Római mitológia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A római mitológia gyűjtőfogalom az ókori rómaiaknak az istenekről és hősökről alkotott elképzeléseire. Az eredeti római vallás leginkább a természeti erők és események megszemélyesítéséből állt. Az i. e. 5. századtól kezdve a rómaiak – etruszk közvetítéssel – elkezdték átvenni a görög mitológia alakjait. Így a római istenek közül soknak van görög megfelelője.

A rómaiak hitvilága ugyanakkor lényegesen eltért a görögökétől. Annyiban is különbözött a görögöktől, hogy az egyes istenek körül sokkal szervezettebb kultusz és papi rend alakult ki. A római isteneknek is volt funkciójuk, de nem estek meg velük kalandos históriák, és pajzán viszonyba sem keveredtek egymással vagy (az egy Rhea Silvia esetét kivéve) földi halandókkal. Senkit se tévesszen meg, hogy az újkori írásművekben Iuppiter rabolja el Európét meg Ganümédészt, hogy a reneszánsz és barokk festmények százain látjuk Venust Marsszal enyelegni. Ezek Zeusz, Aphrodité és Arész történetei, csak a latinos kultúrájú közép- és újkor emlegette őket más néven.

A római mitológia időbeli szakaszai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A római vallás a történeti vallások közé tartozik, elemei saját belső fejlődés és külső hatások összegződése révén koherens, a nép számára teljes mértékben elfogadott politeista vallást eredményeztek, ami teljes fennállása alatt kevés kivétellel toleráns és befogadó jellegű volt. E kivételek sem a vallásból fakadtak, hanem bizonyos kultuszokat a közerkölcs vagy a római állam szempontjából minősítettek elfogadhatatlannak. Ilyen volt Bacchus kultusza, amelyet a bacchanaliák miatt tiltottak be, vagy a kereszténység, amelynek viszont politikai és közrendi veszélyt tulajdonítottak.

Korai időszak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A legkorábbi időszak vallástörténeti szempontból is a mai Róma helyén egykor a hét dombon álló kunyhótelepülésektől az etruszk korig tart. Az i. e. 9. század és 7. század közé tehető annak a funkcionalista vallásnak a kialakulása, ami Rómát az etruszk korig jellemezte. Ezidőben a házi istenek és személyes védnökök mellett a numenekre épülő kultuszt gyakoroltak. A numenek isteni hatalommal rendelkező, de nem megszemélyesített természetfeletti erők.

A személyes védnökök legfontosabbika a férfiak geniusa és a nők iunoja. A genius nyilvánvaló etimológiai kapcsolatban áll a genus (nemzetség) szóval, így vagy a férfiági leszármazási vonal védnöke vált személyes jellegűvé, vagy fordítva, a személyes védnök hatalmát terjesztették ki minden férfiági leszármazottra. Iuno az erkölcsi tisztaságot és a női termékenységet felügyelte.

Ezek mellett az ősök tisztelete, az őskultusz (manes = elhunytak lelkei) volt nagy jelentőségű. A februári parentalia ünnepén étel- és italáldozatokkal szolgáltak az elhunytaknak, a májusi lamuria ünnepen a hazajáró lelkek elrabolhatták az óvatlanokat.

Ekkor alakultak ki a természeti jelenségek, tulajdonságok perszonifikációi is. Ezek:

  • bellona - harc;
  • concordia - egyetértés;
  • fides - hűség;
  • libertas - szabadság;
  • mens - lelkület;
  • ops - jólét;
  • pietas - jámborság;
  • salvus - egészség;
  • terminus - határ;
  • victoria - győzelem.

Etruszk kor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az államosodás folyamata és a környező településekkel, népekkel való érintkezés elhozta azt a vallásfejlődési szakaszt, amikor a korábbi numenek(en) (védő szellemek, események menetét irányító védnökök) egy részét felváltották a máshonnan származó antropomorf istenek (deusok), és a megmaradók is átalakultak ugyanilyen formában. A római panteon jelentős része a korai hódítások által került Rómába, elsősorban az egyes népek, törzsek és városok patrónus-isteneit olvasztották be. Ez egyszerre volt a kulturális romanizálás része és a fennhatósági viszony mitologikus megerősítése. Az első istentriász a Iuppiter-Mars-Quirinus hármas volt. Iuppiter az Istenatya, Mars a növényi numenből általános termékenységistenné vált, Quirinus pedig valamilyen módon közösségi istenné alakult.

Ekkortól ismertek a közösségi kultuszok, vagyis a valódi vallás első elemei. Megjelent a papság, először Iuppiter papja, a flamen dialis ismert. A papságot gyarapította az égből hullott pajzs két őrző papja, amit később - 11 darab másolat elkészítése után - 12 tagú papi testületté duzzasztottak (sallus-papok). A papok bár politikailag súlytalanok voltak, kizárólag az arisztokrácia köréből kerülhettek ki.

Az etruszkok építették Rómában az első ismert templomokat, többek közt a capitoliumi Iuppiter-templomot is.

A római panteon második fő istentriásza: Iuppiter a főhelyen, Iuno Regina és Minerva

Még az etruszk-kor vége előtt átalakult a panteon fő istentriásza is: Iuppiter maradt a főhelyen, de Marsot és Quirinust felváltotta a Veii városából származó Uni (Rómában Iuno Regina) és a szintén etruszk eredetű, Mnrva (Rómában Minerva). Iuno nemcsak a nők, a házasság és a termékenység védnöke ettől kezdve, hanem Róma városvédője. Minerva a kézművesek és mesterségek istene lett, ezzel sok numen érintettségi körét lefedte. Más fontos etruszk istenek a római panteon részévé váltak, mint például Voltumna, aki Vertumnus (vagy Vortumnus, Vertimnus) néven Iuppiter fia lett, vagy Fufluns Bacchusként.

Az etruszk hatás a kultuszokat körítő elemek is bővültek, mindenekelőtt a jóslás tudományával, amit disciplina etrusca néven vettek át. A görög profetikus jósaitól eltérően a rómaiak tudománynak tartották a jóslást, következésképp bárki számára megtanulhatónak és alkalmazhatónak. Ezért az etruszk jóskönyvek mintájára tankönyveket gyártottak hozzá, így az jól ismert.

A két legfontosabb jóslási módszer a haruspicina és auspicium (béljóslás és madárjóslás). Az elsőt a haruspex, a másodikat az augur művelte.

Görögösödés, keleti elemek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A keleti elemek beépülése elsősorban a Sibylla jóslatok következménye volt. Az etruszkok politikai hanyatlásával a dél-itáliai görög gyarmatvárosok kerültek előtérbe Rómában. Elsőként az Avetinus-domb szentélyei épültek fel Ceres, Liber és Libera (másképp Ceres, Bacchus és Proserpina) tiszteletére.

Tarentum (ma Taranto) elfoglalása után Hadész és Perszephoné kultuszai (Dispater, később Pluto és Proserpina) honosodtak meg. Apollón, Aszklépiosz, Héraklész, Magna Mater szintén e korban került a panteonba, bár Apollónt például már az etruszk korban is ismerték Apulu néven. Az i. e. 340–338 közötti latin háború lezárásával a latin szövetség védnöke, Diana (dia = fény) a Holdfény is megérkezett. Diana átvette Iunotól a nők és a születés felügyeletét, és csak később, a görög mitológiai Artemisz istennővel való azonosítása után lett a vadászat és az erdők istennője.

Fortuna (= hozam), a szerencse és gyarapodás megszemélyesítője, és Venus is ekkortól ismert. Venus nevének jelentése vágy, báj, ezért bár eredetileg a kertek gondozásának istennője volt, azonosították Aphroditével és a szerelem istennője lett. Venus egyik alakja, aVenus Venticordia is a Sibylla-tekercsek egyik jóslata által került Rómába, i. e. 114-ben.

A Karthágó elleni háború és a szír háborúk idején kerültek először nem-görög keleti istenek a római panteonba. Ezek beavatási vallások, azaz misztériumvallások, mint az elsőként ismert Bacchus, és a későbbi Isis-Osiris, Mithras és Attis-Cybele.

A 12 görög főisten és a római azonosításaik[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A párizsi Louvreban őrzött dombormű a tizenkét római főistent ábrázolja

A görög mitológia nem azonos a rómaival, így az istenek sem teljesen azonosak. Az azonosítások a hasonló szerepkörök alapján a hellenizálódó köztársaságkorban történtek. Ekkor épültek be folyamatosan újabb görög istenek a toleráns római panteonba. Így például Zeusz csak messziről azonos az ősi római Iuppiterrel, míg a közvetlenül a görögből átvett Apollo azonos Apollónnal.

  • Héra = Iuno Regina - Iuppiter felesége, a szülés és a házasság istennője
  • Hesztia = Vesta - a családi tűzhely, az otthon és a család istennője
  • Pallasz Athéné = Minerva - Iuppiter és Iuno lánya, aki apja fejéből pattant ki mennydörgés közepette, teljes fegyverzetben, a kézművesség, az ipar, a bölcsesség istenasszonya, a római állam védelmezője
  • Démétér = Ceres - az anyai szeretet istennője
  • Artemisz = Diana - a vadászat szűz istennője, a vadállatok úrnője
  • Aphrodité = Venus - a család védelmezője, a termékenység védnöke, Aphroditével azonosítása után a szerelem istennője
  • Arész = Mars - a férfierő, közösségi oltalmazó, a háború és a harc istene
  • Hermész = Mercurius - a pásztorok, utazók, kereskedők, súly- és hosszmértékek, az ékesszólás, az irodalom, az atlétika és a tolvajok istene és védelmezője
  • Zeusz = Iuppiter - Iuppiter Optimus Maximus a Legnagyobb és Legjóságosabb isten
  • Poszeidón = Neptunus - a lovak, lótartás, vizek és tengerek istene
  • Héphaisztosz = Vulcanus - a tűz és a kovácsok istene
  • Apollón = Apollo - a gyógyítás, a művészetek és a vadászat istene, Diana ikertestvére

Hexamaeter:

Iuno, Vesta, Minerva, Ceres, Diana, Venus, Mars
Mercurius, Jovi(s), Neptunus, Vulcanus, Apollo
/Ennius, 4. sz./

A legfőbb tizenkét isten tiszteletére a Forum Romanumon közös templomot (Porticus Deorum Consentium) szenteltek.

Római numenek és istenek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Zárójelben a görög azonosítások:

A főistenek mellett a római mitológiában az egyes helyeknek is van védőistene: ezeket lares-nek nevezték.

Kultusz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az istenek kultusza állatok, növények és különböző tárgyak feláldozásával járt együtt. Különös figyelmet kellett szentelni a részleteknek, mert minden hiba az istenek haragját vonhatta maga után. Fontos szerepe volt az előjeleknek és jóslatoknak, amelyek részben összefüggésben álltak az áldozatokkal. (Például az áldozati állatok egyes részeiből vélték kiolvasni egy-egy kívánság teljesülését). A madarak röptének megfigyelése is a jóslást szolgálta.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Majoros József: Római élet (Tankönyvkiadó, Budapest, 1974, 15. kiadás) ISBN 963-17-1069-6