Paracelsus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Paracelsus
Paracelsus.jpg
Született
1493. november 11.
Elhunyt
1541. szeptember 24. (47 évesen)
Salzburg

Paracelsus (Einsiedeln, Svájc, 1493. november 11. vagy december 17.Salzburg, Ausztria, 1541. szeptember 24.) orvos, csillagjós, ezoterikus bölcselő, természettudós, alkimista és vezető okkultista. Született mint Theophrast von Hohenheim (teljes nevén Theophrastus Philippus Aureolus Bombastus von Hohenheim), a Paracelsus nevet csak később, Celsus római orvos nyomán vette fel, jelentése „Celsus felett álló”.

Élete és munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Paracelsus a svájci Einsiedeln-ben született. Édesapja sváb orvos, kémikus, aki a környező bányák és ipari üzemek munkásainak doktora, édesanyja svájci származású volt. Ausztriában nevelkedett, középfokú tanulmányait Villachban végezte. 1510-ben, 17 évesen befejezte hároméves orvosi tanulmányait a Bécsi Egyetemen, majd pedig számos európai egyetemen megfordult. Feltételezések szerint doktori címét a Ferrara Egyetemén szerezte meg 1516-ban.

Katonaorvosként Spanyolországtól Svédországig bejárta szinte egész Európát, többek között járt Magyarországon is. Ezután beutazta Egyiptomot, Arábiát, a Szentföldet és Konstantinápolyt, ahol alkimistáktól, bábáktól, fürdőmesterektől, javasasszonyoktól tanult. Európába való visszatérése után 1524-ben Salzburgban kezdett először állandó orvosi praxist. Új kezelési módszerei hamar híressé tették.

Nemcsak a fizikailag érzékelhető tünetek és kórok érdekelték, hanem a teljes ember, minden lelki és szellemi indíttatásával együtt. Elutasította a sebek kezelésének akkoriban szokásos módszereit: a forró olajjal való kiégetést, illetve a gangrénás végtag amputálását. Paracelsus szentül hitt abban a "képtelenségben", hogy a sebek maguktól begyógyulnak ha megfelelően kitisztítják és megóvják őket a fertőzéstől. Abban is különbözött kortársaitól, hogy maga készítette orvosságait. Az orvostudományt tekintette alaptudománynak és új módszereiben a tapasztalat jelentőségére hívta fel a figyelmet.

Sokan csodadoktornak tartották, mivel számos reménytelennek tűnő beteget sikerült meggyógyítania. Ő azonban nem képzelte magát varázslónak és lenézte mindazokat, akik ekként tekintettek rá. Gyakorlati szemléletű természettudós volt, aki a korabeli európai orvostudomány ismereteinek nagy részét alkalmazta.

Az orvoslás négy alappillére[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Philippus Theophrastus Paracelsus

Az új orvoslás alapjait kifejtő Paragranum című művében az orvosi gyógyító tevékenység leírásában négy alappillérről ír. Az első pillér a klasszikus értelemben vett filozófia, a bölcsesség szeretete, a látható és a láthatatlan természet egységben történő kutatása.

A második oszlop az asztrológia: az ókori hagyományokhoz hasonlóan Paracelsus a Naprendszer bolygói és az emberi test szervei, szervrendszerei között összefüggést talált (például a Napot a szívhez, a Holdat az agyhoz, a Merkúrt a tüdőhöz kapcsolta). Ezért tartotta fontosnak, hogy az orvos legyen jártas a csillagjóslás tudományában. Archidoxes of Magic című munkájában például jó néhány bekezdést szentel a különböző zodiákus jelekkel ellátott talizmánok és a különböző medálok gyógyító hatásának leírására. Megalkotott továbbá egy különös ábécét, amelyet Alphabet of the Magi-nak nevezett el, és ezt használva az angyalok neveit véste rá a talizmánokra.

A paracelsusi orvoslás harmadik pillére az alkímia, az anyag átalakításának tudománya. Az alkímiát a gyógyszerkészítés szolgálatába kívánta állítani. Így summázta nézeteit: „Sokan mondták már, hogy az alkímia csupán arany- és ezüstcsinálásra való. Számomra nem ez a cél, hanem megfigyelni minden erényt és erőt a gyógyítás szolgálatában.” [1] Gyógyszerei elsősorban gyógynövényekből és fémekből készültek, amelyek közvetlenül a természetben megtalálható formában nem használhatók gyógyításra, ezért szükség van az orvosra – mint alkimistára –, aki belőlük megfelelő főzetet, kenőcsöt készít. (Az alkímia hagyományai a modern orvostudományban is felfedezhetők. Például a Caduceus lett a nyugati orvoslás fő szimbóluma.)

Az orvoslás negyedik oszlopa az orvos jelleme: önzetlensége és erkölcsi tisztasága, ami Paracelsus szerint minden gyógyszernél hatásosabb. Azt tanította, hogy Isten a legfőbb orvos, csak Isten képes minden betegséget meggyógyítani. Az orvosnak az Ő példáját követve, szerényen és szeretettel kell munkálkodnia.

Mikrokozmosz és makrokozmosz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Paracelsus elutasította a gnosztikus hagyományokat, de megtartotta a hermetizmust, a neoplatoni és a pitagorászi filozófiát. Nézeteit egyfajta univerzalizmus, a vallási megújulás iránti általános fogékonyság és fokozott szociális érzékenység jellemezte. Egyszerre törekedett a hagyományos teológiai szemlélet és a természettudományok összhangjának megteremtésére és a hagyományos misztika és apokaliptika saját okkult és ezoterikus látásmódja szerinti értelmezésére. Részben elutasította Agrippa von Nettesheim és Nicholas Flamel mágikus elméleteit is. Hermetikus nézetei szerint a betegség és az egészség az ember (mint a mikrokozmosz), és a természet (mint a makrokozmosz) közötti harmónia megnyilvánulásai. Filozófiája szerint az ember megismeréséből (mikrokozmosz) lehet következtetni a világ (makrokozmosz) jelenségeire. Összegezte a korát megelőző különböző nézeteket és azok alapján úgy tekintette, hogy nem a lélek tisztasága, hanem a test pillanatnyi ásványi egyensúlyának megbomlása okozza a betegségeket, amelyeket a test kémiájának orvosolásával lehet meggyógyítani.

Paracelsus új gyógyszerkészítési elveivel a kémiai és ásványi elemek orvosi felhasználásnak (iatrokémia) úttörője volt. A paracelsusi iatrokémia elvi újítása az, hogy míg a régiek a vegyi anyagokat zömmel külsőleg, sebekre és bőrbajokra alkalmazták, addig Paracelsus belső szerként is használta azokat. Paracelsus volt az első orvos, aki gyógyszerként volt képes alkalmazni egyébként mérgező, például higany-, kén-, vagy vasvegyületeket.

A csavargó polihisztor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Eredményei ellenére nem volt népszerű a kortárs orvosok körében. Paracelsus hírneve és gőgössége bőszítette Európa többi orvosát. 1527-ben Bázel városának hivatalos orvosa lett és medicínát tanított a helyi egyetemen. Magabiztosan, szokatlan költői és retorikai erővel anyanyelvén, németül hirdette a tanait. Ám posztját alig egy évig tarthatta meg, mert azzal dühítette tanult kollégáit, hogy tanítványaival az utcán elégette Avicenna Kánonját, a korabeli orvoslás egyik alapművét, továbbá más orvosok publikációit és könyveit. Még a városból is kitiltották, miután jogi bonyodalomba keveredett egy orvosi díj beszedése kapcsán.

Jellegzetes reneszánsz egyéniség, polihisztor tudós volt, aki élete utolsó másfél évtizedében tipikus csavargóként városról városra vándorolt. Megfordult Wrocławban, Bécsben, Münchenben, Nürnbergben, Augsburgban, miközben sorra adta ki részben már német nyelvű orvosi, bölcseleti, természettudományi, sőt teológiai írásait. Az 1536-ban Ausburgban megjelenő Die grosse Wundartzney (A nagy sebészkönyv) című munkája révén, rövid időre újra az ismertség középpontjába került. Élete utolsó éveit Salzburgban töltötte.

Halála után a paracelsianizmus mint mozgalom felértékelődött a felvilágosultabb orvostársadalom körében, amely le kívánt számolni a hagyományos galénoszi orvoslással és annak módszereivel, így Paracelsus tanai egyre szélesebb körben váltak ismertté, módszereit mind gyakrabban alkalmazták.

"...Paracelsus egyike az egész korszak legeredetibb alakjainak: humanista és fizikus, alkimista és asztrológus, kézjós és halottidéző, sebész és varázsló, a nitrogén felfedezője és a tudományos orvostan megújítója. Állandó vándoréletében mindenki körüludvarolja mint orvost, tanítót és aranycsinálót; lármás udvartartás rajong érte, s ebben tarkán keverednek a tudomány valódi hívei kalandorokkal és a bölcsek kövére vágyakozó naplopókkal (mint ahogy abban az időben különben is alig lehet egymástól elválasztani a közönséges aranyéhséget és a nemes tudományszomjat). Mindenütt szenzációs gyógyításokat hajt végre, ismereteket gyűjt és terjeszt, botrányt és csodálatot idéz elő, végül alattomosan meggyilkolják néhány, méltóságokkal felruházott kartársának ösztönzésére, akiknek üzletét az ő lángelméje zavarta..." (E. Friedell: Az újkori kultúra története)

Toxikológiai eredményei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Paracelsust a toxikológia atyjaként is emlegetik.

Mondása:

„A mennyiség teszi a mérget.” (Népszerű rövid változat.)

Eredeti megfogalmazásban:

„Alle Ding' sind Gift und nichts ohn' Gift; allein die Dosis macht, das ein Ding kein Gift ist.” (német)
„Minden dolog méreg, ha önmagában nem is az; csupán a mennyiség teszi hogy egy anyag nem méreg.”

Más szóval, az anyag mennyisége legalább olyan fontos, mint annak természete. Például, egyes embereknél az aszpirin kis mennyiségben jótékony hatású orvosság, míg nagy mennyiségben halálos méreg lehet. Ugyanakkor bizonyos személyek esetén már egészen kis mennyiségű aszpirin is halált okozhat.

A természetben ható anyagok tulajdonságait három kémiai "ősprincípium"-ra: a sóra, a higanyra és a kénre vezette vissza. Az emberi testben (a mikrokozmoszban) zajlik az életet fenntartó kémiai anyagcsere, aminek a lényege egy folytonos méregtelenítő funkció. Paracelsus abból indult ki, hogy minden, amit táplálékként magunkhoz veszünk, mérget tartalmaz, ami önmagára veszélytelen, de az elfogyasztóra veszélyes lehet. Ezek lebontása és kiválasztása a szervezetben munkálkodó belső alkimista dolga, amely valamennyi élőlényben tevékenykedik. Paracelsus arra is kitért, hogy a káros anyagok milyen úton távoznak a szervezetből. Így például az arzéntartalmú anyagok a fülön, a kénvegyületek az orrjáratokon, a higany pedig a bőr pórusain keresztül távoznak. A végső bomlástermékek gyűjtőneve a „tartarus”, amely kő, homok, agyag és iszap formájában ürül ki. Amennyiben ez tökéletlenül megy végbe, ebből erednek az ún. tartarikus betegségek, a lithiasisok, az érelmeszesedés és az ízületi bajok.

Főbb művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Paragranum
  • Archidoxes of Magic
  • Die Große Wundartzney (1536., Augsburg)
  • Astronomia Magna (1537., Augsburg)
  • Sieben Defensiones (1538., h.n.)
  • Wundt unnd Leibartznei (1549., Frankfurt, Christian Egenolff)
  • Philosophia Magna (1567., Bázel)
  • Philosophiae et Medicinae utriusque compendium (1568., Bázel)
  • Von der Wundartzney: Ph. Theophrasti von Hohenheim, beyder Artzney Doctoris, 4 Bücher (1577., Peter Perna)
  • Kleine Wundartzney (1579., Bázel, Peter Perna; 1608., Strassburg)
  • Opus Chirurgicum, Bodenstein (1581., Bázel)
  • Bücher und Schriften 1-10. (1589-1591., kiadó: J. Huser, Bázel)
  • Opera omnia medico-chemico-chirurgica (1658., Genevae)

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Edwardes, 47. old. lásd még: Holmyard, Eric John: Alchemy. 170. old.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Paracelsus témájú médiaállományokat.
További információkat találhatsz Paracelsus témában a Wikipedia testvérprojektjeiben:

Wiktionary-logo-en.png Szótári meghatározások a Wikiszótárban
Wikibooks-logo.svg Kézikönyvek a Wikikönyvekben
Wikiquote-logo.svg Idézetek a Wikidézetben
Wikisource-logo.svg Forrásmunkák a Wikiforrásban
Commons-logo.svg Képek a Commonsban
Wikinews-logo.png Hírek a Wikihírekben