Joseph Priestley

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Joseph Priestley
Priestley.jpg
Joseph Priestley 1794-ben (Ellen Sharples alkotása)
Született
1733. március 26.
Elhunyt
1804. február 8. (70 évesen)
Foglalkozása filozófus
teológus
vegyész

Joseph Priestley (Birstall, West Yorkshire, 1733. március 13.Northumberland, Pennsylvania, 1804. február 6.) angol lelkész, liberális politikai filozófus, fizikus és kémikus.

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Leeds mellett, (Yorkshire, Anglia) született 1733-ban. Apja textilmunkás volt. Kálvinista hitű szülei más vallások iránt is nyitottak voltak. Héber, káldeus, szír és arab nyelvet tanult egy helyi lelkésztől, majd 1752-től egy nonkonformista teológiai akadémia hallgatója volt Daventryben. Itt a kötelező tárgyak mellett történelmet, filozófiát, természettudományokat tanult.

1755-ben segédlelkész lett egy független presbiteriánus gyülekezetben. 1758-ban iskolát nyitott egy másik gyülekezetben. Ekkor kezdett érdeklődni a természettudományok iránt, a tanításhoz szemléltető kísérleti eszközöket készített. 1761-től a Warrington Akadémián tanított nyelvet és irodalmat, új tantárgyakat vezetett be az ipari és kereskedelmi pályákra készülő diákok számára. 1761-ben jelent meg Rudiments of English Grammar (Az angol nyelvtan alapjai) című kötete; a beszélt nyelven alapuló nyelvtankönyv ötven évig volt használatban. 1762-ben szentelték lelkésszé, ugyanebben az évben megházasodott, négy gyermeke született. Működése által a Warrington Akadémia Anglia hasonló intézményei között a legkiválóbb lett. 1765-ben jogi doktorátust szerzett az Edinburgh-i Egyetemen.

Évente egy hónapot töltött Londonban 1765-től, ezalatt kiváló tudósokkal, köztük Benjamin Franklinnel találkozott. Elektromos kísérleteit elismerve 1766-ban tagjává választotta a londoni Royal Society (Királyi Társaság). A következő évben Franklin biztatására könyvben foglalta össze kora ismereteit az elektromosságról, és leírta saját kísérleteit is. 1767-től a Mill Hill Chapel lelkipásztora volt Leedsben, de bőven jutott ideje írásra és kísérletezésre is. Ekkoriban a gázokat tanulmányozta; az akkor ismert három gáz (levegő, szén-dioxid, hidrogén) mellett további tíz gázt fedezett fel, köztük a nitrogén-oxidokat és a hidrogén-kloridot. Eredményeit 1772-ben a Philosophical Transactions hasábjain tette közzé. Antoine-Laurent Lavoisier francia kémikus azonnal felfigyelt az eredményekre és elméleti magyarázatot fűzött hozzájuk. 1772-ben optikai tárgyú könyvet is írt, újabb kémiai eredményei pedig a víztisztítás és a szódavízgyártás eljárásához vezettek. Természettudományos kísérleteivel párhuzamosan politikai gondolatait is megfogalmazta. 1769-ben írt Essay on the First Principles of Government, and on the Nature of Political, Civil, and Religious Liberty (Értekezés a kormányzás alapelveiről, valamint a politikai, polgári és vallási szabadság természetéről) c. művében az individualizmust hangsúlyozta: az embereknek legyen szava a kormányzásban, uralkodhassanak saját tetteik felett.

1772-től házitanító és könyvtáros volt a leendő miniszterelnök, a későbbi Lansdowne márki, házában. Kísérleteit tovább folytatta, és 1773-ban elnyerte a Royal Society Copley-érmét. 1774. augusztus 1-jén vörös higany-oxidot hevítve fedezte fel az oxigént, amelyet tőle függetlenül 1773-ban Carl Wilhelm Scheele svéd vegyész és gyógyszerész is felfedezett. Priestley nem volt biztos abban, hogy egy addig ismeretlen gázt talált, de 1775-ben Párizsban járva tájékoztatta Lavoisier-t, aki azonnal felismerte a felfedezés jelentőségét. Lavoisier később saját kísérletei alapján megállapította az oxigén elemi jellegét és az égésben játszott szerepét (tőle származik az elnevezés is), míg Priestley élete végéig kitartott a flogiszton-elmélet mellett.

A gázok tanulmányozását folytatva felfedezte az ammóniát, a kén-dioxidot, a nitrogént (amelyet 1772-ben David Rutherford is azonosított) és a szén-monoxidot. Felismerte a fény jelentőségét a növényi életben, és azt, hogy a zöld növények oxigént bocsátanak ki. Ezek az eredmények segítették Jan Ingenhousz holland orvost a fotoszintézis leírásában (1779). 1779-ben főúri pártfogóját elhagyva az "éj találkozás" gyülekezet lelkésze lett Birminghamben; ezek voltak élete legboldogabb évei. Vallási, teológiai könyveket írt. History of the Corruptions of Christianity (A kereszténység leromlásának története; 1782) című értekezésében csaknem az összes alapvető keresztény hittételt visszutasította, köztük a Szentháromságot, a predestinációt és a Biblia isteni ihletettségét. Ez idő tájt kapcsolódott be a Lunar Society ("Hold Társaság") nevű csoport tevékenységébe, amelynek célja a tudománynak és gyakorlati alkalmazásának előmozdítása volt. Itt ismerkedett meg Erasmus Darwin orvossal, Josiah Wedgwood keramikussal és a gőzgép feltalálójával, James Watt-tal. A francia forradalom idején már minden politikai és vallási intézmény ellenségének tartották. Védte a francia forradalom elveit, kiállt a polgári és a vallásszabadságért. A párizsi Bastille lerombolásának második évfordulóján az erőszakos tömeg elpusztította házát, könyvtárát, laboratóriumát. Ezután két évig London közelében tanított. 1793-ban újabb gyűlölethullám lobbant fel ellene, emiatt 1794-ben korábban emigrált fiait követve az Egyesült Államokba utazott. Amerikai évei alatt folytatta irodalmi és vallási tevékenységét, és befejezte hatkötetes keresztény egyháztörténetét (1790-1803). Barátja, levelezőtársa volt az amerikai forradalom két vezetője, John Adams és Thomas Jefferson. 1804. febr. 6-án Northumberlandban (Pennsylvania, USA) halt meg.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]