Katabolizmus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az élő szervezetek biokémiai reakciók során történő tápanyaglebontását katabolizmusnak, vagy más szóval disszimilációnak, lebontásnak nevezzük. Ez a szervezetek energiafelszabadító folyamata, melynek során a bonyolult szerves vegyületekből (például poliszacharidokból, lipidekből, fehérjékből, nukleinsavakból) egyszerűbb felépítésű szerves vagy szervetlen vegyületek (például monoszacharidok, zsírsavak, nukleotidok, aminosavak stb.) keletkeznek. Az ezekből a kisebb molekulákból, ún. monomerekből álló nagyobb molekulákat polimereknek nevezzük.

A sejtek a monomereket vagy újra felhasználják polimerek szintéziséhez, vagy tovább bontják még egyszerűbb végtermékekre, ezzel további energiát szabadítva fel. A sejtek anyagcsere végtermékei közé tartoznak például a tejsav, az ecetsav, az ammónia és a karbamid (urea). Ezen termékek többnyire oxidatív folyamatok során keletkeznek, amely során a felszabaduló kémiai energia egy része hő formájában „elvész”, míg a többi része az ATP (adenozin-trifoszfát) szintézisére fordítódik. Ez a molekula működik (többek között) a szervezet energia szállítójaként: az anabolikus szintézisek során az ATP lebomlik, és közben energia szabadul fel, mely a felépítő folyamatok végbemeneteléhez szükségesek (anabolizmus). A katabolizmus tehát a sejtek fenntartásához és növekedéséhez szükséges energiát biztosítja. A katabolikus folyamatok közé tartozik például a citromsav-ciklus, a zsír zsírsavakká történő lebontása a zsírszövetben és a májban, valamint az izmok és a máj fehérjéinek lebontása (a keletkező aminosavakat a szervezet a glükoneogenezisben hasznosítja.

A katabolizmus az emberi szervezetben is erős kontroll alatt van. Az eddig ismert, katabolizmusra ható molekulák jórészt hormonok, illetve maguk az anyagcserében részt vevő köztes termékek (intermedierek). Az endokrinológusok a hormonokat hagyományosan anabolikus és katabolikus hormonokra osztják fel, aszerint, hogy melyik folyamatot serkentik, de több típusú hormonfelosztást ismerünk. A 20. század eleje óta ismerjük az ún. „klasszikus” katabolikus hormonokat. Ezek a glukagon, a kortizol és az adrenalin (más katekolaminokkal együtt). Az elmúlt évtizedekben azonban számos új, részben a katabolizmusra ható hormont is felfedeztek: ilyenek például a citokinek, az orexin és hipokretin (hormonpár) és a melatonin[forrás?].

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a catabolism című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

  • Berend Mihály - Gömöry András - Kiss János - Müllner Erzsébet - Tóth Géza: Biológia III. - Műszaki Kiadó, Budapest 2006
  • Berend Mihály - Szerényi Gábor - Gömöry András: Biológia IV. - Műszaki Kiadó, Budapest 2006
  • Kovács János: Sejttan - Eötvös Kiadó, 1999
  • Ádám Veronika - Orvosi biokémia - Medicina Könyvkiadó Zrt. Budapest, 2006