Mellékvese

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Macska retroperitoneuma. A bal mellékvese 14-es számmal van jelölve.
(A feji irány balra, a farki jobbra, a hasi irány lent, a háti fent található. 1: rekeszizom, 3: aorta, 14: bal mellékvese, 16: gyomor, 17: máj, 18: bal vese)

A mellékvese a gerincesek (Vertebrata) páros belső elválasztású mirigye, melyen megkülönböztetünk kéreg- és velőállományt. A mellékvesekéreg fő funkciója szteroid hormonok termelése.

A mellékvesekéreg által termelt szteroidok:

A mellékvesevelő a szimpatikus idegrendszer része; katekolaminokat (adrenalint és noradrenalint) termel és juttat a vérkeringésbe, melyek hozzájárulnak a készenléti reakció eseményeihez.

A mellékvese a vese felső pólusán helyezkedik el. (Gray's Anatomy)

Halakban a egységes mellékvese nem alakul ki. A kéregnek megfelelő interrenális szerv a két vese között (vagy fölöttük) található; a velővel homológ szuprarenális szervek pedig a szimpatikus dúclánc dúcai mellett, szegmentálisan helyezkednek el.

Nevezéktan[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mellékvese elnevezése latinul glandula suprarenalis vagy glandula adrenalis, görögül επινεφρίδια (epinefridia), angolul adrenal gland vagy suprarenal gland. A latin glandula suprarenalis és a görög epinefridia jelentése „vese fölötti mirigy”, a glandula adrenalis jelentése „a vesénél lévő mirigy”.

Az orvosi nyelvben a magyar vagy a latin kifejezést használjuk. Utóbbi tárgyesetben: „glandulae suprarenalis” (pl. a mellékvese kérge = cortex glandulae suprarenalis) A „glandula” szót bizonyos esetekben elhagyjuk (pl. alsó mellékvese-ütőér = arteria suprarenalis inferior). A görög elnevezést szóösszetételekben használjuk.

Az adrenalin (más néven epinefrin) illetve a noradrenalin (norepinefrin) hormonok neve is a latin illetve görög elnevezésből származik.

Az emberi mellékvese fejlődéstana[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kéregállomány a középső csíralemez származéka: mezodermális eredetű. A magzati élet 5. hetében a mesenterium melletti hasüregi coelomahám osztódó sejtjeinek egy része bevándorol a környező mesenchymába. Ezek a sejtek alakítják ki a foetalis mellékvesekérget (primitív cortex). Később újabb coelomahámsejtek vándorolnak a mélybe, melyek körülveszik a foetalis kéreg hámtelepét, és kialakítják a maradandó mellékvesekérget (permanens cortex). Születés után a foetalis kéreg nagy része visszafejlődik, a legkülső részéből pedig a zona reticularis származik. A maradandó kéregből fejlődik ki a zona glomerulosa és a zona fasciculata. A mellékvesekéreg végleges szerkezete a pubertás korban alakul ki.

A velőállomány a külső csíralemez származéka: ektodermális eredetű. A dúclécből sympathicoblast sejtek vándorolnak a mellékvesetelep közepébe, és kialakítják a mellékvesevelőt. (A sympathicoblastokból alakulnak ki az autonóm idegrendszer szimpatikus részének idegsejtjei is.)

Az emberi mellékvese anatómiája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az emberi jobb és bal mellékvese elölnézetből.
Az emberi jobb és bal mellékvese hátulnézetből.
Az emberi retroperitoneum elölnézetből. A képen megfigyelhető a mellékvese vérellátása is.

A mellékvese páros szerv. A jobb mellékvese háromszögletű, a bal félhold alakú lelapult szerv. Tömegük egyenként 4-5 gramm, felnőttben. Felszínük enyhén dudoros. A mellékvesén megkülönböztetünk külső kéregállománytt (cortex) és belső velőállományt (medulla). A kéreg tömött tapintatú, színe kénsárga, a szerv térfogatának 90%-át alkotja (felnőttben). A velő lágyabb állományú, színe világosabb, barnássárga. A szervet kívülről sejtdús kötőszöveti tok (capsula fibrosa) borítja be. A kötőszövetes tokból kötőszövetes sövények (septa fibrosa) nyúlnak a mellékvese állományába, melyben erek és idegek futnak. A tok szerepe a szerv állományának egybentartása, védelme.

A mellékvese retroperitonealis helyzetű szerv, a 11-12. háti csigolya magasságában. A vese felső pólusán helyezkedik el, annak zsíros tokján (capsula adiposa) belül. A zsíros tok stabilan rögzíti a benne található szerveket.

Az emberi mellékvese vérerei, nyirokerei és idegei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Artériák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mellékvese három verőérből kap vért:

  1. A főverőér hasi szakaszának; aorta abdominalis páros ága az alsó rekeszütőér (arteria phrenica inferior). Ebből ágazik le a felső mellékvese-ütőér (arteria suprarenalis superior). (Az a. phrenica inferior látja el vérrel a rekeszizom alsó részét is.)
  2. A középső mellékvese-ütőér (arteria suprarenalis media) közvetlenül a hasi aortából ágazik le bal- és jobboldalt.
  3. A hasi aorta páros ága az arteria renalis (veseütőér) is. Mielőtt ez a verőér belépne a vesébe, leadja az alsó mellékvese-ütőeret (arteria suprarenalis inferior).

A három verőér ágai a mellékvese kötőszövetes tokjában közös érfonatot képeznek. Innen kisebb artéria ágak (arteriolák) lépnek a mellékvese kéregállományába, a felszínre merőlegesen, és ott tág - kapilláris falszerkezettel nem rendelkező - sinusoid hajszálerekké (sinusokká) alakulnak. A kéregből a szteroid hormonokkal feldúsult vér a velőállományba jut. A velő vérellátása tehát egyrészt a kéregből érkező sinusok felől történik, másrészt viszont a kötőszövetes sövényeken keresztül jövő arteriolák felől, közvetlenül. A mellékvesevelő kapillárisai is sinusoid jellegűek.

Vénák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mellékvesevelőből a hormonokkal feldúsult vér a sinusokból venulákba, majd ezekből egy központi vénába kerül (vena centralis). A centrális véna a mellékvese kapuján (hilus) keresztül hagyja el a szervet, majd vagy a vena renalis-on (vesegyűjtőér) keresztül vagy közvetlenül a vena cava inferiorba vezeti a vért. A vena cava inferior (alsó nagy véna) a jobb szívfélbe nyílik, ahonnan a vénás vér a kisvérkörbe kerül. A tüdőkből a vér a bal szívfélbe jut, majd innen az aortába pumpálódik. A nagyvérkörön keresztül a mellékvesekéreg és -velő hormonjai eljutnak a célszervekhez, és kifejtik élettani hatásukat.

Nyirokelvezetés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mellékveséből (és általában a hátsó hasfali szervekből például a veséből) az elsődleges nyirokutakon keresztül a nyirok az aorta körüli ágyéki nyirokcsomókba (nodi lymphoidei lumbales) vezetődik. Ezekből a másodlagos nyirokerek a truncus lumbalis-on keresztül vagy közvetlenül a cisterna chyli-be vezetik a nyirkot. A cisterna chyli-ből a nyirok a ductus thoracicusba jut, ami a baloldali vénás szögletben (angulus venosus) a bal vena brachiocephalica-ba nyílik, ahol keveredik a vénás vérrel. A kétoldali vena brachiocephalica a vena cava superiorba (felső nagy véna) egyesül, mely a jobb pitvarba nyílik.

Beidegzés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mellékvesevelő chromaffin sejtjein preganglionáris szimpatikus rostok végződnek. A neurotranszmitter acetilkolin.


Az emberi mellékvese szöveti szerkezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az emberi mellékvese mikroszópos képe.
Az emberi mellékvese szöveti szerkezete.


A mellékvesekéreg (cortex) állománya szövettanilag három, a felszínnel párhuzamos rétegre osztható. Ezek kívülről befelé:

  1. Zona glomerulosa. (Glomerulosus = gomolyagos.) Vékony réteg, közvetlenül a kötőszövetes tok alatt. Sejtjei fészkekbe rendeződnek. A sejtcsoportokat sinusoid kapillárisok veszik körül.
  2. Zona fasciculata. (Fasciculatus = köteges.) A sokszögű sejtek a felszínre merőleges gerendákat képeznek. A gerendák között, velük párhuzamosan futnak a sinusok.
  3. Zona reticularis. (Reticularis = hálózatos.) Hálózatos sejtkötegekből áll, melyek között sinusok futnak.

A kéreg sejtjei szteroid hormonokat termelnek. Ennek megfelelően a sejtplazmában koleszterinészterekből álló lipidcseppek, fejlett sima felszínű endoplazmatikus retikulum (sER), és tubuláris mitokondriumok találhatók. (A zona reticularis sejtjeiben megjelenhet "kopási pigment" (lipofuscin) is.

A mellékvesevelő (medulla) állományát hálózatos gerendákba rendeződött ún. chromaffin sejtek alkotják. A gerendák között találhatók meg a sinusok. A chomaffin sejtekben membránnal határolt váladékszemcsék találhatók, melyek a hormonokat raktározzák, majd a sejten kívülre ürítik. A chromaffin granulumok tartalma: adrenalin vagy noradrenalin, chromograninok (vivőfehérjék), ATP, enkefalinok stb. A sejtek 80%-a adrenalint, 20%-uk noradrenalint szekretál.

Chromaffin sejtek találhatók még a retroperitoneumban a szimpatikus dúcok közelében is, ún. paraganglionokat alkotva (pl. paraganglion aorticum az aorta eredésének közelében).

A chomaffin sejt elnevezése onnan ered, hogy ha ezeket a sejteket krómsó-oldattal kezeljük, a bennük található hormon tartamú granulumok barnára színeződnek, ugyanis a katekolaminokat a krómsók oxidálják, színes terméket eredményezve.

Az emberi mellékvesekéreg élettana[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Zona glomerulosa[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A zona glomerulosa mineralokortikoid hormont, pontosabban aldoszteront termel, amelynek fontos szerepe van a vérnyomás hosszú távú szabályozásában.

Zona fasciculata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A zona fasciculata termeli a glükokorticoidokat, emberben a fő a cortisol. Termelésüket az agyalapi mirigy elülső lebenyének adrenocorticotrop hormonja (ACTH) szabályozza. A glükokortikoidok hatnak az anyagcserére (elsősorban a szénhidrátok anyagcseréjére), csökkentik az immunrendszer aktivitását és fejlettségét, hatásosan gátolják a gyulladásos reakciókat.

Zona reticularis[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A zona reticularis androgén (férfi nemi hormon hatású) szteroidokat termel. Emberben főleg dehydroandrosteron (DEHA) szulfátot.

A magzati mellékvesekéreg működése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Terhesség alatt a magzati mellékvesében képződő DEHA-szulfátot az anyai szervezet ösztrogén szintézishez használja fel.

Az emberi mellékvese kórtana[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Túlműködése a Cushing szindromát, Csökkent működése az Addison kórt, Aldosteront túltermelést eredményező daganatai a Conn betegséget okozzák.

Felhasznált irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Szentágothai János, Réthelyi Miklós: Funkcionális anatómia; 8. kiadás (Medicina Könyvkiadó Rt.; Budapest, 2002) ISBN 963-242-564-2
  • Röhlich Pál: Szövettan; 2. kiadás (Semmelweis Egyetem Képzéskutató, Oktatástechnológiai és Dokumentációs Központ; Budapest, 2002) ISBN 963-9129-38-0
  • T. W. Sadler: Langman orvosi embryologia, 7. kiadás (magyarra fordította Hadházy Csaba és Lévai Géza) (Medicina Könyvkiadó Rt.; Budapest, 2006) ISBN 963-242-035-7
  • Ádám György (fiziológus)|Ádám György, Fehér Ottó: Összehasonlító élettan (Tankönyvkiadó; Budapest, 1975) ISBN 963-17-0694-X