Intubálás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Az intubálás gyakorlása orvosi segédeszköz-bábun.

Intubálásnak nevezzük egy cső bevezetését valamilyen üreges szervbe, szűkebb értelemben azonban a légcső (trachea) biztosítását értik alatta.[1] Ilyenkor egy rugalmas műanyag csövet vezetnek a légcsőbe. Leggyakoribb az ún. orotrachealis intubáció, amikor a tubust a szájon át vezetik be, majd a garaton és a gégén keresztül vezetik le egészen a légcsőig. A másik lehetőség az orron keresztüli intubálás, ezt nasotrachealis intubációnak nevezik.

Az intubáció célja a nyelv hátracsúszásának megelőzése és a légutak biztosítása. Ezáltal lehetővé válik az intubált személy lélegeztetése, a légúti váladék vagy idegen anyag eltávolítása, altatószerek bejuttatása a légutakon keresztül (műtéti érzéstelenítés céljából), illetve eszméletlen betegnél a garatba visszajutó gyomortartalom bekerülése a légutakba. Kettéágazó tubus esetén lehetővé válik a két tüdőfél külön lélegeztetése, amire a légúti műtétek esetén szükség lehet.

A csövet a szájon, vagy az orron át, a gégében a hangszalagok között, a légcsövön át vezetik. A műveletet altatásban, vagy a lélegzés akut zavarai esetén végzik. A hozzáértők számára ez a módszer a légutak biztosításának szabványos eszköze.

Az angol szóhasználatban intubationnek nevezik az endoszkópos eljárásokat is.

Menete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tubus bevezetése előtt a beteg altatószer(eke)t (ezek lehetnek barbiturát-származékok (tiopentál, metohexital) illetve nem barbiturát származékok (ketamin, etomidat, propofol), illetve izombénítókat (szukcinilkolinjodid vagy nem-depolarizáló típusú) kap. Ezután a beteg átlélegeztetése, a tüdő levegővel való feltöltése következik. Ezt követi a tubus behelyezése. Ehhez laringoszkópot (gégetükröt) használnak. Az intubálás után a beteg narkózist fenntartó szereket kap. Ezek lehetnek intravénás (érbe adható) gyógyszerek (leggyakrabban propofol, vagy benzodiazepin-származékok pl. midazolam, esetleg neuroleptikumok pl.droperidol - ma már ritkábban alkalmazzák), melyeket többnyire ópiátszármazékok, azaz erős fájdalomcsillapítók (morfin, fentanil, alfentanyl, sufentanyl, remifentanyl, illetve pyritramid, nalbuphin) adásával egészítenek ki.

Az intravénás narkotikumok mellett a narkózis fenntartására gyakran inhalációs (belélegezhető) narkotikumokat alkalmaznak. Ezek: dinitrogén-oxid; halothane, izoflurán vagy szevoflurán.

A narkózis befejezése az intravénás vagy inhalációs narkotikumok adagolásának felfüggesztésével kezdődik. Az izombénítók hatását kolinészteráz-gátló szerekkel neostigmin közömbösítik. Az ópiátszármazékok hatását naloxonnal vagy nalorfinnal, míg a benzodiazepin-származékokét szükség esetén flumazenillel függesztik fel. Ezután a beteg extubálása következik (a tubus légcsőből való kihúzása), amennyiben a beteg légzése kielégítő.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Roche Lexikon Medizin. Urban & Fischer Bei Elsevier; 5. Auflage 2003. ISBN 978-3-437-15150-7
  • Rossaint, Werner, Zwissler (Hrsg.): Die Anästhesiologie. Allgemeine und spezielle Anästhesiologie, Schmerztherapie und Intensivmedizin. Springer, Berlin; 2. Auflage 2008. ISBN 978-3-540-76301-7
  • Intensivpflege und Anästhesie, Lothar Ullrich u.a. (Herausgeber), Thieme 2010, ISBN 978-3-13-130912-9