Thanatosz
Thanatosz (görögül: θάνατος, halál) a Halál megtestesítője a görög mitológiában. Nüx, az Éj istennőjének apa nélkül született fia és Hüpnosz, az Álom istenének ikertestvére [1]; közös tartaroszi palotájuk a sötétség otthona. Felesége Meropé, aki vagy Héliosz leánya, vagy Oinopión leánya. Thanatosz feladata az volt, hogy a Moirák által meghatározott időben jelenjen meg a halandónál, kardjával vágjon le egy tincset a hajából, majd ragadja meg lelkét és adja át Hermésznek, aki a holtat az Alvilágba kíséri. Thanatosz a római mitológiában Mors istennel azonosítható.
Alakja a művészetben [szerkesztés]
Thanatoszt, a Halált kezdetben erőteljes, kardot viselő, láng arcú, rémületes, vad alakként ábrázolták, megjelenését gyűlölet és fájdalom kísérte. Később, a hellenizmusban, amikor a halál utáni élet, Elízium és a túlvilág képzete kialakult, alakja idealizálódott és ikertestvéréhez hasonlóan szárnyas meztelen ifjúként jelenítették meg: Hüpnosz a fején viselte szárnyait, Thanatosz a vállain. Egyes ábrázolásokon Thanatosz alakja körül pillangók – a lélek képi megszemélyesítői – röpködnek, kezében koszorút, fáklyát, vagy kardot tart.
Thanatosz, akit még az istenek is elkerültek csak ritkán jelenik meg a görög mítoszokban. Egyik legismertebb személyével kapcsolatos monda, amikor Sziszüphosz – thesszáliai királyt Zeusz parancsára maga kísérte a holtak birodalmába. Ám az agyafúrt és gátlástalan Sziszüphosz, csellel megbilincselte és egy hordóba zárta Thanatoszt. Az isteni rend felborult, mert nem volt aki beteljesítse a halált. Thanatosz Arész segítségével szabadult ki csúfos börtönéből, majd az istenekkel dacoló Sziszüphosz is elnyerte büntetését: egy hatalmas követ kellett egy hegy tetejére felgörgetnie, de amint célhoz ért volna, a kő mindig visszazuhant. E történetet Homérosz, Szophoklész, Ovidius és Hygnus is megörökítette, korunk szerzői közül pedig Camus: Sziszüphosz mítosza című filozofikus művében olvashatunk Thanatosz alakjáról.
Másik fontos szerepe Héraklész legendáriumában van, ahol Héraklész Alkésztisz életét mentette meg azzal, hogy megküzdöttek egymással.
Thanatosz a pszichológiában [szerkesztés]
Thanatosz – halálösztön vagy destrukciós ösztön: „Freud által bevezetett kifejezés az olyan élmény- és viselkedésformák (tudattalan) mozgató okaira, amelyek másokra irányuló gyűlöletben, ellenszenvben vagy agresszióban, illetve a saját személyre vonatkozó gyűlöletben vagy pusztításban nyilvánulnak meg.”[2] Freud két ellentétes alapösztön működését feltételezte: Erósz – a létfenntartás, a nemi ösztön és Thanatosz – a halálösztön az élet elpusztítása. Úgy vélte hogy a normális viselkedésben mindkettő folyamatosan jelen van, sőt minden „ösztönrezdülés” e két ösztön különböző arányú keveredéséből jön létre. Ezen ösztönökből származó energiák, biológiai eredetű motivációk, amelyek a személyiség működésének meghatározói. Erósz energiája a libidó, Thanatosz energiája az agresszió és a pusztítás.[3]
Idézett művek [szerkesztés]
- ↑ Hésziodosz: Istenek születése (Theogony)
- ↑ Pszichológiai szakkifejezések: Halálösztön
- ↑ Sigmund Freud: Pszichoanalízis, Libidó és ösztönélet; 1932, 167 – 190. old.
Forrás [szerkesztés]
- Hésziodosz: Istenek születése (Theogony)
- Kerényi Károly: Görög mítoszok
- Ki kicsoda az antik mítoszokban [1]
- Pszichológiai szakkifejezések: Halálösztön, destrukciós ösztön (Thanatosz) [2]
- Sigmund Freud: Pszichoanalízis, Libidó és ösztönélet; Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1977;
