Csontvelő
A csontvelő (latinul medulla ossium, angolul bone marrow) a gerincesek csontjaiban elhelyezkedő szövet, melynek fő feladata a vérsejtek (vörösvérsejtek, fehérvérsejtek és vérlemezkék) termelése.
Fiatal humán embrióban a vérképzés a szikhólyag falában, majd a májban és a lépben történik. A magzati élet vége felé a vörös csontvelő válik az egyetlen vérképző szervvé. A méhen kívüli élet során a vörös csontvelő nagy része fokozatosan sárga csontvelővé alakul át, mely főként zsírszövetből áll, s melyben már nem történik vérképződés.
Kóros hatásra újra megindulhat a vérképződés a sárga csontvelő helyén, valamint a májban és a lépben is.
Tartalomjegyzék
|
[szerkesztés] Az emberi csontvelő fejlődéstana
Az embrionális élet 3. hetében először a szikhólyag falában indul meg a vérképződés: a mezenchimális eredetű ún. vérszigetek sejtjeiből alakulnak ki a vérsejtek és a vérerek egyaránt. A 2. méhen belüli hónapban a vérképzés szerepét a máj veszi át, majd a terhesség közepén a lépben is megindul a vérsejtek termelése. Végül a 7. magzati hónapban a csontosodással egy időben létrejövő vörös csontvelő válik az egyedüli vérképző szervvé. Az emberi élet során a vérsejtek termelése folyamatosan zajlik, naponta átlagosan mintegy százmilliárd új vérsejt jön létre.
[szerkesztés] Az emberi csontvelő anatómiája
A csontvelő a csontok velőüregében és szivacsos állományában helyezkedik el. A vérképzés az erekben gazdag, lágy állományú vörös csontvelő (medulla ossium rubra) feladata, mely az életkor előhaladtával folyamatosan sárga csontvelővé (medulla ossium flava) más néven zsírvelővé alakul át. Így a vérképző szövet összmennyisége közel ugyanannyi egy gyermekben, mint egy felnőtt emberben: egy 15 kg tömegű gyermek csontjaiban 1-1,4 kg vörös csontvelő található, egy 70 kg tömegű felnőtt csontjaiban pedig 1,2-1,6 kg.
Egészen a kisgyermekkor végéig csak vörös csontvelő van jelen a csontokban. 4-5 éves életkorban jelenik meg a sárga csontvelő, először a hosszú csöves csontok velőüregében. Felnőttkorban már csak a koponyatetőben, a csigolyák testében, a bordákban, a szegycsontban, a lapockában, a medencecsontokban, valamint fiatalabb korban a karcsontok és a combcsontok fejében található vörös csontvelő.
[szerkesztés] Vérellátás
A csontokba az oxigén- és tápanyagdús vért szállító artéria a táplálónyíláson (foramen nutricium) keresztül lép be. A velőüregben a verőerek a hossztengellyel párhuzamosan futnak, majd tág csontvelői szinuszokká oszlanak. Ezekbe a szinuszokba lépnek be az újonnan képződött vérsejtek. A szinuszok vére a centrális vénában halad tovább, mely a velőűr közepén halad, s a táplálónyíláson kilépve hagyja el a csontot.
[szerkesztés] Az emberi csontvelő szövettana
A sárga csontvelő zsírszövetből épül fel.
A vörös csontvelő alapszövetét retikuláris kötőszövet alkotja, s e hálózat fele-fele arányban tartalmaz zsírsejteket illetve fejlődő vérsejteket. A retikuláris kötőszövet rácsrostjait retikulumsejtek termelik; ezeken kívül pedig jelentős mennyiségű makrofág is előfordul a szövetben. A vörös csontvelőt tág szinuszok szövik át, melyek endotéliuma igen vékony, és alatta alaphártya csak nyomokban található.
Csontvelői sejteknek csak az érésben lévő vagy érett vérsejteket nevezzük. A továbbiakban ezeket tekintjük át.
Minden vérsejt a hemopoetikus őssejtekből (más néven hemocitoblasztokból) alakul ki, noha ezek csupán kevesebb mint 0,05%-át teszik ki a csontvelői sejteknek. Morfológiájuk a kis limfocitákéhoz hasonló. Az őssejt kettéosztódása után az egyik leánysejt megmarad őssejtnek, míg a másik fejlődésnek indul.
[szerkesztés] A vörösvértest-képződés fejlődési alakjai
A vörösvértestek előalakjainak (az ún. eritroid fejlődési sornak) csontvelői aránya 26% körüli. A sejtek a csontgerendák között (intertrabekulárisan) szigeteket képezve találhatók meg, közülük az érettebb alakok a szinuszokhoz közelebb helyezkednek el.
A legéretlenebb felismerhető sejtforma a proeritroblaszt (pronormoblaszt), mely a csontvelői sejtek kb. 0,6%-át képezi. Átmérője 15-20 µm, s citológiai keneteken sérülékenységükből kifolyólag gyakran állábszerű nyúlványok türemkednek ki belőlük. A sejtplazma erősen bazofil (sötétkék) festődésű, de a sejtmaghoz közeli (perinukreáris) terület valamivel halványabb - itt találhatók ugyanis a Golgi-készülékek és a mitokondriumok. A sejtplazma granulációmentes. A centrális helyzetű sejtmag a plazmának mintegy 80%-át kitölti. Festődése sötétlila, s a kromatinállomány finoman szemcsézett. Benne olykor sötétkék festődésű magvacskák láthatók.
A következő fejlődési forma a bazofil normoblaszt, melynek számaránya a csontvelőben 1-2%. Kerek, 12-17 µm átmérőjű (tehát az előzőnél kisebb) sejt. A sejtplazma a proeritroblaszténál valamivel világosabb festődésű, de összességében még mindig erősen bazofil. A sejtmag körül a festődés halványabb (perinukleáris udvar). A mag centrális helyzetű, kerek alakú. Benne a kromatinállomány durván szemcsézett, s olykor kerékküllőszerű rajzolatot mutat. Magvacska nem látható.
A csontvelőben nagy arányban (> 20%) van jelen a következő érési alak, a polikromáziás (intermedier) normoblaszt. Mérete tovább csökkent, 10-15 µm az átmérője. A sejtplazmában már megjelenik a hemoglobin, mely miatt eozinofil (rózsaszín) festődésű foltok váltakoznak a riboszómák okozta bazofil (szürkéskék) területekkel. (Ezt a jelenséget nevezik polikromáziának.) A széli (excentrikus) helyzetű sejtmag a plazma felét tölti ki. A kromatin rögös, kerékküllőszerű képet mutat, sötéten festődik.
Az eozinofil (acidofil, ortokromáziás) normoblasztok aránya a csontvelőben 2%. Átmérőjük már csak 8-10 µm, alakjuk kerek, de szabálytalan szélű. A sejtplazma eozinofil (rózsaszín) festődésű, lilás árnyalattal. A sejtmag excentrikus helyzetű; a kromatinállomány igen sötét festődésű, egynemű.
Miután az eozinofil normoblaszt kilökte magából a sejtmagot, már retikulocitáról beszélünk. A retikulocita már kikerül a vérbe, így csontvelői aránya kicsi. 7-10 µm átmérőjű, kerek, eozinofil festődésű, mag nélküli sejt. Brillant krezilkék festékkel még kimutathatók benne a riboszómák.
Az érett vörösvértest (eritrocita) mérete valamivel kisebb (7-8 µm), s riboszómát már nem tartalmaz. Alakja kerek, keresztmetszete bikonkáv.
-
Proeritroblaszt
-
Bazofil normoblaszt
-
Polikromáziás normoblaszt
-
Eozinofil normoblaszt
-
Retikulociták
-
Vörösvértestek
[szerkesztés] A vérlemezke-képződés fejlődési alakjai
A vérlemezkeképzés legéretlenebb felismerhető sejtformája a megakarioblaszt. Nagy méretű, 25-40 µm átmérőjű sejt, melyhez már érett trombociták tapadhatnak. Közepesen bazofil festődésű, granulációmentes plazmával rendelkezik. Egy sejtben egy-, két- vagy négyszeres kromoszómakészeltű mag található, mely a sejtplazma háromnegyedét kitölti. A kromatinállomány világos festődésű; negatív magvacskákat tartalmazhat.
A következő érési forma a promegakariocita, mely az előzőnél is nagyobb méretű sejt. A sejtplazma bazofil festődésű, s azurofil granulumokat tartalmaz. A sejtmag folyamatosan egyre tömöttebbé és lebenyezettebbé válik.
Az érett megakariociták a csontvelői sejteknek kb. 0,1%-át alkotják. Elszórtan helyezkednek el intertrabekulárisan, a szinuszokhoz közel, azok lumenébe nyúlványokat bocsátva. A csontvelő legnagyobb sejtjei a maguk 30-160 µm-es átmérőjével. A sejtplazma világoskék festődésű; finom azurofil granulációt tartalmaz. A sejtmag kromoszómakészlete 2-, 4-, 8-, 16-, 32- vagy 64-szeres; a mag alakja szabálytalanul lebenyezett. Úgy tűnhet, mintha a megakariocita több sejtmagmaggal rendelkezne, de ezek a „magok” valójában összeköttetésben maradnak egymással.
A megakariociták érése során a sejtplazmában sűrű hálózatot alkotó ún. demarkációs membránok képződnek, melyek feldarabolják a plazmát, s a leváló darabok mint vérlemezkék (trombociták) kerülnek a vérkeringésbe. A vérlemezkék 2,5-6 µm átmérőjű, halvány bazofil festődésű, azurofil granulációval rendelkező, sejtmag nélküli képletek.
-
Megakarioblaszt
-
Promegakariocita
-
Megakariocita és belőle kiváló vérlemezkék
[szerkesztés] A granulocita-képződés fejlődési alakjai
A legtöbb fejlődő vérsejt (kb. 57%) a mieloid sejtvonalat képviseli, ezekből alakulnak majd ki a (főként neutrofil) granulociták. A granulociták éretlenebb előalakjai a csontgerendák közelében (peritrabekulárisan), míg az érettebbek intertrabekulárisan gyakoribbak.
[szerkesztés] Neutrofil granulociták fejlődése
Az első szövettanilag jól felismerhető sejttípus a sejtek 1%-át képviselő ún. mieloblaszt: átmérője 14-18 µm, alakja kerek, kissé szabálytalan; a sejtplazma a nagyszámú riboszóma miatt halvány bazofil festődésű, granulumokat nem tartalmaz. A sejtmag kissé szabálytalan alakú, széli (excentrikus) elhelyezkedésű, a sejtplazma nagy részét (kb. 90%-át) kitölti. A mag kromatinállománya laza szerkezetű, benne 2-5, környezeténél világosabb festődésű (ún. negatív) magvacska látható.
A mieloblasztok néhány osztódás és a további érés során promielocitákká alakulnak - ezek a sejtek 3%-át képezik. Nagyobb, 16-25 µm átmérőjű, kerek vagy kissé ovális sejtek. A sejtplazma festődése világosabb, benne 0,2-1 µm hosszúságú, bordó festődésű ún. azurofil granulumok jönnek létre, melyek antimikrobális hatású fehérjéket tartalmaznak. A sejtmag a sejtplazmának kisebb részét tölti ki, mint a mieloblaszt esetében. A mag helyzete excentrikus, alakja kissé ovális, a kromatinállomány bár kevésbé, de még mindig laza szerkezetű, benne néhány negatív sejtmagvacska előfordulhat.
A fejlődési sor következő tagja a mielocita, mely a fejlődő vérsejtek 5%-át teszi ki. Mérete csökkent, a mieloblasztéhoz hasonló. A sejtplazma igen halvány, benne főként halványbarán festődő neutrofil granulumok találhatók. A sejtmag a sejtplazmának kb. a felét tölti ki, helyzete excentrikus, belső oldalán enyhe behúzódás látható. A kromatinállomány tömöttebb, sejtmagvacska általában nem látható.
A metamielociták vagy fiatal (németül Jugend) granulociták aránya nagy, 16% körüli. Ezek már nem képesek osztódásra, s már kikerülhetnek a vérkeringésbe. Átmérőjük 12-16 µm, alakjuk kerek. Plazmájuk világosszürkére vagy rózsaszínűre festődik, s neutrofil granulumokat tartalmaz. A sejtmag a plazma egyharmadát tölti ki, excentrikusan helyezkedik el, alakja vesére vagy babszemre emlékeztet. A kromatinállomány tömött, magvacska nem látható.
A pálcikamagvú (németül Stab, angolul band) granulociták aránya a csontvelőben kb. 12%. Méretük valamivel kisebb, mint a metamielocitáké. A plazma festődése és granulációja az előző sejtformáéhoz hasonló. A mag a plazma negyedét tölti ki, excentrikus helyzetű, alakja vékony, hosszúkás; kiflire, botra vagy S betűre emlékeztet. A kromatinállomány erősen tömött, magvacska nincs.
A karélyos magvú (szegmentált, németül Segment) vagy polimorfonukleáris granulociták a csontvelői sejtek 7%-át képezik. A pálcikamagvú formától az különbözteti meg őket, hogy a sejtmagjuk tovább szegmentálódott, így 3-5 lebenyből áll.
-
Mieloblaszt
-
Promielocita
-
Mielocita
-
Metamielocita
-
Pálcikamagvú granulociták
-
Karélyos magvú granulocita
[szerkesztés] Eozinofil granulociták fejlődése
Az eozinofil mieloblaszt fénymikroszkópos vizsgálattal nem különböztethető meg a (neutrofil) mieloblaszttól. Az eozinofil promielocita azonban az azurofil granulumokon kívül téglavörös festődésű, kerek ún. eozinofil granulumokat is tartalmaz. Az eozinofil granulumok a további fejlődési alakokat is jellemzik, s igen sűrűn helyezkednek el a sejtplamában. Az érett eozinofil granulocita sejtmagja kétlebenyű, szemüveg alakú.
Az eozinofil érési vonal sejtjeinek aránya a csontvelőben 3%.
-
Eozinofil mieloblaszt
-
Eozinofil promielocita
-
Eozinofil mielocita
-
Eozinofil metamielocita
-
Pálcikamagvú eozinofil granulociták
-
Érett eozinofil granulocita
[szerkesztés] Bazofil granulociták fejlődése
A bazofil granulociták érési vonalának első felismerhető tagja a bazofiloblaszt, mely hasonlít a mieloblaszthoz, azonban nagy méretű, feketésen festődő bazofil granulumokat tartalmaz.
Az érett bazofil granulocita is tartalmaz bazofil granulációt, mely gyakran felismerhetetlenné teszi a nem szegmentált, de behúzódásokkal tarkított, lóhere alakú sejtmagot.
A bazofil érési vonal sejtjeinek aránya a csontvelőben csupán 0,1% körüli.
-
Bazofil promielocita
-
Bazofil mielocita
-
Bazofil metamielocita
-
Pálcikamagvú bazofil granulociták
-
Érett bazofil granulocita
[szerkesztés] A monocita-képződés fejlődési alakjai
A monocita-makrofág rendszer legéretlenebb sejtje, a monoblaszt igen kis számban fordul elő a csontvelőben. Morfológiailag nem különíthető el a mieloblaszttól: 16-20 µm átmérőjű, kerek sejt; világoskék festődésű plazmával és finom azurofil granulációval. Magja kerek; finom kromatinállománnyal és 1-2 magvacskával jellemezhető.
A valamivel érettebb, fagocitózisra már képes promonocita a promielocitához hasonló sejt, de plazmájában filamentumok találhatók, magja pedig szabálytalan alakú, gyakran behúzódott.
Az érett monociták 12-15 µm átmérőjű, szabálytalan alakú sejtek, melyek korán elhagyják a csontvelőt, így ott csak kis számban találhatók meg. A sejtplazma kékesszürke festődésű; azurofil granulumokat tartalmaz. A sejtmag vese alakú, magvacskát nem tartalmaz. A kromatinállomány szerkezete tömött, s a sejtmaghártyához rendeződve kromatin aggregátumok láthatók.
A vérkeringésbe került monociták néhány napon belül elhagyják az érpályát, s a különféle szövetekben –többek között a csontvelőbe visszatérve is– makrofágokká (nagy falósejtekké, hisztiocitákká) érnek. A makrofágok megőrzik osztódóképességüket. Átmérőjük 15-20 µm, alakjuk szabálytalan, nyúlványok találhatók rajta. A sejtplazmában granulumok láthatók, melyek fagocitált anyagoknak és lizoszómáknak felelnek meg. A sejtmag babszem alakú, a kromatinszerkezet laza.
-
Monoblaszt
-
Promonocita
-
Monociták
-
Makrofág
[szerkesztés] Limfociták
A limfociták aránya a csontvelőben 16% körüli.
[szerkesztés] Forrás
- Gáti Tibor, Szollár Lajos, Szombath Dezső (szerk.): Kórélettani vademecum. SOTE Képzéskut., Oktatástechnológiai és Dok. Közp., Budapest, 1997. ISBN 963-7731-75-X
- Maródi László (szerk.): Gyermekgyógyászat. 2. bőv., átd. kiadás. Medicina Könyvkiadó, Budapest, 2002. ISBN 963-242-689-4
- Szentágothai János, Réthelyi Miklós: Funkcionális anatómia. 8. átd. bőv. kiad., Medicina Könyvkiadó, Budapest, 2002. ISBN 963-242-564-2
- Vígh Béla: Humán embriológia - Az ember méhen belüli fejlődése. Semmelweis Egyetem, Budapest, 2001. ISBN 963-400-379-6
|
||||||||||||||
