkotója Benjamin Kelsey repülő főhadnagy volt, aki még 1937 februárjában látott hozza a gép tervezésének. Célja egy olyan repülőgép megalkotása volt, amely a kor vadászrepülőgépeihez képest nagyobb fegyverarzenállal rendelkezik, ugyanakkor ez ne menjen a fordulékonyság rovására.
A végeredmény egy egymotoros, alsószárnyas, tricikli elrendezésű futóművel felszerelt repülőgép lett. Kelsey a motort az orr helyett a pilótafülke mögé helyezte, amelynek köszönhetően az közelebb került a gép súlypontjához, így javult a gép fordulékonysága, ugyanakkor szabadon maradt a hely az orrban a géppuskáknak és a futómű orrkerekének.
Bevetési története [szerkesztés]
A gép prototípusa először 1938. április 6-án szállt fel, majd mivel jó teljesített, megkezdődött a sorozatgyártás, 1941-től pedig hadrendbe állították. A megépült 9588 darabból 5134-et a Szovjetuniónak szállítottak a kölcsönbérleti törvény alapján. A szovjet pilóták kitűnően alkalmazták a kis és közepes magasságon vívott légi harcokhoz, nagy magasságon viszont a gép gyenge teljesítményt nyújtott. Előnye volt viszont még, hogy a beépített 37-mm-es gépágyúval és a szárny alá felszerelhető bombával a német nehézharckocsikat is sikerrel támadhatta.
A gép a brit, amerikai, ausztrál és szabad francia légierő kötelékében bevetésre került az észak-afrikai hadjárat és a távol-keleti csatározások során is. 1944-ben, miután Olaszországban Pietro Badoglio átvette a hatalmat, az Olasz Királyi Légierőt is felszerelték vele. Ettől az évtől azonban megkezdték a típus fokozatos kivonását a hadrendből, hatékonyabb vadászgépekkel helyettesítve, mint a P–47 Thunderbolt, vagy a P–51 Mustang. A háború után már csak Portugália és Olaszország használta a P–39-est, de 1951-re megtörtént az utolsó példányok kivonása is.
Használók [szerkesztés]
.svg){kind=small}
Külső hivatkozás [szerkesztés]
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
.svg){kind=small}
