Az általános érzéstelenítés története

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Az általános érzéstelenítés első nyilvános bemutatójának rekonstruálása. Az eredeti bemutatót 1846. október 16-án tartotta William T. G. Morton a bostoni Massachusetts General Hospitalban.

Az általános érzéstelenítés vagy más néven az anesztézia története egyidős az emberiséggel, hiszen már az őskorban is használtak gyógynövényeket azért, hogy a megbetegedett ember érzéketlen legyen és könnyebben elviselje a fájdalmat. Az írott történelem során számos feljegyzés tanúskodik az általános érzéstelenítés állapotát előidézni kívánó kísérletekről, a sumerektől, babilóniaiaktól és asszíroktól kezdve az ókori Egyiptomon és görögökön, az Indus-völgyi civilizáción és az ősi Kínán át. Az európai középkorban, amely egybeesett az iszlám világ aranykorával, a tudósok nagy eredményeket értek el az iszlám tudomány és az orvostudomány területén, míg az európai tudósok részben az iszlám eredményekre, részben saját kutatásaikra alapozva szintén jelentős előrelépéseket tettek az orvoslásban.

Az európai reneszánsz idején számottevő eredmények születtek az emberi anatómia és a műtéti technikák területén, amelyek ellenére az élő embereken végzett sebészeti beavatkozás – a műtét – még mindig kockázatosnak számított és csak a legvégső esetben folyamodtak hozzá. Ennek jórészt az volt az oka, hogy a műtéttel elkerülhetetlenül együtt járó fájdalom miatt a betegek inkább a halált vagy a gyógyítás más módját választották, mintsem hogy alávessék magukat a műtétnek. A tudományos körökben nagy vita zajlott arról, hogy ki érdemli meg az elismerést az általános érzéstelenítés felfedezéséért, viszont mára általános egyetértés alakult ki azon a téren, hogy a 18. század végén és a 19. század elején elért tudományos eredmények járultak hozzá a modern érzéstelenítési eljárások kifejlesztéséhez és fokozatos bevezetéséhez.

A 19. század vége felé két jelentős ugrás történt az orvostudomány terén, amelyek együtt lehetővé tették a mai értelemben vett műtétek megjelenését. Az első a kórokozók szerepének felismerése volt a fertőzések terjesztésében, amely igen gyorsan vezetett a fertőtlenítési eljárások kifejlesztéséhez és bevezetéséhez (amelynek egyik úttörője a magyar Semmelweis Ignác volt, de az antiszeptikus eljárások jelentőségét és bevezetését csak Joseph Lister angol sebész meggyőző munkája nyomán fogadta el a korabeli orvostársadalom 1877-től kezdődően. A beteg szervezetében már jelenlévő kórokozók elleni harc (antiszepszis) helyét hamarosan felváltották azok a módszerek, amelyek a kórokozót a betegtől távol kívánták tartani (aszepszis), ami magával hozta a műtéti halandóság és halálozási arány jelentős csökkenését az ezt megelőző korokhoz viszonyítva. A fiziológia és a gyógyszerészet terén bekövetkező jelentős haladás pedig a fájdalomcsillapításban és az általános érzéstelenítés során használható szerek kifejlesztéséhez vezettek.

A 20. század során az általános érzéstelenítés biztonságát és hatékonyságát nagymértékben javították a légcsőn keresztüli intubálás és más, a légutak szabad tartását biztosító technikák kifejlődése. Jelentős előrelépés történt a páciensek életjeleinek műtét alatti monitorozását lehetővé tévő berendezések terén, illetve az általános érzéstelenítés állapotát kiváltó újabb gyógyszereket fejlesztettek ki, a korábbiakhoz képest jóval kedvezőbb farmakokinetikus és farmakodinamikus jellemzőkkel. Nem utolsósorban speciális képzési programokat indultak az anesztéziát végrehajtó szakorvosok, az aneszteziológusok és az érzéstelenítés folyamatában segítő nővérek képzésére.

Etimológia[szerkesztés]

Az anesztézia szó a görög αν-, an-, "nélkül"; és αἴσθησις, aisthēsis, "érzés" szavak kombinálásával keletkezett, elsőként 1846-ban Oliver Wendell Holmes (1809–1894) javasolta használatát az érzéstelenítés során bekövetkező állapot, illetve maga a folyamat megnevezésére.[1] Azonban maga a szó nem teljesen új: az ókori görögök időnként már használták, többek között a herbalista, orvos és sebész Dioszkoridész (Kr. u. kb. 40–90).[2] De szerepelt a szó egy 1724-es angol szótárban is (Bailey’s English Dictionary), amely az „érzékelés hiánya”-ként definiálta a szó jelentését.[2]

A magyar nyelvben használatos mind az anesztézia, mind az ennek tükörfordításaként keletkezett érzéstelenítés, érzéketlenség (előbbi magát a folyamatot, míg utóbbi az állapotot jelzi).

Érzéstelenítés a történelem során[szerkesztés]

Őskor[szerkesztés]

Az általános érzéstelenítés állapotának előidézésére feltehetően gyógynövényeket vagy azok főzetét alkalmazták az őskorban. Az első ismert, ember által előállított szedatív (nyugtató) kémiai anyag az etanol (etil-alkohol, alkohol), amit már évezredekkel ezelőtt Mezopotámiában is alkalmaztak.[3]

Ókor[szerkesztés]

Az ópium előállításához termesztett mákfajta, a Papaver somniferum

A sumerek feltehetően már Kr. e. 3400 évvel termesztették Mezopotámiában az ópium alapjául szolgáló növényt, az álomhozó mákot (Papaver somniferum)[4][5], bár ezt egyes szerzők kétségbe vonják.[6] Az egyik legősibb utalás az ópiumra a Kr. e. harmadik évezredből származó, ékírásos táblán maradt fenn. A táblát 1954-ben fedezték fel a Nippurnál folytatott ásatások során, jelenleg a Pennsylvania Egyetem Régészeti és Antropológiai Múzeumában őrzik. A tábla feliratát Samuel Noah Kramer és Martin Leve fejtették meg, ez jelenleg az egyik legősibb, gyógyszerkészítéssel foglalkozó szöveg.[7][8] Az ebből a korból származó ékírásos sumer táblákon gyakran szerepel egy ideogram, amelyet "hul gil"-ként írtak át, jelentése "a boldogság növénye" és többek szerint ez direkt utalás a mákra és az ópiumra.[9][10] A világ számos részén még ma is használják a gil-t az ópium megnevezésére.[11] Nidaba vagy Niszaba istennőt is gyakran ábrázolták a sumerek a vállából kinövő mákgubókkal.

Kr. e. második évezred elején a sumérok birodalma lehanyatlott, területük az Óbabiloni Birodalom fennhatósága alá került. Ezzel együtt a mák termesztésének, az ópium kinyerésének és orvosi felhasználásnak, narkotikus hatásának ismeretei a babiloni kultúra részévé váltak. Mivel a Babilon Birodalom keleten a mai Irán, nyugaton Egyiptom területére is kiterjedt, az ópium felhasználása megjelent ezekben a civilizációkban is.[11] A brit régész és ékírásszakértő Reginald Campbell Thompson megállapította, hogy a Kr. e. 7. században az asszírok is ismerték az ópiumot.[12] Az ópiumra utaló "Arat Pa Pa" kifejezés előfordul a Kr. e. 650-re datált asszír ékírásos táblákon (az „Asszír Gyógynövényes Könyvben”) és Thompson szerint ez a kifejezés lehet az etimológiai alapja a latin "papaver" (mák) szónak.[9]

Az ókori egyiptomi orvosok már használtak bizonyos sebészeti eszközöket,[13] valamint kezdetleges fájdalomcsillapító, nyugtató gyógynövény-készítményeket, többek között mandragóra bogyóinak kivonatát.[14] Az ópium elkészítésére és felhasználására elsőként egy, a XVIII. dinasztia idejéből (Kr. e. 1550-1292) származó orvosi témájú papirusz (az Ebers-papirusz) utal.[15] Az ókori Görögországban Nüx (éjszaka), Hüpnosz (álom, Nüx fia) és Thanatosz (halál, Hüpnosz ikertestvére) isteneket ábrázolták időnként mákkal a kezükben.[16] Ennek hiányában az orvosok, elsősorban a körülmetélések alkalmával, úgy érzéstelenítették a gyermekeket, hogy félig megfojtották őket.[2]

Hérodotosz említette, hogy a szkíták kábulatot idéztek elő a sebészeti beavatkozások előtt egy kenderféle növény füstjének belélegzésével. De feltehetően hasonló gyakorlatot folytattak a delphoi jósda papnői, akik szintén gázokat lélegeztek be, de teljesen más céllal.

Az ópium elterjedése előtt az Indus-völgyi civilizáció és az ősi Kína területén fedezték fel és kezdték használni a kannabiszt orvosi célokra. A Kr. e. 400 körül keletkezett "Sushruta Samhita", amely az ájurvédikus orvoslásról és a sebészetről szólt, a kannabiszkivonattal kezelt bor ajánlotta érzéstelenítési célokra.[17] Az ópium maga csak a Kr. u. 8. században jelent meg Indiában az arab kereskedők révén,[18] majd innen terjed tovább Kínába.[19]

Kína[szerkesztés]

Hua Tuo, kínai sebész Kr. e. 200 körül

Pien Csüe (扁鹊, Bian Que) volt az első kínai orvos és sebész, akinek a neve a feljegyzésekben ránk maradt. Pien Csüe sebész volt, aki feltehetően Kr. e. 8. században élt és már általános érzéstelenítést használt. Kr. e. 250 körül a Han Fej-ce (Han Feizi), a Kr. e. 109-91 között íródott „A történetíró feljegyzései” valamint a Han-dinasztia idején összeállított Lie-ce (Liezi) feljegyezte, hogy Pien Csüe egyidejű szívátültetést hajtott végre két, "Lu" és "Csao" néven említett személyen. A műtét előtt egy „mérgező” italt adott nekik, amitől három napra kómába estek, mialatt Pien Csüe kicserélte a szíveiket.[20]

Hua Tuo (华佗， Kr. e. kb. 145-208) szintén egy kiemelkedő belgyógyász volt a Han-dinasztia idején. A három királyság regényes története (Szan-kuo-csi, Kr. u. 220-280) és a Kései Han-dinasztia története (Kr. u. kb. 430) című források alapján Hua Tuo általános érzéstelenítés alatt hajtott végre műtéteket, a betegeknek a saját maga által kifejlesztett, borral kevert gyógynövénykivonatot adta (mafeisan, 麻沸散).[21] Hua Tuo állítólag még olyan komoly műtéti beavatkozásokat is végrehajtott a mafeisan segítségével, mint az emésztőrendszer egy részének eltávolítása.[22] A műtét előtt szájon át adta be a borban elkevert kivonatot, amely eszméletlenséget eredményezett, illetve feltehetően blokkolta az ideg-izom ingerületáttevődést.[21]

A mafeisan összetétele, csakúgy, mint Hua Tuo összes orvosi ismerete elveszett az utókor számára, amikor halála előtt elégette kéziratait.[23] A gyógynövénykivonat összetételét sem A három királyság regényes története, sem A késő Han története nem tartalmazta. Mivel azonban a konfuciánus tanítások alapján az emberi testet szentnek tartották és a sebészi beavatkozások viszont ezt a testet csonkolták, a sebészeti beavatkozásokat Kínában erősen elítélték. Hua Tuo állítólagos sikerei ellenére, halála után a műtéti beavatkozások abbamaradtak az ősi Kínában.[21]

Az általa kifejlesztett mafeisan neve a kínai ma (麻, jelentése "kannabisz, kender, zsibbadt vagy bizsergő"), fei (沸, jelentése "forró vagy bugyogó") és san (散, jelentése "összetörni, szétszórni" vagy "por alakú orvosság") szavakból származik. Ebből következik, hogy a mafeisan jelentése "kannabisz forraló por" lehetett. A hagyományos kínai orvoslás és a kínai történelem számos kutatója próbálta kitalálni a mafeisan összetételét és előállítani a keveréket, de máig nem sikerült azt rekonstruálni. Mindenesetre a kutatások alapján azt feltételezik, hogy az eredeti recept a következő gyógynövények valamilyen kombinációját tartalmazta: [24]

Egyesek szerint a keverékben volt még hasis,[25] a kannabiszból készített bhang,[26] shang-luh,[27] vagy ópium is.[28] Victor H. Mair szerinte a mafei "a valamelyik indoeurópai nyelvből származó, a "morfin"-hez kapcsolódó szó átírásának tűnik."[29] Mások szerint Hua Tuo a műtét alatti érzéstelenítést akupunktúra segítségével érte el és a mafeisannak vagy semmi köze nem volt az érzéstelenítéshez, vagy csak kiegészítette az akupunktúrát.[30] A rengeteg kísérlet ellenére a mafeisan modern rekonstrukciói nem érték el azt a hatékonyságot, amelyet állítólag Hua Tuo keveréke, amely amúgy is hatástalannak tűnt komoly sebészeti beavatkozások esetén.[31]

Az ókorból ismeretesek még a boróka bogyóiból, valamint a kokacserje leveleiből készített fájdalomcsillapító készítmények is.[32]

Középkor és reneszánsz[szerkesztés]

Középkori arab és perzsa orvosok lehettek az elsők, akik szájon át és belélegzéssel adagolt érzéstelenítőket alkalmaztak. Firdauszí perzsa költő (940–1020) az Abbászida Kalifátus idején élt és Sáhnáme című költeményében leír egy császármetszést, amelyet Rudábán hajtottak végre. A műtét előtt érzéstelenítés gyanánt egy különleges bort itattak a nővel, amit egy zoroasztriánus készített el.[27] Bár a Sáhnáme a perzsa mondavilágra épül, a fenti részlet arról tanúskodik, hogy az általános érzéstelenítés elve már megjelent az ókori Perzsiában, még akkor is, ha megvalósítása feltehetően nem volt minden esetben sikeres.

A Damaszkuszban született Abu al-Kaszim al-Zahrávi (936-1013) sebész, aki Andalúziában élt, Kr. u. 1000-ben kiadta 30 kötetes Kitab al-Taszríf (Orvosi ismeretek) című művét. Az értekezés orvosi tüneteket, kezeléseket, farmakológiai leírásokat tartalmaz, míg utolsó kötete olyan sebészeti műszereket és eljárásokat ismertet, amelyről sokáig azt hitték, hogy a modern orvostudomány vívmányai. Többek között ebben a könyvbe ír a műtétek során használt általános érzéstelenítés használatáról. Avicenna vagy Ibn Szína kb. 1020 körül számolt be a belélegezhető altatókról a Kánon (al-Kánún fí Tíb, Az orvoslás törvénye) című művében. A Kánon megemlíti az „altató szivacsot”, amelyet aromákkal és narkotikumokkal itattak át és a műtét alatt a beteg orra alá kellett tartani.[33] A szintén andalúziai Ibn Zúr vagy Avenzoar (1091–1161) 12. századi főművében, az al-Taiszír-ban szintén beszámol az általános érzéstelenítés használatáról. Ez a három orvos feltehetően jó példa arra, hogy a középkori muszlim orvostudományban széles körben elterjedt lehetett a narkotikumokkal átitatott szivacsok és a belélegezhető érzéstelenítők használata.[34] Az ópium Kisázsiából érkezett Európába a 10. és 13. század között.[35]

Angliában 1250 és 1500 között egy dwale nevű keveréket használtak fájdalomcsillapításra.[36] Ez a keverék epét, ópiumot, salátát, Fehér földitök és bürök kivonatát tartalmazta.[36] Elsősorban a bürök, illetve a többi összetevő együttes, mérgező hatásának köszönhetően, a beteg gyakran még a műtét alatt meghalt. Abban az esetben, ha mégis túlélték a beavatkozást, az orvosok úgy élesztették fel a pácienseket, hogy ecetet és sót dörzsöltek az arcukra.[36] A dwale számos irodalmi forrásban is felbukkan, többek között Shakespeare Hamletjében és John Keats Óda a csalogányhoz című költeményében.[36]

Paracelsus volt az első, aki leírta az éter érzéstelenítő, fájdalomcsillapító hatását.

A 4. században Szent Hilár, poitiers-i püspök (315-367) számolt be közel-keleti száműzetése során olyan készítményekről, amelyek „elaltatták a lelket”. Feltehetően a térségben érzéstelenítéshez használt keverékről írt. Pszeudo-Apuleiusz, aki az 5. században orvosi szövegeket szerkesztett, arról írt, hogy „ha valakinek bármelyik végtagját csonkítani, égetni vagy fűrészelni kell, hadd igyon meg egy unciát borral, és hadd aludjon bármilyen érzés vagy fájdalom nélkül, amíg a tagot le nem vágják.”[37]

A későbbi középkori orvosok közül egyesek meglepően leleményesek voltak: Villanovai Arnold (kb. 1238 – kb. 1310) a neki tulajdonított könyvben számos orvosságot és készítményt leír, amely érzéketlenné teszi a pácienst, akit így „meg lehet vágni és mégsem érez semmit, mintha halott lenne”. A sebészeti beavatkozásokhoz ópium, közönséges mandragóra és nadragulya keverékét ajánlotta.

Arnold receptjét a luccai Teodoric szerzetes fejlesztette tovább, aki az ópium-mandragóra keverékhez enyhén hallucinogén anyagokat (fejes saláta, repkény, faeper, sóska levét) adott és ezekkel itatott át egy szivacsot, amit a páciens orra alá kellett tartani. A széles körű kísérletezés ellenére azonban a középkorban inkább csak vágyakoztak az érzéstelenítésre, mint sikeresen elérték ezt az állapotot.

Éter[szerkesztés]

Bár egyesek Ramon Llull alkimista nevéhez fűződik a dietil-éter (a köznyelven csak éter) előállítása,[36] de mégis Theophrast von Hohenheim (1493–1541), ismertebb nevén Paracelsus volt az első, aki felfedezte az éter fájdalomcsillapító, bódító hatását 1525 körül.[38] Az étert először 1540-ben Valerius Cordus szintetizálta, aki szintén feljegyezte az orvoslásban hasznos tulajdonságait. Cordus az étert oleum dulce vitrioli-nak nevezte, amely tükrözte az előállítás módját: alkoholt kénsavval melegített (utóbbi régies neve vitriol, óleum). August Sigmund Frobenius adta az anyagnak ma is használatos nevét, amikor Spiritus Vini Æthereus-nak nevezte el 1730-ban.[39]

18. század[szerkesztés]

Joseph Priestley (1733–1804) angol tudós fedezte fel a dinitrogén-oxidot (kéjgáz), illetve a nitrogén-monoxidot, az ammóniát, a hidrogén-kloridot és (Carl Wilhelm Scheele és Antoine Lavoisier mellett) az oxigént. 1775 után Priestley kísérleteinek eredményét a „Kísérletek és Megfigyelések Különféle Gázokkal” (Experiments and Observations on Different Kinds of Air) címet viselő hatkötetes munkájában tette közzé.[40] Priestley felfedezései nagy figyelmet keltettek a korabeli európai tudományos életben. Thomas Beddoes (1760–1808) angol filozófus, orvos és tanár, aki Priestley kollégája és hozzá hasonlóan a Lunar Society (Hold Társaság) tagja volt, a felfedezések hatására és korábban gyógyíthatatlannak tartott betegségek (mint az asztma vagy a tuberkulózis) kezelésének reményében alapította meg Pneumatic Institution nevű intézményét 1798-ban Bristolban, ahol különféle gázok belélegzésén alapult a kezelés.[41] Beddoes Humphry Davy orvos-kémikust (1778–1829) tette meg az intézmény vezetőjének és felfogadta a gőzgép feltalálóját, James Wattot (1736–1819), hogy a gázok előállításban segédkezzen.

A Pneumatic Institutionban végzet kísérletei során fedezte fel Davy a dinitrogén-oxid anesztetikus és analgetikus hatását.[42] Davy, aki először alkotta meg a "nevetőgáz" kifejezést, 1799-ben publikálta kísérleteinek eredményeit a „Kémiai és filozófiai kutatások a dinitrogén oxiddal és belélegzésével kapcsolatban” (Researches, chemical and philosophical–chiefly concerning nitrous oxideand its respiration). Davy elsősorban kémikus és felfedező volt, de ennek ellenére elsőként vetette fel, hogy a gáz fájdalomcsillapító, érzéstelenítő tulajdonságait a gyógyászatban is hasznosítani lehetne:[43]

„"Mivel a dinitrogén-oxid kiterjedt használata eltörölni látszik a fájdalmat, elképzelhető, hogy haszonnal lehetne alkalmazni olyan műtéti eljárások során, amelyek nem járnak nagy vérveszteséggel."”

19. század[szerkesztés]

Hanaoka Szeisú (Hanaoka Seishū), a 18. és a 19. század fordulóján élt japán sebész

Hanaoka Szeisú (華岡 青洲, 1760–1835) japán sebész az Edo-korban, Oszakában élt. Egyaránt tanulmányozta a régi kínai gyógynövények felhasználási módját és a nyugati orvostudományt. 1785 körül Hanaoka elhatározta, hogy megkísérli előállítani egy, a Hua Tuo által használt "mafeisan"-hoz hasonló tulajdonságokkal rendelkező anyagot.[44] Hosszú évekig tartó kutatások és kísérletezések után előállított egy anyagot, amit tsūsensan-nak nevezett (alternatív elnevezése a mafutsu-san). Hua Tuo-hoz hasonlóan ez a keverék is számos gyógynövénykivonatot tartalmazott, többek között:[45]

  • 2 rész bai zhi (白芷，Angelica dahurica – angyalgyökér);
  • 2 rész cao wu (草烏，Aconitum sp. – sisakvirág);
  • 2 rész chuān ban xia (Pinellia ternata – japán kontyvirág);
  • 2 rész chuān xiōng (Ligusticum wallichii);
  • 2 rész dong quai (Angelica sinensis – kínai angyalgyökér);
  • 1 rész tian nan xing (Arisaema rhizomatum – kobraliliom)
  • 8 rész yang jin hua (Datura stramonium, csattanó maszlag).

A felsorolt hét összetevőből ötről úgy gondolták, hogy Hua Tuo is felhasználta a mafeisan elkészítéséhez.

A tsūsensanról kimutatták, hogy aktív összetevői a szkopolamin, hioszciamin, atropin, akonitin és angelikotoxin. Megfelelő mennyiség elfogyasztása után a tsūsensan az általános érzéstelenítéshez hasonló állapotot eredményez, illetve a vázizomzat bénulását, paralízisét idézi elő.[46] Hanaoka közeli barátja, Sutej Nakagava (1773–1850) 1796-ban írt egy rövid pamfletet Majaku-ko („narkotikus por”) címmel. Bár az eredeti kézirat 1867-ben egy tűzvészben megsemmisült, ebben a kiadványban adott elsőként hírt Hanaoka kutatásairól az érzéstelenítés területén.[47]

1804. október 13-án Hanaoka egy emlőrákban szenvedő 60 éves nőn részleges masztektómiát (az emlő eltávolítása) hajtott végre, az érzéstelenítéshez tsūsensant használt. Ma ezt tekintik az első megbízható feljegyzésnek az általános érzéstelenítés alkalmazásáról a sebészetben.[48] Hanaoka ezt követően számos operációt végzett a tsūsensan hatása alatt álló pácienseken, többek között rosszindulatú daganatok kiváságát, húgykövek eltávolítását, illetve végtagok amputálását. 1835-ben bekövetkezett halála előtt több mint 150 emlőeltávolítást végzett rákos betegeken.[49]

Gardner Quincy Colton, 19. századi amerikai fogorvos
Horace Wells, 19. századi amerikai fogorvos
Crawford W. Long, 19. századi amerikai orvos
William T. G. Morton, 19. századi amerikai fogorvos

Friedrich Sertürner (1783–1841) 1804-ben elsőként állított elő ópiumból morfint,[50] az anyagot Morfeusz, az álom görög istene után nevezte el.[51]

Henry Hill Hickman (1800–1830) az 1820-as években a szén-dioxid felhasználásával végzett érzéstelenítési kísérleteket. Ezek során az állatokat elkábította, lényegében majdnem megfojtotta a szén-dioxid adagolásával, majd pedig a gáz hatékonyságát úgy ellenőrizte, hogy amputálta az állat egyik végtagját. Hickman kutatásainak eredményét 1824-ben terjesztette a Royal Society elé „Levél a mélyájulásról: tekintettel lehetséges felhasználásának tisztázára emberi alanyokon végzett sebészeti beavatkozások során” (Letter on suspended animation: with the view of ascertaining its probable utility in surgical operations on human subjects). 1826-ban jelent meg a levélre adott válasz a The Lancet folyóiratban „Sebészeti Humbug” (Surgical Humbug) címmel, amely kíméletlen kritikát gyakorolt Hickman tanulmánya felett. Ezután Párizsban próbált szerencsét és X. Károly francia királynak is tartott bemutatót, de hiába. Hickman négy évvel később, 30 évesen hunyt el és bár halálának idején eredményeit nem ismerték el, mára már átértékelték szerepét és az érzéstelenítés egyik meghatározó alapjának tartják: jól ismerte fel a belélegzett gáz szerepét az érzéstelenítés előidézésében, csak rossz gázt választott kísérletei során.[52]

1818-ban írták le első alkalommal az éter narkotikus hatását. Az 1830-as évek végére Humphry Davy kísérleteinek eredményei széles körben ismertté váltak az Egyesült Államok tudományos köreiben és a tömegek körében is. Vándorelőadók járták az országot, akik nyilvános rendezvényeken ("ether frolics", kb. „éterparti”) ismertették a dietil-éter és a dinitrogén-oxid hatását és arra biztatták a közösség tagjait, hogy maguk is lélegezzék be a gázt, így demonstrálva tudatmódosító hatásukat és így szórakoztatva a közönség többi tagját.[53] Ezeken a rendezvényeken négy, az általános érzéstelenítés szempontjából jelentős személy is részt vett: William Edward Clarke (1819–1898), Crawford W. Long (1815–1878), Horace Wells (1815–1848) és William T. G. Morton (1819–1868).

Egyetemi éveik alatt Clarke és Morton, akik osztálytársak voltak, rendszeresen részt vettek az éterpartikon.[54] 1842 januárjában a Berkshire Medical College orvostanhallgatójaként Clarke étert adagolt egy bizonyos Miss Hobbie-nak, majd Elijah Pope eltávolította a páciens fogát.[55] Ezzel a tettével Clarke lett az első ismert orvos az orvostudomány történetében, aki belégzéses érzéstelenítést alkalmazott egy sebészeti beavatkozás előtt. Állítólag Clarke maga nem vette komolyan az esetet, mert utána nem publikálta és nem is kutatta tovább az éter belélegzésével végzett érzéstelenítést. Az eseményt még Clarke életrajza sem említi.[56]

Crawford W. Long a Georgia állambeli Jefferson városban praktizált, mint orvos és gyógyszerész. Az 1830-as években a Pennsylvania Egyetem orvostanhallgatójaként megfigyelte és részt is vett az éterpartikon. Longnak feltűnt, hogy a gázt belélegzők közül egyesek horzsolásokat, ütődéseket szereztek, de nem tudták felidézni, hogy pontosan mi is történt velük. Feltételezése szerint az éternek hasonló fiziológiai és farmakológiai hatása van, mint a dinitrogén oxidnak. Ebből a feltételezésből kiindulva, 1842. március 30-án étert lélegeztetett egy James Venable nevű páciensével, majd ezután eltávolított egy rosszindulatú daganatot a nyakából.[57] Long később egy másik, hasonló műtétet is elvégzett Venable-n, amikor szintén daganatot távolított el érzéstelenítés alatt. Orvosi praxisában ezután rendszeresen alkalmazta az étert, többek között végtagok amputálásakor és a gyermekszülés alatt fájdalom csökkentésére. Azonban eredményeit, tapasztalatait csak 1849-ben publikálta, és ezzel magát fosztotta meg a jogosan járó elismeréstől.[57]

1844. december 10-én Gardner Quincy Colton nyilvános bemutatót tartott a dinitrogén-oxid hatásáról a Connecticut állambeli Hartfordban. Az egyik résztvevő, Samuel A. Cooley súlyos lábsérülést szenvedett a gáz hatása alatt, de láthatóan észre se vette a sérülést. A közönség soraiban tartózkodott még Horace Wells, egy helyi fogorvos, aki azonnal megértette a dinitrogén-oxid érzéstelenítő hatásának jelentőségét. A rákövetkező napon Wells komoly fogsebészeti beavatkozáson esett át fájdalom nélkül, a Colton által adagolt dinitrogén-oxidnak köszönhetően. Wells ezután saját fogászati praxisában is alkalmazni kezdte a gázt, és a rákövetkező hetekben sorra végzett fájdalommentes fogeltávolításokat páciensein.

William T. G. Morton egy időben Wells tanítványa, később pedig üzleti partnere volt, aki egyetemen William Edward Clarke évfolyamtársa volt. Morton megszervezte, hogy Wells a Massachusetts General Hospital-ban tarthasson bemutatót a dinitrogén-oxid hatásáról. A bemutató azonban, amelyen a neves sebész, John Collins Warren is részt vett, kudarccal végződött, mert a fog eltávolítása során a páciens egyszer csak felkiáltott a fájdalom hatására.[58]

1846. szeptember 30-án Morton étert adagolt egy Eben Frost nevű zenetanárnak, majd utána fogeltávolítást végzett el rajta. Két héttel később Morton lett az első az orvostudomány történetében, aki nyilvános bemutatót tartott az éter felhasználásáról az általános érzéstelenítés területén – a bemutatót a Massachusetts General Hospital-ban, a ma "Ether Dome" néven ismert épületben tartották.[59] Az 1846. október 16-án tartott demonstráción John Collins Warren egy tumort távolított el, a Morton által adagolt éter hatása alatt, egy Edward Abbott nevű páciens nyakából és állítólag a műtét után azt mondta: „Uraim, ez nem ámítás” ("Gentlemen, this is no humbug"). Az esemény híre aránylag gyorsan bejárta a világot,[60] és alig két hónappal később sor került az első sikeres éternarkózisra európában, a londoni University College Hospitalban. Magyarországon először Balassa János operált éteres érzéstelenítéssel 1847 februárjában.

Morton még 1847-ben publikálta eredményeit,[59] de a publikáció megjelenésekor a Harvard egyik professzora, Charles Thomas Jackson azt állította, hogy Morton ellopta az eredményeit,[61] amit Morton természetesen tagadott. Hosszú ideig Mortont tartották az általános érzéstelenítés úttörőjének a nyugati féltekén annak ellenére, hogy Long bemutatójára négy évvel Morton kísérletei előtt került sor. Long maga William Crosby Dawson (1798 – 1856) amerikai szenátorhoz fordult, hogy az amerikai törvényhozásban fogadtassa el elsőségét az érzéstelenítés terén.[62]

1847-ben a skót szülész, James Young Simpson (1811 – 1870) volt az első, aki általános érzéstelenítés céljára kloroformot használt. Simpson egy arcmaszkot alakított ki dróthálóra feszített gézből és erre csepegtette a kloroformot. Korábban már kipróbálta az étert, de új érzéstelenítő anyagot keresett, mert a kellemetlen szagú éterből sokat kellett adagolni a kívánt hatás eléréséhez.[63] A kloroformot korábban három vegyész (Samuel Guthrie, Justus von Liebig és Eugène Soubeiran) fedezte fel, egymástól függetlenül. Ezt követően a kloroform használta gyorsan elterjedt Európában, a 20. század elejétől kezdte kiszorítani az étert az Egyesült Államokban. Azonban hamarosan kiderült, hogy májkárosodást, szívritmustzavar és akár halált is okozhat helytelen alkalmazása, ezért vissza kellett térni az éterhez.

1871-ben a német Friedrich Trendelenburg (1844–1924) sebész számolt be arról, hogy az érzéstelenítő szerek adagolásához gégemetszést hajtott végre.[64] 1880-ban a skót William Macewen (1848–1924) alternatívaként a szájon át végrehajtott intubálást alkalmazta egy, a hangszalagok ödémája következtében légzési nehézségektől szenvedő beteg esetén, az érzéstelenítést kloroformmal végezte.[65]

Az altatógázok alkalmazásának széles körű terjedését jelzi, hogy Angliában már 1868-ban palackokból használták az oxigént és a nitrogén-oxidult.

20. század[szerkesztés]

Hermann Emil Fischer, német kémikus

Az általános érzéstelenítés területén a 20. század során került sor számos jelentős áttörésre: a korábban ritkán használt eljárások (mint a gégemetszés vagy intubálás) széles körben elterjedtek, illetve új érzéstelenítő szereket fedeztek fel.

1902-ben Hermann Emil Fischer (1852–1919) és Joseph von Mering (1849–1908) német kémikusok elsőként szintetizálták a dietil-barbitursavat, amely igen hatékony, hipnotikus hatású szernek bizonyult.[66] A szert a Bayer Pharmaceuticals „Veronal” néven kezdte forgalmazni és ezzel az első, kereskedelmi forgalomban is kapható érzéstelenítő szer lett. 190-től egészen az 1950-es évekig használták álmatlanság ellen.

1913-ig a fej, nyak, arc és szájműtéteket általában helyi, intravénás vagy belélegzéses érzéstelenítés alatt végezték. Bár a fájdalom csillapítására ezek megfelelőek voltak, egyik módszer sem biztosította a légutak szabadon maradását, illetve nem védte meg a beteget a műtét során keletkező vér vagy váladék belélegzésétől. 1913-ban Chevalier Jackson (1865–1958) arról számolt be, hogy gégetükrözéssel igen sikeresen tudta biztosítani a légcső szabadon maradását.[67] Jackson emellett kifejlesztett egy új műszert a gégetükrözéshez, amelynek a végén volt fényforrás, a korábbi műszerekkel ellentétben.[68] A műszernek volt egy kicsúsztatható része is, amely utat tudott csinálni az intubálásnál használt cső vagy légcső és a hörgők vizsgálatához használt bronhoszkóp számára.[69]

Szintén 1913-ban történt, hogy Henry H. Janeway (1873–1921) publikálta az általa kifejlesztett gégetükröző műszerrel elért eredményeit.[70] Janeway a New York-i Bellevue Hospital Centerben volt aneszteziológus és arra a következtetésre jutott tapasztalatai alapján, hogy a gáznemű érzéstelenítő szerek lélegeztetése jelentősen javítaná a fül-orr-gégészeti beavatkozások körülményeit. Ennek érdekében kifejlesztett egy speciális gégegükröt, amely lehetővé tette a légcsőn keresztül történő intubálást. Janeway gégetüktérben is volt egy fényforrás, de az ehhez szükséges elemeket a műszer nyelében helyezte el. A légcsőbe bevezetett csövet egy rovátka tartotta a légcső közepén, míg a műszer enyhe hajlata jelentősen megkönnyítette a cső bevezetését a hangszalagok közé. Janeway műszere olyan sikeres lett, hogy más műtétek során is alkalmazni kezdték és ezért Janeway-t tartják a légcsőn keresztüli intubálás egyik úttörőjének.[71]

Az első, introvénásan adagolható érzéstelenítő szer a tiopentál-nátrium volt, amelyet 1934-ben szintetizált az amerikai Abbot Laboratories két munkatársa, Ernest H. Volwiler (1893–1992) és Donalee L. Tabern (1900–1974).[72] A szert először 1934. március 8-án Ralph M. Waters próbálta ki embereken, aki rövid ideig tartó eszméletvesztést és a fájdalomérzés hiányát tapasztalta. Három hónappal később már klinikai kísérletsorozatot indított John Silas Lundy a Mayo Clinic kórházban. Volwiler és Tabern 1939-ben szabadalmaztatták találmányukat.

1939-ben az atropin szintetikus megfelelőjére irányuló kutatások során véletlenül rátaláltak a meperidinre, mely eltérő szerkezete ellenére a morfinhoz hasonló hatású fájdalomcsillapító és érzéstelenítő szer.[73] 1947-ben pedig széles körben elterjedt a metadon, amely a morfinhoz hasonló, de annál erősebb és hosszabb hatású fájdalomcsillapító és csak enyhe függőséget okoz.[74]

Az első világháborút követően további előrelépésekre került sor a légcsőn keresztül történő érzéstelenítés terén. Az egyik jelentős újítás Sir Ivan Whiteside Magill (1888–1986) nevéhez fűződik, aki egy arc- és állkapocssérülésekkel foglalkozó kórházban dolgozott Sir Harold Gillies (1882–1960) plasztikai sebésszel és E. Stanley Rowbotham (1890–1979) aneszteziológussal. Magill dolgozta ki a páciens éber állapotában, orron át bevezetett légcső-intubáció gyakorlatát (amely műtéti szempontból szabadon hagyta a szájat és a torkot).[75] Magill kidolgozott egy, a szülészeti fogóhoz hasonló műszert (a Magill-fogót), amely lehetővé tette az intubáló cső könnyebb bevezetését és amelyet még ma is használnak.[76] Emellett kifejlesztett egy speciális gégetükört és számos, a gáznemű érzéstelenítő anyagok beadását elősegítő műszert.[77]

Az első önálló anesztéziai osztályt 1936-ban hozták létre a bostoni Massachusetts General Hospital kórházban, Henry K. Beecher (1904–1976) vezetése alatt, aki emellett a Harvard Medical School-on is tanított.

A 20. század második felében számos újításra került sor a belélegzéses és az intravénás érzéstelenítés területén. Paul Janssen (1926–2003), a Janssen Pharmaceutica gyógyszeripari cég alapítója, több mint 80 gyógyszerészeti vegyületet szintetizált, többek között szinte az összes butirofenon-alapú antipszichotikus és érzéstelenítő hatású vegyületet, mint a haloperidolt (1958) és a droperidolt (1961).[78] Ezek a hatóanyagok igen gyorsan feltűntek az általános érzéstelenítés eszköztárában.[79] 1960-ban Janssen és csapata szintetizálta a fentanilt, amely egy erős opioid fájdalomcsillapító szer.[80] A fentanil után következett a szufentanil (1974),[81] alfentanil (1976),[82]carfentanil (1976),[83] és lofentanil (1980).[84] Janssen és csapata szintén kifejlesztette az etomidatot (1964),[85] amely erős intravénás fájdalomcsillapító szer.

Az 1950-es évektől kezdve terjedt el széles körben az első modern, sokáig használt párolgó inhalációs anesztetikum, a halotan, amelyet 1951-ben állítottak elő az ICI laboratóriumában. Potenciális májkárosító hatása miatt a 80-as évektől előbb az isofluran, majd a 90-es évektől a szevoflurán váltotta fel az anesztéziai gyakorlatba. A manapság leggyakrabban használt intravénás anesztetikum, a propofol 1986-ban vált bejegyzett gyógyszerré.

21. század[szerkesztés]

Egy modern anesztéziás készülék az érzéstelenítő szer(ek) adagolásához.

A 21. században is folytatódik az általános érzéstelenítés fejlődése mind a használt szerek, mind pedig az eszközök terén. A legújabb anesztéziás készülékek, altatógépek és munkaállomások digitális technikával szabályozzák az altató és érzéstelenítő szerek adagolását, monitorozzák a beteg életjeleit. A tracheális tubus bevezetését manapság már olyan laringoszkópok segítik, amelyek végén egy kamera található és a kamera által a légcsőről és a hangszalagokról készített képet az altatóorvos külső képernyőn követheti nyomon.[86]

Az érzéstelenítő szerek területén kezd elterjedni a xenon, amely oxigénnel vagy levegővel keverve gyógyszerészeti és kémiai tulajdonságainak köszönhetően ideális inhalációs analgezikum. A xenon adagolását lehetővé tévő munkaállomások kezdenek elterjedni a beadagolt xenon visszanyerését és újrahasznosítását lehetővé tévő technikák következtében.[87]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ Small1962
  2. ↑ a b c genana
  3. ↑ Powell1996
  4. ↑ Neligan1927
  5. ↑ Booth1996
  6. ↑ Krikorian1975
  7. ↑ Kramer1954
  8. ↑ Kramer1988
  9. ↑ a b Terry1928
  10. ↑ Sonnedecker1962
  11. ↑ a b Anslinger1953
  12. ↑ Thomson1924
  13. ↑ Ebers1889 Pahor1992I
  14. ↑ Sullivan1996
  15. ↑ Anslinger1953 Ebers1889 Ebbell1937
  16. ↑ Kritikos1967-3
  17. ↑ Sushruta
  18. ↑ Dwarakanath1965
  19. ↑ Fort1965
  20. ↑ Gordon1949 Giles1912 Salguero2009
  21. ↑ a b c Chu2004
  22. ↑ Chu2004 Giles1897 Giles1948
  23. ↑ Chen2008
  24. ↑ Chu2004 Chen2008 Wang1999 Fu2002
  25. ↑ Giles1897
  26. ↑ Giles1948
  27. ↑ a b Gordon1949
  28. ↑ Veith1972
  29. ↑ Mair2000
  30. ↑ Lu2002
  31. ↑ Mair2000 Wai2004
  32. ↑ Carroll Peterson Rivera
  33. ↑ Skinner2008
  34. ↑ Ajram1992 Hunke1969
  35. ↑ Kritikos1967-2
  36. ↑ a b c d e http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC1127089/
  37. ↑ [ http://www.historyofinformation.com/expanded.php?id=2580 The Herbal of Pseudo-Apuleius (Circa 550 – 625)]
  38. ↑ Gravenstein1965
  39. ↑ Frobenius1730 Mortimer1741
  40. ↑ Priestley1775
  41. ↑ Levere1977
  42. ↑ Sneader2005
  43. ↑ Davy1800
  44. ↑ Izuo2004
  45. ↑ Ogata1973 Hyodo1992 BLTC
  46. ↑ BLTC
  47. ↑ Matsuki1999
  48. ↑ Izuo2004 Hyodo1992 Perrin1979 Matsuki2000
  49. ↑ Izuo2004 Matsuki2000 Tominaga1994 Matsuki2002
  50. ↑ Meyer2004
  51. ↑ Serturner1806 Serturner1817
  52. ↑ Henry Hill Hickman életrajza a www.general-anaesthesia.com oldalon
  53. ↑ Desai2007
  54. ↑ Sims1877 Lyman1881 Lyman1886 Richmond1950
  55. ↑ Lyman1881
  56. ↑ Stone1898
  57. ↑ a b Long1849
  58. ↑ Wells1847
  59. ↑ a b Morton1847
  60. ↑ Fenster2001
  61. ↑ Jackson1861
  62. ↑ Northen1910
  63. ↑ A kloroform karrierje
  64. ↑ Trendelenburg1871 Hargrave1934 Wawersik1991 Bain1964
  65. ↑ Macewen18800724 Macewen18800731 Macmillan2010
  66. ↑ Fischer1903
  67. ↑ Jackson1913
  68. ↑ Zeitels1998
  69. ↑ Jackson1922
  70. ↑ Janeway1913
  71. ↑ Burkle2004
  72. ↑ Tabern1935
  73. ↑ Eisleb1939
  74. ↑ Scott1946
  75. ↑ Rowbotham1921 "Magill1923-provision" Magill1928 Magill1930 Thomas1978 Mclachlan2008
  76. ↑ Magill1920
  77. ↑ "Magill1921-portable" "Magill1921-warming" "Magill1923-apparatus"
  78. ↑ Janssen1963d
  79. ↑ Castro1959 Nilsson1961 Aubry1966 Corrsen1966 Reyes1969
  80. ↑ Janssen1960f Janssen1963f
  81. ↑ Niemegeers1976
  82. ↑ Spierdijk1980 Niemegeers1981
  83. ↑ DeVos1978
  84. ↑ Laduron1982
  85. ↑ Doenicke1973 Morgan1975
  86. ↑ Agro2003 Cooper2005
  87. ↑ Tonner2006

Források[szerkesztés]

↑ Agro2003: Agrò, F (2003). „Tracheal intubation using a Macintosh laryngoscope or a GlideScope in 15 patients with cervical spine immobilization”. British Journal of Anaesthesia 90 (5), 705–6. o. DOI:10.1093/bja/aeg560. PMID 12697606.  

↑ Ajram1992: Ajram K. Miracle of Islamic Science, 1, Vernon Hills, IL: Knowledge House Publishers, Appendix B. o. (1992). ISBN 978-0-911119-43-5. Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 18. 

↑ Anslinger1953: Anslinger HJ and Tompkins WF. The pattern of man's use of narcotic drugs, The Traffic in Narcotics. New York: Funk and Wagnalls, 1. o. (1953). ISBN 0-405-13567-X. Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 18. 

↑ Aubry1966: (1966) „Neuroleptanalgesia with fentanyl-droperidol: An appreciation based on more than 1000 anaesthetics for major surgery”. Canadian Anaesthetists Society Journal 13 (3), 263–71. o. DOI:10.1007/BF03003549. PMID 5961929.  

↑ Bain1964: Bain, JA (1964). „Observation on the use of cuffed tracheostomy tubes (with particular reference to the James tube)”. Canadian Journal of Anesthesia 11 (6), 598–608. o. DOI:10.1007/BF03004104. PMID 14232175.  

↑ Bisset1994: Bisset NG, Bruhn JG, Curto S, Halmsted B, Nymen U, Zink MH (1994). „Was opium known in 18th Dynasty ancient Egypt? An examination of materials from the tomb of the chief royal architect Kha”. J Ethnopharmacol 41 (1–2), 99–114. o. DOI:10.1016/0378-8741(94)90064-7. PMID 8170167.  

'↑ BLTC: van D. JH: Chosen-asagao and the recipe for Hanaoka's anesthetic 'tsusensan. BLTC Research, 2010. (Hozzáférés: 2010. szeptember 13.)

↑ Booth1996: Booth M. The discovery of dreams, Opium: A History. London: Simon & Schuster, Ltd., 15. o. (1996). ISBN 0-312-20667-4. Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 18. 

↑ Burkle2004: Burkle, CM (2004). „A historical perspective on use of the laryngoscope as a tool in anesthesiology”. Anesthesiology 100 (4), 1003–6. o. DOI:10.1097/00000542-200404000-00034. PMID 15087639.  

↑ Carroll: Carroll E: Coca: the plant and its use. [2007. szeptember 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. szeptember 18.)

↑ Castro1959: de Castro J, Mundeleer P (1959). „Anesthésie sans barbituriques: la neuroleptanalgésie” (francia nyelven). Anesthesie Analgesie, Reanimation 16, 1022–56. o. ISSN 0003-3014.  

↑ Chen2008: Chen J (2008). „A Brief Biography of Hua Tuo”. Acupuncture Today 9 (8). ISSN 1526-7784. (Hozzáférés: 2010. szeptember 18.)  

↑ Chu2004: Chu NS (2004). „Legendary Hwa Tuo's surgery under general anesthesia in the second century China” (kínai nyelven). Acta Neurol Taiwan 13 (4), 211–6. o. [2012. február 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. ISSN 1028-768X. PMID 15666698. (Hozzáférés: 2010. szeptember 18.)  

↑ Cooper2005: (2005) „Early clinical experience with a new videolaryngoscope (GlideScope) in 728 patients”. Canadian Journal of Anesthesia 52 (2), 191–8. o. DOI:10.1007/BF03027728. PMID 15684262.  

↑ Corrsen1966: (1964) „Neuroleptanalgesia and Anesthesia”. Anesthesia and Analgesia 43, 748–63. o. PMID 14230731.  

↑ Davy1800: Davy H. Researches, chemical and philosophical–chiefly concerning nitrous oxide or dephlogisticated nitrous air, and its respiration. Bristol: Biggs and Cottle (1800). Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 18. 

↑ Desai2007: Desai SP, Desai MS, Pandav CS (2007). „The discovery of modern anaesthesia-contributions of Davy, Clarke, Long, Wells and Morton”. Indian J Anaesth 51 (6), 472–8. o. ISSN 0019-5049. (Hozzáférés: 2010. szeptember 18.)  

↑ DeVos1978: (1978) „Immobilisation of free-ranging wild animals using a new drug”. Veterinary Record 103 (4), 64–8. o. DOI:10.1136/vr.103.4.64. PMID 685103.  

↑ Doenicke1973: Doenicke A, Kugler J, Penzel G, Laub M, Kalmar L, Kilian I, Bezecny H (1973). „[Cerebral function under etomidate, a new non-barbiturate i.v. hypnotic]” (német nyelven). Anaesthesist 22 (8), 353–66. o. [2011. július 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. ISSN 0003-2417. PMID 4584133. (Hozzáférés: 2010. szeptember 27.)  

↑ Dwarakanath1965: Dwarakanath SC (1965). „Use of opium and cannabis in the traditional systems of medicine in India”. Bulletin on Narcotics 17 (1), 15–9. o. [2011. július 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. ISSN 0007-523X. (Hozzáférés: 2010. szeptember 27.)  

↑ Ebbell1937: Ebbell B. The Papyrus Ebers: The greatest Egyptian medical document [archivált változat]. Copenhagen: Levin & Munksgaard (1937). Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 18. [archiválás ideje: 2005. február 26.]  Archiválva 2009. március 12-i dátummal a Wayback Machine-ben

↑ Ebers1889: Ludwig Christian Stern.szerk.: Ebers G: Papyrus Ebers, 1 (német nyelven), Leipzig: Bei S. Hirzel (1889). OCLC 14785083. Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 18. 

↑ Eisleb1939: Eisleb, 0. & Schaumann, 0. (1939): Dtsch. Med. Wochenschr. 65, 967-968.

↑ Fenster2001: Fenster, JM. Ether Day: The Strange Tale of America's Greatest Medical Discovery and the Haunted Men Who Made It. HarperCollins (2001). ISBN 978-0-06-019523-6 

↑ Fischer1903: (1903) „Ueber eine neue Classe von Schlafmitteln” (német nyelven). Therapie der Gegenwart 5, 97–101. o. (Hozzáférés: 2010. szeptember 13.)  

↑ Fort1965: Fort J (1965). „Giver of delight or Liberator of sin: Drug use and "addiction" in Asia”. Bulletin on Narcotics 17 (3), 1–11. o. [2011. július 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. ISSN 0007-523X. (Hozzáférés: 2010. szeptember 27.)  

↑ Frobenius1730: Frobenius, AS (1730). „An Account of a Spiritus Vini Æthereus, Together with Several Experiments Tried”. Phil. Trans. 36 (413), 283–9. o. DOI:10.1098/rstl.1729.0045.  [halott link]

↑ Fu2002: Fu LK (2002). „Hua Tuo, the Chinese god of surgery”. J Med Biogr 10 (3), 160–6. o. [2009. július 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. PMID 12114950. (Hozzáférés: 2010. szeptember 13.)  

↑ Garcia1855: García, M (1855). „Observations on the Human Voice”. Proceedings of the Royal Society of London 7, 399–410. o. DOI:10.1098/rspl.1854.0094. (Hozzáférés: 2010. szeptember 13.)  

↑ genana: General Anaesthesia – Historical Backgroundwaccessdate=2012-11-12

↑ Giles1897: Giles HA. A Chinese Biographical Dictionary. London: Bernard Quaritch, 323–4, 762–3. o. (1898). Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 14. „If a disease seemed beyond the reach of needles and cautery, he operated, giving his patients a dose of hashish which rendered them unconscious.” 

↑ Giles1912: Giles L (transl.). Taoist teachings from the book of Lieh-Tzŭ, translated from the Chinese, with introduction and notes, by Lionel Giles (Wisdom of the East series). London: John Murray (1912). Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 14. 

↑ Giles1948: Giles L (transl.).szerk.: Cranmer-Byng JL: A Gallery of Chinese immortals: selected biographies, translated from Chinese sources by Lionel Giles (Wisdom of the East series), 1, London: John Murray (1948). Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 14. „The well-attested fact that Hua T'o made use of an anaesthetic for surgical operations over 1,600 years before Sir James Simpson certainly places him to our eyes on a pinnacle of fame....” 

↑ Gordon1949: Gordon BL. Medicine throughout Antiquity, 1, Philadelphia: F.A. Davis Company, 358, 379, 385, 387. o. (1949). OCLC 1574261. Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 14. „Pien Chiao (ca. 300 BC) used general anesthesia for surgical procedures. It is recorded that he gave two men, named "Lu" and "Chao", a toxic drink which rendered them unconscious for three days, during which time he performed a gastrotomy upon them” 

↑ Gravenstein1965: Gravenstein JS (1965). „Paracelsus and his contributions to anesthesia”. Anesthesiology 26 (6), 805–11. o. DOI:10.1097/00000542-196511000-00016. PMID 5320896. (Hozzáférés: 2010. szeptember 20.)  

↑ Hack1878-sammlung: Hack, W (1878). „Über die mechanische Behandlung der Larynxstenosen” (német nyelven). Sammlung Klinischer Vorträge 152, 52–75. o.  

↑ Hack1878-uber: Hack, W (1878). „Über einen fall endolaryngealer exstirpation eines polypen der vorderen commissur während der inspirationspause” (német nyelven). Berliner Klinische Wochenschrift, 135–7. o. (Hozzáférés: 2010. szeptember 13.)  

↑ Hargrave1934: Hargrave, R (1934). „ENDOTRACHEAL ANÆSTHESIA IN SURGERY OF THE HEAD AND NECK”. Canadian Medical Association Journal 30 (6), 633–7. o. PMID 20319535.  

↑ Henderson2003: Henderson, JJ (2003). „Development of the 'gum-elastic bougie'”. Anaesthesia 58 (1), 103–4. o. DOI:10.1046/j.1365-2044.2003.296828.x. PMID 12492697.  

↑ Hirsch1986: (1986) „Alfred Kirstein. Pioneer of direct laryngoscopy”. Anaesthesia 41 (1), 42–5. o. DOI:10.1111/j.1365-2044.1986.tb12702.x. PMID 3511764.  

↑ Hunke1969: Hunke S. Allahs Sonne über dem Abendland: unser arabisches Erbe, 2 (német nyelven), Stuttgart: Deutsche Verlags-Anstalt, 279–80. o. (1960). ISBN 978-3-596-23543-8. Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 13. „The science of medicine has gained a great and extremely important discovery and that is the use of general anaesthetics for surgical operations, and how unique, efficient, and merciful for those who tried it the Muslim anaesthetic was. It was quite different from the drinks the Indians, Romans and Greeks were forcing their patients to have for relief of pain. There had been some allegations to credit this discovery to an Italian or to an Alexandrian, but the truth is and history proves that, the art of using the anaesthetic sponge is a pure Muslim technique, which was not known before. The sponge used to be dipped and left in a mixture prepared from cannabis, opium, hyoscyamus and a plant called Zoan.” 

↑ Hyodo1992: Hyodo M.szerk.: Hyodo M, Oyama T and Swerdlow M: Doctor S. Hanaoka, the world's-first success in providing general anesthesia, The Pain Clinic IV: proceedings of the fourth international symposium. Utrecht, Netherlands: VSP, 3–12. o. (1992). ISBN 90-6764-147-2. Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 13. 

↑ Izuo2004: Izuo, M (2004). „Medical history: Seishū Hanaoka and his success in breast cancer surgery under general anesthesia two hundred years ago”. Breast Cancer 11 (4), 319–24. o. DOI:10.1007/BF02968037. PMID 15604985.  

↑ Jackson1861: Jackson CT. A Manual of Etherization: Containing Directions for the Employment of Ether. Boston: J.B. Mansfield (1861). Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 13. 

↑ Jackson1913: Jackson, C (1913). „The technique of insertion of intratracheal insufflation tubes”. Surgery, gynecology & obstetrics 17, 507–9. o.   Újból megjelent: (1996) „The technique of insertion of intratracheal insufflation tubes”. Pediatric Anesthesia 6 (3), 230. o. DOI:10.1111/j.1460-9592.1996.tb00434.x.  

↑ Jackson1922: Jackson, C. I: Instrumentarium, A manual of peroral endoscopy and laryngeal surgery. Philadelphia: W.B. Saunders, 17–52. o. (1922). ISBN 978-1-4326-6305-6. Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 13. 

↑ Janeway1913: Janeway, HH (1913). „Intra-tracheal anesthesia from the standpoint of the nose, throat and oral surgeon with a description of a new instrument for catheterizing the trachea”. The Laryngoscope 23 (11), 1082–90. o. DOI:10.1288/00005537-191311000-00009.  

↑ Janssen1960f: (1960) „Compounds Related to Pethidine--IV. New General Chemical Methods of Increading the Analgesic Activity of Pethidine”. Journal of Medicinal Chemistry 2, 31–45. o. DOI:10.1021/jm50008a003. PMID 14406754.  

↑ Janssen1963d: (1963) „The pharmacology of dehydrobenzperidol, a new potent and short acting neuroleptic agent chemically related to Haloperidol”. Arzneimittel-Forschung 13, 205–11. o. PMID 13957425.  

↑ Janssen1963f: (1963) „The inhibitory effect of fentanyl and other morphine-like analgesics on the warm water induced tail withdrawal reflex in rats”. Arzneimittel-Forschung 13, 502–7. o. PMID 13957426.  

↑ Kramer1954: (1954) „First pharmacopeia in man's recorded history”. American journal of pharmacy and the sciences supporting public health 126 (3), 76–84. o. ISSN 0002-9467. PMID 13148318.  

↑ Kramer1988: Kramer SN and Tanaka H. History Begins at Sumer: Thirty-Nine Firsts in Recorded History, 3, Philadelphia: University of Pennsylvania Press (1988). ISBN 978-0-8122-1276-1 

↑ Krikorian1975: Krikorian, AD (1975). „Were the opium poppy and opium known in the ancient Near East?”. Journal of the History of Biology 8 (1), 95–114. o. DOI:10.1007/BF00129597. PMID 11609871.  

↑ Kritikos1967-2: Kritikos PG and Papadaki SP (1967). „”. Bulletin on Narcotics 19 (4), 5–10. o. ISSN 0007-523X.  

↑ Kritikos1967-3: Kritikos PG and Papadaki SP (1967). „The history of the poppy and of opium and their expansion in antiquity in the eastern Mediterranean area”. Bulletin on Narcotics 19 (3), 17–38. o. [2011. július 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. ISSN 0007-523X. (Hozzáférés: 2010. szeptember 18.)  

↑ Laduron1982: (1982) „Axoplasmic transport and possible recycling of opiate receptors labelled with 3H-lofentanil”. Life Sciences 31 (5), 457–62. o. DOI:10.1016/0024-3205(82)90331-9. PMID 6182434.  

↑ Levere1977: Levere, TH (1977). „Dr. Thomas Beddoes and the establishment of his Pneumatic Institution: a tale of three presidents”. Notes and Records of the Royal Society of London 32 (1), 41–9. o. DOI:10.1098/rsnr.1977.0005. PMID 11615622.  

↑ Long1849: Long CW (1849). „An account of the first use of Sulphuric Ether by Inhalation as an Anaesthetic in Surgical Operations”. Southern Medical and Surgical Journal 5, 705–13. o. (Hozzáférés: 2010. szeptember 13.)  

↑ Lu2002: Acupuncture and major surgery, Celestial lancets: a history and rationale of acupuncture and moxa. London: RoutledgeCurzon, 218–30. o. (2002). ISBN 0-7007-1458-8. Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 13. 

↑ Lyman1881: Lyman HM. History of anaesthesia, Artificial anaesthesia and anaesthetics. New York: William Wood and Company, 6. o. (1881). Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 13. 

↑ Lyman1886: Lyman HM (1886). „The discovery of anesthesia”. Virginia Medical Monthly 13 (6), 369–92. o. (Hozzáférés: 2010. szeptember 13.)  

↑ Macewen18800724: Macewen, W (1880). „General Observations on the Introduction of Tracheal Tubes by the Mouth, Instead of Performing Tracheotomy or Laryngotomy”. British Medical Journal 2 (1021), 122–4. o. DOI:10.1136/bmj.2.1021.122. PMID 20749630.  

↑ Macewen18800731: Macewen, W (1880). „Clinical Observations on the Introduction of Tracheal Tubes by the Mouth, Instead of Performing Tracheotomy or Laryngotomy”. British Medical Journal 2 (1022), 163–5. o. DOI:10.1136/bmj.2.1022.163. PMID 20749636.  

↑ Macintosh1943: Macintosh, RR (1943). „A new laryngoscope”. The Lancet 241 (6233), 205. o. DOI:10.1016/S0140-6736(00)89390-3.  

↑ Macintosh1949: Macintosh, RR (1949). „Marxist Genetics”. British Medical Journal 1 (4591), 28. o. DOI:10.1136/bmj.1.4591.26-b.  

↑ Mackenzie1888: Mackenzie, M. The case of Emperor Frederick III.: full official reports by the German physicians and by Sir Morell Mackenzie. New York: Edgar S. Werner, 276. o. (1888). Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 13. 

↑ Macmillan2010: Macmillan, M (2010). „William Macewen [1848–1924]”. Journal of Neurology 257 (5), 858–9. o. DOI:10.1007/s00415-010-5524-5. PMID 20306068.  

↑ Magill1920: Magill, I (1920). „Appliances and Preparations”. British Medical Journal 2 (3122), 670. o. DOI:10.1136/bmj.2.571.670. PMID 20770050.  

↑ Magill1921-portable: Magill, I (1921). „A Portable Apparatus for Tracheal Insufflation Anaesthesia”. The Lancet 197 (5096), 918. o. DOI:10.1016/S0140-6736(00)55592-5.  

↑ Magill1921-warming: Magill, I (1921). „Warming Ether Vapour for Inhalation”. The Lancet 197 (5102), 1270. o. DOI:10.1016/S0140-6736(01)24908-3.  

↑ Magill1923-apparatus: Magill, I (1923). „An apparatus for the administration of nitrous oxide, oxygen, and ether”. The Lancet 202 (5214), 228. o. DOI:10.1016/S0140-6736(01)22460-X.  

↑ Magill1923-provision: Magill, I (1923). „The provision for expiration in endotracheal insufflations anaesthesia”. The Lancet 202 (5211), 68–9. o. DOI:10.1016/S0140-6736(01)37756-5.  

↑ Magill1926: Magill, I (1926). „An improved laryngoscope for anaesthetists”. The Lancet 207 (5349), 500. o. DOI:10.1016/S0140-6736(01)17109-6.  

↑ Magill1928: Magill, I (1928). „Endotracheal Anæsthesia”. Proceedings of the Royal Society of Medicine 22 (2), 85–8. o. PMID 19986772.  

↑ Magill1930: Magill, I (1930). „Technique in endotracheal anaesthesia”. British Medical Journal 2 (1243), 817–9. o. DOI:10.1136/bmj.2.1243.817-a. PMID 20775829.  

↑ Mair2000: Ch'en S.szerk.: Mair VH: The Biography of Hua-t'o from the History of the Three Kingdoms, The shorter Columbia anthology of traditional Chinese literature. New York: Columbia University Press, 441–9. o. (2000). ISBN 0-231-11998-4. Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 13. 

↑ Matsuki1999: Matsuki A (1999). „A bibliographical study on Shutei Nakagawa's "Mayaku-ko" (a collection of anesthetics and analgesics)--a comparism of four manuscripts” (japán nyelven). Nihon Ishigaku Zasshi (Journal of the Japanese Society for Medical History) 45 (4), 585–99. o. [2012. március 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. ISSN 0549-3323. PMID 11624281. (Hozzáférés: 2010. szeptember 13.)  

↑ Matsuki2000: Matsuki A (2000). „New studies on the history of anesthesiology--a new study on Seishū Hanaoka's "Nyugan Ckiken Roku" (a surgical experience with breast cancer)”. Masui: the Japanese Journal of Anesthesiology 49 (9), 1038–43. o. [2016. április 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. ISSN 0021-4892. PMID 11025965. (Hozzáférés: 2010. szeptember 13.)  

↑ Matsuki2002: Matsuki A (2002). „A Study on Seishu Hanaoka's Nyugan Seimei Roku (Scroll of Diseases): A Name List of Breast Cancer Patients” (japán nyelven). Nihon Ishigaku Zasshi (Journal of the Japanese Society for Medical History) 48 (1), 53–65. o. [2012. március 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. ISSN 0549-3323. PMID 12152628. (Hozzáférés: 2010. szeptember 13.)  

↑ Mclachlan2008: McLachlan, G (2008). „Sir Ivan Magill KCVO, DSc, MB, BCh, BAO, FRCS, FFARCS (Hon), FFARCSI (Hon), DA, (1888–1986)”. The Ulster Medical Journal 77 (3), 146–52. o. PMID 18956794.  

↑ Meyer2004: Meyer, K: Dem Morphin auf der Spur (német nyelven). Pharmazeutischen Zeitung. GOVI-Verlag, 2004. (Hozzáférés: 2012. június 12.)

↑ Morgan1975: (1975) „Etomidate, a new water-soluble non-barbiturate intravenous induction agent”. The Lancet 305 (7913), 955–6. o. DOI:10.1016/S0140-6736(75)92011-5. PMID 48126.  

↑ Mortimer1741: Mortimer, C (1741). „Abstracts of the Original Papers Communicated to the Royal Society by Sigismond Augustus Frobenius, M. D. concerning His Spiritus Vini Aethereus: Collected by C. Mortimer, M. D. Secr. R. S”. Phil. Trans. 41 (461), 864–70. o. DOI:10.1098/rstl.1739.0161.  [halott link]

↑ Morton1847: Morton, WTG. Remarks on the Proper Mode of Administering Sulphuric Ether by Inhalation. Boston: Button and Wentworth (1847). OCLC 14825070. Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 13. 

↑ Murphy1967: Murphy, P (1967). „A fibre-optic endoscope used for nasal intubation”. Anaesthesia 22 (3), 489–91. o. DOI:10.1111/j.1365-2044.1967.tb02771.x. PMID 4951601.  

↑ Neligan1927: (1928) „The opium question, with special reference to Persia (book review)”. Transactions of the Royal Society of Tropical Medicine and Hygiene 21 (4), 339. o. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. DOI:10.1016/S0035-9203(28)90031-0. (Hozzáférés: 2010. szeptember 18.) „"The earliest known mention of the poppy is in the language of the Sumerians, a non-Semitic people who descended from the uplands of Central Asia into Southern Mesopotamia...."” 

↑ Niemegeers1976: (1976) „Sufentanil, a very potent and extremely safe intravenous morphine-like compound in mice, rats and dogs”. Arzneimittel-Forschung 26 (8), 1551–6. o. PMID 12772.  

↑ Niemegeers1981: Niemegeers CJE, Janssen PAJ (1981). „Alfentanil (R39209)-a particularly short acting intravenous narcotic analgesic in rats”. Drug Development Research 1, 830–8. o. ISSN 0272-4391.  

↑ Nilsson1961: Nilsson E, Janssen PAJ (1961). „Neurolept-analgesia: an alternative to general anesthesia”. Acta Anaesthesiologica Scandinavica 5 (2), 73–84. o. DOI:10.1111/j.1399-6576.1961.tb00085.x. ISSN 0001-5172. PMID 13729171.  

↑ Northen1910: Northen WJ, Graves JT. Men of Mark in Georgia: A Complete and Elaborate History of the State from Its Settlement to the Present Time, Chiefly Told in Biographies and Autobiographies of the Most Eminent Men of Each Period of Georgia's Progress and Development. Atlanta, Georgia: A.B. Caldwell, 131–136. o. (1910) 

↑ Ogata1973: Ogata T (1973). „Seishu Hanaoka and his anaesthesiology and surgery”. Anaesthesia 28 (6), 645–52. o. DOI:10.1111/j.1365-2044.1973.tb00549.x. PMID 4586362.  

↑ Pahor1992I: Pahor, AL (1992). „Ear, nose and throat in ancient Egypt: Part I”. Journal of Laryngology & Otology 106 (8), 677–87. o. DOI:10.1017/S0022215100120560. PMID 1402355. (Hozzáférés: 2010. szeptember 16.)  

↑ Perrin1979: Perrin, N. Giving up the gun: Japan's reversion to the sword, 1543–1879. Boston: David R. Godine, 86. o. (1979). ISBN 0-87923-773-2. Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 13. 

↑ Peterson: Peterson RC: NIDA research monograph #13: Cocaine 1977, Chapter I, 1977. [2009. szeptember 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. szeptember 16.)

↑ Powell1996: Powell MA.szerk.: McGovern PE, Fleming SJ, Katz SH: 9: Wine and the vine in ancient Mesopotamia: the cuneiform evidence, The origins and ancient history of wine (Food and nutrition in history and anthropology), 1, Amsterdam: Gordon and Breach Publishers, 96–124. o. (1996). ISBN 978-90-5699-552-2. Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 15. 

↑ Priestley1775: Priestley J. Experiments and Observations on Different Kinds of Air, 2, London: J. Johnson, 108–29, 203–29. o. (1775). Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 13. 

↑ Reyes1969: Reyes JC, Wier GT, Moss NH, Romero JB, Hill R (1969). „Neuroleptanalgesia and anesthesia: Experiences in 60 poor risk geriatric patients”. S D J Med 22 (9), 31–3. o. PMID 5259472.  

↑ Richmond1950: Richmond PA (1950). „Was William E. Clarke of Rochester the first American to use ether for surgical anesthesia?”. Genessee County Scrapbook of the Rochester Historical Society 1, 11–3. o.  

↑ Rivera: Rivera MA, Aufderheide AC, Cartmell LW, Torres CM, Langsjoen O., "Antiquity of coca-leaf chewing in the south central Andes: a 3,000 year archaeological record of coca-leaf chewing from northern Chile," J. Psychoactive Drugs. 2005 Dec;37(4):455-8.

↑ Rowbotham1921: Rowbotham, ES (1921). „Anæsthetics in the Plastic Surgery of the Face and Jaws”. Proceedings of the Royal Society of Medicine 14 (Sect Anaesth), 17–27. o. PMID 19981941.  

↑ Salguero2009: (2009) „The Buddhist medicine king in literary context: reconsidering an early medieval example of Indian influence on Chinese medicine and surgery”. History of Religions 48 (3), 183–210. o. DOI:10.1086/598230. ISSN 0018-2710. (Hozzáférés: 2010. szeptember 14.)  [halott link]

↑ Scott1946: Scott, C. C. & Chen, K. K. (1946) J. Pharmacol. Exp. Ther. 87, 63-71.

↑ Scott2009: (2009) „How did the Macintosh laryngoscope become so popular?”. Paediatric Anaesthesia 19 (Suppl 1), 24–9. o. DOI:10.1111/j.1460-9592.2009.03026.x. PMID 19572841.  

↑ Serturner1806: Serturner FWA (1806). J. Pharm. f. Arzte. Apoth. Chem. 14, 47-93.

↑ Serturner1817: Serturner FWA (1817). Gilbert's Ann. d. Physik. 25, 56-89.

↑ Sims1877: Sims JM (1877). „The Discovery of Anaesthesia”. Virginia Medical Monthly 4 (2), 81–100. o.  

↑ Skinner2008: Skinner, P.szerk.: Laurie J. Fundukian: Unani-tibbi, The Gale Encyclopedia of Alternative Medicine, 3rd, Farmington Hills, Michigan: Gale Cengage (2008). ISBN 978-1-4144-4872-5. Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 13. 

↑ Small1962: Small, MR. Oliver Wendell Holmes. New York: Twayne Publishers, 55. o. (1962). ISBN 978-0-8084-0237-4. OCLC 273508 „In a letter to dentist William T. G. Morton, Holmes wrote: "Everybody wants to have a hand in a great discovery. All I will do is to give a hint or two as to names—or the name—to be applied to the state produced and the agent. The state should, I think, be called 'Anaesthesia.' This signifies insensibility—more particularly ... to objects of touch."” 

↑ Sneader2005: Sneader W. Chapter 8: Systematic medicine, Drug discovery: a history. Chichester, England: John Wiley and Sons, 78–9. o. (2005). ISBN 978-0-471-89980-8. Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 13. 

↑ Sonnedecker1962: Sonnedecker G (1962). „Emergence of the Concept of Opiate Addiction”. Journal mondial de Pharmacie 3, 275–290. o. ISSN 0021-8405.  

↑ Spierdijk1980: Spierdijk J, van Kleef J, Nauta J, Stanley TH, de Lange S (1980). „Alfentanil: a new narcotic induction agent”. Anesthesiology 53, S32. o.  

↑ Stanley2008: (2008) „A Tribute to Dr. Paul A. J. Janssen: Entrepreneur Extraordinaire, Innovative Scientist, and Significant Contributor to Anesthesiology”. Anesthesia & Analgesia 106 (2), 451–62. o. DOI:10.1213/ane.0b013e3181605add.  

↑ Stone1898: Stone RF.szerk.: Stone RF: Biography of Eminent American Physicians and Surgeons, 2, Indianapolis: CE Hollenbeck, 89. o. (1898). Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 13. 

↑ Sullivan1996: Sullivan, R (1996). „The identity and work of the ancient Egyptian surgeon”. Journal of the Royal Society of Medicine 89 (8), 467–73. o. PMID 8795503.  

↑ Sushruta: Sushruta.szerk.: Kaviraj Kunja Lal Bhishagratna: Introduction, Sushruta Samhita, Volume1: Sutrasthanam. Calcutta: Kaviraj Kunja Lal Bhishagratna, iv. o. (1907). Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 13. 

↑ Tabern1935: (1935) „Sulfur-containing barbiturate hypnotics”. Journal of the American Chemical Society 57 (10), 1961–3. o. DOI:10.1021/ja01313a062. (Hozzáférés: 2010. szeptember 13.)  

↑ Terry1928: Terry CE and Pellens M. II: Development of the problem, The Opium Problem. New York: Bureau of Social Hygiene, 54. o. (1928). Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 18. 

↑ Thomas1978: Thomas, KB (1978). „Sir Ivan Whiteside Magill, KCVO, DSc, MB, BCh, BAO, FRCS, FFARCS (Hon), FFARCSI (Hon), DA. A review of his publications and other references to his life and work”. Anaesthesia 33 (7), 628–34. o. DOI:10.1111/j.1365-2044.1978.tb08426.x. PMID 356665.  

↑ Thomson1924: Thompson RC. The Assyrian herbal: a monograph on the Assyrian vegetable drugs. London: Luzac and Company, 46, 251, 261 and 269. o. (1924) „Thompson reinforces his view with the following quotation from a cuneiform tablet: "Early in the morning old women, boys and girls collect the juice, scraping it off the notches (of the poppy-capsule) with a small iron blade, and place it within a clay receptacle."” 

↑ Tominaga1994: Tominaga, T (1994). „Presidential address: Newly established Japanese breast cancer society and the future”. Breast Cancer 1 (2), 69–78. o. DOI:10.1007/BF02967035. PMID 11091513. (Hozzáférés: 2010. szeptember 13.)  [halott link]

↑ Tonner2006: Tonner, PH (2006). „Xenon: one small step for anaesthesia...? (editorial review)”. Current Opinion in Anaesthesiology 19 (4), 382–4. o. DOI:10.1097/01.aco.0000236136.85356.13. PMID 16829718. (Hozzáférés: 2010. szeptember 15.)  

↑ Trendelenburg1871: Trendelenburg, F (1871). „Beiträge zu den Operationen an den Luftwegen” (német nyelven). Archiv für Klinische Chirurgie 12, 112–33. o.  

↑ Veith1972: Veith I (transl.). Huang Ti Nei Ching Su Wen: The Yellow Emperor's Classic of Internal Medicine. Berkeley, Los Angeles: University of California Press, 265. o. (1972). ISBN 0-520-02158-4. Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 13. 

↑ Venn1993: Venn, PH (1993). „The gum elastic bougie”. Anaesthesia 48 (3), 274–5. o. DOI:10.1111/j.1365-2044.1993.tb06936.X.  

↑ Viswanathan1992: Viswanathan, S (1992). „The Eschmann Tracheal Tube Introducer. (Gum elastic bougie)”. Anesthesiology Review 19 (6), 29–34. o. PMID 10148170.  

↑ Wai2004: Wai, FK (2004). „On Hua Tuo's Position in the History of Chinese Medicine”. The American Journal of Chinese Medicine [An International Journal of Comparative Medicine East and West] 32 (2), 313–20. o. DOI:10.1142/S0192415X04001965. PMID 15315268. (Hozzáférés: 2010. szeptember 13.)  

↑ Wang1999: szerk.: Ping C: Well-known medical scientists: Hua Tuo, History and Development of Traditional Chinese Medicine. Beijing: Science Press, 88–93. o. (1999). ISBN 7-03-006567-0/R. Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 13. 

↑ Wawersik1991: Wawersik, J (1991). „History of anesthesia in Germany”. Journal of Clinical Anesthesia 3 (3), 235–244. o. DOI:10.1016/0952-8180(91)90167-L. PMID 1878238. (Hozzáférés: 2010. szeptember 13.)  

↑ Wells1847: Wells, H. A History of the Discovery of the Application of Nitrous Oxide Gas, Ether, and Other Vapors to Surgical Operations. Hartford: J. Gaylord Wells (1847). Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 13. 

↑ Wheeler2007: Wheeler M and Ovassapian A. Chapter 18: Fiberoptic endoscopy-aided technique, Benumof's Airway Management: Principles and Practice, 2nd, Philadelphia: Mosby-Elsevier, 423. o. (2007). ISBN 978-0-323-02233-0. Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 13. 

↑ Zeitels1998: Zeitels, SM (1998). „Chevalier Jackson's contributions to direct laryngoscopy”. Journal of Voice 12 (1), 1–6. o. DOI:10.1016/S0892-1997(98)80069-6. PMID 9619973.   ↑ Wawersik1991: (1991) „History of Anesthesia in Germany”. Journal of Clinical Anesthesia 3 (3), 235–244. o. DOI:10.1016/0952-8180(91)90167-L. PMID 1878238.  

↑ Zeitels1998: (1998) „Chevalier Jackson's contributions to direct laryngoscopy”. Journal of Voice 12 (1), 1–6. o. DOI:10.1016/S0892-1997(98)80069-6. PMID 9619973.  

Kapcsolódó szakirodalom[szerkesztés]

  • Goldsmith, WM (1945). „Trepanation and the 'CatlinMark'”. Am J Antiquity 10 (4), 348–52. o. DOI:10.2307/275576.  
  • Guerra Doce, E (2006). „Evidencias del consumo de drogas en Europa durante la Prehistoria” (spanyol nyelven). Trastornos Adictivos 8 (1), 53–61. o. [2008. május 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. DOI:10.1016/S1575-0973(06)75106-6. (Hozzáférés: 2010. november 14.)  
  • Gurlt, EJ. VI: Volkschirurgie in Japan in alter und neuerer, Geschichte der Chirurgie und ihrer Ausübung (német nyelven). Berlin: Verlag von August Hirschwald, 83. o. (1898). Hozzáférés ideje: 2010. november 14. 
  • Hrdlicka, A (1939). „Trepanation among prehistoric people, especially in America”. Ciba Symp 1 (6), 170–7. o.  
  • Matsuki, A (2005). „A brief history of the biographical study of Seishu Hanaoka” (japán nyelven). Nihon Ishigaku Zasshi (Journal of the Japanese Society for Medical History) 51 (3), 355–84. o. ISSN 0549-3323. PMID 16450478. (Hozzáférés: 2010. november 14.)  
  • Matsuki, A (2006). „Why did Hanaoka's Method of Anesthesia Decay Rapidly at the End of the Edo Period?” (japán nyelven). Nihon Ishigaku Zasshi (Journal of the Japanese Society for Medical History) 52 (1), 40–1. o. ISSN 0549-3323.  
  • Ruffer, MA (1918). „Studies in paleopathology. Some recent researches on prehistoric trephining”. Journal on Pathology and. Bacteriology 22, 90–104. o.  
  • Stewart, TD. Stone Age skull surgery. A general review with emphasis on the New World, Smithsonian Annual Report of the Board of Regents, 1957, 469–91. o. (1958) 
  • Arashiro Toshiaki, Ryukyu-Okinawa Rekishi Jinbutsuden, Okinawajijishuppan, 2006 p66 ISBN 978-4-903042-04-6
  • Reevaluation of surgical achievements by Tokumei Takamine. Matsuki A. Masui. 2000 Nov;49(11):1285-9. Japanese.
  • The secret anesthetic used in the repair of a hare-lip performed by Tokumei Takamine in Ryukyu. Matsuki A. Nippon Ishigaku Zasshi. 1985 Oct;31(4):463-89. Japanese.

További információk[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Az_általános_érzéstelenítés_története&oldid=25883445”